PÜ BH 2013/305
PÜ BH 2013/305
2013.11.01.
A házastárs a másik házastárs által az életközösség alatt külön megkötött ügyletért tényleges hozzájárulása esetén is csupán a közös vagyonból reá eső rész erejéig felel az ügyletkötő harmadik személlyel szemben, a különvagyonával nem [Csjt. 30. §; Ptk. 523. § (1)–(2) bek., 276. § (1) bek.].
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint az I. és II. rendű alperesek 1995. december 2-ától 2010. március 15-éig házastársi életközösségben éltek, 2010. március 15-én azonban az életközösségük végleg megszakadt.
Az I. rendű alperes 2005. április 21-én olyan tartalmú kölcsönszerződést kötött az R. Bank Rt.-vel, amely szerint a pénzintézet 2 300 000 forint CHF alapú hitelt nyújtott az I. rendű alperesnek. Ezen hitelt az I. és II. rendű alperes a p.-i ingatlan megvásárlására fordította, amelynek tulajdonjoga 1/2-1/2 arányban került bejegyzésre az alperesek javára.
A felperes – aki az I. rendű alperes féltestvére – készfizető kezességet vállalt a kölcsönszerződésből eredő tartozás megfizetéséért, és a kölcsöntartozás visszafizetésének a biztosítására jelzálogjogot biztosított a tulajdonában álló sz.-i ingatlanra, a pénzintézet javára.
Az I. és II. rendű alperesek az együttélésük idején a kölcsöntartozás részleteit pontosan fizették, 2010 márciusától azonban a kölcsönrészleteket nem teljesítették.
A felperes – tartva attól, hogy a pénzintézet a hitelszerződést felmondja és jelzálogjogát érvényesíti – előbb 2010. július 2-án 22 000 forintot, 2010. szeptember 22-én 22 000 forintot adott át az I. rendű alperesnek a havi részletek törlesztése céljára. 2010. október 14-én az általa a barátjától kölcsönkért 65 000 forintot személyesen fizette meg a hitelezőnek az I. rendű alperes helyett, majd 2010. október 4-én pénzintézeti hitel igénybevételével az I. rendű alperes még fennálló 2 507 849,59 forintos tartozását teljes egészében visszafizette az R. Banknak és ezáltal a kölcsönszerződés megszűnt. A felperes tehát összesen 2 619 849,59 forintot fizetett vissza a pénzintézetnek az I. rendű alperes hiteltartozásából az alperesek helyett.
A felperes mindezekről nem tájékoztatta a II. rendű alperest és a perindítást megelőzően nem szólította fel az alpereseket arra, hogy a helyettük visszafizetett összeget fizessék meg számára. A II. rendű alperes a történtekről csupán a keresetlevél kézhezvételét követően értesült.
Időközben a bíróság az I. és II. rendű alperesek házasságát felbontotta, a házastársi közös vagyonuk megosztása, illetőleg az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése azonban nem történt meg.
A felperes keresetében az I. és II. rendű alperesek arra való kötelezését kérte, hogy fizessenek meg neki egyetemlegesen 2 619 849 forintot és annak törvényes kamatát.
Az elsőfokú bíróság a kiegészített ítéletével kötelezte az I. és II. rendű alpereseket arra, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 2 619 849 forintot és ennek 2010. október 7. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamatát. Megállapította, hogy a II. rendű alperes ezen tartozásért a házastársi vagyonközösségből reá eső rész erejéig felel.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben és akként változtatta meg, hogy mentesítette a felperest a II. rendű alperes javára első fokú perköltség megfizetése alól, és megállapította, hogy a pártfogó ügyvéd díját az I. és II. rendű alperesek 50-50%-ban viselik.
Egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, mely szerint a felperes követelésével szemben a II. rendű alperes csupán a házastársi közös vagyonból reá eső rész erejéig felel. A kölcsönügylethez való hozzájárulás a II. rendű alperest nem tette a kötelem alanyává, ezért ő a Csjt. 30. § (3) bekezdése alapján a kölcsönszerződésből eredő tartozásért csupán a közös vagyonból reá eső rész erejéig felel.
A szerződést kötő I. rendű alperes természetszerűleg a teljes vagyonával felel a kölcsönszerződésből eredő tartozásért, vagyis adott esetben felelőssége az esetleges különvagyonára is kiterjed.
Az elsőfokú bíróság által is hivatkozott Ptk. 276. § (1) bekezdéséből az következik, hogy a pénzintézetet kielégítő felperessel szemben ugyanolyan módon áll fenn az alperesek felelőssége, amint az a pénzintézettel szemben fennállt.
A jogerős ítélet ellen az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelemmel élt annak az akként történő megváltoztatása iránt, hogy a felperessel szemben fennálló tartozásért a II. rendű alperes is a teljes vagyonával felel.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
I. 1. A házastársak és a hitelező harmadik személy közötti külső jogviszonyban az egyik házastárs által a másik házastárs hozzájárulásával a vagyonközösség ideje alatt harmadik személlyel kötött visszterhes jellegű külön ügyletéért való felelősségét az adott ügyletre irányadó jogág, valamint a Csjt. 30. § szabályai együttesen határozzák meg.
2005. április 21-én az I. rendű alperes és az R. Bank között a Ptk. 523. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott olyan kölcsönszerződés jött létre, amelynek alapján a hitelező pénzintézet meghatározott pénzösszegnek az egyedüli adós I. rendű alperes rendelkezésére bocsátására, az adós I. rendű alperes pedig arra vállalt kötelezettséget, hogy a kölcsön összegét, valamint annak kamatait a szerződés szerint visszafizeti. A szerződés alapján tehát a hitelező pénzintézet jogosulttá vált arra, hogy az adós I. rendű alperes nemteljesítése esetén a követelését az adós vagyonából kielégíthesse, és ez a jogosultsága a polgári jog szabályai szerint az adós teljes vagyonára korlátlanul kiterjedt.
A felperes és a hitelező pénzintézet ugyanakkor – a kölcsönszerződést biztosító mellékkötelezettségként – egyrészt a Ptk. 272. § (1) bekezdése által meghatározott kezességi szerződést, másrészt a Ptk. 251. § (1) bekezdése, 261. § (1) és 262. § (1) bekezdésében meghatározott ingatlan jelzálog alapítására vonatkozó szerződést kötött egymással, amelyben a készfizető kezes felperes arra vállalt kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett I. rendű alperes nem teljesít, maga fog helyette a jogosult pénzintézetnek teljesíteni, és a jogosult pénzintézet a jelzálogjoga alapján a felperes tulajdonában álló ingatlanból is – más követeléseket megelőző sorrendben – kielégítést kereshet, ha az adós I. rendű alperes a kölcsönszerződésben foglalt kötelezettségét nem teljesíti.
Az adós I. rendű alperes a kölcsön törlesztő részleteinek a megfizetését az életközösségük megszűnése után nem vitásan elmulasztotta, ezért a kezes felperes – a kölcsönszerződés pénzintézet általi felmondásának, valamint a saját ingatlanára bejegyzett jelzálogjog érvényesítésének az elkerülése végett – maga elégítette ki a jogosult pénzintézetet, és ezáltal a 276. § (1) bekezdése alapján a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt reá szállt át.
A kölcsönszerződés megkötésében azonban a II. rendű alperes sem adóstársként, sem más szerződő személyként nem vett részt, ezért a kölcsönszerződés teljesítését a hitelező pénzintézet, illetőleg – a hitelező személyében törvényi engedmény alapján bekövetkezett alanycsere folytán – a felperes a II. rendű alperestől a Ptk. szabályai alapján nem követelhette. A visszterhes jellegű kölcsönszerződés nem vitásan az I. és II. rendű alperes házassági élet- és vagyonközösségének ideje alatt jött létre, annak az I. rendű alperes általi egyedüli megkötéséhez azonban a II. rendű alperes az adásvételi szerződés aláírásával – a perbeli beismerése szerint is – kifejezetten hozzájárult, ezért a szerződés – a másodfokú bíróság e vonatkozásban téves indokolásával szemben – nem a II. rendű alperes vélelmezett hozzájárulásával létrejött – Csjt. 30. § (2) bekezdése szerinti – visszterhes ügyletnek, hanem a volt házasfelek közös egyetértésével létrejött – Csjt. 30. § (1) bekezdése szerinti – ügyletnek minősül. Nem volt vitás ugyanis a perben az, hogy a volt házasfelek az életközösségük ideje alatt, a 2005. március 17-én kelt adásvételi szerződéssel vásárolták meg az 1/2-1/2 arányú közös tulajdonukat képező p.-i ingatlant 3 000 000 forint vételár ellenében, amelyből 700 000 forint vételárelőleget a szerződés aláírásával egyidejűleg megfizettek, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy a fennmaradó 2 300 000 forint vételárhátralékot az R. Banktól igényelt 2 300 000 forint összegű, CHF alapú lakásvásárlási hitel felhasználásával fizetik meg az eladóknak. Ezt követően, 2005. április 21-én az I. rendű alperes egyedüli adósként kötötte ugyan meg az R. Bank Rt.-vel a 2 300 000 forint CHF alapú hitel felvételére vonatkozó perbeli kölcsönszerződést, az általa felvett kölcsön azonban a volt házasfelek egyező előadása szerint a vételárhátralék kifizetésére nyert felhasználást.
Mindez viszont nem változtat azon a tényen, hogy a nem szerződő II. rendű alperesnek a házastársa: az I. rendű alperes által egyedüli adósként kötött ún. külön ügyletéért (kölcsönszerződésért) való felelőssége – a Csjt. 30. § (2)–(5) bekezdésének a házastársak és a hitelező harmadik személyek közötti külső jogviszonyra irányadó szabályai alapján – a hitelező harmadik személy pénzintézettel szemben attól függetlenül is fennáll, hogy a kölcsönszerződés a II. rendű alperes tényleges hozzájárulásával jött létre, vagy a hozzájárulásának a törvényes vélelmét a II. rendű alperes nem döntötte meg. Ennek a következménye pedig az, hogy a nem szerződő II. rendű alperesnek a kölcsöntartozás visszafizetéséért való felelőssége a jogosult személyében – törvényi engedmény alapján – bekövetkezett alanyváltozás folytán a kezes felperessel szemben is fennáll.
2. Téves az I. rendű alperesnek az a felülvizsgálati érvelése, hogy a Csjt. 30. § (3) bekezdését sértené a jogerős ítéletnek az a rendelkezése, amely szerint a felperessel szemben fennálló tartozásért az I. rendű alperes a – közös vagyoni jutóját és a különvagyonát is magában foglaló – teljes vagyonával, a II. rendű alperes azonban csak a közös vagyon reá eső részével felel.
A nem szerződő (másik) házastársnak a házastársa által kötött ügyletért való felelőssége ugyanis sem a ténybeli és jogi alapját, sem a mértékét tekintve nem azonos a szerződő házastárs felelősségével.
2.1. A házastársak valamelyike által külön megkötött ügylet esetében az ügyletkötő házastársnak a vele szerződő harmadik személlyel szemben fennálló felelőssége nem a Csjt. 27-31. § házassági vagyonjogi szabályain alapul. A felelősségének alapját és mértékét a Ptk. 198. § (1) bekezdése értelmében a saját szerződéses kötelezettségvállalásának ténye határozza meg, a szerződés eltérő rendelkezésének hiányában pedig a felelőssége a polgári jog általános szabályai szerint nem csupán a házastársi közös vagyonból reá eső részre korlátozódik, hanem az – a közös vagyonból reá eső részt és a különvagyonát egyaránt magában foglaló – teljes vagyonára korlátlanul kiterjed, és ezen nem változtat az a tény sem, hogy a szerződéskötéskor házassági vagyonközösségben élt.
Más kérdés az, hogy a házastársak által kötött ügyletek teljesítéséért – forgalombiztonsági, illetve hitelezővédelmi okokból – a teljes házastársi közös vagyon fedezetül szolgál, és e fedezet biztosítása érdekében a Csjt. 30. § (2)–(3) bekezdései – az ott részletezett feltételek meglétében – az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a házastársa által kötött ügyletért való járulékos, és a közös vagyonból reá eső részre korlátozott felelősségét állapítják meg az ügyletkötő harmadik személlyel szemben.
Ezek a rendelkezések ugyanis az ügyletkötő házastársnak a Ptk. szabályain alapuló felelőssége jogalapját és – főszabály szerint – korlátlan mértékét nem érintik. A hivatkozott § (4) bekezdése szerint ugyanis az ügyletkötő házastárs – a Ptk. rendelkezéseivel összhangban – mind a különvagyonával, mind pedig a közös vagyonból reá eső résszel korlátlanul felel (Pfv. II. 22.968/1999.).
2.2. A nem szerződő (másik) házastárs felelősségének az alapja ezzel szemben nem a házastársa által megkötött külön ügylet, hanem az, hogy az ügylet megkötésekor a szerződő házastárssal házastársi élet- és vagyonközösségben élt és a szerződés megkötéséhez – a Csjt. 30. § (1)–(2) bekezdésben foglalt követelményeknek megfelelően – ténylegesen hozzájárult, vagy a hozzájárulása vélelmezhető és a vélelmet nem döntötte meg.
A nem szerződő (másik) házastárs felelőssége azonban nem a szerződésen, hanem a Csjt. rendelkezésén alapul, és – a jogerős ítélet helyes indokai szerint – nem eredményezi azt, hogy maga is szerződő féllé válnék. A felelősségének mértékét illetően pedig a Csjt. 30. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az előbbi rendelkezések alapján a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn.
II. Téves az I. rendű alperesnek az az érvelése, hogy méltánytalan reá nézve az, a vételár kifizetéséhez felvett kölcsöntartozást – a II. rendű alperesével azonos arányú tulajdonjoga ellenére – nagyobb mértékben kellene viselnie.
A házastársak közös- és különadósságainak a fogalmát és tárgyát, valamint az említett tartozásoknak a házastársak egymás közötti, belső jogviszonybeli viselésének módját ugyanis nem a Csjt. – fentebb hivatkozott – 30. §-ának, hanem a közös- és különvagyon meghatározására vonatkozó 27-28. §-ainak, valamint a közös vagyon megosztásáról és a megtérítési igényekről rendelkező 31. § (2) bekezdésének szabályai határozzák meg.
E szabályok szerint a házastársak közös vagyonának és különvagyonainak a körébe – a vagyon közgazdasági és jogi értelemben vett fogalmának megfelelően – nem csupán az aktív (pozitív), hanem a passzív (negatív) vagyoni elemeket, tehát az olyan tartozások és egyéb vagyoni tárgyú kötelezettségek is beletartoznak, amelyek harmadik személyekkel szemben csak valamelyik vagy mindkét házastársat egyaránt terhelik. Az ilyen adósságok a házastársak belső jogviszonyában aszerint minősülnek közös vagy különadósságnak, illetve ún. „közös különadós-ságnak”, hogy a közös vagy a különvagyont terhelik, és e jogviszonyban a közös és különadósság megkülönböztetésének az a jelentősége, hogy amennyiben valamely adósság kiegyenlítése nem abból az alvagyonból történt, amelyiknek a terhére keletkezett, úgy az adósság kiegyenlítésének a ténye a Csjt. 31. § (2) bekezdése alapján a közös vagyon megosztása során megtérítési igényt keletkeztet az adott alvagyon javára. E jogviszonyban elsődlegesen a Csjt. 27. § (1) és 28. § (1) bekezdés, másodsorban pedig a 31. § (5) bekezdés alapján alkalmazandó Ptk. – egyebek mellett a Ptk. 361-364. §-aiban meghatározott jogalap nélküli gazdagodás – szabályai alapján kell megítélni azt, hogy az adott tartozás közös vagy különadósságnak minősül.
A perbeli esetben az I. rendű alperes által felvett hitel a felek egyező előadása szerint az 1/2-1/2 arányú közös tulajdonukban álló vételár kifizetéséhez nyert felhasználását. Ennek a következménye pedig az, hogy a felperessel szemben fennálló tartozás a volt házasfelek egymás közötti, belső jogviszonyában a fele-fele arányú közös adósságuknak minősül, ezért amennyiben az I. rendű alperes a felperessel szemben fennálló közös tartozásból a saját különvagyonából többet teljesítene a II. rendű alperesnél, úgy a közös vagyon megosztása, illetőleg a közös tulajdon megszüntetése során megtérítési igényt érvényesíthet a II. rendű alperessel szemben a különbözet II. rendű alperesre eső fele részére vonatkozóan.
A kifejtettek miatt a Kúria a jogerős részítéletet a fenti indokolásbeli pontosítással a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 21.033/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás