PÜ BH 2013/67
PÜ BH 2013/67
2013.03.01.
A végrendeletben az örökhagyó által használt helytelen jogi kifejezéseket az örökhagyó akaratának megfelelően kell értelmezni; nem az örökhagyó szóhasználatából kell kiindulni, hanem a végrendelet tartalmát egészében, a megítélésénél szerepet játszó valamennyi körülmény feltárásával, az örökhagyónak a végintézkedését követően, az alakszerűségi követelmények nélkül megtett nyilatkozatának figyelembevételével kell értelmezni [Ptk. 94. § (1) és (2) bek., 636-637. §, 641. § (1) bek., PK 82. állásfoglalás].
Az örökhagyó a 2003. január 22-i keltezésű írásbeli magánvégrendeletében úgy rendelkezett, hogy az általa birtokolt lakásban meglévő valamennyi ingóságát keresztlánya, a felperes örökölje. A hagyatékába tartozó ingóságokból két kivételt tett: egy portrét és a könyvtárának a hegymászó témájú könyveit a perben nem álló személyekre hagyta. Az örökhagyó 2003. október 6. napján egy „Függelék a Végrendelethez” elnevezésű – a perben az alábbiak szerint nem szó szerint hivatkozott – okiratot írt alá, amelyben a temetéséről rendelkezett, továbbá az eltemetése után az átutalási bankszámláján megmaradt összeget a végrendeletében megnevezett felperesnek kérte átadni.
A közjegyző a hagyatéki eljárásban az örökhagyó hagyatékába tartozó lakossági folyószámlán nyilvántartott 3 110 830 forintot és kamatait ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át törvényes öröklés jogcímén. A hagyatékátadó végzés indokolása szerint a „Függelék” megnevezésű okirat alakilag hibás írásbeli magánvégrendelet, így a közjegyző az ezzel az okirattal érintett hagyatékot a törvényes öröklés rendje szerint adta át.
A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a hagyatékátadó végzésben feltüntetett folyószámla-követelés végrendeleti örököse és kérte a feljogosítását arra, hogy annak összegét felvegye.
Az alperesnek a kereset elutasítására irányuló ellenkérelmében foglaltak szerint a végrendelet kizárólag a lakásban található ingóságokra terjed ki, ezért a folyószámla-követelésre nem.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó hagyatékához tartozó lakossági folyószámla-követelés végrendeleti örököse a felperes. Indokolásának jogi okfejtése szerint a „függelék a végrendelethez elnevezésű okirat” az írásbeli magánvégrendelet alaki követelményének nem felel meg, viszont ebből az okiratból következtetni lehet az örökhagyó 2003. január 22. napján kelt végrendeletében kifejezésre juttatott szándékára, valódi akaratára. A Legfelsőbb Bíróság PK 82. számú állásfoglalásában rögzített jogelvekre figyelemmel, továbbá a végrendelet tartalma, valamint a „függelék alapján” a végrendelkező örökhagyó végakaratát vizsgálva egyértelműen megállapíthatónak tartotta, hogy az örökhagyó az említett írásbeli magánvégrendeletében a végrendelkezés idején meglévő teljes vagyonáról kívánt végrendelkezni, amelybe beletartozik a folyószámla-követelés is.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául azzal a pontosítással fogadta el, hogy az adott, pénzintézetnél vezetett számla nem lakossági folyószámla, hanem bankszámla.
Az így pontosított tényállásból azonban eltérő jogi következtetést vont le. Megítélése szerint a „Függelék” tartalmából egyértelmű, hogy a bankszámlán kezelt pénzösszeg örököséül az örökhagyó a felperest kívánta tenni. A „Függelék” azonban – a felek által sem vitatottan – alakilag hibás, ezért joghatás kiváltására nem alkalmas. A felperes ezért kizárólag a 2003. január 22-én kelt végrendelet alapján örökölhet. Miután az örökhagyó a lakásában lévő ingóságai tekintetében kívánta a felperest örökösévé tenni, ezért a perben azt kellett vizsgálni, hogy a bankszámlán kezelt pénzösszeg „a megjelölt fellelési helyen lévő ingóság-e”.
Kifejtette, hogy a tulajdonjog tárgya minden birtokba vehető dolog lehet; a pénzre a Ptk. 94. § (1) és (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog szabályai alkalmazandók.
A jogerős ítélet indokolása szerint: A bankszámlán elhelyezett összeg az örökhagyó tulajdonában volt ugyan, azonban „az örökség fellelésének helyén nem”. A Ptk. 529. § (1) és (2) bekezdéséből következően a bankszámlára befizetett pénzösszeg a számlavezető pénzintézet birtokába kerül, az kezeli, visszaszolgáltatási kötelezettsége a számla egyenlegére áll fenn. A számlán elhelyezett pénzösszeg mint ingóság [Ptk. 94. § (2) bekezdés] tehát kikerül a számlatulajdonos birtokából, annak visszakövetelésére kötelmi igénye van. E kötelmi igényt a bankszámlaszerződés testesíti meg, azonban ha ez az okirat bárkinek a birtokába is kerül, a jogutódlás a számlakövetelésre még nem következik be. Ehhez az szükséges, hogy a kötelmi igény vonatkozásában kerüljön sor jogutódlásra. A végrendelet azonban kötelmi igény tekintetében semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. A bankszámlán kezelt pénzösszeg ingóságként nem volt az örökhagyó által birtokolt lakásban, ezért ennek az összegnek a tulajdonjogát a felperes öröklés jogcímén nem szerezhette meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Indokolásul előadta, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 636. és 637. §-ában foglaltakat, a másodfokú bíróság a végrendelet tartalmát nem kellő körültekintéssel értékelte. A favor testamenti elvét alkalmazva, az örökhagyó feltehető akaratát vizsgálva szerinte a perbeli esetben az örökhagyó végrendelete nem értelmezhető másként, minthogy minden vagyonát reá szándékozott hagyni, lévén, hogy a gyermektelen örökhagyónak ő jelentette a családot. Hivatkozása szerint egyértelmű, hogy az örökhagyó nem kívánta a törvényes öröklés érvényesülését. Ezt támasztja alá az alaki hibája miatt végrendeletként érvénytelen „Függelék” is.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban már nem volt vitás, hogy a pénzt – így a folyószámla-követelést is – ingó dolognak kell tekinteni. A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban abban a kérdésben kellett állást foglalnia: a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok alkalmazásával helytállóan jutott-e arra a jogi következtetésre, hogy az örökhagyó hagyatékába tartozó lakossági folyószámla-követelésen a felperes öröklés jogcímén nem szerzett tulajdonjogot.
Ennek elbírálása érdekében elsődlegesen az örökhagyó valódi végakaratát kellett felderíteni. Azt kellett vizsgálat tárgyává tenni, hogy a végintézkedésből minden kétséget kizáróan kitűnik-e az örökhagyó valóságos akarata, a végintézkedés minden vonatkozásban kifejezésre juttatja-e az örökhagyó szándékát.
A jogtudománynak az ítélkezési gyakorlatban követett egyöntetű álláspontja szerint a végrendeletet mindig az akarati elv szem előtt tartásával, a favor testamenti elvének érvényre juttatásával kell értelmezni. A végrendeletet kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a legmesszebbmenően érvényre jusson, a végrendelet érvényes legyen és hatályban maradjon. A magyar magánjogban évszázadok óta töretlenül érvényesül az az elv, hogy az örökhagyó végintézkedését a végrendelkező akaratának (mens testatoris) tiszteletben tartásával, a végrendelet lehető érvényben tartása (favor testamenti) követelményét szem előtt tartva kell értelmezni. Mind a Magyar Királyi Kúria gyakorlatában (Dt.XI.k.216. számú 1913.), mind a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága PK 82. számú állásfoglalásában és a többi között a BH 1988.99. szám alatt közzétett eseti döntésben megjelenik az a követelmény, hogy az értelmezés során irányadónak tartott akarati elv érvényesülése tekintetében minden olyan adatot figyelembe kell venni, amely a végrendelkező akaratára világosságot derít. Ennek szellemében a PK 82. számú állásfoglalásban írtak szerint a végintézkedés körülményeiből, különösen magának az örökhagyónak a végrendelkezésen kívül, azt megelőzően vagy azt követően bármilyen alakban tett nyilatkozataiból, kijelentéseiből vagy akár ráutaló magatartásából is lehet következtetni arra, hogy a végrendelkezőnek mi volt a valódi akarata.
Az adott esetben a felperes az öröklési igényét az alperes által sem vitatottan érvényes végrendeletre alapozta, ezért az érdektelen, hogy a „Függelék a Végrendelethez” megnevezésű okirat megfelel-e a végrendelet alaki követelményeinek. Ez utóbbi okiratban foglaltaknak – mint az örökhagyó végrendeletét követően, alakszerűségi követelmények nélkül megtehető nyilatkozatnak – az okirat megnevezéséből is következően az alapjául szolgáló „Végrendelet” fentiek szerinti értelmezése szempontjából van jelentősége.
A gyermektelen örökhagyó egyetlen rokona a keresztlánya, a felperes volt. Ingatlanvagyonnal nem rendelkezett, egy idősek otthonában lévő lakásban élt, ebből következően minden ingó vagyonát (köztük: készpénz, értékpapír, bankszámlaszerződés) ebben az ingatlanban tartotta.
Az örökhagyó feltehető akaratának vizsgálata körében az elsőfokú bíróság helytállóan, okszerűen értékelte a végrendelet és a „Függelék a Végrendelethez” megnevezésű okirat tartalmát. Az utóbbi okirat önállóan joghatás kiváltására valóban nem alkalmas, mert az a helyesen idézett megnevezéséből is következően nem további végrendelkezés. A végrendelet magyarázatához, értelmezéséhez azonban mindenképpen támpontot ad. Ebben az okiratban az örökhagyó a temetéséről rendelkezett, amellyel a felperest bízta meg és ennek kapcsán rögzítette, hogy a temetési költségek fedezése után fennmaradó összeg a felperest illeti.
Tapasztalati tény, hogy a végrendeletek szövegében általánosan „bevett” szófordulat: az örökhagyó „a lakásban lévő valamennyi ingóságról” rendelkezik. Ebből a megfogalmazásból az adott esetben életszerűen az következik, hogy az örökhagyó valós szándéka szerint valamennyi vagyonáról kívánt rendelkezni, hiszen mindene ebben a lakásban volt. A már hivatkozottak szerinti egységes bírói gyakorlat például az általános örökösnevezéssel tartja azonos jelentőségűnek azt, ha az örökhagyó e kifejezés használata nélkül a végrendeletben felsorolt minden vagyona részére örököst rendel. Ez a körülmény kizárja a törvényes öröklést még arra a vagyontárgyra is, amelyet az örökhagyó a végrendelet alkotása után szerzett. A bírói gyakorlat hosszú ideje következetes abban a kérdésben is, hogy a nem helyes jogi kifejezéseket az örökhagyó valódi akaratának megfelelően kell értelmezni.
Az örökhagyó akarata tehát kétség esetén nem a végrendelet szóhasználatából, hanem a végrendelet egész tartalmából és az ügynek ahhoz kapcsolódó kísérő körülményeiből állapítható meg. Az adott esetben egyértelmű, hogy az örökhagyó a végrendeletében a teljes vagyonáról rendelkezett, a törvényes öröklés érvényesülését nem kívánta. Ezen belül a felperest – mint egyetlen rokonát, melyet ki is hangsúlyozott – kívánta általános örökösévé tenni, s mindösszesen a hagyatékban meglévő, külön meghatározott két vagyontárgyat kívánt más személyeknek juttatni [Ptk. 641. § (1) bekezdése szerinti dologi hagyomány]. Következésképpen a végrendeletben tételesen fel nem sorolt vagyontárgyakra a törvényes öröklés rendje nem érvényesülhet, mivel a teljes vagyon körébe nyilvánvalóan beletartozik a folyószámla-követelés is.
Arra pedig semmilyen adat nem merült fel, hogy a követelést megtestesítő bankszámlaszerződés mint okirat ne lett volna a lakásban fellelhető. Azt a hagyatéki leltárban is feltüntették, ezért a végrendelet tartalmának – az előzőekben kifejtett összefüggéseiben történt – feltárásával az elsőfokú bíróság aggálytalanul állapította meg, hogy az örökhagyó írásbeli magánvégrendeletében általános örököséül a felperest nevezte meg. Ezáltal a lakossági folyószámla-követelés végrendeleti örököse is a felperes [Ptk. 636. § (1)–(3) bekezdései].
A Kúria ezért a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül meghozott ítéletét helybenhagyta [Pp. 253. § (2) bekezdés].
(Kúria Pfv. I. 20.975/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás