• Tartalom

38/2013. (XII. 30.) KIM rendelet

38/2013. (XII. 30.) KIM rendelet

az országgyűlési képviselők választása, valamint az Európai Parlament tagjainak választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről, valamint egyes választási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2016.02.19.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 346. § a), e), f) és j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1)2 A Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI) elkészíti az országgyűlési képviselők választása, illetve az Európai Parlament tagjainak választása (a továbbiakban együtt: választás) pénzügyi feladat- és költségtervét.

(2) A helyi választási iroda (a továbbiakban: HVI), az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda (a továbbiakban: OEVI) és a területi választási iroda (a továbbiakban: TVI) vezetője, a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv vezetője, továbbá a választások lebonyolításában részt vevő egyéb szerv (a továbbiakban: egyéb szerv) vezetője választási feladatai tekintetében

a) felelős a választás pénzügyi tervezéséért, lebonyolításáért, elszámolásáért,

b) felelős a pénzeszközök célhoz kötött felhasználásáért és ellenőrzéséért,

c)3 gyakorolja a választás pénzeszközei feletti kötelezettségvállalási és utalványozási jogot, valamint

d) gondoskodik a választás céljára szolgáló pénzeszközöknek az elkülönített számviteli kezeléséről.

2. § (1) Az országgyűlési képviselők választásán a választási feladatok előkészítésének és lebonyolításának pénzügyi fedezetéül az 1. mellékletben felsorolt tételek, normatívák, a nem normatív kiadások tekintetében az NVI elnökének a külpolitikáért felelős miniszterrel, valamint az egyéb szerv vezetőjével kötött megállapodása alapján megállapított költségvetési fedezet szolgálnak.

(2) Az Európai Parlament tagjainak választásán a választási feladatok előkészítésének és lebonyolításának pénzügyi fedezetéül a 2. mellékletben felsorolt tételek, normatívák, a nem normatív kiadások tekintetében az NVI elnökének a külpolitikáért felelős miniszterrel, valamint az egyéb szerv vezetőjével kötött megállapodása alapján megállapított költségvetési fedezet szolgálnak.

(3)4 Az (1) és (2) bekezdés szerinti megállapodásokat az érintettek kötelesek az államháztartásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően, de legkésőbb a választás napját megelőző harmincadik napig megkötni.

(4) A pénzügyi fedezet számításánál

a) a választópolgárok számára vonatkozó adatokat a központi névjegyzék szavazás napját megelőző 58. napi adatai,

b) a bejelentett lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező polgárok számára (a továbbiakban: lakosságszám) vonatkozó adatokat a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartás adatai alapul vételével, a választás évének január 1-jei állapota szerint

kell figyelembe venni.

3. §5

4. § (1)6 Az NVI a választások pénzügyi fedezetét a HVI (közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatal), az OEVI és a TVI fizetési számlájára utalja át.

(2)7 Az NVI a választás

a) dologi kiadásainak fedezetére rendelkezésre álló, normatívák szerinti összeget a választási feladatoknak megfelelő ütemezésben, legkésőbb az adott választási feladatra meghatározott határidőt megelőző harmincadik napig,

b) személyi juttatásai, valamint a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fedezetére rendelkezésre álló, normatívák szerinti összeget a választás napját megelőző ötödik napig

előlegként utalja át a HVI, az OEVI és a TVI részére.

(3)8 A választás alábbi személyi juttatásainak kifizetésére a pénzügyi elszámolás elfogadását követően kerül sor az alábbiak szerint:

a)9 a HVI és OEVI vezetők személyi juttatásainak kifizetéséről a TVI vezetője a HVI és az OEVI pénzügyi elszámolásának elfogadásával dönt, és haladéktalanul intézkedik a kifizetésről,

b) a TVI vezetők és tagok, valamint a külképviseleti választási irodák (a továbbiakban: KÜVI) vezetői és tagjai személyi juttatásainak kifizetéséről az NVI elnöke dönt.

(4)10 A (3) bekezdés b) pontjában meghatározott személyi juttatások fedezetét az NVI a döntést követő 8 munkanapon belül utalja át.

5. § (1)11 A feladat végrehajtásához biztosított normatív pénzeszközöket (személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó, dologi kiadások) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározottak figyelembevételével kell felhasználni, azzal, hogy a személyi kiadásra e rendelet szerinti normatívákat kell biztosítani.

(2) Többlettámogatást különösen

a) az országgyűlési képviselők és az Európai Parlament tagjainak választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól, a választási eljárásban használandó nyomtatványokról, valamint a választási eredmény országosan összesített adatai körének megállapításáról szóló 28/2013. (XI. 15.) KIM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 7/A. § (5) bekezdés b) pont szerinti, az informatikai rendszerekkel kapcsolatos oktatási feladatok támogatása (terem biztosítása, technikai feltételek – hangosítás, kivetítő – biztosítása, ellátás),

b) a szavazatszámláló bizottságba bevont póttagok,

c) a jegyzőkönyvvezetők számának a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 52. § (2) bekezdése alapján történő növekedése,

d) nem állami vagy nem önkormányzati tulajdonú szavazóhelyiségek bérlete,

e) a Ve. 15. § (1) bekezdése szerinti kiadások,

f) az NVI elnöke által elrendelt, valamint a választási iroda által a Ve. 66. § (4a) bekezdése alapján ellátott többletfeladatok

miatt lehet igényelni.

(3) Feladatelmaradás esetén, vagy ha a feladatot a Ve. 66. § (4a) bekezdése alapján másik választási iroda látja el, az erre a feladatra biztosított, a normatívák szerint számolt összeget, illetve – ha a feladatelmaradás ismertté válása előtt indokolt kifizetés vagy kötelezettségvállalás történt – annak maradványát vissza kell utalni.

(4) Többletköltségként, illetve feladatelmaradásként kell elszámolni a téves adatszolgáltatásból származó különbözeteket.

(5) A HVI, az OEVI, illetve a TVI többletkiadásainak és a (3) bekezdés szerinti indokolt kifizetéseinek, illetve kötelezettségvállalásainak az elszámolásban való érvényesítését a TVI vezetője kezdeményezi az NVI elnökénél. A kérelem elfogadásáról az NVI elnöke dönt 3 munkanapon belül. Ha a kérelem elbírálására a határidőn belül nem kerül sor, a határidő leteltét követő napon az egyetértést megadottnak kell tekinteni.

(6) A külképviseleti szavazással kapcsolatban felmerült többletkiadásoknak és a (3) bekezdés szerinti indokolt kifizetéseknek, illetve kötelezettségvállalásoknak az elszámolásban való érvényesítését a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv vezetője kezdeményezi az NVI elnökénél. Az NVI elnöke dönt a kérelem elfogadásáról. Ha a kérelmet nem fogadja el, döntéséről 3 munkanapon belül értesíti a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv vezetőjét. Ha a kérelem elbírálására a fenti határidőn belül nem kerül sor, a határidő leteltét követő napon az egyetértést megadottnak kell tekinteni.

6. § (1)12 A választás céljára biztosított pénzeszközöket választásonként elkülönítetten kell kezelni.

(2)13 A költségvetési szerv a pénzeszközök felhasználásáról kiadásnemenként – ezen belül a többletköltségekről és a feladatelmaradásról bruttó módon, feladatonként (jogcímenként) – számol el, és a tényleges pénzforgalomról (bevétel, kiadás) a vonatkozó jogszabályok szerint, a választási feladatokkal kapcsolatos részletező nyilvántartást vezet. A részletező nyilvántartásokban meg kell jeleníteni a kapott támogatást és a saját forrás terhére teljesített kiadásokat.

(3) A támogatásokról a részletező nyilvántartásokkal összhangban az NVI elnöke részére el kell számolni (feladattípusú elszámolás), melynek alapja a tényleges kifizetések összege. Az elszámolás időpontjáig nem teljesült kiadásokról a kötelezettségvállalások alapján kell elszámolni.

(4) A feladattípusú elszámolás elkészítéséhez a pénzügyi elszámolást segítő informatikai alkalmazást az NVI elnöke utasítása szerint kell igénybe venni.

(5) A külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv, valamint az egyéb szerv a nem normatív támogatásokról tételes elszámolást készít. Az elszámolást az alapbizonylatok másolatával kell alátámasztani. A külképviseleti szavazással kapcsolatos elszámolást a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szervre és valamennyi KÜVI-re el kell készíteni.

7. § (1)14 A HVI és az OEVI vezetője feladattípusú elszámolást készít a TVI vezetője részére a választás napját követő húsz napon belül.

(2) A TVI vezetője az NVI elnöke részére, a választás napját követő ötven napon belül

a) elszámolást készít a TVI részére biztosított pénzügyi fedezetről,

b) összesítő elszámolást készít a HVI vezetők, OEVI vezetők és a saját elszámolása alapján.

(3) A külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv vezetője KÜVI-nkénti, illetve saját elszámolása alapján összesítő elszámolást készít az NVI elnöke részére a választás napját követő ötven napon belül.

(4) Az egyéb szerv vezetője elszámolást készít az NVI elnöke részére a választás napját követő ötven napon belül.

(5)15 Az NVI az (1)–(4) bekezdésben foglalt elszámolások alapján, a választás napját követő százhúsz napon belül összesítő elszámolást készít.

8. § (1) A HVI és az OEVI tekintetében a támogatás felhasználását a TVI ellenőrzi a választás napját követő negyvenöt napon belül. A többletköltség igények indokoltságát tételesen meg kell vizsgálni.

(2)16 A TVI, a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv, továbbá az egyéb szerv tekintetében a támogatás felhasználását az NVI ellenőrzi a választás napját követő kilencven napon belül. Az ellenőrzés során feltárt számszaki hibákat a pénzügyi elszámolást segítő informatikai alkalmazásban is át kell vezetni oly módon, hogy az NVI az összesítő elszámolását a 7. § (5) bekezdése szerinti határidőben teljesíteni tudja.

(3) A HVI, az OEVI és a TVI vezetője a támogatás felhasználásának ellenőrzésére a választási iroda tagjának ad megbízást.

(4)17 A TVI és az NVI az ellenőrzés során a támogatás rendeltetésszerű felhasználását és a felhasználás választási eljárásról szóló törvénynek és a végrehajtására kiadott rendeleteknek való megfelelőségét vizsgálja, az ellenőrzés során a költségvetési támogatások ellenőrzésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

9. § (1) A HVI és az OEVI elszámolásának elfogadásáról a TVI vezetője dönt.

(2) A TVI elszámolásának elfogadásáról az NVI elnöke dönt.

(3) A külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv és az egyéb szerv elszámolásának, továbbá a választás összesítő elszámolásának az elfogadásáról az NVI gazdasági elnökhelyettese előterjesztése alapján az NVI elnöke dönt.

(4) A többletköltségek fedezetét az NVI az elszámolás elfogadását követő 8 munkanapon belül biztosítja a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szerv, a TVI és az egyéb szerv részére. A többletköltségek fedezetét a TVI vezetője további 8 munkanapon belül folyósítja a HVI és az OEVI részére.

(5) Az elszámolást készítő szerv vezetője az elszámolásának elfogadását követő 8 munkanapon belül tesz eleget visszafizetési kötelezettségének.

10. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–9. § 2014. január 1-jén lép hatályba.

11. §18 (1) E rendeletnek az egyes választási tárgyú miniszteri rendeleteknek a választások költségei elszámolásával és ellenőrzésével összefüggő módosításáról szóló 2/2016. (II. 18.) IM rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított rendelkezéseit – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a Módr1. hatálybalépését19 követően kitűzött választásra kell alkalmazni.

(2) Az 1. és 2. melléklet Módr1.-gyel megállapított rendelkezéseit a Módr1. hatálybalépését20 követő időpontra kitűzött választásra kell alkalmazni.

12–15. §21

1. melléklet a 38/2013. (XII. 30.) KIM rendelethez22

Tételek és normatívák az országgyűlési képviselők választásán

Jogcím

Normatíva

Kód

Név

Egység

Ft/egység

HELYI TELEPÜLÉSI KIADÁSOK

 

1 DOLOGI KIADÁSOK

 

 

101

Kiadások a szavazás napját megelőzően

 

 

10101

Hirdetmény és tájékoztató nyomtatvány költségei szavazókörönként.

Hirdetmény plakát közzététele, lakossági tájékoztatók, hirdetmények (szavazókörök helye, címe, választás napja) nyomtatása, sokszorosítása, kiragasztása.

1

3 000

10102

Választói névjegyzékkel kapcsolatos HVI feladatok elvégzése.

Névjegyzék, mozgóurnát kérők jegyzéke elkészítése dologi kiadásai, választópolgáronként számolva, de legalább 500 Ft.

1

1

10103

Választással összefüggő egyéb dologi kiadások szavazókörönként.

Helyben készülő nyomtatványok előállítása, papír költsége: eskütételi jegyzőkönyvek, napközbeni jelentések nyomtatványai, választási bizottságok tagjainak megbízó levelei, szavazóurnák, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, visszautasítottak jegyzéke. SZSZB eskütételének szervezése. Szavazóköri jegyzőkönyvek biztosítása megbízott SZSZB tagok részére.

1

12 000

102

Kiadások a szavazás napján.

 

 

10201

A szavazókör kialakításával, működtetésével kapcsolatos költségek, szavazókörönként.

Szavazókör telefon, fax kapcsán felmerülő költségei.

1

4 000

10202

A helyi választási irodák kiadásai az önálló településeken és a közös önkormányzati hivatali székhelyeken.

A hivatal szavazásnapi működésével összefüggő telefon, fax, gépkocsi használat kiadásai.

1

20 000

10203

Közös hivatalok csatolt települései utáni pótelőirányzat kapcsolódó településenként.

A hivatal és a csatolt települések szavazásnapi kapcsolattartással összefüggő telefon, fax, villamos energia, gépkocsi használat, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

1

4 000

10204

 

 

 

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

201

A szavazatszámláló bizottságok tagjainak tiszteletdíja.

 

 

20101

Szavazatszámláló bizottságok (egy szavazókörrel rendelkező településen a HVB) 3 választott tagjának díja szavazókörökben.

A szavazás napján 05 órától 24 óráig a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok ellátása, hétvégi munkavégzés.

3

20 000

20102

Egy szavazókörrel rendelkező település esetén a HVB negyedik és ötödik tagjának díja.

A szavazás napján 05 órától 24 óráig a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok ellátása, hétvégi munkavégzés.

2

20 000

20103

A külképviseleti szavazatoknak és az átjelentkezők szavazatainak megszámlálására kijelölt szavazatszámláló bizottság 3 választott tagjának többletdíja OEVK-nként, OEVK székhely településre.

Legkésőbb a szavazást követő 6. napon elvégzi a külképviseleti szavazatok és átjelentkezők szavazatainak megszámlálásával kapcsolatos feladatokat (Ve. 292. §).

3

5 000

202

A szavazatszámláló bizottság mellett működő jegyzőkönyvvezető díja.

 

 

20201

A szavazatszámláló bizottság mellett működő jegyzőkönyvvezető díja.
A szavazás napján 05 órától 24 óráig a szavazatszámláló bizottság mellett elvégzendő adminisztratív feladatok.

1

20 000

20202

A külképviseleti szavazatok és az átjelentkezők szavazatainak megszámlálására kijelölt szavazatszámláló bizottság mellett működő jegyzőkönyvvezető többletdíja OEVK-nként, OEVK székhely településre.

Legkésőbb a szavazást követő 6. napon elvégzi a külképviseleti szavazatok és átjelentkezők szavazatainak megszámlálására kijelölt SZSZB melletti adminisztratív feladatokat.

1

5 000

203

A helyi választási iroda tagjának személyi normatívája.

Az iroda feladatait a Ve. határozza meg, feladatuk a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart. E normatíva a helyi választási iroda alábbi számú tagjai tekintetében vehető figyelembe (a település lakosságszámához, összevont hivatal esetén az összlakosságszámához viszonyítva):

 

20301

- 10 000 lakosig

4

30 000

20302

10 001 - 50 000 lakosig

7

30 000

20303

50 001 - 250 000 lakosig

11

30 000

204

HVI tag személyi normatívája közös önkormányzati hivatalok esetében.

 

20401

HVI tag személyi normatívája közös önkormányzati hivatalok esetében.

Közös önkormányzati hivatalok esetében a helyi választási irodának a normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden kapcsolt település után 1 fővel növekszik.

1

30 000

205

Szavazásnapi ellátás költségei.

 

 

20501

Szavazásnapi ellátás költsége szavazókörönként.
Az SZSZB választott és megbízott tagjainak napközbeni étkezési ellátása.

1

8 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

301

Munkaadókat terhelő fizetési kötelezettség településnél, hatályos jogszabályok szerint.

 

30101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség településnél, hatályos jogszabályok szerint.

 

30102

Választásnapi ellátás után fizetendő munkáltatói teher hatályos jogszabály szerint.

 

 

ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETI KIADÁSOK

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

111

OEVI folyamatos működésével összefüggő kiadások

 

11101

A választási eljárással összefüggő dologi kiadások OEVK-nként, OEVI részére.

Az OEVI költségei a HVI-kel történő kapcsolattartás, telefon, fax, sokszorosítás, gépkocsi használat, központi nyomtatványok (jegyzőkönyvek, szavazástechnikai eszközök) ellenőrzése, továbbítása településeknek. Tájékoztatók tartása, kapcsolattartás pártokkal, médiával. Jogorvoslatok továbbítása NVB részére.

1

100 000

112

OEVB működtetésével kapcsolatos dologi kiadások

 

11201

OEVB működtetésével kapcsolatos dologi kiadások OEVB-nként, OEVI részére.

Jelölt nyilvántartásba-vétel, kifogások elbírálása, eredmény megállapítása, stb. kapcsán tartott ülések lebonyolításával összefüggő költségek. Hangosítás, jegyzőkönyv, telefon, fax és postaköltség.

1

100 000

113

Szavazással, eredmény-megállapítással összefüggő költségek

 

11301

Szavazásnapi egyéb kiadások OEVI székhely településen, OEVK-nként.

Szavazásnapi kiadások a választási irodák részére. A HVI-kel történő kapcsolattartás, telefon, fax, gépkocsi használat költségei.

1

30 000

11302

Átjelentkezéssel, KÜVI szavazással, levélszavazással kapcsolatos költségek OEVI részére OEVK-nként.

Külképviseleti szavazatok és átjelentkezők szavazatai megszámlálására kijelölt szavazókörök urnáinak őrzése, az átjelentkezők szavazatainak továbbítása és fogadása, a KÜVI szavazatok fogadása és a levélszavazatok továbbítása.

1

60 000

11303

 

 

 

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

211

OEVB választott tagjának tiszteletdíja

 

21101

OEVB választott tagjának tiszteletdíja.

A választási bizottság feladatait a kitűzéstől az eredmény megállapításáig a Ve. tartalmazza.

3

40 000

212

OEVI tagjának személyi normatívája.

 

21201

OEVI tagjának személyi normatívája. E normatíva az OEVI 10 tagja tekintetében vehető figyelembe.

Feladatait a Ve. határozza meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a választási eredmény jogerőre emelkedéséig tart.

10

40 000

21202

Ha az OEVI több OEVB mellett működik, úgy az OEVI-nek a normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden további OEVB után 5 fővel növekszik.

5

40 000

213

Szavazásnapi ellátás költségei.

21301

Szavazatszámlálással összefüggő kiadások, a külképviseleteken leadott szavazatok, az átjelentkezéssel szavazó választópolgárok által leadott szavazatok megszámlálására kijelölt szavazókörökben, OEVK-nként, OEVK székhely településre.
Az SZSZB tagjainak napközbeni étkezési ellátása.

1

4 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

311

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség OEVI-nél, hatályos jogszabály szerint.

 

31101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség OEVI-nél, hatályos jogszabály szerint.

 

31102

Választásnapi ellátás után fizetendő munkáltatói teher hatályos jogszabály szerint

 

 

KÜLKÉPVISELETI KIADÁSOK

 

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

221

A külképviseleteken feladatot teljesítők személyi kiadásai.

 

 

22101

A külképviseleti választási iroda vezetőjének díja külképviseletenként.

1

30 000

222

A külképviseleti és a határon túli szavazás előkészítésével összefüggően jelentkező személyi kiadások KÜM-ben.

 

 

22203

Munkaszerződések, megbízási szerződések a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szervnél kapacitás kiegészítésre (4 hó * 5 fő).

20

200 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

 

321

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint.

 

 

32101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szervnél.

 

 

32102

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint külképviseleteknél.

 

 

 

MEGYEI KIADÁSOK

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

 

131

TVI választások előkészítésével és folyamatos működésével összefüggő kiadások

 

 

13101

TVI dologi kiadásai OEVK-nként.

Kapcsolattartás az OEVK székhely településekkel, telefon, fax, gépkocsi használat, biztonsági őrizet, értekezletek tartása HVI vezetők részére, technikai feltételek biztosítása.

1

200 000

13102

A TVI oktatással összefüggő kiadásai, HVI-nként.

A TVI által a HVI vezetők részére személyes részvétellel szervezett oktatás költségei.

1

20 000

13103

Pénzügyi és logisztikai feladatok ellátása, megyénként.

Települések pénzügyi és logisztikai feladatainak támogatása, az elszámoláshoz szükséges pénzügyi és logisztikai rendszer működtetése.

1

150 000

132

A TVI infrastrukturális feltételeihez kapacitás kiegészítése

 

 

13201

A TVI infrastrukturális feltételeihez kapacitás kiegészítés, megyénként 6 hónap figyelembevételével.

A TVI infrastrukturális feltételeinek biztosítása érdekében gépkocsi használat, irodahelyiség, nyomtatási kapacitásbővítés, szállítási kapacitás biztosítása, stb.

6

250 000

133

Szavazással, eredmény-megállapítással összefüggő költségek

 

 

13301

TVI szavazásnapi kiadásai megyénként.

A szavazásnapi ügyelet működési feltételeinek biztosítása, kapcsolattartás a településekkel (telefon, fax, papír), rendkívüli helyzetek kezelése.

1

150 000

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

231

Helyi választási iroda vezetőinek díja lakosságszám függvényében (Közös önkormányzati hivatal esetén a települések összlakosságszáma alapján.)

Feladatai a választási iroda létrehozása, működtetése, választás szakmai felügyelete, választói névjegyzék tartalmának jogi ellenőrzése. A választás lebonyolítása, szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése.

 

23101

- 10 000 lakosig HVI vezetői díj

1

50 000

23102

10 001 - 50 000 lakosig HVI vezetői díj

1

75 000

23103

50 001 - 250 000 lakosig HVI vezetői díj

1

100 000

232

Közös önkormányzati hivatal HVI vezetőjének plusz díja

 

23201

Közös önkormányzati hivatal HVI vezetőjének plusz díja kapcsolt településenként.

A kapcsolt települések választási feladatainak irányítása, ellenőrzése. Az SZSZB-k munkájának támogatása.

1

4 000

233

OEVI vezető további díja OEVK székhely településen

 

23301

OEVI vezető további díja OEVK-nként.

1

20 000

234

TVI tagok és vezetők díja

 

23401

TVI vezető díja.

1

400 000

23402

TVI vezető helyettesének díja.

1

200 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

331

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabály szerint megyénél.

 

33101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabály szerint megyénél TVI vezető díja utáni fizetési kötelezettség nélkül.

 

33102

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabály szerint megyénél TVI vezetői díj után.

 

 

KÖZPONTI KIADÁSOK

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

 

151

A választások előkészítésével kapcsolatos költségek

 

 

15103

Választópolgárok értesítésével kapcsolatos feladatok.

 

 

1510302

Értesítőkkel kapcsolatos feladatok, a választás napját megelőző 58. nap után, HVI részére utólagos igénylés alapján, választópolgáronként.

Értesítők megszemélyesítése, hajtogatása, borítékolása és kézbesítése költségei, választópolgáronként. A külképviseleteken szavazók (nem tartalmazza a külföldre történő postázás költségeit), az átjelentkezők, stb. értesítése.

1

130

1510303

Külképviseleti névjegyzékbe vétellel kapcsolatos értesítés elkészítése, megküldése külföldi címre történő kézbesítés esetén, választópolgáronként (HVI részére utólagos igénylés alapján).

1

300

15111

Szavazási levélcsomag átvételére kijelölt települések többletköltsége településenként, OEVI és kijelölt települések részére.

A szavazást megelőző 15. naptól legkésőbb a szavazást megelőző 2. napig, minden munkanapon 9 és 16 óra között (Ve. 277.§ (2) bekezdés).

1

5 000

15112

Közös önkormányzati hivatalok szavazási levélcsomag átvételre kijelölt csatolt települései többletköltsége településenként.

Kijelölt települések ügyeleti költsége, esetleges terembérleti díja, villamos energia, fűtés, takarítás költségei (a szavazást megelőző 15. naptól legkésőbb a szavazást megelőző 2. napig, minden munkanapon 9 és 16 óra között (Ve. 277.§ (2) b) bekezdés).

1

10 000

15113

Ajánlással, ajánlásellenőrzéssel összefüggő kiadások a feladatot ténylegesen ellátó OEVI részére, OEVK-nként, utólagos igénylés alapján.

Ajánlóívek előállítása jelöltenként, ajánlásellenőrzés, adatrögzítés, papír és számítástechnikai segédanyagok biztosítása.

1

80 000

15114

A Vhr. 7/A. § (5) bekezdés a) pont esetében a választási informatikai rendszerekhez kapcsolódó helpdesk feladatok támogatása (kapcsolattartás településekkel, telefon, fax, költség, informatikai rendszerekkel kapcsolatos rendelkezésre állás) megyénként.

1

250 000

15115

Ajánlóívek nyomtatása. Utólagos igénylés alapján. (laponként)

1

15

15116

 

 

 

155

NVI választásnapi működésével kapcsolatos feltételek biztosításának költségei.

 

15503

Nem állami, nem önkormányzati tulajdonú szavazóhelyiségek bérlete utólagos igényléssel.

1

10 000

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

253

A választási bizottsági tagok díjazása utólagos térítés alapján

 

25301

Az SZSZB szükség szerint bevont póttagjainak tiszteletdíja szavazókörönként legfeljebb 2 fő, továbbá a Ve. 24. § (3) bekezdése szerinti számban utólagos igényléssel, a tényleges igénybevétel alapján.

1

20 000

25302

A választási bizottságok tagjainak távolléti díja (Ve. 15. § (1)-(2) bekezdés), utólagos igény szerint.

 

 

25303

A Ve. 78. § szerint kijelölt szavazókörökben plusz jegyzőkönyvvezetői díj.
A normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden további 500 átjelentkező választópolgár után 1 fővel növekszik.

1

25 000

254

A helyi választási iroda egy tagjának személyi normatívája, utólagos igényléssel, tényleges igénybevétel alapján.

Az iroda feladatait a Ve. határozza meg, feladatuk a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart. E többlet normatíva legfeljebb a helyi választási iroda alábbi számú tagjai tekintetében vehető figyelembe (a település lakosságszámához, összevont hivatal esetén az összlakosságszámához viszonyítva):

 

25401

25 001 - 50 000 lakosig

3

30 000

25402

50 001 - 250 000 lakosig

4

30 000

255

Kapacitás-kiegészítés OEVI részére

 

25501

Kapacitás-kiegészítés az OEVI feladatainak ellátására legfeljebb 5 fő, a választás legfeljebb 5 hónapjára, tényleges igénybevétel alapján, utólagos igénylés szerint. Egy fő kapacitás egy havi díja.

1

40 000

256

TVI tagok díja

 

25601

A TVI tagjának személyi normatívája. E normatíva a TVI legfeljebb 10 tagja tekintetében, tényleges igénybevétel alapján, utólagos igénylés szerint.

A választási iroda feladatait a Ve. határozza meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a választási eredmény jogerőre emelkedéséig tart. Jogi, igazgatási, szervezési, logisztikai, pénzügyi és informatikai feladatok elvégzésére.

10

80 000

257

Kapacitás-kiegészítés a TVI feladatainak ellátására

 

25701

Kapacitás- kiegészítés a TVI feladatainak ellátására, legfeljebb 5 fő, a választás legfeljebb 5 hónapjára, tényleges igénybevétel alapján, utólagos igénylés szerint. Egy fő kapacitás egy havi díja.

1

80 000

258

A KÜVI tagjának személyi normatívája

 

 

25801

A külképviseleti választási irodák tagjainak díja tagonként,
200 külképviseleti névjegyzékbe vett választópolgárig. A tagok száma a külképviseletre jelentkezett választópolgárok számának figyelembevételével kerül az NVI elnöke által meghatározásra a Külügyminisztériummal történő egyeztetés alapján. A díj kifizetésére a tényleges igénybevétel alapján kerül sor.

1

15 000

25802

A külképviseleti választási irodák tagjainak díja tagonként,
200 külképviseleti névjegyzékbe vett választópolgár felett. A tagok száma a külképviseletre jelentkezett választópolgárok számának figyelembevételével kerül az NVI elnöke által meghatározásra a Külügyminisztériummal történő egyeztetés alapján. A díj kifizetésére a tényleges igénybevétel alapján kerül sor.

1

25 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

351

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint, központnál

 

35101

Helyi feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

35102

OEVI feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

35103

Területi feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

35104

Külképviseleti feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

2. melléklet a 38/2013. (XII. 30.) KIM rendelethez23

Tételek és normatívák az Európai Parlament tagjainak választásán

Jogcím

Egység

Normatíva (Ft/egység)

Kód

Név

HELYI TELEPÜLÉSI KIADÁSOK

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

101

Kiadások a szavazás napját megelőzően

 

10101

Hirdetmény és tájékoztató nyomtatvány költségei szavazókörönként.
Hirdetmény plakát közzététele, lakossági tájékoztatók, hirdetmények (szavazókörök helye, címe, választás napja) nyomtatása, sokszorosítása, kiragasztása.

1

3 000

10102

Választói névjegyzékkel kapcsolatos HVI feladatok elvégzése.
Névjegyzék, mozgóurnát kérők jegyzéke elkészítése dologi kiadásai, választópolgáronként számolva, de legalább 500 Ft.

1

1

10103

Választással összefüggő egyéb dologi kiadások szavazókörönként.
Helyben készülő nyomtatványok előállítása, papír költsége: eskütételi jegyzőkönyvek, napközbeni jelentések nyomtatványai, választási bizottságok tagjainak megbízó levelei, szavazóurnák átadás-átvételi jegyzőkönyvek, visszautasítottak jegyzéke. SZSZB eskütételének szervezése. Szavazóköri jegyzőkönyvek biztosítása megbízott SZSZB tagok részére.

1

12 000

102

Kiadások a szavazás napján

 

10201

A szavazókör kialakításával, működtetésével kapcsolatos költségek, szavazókörönként.
Szavazókör telefon, fax kapcsán felmerülő költségei.

1

4 000

10202

A helyi választási irodák kiadásai az önálló településeken és a közös önkormányzati hivatali székhelyeken.
A hivatal szavazásnapi működésével összefüggő telefon, fax, gépkocsi használat kiadásai.

1

20 000

10203

Közös hivatalok csatolt települései utáni pótelőirányzat kapcsolódó településenként.
A hivatal és a csatolt települések szavazásnapi kapcsolattartással összefüggő telefon, fax, villamos energia, gépkocsi használat, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

1

4 000

10204

 

 

 

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

201

A szavazatszámláló bizottságok tagjainak tiszteletdíja

 

 

20101

Szavazatszámláló bizottságok ( egy szavazókörös településen a HVB ) 3 választott tagjának díja szavazókörökben.
A szavazás napján 05 órától 24 óráig a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok ellátása, hétvégi munkavégzés.

3

20 000

20102

Egy szavazókörrel rendelkező település esetén a HVB negyedik és ötödik tagjának díja.
A szavazás napján 05 órától 24 óráig a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok ellátása, hétvégi munkavégzés.

2

20 000

202

A szavazatszámláló bizottság mellett működő jegyzőkönyvvezető díja.

 

 

20201

A szavazatszámláló bizottság mellett működő jegyzőkönyvvezető díja.
A szavazás napján 05 órától 24 óráig a szavazatszámláló bizottság mellett elvégzendő adminisztratív feladatok.

1

20 000

203

A helyi választási iroda tagjának személyi normatívája.
Az iroda feladatait a Ve. határozza meg, feladatuk a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart. E normatíva a helyi választási iroda alábbi számú tagjai tekintetében vehető figyelembe (a település lakosságszámához, összevont hivatal esetén az összlakosságszámához viszonyítva):

 

 

20301

- 10 000 lakosig

4

30 000

20302

10 001 - 50 000 lakosig

7

30 000

20303

50 001 - 250 000 lakosig

11

30 000

204

HVI tag személyi normatívája közös önkormányzati hivatalok esetében

 

 

20401

HVI tag személyi normatívája közös önkormányzati hivatalok esetében.
Közös önkormányzati hivatalok esetében a helyi választási irodának a normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden kapcsolt település után 1 fővel növekszik.

1

30 000

205

Szavazásnapi ellátás költségei.

20501

Szavazásnapi ellátás költsége szavazókörönként.
Az SZSZB választott és megbízott tagjainak napközbeni étkezési ellátása.

1

8 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

 

301

Munkaadókat terhelő fizetési kötelezettség településnél, hatályos jogszabályok szerint.

 

 

30101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség településnél, hatályos jogszabályok szerint.

 

 

30102

Választásnapi ellátás után fizetendő munkáltatói teher hatályos jogszabály szerint.

 

 

 

ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETI KIADÁSOK

 

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

 

111

OEVI folyamatos működésével összefüggő kiadások

 

 

11101

A választási eljárással összefüggő dologi kiadások OEVI-nként.
Az OEVI költségei a HVI-kel történő kapcsolattartás, telefon, fax, sokszorosítás, gépkocsi használat, központi nyomtatványok (jegyzőkönyvek, szavazástechnikai eszközök) ellenőrzése, továbbítása településeknek. Tájékoztatók tartása, kapcsolattartás pártokkal, médiával. Jogorvoslatok továbbítása NVB részére.

1

30 000

113

Szavazással, eredmény megállapítással összefüggő költségek.

 

 

11301

Szavazásnapi egyéb kiadások OEVI-nként.
Szavazásnapi kiadások a választási irodák részére. A HVI-kel történő kapcsolattartás, telefon, fax, gépkocsi használat költségei.

1

30 000

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

212

OEVI tagjának személyi normatívája.

 

 

21201

OEVI tagjának személyi normatívája. E normatíva az OEVI 5 tagja tekintetében vehető figyelembe.
Feladatait a Ve. határozza meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a a választási eredmény jogerőre emelkedéséig tart.

5

30 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

 

311

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség OEVI-nél, hatályos jogszabály szerint.

 

 

31101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség OEVI-nél, hatályos jogszabály szerint.

 

 

 

KÜLKÉPVISELETI KIADÁSOK

 

 

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

221

A külképviseleteken feladatot teljesítők személyi kiadásai

 

 

22101

A külképviseleti választási iroda vezetőjének díja.

1

30 000

222

A külképviseleti és a határon túli szavazás előkészítésével összefüggően jelentkező személyi kiadások KÜM-ben.

 

 

22203

Munkaszerződések, megbízási szerződések a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szervnél kapacitás kiegészítésre (4 hó * 5 fő)

20

200 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

 

321

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint.

 

 

32101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt szervnél.

 

 

32102

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint külképviseleteknél.

 

 

 

MEGYEI KIADÁSOK

 

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

 

131

TVI választások előkészítésével és folyamatos működésével összefüggő kiadások.

 

 

13104

TVI dologi kiadásai megyénként.
Kapcsolattartás a választási irodákkal, telefon, fax, gépkocsi-használat, biztonsági őrizet, értekezletek tartása HVI vezetők részére, technikai feltételek biztosítása.

1

600 000

13102

A TVI oktatással összefüggő kiadásai, HVI-nként.
A TVI által a HVI vezetők részére személyes részvétellel szervezett oktatás költségei.

1

10 000

13103

Pénzügyi és logisztikai feladatok ellátása, megyénként.
Települések pénzügyi és logisztikai feladatainak támogatása, az elszámoláshoz szükséges pénzügyi és logisztikai rendszer működtetése.

1

150 000

132

A TVI infrastrukturális feltételeihez kapacitás kiegészítése.

 

 

13201

A TVI infrastrukturális feltételeihez kapacitás kiegészítés, megyénként 2 hónap figyelembevételével.
A TVI infrastrukturális feltételeinek biztosítása érdekében gépkocsi használat, irodahelyiség, nyomtatási kapacitásbővítés, szállítási kapacitás biztosítása, stb.

2

100 000

133

Szavazással, eredmény-megállapítással összefüggő költségek

 

 

13301

TVI szavazásnapi kiadásai megyénként.
A szavazásnapi ügyelet működési feltételeinek biztosítása, kapcsolattartás a településekkel (telefon, fax, papír), rendkívüli helyzetek kezelése.

1

100 000

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

231

Helyi választási iroda vezetőinek díja lakosságszám függvényében (Közös önkormányzati hivatal esetén a települések összlakosságszáma alapján.)
Feladatai a választási iroda létrehozása, működtetése, választás szakmai felügyelete, választói névjegyzék tartalmának jogi ellenőrzése. A választás lebonyolítása, szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése.

 

 

23101

- 10 000 lakosig HVI vezetői díj

1

50 000

23102

10 001 - 50 000 lakosig HVI vezetői díj

1

75 000

23103

50 001 - 250 000 lakosig HVI vezetői díj

1

100 000

232

Közös önkormányzati hivatal HVI vezetőjének plusz díja.

 

 

23201

Közös önkormányzati hivatal HVI vezetőjének plusz díja kapcsolt településenként.
A kapcsolt települések választási feladatainak irányítása, ellenőrzése. Az SZSZB-k munkájának támogatása.

1

4 000

233

OEVI vezető további díja OEVK székhely településen.

 

 

23301

OEVI vezető további díja

1

20 000

234

TVI tagok és vezetők díja

 

 

23401

TVI vezető vezető díja.

1

400 000

23402

TVI vezető helyettesének díja.

1

200 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

 

331

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabály szerint megyénél.

 

 

33101

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabály szerint megyénél TVI vezető díja utáni fizetési kötelezettség nélkül.

 

 

33102

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabály szerint megyénél TVI vezetői díj után.

 

 

 

KÖZPONTI KIADÁSOK

 

 

1. DOLOGI KIADÁSOK

 

 

151

A választások előkészítésével kapcsolatos költségek

 

 

15103

Választópolgárok értesítésével kapcsolatos feladatok.

 

 

1510302

Értesítőkkel kapcsolatos feladatok, a választás napját megelőző 58. nap után, HVI részére utólagos igénylés alapján, választópolgáronként.
Értesítők megszemélyesítése, hajtogatása, borítékolása és kézbesítése költségei, választópolgáronként. A külképviseleteken szavazók (nem tartalmazza a külföldre történő postázás költségeit), az átjelentkezők, stb. értesítése.

1

130

1510303

Külképviseleti névjegyzékbe vétellel kapcsolatos értesítés elkészítése, megküldése külföldi címre történő kézbesítés esetén, választópolgáronként (HVI részére utólagos igénylés alapján).

1

300

15111

 

 

 

15112

 

 

 

155

NVI választásnapi működésével kapcsolatos feltételek biztosításának költségei

 

 

15503

Nem állami, nem önkormányzati tulajdonú szavazóhelyiségek bérlete utólagos igényléssel.

1

10 000

2. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK

 

 

253

A választási bizottsági tagok díjazása utólagos térítés alapján.

 

 

25301

Az SZSZB szükség szerint bevont póttagjainak tiszteletdíja szavazókörönként legfeljebb 2 fő, továbbá a Ve. 24. § (3) bekezdése szerinti számban utólagos igényléssel, a tényleges igénybevétel alapján.

1

20 000

25302

A választási bizottságok tagjainak távolléti díja (Ve. 15. § (1)-(2) bekezdés), utólagos igény szerint.

 

 

25303

A Ve. 78. § szerint kijelölt szavazókörökben plusz jegyzőkönyvvezetői díj.
A normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden további 1000 átjelentkező választópolgár után 1 fővel növekszik.

1

25 000

254

A helyi választási iroda egy tagjának személyi normatívája, utólagos igényléssel, tényleges igénybevétel alapján.
Az iroda feladatait a Ve. határozza meg, feladatuk a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart. E többlet normatíva legfeljebb a helyi választási iroda alábbi számú tagjai tekintetében vehető figyelembe (a település lakosságszámához, összevont hivatal esetén az összlakosságszámához viszonyítva):

 

 

25401

25 001 - 50 000 lakosig

3

30 000

25402

50 001 - 250 000 lakosig

4

30 000

255

Kapacitás kiegészítés OEVI részére

 

 

25501

Kapacitás kiegészítés az OEVI feladatainak ellátására, legfeljebb 5 fő, a választás legfeljebb 5 hónapjára, tényleges igénybevétel alapján, utólagos igénylés szerint. Egy fő kapacitás egy havi díja.

1

30 000

256

TVI tagok díja

 

 

25601

A TVI tagjának személyi normatívája. E normatíva a TVI legfeljebb 10 tagja tekintetében, tényleges igénybevétel alapján, utólagos igénylés szerint.
A választási iroda feladatait a Ve. határozza meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a választási eredmény jogerőre emelkedéséig tart. Jogi, igazgatási, szervezési, logisztikai, pénzügyi és informatikai feladatok elvégzésére.

10

80 000

257

Kapacitás kiegészítés a TVI feladatainak ellátására

 

 

25701

Kapacitás kiegészítés a TVI feladatainak ellátására, legfeljebb 5 fő, a választás legfeljebb 5 hónapjára, tényleges igénybevétel alapján, utólagos igénylés szerint. Egy fő kapacitás egy havi díja.

1

80 000

258

A KÜVI tagjának személyi normatívája

 

 

25803

A külképviseleti választási irodák tagjainak díja tagonként. A tagok száma a külképviseletre jelentkezett választópolgárok száma alapján kerül az NVI elnöke által meghatározásra. A díj kifizetésére a tényleges igénybevétel alapján kerül sor.

1

15 000

3. MUNKAADÓT TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

 

 

351

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség hatályos jogszabályok szerint, központnál.

 

 

35101

Helyi feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

 

35102

OEVI feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

 

35103

Területi feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

 

35104

Külképviseleti feladatokkal összefüggő átadott járulék

 

3. melléklet a 38/2013. (XII. 30.) KIM rendelethez24

1

A rendeletet a 2/2018. (I. 3.) IM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezet 2018. január 4. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdés c) pontja a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 8. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (3) bekezdését a 7/2014. (II. 11.) KIM rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 1. §-a iktatta be.

5

A 3. §-t a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § (1) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 4. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § b) pontja és 8. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (3) bekezdés a) pontja a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (4) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § e) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 6. § (1) bekezdése a 7/2014. (II. 11.) KIM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

13

A 6. § (2) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

14

A 7. § (1) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § f) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 7. § (5) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 7. § g) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (2) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 8. § (4) bekezdése a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 2/2016. (II. 18.) IM rendelet 5. §-a iktatta be.

19

A hatálybalépés időpontja 2016. február 19.

20

A hatálybalépés időpontja 2016. február 19.

21

A 12–15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

24

A 3. mellékletet a 7/2014. (II. 11.) KIM rendelet 4. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére