3215/2013. (XII. 2.) AB határozat
3215/2013. (XII. 2.) AB határozat
alkotmányjogi panasz elutasításáról
2013.12.02.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t :
1. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/C. § (2) bekezdés első mondatának „15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese” fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt – az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésével, XV. cikkének (1) bekezdésével, XXVII. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben – elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/C. § (2) bekezdés első mondatának „15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese” fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt – Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdésével, M) cikkének (2) bekezdésével, XXII. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben – visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] Az ügyvéd által képviselt indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybíróságon.
[2] 1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben megállapított tényállás szerint az indítványozó a tulajdonában álló személygépkocsival a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás által végzett ellenőrzéskor lejárt parkolójeggyel parkolt. Mivel az indítványozó a parkolási eseménytől számított 15 napon belül, de a postai úton kézbesített írásbeli felszólítás ellenére sem tett eleget díjfizetési kötelezettségének, vele szemben a parkolási társulás kérelmére a közjegyző fizetési meghagyást bocsátott ki. Az indítványozó ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az elsőfokú bíróság 16 400 Ft tőke (várakozási díj, pótdíj, járulékos költségek), illetve a perköltség megfizetésére kötelezte a pervesztes alperest (indítványozót). Ítéletének indokolása során a bíróság kiemelte, hogy a felek egyező tartalmú előadása, illetve a bizonyítékok alapján az alperes parkolási jegy nélküli várakozásának, fizetési kötelezettségének elmulasztása nem volt vitatott tény. A bíróság hangsúlyozta, hogy a felperesi díjkövetelés jogalapja és összegszerűsége a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.), valamint a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet alapján megállapítható volt, a követelt járulékos költségek (postaköltség, lekérdezési díj stb.) összege pedig nem volt eltúlzott. A bíróság kifejtette, hogy az alperesnek a Kkt. 15/C. § (2) bekezdése vonatkozásában az Alkotmánybíróság eljárása kezdeményezésére irányuló kérelmét elutasító végzést az irányadó jogalkalmazási gyakorlat szerint nem volt köteles indokolni.
[3] Az alperes fellebbezését a másodfokú bíróság a kisértékű perekre vonatkozó különleges perjogi szabályok alapján bírálta el, így a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 392. § (1)–(2) bekezdése alapján azt vizsgálta, hogy lényegesen megsértette-e az elsőfokú eljárás szabályait az elsőfokú bíróság azzal, hogy nem indokolta meg az alperesnek az Alkotmánybíróság eljárása kezdeményezésére irányuló kérelmét elutasító végzését. Mivel a kezdeményezést elutasító végzés indokolását illetően az elsőfokú bírósággal azonos jogi álláspontra helyezkedett, a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 67.Pf. 635.833/2012/6. számú ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
[4] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Kkt. 15/C. § (2) bekezdés első mondatának „15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese” fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
[5] Az indítványozó állítása szerint a támadott rendelkezés nem a feltétlenül szükséges mértékben, aránytalanul, alkotmányos érték védelme nélkül korlátozza az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jogot, a XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőséget, a XXVII. cikk (1) bekezdése szerinti mozgáshoz és a tartózkodás helye szabad megválasztásához való alapjogot, az M) cikk (2) bekezdése szerinti fogyasztói jogokat. Hivatkozott arra is, hogy a sérelmezett rendelkezés ellentétes a B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiságból levezetett szolgáltatás-ellenszolgáltatás alkotmányos követelményével, illetve a XXII. cikkben megfogalmazott államcéllal.
[6] Az indítványozó a B) cikk (1) bekezdésének sérelmét arra hivatkozással állította, hogy a pótdíj kifogásolt mértéke nem felel meg a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűsége jogállami követelményének.
[7] Az indítványozó állította, hogy az M) cikk (2) bekezdésében meghatározott fogyasztói alapjogot sérti a támadott jogszabályi rendelkezés büntető jellege azzal, hogy elriasztja a fogyasztókat a közterületen történő parkolástól, pedig a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést az államnak – az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdése alapján – szerinte mindenki számára biztosítani kell. A pótdíj kifogásolt mértéke az indítványozó szerint ellentétes a tisztességes gazdasági versennyel is, annak ugyanis alapfeltétele a szolgáltatás-ellenszolgáltatás megfelelő egyensúlya.
[8] Az indítványozó kifejtette, hogy a „negyvenszeres pótdíj” aránytalanul korlátozza a tulajdonhoz való jog lényeges tartalmát, felér a kisajátítással, kisebb értékű gépkocsi esetében elkobzó jellegű. Álláspontja szerint a jogosulatlan úthasználóra kivetett pótdíj nem lehet olyan magas, hogy teljesen ellehetetlenítse az adott magánszemély létfenntartását vagy társaság működését.
[9] A jogegyenlőség alapjogát az indítványozó szerint azért sérti a támadott rendelkezés, mert önkényesen, tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indok nélkül tesz különbséget a közterület-használati díjra és a magánterület használatának díjára jogosultak között, többletjogosultságot biztosítva az állam számára.
[10] Az indítványozó álláspontja szerint a Kkt. támadott rendelkezése sérti a mozgásszabadság részeként értelmezett közlekedés szabadságát is, mert azt az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével ellentétben szükségtelenül és aránytalanul korlátozza. Állítása szerint a pótdíj mértéke nem igazodik a teljesítéshez, alkalmatlan eszköz a használat idejének korlátozására.
II.
[11] Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„M) cikk (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”
„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.”
„XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”
„XXII. cikk (1) Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa.”
„XXVII. cikk (1) Mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához.”
[12] A Kkt. támadott rendelkezése:
„15/C. § (2) A pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj, 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese. E bekezdés alkalmazása során befizetésnek minősül a fizetési művelet elindítása is. A pótdíj kiszabásáról szóló értesítést a jármű szélvédőlapátján, vagy a járművön egyéb jól látható helyen kell elhelyezni.”
III.
[13] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megjegyzi, hogy a Kkt. egyes – de nem a jelen alkotmányjogi panasszal támadott – rendelkezéseit korábban már vizsgálta. Az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság a korábbi Alkotmányon alapuló határozatai tekintetében kimondta, hogy az újabb ügyekben felhasználhatja az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott határozataiban szereplő érveket, ha „az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges.” {22/2012. (V. 11.) AB határozat, Indokolás [40]}. Az Alaptörvény negyedik módosítására tekintettel az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy „az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése.” {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az Alkotmánybíróság az e határozatában hivatkozott korábbi határozataiban kifejtetteket jelen esetben is irányadónak tekinti
[14] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e Abtv. panaszok befogadhatóságára vonatkozó rendelkezéseinek.
[15] 1. A befogadhatóság feltételei között az Abtv. 52. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Alkotmányjogi panasz esetében a kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli az (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglaltakat. E rendelkezéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg.
[16] 1.1. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pontja szerint a kérelemben meg kell jelölni azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét, az f) pont szerint pedig kifejezett kérelmet kell előterjeszteni a jogszabályi rendelkezés vagy a bírói döntés megsemmisítésére. Az Alkotmánybíróság a panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az indítványozó csak az Alkotmánybíróság felhívására tekintettel kérte a jogerős ítélet megsemmisítését, de az indítványozó előadása és az indítvány erre való hivatkozása alapján az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszként bírálta el az indítványt.
[17] 1.2. Az Abtv. 52. § (1) bekezdés b) pontja alapján alkotmányjogi panasznak olyan alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezéssel szemben van helye, amely az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.
[18] 1.2.1. Az Alaptörvény „Alapvetés” címet viselő része az államra vonatkozó alapvető rendelkezéseket, alapértékeket, államcélokat, alkotmányos alapelveket, valamint az Alaptörvényre és egyéb jogszabályokra vonatkozó alapvető rendelkezéseket tartalmaz. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése a jogállamiságot alapértékként, alapelvként deklaráló rendelkezés, nem minősül az Alaptörvényben biztosított jognak. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a B) cikk sérelmére csak kivételesen, a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya miatt lehet alkotmányjogi panaszt alapítani {például 3324/2012. (XI. 12.). AB végzés, Indokolás [9]; 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [86], [137]}.
[19] 1.2.2. Az Alaptörvény „Alapvetés” című részében helyezte el a törvényalkotó az M) cikket is, amelynek (1) bekezdése a gazdasági élet alapértékeiként az értékteremtő munkát és a vállalkozás szabadságát jelöli meg. A (2) bekezdés a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítását, a fogyasztók jogainak védelmét állami kötelezettségként határozza meg. E rendelkezéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság 3175/2013. (X. 9.) AB határozatában megállapította: hogy „[a]z Alaptörvény megalkotására tett törvényjavaslatnak a szóban forgó rendelkezéshez fűzött indokolása is kifejezésre juttatta, hogy a gazdasági verseny tételének megfogalmazása mellett az alkotmányozó egyben a versenynek a közjó általi ésszerű korlátozását is rögzíteni kívánta. Erre utal a verseny »tisztességes« jelzője, az erőfölénnyel való visszaéléssel szembeni állami fellépésre és a fogyasztók jogainak állami védelmére történő utalás. A szerződéseken, mint jogi kereteken keresztül megvalósuló gazdasági verseny fogyasztóvédelmi célú korlátozásának alkotmányos alapjait teremtette meg az Alaptörvény M) cikkének (2) bekezdése, anélkül azonban, hogy konkrét fogyasztói jogosultságokat megfogalmazott volna” {Indokolás [10]}.
[20] 1.2.3. Az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdése az indítványozó állítása szerint is államcélként határozza meg, hogy a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést az állam mindenki számára biztosítsa. A rendelkezésnek már a nyelvtani értelmezése is világossá teszi, hogy törekvés megfogalmazásáról van szó, amelynek megvalósítása többek között az állam gazdasági teljesítőképességétől függ, ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a XXII. cikk (1) bekezdéséből a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés alapjoga közvetlenül nem következik.
[21] 1.2.4. A fentiekből következően az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdéséből, M) cikkének (2) bekezdéséből, XXII. cikkének (1) bekezdéséből közvetlenül alapjog nem származik, a Kkt. támadott rendelkezésére alapított bírói döntés folytán ezért az indítványozó Alaptörvényben biztosított joga sem sérülhetett. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt – Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdésével, M) cikkének (2) bekezdésével, XXII. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben – az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította.
IV.
[22] Az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” címet viselő része az ember alapvető jogainak katalógusa, ezért az itt szabályozott XIII. cikk (1) bekezdésével, XV. cikk (1) bekezdésével és XXVII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az alkotmányjogi panaszt érdemben vizsgálta az Alkotmánybíróság.
[23] 1. Az indítványozó szerint a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon túli befizetés esetére a pótdíj mértékét meghatározó jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenes. Az Alkotmánybíróság áttekintette a díjfizetési kötelezettség mellett igénybe vehető várakozásra vonatkozó jogi szabályozást, és a következőket emeli ki.
[24] Az elbíráláskor hatályos, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (1) és (4) bekezdése értelmében a helyi önkormányzatok közfeladatai közé tartozik a helyi önkormányzat tulajdonában álló, közforgalom elöl el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken a közúti járművel történő várakozás (parkolás) biztosítása. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy elbírálásakor hatályos Kkt. 9/D. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elöl el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozás a helyi közút közlekedési célú használata. A várakozási terület fenntartása a várakozási terület kezelőjének feladata. A várakozás biztosítását szolgáló közszolgáltatást a tulajdonos helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. § (5) bekezdésében meghatározott szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi viszony [Kkt. 9/D. § (3) bekezdés]. A helyi önkormányzat (fővárosban: a fővárosi önkormányzat) a törvényben meghatározott keretek között kijelölhet olyan várakozási övezetet, illetve várakozási övezeten kívül eső olyan várakozási helyet, amelynek várakozási célú használatáért várakozási díjat kell fizetni [Kkt. 15/A. § (1) bekezdés]. A várakozási díj mértékét a helyi önkormányzat rendeletében egy órára vonatkozó várakozási díjként határozza meg. A várakozási díj mértékének meghatározása során figyelemmel kell lenni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségére. A várakozási díjat úgy kell megállapítani, hogy legalább a ráfordításokra és a működéshez szükséges kiadásokra fedezetet biztosítson. A várakozási díj mértékét a várakozási terület jellemzői, így különösen: a várakozási terület településen belüli adottságai, infrastruktúra, különböző fizetési lehetőségek biztosítása figyelembevételével kell meghatározni. Az egy órára vonatkozó várakozási díj személygépkocsi várakozása esetén – a tárgyév január 1. napjától december 31. napjáig terjedő időszakban – nem haladhatja meg az állami adóhatóság által az előző naptári év szeptemberében és az azt megelőző tizenegy hónapban egy liter ESZ 95-ös, ólmozatlan benzin üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható áraként havonta közzétett ár egyszerű számtani átlagának a kétszeresét [Kkt. 15/A. § (4)–(5) bekezdés].
[25] Ha a jármű díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási időt egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén 5 perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább 15 perccel túllépi, várakozási esetenként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat kell fizetni [Kkt. 15/C. § (1) bekezdés]. A pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további kétórai várakozásra számított várakozási díj, 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese [Kkt. 15/C. § (2) bekezdés]. A várakozási díj és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető [Kkt. 15/C. § (3) bekezdés].
[26] Ha a várakozási díjat és a pótdíjat nem fizették meg, a helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. § (5) bekezdésében meghatározott szolgáltató a díj- és pótdíjfizetési felszólítást a várakozási terület díjfizetés nélküli használatának időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül a jármű üzembentartója részére postai küldeményként, vagy más egyéb igazolható módon megküldi. A várakozási díj- és pótdíjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetén a helyi önkormányzat, illetve az Ötv. 9. § (5) bekezdésében meghatározott szolgáltató követelését bírósági úton érvényesítheti [Kkt. 15/D. § (1) és (3) bekezdés]. A jármű üzembentartója mentesül a várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha a jármű a díjfizetés nélkül történt várakozást megelőzően jogellenesen került ki a birtokából, és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben kezdeményezték a megfelelő hatóság eljárását [Kkt. 15/D. § (4) bekezdés]. A várakozási díj és pótdíj a várakozási terület tekintetében a tulajdonosi jogot gyakorló önkormányzatot illeti meg. A szolgáltató legalább a közszolgáltatás ellátásához szükséges költségekre jogosult, amelyet az elszámolás jóváhagyását követően a helyi önkormányzat részére külön térít meg. A várakozási díjból és pótdíjból álló bevételeket és azok felhasználását a helyi önkormányzatnak nyilván kell tartania. A nyilvántartást az önkormányzat honlapján közzé kell tenni (Kkt. 15/E. §).
[27] A közúti közlekedésnek a várakozásra vonatkozó fent ismertetett szabályai többségükben a bírói gyakorlat (például 2/2005. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat, 2/2006. Polgári jogegységi határozat), illetve az Alkotmánybíróság határozatai [például 31/1996. (VII. 3.) AB határozat, 1256/H/1996. AB határozat, 109/2009. (XI. 18.) AB határozat] figyelembe vételével kerültek a Kkt. rendelkezései közé. Az Alkotmánybíróság korábban kifejtett álláspontja szerint, ha a várakozás díjfizetéshez kötött, úgy „a díj nem más, mint egyike a lehetséges »késztető eszközöknek« (1256/H/1996. AB határozat, ABH 1996, 789, 799.), amelyek a használat időtartamának mérséklésére szolgálnak, a véges javak megfontolt, gazdaságos használatára vonatkozó szabályok betartását hivatottak biztosítani. A jogszerűtlen használat (a díj meg nem fizetése, előre meghatározott időtartam túllépése) bírság fizetését eredményezi, amelynek a teljesítéséhez igazodó mértéke kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a közlekedőt felelős magatartásra szorítsa” [109/2009. (XI. 18.) AB határozat, ABH 2009, 941, 956.]. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint „a polgári jogviszony keretei közötti közszolgáltatás esetében a jogállamiság alkotmányos elve alapján az önkormányzati szabályozáson számon kérhető kötelezettség a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűsége. A díj mértéke nem szakadhat el a nyújtott közszolgáltatásoktól [összefoglalóan 109/2009. (XI. 18.) AB határozat, ABH 2009, 941, 961.].
[28] A hatályos szabályozás alapján ráutaló magatartással, a szolgáltatás igénybevételével, azaz a várakozás megkezdésével keletkező polgári jogi jogviszonyban a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. Ebben a jogviszonyban az ellenszolgáltatás a díj, amelyet a helyi önkormányzatok rendeleti úton, de törvényi keretek között állapítanak meg. Amennyiben a díjat a szolgáltatást igénybe vevő nem fizeti meg, szerződésszegést követ el, emiatt pedig pótdíj fizetésére köteles. A pótdíj a szerződésszegés különleges jogkövetkezménye, lényegét tekintve a szerződést biztosító mellékkötelezettség szerepét tölti be {3175/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [12]}. A pótdíj „tehát nem szolgáltatás, amellyel összefüggésben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyának követelménye értelmezhető lenne” (267/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1312, 1315.). A pótdíj mértékét a várakozás díjához igazodóan törvényben rögzíti a jogalkotó, a fokozatosság elvére figyelemmel a pótdíj összege függ a szerződésszegő fél további magatartásától is, hiszen az indítványozó által kifogásolt mértékű pótdíj fizetésére csak akkor köteles a szolgáltatást igénybe vevő, ha a fizetési felszólítást követő 15 nap elteltével tesz csak eleget fizetési kötelezettségének. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint „a jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a szankció alkalmazási feltételeinek, mértékének szabályozása során” (498/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1202, 1206., hasonló tartalommal 540/D/2002. AB határozat, ABH 2004, 1614, 1617.), a parkolási díj és pótdíj mértékének meghatározásakor pedig figyelemmel volt mindazon célokra, amelyeket az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban maga is fontosnak tartott megfogalmazni.
[29] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a támadott rendelkezés alkalmazása folytán sérültek-e az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogai.
[30] 2.1. Az indítványozó álláspontja szerint tulajdonhoz való jogát azért sérti a támadott rendelkezés, mert az alapjog-korlátozásnak az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételei nem állnak fenn, a jogalkotó szükségtelenül és az elérni kívánt célhoz képest aránytalanul úgy korlátozza a tulajdonhoz való jog lényeges tartalmát, hogy az már „felér” a kisajátítással, elkobzó jellegű, ellehetetleníti a magánszemély létfenntartását, társaságok működését. Állítása alátámasztására az indítványozó a Német Szövetségi Alkotmánybíróságnak egy adófizetéssel, illetve az Alkotmánybíróságnak két közteherviseléssel kapcsolatos határozatára hivatkozott.
[31] Az indítványozó érvelésére vonatkozóan az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy az állam közteher formájú fizetési kötelezettségeket – például adó, vám, illeték – a költségvetésből ellátandó feladatok finanszírozásához szükséges források előteremtése és biztosítása érdekében állapít meg és ír elő (lásd erről 540/D/2002. AB határozat, ABH 2004, 1614, 1616.). Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a szolgáltató és az indítványozó között polgári jogi jogviszony jött létre. A közszolgáltatás után fizetendő díjra vonatkozóan az Alkotmánybíróság korábban már megállapította, hogy az nem közteher, hanem a szerződés alapján nyújtott közszolgáltatás ellenértéke, a díjfizetési kötelezettség polgári jogi jogviszonyon alapul (lásd 1288/B/1996. AB határozat ABH 2000, 829, 836.). Az Alkotmánybíróság 540/D/2002. AB határozatában arra is rámutatott, hogy a jogellenes magatartáshoz fűződő jogkövetkezmény alkotmányossági szempontból sem osztja magának a köztehernek a megítélését (ABH 2004, 1614, 1616.). Az Alkotmánybíróság a polgári jogi jogviszonyban nyújtott közszolgáltatás vonatkozásában is irányadónak tekinti a fenti megállapítást, mert a szerződés alapján járó ellenszolgáltatás, illetve a szerződésszegés szankciója is különböző célú jogintézmények. A pótdíj mértéke már nem a szolgáltatáshoz, hanem a szerződésszegéssel okozott időveszteséghez és költségekhez igazodik, ezért azonos követelmények semmilyen vonatkozásban nem állíthatóak fel velük szemben. A pótdíj tehát lényege szerint kötelmi követelés. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által felhozott összefüggésben nincs érdemi kapcsolat a támadott rendelkezés és az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése között, az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint [például 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716, 717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.] ez a tény az alkotmányjogi panasz elutasításához vezet.
[32] 2.2. A jogegyenlőség elvének sérelmével kapcsolatban az indítványozó arra hivatkozott, hogy a támadott szabályozás folytán a magántulajdonban lévő parkolók használatáért járó díjak jogosultjai hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mert az ő díjfizetési igényeik kielégítését nem segíti a „negyvenszeres pótdíj” kilátásba helyezése. Az indítványozó szerint nincs ésszerű indoka a köz- és magánterületen parkolók közötti különbségtételnek, a parkolni szándékozók állítása szerint homogén csoportot alkotnak.
[33] Az Alkotmánybíróság 3192/2012. (VII. 26.) AB határozatában kifejtette, hogy „az olyan személyeknek és vállalkozásoknak, amelyek magánterületen, magánparkolókban haszonszerzési céllal biztosítanak várakozási területet gépkocsik számára, üzleti kockázatuk részét képezi az igénybevevő gépkocsik használóival – a közterületi parkolással ellentétben nem jogszabályban előírt – díj megfizettetésének biztosítása.” (Indokolás [34] bekezdés). A közterületen történő várakozás biztosítása közfeladat, a közterületen történő várakozás a köztulajdonban álló javak használatát jelenti. A polgári jogi jogviszony keretei között nyújtott közszolgáltatás és a magánparkolók működtetése a díjigényre való jogosultság szempontjából nem összevethető, az indítványozó ebben az összefüggésben érintettnek nem is tekinthető. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a különböző típusú, azaz a köztulajdonban, illetve magántulajdonban lévő parkolókat igénybe vevőket az alapul fekvő jogviszonyok különbözősége miatt szintén nem lehet összehasonlítani, az előbbi csoportba tartozókra ugyanis nem csupán magánjogi, de a szolgáltatás jellege miatt döntően kogens szabályok is, míg a másik csoportba tartozókra tisztán magánjogi, tehát alapvetően diszpozitív szabályok vonatkoznak. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az indítványozó által felhozott összefüggésben nincs érdemi kapcsolat a támadott rendelkezés és az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése között.
[34] 2.3. Az indítványozó állítása szerint a támadott rendelkezés ellentétes a XVII. cikk (1) bekezdésében biztosított szabad mozgáshoz való joggal, mert azt szükségtelenül és aránytalanul korlátozza.
[35] Az Alkotmánybíróság a szabad mozgás jogát a közlekedéssel, illetve a járművezetéssel összefüggésben több alkalommal értelmezte, és arra a következtetésre jutott, hogy az magában foglalja a járművön vagy járművel és anélkül való helyváltoztatás szabadságát is [60/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 507, 509–510.]. A Kkt. 9/D. § (1) bekezdése alapján a közterületen történő várakozás a közterületek közlekedési célú használatának minősül. A közlekedés szabadsága nem fogható fel korlátozhatatlan jogosultságként [3/1998. (II. 11.) AB határozat, ABH 1998, 61, 65.]. A helyi önkormányzatok szabályozott formában közszolgáltatásként kötelesek biztosítani a közterületen történő várakozás lehetőségét, az „előírások, amelyek szükségképpen felmerülnek a forgalom rendjének – ideértve a parkolás rendjét is – kialakítása során, ahhoz szükségesek, hogy ne csak kevesek, hanem mindenki számára biztosítható legyen az alapjog gyakorlása” (1256/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 799.). Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadó döntésében már állást foglalt a várakozási díj, illetve a pótdíj célját illetően is (lásd a jelen Idokolás [23]–[28] bekezdései). Az államnak minden egyén érdekét egyenlően kell mérlegelnie, mindenki számára biztosítania kell a joghoz jutást, ez pedig önmagában is korlátozást tesz szükségessé a véges javak használatát illetően. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a közlekedés szabadságát a jogalkotó a várakozási díjra és a pótdíjra vonatkozó rendelkezésekkel mindenki közlekedési szabadságjogának érvényesülése, a közszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása érdekében korlátozta. A jogalkotót a jogellenes magatartás jogkövetkezményének szabályozása terén megillető mérlegelési szabadság, a szankció mértékének törvényi szintű szabályozásának ténye, a fokozatosság elvének a szankció mértékében történő megjelenítése alapján a korlátozás arányosságát illetően az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezés nem korlátozza aránytalanul a közlekedés szabadságát.
[36] Hangsúlyozza az Alkotmánybíróság ugyanakkor, hogy az alkotmányjogi panasz egyéni jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eszköz. Az indítványozót a használatban nem korlátozta a kifogásolt mértékű pótdíj kilátásba helyezése, ezért az általa állított összefüggésben a támadott rendelkezés alapjogának sérelmét sem eredményezte.
[37] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt – az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdésével, XV. cikkének (1) bekezdésével, XXVII. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben – elutasította.
Budapest, 2013. november 18.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||||||
tanácsvezető alkotmánybíró |
||||||
|
||||||
|
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||
|
||||||
|
Dr. Szalay Péter s. k., |
Dr. Szívós Mária s. k., |
||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/318/2013.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás