PÜ BH 2013/308
PÜ BH 2013/308
2013.11.01.
Nem állapítható meg, hogy fennáll-e, és ha igen, akkor mennyiben megalapozott a föld használójának a vadásztársasággal szemben a vadvédő kerítés létesítési költsége megtérítése iránti igénye, ha a kerítés teljes bekerülési összegének megtérítésére pályázatot nyújtott be és az még nem került elbírálásra [1996. évi LV. tv. 79. §; 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet 4. §].
A perbeli szántó ingatlanok a felperesek tulajdonában állnak. A felperesek a területre – ahol az alperes a vadászatra jogosult – erdőt akartak telepíteni. A jóváhagyott engedélyezési tervben a Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága előírta számukra azt, hogy a vadkár elhárítása érdekében az egész területet vadhálóval kerítsék körbe. A felperesek a kerítést bruttó 9 187 500 forint költségen készítették el.
A felperesek keresetükben kérték, hogy a bíróság kötelezze az alperest a kerítés bekerülési költsége felének, 4 593 750 forintnak a megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, mert álláspontja szerint a vadkár elhárítása csak akkor indokolt, ha az ténylegesen be is következik. Az erdőt a felperesek a saját üzleti kockázatuk körében kívánják telepíteni, a kerítés létesítése a beruházásuk része és az ő érdekeiket szolgálja, míg alperes vadászati jogát korlátozza.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek 2 298 250 forintot, ezt meghaladóan pedig a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a vadgazdálkodó alperes érdekében is áll az, hogy a felperes által telepített erdőt a vadak károsításától megvédjék. A kármegelőzés tehát a peres felek közös érdeke, annak költségeit pedig fele – fele arányban kell viselniük (BH 2002.484). Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtására kiadott 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet 4. §-ának (2) bekezdése értelmében a vadkár elhárító kerítés létesítése meghaladja a rendes erdőgazdálkodás körét, ezért csak akkor létesíthető, ha a vadkár elhárítása más módon nem biztosítható. A Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága rögzítette, hogy a legcélszerűbb lenne vadkárelhárító kerítés létesítése, ez a beruházás azonban a rendes gazdálkodás körét már meghaladja. A beruházás szükségességét a kirendelt szakértő is megerősítette, az erdő telepítése pedig erdőgazdálkodásnak minősül, ezért a kerítés létesítésében a területen vadászai joggal rendelkező alperesnek is közre kell működnie.
A perbeli esetben azonban új erdő telepítéséről van szó, amely túlnyomórészt a felperesek üzleti kockázata körébe tartozik. A kár megelőzése és elhárítása elsődlegesen a felperesek érdeke, míg az alperest annyiban érinti, hogy köteles lenne a keletkező vadkárok megtérítésére. Az elsőfokú bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a beruházással kapcsolatos költségek 25%-ának a megtérítésére köteles. Tekintettel arra, hogy a költségeket a felperesek már kifizették és a beruházás is megvalósult, a keresetük nem volt idő előtti, míg a benyújtott pályázatuk sikere esetén kötelesek lesznek a befolyt pénzzel az alperes felé elszámolni.
A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, a marasztaló rendelkezését pedig megváltoztatta és a keresetet elutasította.
A jogerős ítélet indokolása szerint a kármegelőzés mindkét fél közös érdeke, így a vadgazdálkodót is kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettség terheli [Ptk. 340. §, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja, BH 2002.484]. Az alperesnek tehát általános kárelhárítási kötelezettsége áll fenn, ezért köteles a kárelhárítás, kármegelőzés költségeihez hozzájárulni. A jogszabályok és a kialakult bírói gyakorlat szerint tehát a kiindulópont az, hogy az érdekeltek a költségeket fele – fele arányban kötelesek viselni. Ez azonban nem egy kötelező érvényű szabály, a hivatkozott eseti döntés is csak a jogalkalmazás orientálására szolgált, ezért – erre irányuló megegyezés hiányában – mindig egyedileg, az ügy összes körülményeit mérlegelve kell megállapítani a költség viselésének arányát (EBH 2010.2139). Ennek megfelelően az erdőtelepítéshez adott állami támogatás esetén valóban az erdőgazdálkodó kifejezett kötelezettsége lehet a 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet szerinti kiegészítő intézkedések megtétele és így a kerítés létesítése.
Az erdőgazdálkodó kötelezettségét ebben a körben – ezen túlmenően – a Vtv. 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja és a (2) bekezdése határozza meg. A perbeli esetben a felperesek által vállalt erdőtelepítésnél a szakhatósági előírás alapján kötelező a vadvédelmi kerítés megépítése, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a felperesek európai uniós pénzforrást is igényeltek a beruházásukhoz. A felperesek a költségeket megelőlegezték ugyan, de azt állami forrásból kívánták pótolni, az uniós támogatás pedig a kerítés létesítése költségének felel meg. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért a beruházás teljes költsége a felpereseket terheli, ahhoz az alperesnek nem kell hozzájárulnia.
A jogerős ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérték annak az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő ítélet meghozatalát.
A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a jogerős ítélet ütközik a Vtv. 79. §-ának (2) bekezdésében foglaltakba, tévesen tulajdonított jelentőséget annak, hogy a szakhatóság kötelezte a felpereseket a kerítés megépítésére és az uniós támogatás igénylését úgy tekintette, mintha azzal bizonyosan megtérülne a felperesek által megelőlegezett költség.
A Vtv. 75. §-ának (1) bekezdése értelmében a vadkár 5%-ot meghaladó részének a megtérítésére az alperes köteles. A Vtv. 79. §-ának (2) bekezdése szerint a föld használója a vadkár elhárításában közreműködésre köteles, ennek a rendes gazdálkodást meghaladó részében viszont ellenszolgáltatás illeti meg. A 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet 4. §-ának (2) bekezdése értelmében a vadvédelmi kerítés létesítése meghaladja a rendes gazdálkodás körét. A rendelet alapján a perbeli esetben a vadászati hatóság a vadkár megelőzésére csak a kerítés megépítését találta alkalmas eszköznek. Ez mentesíti az alperest a területen bekövetkező vadkár megtérítése alól, amelynek összege egyébként lényegesen magasabb lehetne, mint a felperesek által érvényesített összeg. A kerítés megépítésével tehát a felperesek nem csak a tulajdonuk védelmét látták el, hanem eleget tettek a kármegelőzési kötelezettségüknek is, amivel egyben csökkentették az alperes kártérítési kötelezettségének a mértékét.
Érthetetlen a jogerős ítélet azért is, mert minden esetben a vadászati hatóság határozata alapján van lehetőség a vadvédelmi kerítés megépítésére és annak szükségességét, továbbá a bekerülési költség reális voltát a kirendelt szakértő is alátámasztotta.
A benyújtott pályázatuk még nem került elbírálásra, nem tudható, hogy kapnak-e és ha igen akkor milyen összegű támogatást. Amennyiben igen, úgy vállalják az azzal való elszámolást az alperes felé.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria álláspontja szerint a felperesek által előterjesztett felülvizsgálati kérelem annyiban volt alapos, hogy az első és másodfokú bíróság lényeges eljárási szabálysértést követett el, mert az ügyben egyelőre nem volt megalapozott érdemi határozat hozható.
A felperesek keresetükben nem vadkár, hanem a Vtv. szerinti közreműködési kötelezettségük folytán felmerült költség megtérítése iránti követeléssel léptek fel. A Vtv. 79. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a felperesek, mint a földek használói kötelesek a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében közreműködni. A (2) bekezdés értelmében ezen kötelezettségük teljesítésével összefüggésben a rendes gazdálkodás körét meghaladó közreműködésükért ellenszolgáltatás illeti meg őket. Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg, hogy az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény hatálya kiterjed a felperesek által külterületen végzett fásításra is, és a törvény végrehajtásáról szóló 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet 4. §-ának (2) bekezdése szerint a vadkár elhárító kerítés létesítése meghaladja a rendes erdőgazdálkodás körét.
Helytállóan hivatkozott a jogerős ítélet arra is, hogy a BH 2002.484 számú eseti döntés csak a joggyakorlat orientálására szolgált, de az ilyen esetekben mindig egyedileg, az ügy körülményeinek a mérlegelésével kell megállapítani az érdekelt felek hozzájárulásának a mértékét. Ennek megfelelően adott esetben az erdőtelepítésre adott állami támogatás folytán akár kizárólag az erdőgazdálkodó kötelezettségévé is válhat a vadvédelmi berendezések létesítése (EBH 2010.2139).
A perbeli esetben a felperesek a kerítés létesítés teljes költségének a megtérítése érdekében pályázatot nyújtottak be az Európai Unióhoz. Ez a pályázat még nem került elbírálásra, így nem állapítható meg, hogy a kerítés létesítésének költsége milyen mértékben fogja terhelni a költségeket megelőlegező felpereseket. A felperesek ugyanis csak olyan összeg tekintetében léphetnek fel igénnyel az alperessel szemben, amely más módon nem térült meg a részükre. A pályázat eredményeként esetlegesen befolyt pénz ugyanis nem a felpereseket illeti meg, hanem azt a társadalmilag hasznos célt, amelyet az állam vagy az Európai Unió felvállalt és amelyet a felperesek vállaltak megvalósítani. Ez jelen esetben magának az új erdő körüli vadvédő kerítésnek a létesítése volt, így ha a beruházás költsége akár csak részben is megtérül, akkor annak arányosan kell csökkentenie az alperes megtérítés iránti kötelezettségét, míg a teljes megtérülés esetén az alperes fizetési kötelezettsége sem állhat fenn.
Nem volt tehát megállapítható az ügyben, hogy a pályázat folytán állhat-e fenn egyáltalán a felpereseknek megtérítési igénye az alperessel szemben, és ha igen akkor mi az az összeg, amelyet a bíróságnak a többi körülmény mérlegelésével meg kell osztani a felek között. Főszabályként a vadászatra jogosultnak a vadkár megelőzése érdekében létesített kerítés tekintetében fennáll a megtérítési kötelezettsége. Figyelemmel kell lenni azonban – az első- és másodfokú bíróság által is kifejtetteknek megfelelően – arra is, hogy a felperesek üzleti meggondolásból végezték a művelési ág változtatást és a fásítást a korábban szántó művelési ágú ingatlanon, előírás alapján kellett ehhez a kerítést megépíttetniük, az azonban a cél eléréséhez szükséges volt, a bekerülési költsége pedig reális mértékű.
A feltételes tartalmú ítélet – amely szerint a felperesek majd a pályázat eredményétől függően utóbb elszámolnak az alperessel – nem hozható, mert a jogerős ítélet anyagi jogerővel rendelkezik és végrehajtható fizetési kötelezettséget keletkeztet.
Mindezek alapján a felperesek megtérítés iránti igénye egyelőre idő előtti, mert bizonytalan jövőbeni eseménytől függ annak megalapozottsága, illetve megalapozottsága esetén az összegszerűsége. A Kúria ezért a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a pert megszüntette.
(Kúria Pfv. VI. 20.755/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás