• Tartalom

7/2013. (III. 1.) NGM rendelet

7/2013. (III. 1.) NGM rendelet

az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 32/2005. (X. 21.) PM rendelet módosításáról1

2013.03.04.

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 38. § (2) bekezdés a), b), e), g) és j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. § Az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 32/2005. (X. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 77. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
a) 86. §-át az elévülés tekintetében,
b) 32. § (1) bekezdését az igazgatási szolgáltatási díj visszatérítése vonatkozásában
alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy ahol a törvény adóhatóságot említ, azon az állami adóhatóságot, ahol illetéket említ, azon igazgatási szolgáltatási díjat kell érteni.”

2. § A Vhr. 80–83. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

80. § (1) Az igazgatási-szolgáltatási díjat fizetési számlára történő készpénzbefizetés vagy átutalás útján kell megfizetni a NAV 10032000-01076129-00000000 Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj és bírság bevételi számla javára.
(2) Az igazgatási-szolgáltatási díj megfizetését fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a befizetés tényét igazoló szelvény másolatával, átutalási megbízás esetén a pénzforgalmi szolgáltató által kiállított, az átutalás megindításának megtörténtét tanúsító igazolás (számlakivonat) másolatával kell igazolni. Az igazoláskor a szervező köteles az állami adóhatóságnak bemutatni a készpénzbefizetés tényét igazoló szelvény eredeti példányát, valamint az átutalás megindításának megtörténtét tanúsító eredeti igazolást (számlakivonatot).
(3) A 77. §-ban foglalt igazgatási-szolgáltatási díjat kérelmenként külön-külön kell fizetési számlára történő készpénzbefizetés vagy átutalás útján megfizetni.
81. § Fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén az állami adóhatóság által biztosított, megfelelő jogcímű megbízási nyomtatványt kell igénybe venni.
82. § (1) Átutalással történő fizetés esetén a közlemény rovat elején „X”-et, utolsó sorában jobbról a hetedik pozícióban # azonosító jelet kell feltüntetni és három mező üresen hagyása után a „310”-es kódszámot kell írni az alábbiak szerint:

#

3

1

0

(2) A 77. §-ban foglalt igazgatási szolgáltatási díj megfizetésekor az átutalási megbízás „X”-szel jelölt közlemény rovatában fel kell tüntetni az (1) bekezdésben megjelöltek mellett, a következő sorrendben egy-egy helyköz kihagyásával:
a) játékkaszinó esetén a kérelem tárgyát,
b) sorsolás és fogadás esetén a játékfajta elnevezését és a kérelem tárgyát.
83. § A szerencsejáték felügyeleti díj megfizetésekor a fizetési számlára történő készpénzbefizetés esetén a befizetés tényét igazoló szelvény vagy az átutalási megbízás esetén a pénzforgalmi szolgáltató által kiállított, az átutalás megindításának megtörténtét tanúsító igazolás (számlakivonat) közlemény rovatában fel kell tüntetni az érintett elszámolási időszakot, a szervező szerencsejáték felügyeleti azonosítóját, ajándéksorsolás esetén a formanyomtatvány benyújtásáról az állami adóhatóság által rendelkezésre bocsátott iktatószámot.”

3. § A Vhr.

a) 17/A. §-ában az „A pénzügyminiszter” szövegrész helyébe az „Az Szjtv. 3. § (2) bekezdése szerinti miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szöveg,

b) 17/B. § (1) bekezdésében a „pénzügyminiszter” szövegrész helyébe a „miniszter” szöveg,

d) 17/D. § (1) bekezdésében az „a pénzügyminiszter” szövegrészek helyébe az „a miniszter” szöveg,

e) 17/D. (4) bekezdésében az „A pénzügyminiszter” szövegrész helyébe az „A miniszter” szöveg,

f) 17/D. § (4) bekezdésében és 17/J. § (1) és (2) bekezdésében az „a pénzügyminiszternek” szövegrész helyébe az „a miniszternek” szöveg,

g) 75. § (5) bekezdésében a „b) pontjában” szövegrész helyébe az „a) pontjában” szöveg,

h) 85. § (2) bekezdésében a „78. §-ban meghatározott felügyeleti ellenőrzési díjat szervezőnként és negyedévenként” szövegrész helyébe a „szerencsejáték felügyeleti díjat szervezőnként és elszámolási időszakonként” szöveg

lép.

4. § Hatályát veszti a Vhr.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. március 5. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére