78/2013. (VI. 12.) ME határozat
78/2013. (VI. 12.) ME határozat
Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a magyar–román államhatár mentén lévő szénhidrogén-előfordulások közös kutatásáról, valamint kitermeléséről szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról
2013.06.12.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5 §. (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzeti fejlesztési miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a magyar–román államhatár mentén lévő szénhidrogén-előfordulások közös kutatásáról, valamint kitermeléséről szóló megállapodás létrehozásával;
2. felhatalmazom az energiapolitikáért felelős minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom az energiapolitikáért felelős minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhatalmazom a külpolitikáért felelős minisztert, hogy a megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom az energiapolitikáért felelős minisztert és a külpolitikáért felelős minisztert, hogy a megállapodás létrehozását követően a megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
