• Tartalom

38/2013. (X. 4.) NFM utasítás

38/2013. (X. 4.) NFM utasítás

miniszteri biztos kinevezésének visszavonásáról1

2013.10.06.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § Both Zoltánnak a miniszteri biztos kinevezéséről szóló 28/2013. (VIII. 1.) NFM utasításban meghatározott, a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával, a GSM-R rendszer fejlesztésével, valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetési időszakával kapcsolatos feladatok koordinációjának ellátásáért felelős miniszteri biztosi kinevezését – lemondására tekintettel – 2013. szeptember 9-ei hatállyal visszavonom.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)2

1

Az utasítást a 16/2019. (VI. 6.) ITM utasítás 1. § 6. pontja hatályon kívül helyezte 2019. június 7. napjával.

2

A 2. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére