BÜ BH 2013/7
BÜ BH 2013/7
2013.01.01.
Nem a csalás bűnsegéde, hanem a hűtlen kezelés bűncselekményének a tettese az a bankfiókvezető, aki a hiteligény bírálatával összefüggő kötelezettségeit szándékosan megszegve a hitel előírt szükséges fedezetének tényleges meglétét nem ellenőrzi, ezáltal olyan személy részére tesz lehetővé hitelfolyósítást, akinek a hitel visszafizetésére reális lehetősége nincs és a folyósított hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyakkal sem rendelkezik [Btk. 318. § (1) bek., 19. § (1) bek., 21. § (2) bek.].
A városi bíróság ítéletével az I. rendű terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, s ezért egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. A járulékos kérdéseket elbírálva rendelkezett e terhelt tekintetében is a polgári jogi igényről.
Az I. rendű terheltet érintően az ítéleti tényállás lényege a következő:
A III. rendű terhelt a B. I. Kft. ügyvezetőjeként hitelt akart felvenni, és ehhez a II. rendű terhelt felajánlotta a segítségét.
A II. rendű terhelt személyesen kereste fel a bank v.-i fiókjának vezetőjét, az I. rendű terheltet, aki közölte vele, hogy bankjuk új termékeként nyújtandó gyorshitelhez elegendő a cég társasági szerződése, mérlegbeszámolója, főkönyvi kivonata és egy leltárfelvételi ív a cég vagyonáról. Az I. rendű terhelt ekkor arról is tájékoztatást adott, hogy a hitelkérőt a fiók minősíti, és a minősítésnek megfelelően határozza meg hitelajánlatát. A hitelajánlat összegét – a minősítéstől függően – 110-160%-os fedezeti hányaddal kell biztosítani. Amennyiben a fedezeti hányad az elvárt szintet nem biztosítja, a hitelajánlatot csökkenteni kell.
A III. rendű terhelt a II. rendű terhelt által elkészített hitelkérelmet a B. I. Kft. nevében eljárva 2000. szeptember 20-án a Bankhoz benyújtotta, és ahhoz hamis forgalmi adatokat feltüntető mérlegbeszámolót, valamint az APEH-nek megküldött társasági adóbevallás forgalmi adataitól eltérő adatokat tartalmazó főkönyvi kivonatot csatolt. A hamis tartalmú dokumentumokat a II. rendű terhelt adta át az I. rendű terheltnek.
Az alkalmazottal nem rendelkező B. I. Kft. egyébként a hiteligénylés időszakában és azt megelőzően egyáltalán nem működött, árbevételre nem tett szert, költsége sem merült fel, ezáltal a hitel visszafizetésére nem volt reális esélye.
A bankfióknál a hitel előkészítés során a becsatolt dokumentumokat nem vetették össze azokkal, amelyeket a kft. az APEH-nél és a cégbíróságnál leadott.
A bank előírásai szerint a hitel előkészítésének fontos része volt a helyszíni vizsgálat, melynek során a fiók hitelügyintézője ellenőrizni volt köteles a hitelfedezetek meglétét. Abban az esetben pedig, ha a helyszíni vizsgálat vagy az egyéb beszerzett információk alapján a hitelügyintéző a kockázat mértékét jelentősnek ítélte meg, csökkenthette az ajánlat mértékét vagy elvethette a hitelügyletet. A gyorshitel esetén a régió cenzúra bizottságánál kellett egyszerűsített hitelkérelmet jóváhagyásra előterjeszteni.
A hitelügylet kapcsán az I. rendű terhelt üzletkötőként, hitelügyintézőként lépett fel, a felajánlott fedezetet azonban ténylegesen nem ellenőrizte. Helyszíni ellenőrzésre nem került sor, így azt megállapítani, hogy a leltárfelvételi íven gyári szám szerint megjelölt gépek, amelyekről fényképet is kapott, az árukészlettel együtt a helyszínen vannak-e nem lehetett, illetve azokat beazonosítani nem volt módja, és azok tulajdonjogát sem tisztázta. A becsatolt fényképeken szereplő vagyontárgyak egyébként nem voltak azonosak a fedezetként felajánlottakkal, és a képek nem a cég tulajdonában álló helyiségben készültek.
A B. I. Kft.-vel kapcsolatos iratokat az I. rendű terhelt a bank másik hitelügyintézőjének, egyben beosztottjának, M. A.-nak azzal adta át, hogy az úgynevezett előszűrés alapján maximum 19 000 000 forint hitel adható a Kft.-nek.
Noha az I. rendű terhelt az ellenőrzést nem végezte el, M. A.-val azt közölte, hogy a fedezetül megjelölt gépeket és árukészleteket ellenőrizte, személyesen látta és azok megfelelőek, és arra utasította, hogy olyan helyszín ellenőrzési jegyzőkönyvet készítsen, mintha a faipari gépeket és a rönkfát ő, M. A. tekintette volna meg, mindent rendben talált volna, és megbízta a régió cenzúra bizottsághoz irányuló előterjesztés elkészítésével. Minősítésként azt közölve vele, hogy a B. I. Kft. dinamikusan fejlődő fafeldolgozó cég.
A jegyzőkönyvben a gépek, berendezések értékét 10 850 000 forintban – azaz könyv szerinti értéken –, míg a rönk-fűrészáru értékét 25 603 forintban – ugyancsak könyv szerinti értékén – tüntették fel és azt M. A. írta alá.
A régió cenzúra bizottság, ahová az így elkészített hitelkérelmi előterjesztés megérkezett, jóváhagyta a hitelkérelmet. Ez alapján 2000. október 10-én a III. rendű terhelt, mint a B. I. Kft. képviselője és a bank éves lejáratú hitelszerződést kötöttek, melyet a valótlan adatokkal közjegyzői okiratba foglaltak.
A hitelszerződés megkötését követően a bank a III. rendű terhelt által a Kft. nevében nyitott számlán 19 000 000 forint hitelt biztosított, amelyet a terhelt, illetve az ő meghatalmazása alapján eljáró II. rendű terhelt – több részletben – fel is vett.
A II. rendű terhelt ismerőse, S. T.-né a IV. rendű terhelten keresztül került kapcsolatba az V. rendű terhelttel, a G. Kft. ügyvezetőjével, akinek felajánlotta, hogy a kft. működéséhez ún. gyorshitelt szerez.
Bár a G. Kft.-t az V. rendű terhelt korábban elidegenítette a fiának és sógornőjének, II. rendű terhelt ötlete alapján azonban elhatározta a kölcsön felvételét.
A II. rendű terhelt ezért készített egy hitelkérelmet, amelyet – ahhoz hamis forgalmi adatokat tartalmazó mérlegbeszámolókat, és az APEH-nek megküldött társasági adóbevallás forgalmi adatairól teljes mértékben eltérő, valótlan tartalmú főkönyvi kivonatokat csatolva – a banknak benyújtottak.
Az V. rendű terhelt tisztában volt azzal, hogy az általa megadott adatokat tartalmazó okiratok hamisak, és nem a G. Kft. tényleges gazdasági helyzetét tükrözik.
A cég folyószámlájára gazdasági tevékenységből származó árbevétel nem folyt be, a számláról szállítói tartozások kiegyenlítésére nem került sor, azon egyéb gazdálkodási tevékenységet tartalmazó pénzügyi tranzakció sem bonyolódott. A hitel fedezetéül felajánlott gépekkel és anyagkészletekkel a G. Kft. nem rendelkezett, a hitel visszafizetésére reális lehetősége nem volt.
A hitel felvétele kapcsán az ún. előszűrést az I. rendű terhelt végezte a bank v.-i fiókjának vezetőjeként. Közölte a fióknál beosztottjaként dolgozó M. A.-val, hogy a fedezetként felsorolt ingóságok megfelelőek, és a G. Kft.-nek 20 000 000 forint kölcsön nyújtható. Ennek alapján a helyszín megjelölése nélkül M. A. helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvet készített, amit ezúttal szignójával sem látott el. Miután a terhelt nem közölte, hogy a fedezetet hol látta, M. A. 2001 nyarán megkérdezte: hol található a fedezet; ekkor a terhelt helyszínként K.-t nevezte meg.
Az I. rendű terhelt ezután utasította M. A.-t, hogy az előszűrés és a benyújtott dokumentumok alapján készítsen előterjesztést a hitel jóváhagyására a régió cenzúra bizottságához.
M. A. beszerezte a G. Kft. cégbírósági bejegyzéseit, a tevékenységi köröket azonban nem ellenőrizte, és az előterjesztést előkészítette.
Az előterjesztés alapján a régió cenzúra bizottság jóváhagyta a hitelkérelmet, így 2000. november 3-án az V. rendű terhelt mint a G. Kft. képviselője és a bank éves lejáratú hitelszerződést kötött, amelyet közjegyzői okiratba foglaltak, és amelybe a hitel biztosítékai és feltételei kapcsán valótlan adatok kerültek.
A hitelszerződés megkötése után a bank v.-i fiókjánál nyitott számlán 20 000 000 forint hitelt biztosított, amit az V. rendű terhelt, illetve az általa adott meghatalmazás alapján eljáró IV. rendű terhelt – több részletben – fel is vett.
A banki ügyintézőként eljáró I. rendű terhelt a gyorshitel fedezetét képező ingóságoknak a helyszíni fedezetvizsgálatát a kötelező előírás ellenére egyik esetben sem végezte el, és bár mint fiókvezető felelős volt a bankfiók által a régió cenzúra bizottságnak megküldött előterjesztések tartalmáért, azokhoz szándékosan olyan helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvet csatolt, amelyek valótlanul azt igazolták, hogy a fedezet ellenőrzése a banki belső szabályzatoknak, utasításuknak megfelelően megtörtént és a hitel fedezete megfelelő volt. Megfelelő fedezet híján a pénzintézet a hitelt nem engedélyezte volna.
Az elsőfokú határozatot a bejelentett fellebbezésekre tekintettel a megyei bíróság felülbírálta, és azt ítéletével az I. rendű terhelt tekintetében csak a bűnügyi zárlatra vonatkozó rendelkezését érintően változtatta meg.
A jogerős határozat ellen az I. rendű terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Indítványában arra hivatkozott, hogy a városi bíróság az I. rendű terhelt bűnösségét törvénysértően állapította meg, mivel a tényállás nem tartalmazza a csalás lényeges törvényi tényállási elemét, a jogtalan haszonszerzési célzatot, ahogy azt sem, hogy az I. rendű terhelt a szándékos bűncselekmény elkövetésében bűnsegédként a tettessel szándékegységben cselekedett.
Emellett megítélése szerint az elsőfokú bíróság megsértette indokolási kötelezettségét, mivel nem adott számot a bizonyítékok mikénti értékeléséről, arról, hogy mire alapította döntését, és az ítélet rendelkező része nincs összhangban a tényállással és a jogi indokolással.
Ezért elsősorban a megtámadott határozat megváltoztatását és védence felmentését kérte az ellene emelt vád alól, másodlagosan pedig a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására tett indítványt.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.
Álláspontja szerint a terhelt mint fiókvezető és egyben hitelügyintéző a pénzintézet vagyonának kezelésével megbízott személy volt, és miután szándékosan juttatott el valótlan tartalmú ellenőrzési jegyzőkönyvet a cenzúrát végző bizottsághoz, a hitelszerződés jóváhagyását kezdeményezve úgy, hogy mulasztása ellenére a pénzintézet védelme érdekében többletgaranciát nem kért, legalábbis belenyugodott abba, hogy a pénzintézet vagyoni hátrányt szenvedhet el, így cselekményével vagyonkezelői szabályszegést követett el, így megvalósította a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét, a bűnösségének megállapítása ezért helytálló.
Miután e bűncselekmény törvényi büntetési tételére tekintettel a kiszabott szabadságvesztés álláspontja szerint nem tekinthető törvénysértőnek, a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt.
A Kúria az indítványt részben kizártnak, részben megalapozatlannak találta.
A Be. 416. § (1) bekezdésének az indítványozó által is hivatkozott c) pontja szerint felülvizsgálati ok, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. § (1) bekezdés I. b) vagy c), illetve II–III. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor. Felülvizsgálati ok a 373. § (1) bekezdés III. a) pontjára figyelemmel az, ha a bíróság indokolási kötelezettségének olyan mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan, míg a b) pont szerint az, ha az ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
A védő indítványában ugyan arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából nem állapítható meg, mire alapította döntését. Az elsőfokú bíróság azonban a bizonyítékokat számba vette és értékelte; annak esetleges hiányosságai semmiképp sem tekinthetők olyannak, amelyek miatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan lenne. Az ítéletből megállapítható, mely bizonyítékokat fogadott el a bíróság, továbbá az is, hogy a terhelt terhére megállapított cselekményt miként minősítette.
Az ítélet esetleges megalapozatlansága – amint ezt a Legfelsőbb Bíróság az 1/2007. számú kollégiumi véleményében kifejtette – nem azonosítható az indokolási kötelezettség elmulasztásával, ahogy az irányadó tényállásból a bűncselekmény minősítésére levont helytelen következtetés sem.
Az indokolási kötelezettség megsértése kapcsán elsősorban azt kell vizsgálni: nyomon követhető-e a bíróság tényleges értékelő tevékenysége, annak eredménye azonban – ezen felülvizsgálati ok kapcsán – vitássá nem tehető.
Ebben a körben tehát az indítvány nem megalapozott.
Az indítványozó ugyan hivatkozott arra is, hogy tényállás nincs összhangban sem a rendelkező résszel, sem a jogi indokolással, azonban nem jelölte meg a rendelkező rész és az indokolás közötti ellentmondás mibenlétét.
Önmagában azonban a felülvizsgálat törvényi okára hivatkozás – az azt alátámasztó adatok, tények, indokok hiányában – a felülvizsgálatot nem teszi lehetővé [HGy 1596/2007.]. Így ebben a körben is kizárt a felülvizsgálat.
A Kúria egyéb – a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. b) és c) pontjában, valamint II–IV. pontjának valamelyikében meghatározott – eljárási szabályszegést sem észlelt.
A Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó; e tényállás a felülvizsgálati indítványban nem is támadható. Ezért a Kúria az indítványnak a tényállást vitató részével érdemben nem foglalkozott.
A Be. 416. § (1) bekezdésének – indítványban hivatkozott – a) pontja szerint felülvizsgálati ok, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
Az eljárt bíróságok azonban nem sértettek anyagi jogi szabályt, amikor az I. rendű terhelt bűnösségét megállapították.
Nem kétséges, az irányadó tényállás nem tartalmazza sem azt, hogy a terhelt jogtalan haszonszerzési célzattal követte el a cselekményt, vagy a tettes ilyen célzatáról tudomással bírt, sem pedig azt, hogy a tettessel szándékegységben cselekedett. Ez azonban csak akkor eredményezné a bűnösség jogsértő megállapítását, ha a tényállásban rögzített tevékenységével a terhelt egyetlen bűncselekmény törvényi tényállását sem valósította volna meg.
Az elsőfokú bíróság ugyan ítéletszerkesztési hibát követett el, amikor a tényállásban bizonyítékokra hivatkozott, illetve bizonyítékokat értékelt, ahogy akkor is, amikor az ítéletnek a bizonyítékokat értékelő részében állapította meg a tényállás egyes elemeit. Azonban a töretlen bírói gyakorlat szerint a tényállás részét képezi minden, az ítélet bármely részében rögzített tény.
Az ekként irányadó tényállás szerint a hitel kérőjét a bankfiók a banki szabályzat alapján minősítette és határozta meg e minősítés alapján a hitelajánlatot; a hitelajánlat összegét 110-160 százalékos fedezeti aránnyal biztosítania kellett, és amennyiben a fedezeti hányad nem biztosította az elvárt szintet, a hitelajánlatot kellett csökkentenie. A fiók hitelügyintézője köteles volt a fedezet meglétét, megfelelőségét, tehermentességét, egyedi azonosíthatóságát, műszaki állapotát, értékének megfelelőségét, azaz a kockázat mértékét ellenőrizni, és amennyiben azt jelentősnek ítélte meg, az ajánlatot csökkenteni, vagy a hitelügyletet elvetni.
Ugyancsak az irányadó tényállás része, hogy a terhelt mindkét ügyletben hitelügyintézőként lépett fel, azonban a fedezetet nem ellenőrizte. Ennek ellenére azt állítva, hogy a hitel fedezetét személyesen ellenőrizte, és az megfelelő, arra utasította munkatársát, hogy készítsen helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyvet, sőt, a B. I. Kft. kapcsán felszólította, hogy a jegyzőkönyvben a fedezetet könyv szerinti értékben azzal tüntesse fel, hogy a hitelt kérő gazdasági társaság dinamikusan fejlődő cég.
A terhelt mind a bankfiók vezetőjeként, mind az adott ügyben eljáró hitelügyintézőként a pénzintézet vagyonát kezelte; vagyonkezelési megbízása keretében döntött a hiteligényeknek a cenzúra-bizottság elé terjesztés nélküli elutasításáról vagy befogadásáról és a fedezet megfelelőségének, nagyságának minősítésével a cenzúra bizottság elé terjesztéséről.
A tényállásból és az elsőfokú bíróság által törvényesen értékelt bizonyítékokból – így a bank szervezeti és működési szabályzatából – egyértelműen következik, hogy az üzletkötő – jelen esetben a fiókvezető I. rendű terhelt – feladata elvégezni az adós-ügyfél minősítését, meghatározni a cég számára adható kölcsön nagyságát és ez alapján előkészíteni a cenzúra-előterjesztést.
A bankfiók teljes körű kereskedelmi banki szolgáltatásra volt jogosult – így hitel nyújtására is. A hitelt a betétesek vagyonából nyújtották, ebből következően a fiókvezető idegen vagyont kezelt, amivel gazdálkodnia kellett.
Miután a terhelt a vád tárgyává tett jogügyletek intézése során a fedezet ellenőrzését nem végezte el, ennek ellenére – anélkül, hogy további garanciákról gondoskodott volna – mindkét esetben a hitelszerződés jóváhagyását kezdeményezte, vagyonkezelői kötelességét szándékosan megszegte, és legalábbis belenyugodott abba, hogy ennek eredményeként a banknak jelentős vagyoni hátrányt okozott.
Így megvalósította a Btk. 319. § (1) bekezdésébe ütköző hűtlen kezelés bűncselekményének tényállási elemeit.
Töretlen a bírói gyakorlat annak megítélésben, hogy a hűtlen kezelés akkor állapítható meg, ha a vagyonkezeléssel kapcsolatos szabályok szándékos megszegésén túlmenően az ezzel okozati összefüggésben bekövetkező vagyoni hátrány tekintetében az elkövető – legalább eshetőleges – szándékára lehet következtetni.
A szándékosság pedig akkor állapítható meg, ha az elkövető tudja, hogy őt milyen kötelesség terheli, és azt szándékosan mulasztja el; emellett felismeri, hogy magatartása folytán vagyoni hátrány keletkezhet, amelynek következményeit kívánja, vagy abba legalábbis belenyugszik.
Az erre vonatkozó tényeket a jogerős ítéleti tényállás tartalmazza.
Ilyen kötelességszegésnek minősül, ha a pénzintézeti vezető vagy ügyintéző a vagyonkezelésre vonatkozó szabályok súlyos megsértésével biztosít hitelt, noha tisztában van azzal, hogy a hitel igénylőjének hitelképessége nem megfelelő, és ezáltal a pénzintézetnek vagyoni hátrányt okoz (BH 2004/6.).
Az indítvány tehát a bűnösség megállapításának támadását illetően sem megalapozott.
Bár a Be. 423. § (4) bekezdése szerint a Kúria a megtámadott határozatot csak a felülvizsgálati indítványban megjelölt ok alapján bírálja felül, és a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját az indítványozó felülvizsgálati okként nem jelölte meg, tartalma szerint azonban az indítvány a terhelt terhére megállapított bűncselekmény minősítését is támadta; ezért a Kúria a felülvizsgálatot ezen ok alapján is lefolytatta.
A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja szerint felülvizsgálati ok, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése vagy a büntetőjog valamely szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki. Ebből következően a törvénysértő minősítés csak akkor felülvizsgálati ok, ha emiatt a kiszabott büntetés is törvénysértő.
A fent kifejtettek szerint az eljárt bíróságok az I. rendű terhelt cselekményének jogi minősítése körében tévedtek. A terhelt a terhére megállapított cselekményekkel ugyanis nem a csalás, hanem a hűtlen kezelés bűncselekményét valósította meg, így azok minősítése törvénysértő.
Nem vitás, a csalási cselekmények tettese a B. I. Kft. nevében eljáró III. rendű terhelt, valamint a G. Kft. nevében eljáró V. rendű terhelt volt. Az I. rendű terhelt tényállásban írt cselekvősége nem nyújt következtetési alapot arra, hogy ténylegesen felismerte: a III. rendű, illetve az V. rendű terheltek által képviselt cégeknek nincs reális lehetőségük a hitel visszafizetésére, így ilyen szándékuk is kizárt. Szándékegység hiányában pedig az I. rendű terhelt cselekményének a tettesek csalási cselekményeihez nyújtott bűnsegélykénti értékelése téves. Az eljárt bíróságok által alkalmazott minősítés mindezen felül kifogásolható azért is, mert az I. rendű terhelt cselekményei csaláshoz nyújtott bűnsegélyként sem lettek volna a folytatólagosság egységébe vonhatók, miután a különböző elkövetők tettesi alapcselekményei nem alkothatnak törvényi egységet; a részesi bűncselekmények rendbelisége – ahogy minősítése is – a tettesi alapcselekményekhez igazodik (3/2011. BJE I. pontja).
Miután azonban a tényállásban rögzített cselekményekkel az I. rendű terhelt helyesen a hűtlen kezelés bűncselekményét valósította meg, amelyeket tettesként, egységes akaratelhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközben követett el, azok az okozott hátrány mértékére tekintettel a Btk. 319. § (3) bekezdés b) pontja szerinti, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettének minősülnek.
E cselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ezért a terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetés neme törvényes, és annak mértéke – az egy év hat hónapi tartam – is a törvényi büntetési keretek közötti, törvénysértően eltúlzottnak sem tekinthető; törvénysértő büntetés hiányában pedig a minősítés felülvizsgálatának nincs helye.
Mindezekre figyelemmel a megtámadott határozatokat a Kúria a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 102/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás