• Tartalom

32/2013. (VIII. 14.) NGM rendelet

32/2013. (VIII. 14.) NGM rendelet

a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet és a katonai csapat- és árumozgásokra vonatkozó vámeljárás különös szabályairól szóló 42/2004. (XI. 17.) PM rendelet módosításáról1

2013.09.13.

A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi. CXXVI. törvény 82. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 2. és 3. § tekintetében a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi. CXXVI. törvény 82. § (1) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 2. alcím tekintetében a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi. CXXVI. törvény 82. § (3) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. A közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet módosítása

1. § A közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet (a továbbiakban: R1.) 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

23. § A vámkódex végrehajtásáról szóló 2454/93/EGK bizottsági rendelet (a továbbiakban: EK végrehajtási rendelet) 48. cikk (3) bekezdés második albekezdésében foglalt rendelkezés alapján magyarországi származást lehet feltüntetni a származási bizonyítványon abban az esetben, ha a Közösségi nem preferenciális származás feltételeinek teljesítése Magyarországon történt meg a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: vámkódex) 23–25. cikkében meghatározottak szerint, figyelemmel az EK végrehajtási rendelet 48. cikk (3) bekezdés harmadik albekezdésére is.”

2. § Az R1. 57. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A NAV Szakértői Intézete által a vámkódex 12. cikk (1) bekezdése szerinti felvilágosítás kérés érdekében benyújtott kérelemre végzett laboratóriumi vizsgálatért az ügyfél – a vámkódex 11. cikkének (2) bekezdésében foglaltakkal összhangban – az elvégzett vizsgálat költségét utólag, a többi költségtől elkülönítve a NAV Szakértői Intézete által a határozattal egyidejűleg kiállított számla kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles megfizetni. A vámkódex 12. cikk (1) bekezdése szerinti kérelemtől eltérő kérelmek esetében lefolytatott vizsgálatok kapcsán – a vizsgálati költségek mellett – a 13. számú mellékletben meghatározott alapdíjat is meg kell megfizetni. Ha a nyilatkozattevő a vámeljárás során az alsó fokú vámszerv felszólítására nem nyújtja be az analízis bizonyítványt vagy a termék összetételére vonatkozó egyéb rendelkezésére álló iratot, és emiatt a vizsgálatot az alsó fokú vámszerv végezteti el, az elvégzett vizsgálat költségét a nyilatkozattevő viseli. A fizetendő díjról a NAV Szakértői Intézete a vizsgálati jegyzőkönyv kiállításával egyidejűleg számlát állít ki, melyet az ügyfélnek a kézhezvételtől számított 15 napon belül kell megfizetnie. A NAV Szakértői Intézetének vizsgálati díjait a 13. számú melléklet tartalmazza. A vizsgálati díj igazgatási szolgáltatási díjnak minősül.”

3. § Az R1. 13. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

2. A katonai csapat- és árumozgásokra vonatkozó vámeljárás különös szabályairól szóló 42/2004. (XI. 17.) PM rendelet módosítása

4. § (1) A katonai csapat- és árumozgásokra vonatkozó vámeljárás különös szabályairól szóló 42/2004. (XI. 17.) PM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

a) vámjogszabályok: a Tanács 2913/92/EGK rendelete a Közösségi Vámkódex létrehozásáról (a továbbiakban: Vámkódex), a Bizottság 2454/93/EGK rendelete a Közösségi Vámkódexet létrehozó 2913/92/EGK számú tanácsi rendelet végrehajtásáról, a Tanács 1186/2009/EK rendelete a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról (a továbbiakban: vámmentességi rendelet), a Tanács 2658/87/EGK rendelete a vám- és statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról a módosításaikkal együtt, a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény a közösségi vámjog végrehajtásának részletes szabályairól szóló 15/2004. (IV. 5.) PM rendelet;”

(2) Az R2. 1. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

c) vámhatóságok: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatósági jogkörrel rendelkező vámszervei;”

(3) Az R2. 1. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

e) katonai áru: az EK rendelet mellékleteiben felsorolt fegyverek és katonai felszerelések a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezéséről, valamint a vállalkozások tanúsításáról szóló 160/2011. (VIII. 18.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. Rendelet) meghatározott, továbbá a nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó és védelmi célokat szolgáló közösségi és nem közösségi áru;”

(4) Az R2. 1. § (1) bekezdés a következő i) ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

i) nemzetközi katonai szervezet: a 2000. évi XII. törvénnyel kihirdetett, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a nemzeti képviselők és a nemzetközi titkárság jogállásáról szóló, Ottawában, 1951. szeptember 20-án kelt Megállapodás alá tartozó szervezet, vagy a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló törvény szerinti nemzetközi katonai parancsnokság.”

5. § Az R2. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § (1) E rendelet hatálya a HM alárendeltségébe tartozó szervek, valamint a külföldi fegyveres erők és nemzetközi katonai szervezetek részére vagy azok által behozott, kivitt, továbbá átvitt katonai és egyéb árura, illetve a vámjogszabályok által meghatározott eljárásokra terjed ki.
(2) E rendelet szervi hatálya a vámhatóságokra, személyi hatálya a nemzetközi szerződésben meghatározott személyre, nemzetközi katonai szervezetre, továbbá a HM alárendeltségébe tartozó szervekre – ideértve a katonai vámügyi szervet is – terjed ki.”

6. § Az R2. 3. § (3) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A katonai vámügyi szerv feladatkörébe tartozik a katonai és egyéb árukkal kapcsolatban különösen:)

a) a Vámkódex 4. cikk 16. pontja szerinti vámeljárások indítványozása,
b) a Vámkódex 4. cikk 14. pontja szerinti vámellenőrzés feltételeinek biztosítása,”

7. § (1) Az R2. 5. § (1) bekezdése helyére a következő rendelkezés lép:

„(1) A katonai vámügyi szerv, valamint a nemzetközi katonai szervezet a vámjogszabályokban foglalt feltételek megléte esetén rendelkezhet:
a) egyszerűsített eljárásra vonatkozó,
b) vámraktár és átmeneti megőrzési raktár üzemeltetésére, valamint vámraktározás vámeljárásra vonatkozó,
c) különleges vámzárak használatára vonatkozó,
d) engedélyezett feladó és
e) engedélyezett címzetti, valamint a TIR eljáráshoz kapcsolódó engedélyezett címzetti
engedéllyel.”

(2) Az R2. 5. § (2) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az (1) bekezdésben meghatározott engedélyek kiadásánál az alábbiakra kell figyelemmel lenni:]

f) az engedélyezett feladó és engedélyezett címzetti, valamint a TIR eljáráshoz kapcsolódó engedélyezett címzetti kérelemhez a cégkivonat és az aláírási címpéldány helyett a közhivatal jogállásra vonatkozó nyilatkozatot, nemzetközi katonai szervezet esetén a Magyarországon történő településről és működésről szóló megállapodást, vagy erről külön jogszabály alapján kiállított közhiteles igazolást kell elfogadni.”

(3) Az R2. 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az illetékes vám- és pénzügyőri igazgatóság a védelmi érdekek zavartalan ellátása érdekében a katonai vámügyi szerv és a nemzetközi katonai szervezet indokolt kérelmére a nem közösségi katonai áru szállítóeszközről történő kirakását soron kívül engedélyezi.”

8. § Az R2. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § A NATO okmány fedezetével szállított katonai és egyéb áru vámeljárás alá vonása esetén azokat – a vonatkozó nemzetközi szerződésben foglaltakkal összhangban – a katonai vámügyi szerv eltérő értesítésének hiányában, a vám- és pénzügyőri igazgatóság a behozatali vám és nem közösségi adók és díjak alól mentesítve bocsátja szabad forgalomba. A szabad forgalomba bocsátás tényét és az elidegenítési korlátozást záradék formájában a NATO okmányra rávezeti.”

9. § Az R2. 12. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A vámhatóság a vámeljárás lefolytatását követően a vámeljárás alá vonás megtörténtét a két példányban benyújtott tanúsítványon záradékával és bélyegzőlenyomatával igazolja, annak eredeti példányát a katonai vámügyi szerv részére megküldi. A vámhatóság által záradékolt tanúsítványt az elévülési idő lejáratáig meg kell őrizni.”

10. § Az R2.

a) 3. § (7) bekezdésében a „során a vámkezelésekhez” szövegrész helyébe a „kapcsán a vámeljárások során”,

b) 4. § (1) bekezdésében a „vámkezelése” szövegrész helyébe a „vámeljárás alá vonása”,

c) 4. § (2) bekezdésében a „vámkezeléskor” szövegrész helyébe a „vámeljárás során”,

d) 4. § (3) bekezdésében és a 8. § (3) bekezdésében a „vám- és pénzügyőri hivatal” szövegrész helyébe a „vám- és pénzügyőri igazgatóság”,

e) 6. § (1) bekezdésében a „vámkezelésének” szövegrész helyébe a „vámeljárás alá vonásának”,

f) 6. § (2) bekezdésében és a 14. § (1) bekezdésében a „fővámhivatal” szövegrész helyébe a „megyei (fővárosi) vám- és pénzügyőri igazgatóság”,

g) 7. § (1) bekezdésében az „áruvizsgálat” szövegrész helyébe a „vámvizsgálat”,

h) 8. § (4) bekezdésében a „tételes áruvizsgálatot” szövegrész helyébe a „vámvizsgálatot”,

i) 9. §-ában a „Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát” szövegrész helyébe a „Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatalát”,

j) 9. §-ában a „vám- és pénzügyőri hivatalt” szövegrész helyébe a „vám- és pénzügyőri igazgatóságot”,

k) 14. § (1) és (3) bekezdésében a „vámkezelését” szövegrészek helyébe a „vámeljárás alá vonását”,

l) 14. § (4) bekezdésében a „vámösszeg megfizetésének” szövegrész helyébe a „vám és nem közösségi adók és díjak megfizetésének”,

m) 14. § (4) bekezdésében a „vámösszeg megfizetési kötelezettséggel vámkezelt” szövegrész helyébe a „vám és nem közösségi adók és díjak megfizetését követően szabad forgalomba bocsátott”,

n) 14. § (5) bekezdésében a „vámköteles” szövegrész helyébe a „vám és nem közösségi adók és díjak fizetésére vonatkozó kötelezettséggel járó”,

o) 14. § (5) bekezdésében a „vám- és pénzügyőri hivatalnál” szövegrész helyébe a „vám- és pénzügyőri igazgatóságnál”

szöveg lép.

11. § Hatályát veszti az R2. 5. § (2) bekezdésének a) pontja.

3. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

13. § Ez a rendelet

a) a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendeletnek,

b) a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendeletnek és

c) az egyes fegyverekre és katonai felszerelésekre alkalmazandó behozatali vámok felfüggesztéséről szóló, 2003. január 21-i 150/2003 EK tanácsi rendeletnek

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 32/2013. (VIII. 14.) NGM rendelethez

Díjjegyzék

„A” oszlop Vizsgálat megnevezése

„B” oszlop Vizsgálati díj összege (Ft)

1. 13C/12C meghatározása izotóparány tömegspektrometriával {EA/IRMS} cukrokból

21 966

2. 13C/12C meghatározása izotóparány tömegspektrometriával {EA/IRMS} mézekből

25 789

3. 13C/12C meghatározása izotóparány tömegspektrometriával {EA/IRMS} cukrokból

21 966

4. 13C/12C meghatározása izotóparány tömegspektrometriával {GC/C/IRMS}
boralkoholból

9 591

5. 13C/12C meghatározása izotóparány tömegspektrometriával {GC/C/IRMS}
szeszesitalok, szeszek alkoholtartalmából

9 591

6. 18O/16O meghatározása IRMS technikával borokból

10 348

7. 5-hidroxi-metil-furfurol tartalom meghatározás

10 199

8. Akonitsav kimutatás

8 715

9. Alapdíj

14 500

10. Alkoholok fémtatalmának meghatározása AAS technikával

9 526

11. Alkoholtartalom meghatározása desztillációval és elektronikus sűrűségméréssel

4 391

12. Alkoholtartalom meghatározása desztillációval és hidrosztatikai mérleggel

6 300

13. Alkoholtartalom meghatározása klasszikus desztillációval és sűrűségméréssel

7 872

14. Alkoholtartalom meghatározása vízgőzdesztillációval és sűrűségméréssel

3 653

15. Alkolyzer alkoholtartalom meghatározás

2 464

16. Aminosav, vitaminok kimutatása színreakcióval

864

17. Aromák, színezékek hígítási próbája

1 556

18. Ásványolaj termékek desztillációs paramétereinek meghatározása

7 382

19. Ásványolaj termékekben alkalmazott jelölő anyag {Solvent Yellow 124} kimutatása
gyorsteszttel

504

20. Ásványolaj termékekben alkalmazott jelölő anyag {Solvent Yellow 124} tartalmának
meghatározása folyadékkromatográfiával

3 805

21. Ásványolajok származékok kvalitatív összehasonlítása n-C11 – n-C40 referencia
n-alkán keverékkel

7 491

22. Baromfihús tartalom kimutatása hústermékekből, fajspecifikus ELISA technika
alkalmazásával

4 240

23. Benzin összetételének meghatározása

1 974

24. Benzoltartalom meghatározása motorbenzinből

7 748

25. BLG mennyiségi meghatározása ELISA technikával

24 967

26. Borok alkoholtartalma

2 193

27. Borok alkoholtartalmának D/H izotóparány meghatározása SNIF-NMR technikával

61 631

28. Citromsavtartalom meghatározása {enzimatikus módszer-UV detektálás}

7 874

29. Cukrok {fruktóz, glükóz, szacharóz} folyadékkromatográfiás vizsgálata

10 065

30. Cukrok {laktóz, maltóz} folyadékkromatográfiás vizsgálata

10 245

31. C-Vitamin kimutatása

1 150

32. Cseppenéspont meghatározása

4 464

33. Denatónium-benzoát folyadékkromatográfiás meghatározása

7 009

34. Denaturálószerek meghatározása hamisított szeszesitalokból

8 586

35. Denaturált szesz dietil-karbonát tartalmának meghatározása gázkromatográfiával

5 981

36. Denaturált szesz etil-terc-butil-éter tartalmának meghatározása

6 879

37. Denaturált szesz izopropanol és terc-butanol tartalmának meghatározása

8 983

38. Denaturált szesz metil-etil-keton és metil-izobutil-keton tartalmának meghatározása

6 018

39. Denaturált szesz metil-etil-keton tartalmának meghatározása

9 588

40. Dextróz-egyenérték meghatározása

10 467

41. Dohánygyártmányok vágatszélességének meghatározása

23 596

42. Dohányok és dohánygyártmányok nedvességtartalmának meghatározása

7 775

43. E -Vitamin kimutatása

906

44. E85 etanoltartalmának meghatározása

7 046

45. Ecet ecetsav tartalmának D/H izotóparány meghatározása SNIF-NMR technikával

70 897

46. Édesítőszerek folyadékkromatográfiás meghatározása

4 159

47. Élelmiszerek mikroszkópos vizsgálata

2 379

48. Elemi szál hosszúságának meghatározása

3 544

49. Elemösszetétel kimutatás {XRF vizsgálat elempásztázás}

3 750

50. Elemtartalom meghatározás {XRF vizsgálat, szemikvantitatív}

2 074

51. Elszappanosítási szám meghatározása *

5 728

52. Érzékszervi vizsgálat

3 844

53. Fajlagos tömeg meghatározása

4 205

54. Fehérje izolátumok, lisztek -szója, rizs, egyéb- azonosító vizsgálata a fehérjék
molekulatömeg szerinti elválasztása alapján -elektroforézis-alkalmazásával

8 105

55. Felületaktív anyag {kationos/ anionos} kimutatása

728

56. Felületaktív anyag {kationos/anionos} mennyiségi meghatározása

3 582

57. Felületaktív anyag emulzióstabilizáló hatásának vizsgálata

664

58. Felületi feszültség mérés

2 337

59. Fémek krómtartalmának meghatározása AAS technikával

9 506

60. Fémek nikkel tartalmának meghatározása AAS technikával

9 506

61. Fémtartalom meghatározása elemenként AAS technikával

9 506

62. Finomszeszek alkoholtartalom meghatározása

2 464

63. Fluor meghatározás fluorszelektív elektróddal

3 969

64. Folyadékok Sűrűségének meghatározása

1 589

65. Folyáspont meghatározása

4 241

66. Folyékony ásványolaj termékek, A szénhidrogén csoportösszetétel meghatározása
fluoreszcensindikátor adszorpciós módszerrel.

7 259

67. Fonalak és cérnák finomsági számának meghatározása

4 182

68. Fonalak és cérnák sodratszámának meghatározása közvetlen számlálásos módszerrel

6 173

69. Forgatóképesség mérése

5 659

70. Forgatóképesség mérése/fehércukor cukortartalmának meghatározása

6 469

71. Főzési idő meghatározása

2 472

72. Főzési idő meghatározása {rizs esetében}

2 403

73. FT-IR, folyékony minták vizsgálata küvettában

1 759

74. FT-IR, minták vizsgálata gyémántcellában

3 402

75. FT-IR, minták vizsgálata H-ATR egységgel

1 844

76. FT-IR, minták vizsgálata KBr tablettában

1 999

77. FT-NIR vizsgálat

1 035

78. Glicerin folyadékkromatográfiás vizsgálata

10 166

79. Gőznyomás meghatározása

3 647

80. Hamutartalom meghatározása

5 446

81. Három komponenst tartalmazó textilipari szálkeverékek nyersanyag összetételének
meghatározása kémiai szétválasztás módszerével

13 238

82. Hidegszűrhetőségi határhőmérséklet {CFPP} meghatározása

4 695

83. Hidroxiprolin-tartalom meghatározás

10 545

84. Hús és húskészítmények zsírtartalmának meghatározása

11 415

85. Hús és hústermékek szárazanyag-tartalmának meghatározása

3 236

86. ICP-OES: Elemösszetétel meghatározás

10 514

87. Illósav tartalom meghatározás

2 756

88. Infravörös spektroszkópia, Aromás gyűrűben kötött széntartalom meghatározása

1 693

89. Infravörös spektroszkópia, benzoltartalom meghatározása benzinből

1 693

90. Infravörös spektroszkópia, FAME tartalom mérése gázolajból

2 378

91. Infravörös spektroszkópia, gázok vizsgálata

1 857

92. Italok túlnyomás mérése

2 064

93. ITMS általános vizsgálat {robbanószer, kábítószer}

6 773

94. Jodometria

2 940

95. Juhtejből, kecsketejből, vagy bivalytejből, illetve juh-, kecske- vagy bivalytej
keverékéből készített sajtokban található tehéntej és kazeinát kimutatása

13 945

96. Karbamid meghatározása műtrágyákból

4 799

97. Kazein mennyiségi meghatározása ELISA technikával

21746

98. Kekszek, édesipari termékek szárazanyag-tartalmának meghatározása

3 170

99. Kekszek, édesipari termékek zsírtartalmának meghatározása

12 427

100. Keményítő kimutatás jód-próbával

864

101. Keményítőtartalom és bomlástermékei meghatározása -enzimatikus módszer-HPLC
detektálás-

12 825

102. Keményítőtartalom és bomlástermékei meghatározása -enzimatikus módszer-UV
detektálás-

7 879

103. Keményítőtartalom meghatározása enzimatikus módszerrel állati takarmányokból

19 008

104. Keményítőtartalom meghatározása. Ewers-féle polarimetriás módszer

7 902

105. Kémiai úton előállított; oldódó papíripari rostanyag lúgban oldhatatlan részének
meghatározása

5 261

106. Kéntartalom meghatározás {XRF vizsgálat}

6 320

107. Kéntartalom meghatározása UV-fluoreszcenciás módszerrel

6 574

108. Két komponensű textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi
meghatározása kémiai szétválasztás módszerével {Hipokloritot alkalmazó módszer}

20 859

109. Két komponensű textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi
meghatározása kémiai szétválasztás módszerével {ciklohexanont alkalmazó
módszer}

24 022

110. Két komponensű textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi
meghatározásakémiai szétválasztás módszerével {Dimetil-formamidot alkalmazó
módszer}

22 804

111. Két komponensű textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi
meghatározása kémiai szétválasztás módszerével {Hangyasavat alkalmazó módszer}

26 102

112. Két komponensű textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi
meghatározása kémiai szétválasztás módszerével {Hangyasavat és cinkkloridot
alkalmazó módszer}

23 920

113. Két komponensű textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi
meghatározása kémiai szétválasztás módszerével {kénsavat alkalmazó módszer}

20 094

114. Klasszikus analitikai feltárás elemösszetétel meghatározáshoz

2 423

115. Klasszikus analitikai ion kimutatás {iononként}

796

116. Koagulációs próba, hőkezeltség vizsgálat

2 389

117. Komplexometria

3 031

118. Lábbeli felsőrész és/vagy talp alkotó anyagainak mennyiségi meghatározása

1 397

119. Lábbeli talp és felsőrész anyagának minőségi azonosítása

541

120. Lábbeli vízhatlanságának meghatározása

711

121. Lobbanáspont {nyílttéri} meghatározása

5 537

122. Lobbanáspont {zárttéri} meghatározása

5 485

123. Marhahús genomiális vizsgálata

16 145

124. Mechanikai szennyeződés meghatározása

6 772

125. Mesterséges színezékek vizsgálata borokból folyadékkromatográfiával

5 021

126. Metil xantinok folyadékkromatográfiás meghatározása

4 455

127. Mikrohullámú feltárás elemösszetétel meghatározáshoz

2 585

128. Mikroszkópos vizsgálat

1 000

129. Mono-etilénglikol és etilalkohol folyadékkromatográfiás meghatározása

9 520

130. Műtrágya kálcium tartalmának meghatározás AAS technikával

4 908

131. Műtrágya Kálium tartalmának meghatározása AAS technikával

4 894

132. Műtrágya magnézium tartalmának meghatározása AAS technikával

4 894

133. Négyzetmétertömeg meghatározása (kondícionálás nélkül)

268

134. Nettó tömeg meghatározás {max 6 kg}

2 551

135. Nikotin kvalitatív elemzése dohánytermékekből gázkromatográfiás vizsgálattal

5 735

136. Nikotin kvantitatív elemzése dohánytermékekből gázkromatográfiás vizsgálattal

8 508

137. Nitrogén {ammónium és nitrát nitrogén} meghatározás műtrágyákból

7 349

138. Nitrogén/fehérjetartalom meghatározása

8 856

139. Nitrogén/fehérjetartalom meghatározása (egyéb élelmiszertermékek)

10 300

140. Nitrogén/fehérjetartalom meghatározása édesipari termékekből

10 957

141. Nitrogén/fehérjetartalom meghatározása hús és húskészítményekből

10 957

142. Nyersolajok és zsírok meghatározása

7 770

143. Nyersrost-tartalom meghatározás

17 865

144. Olajmagvak olajtartalmának meghatározása

8 805

145. Olajtartalom meghatározása metil-etilketonnal

11 530

146. Oldhatósági vizsgálat

1 380

147. Ólomtartalom meghatározása benzinből AAS technikával

6 729

148. Olvadáspont meghatározása

542

149. Oszlopkromatográfia

14 848

150. Oxigéntartalmú szerves vegyületek és az összes szerves kötésben lévő
oxigéntartalom gázkromatográfiás {O-FID} meghatározása {E85-ből}

13 939

151. Oxigéntartalmú szerves vegyületek és az összes szerves kötésben lévő
oxigéntartalom gázkromatográfiás {O-FID} meghatározása {motorbenzinekből}

16 290

152. Összes cián-hidrogéntartalom meghatározása

5 678

153. Összes savtartalom meghatározás

5 130

154. Összes savtartalom meghatározása borokból titrimetriával

5 947

155. Összes szárazextrakt meghatározása borokból

2 922

156. Ötvözetek fémtartalmának meghatározása elemenként AAS technikával

9 506

157. Papír és karton hamutartalmának meghatározása

1 023

158. Papír és karton simaságának meghatározása Parker Print-Surf módszerrel

4 943

159. Papír mikroszkópos vizsgálata/Cellulózrostok mikroszkópos vizsgálata

1 796

160. Papíripari rostok mennyiségi meghatározása

4 701

161. Papíripari rostok minőségi meghatározása

5 662

162. Penetráció mérés

3 790

163. Peroxidáz aktivitás kimutatása {hőkezeltség vizsgálat}

2 925

164. pH meghatározás pH-mérő készülékkel

1 288

165. Polifenol oxidáz aktivitás kimutatása {hőkezeltség vizsgálat}

2 950

166. Porcelánok vízfelvételi tényezőjének meghatározása

6 003

167. Raman spektroszkópia, folyadékok vizsgálata

1 831

168. Raman spektroszkópia, szilárd anyagok vizsgálata

843

169. Redukáló cukortartalom meghatározása

13 425

170. Refraktometriás mérés -folyékony és félsűrű termékek- (mintaelőkészítéssel)

3 388

171. Refraktometriás mérés -folyékony és félsűrű termékek-

3 250

172. Refraktometriás mérés -sűrű, alkoholtartalmú és száraz termékek-

8 220

173. Repesztő-nyomás meghatározása

414

174. Rizsszemek mikroszkópos vizsgálata, hosszúságmérés

1 321

175. Sajtok, tejtermékek és túró szárazanyag-tartalmának meghatározása

3 325

176. Sajtok, tejtermékek és túró zsírtartalmának meghatározása

9 226

177. Sótartalom {kloridtartalom} meghatározás

11 383

178. Sótartalom {kloridtartalom} meghatározás kekszekből

11 383

179. Sótartalom {kloridtartalom} meghatározás sűtőipari termékekből

11 182

180. Sótartalom {kloridtartalom} meghatározás tartósított élelmiszerekből

11 383

181. Sörvizsgálat automata söranalizátorral

4 829

182. Sörvizsgálat klasszikus desztillációval és sűrűségméréssel

10 770

183. Sűrűség meghatározása elektronikus sűrűségmérő készülékkel

3 015

184. Sűrűség meghatározása piknométerrel

1 771

185. Sűrűségmérés areométerrel

2 882

186. Sűrűségmérés ásványolaj termékekből, vegyipari termékekből

2 126

187. Sűrűségmérés elektronikus sűrűségmérő készüléken ásványolaj termékekből

3 015

188. Szakítóerő meghatározása {fonalak}

7 384

189. Szárazanyag tartalom meghatározása cukorszirupokból elektronikus
sűrűségmérővel

3 635

190. Szárazanyag tartalom meghatározása szárítószekrényben

3 162

191. Szárazanyag-tartalom meghatározása vákuum-szárítószekrényes módszer

7 317

192. Szén illóanyagtartalmának meghatározása

2 916

193. Szenek hamutartalmának meghatározása

2 836

194. Szerves gázhalmazállapotú vegyületek kvalitatív elemzése gázkromatográfiás
vizsgálattal

8 767

195. Szerves savak folyadékkromatográfiás meghatározása

6 189

196. Szerves savak meghatározása kapillárelektroforézissel

5 762

197. Szerves szilárd vegyületek kvalitatív elemzése gázkromatográfiás vizsgálattal

9 484

198. Szerves szilárd vegyületek kvalitatív elemzése gázkromatográfiás-
tömegspekrometriás vizsgálattal

16 006

199. Szerves vegyületek {folyadékok} kvalitatív elemzése gázkromatográfiás vizsgálattal

9 501

200. Szerves vegyületek {folyadékok} kvalitatív elemzése gázkromatográfiás-
tömegspekrometriás vizsgálattal

13 655

201. Szerves vegyületek {gázhalmazállapotban} kvalitatív elemzése gázkromatográfiás-
tömegspekrometriás vizsgálattal

14 451

202. Szerves vegyületek folyadékkromatográfiás vizsgálata

4 515

203. Szerves vegyületek gőztéranalízise gázkromatográfiás-tömegspektrometriás
vizsgálattal

7 339

204. Szerves vegyületek kvalitatív elemzése tömegspektometriás vizsgálattal {direkt-MS}

7 344

205. Szerves vegyületek szerkezetmeghatározása

15 339

206. Szeszesitalok és likőrök összes szárazextrakt-tartalmának gravimetrikus
meghatározása

2 922

207. Szeszesitalok illó rokon vegyületeinek és denaturáló szerek kimutatása

6 025

208. Szeszesitalok illó rokon vegyületeinek mennyiségi meghatározása

4 899

209. Szeszesitalok, szeszek alkoholtartalmának D/H izotóparány meghatározása
SNIF-NMR technikával

61 631

210. Színszám meghatározás

1 401

211. Szitaanalízis, szemcseméret eloszlás (élelmiszertermékek)

2 786

212. Szitaanalízis, szemcseméret eloszlás

2 317

213. Szorbitol és mannitol folyadékkromatográfiás meghatározása

8 938

214. Szterintartalom meghatározás

13 171

215. Szulfáthamu meghatározása

4 248

216. Takarmányok nyersolaj és zsírtartalmának meghatározása

7 839

217. Tejfehérje meghatározása tejcsokoládé mintákból

20 356

218. Tejfehérje mennyiségi meghatározása elektroforézissel

9 656

219. Tejzsírtartalom meghatározása Caviezel módszerrel

8 690

220. Teobromin, koffein folyadékkromatográfiás meghatározása

4 330

221. Termoanalízis

3 134

222. Textil termékek nyersanyag-összetételének mennyiségi meghatározása, vágott/
végtelen szálarány meghatározása kézi szétválasztás módszerével

9 882

223. Textíliák nyersanyag összetételének meghatározása szálasanyagok felismerése

1 391

224. Textiltermékek négyzetmétertömeg meghatározása

9 963

225. Toll és pehely olaj- és zsírtartalom meghatározása

10 647

226. Többrétegű papír és karton réteg összeállítási módjának meghatározása

486

227. Transzformátor olajok inhibitor-tartalmának kimutatása

377

228. UV-VIS vizsgálat

747

229. Vaj zsírtartalmának meghatározása

8 095

230. Vastagságmérés rétegenként

390

231. Vékonyréteg kromatográfiás vizsgálat

2 645

232. Viszkozitás mérés ásványolajtermékekből

1 907

233. Viszkozitás mérés kapilláris viszkoziméterrel

4 420

234. Vízoldható vitaminok folyadékkromatográfiás meghatározása

4 912

235. Víztartalom coulombmetriás meghatározása

4 728

236. Víztartalom coulombmetriás meghatározása E85-ből

5 531

237. Víztartalom meghatározás Karl-Fischer titrálásos módszerrel

3 814

238. Zsír- és olajszármazékok. Az észter- és linolénsav-metil-észter-tartalom
meghatározása

5 676

239. Zsiradékok tejzsírtartalmának meghatározása gázkromatográfiás vizsgálattal

8 760

240. Zsiradékok zsírsavösszetételének megatározása gázkromatográfiával

7 378

241. Zsírsavmetilészterk meghatározása középpárlatokban LC/GC technikával

8 940

242. Zsírtartalom meghatározása Schmid-Bordzynski-Ratzlaff {SBR} módszerrel

7 981

243. Zsírtartalom meghatározása Soxhlet extrakcióval

10 392

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. szeptember 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére