• Tartalom

50/2013. (VI. 17.) VM rendelet

50/2013. (VI. 17.) VM rendelet

a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet módosításáról1

2013.10.28.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 5. pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § A Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. § 12. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:]

„12. a Tanács 2001/112/EK irányelve (2001. december 20.) a gyümölcslevekről és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről, és az ezt módosító 2009/106/EK bizottsági és 2012/12/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv;”

2. § Az R. 11. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

3. §2

4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1–2. §, az 5. § (1) bekezdése, valamint az 1. melléklet 2013. október 28-án lép hatályba.

5. § (1) Ez a rendelet a 2001/112/EK tanácsi irányelvnek a gyümölcslevek és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékek tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. április 19-i 2012/12/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet az 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletének az élelmiszer-adalékok uniós jegyzékének létrehozásával történő módosításáról szóló, 2011. november 11-i 1129/2011/EU bizottsági rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet az 50/2013. (VI. 17.) VM rendelethez

A Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2001/112 számú előírása a gyümölcslevekről és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről
A rész
I.    Ez az előírás a B részben meghatározott termékekre vonatkozik. Amennyiben e melléklet eltérően nem rendelkezik, a B részben meghatározott termékek vonatkozásában alkalmazni kell az uniós jog élelmiszerekre vonatkozó rendelkezéseit, így különösen az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28-i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet.
II.    1.     Az élelmiszerek jelölésére vonatkozó általános előírásokon túlmenően a B részben meghatározott termékek megnevezésére a B részben felsorolt termékneveket kell használni. A B részben felsorolt terméknevek helyett a D részben meghatározott elnevezések is használhatók, az ott megjelölt nyelven és feltételeknek megfelelően.
2.    Egyféle gyümölcsből készült termék esetében a felhasznált gyümölcs megnevezését kell feltüntetni a „gyümölcs” szó helyett.
3.    A két vagy több gyümölcsből készült termékek esetében – kivéve az ízesítéshez a B rész II. fejezet 2. pont c) alpontjában leírt feltételek szerint felhasznált citromlevet, illetve zöldcitrom (lime) levét – a termékek nevét a felhasznált gyümölcsfélék felsorolásával kell kialakítani, a felhasznált gyümölcslevek vagy gyümölcspürék mennyiségének az összetevők felsorolásában is megadott csökkenő sorrendjében. Azoknak a termékeknek az esetében, amelyek három vagy annál több gyümölcsféle felhasználásával készültek, a gyümölcsfélék nevét a „többféle gyümölcs”, „vegyes gyümölcs” vagy hasonló megfogalmazás, illetve a felhasznált gyümölcsfélék száma és a „gyümölcs” szó is helyettesítheti.
4.    Nem kell feltüntetni a B rész I. fejezetében meghatározott termékek eredeti állapotra való visszaállításához (visszahígításához) a kizárólag ehhez a művelethez feltétlenül szükséges anyagokat, alkotóelemeket. A gyümölcsléhez hozzáadott további, a C részben meghatározott gyümölcsvelőt vagy rostokat a jelölésen fel kell tüntetni.
5.    A részben vagy teljesen sűrítményből készült gyümölcslevek és gyümölcsnektárok jelölésének tartalmaznia kell a terméknek megfelelő, „sűrítményből készült” vagy a „részben sűrítményből készült” kifejezést. Ezt a tájékoztatást a megnevezéshez közel, jól láthatóan és olvashatóan kell elhelyezni.
6.    Gyümölcsnektárok esetében kötelező feltüntetni a minimális gyümölcshányadot (gyümölcslé, gyümölcspüré, -velő vagy ezek keverékének összegét), a „gyümölcstartalom min …..%” kifejezéssel. Ezt a tájékoztatást ugyanabban a látómezőbe kell elhelyezni, mint a termék megnevezését.
III.    A nem végfelhasználónak történő szállításra szánt, a B rész I. fejezet 2. pontja szerinti sűrített gyümölcslevek címkéjének megjegyzést kell tartalmaznia a hozzáadott citromlé, zöldcitromlé, illetve a savanyúságot szabályozó anyag – az élelmiszer-adalékanyagokról szóló, 2008. december 16-i 1333/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében – megengedett használatára és mennyiségére vonatkozóan. Ezt a megjegyzést a csomagoláson, a csomagoláshoz csatolt címkén vagy a kísérő dokumentumon fel kell tüntetni.
IV.    1.     Azok a termékek, amelyeket 2013. október 28-át megelőzően hoztak forgalomba vagy címkéztek és megfelelnek e melléklet 2013. október 27-én hatályos előírásainak, 2015. április 28-ig továbbra is forgalmazhatók.
2.    A B rész I. fejezet 1–4. pontja szerinti termékek esetében az „A gyümölcslevek 2015. április 28-tól kezdve nem tartalmaznak hozzáadott cukrot” megjegyzés 2016. október 28-ig feltüntethető a címkén ugyanabban a látómezőben, ahol a termék neve is szerepel.
B rész
I.    A termékek megnevezése, meghatározása és jellemzői
1.    Gyümölcslé és koncentrátumból (sűrítményből) előállított gyümölcslé
1.1.    Gyümölcslé
1.1.1.    Olyan erjeszthető, de nem erjesztett termék, amelyet a gyümölcs egészséges és érett, friss, hűtéssel vagy fagyasztással tartósított, egy vagy több gyümölcsfajta összekeverésével előállított, ehető részéből nyertek, amely rész jellegzetes színe, aromája és íze a termék előállításához felhasznált gyümölcsnek a levére jellemző. Az ugyanazon gyümölcsfajtából megfelelő fizikai eljárással kivont aroma, gyümölcspép és rostok a későbbiekben visszaadagolhatók a léhez.
1.1.2.    A citrusfélék esetében a gyümölcslének az endokarpiumból kell származnia. A zöldcitrom leve azonban az egész gyümölcsből nyerhető.
1.1.3.    A magokkal és héjjal rendelkező gyümölcsökből készített gyümölcslevek nem tartalmazhatják a magok és a héj bizonyos részeit vagy összetevőit, kivéve, ha a magok és a héj bizonyos részei vagy összetevői még a helyes gyártási gyakorlat révén sem távolíthatók el.
1.1.4.    A gyümölcslé készítésekor a gyümölcslé gyümölcspürével összekeverhető.
1.2.    Koncentrátumból (sűrítményből) előállított gyümölcslé
1.2.1.    A 2. pontban meghatározott sűrített gyümölcslé olyan ivóvízzel történő hígítása útján készült termék, amely teljesíti az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló kormányrendeletben előírt kritériumokat.
1.2.2.    A késztermék oldható szárazanyag tartalmának el kell érnie az F részben a sűrítményből készült gyümölcslé tekintetében meghatározott minimális Brix-értéket.
1.2.3.    Ha a sűrítményből készült gyümölcslét az F részben nem említett gyümölcsből állítják elő, a sűrítményből készült gyümölcslé minimális Brix-értékének meg kell egyeznie a sűrítmény készítéséhez felhasznált gyümölcsből kivont gyümölcslé Brix-értékével.
1.2.4.    Az ugyanazon gyümölcsfajtából megfelelő fizikai úton kivont aromát, gyümölcspépet és rostokat a későbbiekben vissza lehet adagolni a sűrítményből készült gyümölcsléhez.
1.2.5.    A sűrítményből készült gyümölcslé olyan megfelelő folyamatok révén készül, amelyek megőrzik egy, az adott gyümölcsből nyert átlagos gyümölcslé fizikai, kémiai, érzékszervi és tápérték jellemzőit.
1.2.6.    A sűrítményből előállított gyümölcslé készítése során a gyümölcslé, illetve sűrítményből készült gyümölcslé gyümölcspürével, illetve gyümölcspüré-sűrítménnyel összekeverhető.
2.    Sűrített gyümölcslé
2.1.    Olyan termék, amelyet egy vagy több gyümölcsfajta levéből, a víztartalom meghatározott hányadának fizikai úton történő kivonásával állítanak elő. Közvetlenül fogyasztónak szánt termék esetén a vízelvonás mértékének legalább 50%-osnak kell lennie a víztartalomhoz képest.
2.2.    Az ugyanazon gyümölcsfajtából megfelelő fizikai úton kivont aroma, gyümölcspép és rostok a későbbiek során visszaadagolhatóak a sűrített gyümölcsléhez.
3.    Vízzel extrahált gyümölcslé
A vízzel történő diffúzió útján a következőkből nyert termék:
a)    pépes egész gyümölcs, amelynek leve egyéb fizikai eljárással nem vonható ki, vagy
b)    szárított egész gyümölcs.
4.    Dehidratált/porított gyümölcslé
Olyan termék, amelyet egy vagy több típusú gyümölcsléből fizikai úton nyernek a víztartalom csaknem teljes elvonásával.
5.    Gyümölcsnektár
5.1.    Olyan erjeszthető, de nem erjesztett termék, amely az 1–4. pontban meghatározott termékekhez, gyümölcspüréhez, sűrített gyümölcspüréhez, illetve e termékek keverékéhez víz és cukor, illetve méz hozzáadásával vagy anélkül készül, és megfelel az E rész előírásainak.
5.2.    Az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló, 2006. december 20-i 1924/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak betartása mellett a cukor hozzáadása nélkül vagy csökkentett energiatartalommal gyártott gyümölcsnektárok esetében a cukor részben vagy teljes egészében helyettesíthető édesítőszerekkel az 1333/2008/EK rendeletnek megfelelően.
5.3.    Az ugyanazon gyümölcsfajtából megfelelő fizikai úton kivont aroma, gyümölcspép és rostok a későbbiek során visszaadagolhatóak a sűrített gyümölcsnektárhoz.
II.    Engedélyezett összetevők, kezelési módok és anyagok
1.    Összetétel
1.1.    Gyümölcslevek, gyümölcspürék és gyümölcsnektárok előállításához az F részben – növénytani megnevezésükkel – felsorolt gyümölcsfajták használhatók fel. A termék nevének meg kell felelnie a felhasznált gyümölcs nevének vagy a termék általános elnevezésének. Az F részben nem szereplő gyümölcsfajták esetében a helyes növénytani vagy általános elnevezés alkalmazandó.
1.2.    A gyümölcslé esetében a Brix-érték megegyezik a gyümölcsből kivont lé Brix-értékével és nem módosítható, kivéve, ha ugyanazzal a gyümölcsfajtának a levével elegyítik.
1.3.    Az F részben a sűrítményből előállított gyümölcslé és gyümölcspüré tekintetében megállapított minimális Brix-érték nem tartalmazza a hozzáadott opcionális összetevők és adalékanyagok oldható szárazanyag-tartalmát.
2.    Engedélyezett összetevők
A B részben felsorolt termékekhez kizárólag a következő összetevők adhatók hozzá:
a)    A vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történő hozzáadásáról szóló, 2006. december 20-i 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben engedélyezett vitaminok és ásványi anyagok.
b)    Az 1333/2008/EK rendeletben engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok.
c)    A gyümölcslevek, sűrítményből készült gyümölcslevek és sűrített gyümölcslevek esetében engedélyezett összetevők: visszaadagolt aroma, gyümölcspép és rostok.
d)    Kizárólag a szőlőlé esetében: visszaadagolt borkősav.
e)    Gyümölcsnektárok esetében: visszaadagolt aroma, gyümölcspép és rostok, cukor, illetve méz a végtermék teljes tömegének 20%-áig, illetve édesítőszerek.
Azon állítás, mely szerint a gyümölcsnektár nem tartalmaz hozzáadott cukrot, valamint a fogyasztó számára vélhetően ugyanezzel a jelentéssel bíró bármely állítás kizárólag akkor tüntethető fel, ha a termék nem tartalmaz hozzáadott mono- vagy diszacharidokat vagy egyéb, az édesítő hatása miatt használt élelmiszert, ideértve az 1333/2006/EK rendeletben meghatározott édesítőszereket is. Amennyiben a gyümölcsnektár természetes módon tartalmaz cukrokat, a címkén a következő állításnak is szerepelnie kell: „természetes módon előforduló cukrokat tartalmaz”.
f)    A D rész 1. pontjában, 2. pontjának 2.1. alpontjában, 3. pontjában, 5. pontjának 5.2. alpontjában és 8. pontjában említett termékek esetében: cukor, illetve méz.
g)    Az I. fejezet 1–5. pontjában meghatározott termékek esetében a savas íz szabályozása érdekében literenként 3 gramm, vízmentes citromsavban kifejezett citromlé, zöldcitromlé, sűrített citromlé, illetve sűrített zöldcitromlé.
h)    Paradicsomlé és a sűrítményből készült paradicsomlé esetében: só, fűszerek és aromás fűszernövények.
3.    Engedélyezett eljárások és anyagok:
Az I. fejezetben felsorolt termékek esetében kizárólag a következő eljárások alkalmazhatók és e termékekhez kizárólag a következő anyagok adhatók hozzá:
a)    mechanikai kivonási eljárás;
b)    sűrített gyümölcslevek előállítására a szokásos fizikai eljárások alkalmazhatók, beleértve (a szőlő kivételével) a gyümölcsök ehető részének in-line vizes extrakcióját (diffúzió) is, feltéve, hogy az így nyert sűrített gyümölcslevek megfelelnek az I. fejezet 1. pontjának;
c)    szőlőlé esetében, ahol a kénezéshez kén-dioxidot használnak, megengedett a fizikai eljárással végzett kéntelenítés, ha a végtermékben jelen levő kén-dioxid teljes mennyisége nem haladja meg a 10 mg/l-t;
d)    enzimkészítmények esetében: pektinázok (pektin lebontására), proteinázok (proteinek lebontására) és amilázok (keményítő lebontására), az 1332/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet követelményeinek megfelelően;
e)    étkezési zselatin;
f)    tanninok;
g)    bentonit, mint vízmegkötő közeg;
h)    szilikaszol;
i)    aktív szén;
j)    nitrogén;
k)    kémiailag inaktív szűrési segédanyagok (többek között perlit, mosott kovaföld, cellulóz, oldhatatlan poliamid, polivinil-polipirolidon, polisztirol), amelyek megfelelnek az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról szóló 2004. október 27-i 1935/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak;
l)    kémiailag inaktív adszorpciós segédanyagok, amelyek megfelelnek az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról, valamint a 80/590/EGK és a 89/109/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. október 27-i 1935/2004/EK rendeletnek, és amelyeket a citrusfélék levében limonoid- és naringintartalom csökkentésére használnak anélkül, hogy jelentősen befolyásolnák a limonoid glükozid-, sav- és cukor- (beleértve az oligoszaharidokat) vagy ásványianyag-tartalmat.
C rész
Nyersanyagok meghatározásai
Az előírás szempontjából:
1.    Gyümölcs
1.1.    Minden gyümölcs. Ezen előírás alkalmazásában a paradicsom is gyümölcsnek tekintendő.
1.2.    A gyümölcsnek épnek, kellően érettnek és frissnek, illetve fizikai úton vagy az uniós előírásoknak megfelelően alkalmazott kezelés révén – ideértve a szedés utáni kezelést – tartósítottnak kell lennie.
2.    Gyümölcspüré
Egész vagy hámozott gyümölcs ehető részéből megfelelő fizikai úton nyert, úgymint szitán átnyomott, őrölt és a lé eltávolítása nélkül nyert erjeszthető, de nem erjesztett termék.
3.     Sűrített gyümölcspüré
3.1.    Gyümölcspüréből a víztartalom meghatározott hányadának fizikai úton történő kivonása útján nyert termék.
3.2.    A sűrített gyümölcspüréhez a B rész II. fejezet 3. pontjában meghatározottak szerint visszaadagolható a megfelelő fizikai úton nyert, kizárólag ugyanabból a gyümölcsfajtából származó aroma.
4.     Aroma
4.1.    Az 1334/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak betartása mellett a visszaadagolásra szánt aromákat a gyümölcs feldolgozása során nyerik megfelelő fizikai folyamatok alkalmazásával. E fizikai folyamatok az aroma minőségének megőrzésére, tartósítására vagy stabilizálására alkalmazhatók. Ilyen fizikai folyamat lehet különösen a préselés, kivonás, desztillálás, szűrés, adszorpció, bepárlás, frakcionálás és sűrítés.
4.2.    Az aroma a gyümölcs ehető részéből nyerhető. Az aroma alapjául szolgálhat a citrushéjból származó hidegen sajtolt olaj és a magok alkotóelemei is.
5.    Cukrok
5.1.    az MÉ 1-3-2001/111 számú előírásban meghatározott, emberi fogyasztásra szánt cukrok,
5.2.    fruktóz szirup,
5.3.    gyümölcsökből nyert cukrok.
6.    Méz
Az MÉ 1-3-2001/110 számú előírás szerint mézként meghatározott termékek.
7.    Gyümölcspép és -rostok
7.1.    Azok a termékek, amelyeket ugyanazon fajtájú gyümölcsök ehető részéből nyernek, a lé eltávolítása nélkül.
7.2.    Citrusfélék esetén gyümölcspépnek vagy rostoknak minősülnek az endokarpiumból nyert lézsákok is.
D rész
Sajátos megnevezések a B részben felsorolt bizonyos termékekre
1.    gyümölcsnektárokra: „vruchtendrank”;
2.    „Süßmost”
Az elnevezés csak a „Fruchtsaft” és „Fruchtnektar” elnevezésekkel kapcsolatban használható:
2.1.    azon gyümölcsnektárokra, amelyeket kizárólag gyümölcsléből, sűrítményből vagy ezek keverékéből nyertek, és nagy természetes savasságuk miatt természetes állapotukban élvezhetetlenek,
2.2.    azon gyümölcslevekre, amelyeket körtéből szükség esetén alma hozzáadásával, de hozzáadott cukor nélkül nyernek;
3.    „succo e polpa” vagy „sumo e polpa”: kizárólag gyümölcspüréből, illetve sűrített gyümölcspüréből készült gyümölcsnektárokra;
4.    „æblemost”: hozzáadott cukor nélküli almalére;
5.    5.1.    „sur…saft” (dán): a gyümölcs nevével együtt használva, olyan cukor hozzáadása nélkül készült gyümölcslevekre, amelyeket fekete ribizliből, cseresznyefélékből, piros ribizliből, fehér ribizliből, málnából, eperből vagy fekete bodzából nyernek,
5.2.    „sød…saft” vagy „sødet…saft”: a gyümölcsök nevével együtt használva olyan gyümölcslevekre, amelyeket ezen gyümölcsökből, több mint 200 g/l cukor hozzáadásával nyernek;
6.    „äpplemust”: cukor hozzáadása nélkül készült almalevekre;
7.    „mosto” szőlőlére;
8.     „smiltsẽrkšķu sula ar cukuru” vagy „astelpaju mahl suhkruga” vagy „słodzony sok z rokitnika” a homoktövisbogyóból készült, literenként legfeljebb 140 g hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcslevek esetében.
E rész
Gyümölcsnektárokra vonatkozó különleges rendelkezések

 

A. Gyümölcsnektár a következő gyümölcsből

B. Növénytani megnevezés

C. Minimális gyümölcslé-, illetve pürétartalom
(térfogatszázalékban a késztermékben)

 

I. Savas levű gyümölcsök, élvezhetetlenek a természetes állapotukban

 

1.

Marakuja (Golgotavirág
gyümölcse)

Passiflora edulis Sims

25

 

2.

Quito narancs

Solanum quitoense

25

 

3.

Fekete ribiszke

Ribes nigrum L.

25

 

4.

Fehér ribiszke

Ribes rubrum L.

25

 

5.

Piros ribiszke

Ribes rubrum L.

25

 

6.

Egres

Ribes uva-crispa L.

30

 

7.

Homoktövis (Hippophae)

Hippophae rhamnoides

25

 

8.

Kökény

Prunus spinosa L.

30

 

9.

Szilvák

Prunus domestica L. subsp. domestica

30

 

10.

Kék szilva

Prunus domestica

30

 

11.

Berkenye

Sorbus aucuparia L.

30

 

12.

Csipkebogyó

Rosa sp. L.

40

 

13.

Meggy

Prunus cerasus L.

35

 

14.

Cseresznyefajták

Prunus avium L.

40

 

15.

Fekete áfonya

Vaccinium myrtillus L.
Vaccinium corymbosum L.
Vaccinium angustifolium

40

 

16.

Fekete bodza (bodzabogyó)

Sambucus nigra L. Sambucus canadensis

50

 

17.

Málna

Rubus idaeus L. Rubus strigorus Michx.
Rubus occidentalis L.

40

 

18.

Kajszibarackok

Prunus armeniaca L.

40

 

19.

Szamóca (földieper)

Fragaria x. ananassa Duchesne (Fragaria chiloensis Duchesne x Fragaria virginia Duchesne)

40

 

Mocsári hamvas szeder
Faeper
Vadszeder

Rubus chamaemorus L.
Morus hybrid
Rubus fruitcosus L.

40

 

20.

Tőzegáfonya

Vaccinium macrocarpon Aiton
Vaccinium oxycoccos L.

30

 

21.

Birsalma

Cydonnia oblonga Mill.

50

 

22.

Citrom és zöldcitrom

Citrus limon (L.) Brum.f.
Citrus limon Rissa
Citrus aurantifolia (Christm.) (swingle)

25

 

23.

Más, ezen kategóriához
tartozó gyümölcsök

 

25

 

II. Alacsony savtartalmú, pépes vagy nagyon ízes, illatos gyümölcsök, amelyeknek leve természetes állapotban élvezhetetlen

 

1.

Mangó

Mangifera indica L.

25

 

2.

Banán

Musa fajok, ide értve a M. acuminata-t és a M. paradisiaca-t, a többit nem

25

 

3.

Guava

Psidium guajava L.

25

 

4.

Papaya

Carica papaya L.

25

 

5.

Licsi

Litchi chinesis Sonn.

25

 

6.

Azaról galagonya / francia
galagonya

Crataegus azarolus

25

 

7.

Savanyú anóna

Annona muricata L.

25

 

8.

Ökörszív

Annona reticulata

25

 

9.

Cukoralma

Annona squamosa L.

25

 

10.

Gránátalma

Punica granatum L.

25

 

11.

Kasugyümölcs

Anacardium occidentale L.

25

 

12.

Spanyolszilva

Spondias mombin

25

 

13.

Umbu

Spondias tuberosa Arruda ex Kost.

25

 

14.

Más, ezen kategóriába tartozó
gyümölcsök

 

25

 

III. Természetes állapotukban élvezhető levű gyümölcsök

 

1.

Alma

Malus domestica Borkh.

50

 

2.

Körte

Pyrus communis L.

50

 

3.

Őszibarack

Prunus persica (L.) Batsch var. persica

50

 

4.

Citrusfélék, kivéve citrom és
zöldcitrom

 

50

 

5.

Ananász

Ananas comosus (L.) Merrill

50

 

6.

Más, ezen kategóriába tartozó
gyümölcsök

 

50

F rész
Sűrítményből készült gyümölcslé és a sűrítményből készült gyümölcspüré minimális Brix-értékei

 

A. A gyümölcs általános megnevezése

B. Növénytani megnevezés

C. Minimális Brix-érték

 

1.

Alma (*)

Malus domestica Borkh.

11,2

 

2.

Kajszibarack (**)

Prunus armeniaca L.

11,2

 

3.

Banán (**)

Musa x paradisiaca L. (plantain fajták kivételével).

21,0

 

4.

Fekete ribizli (*)

Ribes nigrum L.

11,0

 

5.

Szőlő (*)

Vitis vinifera L. vagy azok hibridjei
Vitis labrusca L. vagy azok hibridjei

15,9

 

6.

Grépfrút (*)

Citrus x paradise Macfad.

10,0

 

7.

Guava (**)

Psidium guajava L.

8,5

 

8.

Citrom (*)

Citrus limon (L.) Burm.f.

8,0

 

9.

Mangó (**)

Mangifera indica L.

13,5

 

10.

Narancs (*)

Citrus sinensis (L.) Osbeck

11,2

 

11.

Marakuja (Golgotavirág gyümölcse (*)

Passiflora edulis Sims

12,0

 

12.

Őszibarack (**)

Prunus persica (L.) Batsch var. Persica

10,0

 

13.

Körte (**)

Pyrus communis L.

11,9

 

14.

Ananász (*)

Ananas comosus (L.) Merr.

12,8

 

15.

Málna (*)

Rubus idaeus L.

7,0

 

16.

Meggy (*)

Prunus cerasus L.

13,5

 

17.

Földieper (*)

Fragaria x ananassa Duch.

7,0

 

18.

Paradicsom (*)

Lycopersicon esculentum, Mill.

5,0

 

19.

Mandarin (*)

Citrus reticulata Blanco

11,2

(*) Olyan termékek esetében, amelyeket gyümölcsléként állítanak elő, a víz 20 °C-on mért sűrűségéhez viszonyított minimális relatív sűrűség (d 20/20) kerül meghatározásra.
(**) Olyan termékek esetében, amelyeket püréként állítanak elő, csak minimális korrigálatlan – savtartalomtól függő korrekció nélküli – Brix-érték kerül meghatározásra.
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. október 29. napjával.

2

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére