BÜ BH 2013/58
BÜ BH 2013/58
2013.03.01.
I. A rablás bűntettével halmazatban a személyi szabadság megsértésének bűntette is megállapítható, ha a terhelt a rablási cselekménye végrehajtása során a dolog elvétele érdekében alkalmazott személyi szabadságtól megfosztást a dologelvételt követően a helyszínt elhagyva fenntartja [Btk. 321. § (1) bek., Btk. 175. § (1) bek.].
II. A személyi szabadság megsértése aljas indokból elkövetettként minősül, ha a rablási cselekmény befejezését követően a sértett személyi szabadságtól megfosztott állapotának fenntartása a rablás miatti felelősségre vonás elkerülését célozza [Btk. 175. § (1) bek., (3) bek. I. tétel a) pontja; 15. Irányelv II/3. pont].
III. A személyi szabadság megsértésének bűntette nem minősül fegyveresen elkövetettként, ha a tényállás nem tartalmaz adatot arra, hogy az elkövető által magánál tartott lőfegyver-utánzatot a személyi szabadságtól megfosztáshoz vagy a megfosztottság fenntartásához fenyegetésül használta [Btk. 137. § 4/a) pont; Btk. 175. § (3) bek. g) pont].
A megyei bíróság a 2010. november 24. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki rablás bűntettében [Btk. 321. § (1) bekezdés, (5) bekezdés a) pontja] és 3 rendbeli – ebből 2 rendbeli cselekmény közvetett tettesként elkövetett – személyi szabadság megsértésének bűntettében [Btk. 175. § (1) bekezdés, (3) bekezdés I/a) pontja]. Ezért őt – halmazati büntetésül – 8 évi börtönbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte, ugyanakkor az ellene felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 229. § (1) és (2) bekezdés] vádja alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a terhelt a rablás bűntettét és a 3 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettét egyaránt megvalósította, mert a rablási cselekmény befejezését követően a ragasztószalaggal a székhez kötözött sértetteknek ezt az állapotát továbbra is fenntartotta, ezáltal korlátozta őket személyi szabadságukban. Megfosztotta őket a rendőrség azonnal értesítésének, ezáltal az ún. forró nyomon történő üldözésnek a lehetőségétől. Mivel a terhelt cselekményét nem egy múltbeli történés, hanem egy jövőbeni esemény, a felelősségre vonás elkerülése vezérelte, ekként a bíróság álláspontja szerint a cselekmény aljas célból elkövetettnek minősül.
A kétirányú fellebbezések folytán az ítélőtábla a 2011. március 8. napján meghozott ítéletével a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta: a terhelt rablási cselekményét a Btk. 321. § (1) bekezdése és az (5) bekezdés a) és b) pontja szerint is, míg a személyi szabadság megsértése bűntettének értékelt cselekményt a Btk. 175. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I/a) és I/g) pontja szerint is minősítette. A kiszabott börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás időtartamát egyaránt 10 évre súlyosította.
Az ítélőtábla a szabadság és az emberi méltóság elleni cselekmény minősítő körülményeivel kapcsolatos jogi indokolásában – egyetértve az elsőfokú bíróság okfejtésével – rámutatott, hogy az állandóan követett bírói gyakorlat szerint abban az esetben, ha a rablás befejezése után az elkövető továbbra is fenntartja a rablásban érintett személy vagy személyek személyi szabadságának megsértését, anyagi halmazat létesül, és a terhelt bűnösségét az emberi méltóság elleni bűncselekményben is meg kell állapítani.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjában írt felülvizsgálati okra hivatkozva.
Az indítványozó szerint a tényállás alapján az állapítható meg, hogy a terhelt a vagyon elleni bűncselekmény sikeres elkövetése érdekében személyi szabadságuktól megfosztott személyek ezen állapotának fenntartása érdekében semmit nem tett. Ezért terhére az eszközcselekmény önálló büntetőjogi értékelése, miként az aljas indokból minősítő körülmény is, téves. A terhelt az adott helyzetben kialakult pszichikailag zavart állapotában a sértettek megkötözésével nem személy elleni erőszakot kívánt alkalmazni, célja a pénz megszerzésére irányult. Az ennek érdekében kifejtett magatartása pedig nem vonható az aljas cél fogalomkörébe.
Mindezekre figyelemmel a megtámadott ítéletek megváltoztatását és a terhelt 3 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette alóli felmentését és jóval enyhébb büntetés kiszabását indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, ezért a megtámadott határozatok hatályában tartására tett indítványt.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatára a terhelt írásban észrevételeket tett. Ebben kifejtette, hogy a rablási cselekmény befejezését követően, a helyszín elhagyásakor már egyik postai alkalmazott sem volt megkötözve, a személyi szabadságuk korlátozása csupán a pénz eltulajdonításának idejére korlátozódott. Hivatkozott arra, hogy a sértettek megkötözése hevenyészett, jelképes volt, tényleges fizikai korlátot a szabad akarata gyakorlásának nem támasztott, melyet az is bizonyít, hogy a sértettek a terhelt távozását követően azonnal megkezdték kiszabadításukat. Kifogásolta azt is, hogy az eljárt bíróságok – megítélése szerint – nem vettek figyelembe számos, a javára szóló enyhítő körülményt, ezek között azt, hogy a vele szemben alkalmazott rendőri intézkedés következtében maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést szenvedett.
A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány – a felülvizsgálat eljárásjogilag megengedett keretei között – nem megalapozott.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek törvényben rögzített szigorú korlátai vannak. A felülvizsgálati eljárás során a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 423. § (1) bekezdés]. Ez azt jelenti, hogy az eljárt bíróságok által megállapított történeti tényállás, illetve ennek módja: a lefolytatott bizonyítási eljárás, annak esetleges hiányosságai, és annak eredményeképp a bizonyítékok mikénti értékelése nem támadható.
Ezért a Kúria érdemben nem foglalkozott a terheltnek a legfőbb ügyészségi átiratban foglaltakra írásban előterjesztett észrevételeinek azon részével, amelyek eltérő tényálláson alapultak, a tényállást vitatták, illetve az abban nem szereplő körülményekre hivatkoztak.
A felülvizsgálati eljárásban érvényesülő szigorú tényálláshoz kötöttség folytán a terhelt terhére rótt cselekmények minősítését érintő jogkérdésben is az irányadó tényállás alapján kell állást foglalni.
A tényállás szerint, miközben a terhelt a sértettek számára éles lőfegyvernek tűnő pisztolyát folyamatosan T. L. sértett felé tartotta, ezzel őt az akaratának megfelelő magatartásra kényszerítette. Ennek megfelelőn T. L. először S. M. sértett mindkét kezét ragasztotta a szék karfájához, majd K.-né M. K. mellkasát egy karfa nélküli székhez rögzítette oly módon, hogy őt a szék háttámlájával együtt többször körbetekerte ragasztószalaggal. Miután ezzel végzett, a terhelt T. L.-t is leültette, és a ragasztószalaggal egy székhez kötözte. A terhelt a pénz trezorból történő kivételét követően futva hagyta el a helyiséget, majd röviddel ezután visszalépett, és mivel látta, hogy a rendőrség értesítésnek a megakadályozása céljából megkötözött személyek közül T. L. és S. M. is szabadulni próbálnak, megkérdezte őket, hogy riasztás történt-e. Az egybehangzó nemleges választ követően a terhelt a megkötözött alkalmazottakat magukra hagyta és a főpénztárból az épületbe érkezés útvonalán sietősen távozott.
E történeti tényállás alapján a Kúria megállapította, hogy az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak sérelme nélkül állapították meg a terhelt büntetőjogi felelősségét a rablás bűntette mellett a személyi szabadság megsértése bűntettében.
A Btk. 175. § (1) bekezdése szerint személyi szabadság megsértésének bűntettét követi el, aki mást személyi szabadságától megfoszt.
A bűncselekmény törvényi tényállása nyitott, ami azt jelenti, hogy az elkövetési magatartást a törvény közelebbről nem határozza meg. A személyi szabadságtól megfosztás sokféle magatartásban nyilvánulhat meg. Egyaránt értendő alatta fogságba vetés, fogságban tartás és fogva hagyás. Ha azonban a fogságba vetés eleve és tudottan szándékos, akkor azt követő fogságban hagyás – értelemszerűen – az eredeti szándéknak megfelelő magatartás folytatása.
Az eredeti – fogságba vetési – és a további – fogságban tartási – indok és cél azonban nem feltétlenül azonos.
Nem vitás, hogy a rablás, mint személy elleni erőszakkal megvalósuló vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének egyik módja az, hogy az elkövető az idegen dolog elvételének sikeres végrehajtása érdekében valakit személyi szabadságától megfoszt. Ekkor a személyi szabadságtól megfosztás a rablás törvényi tényállásának részcselekménye (védekezésre képtelen állapotba helyezés), ennek önálló büntetőjogi értékelésére nyilvánvalóan nem kerülhet sor.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a rablás bűncselekményének keretei között már értékelt személyi szabadságtól való megfosztás mellett azt követő fogságban hagyó magatartás – a fogság fenntartása – önálló büntetőjogi értékelése is kizárt lenne.
Jelen ügyben az irányadó tényállás szerint a terhelt két sértettet az erre kényszerített harmadik sértettel a kifejezetten e célra magával hozott ragasztószalaggal székekhez kötöztette, majd a közvetlen tettesként felhasznált sértettet maga kötözte meg, és a pénz elvételét követően a fogva tartás helyszínéről távozva ezen állapotukat azért sem szüntette meg, hogy a rendőrség értesítése ne történhessék meg. (Az a bűncselekmény megállapítása szempontjából közömbös, hogy a rendőrség riasztása már korábban megtörtént, amint az is, hogy a sértettek a terhelt távozása után azonnal megkezdték kiszabadításukat.)
Ezért a 3 rendbeli személyi szabadság megsértése bűntettének megállapítása – melyből 2 rendbeli cselekményt közvetett tettesként követett el – a terhelt terhére a büntető anyagi jog szabályainak megfelel.
Törvényes annak megállapítása is, hogy e bűncselekményeket a terhelt aljas indokból követte el. A töretlen bírói gyakorlat szerint az élet, testi épség elleni bűncselekmények körében az aljas indokból történő elkövetés megállapítható, ha a véghezvitt más bűncselekmény leplezése vagy a felelősségre vonás elkerülése végett követik el a cselekményt (15. Irányelv II. 3. pont]. Ugyanez az értelmezés irányadó a Btk. XIII. Fejezetének III. Címében szabályozott és ilyen minősített esetet tartalmazó személyi szabadság megsértése esetében is.
Tévedett azonban az ítélőtábla, amikor a személyi szabadság megsértésének bűntettét fegyveresen [Btk. 175. § (3) bekezdés g) pont] elkövetettként is minősítette. Az irányadó tényállás ugyanis azt nem rögzíti, hogy a terhelt a fogságban tartást is úgy követte el, hogy a riasztófegyvert továbbra is a sértettre irányította, azzal fenyegetve. A történeti tényállásból nem lehet megállapítani, hogy a rablást a Btk. 137. § 4. a) pont szerinti értelmező rendelkezés alapján fegyveresen megvalósító terhelt a későbbiekben a riasztófegyverrel mit tett, ezért nincs alap a személyi szabadság megsértése bűntette e minősítette esetének megállapítására.
Az azonban, hogy a személyi szabadság megsértésének bűntette egyszeresen vagy többszörösen minősül súlyosabban, a felülvizsgálati eljárás szempontjából közömbös. A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja értelmében ugyanis a kiszabott büntetés felülvizsgálatának akkor van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése vagy a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
Mivel a felülvizsgálati indítványban kifejtettekkel ellentétben a rablás bűntette mellett a 3 rendbeli személyi szabadság megsértésének minősített esete is a terhelt terhére értékelendő, tehát a bűncselekmény minősítése a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja szempontjából nem bizonyult törvénysértőnek, a kiszabott büntetés érdemi felülvizsgálatára a védelmi indítvány nem szolgáltatott jogi alapot. A személyi szabadság megsértése bűntettének minősítésében történő változás – az egyik minősítő körülmény elhagyása – ellenére sem állapítható meg az, hogy a törvénysértő minősítés törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte volna.
A terhelt terhére felrótt rablás bűntette és 3 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette az elkövetéskor – 2009. november 17-én – hatályos büntetőtörvény halmazati büntetésre vonatkozó szabályai alapján [a Btk. 2009. évi LXXX. törvény 8. §-ával módosított 40. § (2) bekezdése, amely 2009. augusztus 9-e óta hatályos], figyelemmel a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételére is [Btk. 321. § (5) bekezdés], tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.
Az ítélőtábla által kiszabott tíz évi börtön ezért a törvényesen kiszabható legenyhébb tartamú szabadságvesztés, amelynek enyhítésére a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség, de ennek nem is lenne indoka.
Mivel a jogerősen kiszabott büntetés törvényes, annak megváltoztatására nincs lehetőség, a Kúria a terhelt által enyhítő körülményként hivatkozott tényekkel érdemben nem foglalkozott.
Mindezekre figyelemmel a Kúria a Be. 426. §-a alapján a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatot hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 776/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás