• Tartalom

34/2013. (V. 14.) EMMI rendelet

34/2013. (V. 14.) EMMI rendelet

az előadó-művészeti szervezeteknek nyújtott támogatások pénzügyi és beszámolási szabályairól1

2016.01.01.

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény 47. § (2) bekezdés h) pontjában, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 30. § (11) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában foglalt feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) alapján nyilvántartásba vett és a helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolataiból származó támogatásokat tartalmazó fejezetből támogatásban részesülő előadó-művészeti szervezetet fenntartó, vagy az előadó-művészeti szervezettel közszolgáltatási szerződést kötött önkormányzat (a továbbiakban: Fenntartó), ennek hiányában az előadó-művészeti szervezet (a továbbiakban együtt: Támogatott) az Emtv. szerinti központi költségvetési támogatás (a továbbiakban: támogatás) rendeltetésszerű felhasználásáról az 1. és 2. melléklet szerinti beszámoló alapján számol el az Emtv. 6. § (1) bekezdése szerint kijelölt, az előadó-művészeti szervezetek működésével összefüggő közigazgatási hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: kijelölt szerv) részére.

(2)–(3)2

2. § (1)3 Az 1. § (1) bekezdése szerinti beszámolásra kötelezett a tárgyévre vonatkozó, e rendelet szerinti beszámolót a tárgyévet követő év június 30-ig köteles megküldeni a kijelölt szervnek. A kijelölt szerv a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szabályai szerinti eljárás keretében dönt a beszámoló elfogadásáról, illetve állapítja meg a támogatás jogosulatlan igénybevételét és írja elő a visszafizetési kötelezettséget.

(2) A kijelölt szerv a beszámolókat összegzi, és azt legkésőbb a tárgyévet követő év augusztus 31-ig megküldi a kultúráért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter), a kincstárnak és az érintett előadó-művészeti bizottságnak, továbbá a honlapján gondoskodik annak nyilvánosságra hozataláról.

(3) A kijelölt szerv a (2) bekezdésben szereplő adatszolgáltatást az (1) bekezdésben szereplő határidőre be nem érkezett beszámolók beérkezése és elfogadása után, azok adattartalmával kiegészíti és a kiegészített adatszolgáltatásról a beszámolók elfogadását követő 30 napon belül a (2) bekezdésben meghatározott módon intézkedik.

3. § (1) A támogatás felhasználása során kizárólag a támogatás időtartama (tárgyév) alatt, az Emtv.-ben meghatározott támogatási célok megvalósítása során felmerült költségek számolhatók el.

(2) A helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolataiból származó támogatásokat tartalmazó fejezetből kifizetésre kerülő Emtv. 17. § (1) bekezdése szerinti művészeti támogatás összegével az előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó kiadások között kell elszámolni. Az Emtv. 18. §-a szerinti működési támogatás összegével az üzemeltetéshez kapcsolódó kiadások között kell elszámolni.

(3) A támogatás felhasználása során nem számolhatók el az alábbi költségek:

a) az Emtv.-ben, a kapcsolódó jogszabályokban meghatározott előadó-művészeti tevékenységgel össze nem függő kiadások (az üzemeltetéshez kapcsolódó kiadások között elszámolt kiadások kivételével),

b) más pályázati forrásból finanszírozott kiadások,

c) az előadó-művészeti szervezet – amennyiben a nyilvántartásba vételi eljárásban megjelölt előadó-művészeti tevékenységen mint alaptevékenységen kívül más tevékenységet is folytat – központi irányítása általános költségeinek a számviteli politikában meghatározott módon arányosított, nem előadó-művészeti tevékenységre jutó hányada, továbbá a nem előadó-művészeti tevékenységek kiadásai,

d) ingatlanon végzett felújítás, beruházás költségei, ingatlanon elszámolt értékcsökkenés,

e) visszaigényelhető vagy nem a kedvezményezettet terhelő adók,

f) társasági adó, helyi adó, vámköltség, illeték, különadó,

g) bírság, kötbér, perköltség, hatósági díjak,

h) banki kezelési költségek, banki műveletek költsége, kamattartozás kiegyenlítése, hitel, egyéb pénzügyi műveletek költségei,

i) árfolyamveszteségek, árfolyamkockázat-biztosítással kapcsolatban felmerült költségek,

j) társasági részesedések (üzletrész, részvény) vásárlásával összefüggő költségek,

k) föld-, telek-, ingatlanvásárlás költségei,

l) természetbeni hozzájárulások (ideértve a reprezentáció költségeit is).

(4)4

4. § (1)–(2)5

(3)6 A támogatott előadó-művészeti szervezet köteles a támogatás, felhasználásáról elkülönített, naprakész nyilvántartást vezetni és azt a felhasználást követő tíz évig megőrizni.

4/A. §7

4/B. §8

5. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) Az 5. § (4) bekezdése 2013. december 31. napján lép hatályba.

(3)9

(4)10

1. melléklet a 34/2013. (V. 14.) EMMI rendelethez

Szakmai beszámoló
I. Színház, balett- és táncegyüttes
Előadó-művészeti szervezet
elnevezése:
színház/táncegyüttes (A nyilvántartott típus aláhúzandó!)
székhelye:
levelezési címe (amennyiben a székhely címétől eltér):
nyilvántartási száma (ESZ száma):
fenntartó/közszolgáltatási szerződéssel támogató önkormányzat adatai:
elnevezése:
székhelye:
A központi költségvetési támogatásból megvalósult
SZAKMAI MUNKA BEMUTATÁSA
A központi költségvetési támogatásból a tárgyévben, valamint a tárgyévben történő kötelezettségvállalás esetén a beszámoló napjáig megvalósult, újonnan létrehozott vagy továbbjátszott
SAJÁT PRODUKCIÓK szakmai adatai
* A megfelelő db-szám beírandó!
** A megfelelő adat a rovatban x-szel jelölendő!

Sorszám

A produkció címe

Új bemu-
tató**

Székhely szerinti településen játszott előadások száma*

Székhely szerinti településen kívül játszott előadások száma*

Stúdió előadás**

Kortárs magyar szerző műve**

Klasz-
szikus magyar szerző műve**

Gyermek és ifjúsági előadás**

Báb-
előadás**

Balett- és táncelő-
adás**

Opera- elő-
adás**

Klasszi-
kus operett- előadás**

Zenés színpadi mű előadás**

Élő zenekar közremű-
ködésével létrehozott zenés színpadi mű**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A központi költségvetési támogatásból a tárgyévben, valamint a tárgyévben történő kötelezettségvállalás esetén a beszámoló napjáig újonnan létrehozott vagy továbbjátszott,
KOPRODUKCIÓBAN megvalósult PRODUKCIÓK szakmai adatai
* A megfelelő db-szám beírandó!
** A megfelelő adat a rovatban x-szel jelölendő!

Sorszám

A produkció címe

Új bemu-
tató**

Székhely szerinti településen játszott előadások száma*

Székhely szerinti településen kívül játszott előadások száma*

Stúdió előadás**

Kortárs magyar szerző műve**

Klasz-
szikus magyar szerző műve**

Gyermek és ifjúsági előadás**

Báb-
előadás**

Balett- és táncelő-
adás**

Opera-
elő-
adás**

Klasszi-
kus operett- előadás**

Zenés színpadi mű előadás**

Élő zenekar közremű-
ködésével létrehozott zenés színpadi mű**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A központi költségvetési támogatásból a tárgyévben, valamint a tárgyévben történő kötelezettségvállalás esetén a beszámoló napjáig megvalósult
FOGADOTT PRODUKCIÓK szakmai adatai
* A megfelelő db-szám beírandó!
** A megfelelő adat a rovatban x-szel jelölendő!

Sorszám

A produkció címe

Vendégszervezet neve

Előadások
száma*

Stúdió előadás**

Kortárs magyar szerző műve**

Klasz-
szikus magyar szerző műve**

Gyermek
és ifjúsági előadás**

Báb-
előadás**

Balett- és tánc-
előadás**

Opera- előadás**

Klasz-
szikus operett-
előadás**

Zenés színpadi mű előadás**

Élő zenekar közremű-
ködésével létrehozott zenés
színpadi mű**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Saját, koprodukciós és fogadott előadások száma mindösszesen:

Összes fizetőnéző száma:

 

Összes néző száma:

 

Összes prózai előadás fizetőnézőinek száma:

 

Összesből gyermek- és ifjúsági előadások fizetőnézőinek száma:

 

Összesből bábelőadások fizetőnézőinek száma:

 

Összesből operaelőadások fizetőnézőinek száma:

 

Összesből klasszikus operettelőadások fizetőnézőinek száma:

 

Összesből balett- és táncszínházi előadások fizetőnézőinek száma:

 

Összesből stúdiószínházi előadások fizetőnézőinek száma:

 

Összesből zenekar, énekkar élő közreműködésével játszott zenés színpadi művek fizetőnézőinek száma:

 

Összesből zenekar, énekkar élő közreműködése nélkül játszott zenés színpadi művek fizetőnézőinek száma:

 

A társulat létszáma:

 

Egyéb, központi költségvetési támogatásból a tárgyévben megvalósult szakmai program: (opcionális) max. 4000 karakter
II. Zenekar, énekkar
Előadó-művészeti szervezet
elnevezése:
zenekar/énekkar (A nyilvántartott típus aláhúzandó!)
székhelye:
levelezési címe (amennyiben a székhely címétől eltér):
nyilvántartási száma (ESZ száma):
fenntartó/közszolgáltatási szerződéssel támogató önkormányzat adatai:
elnevezése:
székhelye:
A központi költségvetési támogatásból megvalósult
SZAKMAI MUNKA BEMUTATÁSA
A központi költségvetési támogatásból a tárgyévre vonatkozóan, valamint a tárgyévben történő kötelezettségvállalás esetén a beszámoló napjáig megvalósult produkciók szakmai adatai

A zenekar/énekkar összes fellépésének száma (az operaelőadások kivételével):

 

Az opera-előadásokon történő közreműködés száma:

 

A zenekar/énekkar belföldi hangversenyeinek száma

 

a)    székhelyen:

 

b)    székhelyen kívül

 

ba)    megyén belül:

 

bb)    megyén kívül:

Az énekkar összes fellépésének számán belül a cappella hangversenyek száma:

 

Az énekkar összes fellépésének számán belül az oratorikus koncertek száma:

 

A zenekar/énekkar külföldi hangversenyeinek száma:

 

A zenekar/énekkar nevét viselő kisebb formációk fellépéseinek száma:

 

Az ifjúsági hangversenyek száma:

 

A zenekar/énekkar színházi szolgálatainak száma:

 

A hangversenyen előadott magyar szerzők műveinek száma:

 

A hangversenyen előadott kortárs magyar szerzők műveinek száma:

 

A hangversenyen előadott kortárs magyar művek elhangzásának száma összesen:

 

A kereskedelmi forgalomba hozott hangfelvételek, képfelvételek száma:

 

A meghívott magyar vendégművészek fellépéseinek száma

 

–    szólisták, karmesterek:

 

–    együttesek:

 

A meghívott külföldi vendégművészek fellépéseinek száma

 

–    szólisták, karmesterek:

 

–    együttesek:

 

Az ifjúsági hangversenyek becsült nézőszáma:

 

Becsült nézőszám külföldön:

 

A zenekar/énekkar által a három leggyakrabban használt hangversenyterem
–    megnevezése és címe:
–    a férőhelyek száma:

 

A fizetőnézők száma belföldön

 

A fizetőnézők száma külföldön

 

A zenekar/énekkar létszáma a tárgyévben
(A tárgyévben az előadó-művészeti szervezetnél teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló vehető figyelembe. Művészi munkakörben, részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót a részmunkaidő arányában kell figyelembe venni.)

Teljes munkaidőben, művészi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók létszáma:

 

Részmunkaidőben, művészi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók létszáma:

 

Teljes munkaidőben, nem művészi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók létszáma:

 

Részmunkaidőben, nem művészi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók létszáma:

 

Szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező művészi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók százaléka:

 

A szakmai program tartalmi bemutatása (pl. hangversenyek programja, közreműködő művészek, művészeti együttesek felsorolása stb.)
Egyéb, központi költségvetési támogatásból a tárgyévben megvalósult szakmai program bemutatása (opcionális): max. 4000 karakter

2. melléklet a 34/2013. (V. 14.) EMMI rendelethez11

A központi költségvetési támogatás felhasználásáról szóló beszámolóhoz szükséges pénzügyi számszaki adatok
I. Nemzeti vagy kiemelt minősítésű, költségvetési szervként működő előadó-művészeti szervezet elszámolása

Pénzügyi elszámolás

Adatok ezer Ft-ban

Sorszám

Megnevezés

Kiadások/bevételek tárgyév december 31-ig

I–II–III. Kiadások

I.

Előadó-művészeti tevékenységhez, produkció/ előadás/ koncert létrehozásához, fenntartásához kapcsolódó kiadások összesen (1+2+3+4)

I/1.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó, bérköltségek között elszámolt munkabérek, megbízási díjak

I/2.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó munkabérek, megbízási díjak után fizetendő járulékok

I/3.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó, személyes teljesítéshez kötött, dologi kiadások között elszámolt megbízási és vállalkozási díjak

I/4.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó egyéb kiadások

II.

Üzemeltetéshez (központi gazdasági és műszaki irányítás) kapcsolódó kiadások összesen (1+2+3+4)

II/1.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó bérköltségek között elszámolt munkabérek, megbízási díjak

II/2.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó munkabérek, megbízási díjak után fizetendő járulékok

II/3.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó, személyes teljesítéshez kötött, dologi kiadások között elszámolt megbízási és vállalkozási díjak

II/4.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó egyéb kiadások

III.

Kiadások mindösszesen (I+II)

IV. Bevételek

IV.

Központi költségvetési támogatás (1+2)

IV/1.

Művészeti támogatás

IV/2.

Működési támogatás

V. Egyéb tájékoztató adatok

V/1.

Tárgyévi önkormányzati támogatás (állami támogatás nélkül)

V/2.

Tárgyévi saját bevétel

Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a fenti adatokhoz kapcsolódó bizonylatok az előadó-művészeti szervezet könyvelésében megtalálhatóak.

    ..................................................................    ..........................................................
    Előadó-művészeti szervezet    Fenntartó

II. Nemzeti vagy kiemelt minősítésű, gazdasági társaságként vagy civil szervezetként működő előadó-művészeti szervezet elszámolása

Pénzügyi elszámolás

Adatok ezer Ft-ban

Sorszám

Megnevezés

Kiadások/bevételek tárgyév december 31-ig

I–II–III. Kiadások

I.

Előadó-művészeti tevékenységhez, produkció/ előadás/koncert létrehozásához, fenntartásához kapcsolódó kiadások összesen (1+2+3+4)

I/1.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó, bérjellegű ráfordítások között elszámolt bérköltség és személyi jellegű egyéb kifizetések (munkabérek, megbízási díjak)

I/2.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó, bérjellegű ráfordítások között elszámolt bérjárulékok (munkabérek, megbízási díjak, személyi jellegű egyéb kifizetések után fizetendő járulékok)

I/3.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó, személyes teljesítéshez kötött, anyagjellegű ráfordítások között elszámolt megbízási és vállalkozási díjak

I/4.

Előadó-művészeti tevékenységhez kapcsolódó egyéb kiadások

II.

Üzemeltetéshez (központi gazdasági és műszaki irányítás) kapcsolódó kiadások összesen (1+2+3+4)

II/1.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó, bérjellegű ráfordítások között elszámolt bérköltség és személyi jellegű egyéb kifizetések (munkabérek, megbízási díjak)

II/2.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó, bérjellegű ráfordítások között elszámolt bérjárulékok (munkabérek, megbízási díjak, személyi jellegű egyéb kifizetések után fizetendő járulékok)

II/3.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó személyes teljesítéshez kötött, anyagjellegű ráfordítások között elszámolt megbízási és vállalkozási díjak

II/4.

Üzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó egyéb kiadások

III.

Kiadások mindösszesen (I+II)

IV. Bevételek

IV.

Központi költségvetési támogatás (1+2)

IV/1.

Művészeti támogatás

IV/2.

Működési támogatás

V. Egyéb tájékoztató adatok

V/1.

Tárgyévi önkormányzati támogatás (állami támogatás nélkül)

V/2.

Tárgyévi saját bevétel

Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a fenti adatokhoz kapcsolódó bizonylatok az előadó-művészeti szervezet könyvelésében megtalálhatóak.

    ..................................................................    ..........................................................
    Előadó-művészeti szervezet    Fenntartó

3. melléklet a 34/2013. (V. 14.) EMMI rendelethez12

1

A rendeletet a 428/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet 29. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 28. §-át.

2

Az 1. § (2)–(3) bekezdését a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § (1) bekezdése a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (4) bekezdését a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 13. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 4. § (1)–(2) bekezdését a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 13. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § (3) bekezdése a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (3) bekezdését a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az 5. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 2. melléklet a 29/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. mellékletet a 440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére