• Tartalom

35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet

35/2013. (XII. 23.) KIM rendelet

egyes igazságügyi tárgyú rendeleteknek az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló 2013. évi CLXXXVI. törvénnyel összefüggő módosításáról1

2014.05.01.

A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével –,

a 3. alcím tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím és az 1–2. melléklet tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 5. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 6. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés j) pontjában, valamint a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 127. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben; az elkobzás végrehajtása tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben, a legfőbb ügyész véleményének kikérésével –,

a 7. alcím és a 3–9. melléklet tekintetében a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény 96. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 8. alcím tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (2) bekezdés s) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –

a következőket rendelem el:

1. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet módosítása

1. § (1) A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet [a továbbiakban: 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet] 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A magyar nyelv nem tudása miatt a fogvatartottat nem érheti hátrány. A végrehajtás során a fogvatartott mind szóban, mind írásban anyanyelvét, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott körben regionális vagy nemzetiségi nyelvét, vagy – ha a magyar nyelvet nem ismeri – az általa ismert más nyelvet használhatja.”
„(4) A végrehajtásért felelős szervnek a fogvatartott részére az anyanyelvén, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott körben regionális vagy nemzetiségi nyelven, vagy az általa ismert más nyelven a végrehajtás rendjére, a végrehajtással összefüggő jogaira és kötelezettségeire vonatkozó jogszabályi rendelkezések lényegi elemeiről, valamint a fogvatartást foganatosító szerv házirendjéről tájékoztatást kell adnia.
(5) A tájékoztatás megtörténtét és annak tudomásul vételét írásban kell rögzíteni. Ha a fogvatartott írni, olvasni nem tud, a tájékoztatást szóban – két tanú jelenlétében – kell elvégezni, és annak megtörténtét írásban kell rögzíteni.”

(3) A 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 24. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az elítélt részére – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a befogadásakor – írásban kell a tájékoztatást megadni
a) a büntetés-végrehajtási ügyben a panaszjogról és a jogorvoslati lehetőségekről,
b) a büntetés-végrehajtási ügyben őt megillető védelemhez való jogról,
c) a büntetés-végrehajtási ügy irataiba való betekintés jogáról,
d) a kapcsolattartás formáiról,
e) a konzuli hatóságok értesítéséhez való jogról,
f) az intézetben betartandó magatartási szabályokról, a fegyelmi felelősségről és a fegyelmi eljárás rendjéről,
g) a biztonsági intézkedésekről, különösen az elektronikus megfigyelési rendszer alkalmazásának lehetőségéről,
h) a kártérítési felelősség rendjéről,
i) a büntetés kezdő és utolsó napjáról, valamint a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége napjáról,
j) az egészségügyi ellátáshoz való jogról.”
„(4) A (2) bekezdésben meghatározott jogokról szóló írásbeli tájékoztatót az elítélt magánál tarthatja.”

(5)2

(6) A 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet a következő 261/A. §-sal egészül ki:

261/A. § A kiadatási letartóztatás, az ideiglenes kiadatási letartóztatás, az átadási letartóztatás, az ideiglenes átadási letartóztatás, az ideiglenes végrehajtási letartóztatás, valamint az Európai Unió tagállamaival büntetőügyekben folytatott eljárási jogsegély teljesítéséhez szükséges fogvatartás végrehajtásakor e fejezet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.”

(7) A 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet a következő 266. §-sal egészül ki:

266. § Ez a rendelet a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.”

2. A szabadságvesztés kezdő és utolsó napjának megállapításáról szóló 17/1997. (V. 9.) IM rendelet módosítása

2. §3

3. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendeletet módosítása

3. §4

4. A büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet módosítása

4–7. §5

5. A házi őrizet végrehajtásáról szóló 6/2003. (IV. 4.) IM–BM együttes rendelet módosítása

8–12. §6

7. A bűnügyi nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlés szabályairól szóló 20/2009. (VI. 19.) IRM rendelet módosítása

13–15. §7

8. A rendőrség nyomozó hatóságainál létesítendő gyermekmeghallgató szobák kialakításáról szóló 32/2011. (XI. 18.) KIM rendelet módosítása

16. §8

9. Záró rendelkezések

17. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2014. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet 4. § (1) és (2) bekezdése, valamint 6. §-a 2014. január 2-án lép hatályba.

(3) E rendelet 1. §-a 2014. május 1-jén lép hatályba.

18. § E rendelet 1. §-a a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4–5. cikkeinek való megfelelést szolgálja.

1–9. melléklet a 35/2013. (XII. 23.) KIM rendelethez9

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. május 2. napjával.

2

Az 1. § (5) bekezdése a 23/2014. (III. 14.) KIM rendelet 9. §-a alapján nem lép hatályba.

3

A 2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 4–7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 8–12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 13–15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

Az 1–9. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére