• Tartalom

30/2013. (VII. 5.) ORFK utasítás

30/2013. (VII. 5.) ORFK utasítás

az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről1

2015.07.11.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás, valamint a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló 26/2012. (VI. 15.) BM utasítás 76. pontja alapján kiadom az alábbi utasítást:
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. Hatály
1. Az utasítás hatálya kiterjed:
a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: rendőrség) központi szervére (a továbbiakban: ORFK);
b)2 a Készenléti Rendőrségre, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságra, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központra, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központra, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetre, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságokra (a továbbiakban együtt: területi szervek);
c) a rendőrkapitányságokra és a határrendészeti kirendeltségekre [a továbbiakban együtt: helyi szervek; az a)–c) pontokban felsoroltak a továbbiakban együtt: rendőri szervek].
2. Értelmező rendelkezések
2. Az utasítás alkalmazásában:
a) békeidőszak: a rendőri szervek olyan állapota, amikor felkészülnek a készenlét fokozására előírt feladataik végrehajtására, melynek célja megteremteni a rendőri szervek vezetésének és irányításának folyamatos biztosítását, valamint azokat a feltételeket, amelyek alapján képessé válnak az állam- és a közbiztonság, a lakosság életének és az anyagi javak fokozott védelmére, a készenlét fokozásával összefüggő feladatok végrehajtására;
b) fokozott készenlét: a rendőri szerveknek a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló 26/2012. (VI. 15.) BM utasítás (a továbbiakban: BM utasítás) 25. §-a szerinti állapota;
c) infokommunikációs eszközrendszer: a rendőrségen rendszeresített informatikai és kommunikációs eszközök összessége;
d) készenlét: a rendőri szervek olyan állapota, mely biztosítja békeidőszakban, valamint a különleges jogrend időszakában jelentkező rendkívüli feladatok szervezett megkezdését, majd a személyi és anyagi-technikai feltételek megteremtése után a folyamatos végrehajtást;
e) készenlét fokozása: olyan rendszabályok bevezetése, végrehajtása, melyek eredményeként a rendőri szervek felkészültsége egyre jobban megközelíti, illetve eléri az általánostól eltérő, a különleges jogrend időszakában jelentkező feladatok végrehajtásához szükséges szintet;
f) különleges jogrend: az Alaptörvényben meghatározott
fa) rendkívüli állapot,
fb) szükségállapot,
fc) megelőző védelmi helyzet,
fd) váratlan támadás,
fe) veszélyhelyzet;
g) megelőző készenlét: a rendőri szerveknek a BM utasítás 19. §-a szerinti állapota;
h) RobotZsaru Neo Harcérték modul (a továbbiakban: RZs Harcérték modul): a rendőri szervek személyi állománya naprakész berendelhetőségi létszámadatait tartalmazó nyilvántartás;
i) teljes készenlét: a rendőri szerveknek a BM utasítás 29. §-a szerinti állapota;
j) a rendőri szervek készenlétének fenntartására és fokozására alkalmazott készenléti fokozatok:
ja) békeidőszak,
jb) megelőző készenlét,
jc) fokozott készenlét,
jd) teljes készenlét.
II. FEJEZET
RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK
3. Készenlétbe helyezéssel, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészüléssel kapcsolatos
alapvető szabályok
3. A rendőri szervek a készenlétbe helyezésük feltételeinek megteremtése során a Magyar Honvédség Hadkiegészítési és Központi Nyilvántartó Parancsnokság útján a nemzetgazdaságból technikai eszközöket, objektumokat, illetve szolgáltatásokat igényelnek, rendszeres időközönként felkészítik személyi állományukat, illetve ellenőrzés céljából egyrészről értesítési és berendelési, másrészről készenlétbe helyezési gyakorlatokat hajtanak végre.
4. A rendőri szervek a békeidőszaki rendeltetésüknek, szervezeti felépítésüknek és rendszeresített létszámuknak megfelelően és a szükséges erő és eszköz átcsoportosításokkal hajtják végre a különleges jogrend időszaki feladataikat.
5. A rendőri szervek különleges jogrend idején feladataik ellátását a veszélyeztetettség mértékével arányos készenléti fokozatban, az utasításban meghatározott intézkedések végrehajtásával biztosítják.
6. Az országot ért váratlan légitámadás vagy annak közvetlen veszélye esetén, a BM utasítás 15. §-a alapján elrendelt légiriadó esetén
a) az ORFK állandó ügyeleti szolgálata (a továbbiakban: ORFK Főügyelet);
b) a Készenléti Rendőrség és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyeletei;
c)3 a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok tevékenység-irányítási központjai (a továbbiakban: TIK)
7. A rendőri szervek készenlétbe helyezésére, kitelepülésére készenléti fokozat elrendelése nélkül, illetve az utasítás egyes rendelkezéseinek bevezetésére a belügyminiszter külön utasítása alapján az országos rendőrfőkapitány intézkedik.
8. A készenlétbe helyezési tervekben előírt szabályok bevezetését és a kitelepülést – ha annak késedelmes elrendeléséből különösen jelentős hátrány származhat – a területi szervek vezetői is elrendelhetik. Az elrendelés tényét és a tett intézkedéseket haladéktalanul jelenteni kell az országos rendőrfőkapitánynak.
9. A rendőri szervek készenlétének fokozása történhet a 24–33. pontokban meghatározott szabályok egyenkénti vagy együttes bevezetésével, illetve a készenléti fokozat BM utasítás 17. §-ában foglaltaknak megfelelő elrendelésével.
10. A rendőri szervek személyi állományából a BM utasítás 50. §-a szerint értesíteni kell mindazon személyeket, akiknek közreműködésére beosztásuk alapján a BM utasításban és az utasításban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében szükség van.
11. Az értesítést úgy kell megszervezni, hogy a BM utasítás 52. §-ában foglaltakon kívül biztosítsa a rendőri szervek készenlétbe helyezési terveiben meghatározott, továbbá a váratlan, speciális helyzetekből adódó feladatok végrehajtását is.
12. A személyi állománynak a BM utasítás 51. §-ában foglaltak, valamint az általa vállalt beérkezési idő vonatkozásában kitöltendő nyilatkozatának mintáját az 1. melléklet tartalmazza.
13. Az utasításban meghatározott feladatok végrehajtásáért az érintett rendőri szervek vezetői a felelősek.
4. A készenlét fokozása, a különleges jogrend időszakában történő működés szabályai
14. A rendőri szervek a különleges jogrend időszakában jelentkező kötelezettségeik és feladataik végrehajtásának feltételeit a készenlétük fokozásával teremtik meg. Ennek során a honvédelmi célból igényelt és a Magyar Honvédség Hadkiegészítési és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által részükre biztosított technikai eszközöket, gazdasági, illetve anyagi szolgáltatásokat veszik igénybe.
15. A rendőri szervek a készenlét fokozása során a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, valamint egyéb normákban, szervezeti és működési szabályzataikban vagy ügyrendjeikben meghatározott feladatrendszerükkel összhangban vesznek részt az alábbi honvédelmi feladatok végrehajtásában:
a) részvétel a Magyar Honvédség mozgósításának a közigazgatás részéről történő biztosításában;
b) az ország fegyveres védelmi terve alapján a Magyar Honvédséggel együttműködve részvétel az államhatár megerősített őrizetében, a határvédelem biztosításában;
c) részvétel a honvédelem, az állam működése és a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos objektumok őrzésében;
d) a rendőrség szervezetében létrehozott fegyveres biztonsági őrségek szakmai irányításának fokozása;
e) a lakosság és a védelmi igazgatás vezető szervei kitelepítésének biztosítása, a visszamaradó anyagi javak őrzése;
f) a kárt, illetve rombolást szenvedett területeken a közrend, közbiztonság fenntartása, részvétel a kialakult káresetek következményeinek felszámolásában;
g) részvétel a terrorista és külső fegyveres csoportok felderítésében, felszámolásában;
h) közreműködés a Magyar Honvédség és a szövetséges haderők műveleteinek biztosításában;
i) részvétel a veszélyeztetett területekről honvédelmi, nemzetgazdasági és más szempontból fontos vagyontárgyak elszállításában, biztonságba helyezésében.
16. A rendőri szervek különleges jogrend időszakában a békeidőszaki működési helyükről kitelepítésre kerülhetnek. Külön elrendelés esetén tartalék vezetési pontot kell beüzemelni és működtetni az alábbiak szerint:
a) a rendőri szervek vezetői – elsődlegesen rendőri objektumban – kijelölik az általuk vezetett szerv tartalék vezetési pontját és az oda beosztásra tervezett állományt;
b) az ORFK tartalék vezetési pontjának kijelöléséről az ORFK rendészeti főigazgatója gondoskodik.
17. A különleges jogrend időszakában jelentkező feladatok vonatkozásában a rendőri szervek vezetői a központi államigazgatási szervekkel az ORFK rendészeti főigazgatója útján folytathatnak tárgyalást.
18. A 34. pontban meghatározott tervekben – a készenléti fokozatokra előírt szabályok bevezetésére a BM utasítás 6–8. §-aiban meghatározott normaidő figyelembevételével – az egyes készenléti fokozatokhoz rendelt rendszabályok végrehajtásának normaideje egész órákban kerül meghatározásra.
19. A megelőző készenlét elrendelése esetére előírt szabályok bevezetésének, végrehajtásának a BM utasítás 6. §-ában szabott normaidejére figyelemmel a tervek végrehajtásának időtartama nem haladhatja meg az elrendelést követő kilencvenhat órát.
20. A fokozott készenlét elrendelése esetére előírt szabályok bevezetésének, végrehajtásának a BM utasítás 7. §-ában szabott normaidejére figyelemmel a tervek végrehajtásának időtartama nem haladhatja meg az elrendelést követő százhúsz órát, ha a fokozott készenlét elrendelésére megelőző készenlétből kerül sor, akkor a huszonnégy órát.
21. A teljes készenlét elrendelése esetére előírt szabályok bevezetésének, végrehajtásának a BM utasítás 8. §-ában szabott normaidejére figyelemmel a tervek végrehajtásának időtartama nem haladhatja meg
a) az elrendelést követő százkilencvenkét órát;
b) ha a teljes készenlét elrendelésére megelőző készenlétből kerül sor, a kilencvenhat órát,
c) ha a teljes készenlét elrendelésére fokozott készenlétből kerül sor, a hetvenkét órát.
22. Az általános időnormákon belül egy-egy szabály bevezetésének, illetve végrehajtásának részidejét az 1. pont a)–b) alpontjaiban felsorolt rendőri szervek vezetői szabályozhatják.
5. A békeidőszak feladatai
23. A békeidőszak során biztosítani kell:
a) a rendőri szervek készenléte fokozásának feltételeit;
b) a készenlétbe helyezési tervek kidolgozását, naprakészen tartását, a feladatok ismeretét és begyakorlását, az értesítés végrehajtásának feltételrendszerét;
c) a honvédelmi felkészülés rendszerében a rendőri szervekre háruló, a magasabb készenléti fokozatokra meghatározott feladatok ellátására való felkészülést;
d) a magasabb készenléti fokozatban történő továbbműködéshez szükséges szervezeti, személyi feltételeket;
e) a pénzügyi, anyagi-technikai, egészségügyi, híradó és informatikai, biztonságtechnikai eszközök és anyagok szükséges mennyiségben való beszerzését, készletezését, és használható állapotban tartását;
f) az államhatár őrizetével, a határforgalom ellenőrzésével, a határrend fenntartásával összefüggő korlátozó intézkedések bevezetésének feltételeit;
g) a nemzetközi mentőerők, segélyszállítmányok államhatáron történő soron kívüli be- vagy kiléptetését;
h) a tömeges méretű migráció hatékony kezelésének feltételeit.
6. Megelőző készenlét
24. A megelőző készenlét feladatainak végrehajtása során a BM utasítás 20. §-ában meghatározottakon túl biztosítani kell a határrendészeti feladatot ellátó szervezeti egységek esetében:
a) a megerősített határellenőrzési szolgálat elrendelését és fenntartását;
b) a határvédelemmel összefüggésben szükségessé váló erő-eszköz átcsoportosítás végrehajtásának feltételeit.
25. A megelőző készenlét elrendelését követően:
a) az ORFK Főügyelet a bevezetett készenléti fokozatról és szabályokról értesíti az alárendelt ügyeleti szolgálatokat, jelent a BM ügyelet részére, illetve tájékoztatja a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek központi ügyeleteit;
b) munkaidőn kívül és munkaszüneti napokon történő elrendelés esetén az ügyeleti szolgálatok végrehajtják a vezetők, a védelmi igazgatási szakterületen dolgozók, valamint a védelmi feladatok végrehajtásához kijelölt személyek értesítését;
c)4 a rendőri szervek vezetői az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv tevékenység-irányítási központjai, egyes rendőri szervek ügyeletei, valamint a segélyhívásokat fogadó központok egységes működéséről szóló ORFK utasításban foglaltak végrehajtása mellett szigorítják a rendőri objektumokba történő beléptetés szabályait;
d) a rendőri szervek vezetői a készenlétbe helyezési terveikben rögzített feladatok alapján végrehajtják az alárendelt személyi állomány eligazítását.
26. A megelőző készenlét feladatainak végrehajtása érdekében a rendőri szervek a BM utasítás 22. §-ában meghatározottakon túl a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, valamint egyéb normákban, szervezeti és működési szabályzataikban vagy ügyrendjeikben meghatározott feladatrendszerükkel összhangban vesznek részt az alábbi feladatok végrehajtásában:
a) megkezdik a megerősített szolgálatra történő áttérést, intézkednek a feladatok végrehajtásának ellenőrzésére;
b) pontosítják a kijelölt, honvédelmi érdekből fokozott védelmet igénylő objektumok őrzésére vonatkozó terveket;
c) megszervezik az államhatár közeli területek fokozott figyelését és az információgyűjtést, különös tekintettel az ellenséges felderítő tevékenységre, csapatmozgásokra, gyakorlatokra és idegen személyek határ közeli megjelenésére;
d) felkészülnek a szomszédos ország területén szolgálatot teljesítő személyi állomány visszavonására;
e) fokozottan ellenőrzik az elrendelt feladatok végrehajtását.
27. A rendőri szervek a megelőző készenlét pénzügyi, anyagi-technikai, egészségügyi, híradó és informatikai (a továbbiakban együtt: logisztikai) feltételeinek biztosítása érdekében:
a) intézkednek az anyagi-technikai eszközök javítási és karbantartási munkálatainak mielőbbi befejezésére;
b) végrehajtják az újonnan beszerzett termékek átvételét, tárolását, valamint a raktárakban készletezett anyagok, felszerelések, eszközök elosztását, kiadását;
c) megszervezik a számítástechnikai eszközökön lévő adatok mentését, és fokozzák a minősített adatok védelmével kapcsolatos előírások betartásával összefüggő ellenőrzési feladatokat;
d) a gazdálkodó szervezeteknél végrehajtják a polgári jogi szerződésekkel lekötött szolgáltatások, objektumok és technikai eszközök rendelkezésre állásának és használhatóságának ellenőrzését, átvételét;
e) az illetékes hadkiegészítő parancsnoksággal együttműködve végrehajtják a nemzetgazdaságból igényelt és lebiztosított technikai eszközök soron kívüli ellenőrzését, átvételét;
f) a híradás folyamatos biztosítása mellett a híradó eszközökre és azok használatára vonatkozó korlátozó rendszabályokat vezetnek be;
g) a rendőri alapellátást végző orvosi rendelőkben állandó elsősegélynyújtó ügyeletet működtetnek;
h) közegészségügyi és munkavédelmi ügyeletet látnak el a személyi állomány egészségvédelme érdekében.
28. Az ORFK Főügyeletnek a BM utasítás 23. §-a szerint teljesítendő jelentéstételi kötelezettség mellett a rendőri szervek – napi jelentési kötelezettségen túl – 6, 14 és 19 órai zárással az elöljáró ügyeleti szolgálatok felé az alábbiak szerint teljesítik jelentési kötelezettségeiket:
a) a helyi szervek a zárást követő 10 percen belül;
b) a területi szervek a zárást követő 30 percen belül.
29. A rendőri szervek vezetői a megelőző készenlét feladatainak végrehajtását követően a készenlét további fokozása érdekében végrehajtják a személyi állomány felkészítését, gyakoroltatását.
7. Fokozott készenlét
30. A fokozott készenlét feladatainak végrehajtása érdekében a rendőri szervek a BM utasítás 27–28. §-aiban szereplő feladatokon túl az alábbi rendelkezések betartására kötelesek:
a) a hivatásos személyi állomány – amennyiben a szolgálati feladat ellátását nem akadályozza – gyakorló (bevetési) ruházatban látja el feladatát;
b) a határrendészeti kirendeltségek megerősített szolgálati módban őrzik az államhatárt, amelynek során intézkednek:
ba) a járőrszolgálatok megerősítésére, járőrcsoportok szolgálatba állítására,
bb) az ellenséges fegyveres csoportok felderítésének megszervezésére, felszámolásuk végrehajtására,
bc) a honvédelmi érdekből fontos objektumok, a határterületen kijelölt műtárgyak a készenléti fokozatnak megfelelő őrzésének megkezdésére.
31. A rendőri szervek a fokozott készenlét logisztikai feltételeinek biztosítása érdekében:
a) átveszik a polgári jogi szerződésekkel lekötött szolgáltatásokat, objektumokat és technikai eszközöket;
b) az illetékes hadkiegészítő parancsnoksággal együttműködve, jegyzőkönyv alapján átveszik a nemzetgazdaságból lebiztosított objektumokat;
c) ahol ez a meglévő személyi állománnyal biztosítható, állandó jelleggel orvosi ügyeletet működtetnek;
d) közegészségügyi és munkavédelmi ügyeletet látnak el a személyi állomány egészségvédelme érdekében.
32. A rendőri szervek vezetői a fokozott készenlét feladatainak végrehajtását követően a készenlét további fokozása érdekében végrehajtják a személyi állomány felkészítését, gyakoroltatását.
8. Teljes készenlét
33. A teljes készenlét feladatainak végrehajtása érdekében a rendőri szervek a BM utasítás 29–32. §-ában foglaltak végrehajtásán túl a teljes készenlét logisztikai feltételeinek biztosítása érdekében:
a) átveszik a nemzetgazdaságból lebiztosított objektumokat, technikai eszközöket, szolgáltatásokat és az üzemeltetésükhöz honvédelmi munkakötelezettség alapján biztosított személyi állományt;
b) az átvett objektumokban beszüntetik az eredeti békeidőszaki tevékenységet;
c) bevezetik a tervezett hírforgalmi rendszabályokat és korlátozásokat;
d) közegészségügyi és munkavédelmi ügyeletet látnak el a személyi állomány egészségvédelme érdekében.
9. A magasabb készenlétbe helyezés végrehajtása érdekében kidolgozandó tervek
34. A rendőri szervek a készenlétbe helyezési és a különleges jogrend időszakára meghatározott feladatok hatékony, gyors és szakszerű végrehajtásához a felkészülés során a feladatok végrehajtására az alábbi terveket készítik el:
a) Összesített Készenlétbe Helyezési Tervet (a továbbiakban: ÖKHT) a területi szervek;
b) Készenlétbe Helyezési Tervet (a továbbiakban: KHT):
ba) az ORFK főigazgatóságai, valamint az országos rendőrfőkapitány közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti elemek,
bb) a területi szervek vezetőinek közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek, elemek;
c) Készenlétbe Helyezési Tervkivonatot (a továbbiakban: Tervkivonat) az a)–b) alpontokban felsorolt szervek közvetlen irányítása alá tartozó valamennyi szervezeti elem.
35. A rendőrség egészére vonatkozóan az ÖKHT-t az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Védelmi Igazgatási Osztály (a továbbiakban: ORFK VIO) készíti el.
36. A 34. pontban meghatározott terveket a közvetlen felettes szerv vezetője hagyja jóvá, az a) alpontban és a b) alpont ba) alpontjában szereplő szervek terveinek jóváhagyásához az ORFK VIO vezetőjének ellenjegyzése szükséges.
37. A 34. pontban meghatározott és a magasabb készenlétbe helyezés végrehajtása érdekében kidolgozandó terveknek tartalmazniuk kell:
a) a rendelkezésre álló tervezési alapadatokat, a készenlét fokozatait;
b) a rendőri szerv, szervezeti egység vagy elem készenléte fokozásának szabályait;
c) a magasabb készenlétbe helyezés elrendelésére és a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés helyzetének ellenőrzésére jogosultak körét;
d) a közbiztonsági helyzet értékelését;
e) táblázatos formában a rendőri szerv, szervezeti egység vagy elem feladatai végrehajtásának elgondolását valamennyi készenléti fokozatra lebontva;
f) készenléti fokozatonként az egyes rendszabályokat, azok normaidejét és a végrehajtásukért felelős személyek megjelölését;
g) a rendkívüli intézkedések hatálybaléptetésére, illetve kihirdetésére vonatkozó feladatokat;
h) az együttműködés és a tájékoztatás szabályait;
i) a mindenoldalú biztosítás fő feladatait;
j) a vezetés és a jelentések rendjét.
10. A készenlét fokozása feladatainak ellátására való felkészülés és ellenőrzés főbb szabályai
38. A készenlét fokozása, valamint a különleges jogrend időszakában meghatározott feladatok ellátása érdekében szükséges logisztikai feltételeket a rendőri szervek békeidőszakban teremtik meg.
39. A rendőri szervek a különleges jogrend időszakában jelentkező feladataik ellátására való felkészülés érdekében békeidőszaki alapfeladataik ellátása mellett:
a) felkészítik az ügyeleti szolgálatokat és a személyi állományt az értesítési (riasztási), illetve a készenlétbe helyezési feladatok gyors, pontos végrehajtására;
b) megtervezik a készenlét fokozásával és a különleges jogrend időszakában esedékes továbbműködéssel összefüggő feladatokat;
c) felkészülnek az állam, a lakosság életének és az anyagi javak fokozottabb védelme, valamint a közbiztonság fenntartása érdekében a honvédelmi felkészítés feladatainak, továbbá a rendkívüli intézkedések végrehajtására;
d) kiemelt figyelmet fordítanak a személyi állomány kiképzésére, továbbképzésére, a különleges jogrend időszakában jelentkező feladataik begyakoroltatására és ellenőrzésére;
e) biztosítják a különleges jogrend időszakában történő működéshez szükséges személyi és anyagi-technikai feltételeket.
40. A készenlét fokozása és a különleges jogrend időszakában történő működés biztosítása érdekében a rendőri szervek békeidőszakban elkészítik a feladatok végrehajtását biztosító terveket, azokat naprakész állapotban tartják, továbbá felkészülnek az adott készenléti fokozat elrendelése esetén a meghatározott feladatok végrehajtására, valamint intézkednek a kijelölt személyi állományuk tartózkodási helyének, elérhetőségének pontosítására.
41. A rendőri szervek vezetői a különleges jogrend időszakára való felkészüléshez és működéshez szükséges forrásokat az éves költségvetésük terhére biztosítják.
42. A rendőri szervek a különleges jogrend időszakában történő működéshez szükséges terveket, kimutatásokat, nyilvántartásokat naprakészen vezetik, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) szerinti igénybevevőként szükség esetén, de legalább évente felmérik az ingatlan, szolgáltatás igénybevételi célú kijelölésére vonatkozó új igényeiket, valamint szükség esetén megteszik a Korm. r. 50. § (2) bekezdésében foglalt intézkedéseket.
43. A rendőri szervek személyi állománya különleges jogrend időszakában jelentkező feladatait a munkaköri leírások tartalmazzák.
44. A területi szervek vezetői intézkednek az alárendelt rendőri szervek különleges jogrend időszakára való felkészítésére, évente ellenőrzik és értékelik a felkészülés helyzetét, melyről évente január 15-ig jelentést tesznek az országos rendőrfőkapitánynak.
45. A különleges jogrend időszakára történő felkészülés helyzetének ellenőrzésére jogosult:
a) valamennyi rendőri szerv esetében a BM utasítás 47. §-ában meghatározott személyeken túl
aa) az országos rendőrfőkapitány és helyettesei,
ab) az ORFK Ellenőrzési Szolgálat vezetője,
ac) az aa)–ab) alpontokban meghatározott személyek által írásos megbízással (nyílt paranccsal) ellátott személyek,
b) az irányítása alatt álló szervezeti egységek, elemek vonatkozásában a területi szerv vezetője.
46. A rendőri szervek különleges jogrend időszakra való felkészülésének ellenőrzése a 23. pontban felsorolt feladatok végrehajtottsága szempontjából történik.
47. Az országos rendőrfőkapitány a különleges jogrend időszakára való felkészülés helyzetéről – a területi szervek jelentéseinek, valamint az ORFK védelmi igazgatási éves tevékenységének elemzését és értékelését magába foglalóan – évente a BM utasítás 49. §-a alapján jelentést tesz a belügyminiszter részére.
48. A rendőri szervek vezetői a tervezett ellenőrzéseikről – amennyiben azok kiterjednek a különleges jogrend időszakára vonatkozó felkészültségre – az ellenőrzés megkezdése előtt tizenöt munkanappal az ORFK rendészeti főigazgatóját tájékoztatják.
49. A rendőri szervek különleges jogrend időszakában történő vezetésének szervezetét és feladatait a szervre vonatkozó szervezeti és működési szabályzatok, ügyrendek tartalmazzák.
50. A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok a készenlétbe helyezésüket érintő gyakorlataikat a megyei (fővárosi) védelmi bizottságok gyakorlataival összhangban, együttesen hajtják végre.
11. A személyi állomány értesítésének szabályai
51. Az utasításban meghatározott feladatok végrehajtása érdekében önálló értesítési tervet készítenek a személyi állományuk értesítésének végrehajtására:
a) az ORFK főigazgatóságai, igazgatóságai, főosztályai, önálló osztályai és az ezekkel azonos jogállású szervezeti elemek;
b) a területi szervek;
c) a helyi szervek.
52. Az 51. pontban meghatározott értesítési terv tartalmazza:
a) az értesítési terv személyi hatályát;
b) a meghatározott időnormákat;
c) az elrendelésre jogosultak körét;
d) az elrendelt feladat elrendelésre jogosulttól származása ellenőrzésének módját;
e) az értesítés elrendelését követően végrehajtandó részletes feladatrendszert;
f) az értesítés módjait, kidolgozva a közforgalmi telekommunikációs eszközök használhatatlanná válása esetére is, továbbá a végrehajtásukhoz szükséges adatokat;
g) mellékletként az értesítések alkalmával bevonulásra kötelezett személyi állomány névjegyzékét;
h) a feladatok végrehajtásához szükséges személyek
ha) értesítésére,
hb) szolgálati vagy munkahelyükre tömegközlekedési eszközök igénybevételével, illetve azok kiesése esetén történő beérkezésére,
hc) beérkezése regisztrálásával kapcsolatos feladatokra, valamint
hd) munkavégzésére és munkarendjére
vonatkozó szabályokat;
i) a tartalék bevonulási hely(ek) adatait;
j) a felettes rendőri szervek felé teljesítendő jelentés, illetve az együttműködő szervekkel való kapcsolattartás rendjét.
53. A rendőri szerv összesített névjegyzékét a szervezeti elemek névjegyzékeinek összessége alkotja. A szervezeti elemek névjegyzékeit a közvetlen vezető aláírásával kell elhelyezni az összesített névjegyzékben. A névjegyzék tartalmára vonatkozó előírásokat az utasítás 2. melléklete tartalmazza.
54. Az értesítési terv és annak mellékletét képező névjegyzék egy példányát:
a) az állandó ügyeleti szolgálattal rendelkező rendőri szerveknél az ügyeleten;
b)5 a TIK-en;
c) a b) alpontban meghatározott rendőri szerveknél a megyei rendőr-főkapitányság irányítása alá tartozó rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnokánál;
d) az állandó ügyeleti szolgálattal nem rendelkező rendőri szerveknél a vezetőnél, a helyettesénél és az állandó ügyeleti szolgálattal rendelkező felettes rendőri szerv ügyeleténél kell elhelyezni.
55. A rendőri szervek vezetői gondoskodnak az értesítési tervben és annak mellékletét képező névjegyzékben bekövetkezett változás esetén a soron kívüli pontosításról, frissítésről, valamint kijelölik az értesítési tervben szereplő adatok folyamatos naprakészen tartása érdekében felelős személyt vagy személyeket.
56. A beérkezésnek a BM utasítás 66. §-ában meghatározott normaidejét az ott rögzítettekre figyelemmel a rendőri szerv vezetője csökkentheti.
57. A BM utasítás 58. § a)–c) pontjaiban meghatározott személyeken túl a rendőri szervek személyi állományának értesítését elrendelheti:
a) az országos rendőrfőkapitány és helyettesei a rendőrség teljes személyi állománya vonatkozásában;
b) amennyiben a központi utasítás kiadásához szükséges idő miatti késedelem különösen jelentős hátrányt (életveszélyt, anyagi kárt) okozna, természeti, ipari és civilizációs katasztrófa, tömegszerencsétlenség esetén az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megvédése, az anyagi értékek megóvása (megőrzése) céljából, váratlanul jelentkező szolgálati feladatok erő-eszköz szükségletének biztosítására a területi szerv személyi állománya vonatkozásában a területi szerv vezetője;
c) az a)–b) alpontokban meghatározott személyek által az ott meghatározott körben írásos megbízással (nyílt paranccsal) ellátott személyek.
58. Egyéb, speciális feladatok végrehajtására a helyi szervek vezetői értesítést rendelhetnek el a vezetésük alatt álló szerv személyi állománya vonatkozásában.
59. A rendőri szervek értesítésének végrehajtása során az ORFK Főügyelet értesíti
a)6 az ORFK főigazgatóságai, az ORFK Humánigazgatási Szolgálata, az ORFK Ellenőrzési Szolgálata, az ORFK Hivatala, az ORFK Titkársági Főosztálya, az ORFK Költségvetési Ellenőrzési Iroda, valamint a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet értesítési feladataira kijelölt három-három munkatársát, továbbá a Kommunikációs Szolgálat vezetőjét;
b)7 a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ ügyeleteit, valamint
c)8 a TIK-et.
60. A nem a szolgálati helye szerint illetékes rendőri szerv illetékességi területén lakó vagy tartózkodó személyi állomány kiértesítésére – amennyiben az más módon nem hajtható végre – felkérés alapján a területileg illetékes rendőri szerv intézkedik.
61. Az ORFK személyi állománya értesítésére az ORFK Főügyelet intézkedik az 59. pont a) bekezdésben felsorolt szervezeti elemek állományából értesítési feladataira kijelölt személyek útján.
62. A rendőri szervek vezetői az értesítési feladatok végrehajtására a helyi körülmények figyelembevételével tartalék bevonulási helyet jelölnek ki. Amennyiben tartalék bevonulási helyként nem saját objektum kerül tervezésre, kijelölésre, a rendőri szervek vezetői előzetesen egyeztetnek az ORFK VIO és a kijelölendő intézmény vezetőjével.
63.9 A személyi állomány azon tagjainak, akiknek a bevonulása a szolgálati hely, tartalék bevonulási hely, valamint a gyülekezési hely (amennyiben kijelölésre került) megközelíthetetlensége miatt nem oldható meg, a legközelebbi rendőri szervhez kell bevonulniuk, és ezt a szolgálati vagy munkahelyüknek az adott rendőri szerv ügyeletén, a TIK-en, valamint a szolgálatirányító parancsnokon keresztül kötelesek jelenteni. A továbbiakban a kapott utasítások szerint kell eljárniuk.
64. Az 57. pont b) és c) alpontjaiban, valamint az 58. pontban meghatározott esetekben az elrendelés tényét és a tett intézkedéseket – amint lehetővé válik – az értesítést elrendelő vezető jelenti a felettes szerv vezetőjének, illetve az elöljáró parancsnoknak, valamint tájékoztatja az illetékes megyei (fővárosi) és helyi védelmi bizottság elnökét.
65.10 Az értesítés személyesen történő elrendelése esetén az ügyeleti szolgálat, a TIK, valamint a szolgálatirányító parancsnok, továbbá az ügyeleti szolgálattal, TIK-kel vagy szolgálatirányító parancsnokkal nem rendelkező rendőri szerv vezetője vagy megbízottja az értesítési tervben meghatározott feladatok végrehajtásának megkezdése előtt:
a) ellenőrzi az elrendelő személyazonosságát, jogosultságát a feladat elrendelésére;
b) feljegyzi, hogy kitől, milyen feladatot kapott, illetve annak időpontját (nap, óra, perc), valamint az elrendelőnél lévő megbízólevél (nyílt parancs) számát;
c) jelenti a rendőri szerv vezetőjének, valamint a felettes szerv ügyeleti szolgálatának a feladat vételét, valamint, hogy kitől és milyen utasítást kapott, az elrendelés időpontját, az elrendelt feladat végrehajtásának megkezdését, majd megkezdi az értesítési tervben foglalt feladatok végrehajtását;
d) indokolt esetben kezdeményezi az ügyeleti szolgálat megerősítését.
66. Az értesítés infokommunikációs eszköz segítségével történő elrendelése esetén az értesítési tervben meghatározott feladatok végrehajtásának megkezdése előtt a 65. pontban foglalt intézkedéseket kell megtenni azzal, hogy az elrendelő személyazonosságának megállapítása helyett arról kell meggyőződni, hogy az adott feladat végrehajtására vonatkozó utasítás az adott utasítás adására jogosult személytől származik-e.
67.11 A szolgálatirányító parancsnok, továbbá az ügyelettel, TIK-kel vagy szolgálatirányító parancsnokkal nem rendelkező rendőri szerv vezetője vagy megbízottja az értesítés befejezéséről jelentést tesz az elrendelő szerv vezetőjének, valamint a TIK-nek. Az ORFK Főügyelet, a Készenléti Rendőrség (a továbbiakban: KR) főügyelete és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (a továbbiakban: RRI) ügyelete a jelentést az elrendelő szerv vezetőjének és a felettes ügyeletnek, a TIK az ORFK Főügyeletnek teszi meg.
68. Azon rendőri szerveknél, ahol állandó ügyeleti szolgálat nem működik, az értesítésre kijelölt vezető az értesítésre vonatkozó utasítás vételét követően, a további intézkedések előtt a 66. pontban meghatározott ellenőrzés elvégzését követően intézkedik az értesítés végrehajtására.
69. Légiriadó elrendelése esetén a rendőri szervek végrehajtják a teljes személyi állomány értesítését, berendelését.
70. A bevonulásra kötelezett személyi állományt az ügyeleti szolgálat, illetve az értesítésre kijelölt vezető az alábbi szöveg közlésével rendeli be:
„SZOLGÁLATI (MUNKA-) HELYÉRE VONULJON BE!”
71. Az értesítési feladatnak a BM utasítás 59. § d) pontja szerinti elrendelése esetén a bevonulásra kötelezett személyi állomány, illetve az értesítésre kijelölt vezető berendelése az alábbi szöveg közlésével történik:
„GYAKORLÁS, SZOLGÁLATI (MUNKA-) HELYÉRE VONULJON BE!”
72. A 70. és 71. pontok szerinti szöveg közlését követően a bevonulással kapcsolatos kiegészítő közlések adhatóak, melyek a gyülekezési és tartalék bevonulási helyekre, valamint a bevonulás módjára vonatkozhatnak.
73. A személyi állomány az értesítés vétele után köteles közvetlen vezetője visszahívásával meggyőződni a feladat elrendelésének hitelességéről, amennyiben a kiértesítő személy beazonosítása indokolt, majd a BM utasítás 65. § a)–b) pontjaiban foglaltak szerint eljárni.
74. A rendőri szervek egyenruha ellátásra jogosult személyi állománya a meghatározott szolgálati (munka-) helyre történő bevonulást követően készenlétbe helyezi a rendszeresített személyi felszerelését, így különösen gyakorló öltözetét, fegyverét, védőfelszerelését, és magához veszi a riadócsomagját.
75.12 A BM utasítás 67. §-ában meghatározott jelentéstételi kötelezettséget a közvetlen vezető, a rendőri szerv ügyelete, a TIK, valamint a szolgálatirányító parancsnok felé kell teljesíteni.
76. Az értesítés, illetve az abban foglalt feladatok végrehajtására vonatkozó intézkedés visszavonására az elrendelő személy vagy annak szolgálati elöljárója jogosult.
77. Az utasításban meghatározottak alapján elrendelt értesítés esetén a BM utasítás 68. § a) pontjában szabályozott mentességi ok a várandósság orvosi megállapításától vehető figyelembe.
78. A BM utasítás 68. § b) pontjában meghatározott esetben, ha mindkét szülő rendőri szervnél foglalkoztatott, és 18 éven aluli gyermekük vagy gondozásra szoruló közvetlen hozzátartozójuk van, és felügyeletéről más módon gondoskodni nem tudnak, az érintett szervek vezetői egyeztetést követően a szolgálati érdek figyelembevételével rendelkeznek, hogy melyik fél kötelezett a bevonulásra. Megállapodás hiányában az érintett rendőri szerv vezetője az ORFK rendészeti főigazgatójánál kezdeményezi a szükséges egyeztetések végrehajtását.
79. A gyakorlatok és ellenőrzések alkalmával a 78. pontban felsoroltakon túl a szolgálati okból távollévők, valamint a szabadságon lévők is mentesülnek a szolgálati (munka-) helyre történő bevonulás alól.
80. A rendőri szervek az utasításban meghatározott értesítési feladatok végrehajtása érdekében az RZs Harcérték modulját folyamatosan vezetik és naprakészen tartják.
81. A rendőri szervek a 80. pontban meghatározott feladat végrehajtása érdekében a személyi állományuk naprakész berendelhetőségre vonatkozó jelentési kötelezettségüket munkanapokon 10.00 óráig teljesítik az RZs Harcérték modul jelentő rendszerben az alábbiak szerint:
a) munkanapokon a következő munkanapra vonatkozóan;
b) munkaszüneti napot megelőző munkanapon a következő munkanapig bezárólag.
82.13 A rendőri szervek vezetői gondoskodnak arról, hogy a naprakész berendelhetőségi létszámadatokat tartalmazó névjegyzék a TIK és az irányítása alá tartozó rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka, valamint az ügyeleti szolgálatok részére állandóan, az informatikai eszközök esetleges meghibásodása esetén is hozzáférhető legyen.
83. Azon rendőri szerveknél, ahol nincs állandó ügyeleti szolgálat, a rendőri szerv vezetőjének rendelkeznie kell a berendelhetőségi létszámadatokat tartalmazó névjegyzékkel, és gondoskodnia kell annak az értesítést végrehajtó rendőri szerv ügyeletén történő elhelyezéséről.
84. A rendőri szervek vezetői, valamint az ügyeleti szolgálatok állandóan kötelesek készen állni – infokommunikációs eszközök üzemen kívül kerülése esetén is – a saját, az alárendelt, illetve az értesítésre utalt rendőri szervek személyi állományának értesítésére.
12. Az értesítés gyakorlása
85. A BM utasítás 70. §-a szerinti ellenőrzést a rendőri szervek vezetői hajtják végre. Az ellenőrzésre az elöljáró szerv vezetőjének jóváhagyásával levezetési tervet kell készíteni. A rendőrség Rendőrségi Igazgatási Központban elhelyezett szerveinek értesítési gyakorlatát az ORFK VIO vezetője koordinálja.
86. A rendőri szerv részére váratlanul jelentkező és a személyi állomány értesítését és berendelését is eredményező feladat, valamint a tervezett értesítési gyakorlat abban az esetben minősül a 85. pontban meghatározott kötelezettség végrehajtásának, amennyiben az értesítés során a bevonulásra kötelezett személyi állomány létszáma a rendőri szerv teljes személyi állományának 50%-át meghaladja.
87. A rendőri szervek részére tervezett értesítési gyakorlatok végrehajtására és ellenőrzésére készített levezetési terv az alábbiakat tartalmazza:
a) az értesítésre kerülő rendőri szerv megnevezése;
b) az elrendelés helye, ideje;
c) az ellenőrző csoport összetétele;
d) az elrendelésre kerülő feladat;
e) a végrehajtáshoz szükséges technikai eszközök felsorolása;
f) az értesítési feladathoz kapcsolt egyéb, különösen rendészeti, bűnügyi stb. feladat leírása;
g) a végrehajtás tervezett költségkihatása.
88. Az értesítés gyakoroltatására és ellenőrzésére valamennyi rendőri szervnél jogosultak az 57. pontban felsorolt személyek.
89. Az ellenőrzést elrendelő rendőri szerv vezetője a tervezett értesítési gyakorlat végrehajtásának helyéről és idejéről, annak esedékessége előtt 15 nappal, amennyiben e határidőn belüli tájékoztatást objektív okok akadályozzák, soron kívül tájékoztatja az ORFK VIO vezetőjét.
90. A rendőri szerv vezetője az ellenőrzésről készített jelentést a végrehajtást követő nyolc napon belül felterjeszti az ORFK rendészeti főigazgatója részére. A jelentés a BM utasítás 75. §-ában foglaltakon túl tartalmazza a technikai eszközök állapotát, alkalmazhatóságát is.
91. A rendőrség Rendőrségi Igazgatási Központban elhelyezett szerveinek értesítési gyakorlatáról készült jelentéseket a végrehajtást követő tizenöt napon belül az ORFK rendészeti főigazgatója felterjeszti a Belügyminisztérium kabinetfőnöke részére.
13. Az értesítés végrehajtásának egyéb szabályai
92. A személyi állománynak az értesítésben foglaltak végrehajtásaként az állandó lakhelyéről vagy tartózkodási helyéről szolgálati helyére, munkahelyére történő utazása következtében felmerült költségeinek, így különösen saját gépjármű, taxi, közhasznú jármű használatával összefüggő költségeinek megtérítéséről a rendőri szerv vezetője az indokoltság függvényében határoz.
93. A rendőri szervek vezetői a bevonulási normaidő elteltét követően a berendelés okának és egyéb körülményeinek ismeretében intézkednek:
a) az értesített, de normaidőn túl bevonult személyek felelősségének vizsgálatára;
b) az értesített, de be nem vonult személyek felelősségének vizsgálatára, valamint
c) a nem elérhető személyek felelősségének vizsgálatára.
14. Védelmi tisztek
94. Az utasításban meghatározott feladatokat
a) a Budapesti Rendőr-főkapitányság vonatkozásában két fő;
b)14 a Készenléti Rendőrségnél két fő, a megyei rendőr-főkapitányságokon és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon legalább egy-egy fő kinevezett védelmi kiemelt főelőadó (a továbbiakban: kinevezett védelmi tiszt) látja el.
95.15 Az alábbi szervek, szervezeti egységek, szervezeti elemek vezetői a vezetésük alá tartozó személyi állományból a védelmi igazgatási feladatok irányítása, felügyelete és ellenőrzése érdekében írásban egy-egy személyt (a továbbiakban: megbízott védelmi tiszt) jelölnek ki:
a) az ORFK főigazgatóságai;
b) a Készenléti Rendőrség Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Ellátó Központ;
c) a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Állami Futárszolgálat;
d) az ORFK Humánigazgatási Szolgálat;
e) az ORFK Ellenőrzési Szolgálat;
f) az ORFK Hivatal;
g) az ORFK Kommunikációs Szolgálat;
h) az ORFK Titkársági Főosztály;
i) az ORFK Költségvetési Ellenőrzési Iroda;
j) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ;
k) a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ;
l) a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet;
m) a rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek.
96. A kinevezett védelmi tisztek munkaköri leírását az utasítás 3. melléklete szerinti segédlet, a megbízott védelmi tisztek megbízási parancsa mellékletét képező feladatrendszert az utasítás 4. melléklete szerinti segédlet alapulvételével, az adott szerv sajátosságaihoz mérten kell meghatározni.
97.16 A megbízott védelmi tiszt eredeti beosztásának ellátása melletti megbízás alapján látja el feladatait, és a 95. pontban meghatározott szervezeti egységeknél és elemeknél a mindenkori rendvédelmi illetményalap 50%-ának megfelelő megbízási díjazásra jogosult.
98. A Készenléti Rendőrség, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetői szervezési hatáskörükben meghatározzák a kinevezett védelmi tiszt(ek) szervezeti elhelyezkedését, amely során figyelembe kell venni a 13. pontban foglaltakat, illetve a szakirányítást végző ORFK VIO-nak az ORFK szervezetében történő elhelyezkedését.
99. A kinevezett és a megbízott védelmi tisztek (a továbbiakban együtt: védelmi tisztek) a feladataik ellátását akadályozó távollétük esetén történő helyettesítésükről az érintett rendőri szervek vezetői gondoskodnak.
100. A védelmi tiszteknek az alábbi együttes követelményeknek kell megfelelniük:
a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem védelmi igazgatási szakán szerzett felsőfokú végzettség, vagy más felsőfokú végzettség és a felsőfokú rendőrszervező (tiszti) szakképzésén szerzett végzettség vagy Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diploma;
b) legalább öt év szolgálati idő teljesítése hivatásos katonai, rendőri, határrendészeti vagy védelmi igazgatási területen;
c) az utasítás szerinti berendelhetőség biztosítottsága;
d) jogszabályban meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzés megléte.
101. A védelmi tisztek szakirányú képesítési követelményeknek való megfelelésével kapcsolatban, a munkáltatói jogkörrel rendelkező vezető a kinevezésük, illetve a megbízásuk előtt köteles egyeztetni az ORFK rendészeti főigazgatójával.
102. A 101. pontban meghatározott egyeztetési kötelezettség teljesítése érdekében a tervezett kinevezést, megbízást megelőző harminc nappal a jelölt személy által készített szakmai önéletrajzot a vezetői indoklással együtt meg kell küldeni az ORFK rendészeti főigazgatója részére. A jelölt személy kinevezésére, megbízására csak az egyeztetést követően kerülhet sor.
103. A védelmi tisztek folyamatos felkészítéséről az ORFK VIO vezetője éves szakmai továbbképzés keretén belül gondoskodik.
III. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
104. A rendőri szervek vezetői gondoskodnak arról, hogy a személyi állomány a készenlét fokozásával, az értesítéssel és berendeléssel összefüggő feladatait részletesen megismerje, begyakorolja, és azt a vezető az éves ütemtervek alapján tartandó gyakorlatok keretében ellenőrzi.
105. A rendőri szervek vezetői az utasításban foglalt feladatok rendszeres oktatásáról éves munkaterv alapján gondoskodnak.
106. A BM Utasítás 59. §-ában, valamint az 58. pontban meghatározott esetekben az igénybe vett személyi állomány élelmezésének, tisztálkodásának és pihentetésének megszervezéséről a feladat végrehajtásában érintett rendőri szervek vezetői gondoskodnak.
107. A tervkészítésre kötelezett rendőri szervek vezetői az utasítás hatálybalépését követő harminc napon belül intézkednek az értesítéssel és a magasabb készenlétbe helyezéssel kapcsolatos terveik felülvizsgálatára és új tervek készítésére, melyeket a közvetlen felettes szerv vezetője hagy jóvá. A tervek végrehajthatóságáért és naprakészen tartásáért a rendőri szervek vezetői a felelősek. A rendőri szervek vezetői az új tervek jóváhagyását követően nyolc napon belül a régi tervek saját hatáskörben történő irattári kezelésére intézkednek.
108. Békeidőszakban a rendőrség készenlétének fokozására, a különleges jogrend időszakában meghatározott feladatokra történő felkészülés koordinálásának, tervezésének és szervezésének központi irányítását, valamint az előzőekben meghatározott feladatok ellenőrzését az ORFK VIO végzi.
109. A rendőrség összesített ütemterve alapján, az ORFK éves munkaterve részeként az ORFK VIO vezetője tervezi a különleges jogrend időszakára való felkészülés helyzetének ellenőrzését.
110. Az 51. pont a) alpontjában felsorolt szervezeti egységek és elemek vezetői az értesítési terveiket az elsődlegesen kiértesítendő három személy adataival együtt az ORFK VIO vezetője részére az utasítás hatálybalépését követő 30 napon belül megküldik, és szükség esetén gondoskodnak a kiértesítendő személyek adatainak pontosításáról.
111. Az értesítési gyakorlat elrendelésére jogosult rendőri vezető kijelöli a gyakorlatok ellenőrzésére jogosult személyeket, és intézkedik nyílt paranccsal (megbízólevéllel) történő ellátásukra.
112. A rendőri szervek a saját hatáskörben tervezett készenlétbe helyezési és értesítési gyakorlatokat, ellenőrzéseket a tervezett végrehajtást megelőző évben – heti részletességgel – ütemterv keretében tervezik, a költségeket az éves költségvetésükben szerepeltetik. Az ütemterv egy példányát a tárgyévet megelőző év november 30-ig az ORFK rendészeti főigazgatója részére
a) az ORFK főigazgatói és a Készenléti Rendőrség parancsnoka megküldi;
b) az a) alpontban nem szereplő területi szervek vezetője felterjeszti.
113. A rendőri szervek ellenőrzési ütemterve alapján az ORFK VIO elkészíti a rendőrség összesített ütemtervét, melynek egy példányát az ORFK vezetője december 15-ig tájékoztatás céljából megküldi a Belügyminisztérium kabinetfőnökének.
114.17 A megyei (fővárosi) és helyi védelmi bizottságok vezető állományának értesítését a TIK, valamint a szolgálatirányító parancsnokok – a védelmi bizottság által kijelölt két vezető értesítésével, az elérhetőségüket is tartalmazó névjegyzék alapján – végzik.
115. Az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
116.18

1. melléklet a 30/2013. (VII. 5.) ORFK utasításhoz

MINTA!
NYILATKOZAT
Alulírott tudomásul veszem, hogy az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló ORFK utasításban meghatározottak szerint, munkaidőn túl berendelhető vagyok.
Ennek érdekében az értesítéshez szükséges adataimnak (név, lakcím, vezetékes és mobiltelefonszám) kizárólag az értesítési feladat végrehajtásához való felhasználásához hozzájárulok.
Név, rendfokozat:
Szolgálati hely, munkahely, beosztás:
Anyja neve:
Lakcím:
Értesítési cím:
Telefonszám (vezetékes, mobil):
Kijelentem, hogy berendelésem esetén a várható beérkezésem ideje az értesítés vételét követően:
Munkanapokon:
(05.00–20.00 óra között) _______ 2, 4, 6 órán belül,
(20.00–05.00 óra között) _______ 2, 4, 6 órán belül várható.
Munkaszüneti napokon:
(05.00–20.00 óra között) _______ 2, 4, 6 órán belül,
(20.00–05.00 óra között) _______ 2, 4, 6 órán belül várható.
Keltezés:
dolgozó aláírása
Tudomásul vettem:
szolgálati elöljáró aláírása

2. melléklet a 30/2013. (VII. 5.) ORFK utasításhoz

MINTA!
Szervezeti egység megnevezése
Szám:
NÉVJEGYZÉK
a ........................ Megyei Rendőr-főkapitányság személyi állománya értesítésére és berendelésére
Utolsó pontosítás dátuma: 201... év .......................... hó .......-n
Pontosítást végrehajtotta:
...................................................
aláírás
MRFK-ügyelet elérhetősége:
BM-vonal:
Városi vonal:
Mobilszám:
Faxszám:
A ....................................... Megyei Rendőr-főkapitányság
Hivatala

Fsz.

Név, rf.

Beosztás

Lakcím
(tartózkodási hely)

Telefon

Értesítési körzet

Szolgálati
hely

Továbbértesítési feladatai

Felmentés jogcíme

Vonalas

Mobil

1.

vezető

A hivatal személyi áll. továbbértesítése

2.

A hivatalvezető távolléte esetén a személyi áll. továbbértesítése

3.

4.

5.

6.

Dátum,
......................................................
vezető aláírása
MINTA!
Az értesítési terv mellékletét képező névjegyzék tartalma:
a)    név;
b)    rendfokozat;
c)    beosztás;
d)    lakcím (tartózkodási hely);
e)    lakcím (tartózkodási hely) távbeszélő hívószáma (vonalas és mobil);
f)    értesítési körzet (gépjárműves értesítés esetén);
g)    szolgálati hely (szerv);
h)    továbbértesítési feladatai;
i)    felmentés jogcíme.

3. melléklet a 30/2013. (VII. 5.) ORFK utasításhoz

SEGÉDLET!
Munkaköri leírás

Munkakör megnevezése:

kiemelt főreferens (védelmi)

Kódszám:

FEOR-szám:

Érvényes:

Visszavonásig

Elöljáró:

Munkaidő:

A munkakör betöltője:

Törzsszáma:

A munkakör szervezeti beilleszkedése:
1.    A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság (Készenléti Rendőrség, Repülőtéri Rendőr Igazgatóság) vezetőjének közvetlen alárendeltségében, az ORFK VIO szakirányítása mellett végzi a feladatait. Szakirányítói tevékenysége körében jogosult ellenőrizni, és az alárendelt szervek védelmi megbízottai részére feladatot meghatározni.
2.    A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság (Készenléti Rendőrség) alárendeltségébe tartozó rendőri szervek védelmi megbízottainak szakirányítója, a védelmi tevékenységgel összefüggésben jogosult ellenőrizni, részükre feladatot meghatározni.
A munkakör célja, funkciója:
3.    Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv különleges jogrend időszakában történő továbbműködésének biztosítása érdekében a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság és az irányítása alá tartozó szervek által végzett tevékenység tervezése, szervezése, irányítása, koordinálása.
A munkakörben ellátandó feladatok:
4.    A felkészülés időszakában
a)    köteles
aa)    a védelmi feladatok ellátása során a minősített adatvédelmi, az adatvédelmi és az ügykezelési szabályok megtartására,
ab)    folyamatosan pontosítani, naprakészen tartani a különleges jogrend időszakában történő működéshez szükséges terveket, kimutatásokat, nyilvántartásokat, adatokat, kiutaló határozatokat és valamennyi dokumentumot,
ac)    folyamatosan figyelemmel kísérni a különleges jogrend időszakában jelentkező feladatokat szabályozó normákat, a részére azokban meghatározott feladatokat ellátni,
ad)    rendszeresen részt venni a védelmi továbbképzéseken,
ae)    elkészíteni az éves értesítési gyakorlatok és ellenőrzések tervét,
af)    éves munkatervet készíteni a védelmi feladatok végrehajtására,
ag)    utasítás alapján részt venni a vezetői értekezleteken,
ah)    folyamatosan tájékozódni a védelem témakörében a legújabb elméleti ismeretek és gyakorlati tapasztalatok megismerése érdekében,
ai)    a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság személyi állománya és a szakirányítása alá tartozó megbízott védelmi tisztek részére, az aktuális feladatok körében rendszeresen továbbképzést tartani,
aj)    értesítési adatait az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló ORFK utasításban foglaltaknak megfelelően megadni;
b)    képviseli a szervet
ba)    a rendőri szerv védelmi szempontjai és feladatai alapján a Védelmi Bizottság szakértői munkacsoportjában,
bb)    megbízás alapján konferenciákon, értekezleteken, gyakorlatokon;
c)    véleményezi és javaslatot tesz közvetlen elöljárójának védelmi szempontok alapján
ca)    a működési feltételek biztosítására és a rendelkezésre álló eszközök hatékony és takarékos felhasználására,
cb)    a munkatervi feladatokra,
cc)    a védelmi kiadások költségvetési terveire,
cd)    a különleges jogrend időszakára vonatkozó feladatokkal összefüggő normatervezetekre.
5.    Különleges jogrend időszakában, illetve annak rendszabályaként elrendelt magasabb készenlétbe helyezés esetén
a)    ellátja a felkészülés időszakára meghatározott feladatokat,
b)    részt vesz a különleges jogrend időszakában történő vezetési rendszerek magasabb készenlétbe helyezésével kapcsolatos rendőri feladatok koordinálásában,
c)    közreműködik a nemzetgazdaságból lebiztosított anyagi, technikai eszközök, objektumok, szolgáltatások kiutaló határozat alapján történő átvételében,
d)    külön utasításra részt vesz az operatív törzs munkájában,
e)    ellátja a rendőri szerv különleges jogrend időszakára vonatkozó terveiben a részére meghatározott feladatokat,
f)    értesítése esetén az értesítés jellegének megfelelően, szolgálati helyére a lehető legrövidebb időn – de legfeljebb a belső normában meghatározott normaidőn – belül köteles bevonulni és elöljárójánál jelentkezni,
g)    különleges jogrend időszakában az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendőri szerv tevékenységét meghatározó normák alapján köteles feladatait ellátni.
6.    Közreműködik
a)    az értesítési tervek aktualizálásában, változás esetén új készítésében,
b)    a hadkötelesek meghagyásba helyezésében,
c)    a különleges jogrend időszakára vonatkozó készletek és normák kidolgozásában,
d)    a védelmi tervek kidolgozásában,
e)    az SZMSZ, az ügyrend különleges jogrend időszakára vonatkozó fejezetének kidolgozásában,
f)    az értesítési gyakorlatok végrehajtásában,
g)    a rendőri szerv életvédelmi létesítményei (óvóhelyek) működőképességének ellenőrzésében,
h)    a személyi állomány egyéni védőeszközei állapotának ellenőrzésében,
i)    a szakterületek különleges jogrend időszakában történő igényeinek lebiztosításában,
j)    a veszélyelhárítási feladattervek kidolgozásában.
Feladatkörök:
7.    Tervezi, szervezi, koordinálja és ellenőrzi
a)    a rendőri szerv magasabb készenlétbe helyezésével és a különleges jogrend időszakában jelentkező feladatok ellátására történő felkészülésével kapcsolatos tevékenységét,
b)    a rendőri szerv védelmi gyakorlatait,
c)    az ügyelet értesítéssel kapcsolatos terveit, figyelemmel kíséri a végrehajtás feltételeit,
d)    a vezetők és beosztottak különleges jogrend időszakában jelentkező feladatokra történő felkészítését,
e)    a rendőri szerv együttműködését a védelmi tevékenység során,
f)    a védelmi felkészülést és annak során a minősített adatvédelmi szabályok betartását.
Általános feladatok:
8.    Jelentést tesz elöljárójának
a)    évente a rendőri szerv védelmi tevékenységéről,
b)    évente a rendőri szerv védelmi felkészülésének helyzetéről,
c)    az értesítési gyakorlatok végrehajtásáról és eredményéről,
d)    a különleges jogrend időszakára való felkészülés helyzetének ellenőrzéséről.
9.    Együttműködik
a)    a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek törzseivel, valamint a területi és helyi védelmi bizottságokkal,
b)    a sajtó- és lakosságtájékoztatási feladatok ellátásáért felelős személlyel, igény esetén tájékoztatást ad a rendőri szerv védelmi felkészülése helyzetéről.
Szakismereti és nyelvismereti követelmény:
10.    Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló ORFK utasításban meghatározott képesítési követelményeknek köteles megfelelni.

.................................................................................
dátum

.................................................................................
a vezető aláírása

A munkaköri leírásban foglaltakat tudomásul vettem, annak egy példányát átvettem.

.................................................................................
dátum

.................................................................................
a munkakör betöltőjének aláírása

4. melléklet a 30/2013. (VII. 5.) ORFK utasításhoz

SEGÉDLET!
Feladatrendszer a megbízott védelmi tisztek részére
1. A megbízott védelmi tiszt a rendőri szerv vezetőjének közvetlen alárendeltségében, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság (Készenléti Rendőrség) kiemelt főreferens (védelmi) szakirányítása mellett végzi védelmi feladatait.
2. A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság (Készenléti Rendőrség) kiemelt főreferens (védelmi) szakirányítói tevékenysége körében jogosult megbízott védelmi tisztet ellenőrizni, részére feladatot meghatározni.
3. A megbízott védelmi tiszt feladata az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv különleges jogrend időszakában történő továbbműködésének biztosítása érdekében a rendőri szerv és az irányítása alá tartozó rendőri szervek által végrehajtandó feladatok tervezése, szervezése, irányítása, koordinálása.
4. A megbízott védelmi tiszt a felkészülés időszakában
a) köteles
aa) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló ORFK utasításban meghatározott képesítési követelményeknek megfelelni,
ab) a megbízás keretében végzett védelmi tevékenység során ellátott feladatokról nyilvántartást (munkanaplót) vezetni,
ac) a védelmi feladatok ellátása során a minősített adatvédelmi, az adatvédelmi és az ügykezelési szabályok megtartására,
ad) folyamatosan pontosítani, naprakészen tartani a különleges jogrend időszakában történő működéshez szükséges terveket, kimutatásokat, nyilvántartásokat, adatokat, kiutaló határozatokat és valamennyi dokumentumot,
ae) folyamatosan figyelemmel kísérni a különleges jogrend időszakára vonatkozó feladatokat szabályozó normákat, a részére azokban meghatározott feladatokat ellátni,
af) elkészíteni az éves értesítési gyakorlatok és ellenőrzések tervét,
ag) éves munkatervet készíteni a védelmi feladatok végrehajtására,
ah) rendszeresen részt venni a védelmi továbbképzéseken,
ai) utasítás alapján részt venni a vezetői értekezleteken,
aj) folyamatosan tájékozódni a védelem témakörében a legújabb elméleti ismeretek és gyakorlati tapasztalatok megismerése érdekében,
ak) a rendőri szerv személyi állománya részére az aktuális feladatok körében rendszeresen továbbképzést tartani,
al) értesítési adatait az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv készenlétbe helyezéséről, a különleges jogrend bevezetésére történő felkészülésének szabályairól, valamint személyi állományának értesítéséről szóló ORFK utasításban foglaltaknak megfelelően megadni;
b) jelentést tesz elöljárójának
ba) évente a rendőri szerv védelmi tevékenységéről,
bb) évente a rendőri szerv védelmi felkészülése helyzetének értékeléséről,
bc) az értesítési gyakorlatok végrehajtásáról és eredményéről,
bd) a különleges jogrend időszakára való felkészülés helyzetének ellenőrzéséről;
c) közreműködik
ca) a kiértesítési tervek aktualizálásában, változás esetén új készítésében,
cb) a hadkötelesek meghagyásba helyezésében,
cc) a különleges jogrend időszakára vonatkozó készletek és normák kidolgozásában,
cd) a védelmi tervek kidolgozásában,
ce) az ügyrend különleges jogrend időszakára vonatkozó fejezetének kidolgozásában,
cf) az értesítési gyakorlatok végrehajtásában,
cg) a rendőri szerv életvédelmi létesítményei (óvóhelyek) működőképességének ellenőrzésében,
ch) a személyi állomány egyéni védőeszközei állapotának ellenőrzésében;
d) segíti
da) a szakterületek különleges jogrend időszakára vonatkozó igényeinek lebiztosítását,
db) a veszélyelhárítási feladattervek kidolgozását;
e) együttműködik a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek törzseivel, valamint a területi és helyi védelmi bizottságokkal;
f) képviseli a rendőri szervet
fa) a rendőri szerv védelmi szempontjai és feladatai alapján a Védelmi Bizottság szakértői munkacsoportjában,
fb) megbízás alapján konferenciákon, értekezleteken, gyakorlatokon;
g) védelmi szempontok alapján véleményezi, és javaslatot tesz elöljárójának
ga) a működési feltételek biztosítására és a rendelkezésre álló eszközök ésszerű és takarékos felhasználására,
gb) a munkatervi feladatokra,
gc) a különleges jogrend időszakában jelentkező feladatokkal összefüggő normatervezetekre;
h) tervezi, szervezi, koordinálja és ellenőrzi
ha) a rendőri szerv magasabb készenlétbe helyezésével és a különleges jogrend időszakában jelentkező feladatokra való felkészülésével kapcsolatos tevékenységét,
hb) a rendőri szerv védelmi gyakorlatait,
hc) az ügyelet értesítéssel kapcsolatos terveit, valamint az értesítési feladatok végrehajtását,
hd) a vezetők és a beosztottak különleges jogrend időszakában jelentkező feladatokra történő felkészítését,
he) a rendőri szerv más szervekkel történő együttműködését a védelmi tevékenység során,
hf) a védelmi felkészülést és a minősített adatvédelmi szabályok betartását.
5. A megbízott védelmi tiszt a különleges jogrend időszakában
a) külön tervben meghatározottak szerint látja el feladatait;
b) részt vesz a különleges jogrend időszakában történő vezetési rendszerek magasabb készenlétbe helyezésével kapcsolatos rendőri feladatok koordinálásában;
c) közreműködik a lebiztosított anyagi, technikai eszközök, objektumok, szolgáltatások kiutaló határozat alapján történő átvételében;
d) külön utasításra részt vesz az operatív törzs munkájában.
1

Az utasítást a 17/2016. (VII. 29.) ORFK utasítás 109. pontja hatályon kívül helyezte 2016. július 30. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 105–107. pontját.

2

Az 1. pont b) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 89. pontjával megállapított szöveg.

3

A 6. pont c) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 96. pontjával megállapított szöveg.

4

A 25. pont c) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 97. pontjával megállapított szöveg.

5

A 54. pont b) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 98. pontjával megállapított szöveg.

6

Az 59. pont a) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 93. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

7

Az 59. pont b) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 99. pontjával megállapított, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 93. pont b) alpontja szerint módosított szöveg.

8

Az 59. pont c) alpontja az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 99. pontjával megállapított szöveg.

9

A 63. pont az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 100. pontjával megállapított szöveg.

10

A 65. pont nyitó szövegrésze az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 101. pontjával megállapított szöveg.

11

A 67. pont az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 102. pontjával megállapított szöveg.

12

A 75. pont az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 103. pontjával megállapított szöveg.

13

A 82. pont az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 104. pontjával megállapított szöveg.

14

A 94. pont b) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 90. pontjával megállapított szöveg.

15

A 95. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 91. pontjával megállapított szöveg.

16

A 97. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 92. pontjával megállapított szöveg.

17

A 114. pont az 59/2013. (XII. 21.) ORFK utasítás 105. pontjával megállapított szöveg.

18

A 116. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére