• Tartalom

33/2013. (VI. 21.) NFM rendelet

33/2013. (VI. 21.) NFM rendelet

a radioaktívhulladék-tároló és a radioaktív hulladék átmeneti tárolója telepítéséhez és tervezéséhez szükséges földtani és bányászati követelményekről1

2013.07.07.

Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (6) és (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. befogadó kőzet: az a földtani képződmény vagy képződmény együttes, amelyben a radioaktívhulladék-tároló és a radioaktív hulladék átmeneti tárolója települ, és amelynek térbeli kiterjedése nagyobb, mint a tárolótér;

2. földtani adottságok: a földtani környezet ásvány-kőzettani, geokémiai, geomechanikai, geofizikai, tektonikai, rétegtani, hidrogeológiai, radiometriai, fejlődéstörténeti jellemzői, amelyek meghatározóak a tervezett radioaktívhulladék-tároló, a radioaktív hulladék átmeneti tárolója és a tevékenység szempontjából;

3. földtani alkalmasság: a radioaktívhulladék-tároló és a radioaktív hulladék átmeneti tárolója biztonsági követelményei szempontjából meghatározó földtani adottságok kedvező minősítése;

4. földtani gát: a földtani környezetnek azon része, amely meghatározott ideig és mértékben, természetes állapotában képes akadályozni a radioaktív izotópok terjedését;

5. földtani kutatás: a földkéreg anyagi, szerkezeti és fejlődéstörténeti sajátosságainak megismerésére irányuló műszaki-tudományos tevékenység;

6. intézményes ellenőrzés: a radioaktívhulladék-tárolónak és a radioaktív hulladék átmeneti tárolójának az erre a célra kijelölt szervezet által végzett ellenőrzése, amely lehet aktív: megfigyelés, felügyelet, helyreállítás, vagy passzív: földhasználat ellenőrzése;

7. potenciális telephely: olyan földtani kutatással vizsgált telephely, amelynek földtani alkalmassága biztonsági értékelésben még nem bizonyított;

8. radioaktív hulladék felszíni és felszín közeli tárolója: radioaktív hulladék végleges elhelyezésére szolgáló létesítmény, amelyet a talajvízszint feletti földtani környezetben telepítenek;

9. radioaktív hulladék mélységi tárolója: radioaktív hulladék végleges elhelyezésére szolgáló, bányászati módszerekkel kialakított létesítmény, amelyet a talajvízszint alatti földtani környezetben telepítenek;

10. telephely: a felszínen és a mélységben egyértelműen elhatárolt térrész, amelyben a radioaktívhulladék-tároló és a radioaktív hulladék átmeneti tárolója, valamint azok védőzónája elhelyezhető;

11. telephely földtani környezete: a Föld felszín alatti természetes, élettelen közegének (földkéregnek) azon része, amelynek szilárd-, folyékony- és gázfázisai kölcsönhatásban vannak, vagy lehetnek a radioaktívhulladék-tárolóval és a radioaktív hulladék átmeneti tárolójával.

2. A földtani alkalmasság vizsgálata

2. § (1) A földtani környezet vizsgálatának módszere a földtani kutatás. A földtani kutatás során érvényesíteni kell

a) a fokozatos, egyenletes és szükséges mértékű megismerést,

b) a kutatási fázisok egymásra épülését,

c) a műszakilag és gazdaságilag elérhető legjobb módszer és technológia alkalmazását,

d) az adatok megőrzését és reprodukálhatóságát, valamint

e) a minőségbiztosítást.

(2) A komplex biztonsági értékeléshez szükséges földtani adatokat a földtani kutatás során kell meghatározni.

(3) Földtani kutatási zárójelentésben kell vizsgálni és bizonyítani a potenciális telephely és a kiválasztott telephely földtani alkalmasságát.

(4) A műszaki védelem elemeit úgy kell megtervezni és létesíteni, hogy azok kölcsönhatása a földtani környezettel ne veszélyeztesse a földtani gátat.

3. § A radioaktívhulladék-tároló és a radioaktív hulladék átmeneti tárolója (a továbbiakban együtt: létesítmény) telephely-kijelölése és a földtani alkalmasság vizsgálata fázisokra tagolható, amelyeket a földtani kutatási terv készítése és jóváhagyása során kell meghatározni.

4. § Az egyes kutatási fázisokat megalapozó földtani kutatási terveket és a kutatási fázisokat lezáró földtani kutatási zárójelentéseket a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) hagyja jóvá.

5. § A földtani kutatások tartalmát a 10. és 11. §-ban meghatározott általános földtani követelmények, az 1. mellékletben felsorolt földtani vizsgálati szempontok és a 2–4. melléklet szerinti különleges földtani alkalmassági követelmények alapján kell meghatározni.

6. § A földtani kutatás során a kutatási módszerek kiválasztásakor, a kutatólétesítmények számának és elhelyezésének tervezésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy a potenciális befogadó kőzet és a földtani gát kedvező adottságai ne károsodjanak. Károsodás esetén a földtani kutatást végző köteles az eredetivel azonos szintű földtani alkalmasság helyreállítására.

7. § (1) A földtani kutatást és a létesítményt úgy kell megtervezni, hogy az lehetővé tegye a földtani környezet rendszeres megfigyelését és a létesítmény intézményes ellenőrzését annak

a) működése megkezdése előtti időszakban,

b) működése alatt, és

c) bezárása, illetve felszámolása után.

(2) A befogadó kőzet, illetve a földtani gát viselkedését és a radioaktív izotópok esetleges kijutását és terjedését a földtani környezetben a létesítmény

a) üzemelése alatt rendszeres időközönként,

b) tervezésénél figyelembe nem vett esemény bekövetkeztekor,

c) bezárása előtt,

d) bezárása utáni intézményes ellenőrzés alatt rendszeres időközönként

elkészítendő biztonsági értékelésben, biztonsági jelentésben, valamint környezetvédelmi felülvizsgálatban kell bemutatni.

8. § A földtani kutatás során feltárt ásványi nyersanyag és védett vagy védelemre érdemes természeti érték bejelentésére a bányászatról szóló törvényben és a természet védelméről szóló törvényben foglaltakat kell alkalmazni.

3. Minőségbiztosítás

9. § (1) A földtani kutatás tervezésekor minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni és a kivitelezéskor alkalmazni.

(2) A minőségbiztosítás lényeges elemei a következők:

a) a kutatás kezdeményezőjének ki kell jelölnie a földtani kutatások szakmai irányítását ellátó földtani szervezetet,

b) a szakmai irányítást ellátó szervezet kutatási tervet állít össze, amelynek része a minőségbiztosítási dokumentáció, amelyben rögzíteni kell a kutatásban résztvevők felelősségi körét és az ellenőrzés rendjét,

c) földtani kutatást csak földtani szakértői engedéllyel rendelkező személy vezethet,

d) a kutatásban résztvevőknek megfelelő szakképesítéssel kell rendelkezniük,

e) be kell mutatni azokat a hazai vagy nemzetközi szabványokat, rendelkezésre álló műszaki irányelveket, amelyeknek a kutatás során használt technikai eszközök és eljárások megfelelnek, ezek hiányában a kutatást végzőnek az alkalmazott technikai eszközöknek és eljárásoknak olyan leírását kell elkészítenie, amely alapján a vizsgálat reprodukálható,

f) a kutatás során nyert vagy felhasznált adatokat egységes adatbázisba kell foglalni, és

g) meg kell őrizni a kutatás során nyert mérési eredményeket, adatokat a létesítmény bezárásáig, valamint az intézményes ellenőrzés befejezéséig.

4. Általános földtani követelmények

10. § (1) Létesítmény ott telepíthető, ahol

a) a telephely földtani környezete, a befogadó kőzet és a földtani gát a tudomány és a technika adott szintjén jól megismerhető és modellezhető,

b) a földtani környezet geomorfológiai, geomechnikai, szeizmológiai, vulkanikus, hidrogeológiai, ásvány-kőzettani, geokémiai stabilitásának a biztonsági értékelésben számításba vett mértéke bizonyítható,

c) a földtani gátat olyan adottságok jellemzik, amelyek a biztonsági értékelésben számításba vett mértékben akadályozzák az esetlegesen kiszabadult radioaktív izotópok terjedését a földtani környezetben, és

d) a földtani környezet ásvány-kőzettani, geokémiai és geomikrobiológiai hatásai nem veszélyeztetik a műszaki védelem elemeit.

(2) Telephely nem jelölhető ki olyan törésszakaszon, ahol az utolsó százezer évben felszíni elmozdulás volt.

(3) A potenciális telephely kijelölését követően mikroszeizmikus mérőhálózatot kell telepíteni és folyamatosan üzemeltetni legalább három éven át. A létesítmény tervezésekor figyelembe kell venni a várható földrengésekből származó közvetlen és közvetett hatásokat.

(4) A létesítmény megvalósításának gazdasági értékelésénél figyelembe kell venni a potenciális telephellyel lekötött nem vagy feltételesen megújuló természeti erőforrásokat és védett vagy védendő földtani értékeket.

(5) Az 1. § 8. és 9. pontja szerinti létesítmény az (1)–(4) bekezdésben foglalt követelmények mellett csak ott telepíthető, ahol

a) a befogadó kőzet térbeli kiterjedése elegendő a létesítmény befogadására, és ezen belül homogén földtani adottságokkal rendelkezik,

b) a földtani gátnak a műszaki védelem meghibásodása vagy megsemmisülése esetén a radioaktív izotópok kiszabadulását és terjedését gátló vagy megakadályozó visszatartó, késleltető, megkötő képessége van, és ez a tulajdonsága megmarad a biztonsági értékelésben számításba vett ideig,

c) a hidrogeológiai rendszer biztosítja a radioaktív izotópok megfelelően hosszú, a biztonsági értékelésben számításba vett ideig késleltetett felszínre jutását, illetve koncentrációjának sugárterhelési szempontból elfogadható hígulását, valamint

d) a földtani környezet védelmet nyújt a felszíni éghajlati, lepusztulási, vízrajzi változások és az emberi beavatkozás létesítményt veszélyeztető, káros hatásaival szemben.

11. § Nagy aktivitású és hosszú felezési idejű radioaktív hulladék végleges elhelyezésére szolgáló mélységi tároló ott telepíthető, ahol a földtani környezet önmagában biztosítja a sugárvédelmi követelmények teljesülését.

5. Általános bányászati követelmények

12. § (1) Radioaktív hulladék tárolására szolgáló bányatérség, valamint egyéb föld alatti térség helyének kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy az elhelyezésre kerülő hulladékot ne veszélyeztesse az alkalmazandó bányabiztonsági szabályzat szerinti

a) omlásveszély,

b) vízbetörésveszély,

c) robbanásveszély, sújtólégveszély,

d) gázkitörésveszély, valamint

e) endogén vagy exogén tűzveszély.

(2) A bányászati műveletek során alkalmazandó eljárások és technológiák nem károsíthatják a földtani környezet kedvező adottságait.

(3) Radioaktív hulladék tárolására szolgáló bányatérség, valamint egyéb föld alatti térség létesítése, üzembe helyezése, üzemeltetése, átalakítása, lezárása, továbbá ezek engedélyezése és ellenőrzése során meg kell tartani a bányászatról szóló jogszabályokban és biztonsági szabályzatokban előírt bányaműszaki és bányabiztonsági követelményeket.

13. § A földtani kutatási tervet és földtani kutatási zárójelentést az MBFH engedélyezi és hagyja jóvá.

6. Záró rendelkezések

14. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

15. §2

1. melléklet a 33/2013. (VI. 21.) NFM rendelethez

Létesítmény telephelye földtani alkalmasságának általános vizsgálati szempontjai

 

A

B

C

D

E

F

1.

Földtani szempontok

Kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmény

Nagy aktivitású és hosszú felezési idejű radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmény

2.

végleges

átmeneti

végleges

3.

felszín és felszín- közeli

mélységi

felszín és felszín- közeli

mélységi

4.

Geomorfológia

a létesítmény befogadására elégséges kiterjedésű, pozitív domborzati forma

2

1

2

1

5.

meredek dőlésű vagy erősen tagolt felszín

2

0

2

0

6.

erózióveszélyes felszín

2

0

2

0

7.

aktív földcsuszamlásos és csuszamlásveszélyes terület

2

1

2

1

8.

aktív vagy potenciális üledéklerakódás területe

2

0

1

0

9.

felszín alatti természetes üregek

2

2

2

2

10.

Geomechanika

felhagyott vagy működő bányák, más mesterséges felszín alatti üregek és geomechanikai hatásterületeik

2

2

2

2

11.

korábbi rekultiválatlan mélyfúrások és egyéb felszín alatti műtárgyak

2

2

1

2

12.

felszíni
szennyeződés-
érzékeny
képződmények

2

1

2

1

13.

a képződmények
teherbírása

2

1

1

1

14.

statikus vagy
dinamikus terhelés
hatására
folyósodásra hajlamos képződmények

2

1

2

1

15.

víztartalom-változás
hatására
térfogatváltozó anyagok

2

1

1

2

16.

tőzeg, anhidrit

2

2

2

2

17.

Kőzettan

a befogadó kőzet térbeli kiterjedése, homogenitása

2

2

1

2

18.

a befogadó kőzet olvadáspontja

0

0

0

2

19.

a befogadó kőzet oldhatósága

2

2

0

2

20.

a befogadó kőzet hővezető képessége

0

1

0

2

21.

kis in situ hőmérséklet

0

1

0

2

22.

evaporit tömzsök

2

2

0

2

23.

Geokémia

korrozív mállástermékű befogadó kőzet, illetve kőzetek a környezetben

2

1

1

1

24.

a földtani környezet szorpciós és ioncserélő kapacitása

2

2

1

2

25.

természetes kolloidok és szerves anyagok a földtani gátban

2

2

0

2

26.

geo-mikrobiológiai aktivitás

2

2

1

2

27.

Geodinamika

természetes gázok előfordulásai

2

2

2

2

28.

aktív vagy negyedidőszaki vulkáni működés

2

2

2

2

29.

vetők, redők, rátolódások

2

2

1

2

30.

földrengések aktív és potenciális fészekövei

2

2

2

2

31.

potenciálisan aktív törések

2

2

2

2

32.

természetes repedezettség

1

2

1

2

33.

Hidrogeológia

szivárgási tényező

2

2

1

2

34.

lefelé mutató hidraulikus gradiens

2

2

1

2

35.

karsztosodásra hajlamos képződmények a felszínen vagy a felszín alatt

2

2

2

2

36.

magas talajvízszint

2

1

1

1

37.

a létesítmény miatt vagy természetes okokból bekövetkező potenciális változás az áramlási viszonyokban

2

2

1

2

38.

a felszín alatti vizek szennyezettsége

2

1

1

1

39.

agresszív, korrozív víz-geokémiai jellemzők

2

2

1

2

40.

Természeti erőforrások

potenciális vagy meglévő felszín alatti ivóvízbázis és utánpótlódási területe

2

2

2

2

41.

ásvány-, gyógy- és termálvizek meglévő és potenciális termelőhelyei

2

2

2

2

42.

nyilvántartott és potenciális ásványi nyersanyag lelőhelyek

2

2

1

2

43.

védett vagy védendő földtani értékek

1

1

1

1

Jelmagyarázat:
0:    a létesítmény szempontjából közömbös földtani adottság.
1:    a létesítmény szempontjából fontos, vizsgálandó földtani adottság.
2:    a létesítmény szempontjából rendkívül fontos, feltétlenül és behatóan vizsgálandó földtani adottság.

2. melléklet a 33/2013. (VI. 21.) NFM rendelethez

Nagy radioaktivitású hulladék mélységi tárolója telepítésénél figyelembe veendő különleges földtani követelmények
1. Nagy aktivitású hulladék mélységi tárolója telephelyének kiválasztásánál a földtani környezet alkalmassága meghatározó követelmény, mert a műszaki védelem elemeinek hatékonysága nem biztosított a lerakásra szánt hosszú felezési idejű radioaktív elemek sugárvédelmi szempontból elfogadható több tízezer éves lebomlási idejéig.
2. A telephely kiválasztásakor és alkalmasság vizsgálatakor az időben változó földtani folyamatokat figyelembe kell venni. Ezért a kiválasztott telephely vagy telephelyek földtani alkalmasságát legalább ötéves in situ vagy közeli földtani analóg területen folytatott mérésekkel és megfigyelésekkel szükséges vizsgálni és bizonyítani. A vizsgálatoknak ki kell terjednie a nagy aktivitású hulladék mélységi tárolója és a földtani környezet kölcsönhatásának következményeire is.
3. A telephely tektonikai, szeizmikus, vulkanikus, geomechanikai, ásvány-kőzettani, geokémiai, hidrogeológiai stabilitása földtörténeti léptékben vizsgálandó és tízezer évre prognosztizálandó. A földtani folyamatok és események bekövetkezési gyakoriságuk, valószínűségük és fontosságuk alapján a műszaki tervezés alapjául szolgálnak.
4. A befogadó kőzet felett olyan kis vízvezető képességű, nagy kiterjedésű földtani gát legyen, amely képes visszatartani vagy elterelni a tároló felé irányuló vízáramlást. A befogadó kőzetet kis vízszintes és függőleges vízvezető képesség és lefelé mutató hidraulikus gradiens jellemezze.
5. A mélységi rétegvizek kémiai összetétele, elektrokémiai jellemzői (Eh, pH, vezetőképesség), radiokémiai összetétele és hőmérséklete olyan legyen, amely sem önmagában, sem a víz-kőzet kölcsönhatások során nem képez agresszív, korrozív mállásterméket és oldatot, nem veszélyezteti a műszaki védelem elemeit, és gátolja a víz-hulladék kölcsönhatás során a radioaktív anyagok kioldódását.
6. A földtani környezet stabilitásának vizsgálatakor kiemelt figyelmet kell fordítani a különböző okokból (tektonika, kiemelkedés, erózió, felszíni domborzat és klíma változásai, szeizmikus és vulkanikus aktivitás) potenciálisan bekövetkező hidrogeológiai változásokra.
7. A telephely földtani környezetét olyan ásvány-kőzettani, geokémiai tulajdonságok jellemezzék, amelyek elősegítik a radioaktív izotópok kicsapódását vagy szorpcióját; gátolják az olyan részecskék, kolloidok, szerves és szervetlen komplexek képződését, amelyek növelik a radioaktív izotópok mobilitását.
8. A telephely földtani környezetét olyan ásvány-kőzettani, geokémiai adottságok és folyamatok jellemezzék, amelyek nem veszélyeztetik a műszaki védelem elemeit, és nem lépnek olyan kölcsönhatásba a tárolótérből kiszabaduló anyagokkal, amelynek reakciótermékei tovább károsítanák a műszaki és földtani gátakat.
9. A befogadó kőzet hőmérséklete, olvadáspontja, hővezető képessége, hőtágulási együtthatója biztosítsa, hogy az elhelyezendő hulladék hőtermelése ne módosítsa veszélyes mértékben a geomechanikai tulajdonságokat. A hőhatás nem befolyásolhatja a földtani gát kedvező ásvány-kőzettani, geokémiai, hidrogeológiai tulajdonságait.
10. A földtani környezet geodinamikai folyamatai (szeizmikus, tektonikus, vulkanikus események) ne veszélyeztessék a nagy aktivitású hulladék mélységi tárolója műszaki és földtani gátjainak mechanikai állékonyságát.
11. A nagy aktivitású hulladék mélységi tárolója földtani környezetében ne legyenek olyan természetes üregek (nyitott kőzethasadék, karszt- vagy más eredetű barlang) vagy mesterséges üregek és műtárgyak (különösen felhagyott vagy működő bánya, pince, el nem tömedékelt mélyfúrás), amelyek kedvezőtlenül hathatnak a geomechanikai stabilitásra, segíthetik a radioaktív szennyeződés terjedését, és megnehezítik a földtani modellezést.

3. melléklet a 33/2013. (VI. 21.) NFM rendelethez

Kis és közepes aktivitású hulladék mélységi tárolója telepítésénél figyelembe veendő különleges földtani követelmények
1. Kis és közepes aktivitású hulladék mélységi tárolója telepítésének földtani követelményei azonosak a nagy radioaktivitású hulladék tárolójánál leírtakkal a 2–4. pontban foglalt eltérésekkel.
2. A létesítést nem kell megelőznie ötéves in situ vizsgálati és megfigyelési időszaknak, de a földtani kutatás során létesített kutatóobjektumok egy részét megfigyelő állomássá kell kiképezni.
3. A telephely földtani környezetének stabilitása az elhelyezendő radioaktív izotópok felezési ideje függvényében hatszáz éves időtávlatban vizsgálandó és bizonyítandó.
4. A befogadó kőzetet nem kell vizsgálni a 2. melléklet 9. pontjában előírtak szerint.

4. melléklet a 33/2013. (VI. 21.) NFM rendelethez

Kis és közepes radioaktivitású hulladék felszíni és felszín közeli tárolója telepítésénél figyelembe veendő különleges földtani követelmények
1. Hulladéktároló nem létesülhet meredek (>15° szilárd alkotó kőzet és >5° laza alkotó kőzet esetében), vagy erősen tagolt felszínű, vagy erózió-, csuszamlás-, kúszás-, árvíz- és üledéklerakódás-veszélyes területen, negatív domborzati formaelemen, karsztosodott vagy karsztosodásra hajlamos képződmények felett.
2. A hulladéktároló nem létesülhet felszín alatti természetes és mesterséges üreg, bánya, rekultiválatlan mélyfúrás és más műtárgy feletti térszínen, valamint geomechanikai hatásterületén; kis teherbírású, folyósodásra hajlamos üledék és térfogatváltozó agyag, tőzeg és anhidrit felett.
3. A hulladéktároló olyan pozitív domborzati formán települjön, ahol a maximális talajvízszint a műszaki védelem legalsó szintje alatt legalább öt méterrel húzódik.
4. A földtani környezet hidrogeológiai alkalmasságának feltétele, hogy az esetlegesen kiszabaduló radioaktív izotópok felszínre jutását leszálló vízáramlás gátolja.
5. A telephely földtani környezetének stabilitás-vizsgálatakor kiemelt figyelmet kell fordítani az éghajlati, vízrajzi, geomorfológiai, talajmechanikai, tektonikai és szeizmikus, időben változó folyamatokra, és ezeket hatszáz év időtartamra kell prognosztizálni.
1

A rendeletet a 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 121. §-a hatályon kívül helyezte 2014. június 30. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 119. §-át.

2

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére