BÜ BH 2013/323
BÜ BH 2013/323
2013.12.01.
A költségvetési csalás valamennyi, korábban más törvényi tényállásban szabályozott költségvetést, vagy annak valamely alrendszerét, illetőleg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait károsító megtévesztő magatartást büntetni rendeli, ezért az új törvény hatályba lépését követő elbírálás során az elkövetés idején jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének minősülő cselekmény miatt felmentésnek nincs helye [1978. évi IV. tv. 2. §, 310. §].
A bíróság a 2011. április 12. napján kihirdetett ítéletével
– az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének kísérletében (Btk. 288. §), és ezért őt 500 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 2000 forintban állapítva meg;
– a II. rendű terheltet bűnösnek mondta ki jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében [Btk. 288. § (1) bekezdés a) pont], és ezért őt 540 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 2000 forintban állapítva meg.
Ugyanakkor a III. rendű és a IV. rendű terhelteket az ellenük folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének [Btk. 288. § (1) bekezdés] vádja alól felmentette.
A bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék a 2012. február 15. napján kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatta; az I. rendű vádlottat a Btk. 288. §-a szerinti jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének kísérlete, a II. rendű vádlottat pedig a Btk. 288. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének vádja alól felmentette; továbbá a III. és a IV. rendű vádlottakat a Btk. 288. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, bűnsegédként elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének vádja alól tekintette felmentettnek.
A jogerős ügydöntő határozatokkal szemben a terheltek terhére – törvényes határidőben – a főügyészség terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. §-ának (1) bekezdés a) pontjára hivatkozva.
Az indítványozó szerint a törvényszék törvénysértően jutott arra az álláspontra, hogy a terheltek vád tárgyává tett cselekménye a Btk. elbíráláskor hatályban lévő rendelkezései alapján már nem minősült bűncselekménynek. A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettét az időközben hatályba lépett új tényállás, a költségvetési csalás ugyanis nem dekriminalizálta, hanem egy tényállásba fogta össze több költségvetést károsító cselekménnyel.
A cselekmény (szándékolt) eredménye az állami költségvetésben, mint vagyontömegben beállott értékcsökkenés, azaz kár, amely a vagyoni hátrány egyik eleme. Erre figyelemmel önmagában az a körülmény, hogy a vagyoni hátrány mint fogalom nem szerepel a tényállásban, nem alkalmas annak a következtetésnek levonására, hogy a 2012. január hó 1. napja előtt megvalósított elkövetési magatartás már nem bűncselekmény.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt fenntartotta.
A Kúria nyilvános ülésén a Legfőbb Ügyészség képviselője felszólalásában hivatkozott a törvény indokolására, amely szerint az új tényállás létrehozásának célja nem az egyes gazdasági bűncselekmények dekriminalizálása, hanem a költségvetést károsító bűncselekmények következetes üldözésének a biztosítása volt. A bíróság függetlenül attól, hogy annak megjelölésére nem a vagyoni hátrány kifejezést használta, az ítéleti tényállásban pontosan megjelölte a terheltek cselekményének szándékolt és tényleges eredményét, és az megfelel a Btk. 313/E. §-a szerinti vagyoni hátránynak.
Mindezekre figyelemmel valamennyi terhelt tekintetében arra tett indítványt, hogy a Kúria a törvényszék ítéletét helyezze hatályon kívül és kötelezze új másodfokú eljárás lefolytatására.
Az I. rendű terhelt védője a felülvizsgálati indítvány elutasítását indítványozta azzal, hogy a másodfokú bíróság okfejtésével mindenben egyetértett. Emellett álláspontja szerint a lombard-hitelként felvett és lekötött pénzösszeg is alkalmas a saját forrás igazolására.
Emellett törvényszerkesztési hibának tartva azt, hogy a jogalkotó a költségvetési csalásban öt bűncselekményt vont össze, és egyes elemeket nem megfelelően kodifikált, hangsúlyozta, hogy jogértelmezéssel a jogalkotási hibák nem korrigálhatóak.
A II. rendű terhelt védője indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság határozatát hatályában tartsa fenn, egyebekben csatlakozott az I. rendű terhelt védője által előterjesztett indokoláshoz.
A III. rendű és a IV. rendű terheltek védője is arra tett indítványt, hogy a Kúria a másodfokú bíróság határozatát hatályában tartsa fenn, hangsúlyozva, hogy tettesi cselekmény nélkül a részes bűnössége megállapításának nem lehet helye, más bűncselekményben pedig védencei bűnössége az elévülésre figyelemmel nem állapítható meg.
A Kúria a Be. 423. § (4) bekezdése alapján a megtámadott határozatot az indítványban megjelölt ok alapján felülvizsgálta, emellett ugyanezen törvényhely (5) bekezdése alapján eljárva figyelemmel volt a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt – feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező – esetleges eljárási szabálysértésekre is.
Ennek során észlelte a Kúria, hogy a másodfokú eljárásban a II. rendű terhelt nyilvános ülésre szóló idézése „ismeretlen helyre költözött” jelzéssel érkezett vissza.
A Be. 529. §-ának (5) bekezdésére figyelemmel a vádemelést követően ismeretlen helyre távozott terhelt esetében irányadó intézkedéseket – így a Be. 529. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat is – megfelelően alkalmazni kell a másodfokú, illetve harmadfokú bírósági eljárásban is.
A másodfokon eljáró tanács elnöke azonban egyáltalán nem vizsgálta, hogy helye van-e a terhelt távollétében lefolytatandó eljárásnak, és ahelyett, hogy a szükséges intézkedéseket megtette volna, illetve a foganatosított intézkedések eredményét bevárta volna, annak ellenére, hogy erre a távollévő terhelttel szembeni külön eljárásra történő áttérés nélkül nem volt törvényes lehetősége, hirdetményi kézbesítéssel rendelte idézni a terheltet.
Amennyiben a másodfokú eljárásban a bíróság nem a külön eljárás szabályai szerint jár el, a Be. 362. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel a nyilvános ülés a terhelt távollétében csak akkor tartható meg, ha idézése szabályszerű volt. A II. rendű terhelt idézése nem volt szabályszerű, mert az idézés hirdetményi kézbesítésére csak a távollévő terhelttel szembeni külön eljárás keretében van lehetőség.
Tekintettel azonban arra, hogy a II. rendű terhelt a másodfokú bíróság nyilvános ülésén megjelent, az eljárási szabálysértésnek nincs jelentősége, a Be. 373. § (1) bekezdés II. d) pontja szerint az ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhet sor.
A Kúria egyéb – a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. b) és c) pontjában, valamint II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott – eljárási szabályszegést nem észlelt.
A Be. – indítványban hivatkozott – 416. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a terhelt felmentésére vagy az eljárás megszüntetésére, illetve bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
Az ezen rendelkezésre alapított indítványt a Kúria részben megalapozottnak találta.
A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, és a felülvizsgálati eljárásban ez a tényállás nem támadható. Ezért a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el.
E tényállás szerint mindkét terhelt tisztában volt az általuk képviselt H-B. Rt. nevében igényelt vissza nem térítendő állami támogatás feltételeivel, így azzal is, hogy a pályázónak kellett rendelkeznie saját erőként a támogatni kért beruházás nettó összköltsége ötven százalékával, és ezen belül a nettó összköltség huszonöt százalékába nem volt beszámítható bankhitel. Mindketten tudatában voltak a támogatás igénylésekor azzal is, hogy az rt. a támogatási feltételként előírt önerővel nem rendelkezett.
Tartalmazza azt is a tényállás, hogy az I. rendű terhelt az általa képviselt rt. nevében ún. lombard-hitelt vett fel, amit azonban az rt. számlájára történő átutalást követően a bank a vele kötött óvadéki szerződés alapján nyomban zárolt; így az nem volt felhasználható annak a beruházásnak a költségeire, amelyre vissza nem térítendő támogatást igényelt. Ennek ellenére a támogatás érdekében benyújtott pályázatához a lombard-hitel kapcsán kapott banki igazolást a saját erő meglétének igazolására felhasználta és azt a közgyűlési határozatot is, amely szerint a H-B. Rt. részére annak részvényesei, a II. rendű terhelt és R. K. a kért állami támogatáshoz szükséges önerő összegének megfelelő összegű részvényesi kölcsönt nyújtottak, holott ténylegesen az rt. részére nem került sor kölcsöntőke nyújtására.
Ugyancsak rögzítette az ítéleti tényállásban a bíróság, hogy a II. rendű terhelt a H-B. Rt. nevében felvett lombard-hitel biztosítására úgy kötött óvadéki szerződést, hogy a kölcsön fedezete a saját számláján állt rendelkezésre. Ezáltal a hitel összegével az rt. ténylegesen nem rendelkezett; azt ugyanis a II. rendű terhelt az rt. számlájára történő érkezését követőn teljes egészében a saját számlájára utaltatta, és azt a felvett hitel fedezetéül óvadékként nyomban le is kötötték.
Ennek ellenére a támogatás elnyerése érdekében a lombard-hitel összegéről kiállított igazolást felhasználta annak igazolására, hogy az rt. rendelkezik a támogatás elnyeréséhez feltételként szabott saját erővel.
Az állandó bírói gyakorlat a tényállás részének tekinti azokat a ténymegállapításokat, amelyeket a bíróság ítéletszerkesztési hiba folytán nem az ítélt indokolásának tényállási részében, hanem az indokolás más részeiben rögzített. Ezért az irányadó tényállás része az a ténymegállapítás is, amely szerint az I. rendű és a II. rendű terheltek az állami támogatás elnyerése érdekében valótlan nyilatkozattal állították és valótlan tartalmú okirattal igazolták pályázatukban, hogy a H-B. Rt. rendelkezik a támogatni kért beruházás nettó összköltségének ötven százalékával.
Az ítéletben rögzítettek szerint az I. rendű terhelt a támogatás megszerzése érdekében a pályázatot 2001. november 28. napján nyújtotta be, majd miután a pályázat elbírálása során a döntéshozó akként határozott, hogy az rt. csak a tervezett beruházás összköltségének 33,51 százalékát kaphatja meg támogatásként, a II. rendű terhelt – mivel ekkor már ő volt az rt. önálló képviseletre jogosult vezérigazgatója – benyújtotta a 2002. április 5. napján kelt újabb banki igazolást az immár magasabb mértékű önerő igazolására. Ennek eredményeként kerül sor a 2002. május 23. napján kelt támogatási szerződés megkötésére. Ennek alapján minisztérium az rt. részére 155 000 000 forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
Abban az időpontban, amikor az I. rendű terhelt a támogatásra a pályázatot benyújtotta, a Btk. 288. §-a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntetteként öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni azt, aki gazdasági előny megszerzése érdekében a döntésre jogosult szervet vagy személyt megtévesztette, és ezáltal maga vagy más részére jogtalanul szerzett meg az állam által biztosított gazdasági előnyt.
Azonban 2012. február 15. napján, az ügyben a másodfokú határozat meghozatalakor – azaz a cselekmény jogerős elbírálásakor – a Btk. 288. §-a már nem volt hatályban. A Btk. 2012. január 1. napjától hatályos, a költségvetési csalásra vonatkozó rendelkezései a következők:
310. § (1) Aki
a) költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart vagy a valós tényt elhallgatja,
és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a költségvetési csalás különösen nagy vagyoni hátrányt okoz.
A 313/E. § (1) bekezdése szerint a 310. § alkalmazásában költségvetésen – egyebek mellett – érteni kell az államháztartás alrendszereinek költségvetését, ideértve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését és az elkülönített állami pénzalapokat.
Ugyanezen törvényhely (2) bekezdése szerint pedig a 310. § alkalmazásában vagyoni hátrány alatt érteni kell a költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett pénzeszközt is.
A 138/A. § szerint a vagyoni hátrány
d) különösen nagy, ha ötvenmillió forintot meghalad, de ötszázmillió forintot nem halad meg.
Arra ugyan a másodfokon eljárt törvényszék helytállóan utalt, hogy a Btk. 2. §-ára figyelemmel akkor, ha az elbíráláskor hatályos törvényi rendelkezések szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, az elbíráláskor hatályos törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni. Tévedett azonban, amikor arra következtetett, hogy az I. rendű és a II. rendű terheltek tényállás szerinti cselekménye a másodfokú határozat meghozatalakor már nem volt bűncselekmény. A fent idézett – új – törvényi tényállás, azaz a költségvetési csalás a korábban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntetteként szabályozott bűncselekmény minden tényállási elemét tartalmazza.
Nem helytálló tehát az I. rendű terhelt védője által kifejtett azon álláspont, amely szerint a törvényi tényállás nem tartalmazza azokat a tényállási elemeket, amelyeket korábban a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette kapcsán a Btk. tartalmazott.
Annak az elkövetőnek a cselekménye, aki a költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában „mást tévedésbe ejt”, teljesen megegyezik a korábban, a cselekmény elkövetése idején hatályos Btk. 288. §-ában büntetni rendelt elkövetési magatartással; ez utóbbi szerint a bűncselekményt ugyanis az követte el, aki a jogosulatlan előnyt a döntésre jogosult szerv megtévesztésével szerezte meg.
Az elbírálás időpontjában hatályos költségvetési csalás lényegében nem új bűncselekmény. Azzal a jogalkotó célja nem a dekriminalizálás volt, hanem hogy a korábban különböző tényállások keretében már büntetendő cselekményeket immár összevonva azonos büntetési tételkeretek mellett rendelje büntetni.
A korábban jogosulatlan gazdasági előny megszerzéseként büntetni rendelt cselekményt a jogerős elbírálás idején és jelenleg is költségvetési csalásként szankcionálja a törvény.
Ebből következően az, aki a költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, a jelenleg hatályos törvényi rendelkezések alapján a költségvetési csalás bűncselekményét követi el.
Miután pedig a terheltek cselekményükkel ennek a tényállásnak az elemeit megvalósították, az továbbra is bűncselekménynek minősül.
Ezért a másodfokú bíróság anyagi jogszabályt sértve mentette fel az I. rendű és a II. rendű terhelteket a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettének vádja alól; így a másodfokú határozat ellen benyújtott, a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapozott felülvizsgálati indítvány helytálló.
Ennek kapcsán nem kerülhetőek meg a másodfokú bíróság indokolásában kifejtett azon érvek sem, amelyek szerint a Kúria Büntető Kollégiumának a Be. 603. § (7) bekezdésére vonatkozó álláspontja is alátámasztja, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény miatt már nincs helye büntetőjogi felelősségre vonásnak.
A BKv 98. számú kollégiumi vélemény szerint az 1998. évi XIX. törvény 603. § (7) bekezdése nem új hatásköri szabály, hanem átmeneti rendelkezés; a 2012. január 1-jén folyamatban lévő büntetőügyeket az a bíróság tárgyalja le, amely előtt ezen időpontban az eljárás folyamatban van.
A kollégiumi vélemény indokolása szerint Btk. módosításáról rendelkező 2011. évi LXIII. törvény a költségvetést sértő bűncselekményeket [adócsalás (Btk. 310. §), munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás (Btk. 310/A. §), visszaélés jövedékkel (Btk. 311. §), a jövedéki orgazdaság (Btk. 311/A. §), a csempészet (Btk. 312. §), továbbá a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése (Btk. 288. §), az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése (Btk. 314. §), illetve áfára elkövetett csalás (Btk. 318. §)] elnevezésű bűncselekményeket újrakodifikálta, és ennek következtében a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése (Btk. 288. §) törvényi tényállásának megfelelő cselekményeket – az előzőekben felsorolt további bűncselekményekkel együtt – költségvetési csalás néven rendeli büntetni.
Ugyanakkor az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. törvény (a továbbiakban: Novella) 79. §-ának (2) bekezdése a Be. 603. §-át kiegészítette a (7) bekezdéssel, amely szerint a különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékű bevételcsökkenést okozó adócsalás, a különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékű bevételcsökkenést okozó munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás, a különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékű bevételcsökkenést okozó visszaélés jövedékkel, a különösen nagy, illetve a különösen jelentős mértékű jövedéki termékre elkövetett jövedéki orgazdaság és a különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékű vámbevétel-csökkenést okozó csempészet miatt 2011. december 31. napját követően induló vagy 2012. január 1. napján folyamatban lévő büntetőeljárás a megyei bíróság hatáskörébe tartozik.
A Be. 605. § (3) bekezdésének első mondata szerint az eljárást a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság folytatja le, ha az ügy iratai e törvény hatálybalépése előtt a bírósághoz érkeztek. A töretlen bírói gyakorlat szerint a Be. hatálybalépésre vonatkozó szabályai abban az esetben is irányadók, ha a hatálybalépést követően bármikor sor kerül a Be. újabb módosítására, és a jogalkotó a módosítás kapcsán az eddigiektől eltérő hatályba léptető rendelkezés meghozatalát nem tartja szükségesnek [BH 2009.238.].
Ez a rendelkezés arra az esetre alkalmazható, ha a Be.-nek a bírósági hatáskörre és illetékességre vonatkozó rendelkezései változnak. A Be. rendelkezéseit módosító törvény azonban a hatásköri és az illetékességi szabályokat nem érintette, csupán átvezette az anyagi jogi változásokat a Be. 16. §-a szerinti, a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó bűncselekmények felsorolásában.
A Be. 603. §-ának új (7) bekezdése tehát nem a Be. (Be. módosítás) hatályba lépésével, hanem azzal összefüggő szabály, hogy 2011. december 31-ig az eljárási törvény megyei bírósági elsőfokú hatáskört megalapozó rendelkezései a Btk. korábbi törvényi tényállásainak megnevezését tartalmazták, míg 2012. január 1-jétől – szükségképpen – már az új törvényi tényállásokat kell szerepeltetni a törvényszék elsőfokú hatáskörét meghatározó 16. §-ban (minthogy a Btk.-ban már nem szereplő törvényi tényállásokra hivatkozni a hatásköri szabályok között nem lehet). Mivel a Be. 603. § (7) bekezdése nem hatásköri rendelkezés, ha a 2005. január 1-je előtt a helyi bíróságra érkezett ügy még 2012. január 1-jét követően is első fokon folyamatban van, a Be. 605. § (3) bekezdése alapján az ügyet a helyi bíróság fejezi be.
A fentiekből egyértelműen kitűnik, a vélemény célja nem az volt, hogy eldöntse: az abban felsorolt bűncselekmények kapcsán mely rendelkezések eredményeznek a terheltre nézve kedvezőbb elbírálást; kizárólag a módosító rendelkezések hatályba lépése előtt indult eljárásokra vonatkozó hatásköri szabályokat értelmezte.
Nem megalapozott a felülvizsgálati indítvány a III. rendű és a IV. rendű terheltekre vonatkozóan.
A másodfokú bíróság megalapozatlannak találta az elsőfokú bíróság ítéletének az e terheltekre vonatkozó tényállását, azt nem egészítette ki és nem is helyesbítette. Indokolásának lényege szerint az ő tekintetükben a megalapozatlanság kiküszöbölésére nem volt szükség, miután az I. és II. rendű terhelt bűncselekmény hiányában történt felmentésük folytán részeskénti bűnösségük megállapításának amúgy sincs helye.
Ebből következően a felülvizsgálati eljárásban az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás az irányadó, és nem vizsgálható, hogy az megalapozott-e.
E tényállás szerint a gazdasági előny megszerzése érdekében mind az I. rendű terhelt által felhasznált azon igazolást, ami szerint a H-B. Rt. számláján 296 000 000 forint szabad pénzeszköz állt 2001. október 26-án rendelkezésre, mind a II. rendű terhelt által felhasznált azon igazolást, amely szerint a H-B. Rt. számláján 348 000 000 forint szabad pénzeszköz állt 2002. április 5-én rendelkezésre, a bank nevében ügyfélkapcsolati igazgatóként a III. rendű terhelt, osztályvezető-helyettesként a IV. rendű terhelt írta alá.
Tényként rögzítette azonban az elsőfokú bíróság azt is, hogy a III. rendű és a IV. rendű terheltek a banki igazolások aláírásakor ugyan tisztában voltak az igazolások céljával, nevezetesen azzal, hogy azokat az I., illetve II. rendű terheltek a Széchenyi terv keretében a Kormány által kiírt pályázati támogatás elnyerése érdekében kívánták felhasználni, azonban azok tartalmilag nem voltak valótlanok, mivel mindkét lombard-hitel esetében volt egy időszak, amikor az igazolt pénzösszeg szabad felhasználású kölcsönként ténylegesen az rt. rendelkezésére állt.
Az ítélet nem tartalmaz adatot arra, hogy a terheltek tisztában voltak a Széchenyi-terv keretében igényelhető – és az I-II. rendű terhelt által megcélzott – támogatás pályázati feltételeivel, különösen azzal, hogy a támogatás elnyeréséhez saját erő is szükséges, mégpedig meghatározott arányban, ahogy arra vonatkozóan sem, hogy ismerték volna a pályázat kapcsán igényelt támogatás összegét.
Ezenfelül az elsőfokú bíróság e terhelteket bizonyítottság – és nem bűncselekmény – hiányában mentette fel, anyagi jogi szabályt ezért egyébként sem sértett.
Az a körülmény pedig, hogy a másodfokú bíróság az I-II. rendű terheltek felmentésére tekintettel nem találta indokoltnak az általa megalapozatlannak ítélt elsőfokú határozat megalapozatlanságának kiküszöbölését, sem a határozat ez okból történő hatályon kívül helyezését nem teszi mellőzhetővé a Be. azon rendelkezését, amely szerint a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó a felülvizsgálati eljárásban.
A másodfokú bíróság e terheltek tekintetében csupán azoknak a cselekményeknek a megnevezését pontosította, amely alól őket felmentetteknek tekintette, egyebekben azonban az elsőfokú ítéletet rájuk vonatkozóan helybenhagyta. Ugyan utalt arra, hogy ezt eltérő indokkal tette, azonban az eltérő indokot nem nevesítette, annak jogszabályi alapját sem jelölte meg, csupán azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy az első fokon eljárt bíróság velük kapcsolatban „folytatólagos elkövetést is tévesen állapította meg, ugyanakkor a bűnsegédi elkövetést nem tüntette fel”.
Így az irányadónak tekintendő tényállást alapul véve a megtámadott határozat a bizonyítékok hiányában felmentett terheltekre vonatkozó részében anyagi jogi szabályt nem sértett; ezért velük szemben a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítvány nem foghatott helyt.
A fentiek alapján a Kúria a Be. 428. § (1) bekezdése alapján a megtámadott másodfokú határozatot az I. rendű és a II. rendű terheltekre vonatkozó részében hatályon kívül helyezte és a hatásköri és illetékességi szabályok szerinti másodfokú törvényszéket új eljárásra kötelezte, amíg a III. rendű és a IV. rendű terheltekre vonatkozóan a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
A megismételt eljárás során a másodfokú bíróságnak újra állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy a terheltek cselekménye az elkövetéskor hatályos törvényi rendelkezések valamelyikében meghatározott bűncselekményt megvalósította-e, és ha igen, az e rendelkezéseknek megfelelően miként minősül; majd ezt követően kell egybevetnie ezeket a szabályokat a jelenleg hatályos törvénnyel annak eldöntése érdekében, hogy a Btk. 2. §-ára figyelemmel az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályos büntető anyagi jogi szabályok alkalmazása eredményez a terheltekre nézve kedvezőbb elbírálást.
Emellett abban is állást kell foglalnia, hogy a terheltek ugyanazon vagy más-más gazdasági előny elérése érdekében, külön-külön nyújtottak be pályázatot, vagy ugyanazon pályázat kapcsán tanúsítottak megtévesztő magatartást. Ez elengedhetetlen annak eldöntéséhez, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt vagy befejezett-e, illetve, hogy a terheltek a bűncselekményt vagy bűncselekményeket önálló tettesként vagy társtettesként, esetleg részesként követték-e el.
(Kúria Bfv. I. 1.431/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás