• Tartalom

70/2013. (V. 28.) ME határozat

70/2013. (V. 28.) ME határozat

a Magyar Köztársaság Kormánya, a Cseh Köztársaság Kormánya, a Lengyel Köztársaság Kormánya, valamint a Szlovák Köztársaság Kormánya között a Nemzetközi Visegrádi Alap létrehozásáról szóló, Stirinben, 2000. június 9-én aláírt Megállapodás módosítására adott felhatalmazásról

2013.05.28.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyar Köztársaság Kormánya, a Cseh Köztársaság Kormánya, a Lengyel Köztársaság Kormánya, valamint a Szlovák Köztársaság Kormánya között a Nemzetközi Visegrádi Alap létrehozásáról szóló, Stirinben, 2000. június 9-én aláírt Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) módosításával;
2. felhatalmazom a külügyminisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a külügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külügyminisztert, hogy a Megállapodás módosításának létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a külügyminisztert, hogy a Megállapodás módosítását követően a Megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjessze a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére