• Tartalom

8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelet

8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelet

a tőkepiaci törvényben meghatározott, kizárólagos elektronikus kapcsolattartással nem érintett egyes bejelentési kötelezettségek teljesítésének tartalmi és formai feltételeiről1

2013.07.01.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 117. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 21. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. ÁNYK-űrlap: jogszabályban meghatározott, általános nyomtatványtervező programmal előállított űrlap;

2. ÁNYK-űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás: jogszabályban meghatározott, ÁNYK-űrlapok ügyfél általi kitöltését, hatóságokhoz való azonosítással egybekötött benyújtását biztosító szolgáltatás;

3. elektronikus űrlap: a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet 2. § 3. pontjában meghatározott fogalom;

4. ERA rendszer: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) által a hiteles adatok fogadásához kialakított és üzemeltetett, biztonságos kézbesítési szolgáltatásnak minősülő elektronikus kézbesítési rendszer;

5. forgalmazó: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 5. § (1) bekezdés 51. pontjában meghatározott személy;

6. nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír: olyan értékpapír, amelynek forgalomba hozatala nem minősül zártkörűnek;

7. ügyfélkapu: jogszabályban meghatározott, az ügyfél jelszavas azonosítását biztosító szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás;

8. zártkörűen forgalomba hozott értékpapír: olyan értékpapír, amelyet a Tpt. 14. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek valamelyikének megfelelően hoznak forgalomba.

2. § A rendelet hatálya kiterjed a zártkörűen és a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátójára, a szabályozott piacra való bevezetést kezdeményező személyre, a forgalmazóra, az árjegyzőre, a befektetési és árutőzsdei szolgáltatóra, továbbá mindazon természetes és nem természetes személyre, akire (amelyre) nézve a Tpt. e rendeletben megjelölt rendelkezései bejelentési kötelezettséget írnak elő (a továbbiakban együtt: bejelentésre kötelezett személy).

3. § (1) A zártkörűen forgalomba hozott értékpapír kibocsátójának a Tpt. 17. § (1) bekezdésében foglalt – az értékpapír zártkörű forgalomba hozatalára vonatkozó – bejelentési kötelezettségét az 1. mellékletben foglalt és meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon kell teljesítenie az engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi, törlési eljárásokban, valamint a bejelentések során alkalmazott elektronikus űrlapok benyújtásának technikai feltételeiről szóló 2/2013. (II. 12.) PSZÁF rendelet rendelkezései szerint az ERA rendszeren keresztül.

(2) A nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátójának

a) a Tpt. 21. § (3) bekezdésében foglalt – a forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos – bejelentési kötelezettségét a 2. mellékletben,

b) a Tpt. 22. § (3) bekezdésében foglalt – az értékesíteni, illetve juttatni kívánt értékpapírok számával és jellegével, valamint az értékesítés, illetőleg juttatás indokaival és részleteivel kapcsolatos – információkra vonatkozó bejelentési kötelezettségét a 3. mellékletben,

c) a Tpt. 27. § (3) bekezdésében foglalt – a kibocsátott értékpapír végleges ajánlati árával, illetőleg a felajánlott értékpapír mennyiségével kapcsolatos – információkra vonatkozó bejelentési kötelezettségét az 5. mellékletben,

d) a Tpt. 27. § (6) bekezdésében foglalt – a forgalomba hozatal végleges feltételeivel kapcsolatos – információkra vonatkozó bejelentési kötelezettségét a 6. mellékletben,

e) a Tpt. 34. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt – a tájékoztatóban szereplő egyes adatok Felügyeletnek történő – bejelentésére vonatkozó kötelezettségét a 7. mellékletben,

f) a Tpt. 35. § (5) bekezdésében foglalt – a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 8. mellékletben,

g) a Tpt. 44. § (2) bekezdésében foglalt – az ismertető Felügyelet részére történő előzetes benyújtására vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 10. mellékletben,

h) a Tpt. 44. § (5) bekezdésében foglalt – az értékpapírban foglalt jogok vagy a nyilvános forgalomba hozatalhoz készített ismertető tartalmának megváltoztatásával kapcsolatos – bejelentési kötelezettségét a 11. mellékletben,

i) a Tpt. 45. § (2) bekezdésében foglalt – a hitelintézet által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír nyilvános forgalomba hozatalához, illetőleg szabályozott piacra történő bevezetéséhez készült ismertető egyes adataira vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 12. mellékletben,

j) a Tpt. 63. § (3) bekezdésében foglalt – a szabályozott piacra bevezetett részvény kivezetéséről, átvezetéséről szóló döntéssel kapcsolatos – bejelentési kötelezettségét a 18. mellékletben,

k) a Tpt. 63/A. § (8) bekezdésében foglalt – az eladási ajánlat tárgyát képező részvények ellenértékének szolgáltatásával kapcsolatos – bejelentési kötelezettségét a 19. mellékletben

meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az (1) bekezdésben meghatározott módon kell teljesítenie.

(3) A nem természetes személynek

a) a Tpt. 61. § (1) bekezdésében foglalt – a közvetlenül és közvetve birtokolt, szavazati jogot biztosító részvény és szavazati jog arányának a Tpt. 61. § (3) bekezdésében meghatározott mérték elérésére, meghaladására vagy ez alá csökkenésére vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 14. mellékletben,

b) a Tpt. 61. § (8) bekezdésében foglalt – a nyilvánosan működő részvénytársaság nem természetes személy részvényese által a Tpt. 61. § (7) bekezdése alapján figyelembe nem vett, kollektív befektetési formát megillető szavazati jogra vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 16. mellékletben,

c) a Tpt. 74. § (8) bekezdésében foglalt – az eladó elállási jogának gyakorlására vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 21. mellékletben,

d) a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlat eredményére vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 23. mellékletben,

e) a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlatba foglalt ellenérték teljesítésének vagy nem teljesítésének tényére vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 25. mellékletben,

f) a Tpt. 76/D. § (2) bekezdésében meghatározott – a vételi jog gyakorlására vonatkozó szándékkal kapcsolatos – bejelentési kötelezettségét a 27. mellékletben,

g) a Tpt. 201/B. §-ában meghatározott – a bennfentes személy által kötött ügylet adatainak a Felügyelet részére történő – bejelentési kötelezettségét a 29. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az (1) bekezdésben meghatározott módon kell teljesítenie.

(4) A nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátójának vagy az értékpapír szabályozott piacra való bevezetését kezdeményező személynek a Tpt. 22. § (6) bekezdésében foglalt – a Tpt. 22. § (4) bekezdés e)–h) pontjában meghatározott esetek kapcsán a bevezetni kívánt értékpapír fajtájára, darabszámára, valamint a forgalomba hozatal okának és körülményének részleteire vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 4. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az (1) bekezdésben meghatározott módon kell teljesítenie.

(5) A kibocsátónak, az ajánlattevőnek, az értékpapír szabályozott piacra való bevezetését kezdeményező személynek, illetve a forgalmazónak a Tpt. 38. § (5) bekezdésében foglalt – a tájékoztató helyesbítésével (kiegészítésével, módosításával) kapcsolatos tényre vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 9. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az (1) bekezdésben meghatározott módon kell teljesítenie.

(6) Az árjegyzőnek a Tpt. 61. § (12) bekezdés b) pontján alapuló bejelentési kötelezettségét a 17. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az (1) bekezdésben meghatározott módon kell teljesítenie.

(7) A befektetési szolgáltatási, kiegészítő szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási tevékenységet végző személynek

a) a Tpt. 205. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott – a bennfentes kereskedelemre, illetve piacbefolyásolásra utaló adat, tény vagy körülmény Felügyelet részére történő – bejelentési kötelezettségét a 30. mellékletben,

b) a Tpt. 205. § (4) bekezdésében meghatározott – a bennfentes kereskedelemre, illetve piacbefolyásolásra utaló adat, tény vagy körülmény Felügyelet részére történő bejelentésére kijelölt személy adatainak, vagy azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 31. mellékletben

meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az (1) bekezdésben meghatározott módon kell teljesítenie.

(8) Az elektronikus-űrlaphoz csatolni kell az adat változását, és – amennyiben releváns – a változás hatálybalépésének időpontját alátámasztó dokumentumokat, valamint azokat a jogszabály által előírt dokumentumokat, amelyek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján az ügyféltől bekérhetők.

4. § (1) A természetes személynek

a) a Tpt. 61. § (1) bekezdésében foglalt – a közvetlenül és közvetve birtokolt, szavazati jogot biztosító részvény és szavazati jog arányának a Tpt. 61. § (3) bekezdésében meghatározott mérték elérésére, meghaladására vagy ez alá csökkenésére vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 13. mellékletben,

b) a Tpt. 61. § (8) bekezdésében foglalt – a nyilvánosan működő részvénytársaság természetes személy részvényese által a Tpt. 61. § (7) bekezdése alapján figyelembe nem vett, kollektív befektetési formát megillető szavazati jogra vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 15. mellékletben,

c) a Tpt. 74. § (8) bekezdésében foglalt – az eladó elállási jogának gyakorlására vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 20. mellékletben,

d) a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlat eredményére vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 22. mellékletben,

e) a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlatba foglalt ellenérték teljesítésének vagy nem teljesítésének tényére vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 24. mellékletben,

f) a Tpt. 76/D. § (2) bekezdésében foglalt – a vételi jog gyakorlására vonatkozó szándékra vonatkozó – bejelentési kötelezettségét a 26. mellékletben,

g) a Tpt. 201/B. §-ában meghatározott – a természetes személy, mint bennfentes személy által kötött ügylet adatainak a Felügyelet részére történő – bejelentési kötelezettségét a 28. mellékletben

meghatározott adattartalmú ÁNYK-űrlapot alkalmazva, az ügyfélkapun keresztül, az ÁNYK-űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás felhasználásával kell teljesítenie.

(2) Az ÁNYK-űrlaphoz csatolni kell az adat változását, és – amennyiben releváns – a változás hatálybalépésének időpontját alátámasztó dokumentumokat, valamint azokat a jogszabály által előírt dokumentumokat, amelyek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján az ügyféltől bekérhetők.

5. § (1) Ha a bejelentés kijavítást, kiegészítést igényel, a Felügyelet a bejelentésre kötelezett személyt felszólítja ennek teljesítésére. A bejelentésre kötelezett személy a bejelentés kijavítását, kiegészítését

a) a 3. §-ban meghatározott bejelentés esetén a 3. § (1) bekezdésében,

b) a 4. §-ban meghatározott bejelentés esetén a 4. § (1) bekezdésében

meghatározott módon, az elektronikus űrlap vagy az ÁNYK-űrlap ismételt kitöltésével, megismételt bejelentésben teljesíti.

(2) A megismételt bejelentésben hivatkozni kell a korábbi bejelentés számára és a megfelelő rovatban meg kell jelölni a bejelentés megismételt jellegét.

(3) Ha a bejelentésre kötelezett személy önellenőrzése, belső ellenőrzése vagy egyéb lefolytatott ellenőrzése során kiderül, hogy a korábban bejelentett adatok javítása, módosítása szükséges, a bejelentésre kötelezett személynek a tény feltárásától számítva haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül kell az (1) bekezdésben meghatározott megismételt bejelentést megtennie.

6. § Ez a rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 17. § (1) bekezdésében foglalt – az értékpapír zártkörű forgalomba hozatalára vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő címe
1.3. a bejelentő adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Kibocsátó jegyzett tőkéjének összege (forgalomba hozatalt követően)
1.1. ebből a jegyzett tőke pénzbeli mértéke
2. Értékpapír megnevezése
3. Értékpapír ISIN azonosítója
4. Értékpapír névértéke
5. Pénznem
6. Kibocsátási árfolyam
7. Pénznem
8. Értékpapír előállításának a módja
8.1. dematerializált
8.2. nyomdai
9. Forgalomba hozatal össznévértéke
10. Kibocsátási érték
11. Kibocsátás/forgalomba hozatal időpontja vagy jegyzési időszak
12. Befektetési szolgáltató megnevezése
13. Forgalomba hozatal módja
13.1. jegyzés
13.2. aukció
13.3. egyéb
14. Forgalmazó, forgalmazók megnevezése
15. Kibocsátás jellege
15.1. alapítás
15.2. tőkeemelés
15.3. átalakulás
15.4. tőkeleszállítás
15.5. részvénycsere
15.6. MRP
16. Részvény esetén
16.1. részvény fajtája
16.1.1. törzs
16.1.2. elsőbbségi
16.1.2.1. osztalékelsőbbségi
16.1.2.2. likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbségi
16.1.2.3. szavazatelsőbbségi
16.1.2.4. vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag kijelölésére vonatkozó elsőbbségi
16.1.2.5. elővásárlási jogot biztosító
16.1.2.6. egyéb elsőbbségi jogot biztosító
16.1.3. dolgozói
16.1.4. kamatozó
16.1.5. visszaváltható
16.2. egy részvényhez fűződő szavazati jog
16.3. nem rezidensek által szerzett mennyiség
16.4. rezidensek által szerzett mennyiség
16.4.1. ebből a lakosság által szerzett mennyiség
17. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetén
17.1. forgalomba hozatal módja
17.1.1. kibocsátási program
17.1.1.1. a kibocsátási program keretösszege
17.1.2. adagolt kibocsátás
17.1.3. forgalomba hozatal
17.2. kamatlábak meghatározásának módja
17.3. kamat mértéke
17.4. futamidő kezdete
17.5. futamidő vége
17.6. tőketörlesztés kezdete
17.7. kibocsátás megjelölt célja
17.8. értékpapír jegyzők köre
18. Egyéb információ

2. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 21. § (3) bekezdésében foglalt – forgalomba hozott értékpapírokra vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő címe
1.3. a bejelentő adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Értékpapír megnevezése
2. Értékpapír ISIN azonosítója
3. A tájékoztató közzététele alóli mentesség, bejelentési kötelezettség oka
3.1. tizenkét hónapnál rövidebb eredeti lejáratú pénzpiaci eszköz forgalomba hozatala
3.2. nyílt végű befektetési alapra kibocsátott befektetési jegy forgalomba hozatala
3.3. értékpapír szabályozott piacra történő bevezetése esetén, ha a szabályozott piacra bevezetendő értékpapír kibocsátási összértéke tizenkét hónapon belül nem haladja meg az ötmillió eurót vagy az annak megfelelő összeget, és az ugyanazon sorozatba tartozó értékpapírt ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
3.4. a kibocsátó korábban már forgalomba hozott részvényekkel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó, azokat helyettesítő részvényeket bocsát ki, és az ilyen új részvények forgalomba hozatala nem jelenti a kibocsátott alaptőke növelését
3.5. az értékpapírt részvénytársaságban történő, nyilvános vételi ajánlat keretében történő befolyásszerzéssel kapcsolatban ellenértékként ajánlják fel és az értékpapírra vonatkozóan fennállnak a Tpt. 22. § (2) bekezdésben meghatározott feltételek
3.6. az értékpapírt a társaságok egyesülésével vagy szétválásával kapcsolatosan ellenértékként ajánlják fel és az értékpapírra vonatkozóan fennállnak a Tpt. 22. § (2) bekezdésben meghatározott feltételek
3.7. a részvénytársaság a részvényeseinek osztalékként olyan azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket juttat, mint amelyre tekintettel az osztalékfizetés történik
3.8. az értékpapírt a kibocsátó, annak kapcsolt vállalkozása bármelyikük munkavállalójának, vezető tisztségviselőjének, felügyelőbizottsági tagjának, illetve volt munkavállalójának, vezető tisztségviselőjének és felügyelőbizottsági tagjának értékesíti, juttatja, ha
3.8.1. a kibocsátó létesítő okirat szerinti székhelye az Európai Unió területén található, és az értékpapírok számára és jellegére, valamint az értékesítés, juttatás indokaira és részleteire vonatkozó információk rendelkezésre állnak, vagy
3.8.2. a harmadik országban székhellyel rendelkező kibocsátó valamely értékpapírja szabályozott piacra, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben meghatározott elismert tőzsdére már be van vezetve és az értékpapírok számára és jellegére, valamint az értékesítés, juttatás indokaira és részleteire vonatkozó információk rendelkezésre állnak
3.9. az azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket ugyanarra a szabályozott piacra már korábban bevezették, és tizenkét hónapon belül a bevezetendő részvények darabszáma nem haladja meg a korábban a szabályozott piacra bevezetett részvény darabszám tíz százalékát
3.10. a részvény a korábban ugyanazon szabályozott piacra bevezetett, azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvény helyébe lép, ha a részvénycsere nem jelenti a kibocsátott alaptőke növelését
3.11. az értékpapírt részvénytársaságban, nyilvános vételi ajánlat keretében történő befolyásszerzéssel kapcsolatban ellenértékként ajánlják fel, és az értékpapírra vonatkozóan fennállnak a Tpt. 22. § (5) bekezdésben meghatározott feltételek
3.12. az értékpapírt a társaságok egyesülésével vagy szétválásával kapcsolatosan ellenértékként ajánlják fel, és az értékpapírra vonatkozóan fennállnak a Tpt. 22. § (5) bekezdésben meghatározott feltételek
3.13. a részvénytársaság a részvényeseinek ingyenesen juttat az alaptőkén felüli vagyon terhére részvényeket, vagy osztalékként azzal a részvénnyel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket juttat, amelyre tekintettel az osztalékfizetés történik, ha ezeket a részvényeket korábban ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
3.14. az értékpapírt kibocsátó vagy annak kapcsolt vállalkozása bármelyikük munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsági tagjainak, illetve volt munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak értékesíti, illetve juttatja, ha az ugyanazon sorozatba tartozó értékpapírt ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
3.15. valamely értékpapír átváltásából vagy az általa megtestesített jog gyakorlásából származó részvény bevezetése esetén, ha az azzal azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényt ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
3.16. az értékpapírt más szabályozott piacra már bevezették, amennyiben az értékpapírt vagy az ugyanazon sorozatba tartozó értékpapírt a másik szabályozott piacra már legalább tizennyolc hónapja bevezették, a bevezetés során más tagállam hatályos jogszabályai által előírt tájékoztatót tettek közzé, a forgalomban tartás során fennálló kötelezettségeket teljesítették és a szabályozott piacra történő bevezetést kezdeményező személy a Tpt. 27. § (1) bekezdésében meghatározott összefoglalót tesz közzé magyar nyelven a Tpt. 34. §-ban meghatározott módon
4. Forgalomba hozott értékpapírok száma
5. Forgalomba hozott értékpapírok jellege/fajtája
6. Azon szabályozott piac, piacok megjelölése, amelyre az értékpapír már be van vezetve
6.1. bevezetés időpontja
7. Forgalomba hozatal indoka
8. Forgalomba hozatal további részletei
9. A forgalomba hozott értékpapírok számára és jellegére, valamint a forgalomba hozatal indokaira és részleteire vonatkozó információk rendelkezésre állásának helye
10. Egyéb információ

3. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 22. § (3) bekezdésében foglalt – az értékesíteni, illetve juttatni kívánt értékpapírok számával és jellegével, valamint az értékesítés, illetőleg juttatás indokaival és részleteivel kapcsolatos információkra vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő címe
1.3. a bejelentő adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Értékpapír megnevezése
2. Értékpapír ISIN azonosítója
3. Tájékoztató közzététele alóli mentesség, bejelentési kötelezettség oka
3.1. a részvénytársaság a részvényeseinek osztalékként olyan azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket juttat, mint amelyre tekintettel az osztalékfizetés történik
3.2. az értékpapírt a kibocsátó, annak kapcsolt vállalkozása bármelyikük munkavállalójának, vezető tisztségviselőjének, felügyelőbizottsági tagjának, illetve volt munkavállalójának, vezető tisztségviselőjének és felügyelőbizottsági tagjának értékesíti, juttatja
4. Juttatni/értékesíteni kívánt értékpapírok száma
5. Juttatni/értékesíteni kívánt értékpapírok jellege/fajtája
6. Azon szabályozott piac, piacok megjelölése, amelyre az értékpapír már be van vezetve
6.1. bevezetés időpontja
7. Értékesítés/Juttatás indoka
8. Értékesítés/Juttatás további részletei
9. A juttatni/értékesíteni kívánt értékpapírok számára és jellegére, valamint a juttatás/értékesítés indokaira és részleteire vonatkozó információk rendelkezésre állásának helye
10. Egyéb információ

4. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 22. § (6) bekezdésében foglalt – a Tpt. 22. § (4) bekezdés e)–h) pontjában meghatározott esetek vonatkozásában a bevezetni kívánt értékpapír fajtájára, darabszámára, valamint a forgalomba hozatal okának és körülményének részleteire vonatkozó – információk bejelentésének teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő minősége
1.2.1. kibocsátó
1.2.2. szabályozott piacra bevezetést kérő személy, amennyiben nem azonos a kibocsátóval
1.3. a bejelentő címe
1.4. a bejelentő adószáma
1.5. képviselő neve
1.6. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Értékpapír megnevezése
2. Értékpapír ISIN azonosítója
3. Értékpapír fajtája
4. Értékpapír mennyisége
5. Tájékoztató közzététele alóli mentesség, bejelentési kötelezettség oka
5.1. a részvénytársaság a részvényeseinek ingyenesen juttat az alaptőkén felüli vagyon terhére részvényeket, vagy osztalékként azzal a részvénnyel azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényeket juttat, amelyre tekintettel az osztalékfizetés történik, ha ezeket a részvényeket korábban ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
5.2. az értékpapírt kibocsátó vagy annak kapcsolt vállalkozása bármelyikük munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek, felügyelőbizottsági tagjainak, illetve volt munkavállalóinak, vezető tisztségviselőinek és felügyelőbizottsági tagjainak értékesíti, illetve juttatja, ha az ugyanazon sorozatba tartozó értékpapírt ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
5.3. valamely értékpapír átváltásából vagy az általa megtestesített jog gyakorlásából származó részvény bevezetése esetén, ha az azzal azonos fajtájú, illetve azonos osztályba tartozó részvényt ugyanazon szabályozott piacra már bevezették
5.4. az értékpapírt vagy ugyanazon sorozatba tartozó értékpapírt más szabályozott piacra már legalább 18 hónapja bevezették, a bevezetés során más tagállam hatályos jogszabályai által előírt tájékoztatót tettek közzé és a forgalomban tartás során fennálló kötelezettségeket teljesítették. A szabályozott piacra történő bevezetést kezdeményező személy a Tpt. 27. § (1) bekezdésében meghatározott összefoglalót tesz közzé magyar nyelven a Tpt. 34. §-ban meghatározott módon. Az összefoglalóban feltüntetésre kerül, hogy a befektető hol tekintheti meg a legutolsó kibocsátási tájékoztatót és a rendszeres tájékoztatási kötelezettség szerint kiadott pénzügyi információt
6. Forgalomba hozatal oka
7. Forgalomba hozatal körülményei
8. Azon szabályozott piac, piacok megjelölése, amelyre az értékpapír már be van vezetve
8.1. bevezetés időpontja
9. Egyéb információ

5. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 27. § (3) bekezdésében foglalt – a kibocsátott értékpapír végleges ajánlati árára, illetőleg a felajánlott értékpapír mennyiségre vonatkozó – információk bejelentésének teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő címe
1.3. a bejelentő adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Tájékoztató engedély száma
2. Értékpapír megnevezése
3. Értékpapír ISIN azonosítója
3.1. sorozatrészlet megjelölése
4. Forgalomba hozatal össznévértéke
4.1. minimum
4.2. maximum
5. Végleges ajánlati ár
5.1. minimum
5.2. maximum
6. Egyéb információ

6. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 27. § (6) bekezdésében foglalt – a forgalomba hozatal végleges feltételeire vonatkozó – információk bejelentésének teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő címe
1.3. a bejelentő adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Alaptájékoztató engedély száma
2. Értékpapír megnevezése
3. Értékpapír ISIN azonosítója
3.1. sorozatrészlet megjelölése
4. Forgalomba hozatal módja
5. Forgalomba hozatal helye
6. Forgalomba hozatal kezdő napja (éééé.hh.nn.)
7. Forgalomba hozatal össznévértéke
7.1. minimum
7.2. maximum
8. Végleges ajánlati ár
8.1. minimum
8.2. maximum
9. Értékpapírok futamideje
9.1. kezdete (éééé.hh.nn.)
9.2. vége (éééé.hh.nn.)
10. Értékpapír kamata
10.1. kamatszámítási alap
10.2. kamat mértéke
11. Egyéb járulékok
12. Egyéb információ

7. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 34. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt – a tájékoztatóban szereplő egyes adatok Felügyeletre történő – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő címe
1.3. a bejelentő adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Kibocsátóra vonatkozó adatok
1.1. név
1.2. adószám
1.3. székhely
1.4. alapításának időpontja (éééé.hh.nn.)
1.5. jegyzett tőke összesen
1.5.1. ebből: jegyzett tőke pénzbeli
2. Vezető állású személyekre vonatkozó adatok
2.1. név
2.2. születési név
2.3. anyja neve
2.4. születési hely
2.5. születési idő (éééé.hh.nn.)
2.6. lakcím
2.7. tisztség megnevezése
2.8. vezetői megbízás kezdete (éééé.hh.nn.)
2.9. vezetői megbízás vége (éééé.hh.nn.)
2.10. első számú vezető (igen/nem)
2.11. kibocsátó alkalmazottja (igen/nem)
2.12. tisztség betöltésének alapja (kinevezés/megválasztás)
2.13. cégjegyzési joggal rendelkezik (önálló/együttes/nem)
2.14. részvény kibocsátója esetén a kibocsátó által kibocsátott, a vezető állású személy tulajdonában álló bármely értékpapírra vonatkozó adatok
2.14.1. értékpapír megnevezése
2.14.2. értékpapír ISIN azonosítója
2.14.3. a vezető állású személy tulajdonában álló értékpapír állomány
3. Kibocsátó tulajdonosainak adatai
3.1. természetes személy esetén
3.1.1. név
3.1.2. születési név
3.1.3. születési hely és idő
3.1.4. anyja születési családi és utóneve
3.1.5. lakcíme
3.1.6. kibocsátó által kibocsátott részvényekre vonatkozó adatok
3.1.6.1. értékpapír ISIN azonosítója
3.1.6.2. birtokolt mennyiség
3.2. nem természetes személy esetén
3.2.1. név
3.2.2. adószám
3.2.3. székhely
3.2.4. kibocsátó által kibocsátott részvényekre vonatkozó adatok
3.2.4.1. értékpapír ISIN azonosítója
3.2.4.2. birtokolt mennyiség
4. Bennfentes személyek adatai
4.1. természetes személy esetén
4.1.1. név
4.1.2. születési név
4.1.3. születési hely és idő
4.1.4. anyja születési családi és utóneve
4.1.5. lakcíme
4.1.6. kibocsátó által kibocsátott részvényekre vonatkozó adatok
4.1.6.1. értékpapír ISIN azonosítója
4.1.6.2. birtokolt mennyiség
4.2. nem természetes személy esetén
4.2.1. név
4.2.2. adószám
4.2.3. székhely
4.2.4. kibocsátó által kibocsátott részvényekre vonatkozó adatok
4.2.4.1. értékpapír ISIN azonosítója
4.2.4.2. birtokolt mennyiség
5. Könyvvizsgálóra vonatkozó adatok
5.1. könyvvizsgáló társaság adatai
5.1.1. könyvvizsgáló társaság neve
5.1.2. megbízás kezdete (éééé.hh.nn.)
5.1.3. megbízás vége (éééé.hh.nn.)
5.1.4. adószám
5.1.5. székhely
5.1.6. telefon
5.1.7. telefax
5.1.8. e-mail
5.1.9. weblap
5.1.10. kamarai tagság száma
5.1.11. kamarai státusz
5.1.12. pénzügyi intézményi minősítés száma
5.1.13. befektetési vállalkozási minősítés száma
5.1.14. IFRS minősítés száma
5.1.15. kamarai tagság kezdete (éééé.hh.nn.)
5.2. könyvvizsgáló személy adatai
5.2.1. könyvvizsgáló személy neve
5.2.2. megbízás kezdete (éééé.hh.nn.)
5.2.3. megbízás vége (éééé.hh.nn.)
5.2.4. születési név
5.2.5. anyja neve
5.2.6. születési hely
5.2.7. születési idő (éééé.hh.nn.)
5.2.8. lakcím
5.2.9. kamarai tagság száma
5.2.10. kamarai státusz
5.2.11. pénzügyi intézményi minősítés száma
5.2.12. befektetési vállalkozási minősítés száma
5.2.13. IFRS minősítés száma
5.2.14. kamarai tagság kezdete (éééé.hh.nn.)
6. Egyéb információ

8. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 35. § (5) bekezdésében foglalt – a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő minősége
1.1. kibocsátó
1.2. ajánlattevő
1.3. forgalmazó
1.4. jegyzési garanciavállaló
1.5. szabályozott piacra bevezetést kérelmező személy
2. A bejelentő adatai
2.1. a bejelentő neve
2.2. a bejelentő lakcíme/székhelye
2.3. képviselő neve
2.4. képviselő címe/székhelye
3. Az értékpapír adatai
3.1. az értékpapír megnevezése
3.2. az értékpapír ISIN azonosítója
3.3. az értékpapír sorozata
4. A bejelentés jellege
4.1. új bejelentés
4.2. megismételt bejelentés
5. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
6. A forgalomba hozatali eljárás lezárásának időpontja
7. A szabályozott piacon a kereskedés megkezdésének időpontja
8. A kereskedelmi kommunikáció nyilvánosságra hozatalának időpontja
9. A kereskedelmi kommunikáció jellege
9.1. reklám
9.2. egyéb
10. A felügyeleti engedélyező határozat száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. A csatolt dokumentum, dokumentumok megnevezése
2. Megismételt bejelentés esetén a dokumentumban történt változás, változások bemutatása
3. Egyéb információ

9. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 38. § (5) bekezdésében foglalt – a tájékoztató helyesbítésével (kiegészítés, módosítás) kapcsolatos tényre vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő minősége
1.1. kibocsátó
1.2. ajánlattevő
1.3. forgalmazó
1.4. szabályozott piacra bevezetést kérelmező személy
2. A bejelentő adatai
2.1. a bejelentő neve
2.2. a bejelentő lakcíme/székhelye
2.3. képviselő neve
2.4. képviselő címe/székhelye
3. Az értékpapír adatai
3.1. az értékpapír megnevezése
3.2. az értékpapír ISIN azonosítója
3.3. az értékpapír sorozata
4. A bejelentés jellege
4.1. új bejelentés
4.2. megismételt bejelentés
5. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
6. A tájékoztató engedélyezésével kapcsolatos hatósági ügyszám
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. A csatolt dokumentum, dokumentumok megnevezése
2. Megismételt bejelentés esetén a dokumentumban történt változás, változások bemutatása
3. A bejelentő tudomására jutott tény vagy körülmény, amely a benyújtott tervezet helyesbítését (kiegészítését, módosítását) szükségessé teszi
4. Fent nevezett ténynek vagy körülménynek a bejelentő tudomására jutásának időpontja
5. Fent nevezett tény vagy körülmény, valamint a tudomásra jutás időpontjának igazolására vonatkozó, ezeket alátámasztó dokumentum
6. Egyéb információ

10. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 44. § (2) bekezdésében foglalt – az ismertető Felügyelet részére történő előzetes benyújtására vonatkozó – benyújtási kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A benyújtó adatai
1.1. a benyújtó neve
1.2. a benyújtó lakcíme/székhelye
1.3. képviselő neve
1.4. képviselő címe/székhelye
2. Az értékpapír adatai
2.1. az értékpapír megnevezése
2.2. az értékpapír ISIN azonosítója
2.3. az értékpapír sorozata
3. Az értékpapír jellege
3.1. állampapír
3.2. garantált értékpapír
4. Állampapír esetén a kibocsátás jellege
4.1. egyszeri
4.2. kibocsátási program
5. A benyújtás jellege
5.1. új benyújtás
5.2. megismételt benyújtás
6. A benyújtás megismétlésének alapját képező korábbi benyújtás száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. A csatolt dokumentum, dokumentumok megnevezése
2. Megismételt benyújtás esetén a dokumentumban történt változás, változások bemutatása
3. Egyéb információ

11. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 44. § (5) bekezdésén alapuló – az értékpapírban foglalt jogok vagy a nyilvános forgalomba hozatalhoz készített ismertető tartalmának megváltoztatására vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő adatai
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő lakcíme/székhelye
1.3. képviselő neve
1.4. képviselő címe/székhelye
2. Az értékpapír adatai
2.1. az értékpapír megnevezése
2.2. az értékpapír ISIN azonosítója
2.3. az értékpapír sorozata
3. Az értékpapír jellege
3.1. állampapír
3.2. garantált értékpapír
4. Állampapír esetén a kibocsátás jellege
4.1. egyszeri
4.2. kibocsátási program
5. A bejelentés jellege
5.1. új bejelentés
5.2. megismételt bejelentés
6. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
7. A változtatás tervezett időpontja
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. A csatolt dokumentum, dokumentumok megnevezése
2. Megismételt bejelentés esetén dokumentumban történt változás, változások bemutatása
3. Egyéb információ

12. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 45. § (2) bekezdésében foglalt – a hitelintézet által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír nyilvános forgalomba hozatalához, illetőleg szabályozott piacra történő bevezetéséhez készült ismertető egyes adataira vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő adatai
1.1. a bejelentő neve
1.2. a bejelentő lakcíme/székhelye
1.3. adószáma
1.4. képviselő neve
1.5. képviselő címe/székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. Értékpapír megnevezése
2. Értékpapír ISIN azonosítója
2.1. sorozat- és sorszámok
3. Értékpapír névértéke
4. Pénznem
5. Kibocsátási árfolyam
6. Árfolyam-meghatározás módszere
7. Értékpapírhoz kapcsolódó jogok
8. Forgalomba hozatal össznévértéke
8.1. minimum
8.2. maximum
9. Kifizető és letéti helyek megnevezése és címe (csatolmány)
10. Kibocsátás célja
11. Átruházás korlátai
12. Forgalomba hozatal technikája
12.1. jegyzés
12.2. aukció
12.3. egyéb
13. Forgalmazó megnevezése és címe
14. Forgalomba hozatal kezdő napja (éééé.hh.nn.)
15. Forgalomba hozatal záró napja (éééé.hh.nn.)
16. Befizetés módja
17. Befizetésre nyitva álló fizetési számla
18. Túl- és aluljegyzés esetén követendő eljárás, allokáció leírás
19. Forgalomba hozatallal megszerzendő tőke felhasználásának célja
20. Jegyzési garanciát vállalók megnevezése és címe
20.1. a lejegyzésre vállalt összeg feltüntetése
21. Értékpapír szövege, vagy mintája
22. A csatolt dokumentum, dokumentumok megnevezése
23. Megismételt bejelentés esetén a dokumentumban történt változás, változások bemutatása
24. Egyéb információ

13. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 61. § (1) bekezdésében foglalt – a közvetlenül és közvetve birtokolt, szavazati jogot biztosító részvény és szavazati jog arányának a Tpt. 61. § (3) bekezdésében meghatározott mérték elérésére, meghaladására vagy ez alá csökkenésére vonatkozó – bejelentési kötelezettség természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő természetes személy adatai
1.1. név
1.2. akcím
1.3. telefonszám
1.4. egyéb információ
2. A bejelentésre kötelezett természetes személy adatai
2.1. név
2.2. lakcím
2.3. telefonszám
2.4. egyéb információ
3. A bejelentés jellege
3.1. új bejelentés
3.2. megismételt bejelentés
4. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódik
2. A bejelentés oka
2.1. szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése
2.2. pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak
2.3. a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3. Bejelentésre kötelezett személy, személyek neve
4. A részvényes, részvényesek neve (ha a bejelentő nem a részvényes)
5. Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontja (éééé.hh.nn.)
6. Az átlépett vagy elért küszöbérték, küszöbértékek
7. Bejelentett adatok a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok esetén
7.1. értékpapír adatok
7.1.1. ISIN azonosító
7.1.2. részvények osztálya/típusa
7.2. a kiváltó ügyletet megelőző helyzet vonatkozásában
7.2.1. részvények száma osztályonként/típusonként
7.2.2. részvények száma összesen (a szavazati jogok összesítése alapján)
7.2.3. közvetlen és közvetett szavazati jogok száma osztályonként/típusonként
7.2.4. közvetlen és közvetett szavazati jogok száma összesen
7.3. a kiváltó ügylet utáni helyzet vonatkozásában
7.3.1. közvetlenül birtokolt részvények száma osztályonként/típusonként
7.3.2. közvetlenül birtokolt részvények száma összesen
7.3.3. közvetlen szavazati jogok száma osztályonként/típusonként
7.3.4. közvetett szavazati jogok száma osztályonként/típusonként
7.3.5. közvetlen és közvetett szavazati jogok száma összesen
7.3.6. közvetlen szavazati jogok %-a osztályonként/típusonként
7.3.7. közvetett szavazati jogok %-a osztályonként/típusonként
7.3.8. közvetlen és közvetett szavazati jogok %-a összesen
8. Bejelentett adatok pénzügyi eszközök esetén, a kiváltó ügylet utáni helyzetre vonatkozóan
8.1. a pénzügyi eszköz, illetve megállapodás típusa
8.2. a lejárat időpontja
8.3. felhasználási/átváltási időszak/határidő
8.4. az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
8.5. szavazati jogok %-a
8.6. az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma összesen, az összes lejárati dátum vonatkozásában
8.7. szavazati jogok %-a összesen, az összes lejárati dátum vonatkozásában
9. Szavazati jogok száma összesen a kiváltó ügylet után
10. Szavazati jogok %-a összesen a kiváltó ügylet után
11. Az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat, illetve a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokolják
11.1. az ellenőrzött vállalkozás neve
11.2. az ellenőrzött vállalkozás által birtokolt szavazati jogok száma
11.3. az ellenőrzött vállalkozás által birtokolt szavazati jogok %-a
12. Meghatalmazott útján történő szavazás esetében
12.1. a meghatalmazott neve
12.2. részvények darabszáma, amelyre a meghatalmazás vonatkozik
12.3. a szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazás lejáratának dátuma
13. Egyéb információ

14. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 61. § (1) bekezdésében foglalt – a közvetlenül és közvetve birtokolt, szavazati jogot biztosító részvény és szavazati jog arányának a Tpt. 61. § (3) bekezdésében meghatározott mérték elérésére, meghaladására vagy ez alá csökkenésére vonatkozó – bejelentési kötelezettség nem természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő természetes személy adatai
1.1. név
1.2. lakcím
1.3. telefonszám
1.4. egyéb információ
2. A bejelentésre kötelezett nem természetes személy adatai
2.1. név
2.2. székhely
2.3. telefonszám
2.4. egyéb információ
3. A bejelentés jellege
3.1. új bejelentés
3.2. megismételt bejelentés
4. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódik
2. A bejelentés oka
2.1. szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése
2.2. pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak
2.3. a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3. Bejelentésre kötelezett személy, személyek neve
4. A részvényes, részvényesek neve (ha a bejelentő nem a részvényes)
5. Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontja (éééé.hh.nn.)
6. Az átlépett vagy elért küszöbérték, küszöbértékek
7. Bejelentett adatok a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok esetén
7.1. értékpapír adatok
7.1.1. ISIN azonosító
7.1.2. részvények osztálya/típusa
7.2. a kiváltó ügyletet megelőző helyzet vonatkozásában
7.2.1. részvények száma osztályonként/típusonként
7.2.2. részvények száma összesen (a szavazati jogok összesítése alapján)
7.2.3. közvetlen és közvetett szavazati jogok száma osztályonként/típusonként
7.2.4. közvetlen és közvetett szavazati jogok száma összesen
7.3. a kiváltó ügylet utáni helyzet vonatkozásában
7.3.1. közvetlenül birtokolt részvények száma osztályonként/típusonként
7.3.2. közvetlenül birtokolt részvények száma összesen
7.3.3. közvetlen szavazati jogok száma osztályonként/típusonként
7.3.4. közvetett szavazati jogok száma osztályonként/típusonként
7.3.5. közvetlen és közvetett szavazati jogok száma összesen
7.3.6. közvetlen szavazati jogok %-a osztályonként/típusonként
7.3.7. közvetett szavazati jogok %-a osztályonként/típusonként
7.3.8. közvetlen és közvetett szavazati jogok %-a összesen
8. Bejelentett adatok pénzügyi eszközök esetén, a kiváltó ügylet utáni helyzetre vonatkozóan
8.1. a pénzügyi eszköz, illetve megállapodás típusa
8.2. a lejárat időpontja
8.3. felhasználási/átváltási időszak/határidő
8.4. az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
8.5. szavazati jogok %-a
8.6. az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma összesen, az összes lejárati dátum vonatkozásában
8.7. szavazati jogok %-a összesen, az összes lejárati dátum vonatkozásában
9. Szavazati jogok száma összesen a kiváltó ügylet után
10. Szavazati jogok %-a összesen a kiváltó ügylet után
11. Az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat, illetve a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokolják
11.1. az ellenőrzött vállalkozás neve
11.2. az ellenőrzött vállalkozás által birtokolt szavazati jogok száma
11.3. az ellenőrzött vállalkozás által birtokolt szavazati jogok %-a
12. Meghatalmazott útján történő szavazás esetében
12.1. a meghatalmazott neve
12.2. részvények darabszáma, amelyre a meghatalmazás vonatkozik
12.3. a szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazás lejáratának dátuma
13. Egyéb információ

15. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 61. § (8) bekezdésében foglalt – a nyilvánosan működő részvénytársaság természetes személy részvényese által a Tpt. 61. § (7) bekezdése alapján figyelembe nem vett, kollektív befektetési formát megillető szavazati jogra vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Bejelentésre kötelezett természetes személy azonosító adatai
1.1. név
1.2. születési név
1.3. anyja neve
1.4. születési hely
1.5. születési idő
1.6. lakcím
2. Ellenőrzött vállalkozás azonosító adatai
2.1. neve
2.2. adószáma
2.3. portfoliókezelési engedély száma
2.4. portfoliókezelési engedélyt kiadó, felügyeletet ellátó hatóság megnevezése
3. A bejelentés jellege
3.1. új bejelentés
3.2. megismételt bejelentés
4. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. A kollektív befektetési forma meghatározása
1.1. név
1.2. ISIN azonosító
2. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódik
3. Értékpapír ISIN azonosítója
4. Az ellenőrzött vállalkozásként működő – kollektív befektetési formát megillető szavazati jogot gyakorló – vállalkozás, befektetési vállalkozás, hitelintézet a részvényestől függetlenül gyakorolhatja az általa kezelt portfólióhoz kapcsolódó szavazati jogokat (Igen/Nem)
5. A bejelentésre kötelezett az ellenőrzött vállalkozásként működő – kollektív befektetési formát megillető szavazati jogot gyakorló – vállalkozást, befektetési vállalkozást, hitelintézetet megillető szavazati jog gyakorlásába közvetlen, közvetett utasítással vagy bármely más módon nem avatkozik be (Nem avatkozik be/Beavatkozik)
6. Egyéb információ

16. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 61. § (8) bekezdésében foglalt – a nyilvánosan működő részvénytársaság nem természetes személy részvényese által a Tpt. 61. § (7) bekezdése alapján figyelembe nem vett, kollektív befektetési formát megillető szavazati jogra vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Bejelentésre kötelezett nem természetes személy azonosító adatai
1.1. név
1.2. adószám
1.3. székhely
1.4. levelezési cím
1.5. telefonszám
1.6. telefax száma
1.7. cégjegyzékszám
2. Ellenőrzött vállalkozás azonosító adatai
2.1. név
2.2. adószám
2.3. portfoliókezelési engedély száma
2.4. portfoliókezelési engedélyt kiadó, felügyeletet ellátó hatóság megnevezése
3. A bejelentés jellege
3.1. új bejelentés
3.2. megismételt bejelentés
4. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentéssel kapcsolatos információk
1. A kollektív befektetési forma meghatározása
1.1. név
1.2. ISIN azonosító
2. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódik
3. Értékpapír ISIN azonosítója
4. Az ellenőrzött vállalkozásként működő – kollektív befektetési formát megillető szavazati jogot gyakorló – vállalkozás, befektetési vállalkozás, hitelintézet a részvényestől függetlenül gyakorolhatja az általa kezelt portfólióhoz kapcsolódó szavazati jogokat (Igen/Nem)
5. A bejelentésre kötelezett az ellenőrzött vállalkozásként működő – kollektív befektetési formát megillető szavazati jogot gyakorló – vállalkozást, befektetési vállalkozást, hitelintézetet megillető szavazati jog gyakorlásába közvetlen, közvetett utasítással vagy bármely más módon nem avatkozik be (Nem avatkozik be/Beavatkozik)
6. Egyéb információ

17. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
az árjegyzőnek a Tpt. 61. § (12) bekezdés b) pontján alapuló bejelentési kötelezettsége teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentő adatai
1.1. a mentesülő jogi személy (árjegyző) neve
1.2. adószáma
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés oka
1. A mentesülő személy árjegyzői tevékenységet szándékozik végezni a következő kibocsátóval kapcsolatban
1.1. a kibocsátó neve
1.2. a kibocsátó adószáma
1.3. az árjegyző tevékenységet a 2004/39/EK irányelv alapján engedélyező hatóság megnevezése
1.4. az engedély kiállításának dátuma (éééé.hh.nn.)
1.5. a mentesülő személy árjegyző kijelenti, hogy a Tpt. 61. § (12) bekezdés a) pontja alapján biztosítja, hogy részesedéséhez kapcsolódó szavazati jogot senki se gyakorolhassa, illetve a Tpt. 61. § (12) bekezdés c) pontja alapján elkülönített nyilvántartást vezet az árjegyzői tevékenységhez szükséges részvényekről és pénzügyi eszközökről
2. A mentesülő személy megszüntette az árjegyzői tevékenység végzését a következő kibocsátóval kapcsolatban
2.1. kibocsátó neve
2.2. a kibocsátó adószáma
2.3. árjegyzői tevékenység megszüntetésének dátuma (éééé.hh.nn.)
3. Egyéb információ

18. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 63. § (3) bekezdésében foglalt – a szabályozott piacra bevezetett részvény kivezetéséről, átvezetéséről szóló döntésre vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a kibocsátó neve
1.2. a kibocsátó székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
4. A képviselő adatai
4.1. a képviselő neve
4.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A részvények adatai
1.1. a részvény sorszáma, ISIN azonosítója
1.2. a részvény névértéke
1.3. a részvény sorozata
2. A döntés jellege
2.1. kivezetés
2.1.1. érintett szabályozott piac, piacok megjelölése
2.2. átvezetés
2.2.1. azon szabályozott piac, piacok megjelölése, ahol eddig a részvény bevezetve volt
2.2.2. azon szabályozott piac, piacok megjelölése, ahová a részvényt átvezetni kívánják
2.2.3. a 2.2.2. pontban megjelölt szabályozott piac, piacok elérhetősége, elérhetőségei
3. A döntést hozó szerv megjelölése
4. A döntés időpontja
5. Az érintett szabályozott piac, piacok értesítése
6. A kivezetésről szóló döntésről a részvénykönyvben bejegyzett részvényeseknek történő értesítés módja, körülményei
7. A kivezetésről szóló döntés közzétételének módja, körülményei
8. A tranzakció tervezett időpontja
8.1. a kivezetés időpontja, időpontjai (az érintett szabályozott piaconként megjelölve)
8.2. az átvezetés időpontja, időpontjai (az érintett szabályozott piaconként megjelölve)
9. Egyéb információ

19. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 63/A. § (8) bekezdésében foglalt – az eladási ajánlat tárgyát képező részvények ellenértékének szolgáltatására vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentőre vonatkozó adatok
1.1. a kibocsátó neve
1.2. a kibocsátó székhelye
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
4. A képviselő adatai
4.1. a képviselő neve
4.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. Ellenérték teljesítése megtörtént
1.1. igen
1.2. nem
2. Nemleges vagy részleges teljesítés indoka
3. Egyéb információ

20. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 74. § (8) bekezdésében foglalt – az eladó elállási jogának gyakorlására vonatkozó –bejelentési kötelezettség természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő természetes személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő természetes személy neve
1.2. az ajánlattevő természetes személy címe
2. A céltársaságra vonatkozó adatok
2.1. a céltársaság neve
2.2. a céltársaság székhelye
2.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
3. A részvények adatai
3.1. a részvény sorszáma
3.2. a részvény névértéke
3.3. a részvény sorozata
4. A felügyeleti határozat száma
5. Az ellenérték megfizetésének határideje
6. Az elálló részvényes adatai
6.1. az elálló részvényes neve
6.2. az elálló részvényes címe/székhelye
7. Az elállással érintett részvények adatai
7.1. a részvény sorszáma
7.2. a részvény névértéke
7.3. a részvény sorozata
8. A bejelentés jellege
8.1. új bejelentés
8.2. megismételt bejelentés
9. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
10. A képviselő adatai
10.1. a képviselő neve
10.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. Az elállási jog gyakorlásának bejelentése
1.1. az ajánlattevő nyilatkozata
1.1.1. megfizetés nélkül telt le a 30 napos határidő
1.1.2. elállás történt
1.2. a nemfizetés indoka
2. Egyéb információ

21. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 74. § (8) bekezdésében foglalt – az eladó elállási jogának gyakorlására vonatkozó –bejelentési kötelezettség nem természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő jogi személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő jogi személy neve
1.2. az ajánlattevő jogi személy székhelye
1.3. az ajánlattevő jogi személy cégjegyzékszáma
2. A céltársaságra vonatkozó adatok
2.1. a céltársaság neve
2.2. a céltársaság székhelye
2.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
3. A részvények adatai
3.1. a részvény sorszáma
3.2. a részvény névértéke
3.3. a részvény sorozata
4. A felügyeleti határozat száma
5. Az ellenérték megfizetésének határideje
6. Az elálló részvényes adatai
6.1. az elálló részvényes neve
6.2. az elálló részvényes címe/székhelye
7. Az elállással érintett részvények adatai
7.1. a részvény sorszáma
7.2. a részvény névértéke
7.3. a részvény sorozata
8. A bejelentés jellege
8.1. új bejelentés
8.2. megismételt bejelentés
9. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
10. A képviselő adatai
10.1. a képviselő neve
10.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. Az elállási jog gyakorlásának bejelentése
1.1. az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy
1.1.1. megfizetés nélkül telt le a 30 napos határidő
1.1.2. elállás történt
1.2. a nemfizetés indoka
2. Egyéb információ

22. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlat eredményére vonatkozó – bejelentési kötelezettség természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő természetes személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő természetes személy neve
1.2. az ajánlattevő természetes személy címe
2. A befektetési szolgáltató adatai
2.1. a befektetési szolgáltató megnevezése
2.2. a befektetési szolgáltató székhelye
2.3. a befektetési szolgáltató cégjegyzékszáma
3. A céltársaság adatai
3.1. a céltársaság neve
3.2. a céltársaság székhelye
3.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
4. A részvények adatai
4.1. a részvény sorszáma
4.2. a részvény névértéke
4.3. a részvény sorozata
5. A vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidő
6. A felügyeleti határozat száma
7. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes természetes személy adatai
7.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes neve
7.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes címe
8. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy adatai
8.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy neve
8.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy székhelye
8.3. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy cégjegyzékszáma
9. A bejelentés jellege
9.1. új bejelentés
9.2. megismételt bejelentés
10. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
11. A képviselő adatai
11.1. a képviselő neve
11.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A vételi ajánlat eredménye
2. Az ajánlattevő nyilatkozata, hogy valamennyi részvényt átvette
3. Egyéb információ

23. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlat eredményére vonatkozó – bejelentési kötelezettség nem természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő jogi személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő jogi személy neve
1.2. az ajánlattevő jogi személy székhelye
1.3. az ajánlattevő jogi személy cégjegyzékszáma
2. A befektetési szolgáltatóra vonatkozó adatok
2.1. a befektetési szolgáltató megnevezése
2.2. a befektetési szolgáltató székhelye
2.3. a befektetési szolgáltató cégjegyzékszáma
3. A céltársaság adatai
3.1. a céltársaság neve
3.2. a céltársaság székhelye
3.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
4. A részvények adatai
4.1. a részvény sorszáma
4.2. a részvény névértéke
4.3. a részvény sorozata
5. A vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidő
6. A felügyeleti határozat száma
7. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes természetes személy adatai
7.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes neve
7.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes címe
8. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy adatai
8.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy neve
8.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy székhelye
8.3. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy cégjegyzékszáma
9. A versenyfelügyeleti engedély megadásának időpontja
10. A bejelentés jellege
10.1. új bejelentés
10.2. megismételt bejelentés
11. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
12. A képviselő adatai
12.1. a képviselő neve
12.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A vételi ajánlat eredménye
2. Az ajánlattevő nyilatkozata, hogy valamennyi részvényt átvette
3. Egyéb információ

24. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlatba foglalt ellenérték teljesítésének vagy nem teljesítésének tényére vonatkozó – bejelentési kötelezettség természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő természetes személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő természetes személy neve
1.2. az ajánlattevő természetes személy címe
2. A befektetési szolgáltatóra vonatkozó adatok
2.1. a befektetési szolgáltató megnevezése
2.2. a befektetési szolgáltató székhelye
2.3. a befektetési szolgáltató cégjegyzékszáma
3. A céltársaság adatai
3.1. a céltársaság neve
3.2. a céltársaság székhelye
3.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
4. A részvények adatai
4.1. a részvény sorszáma
4.2. a részvény névértéke
4.3. a részvény sorozata
5. A vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidő
6. A felügyeleti határozat száma
7. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes természetes személy adatai
7.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes neve
7.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes címe
8. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy adatai
8.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy neve
8.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy székhelye
8.3. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy cégjegyzékszáma
9. A versenyfelügyeleti engedély megadásának időpontja
10. A bejelentés jellege
10.1. új bejelentés
10.2. megismételt bejelentés
11. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
12. A képviselő adatai
12.1. a képviselő neve
12.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A vételi ajánlat ellenértéke teljesítésének vagy nem teljesítésének ténye
2. A vételi ajánlat ellenértékének nem teljesítése esetén a nem vagy részleges teljesítés indokai
3. Az alapkezelő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy
3.1. mely részvények tekintetében teljesített teljes körűen
3.2. mely részvények tekintetében teljesített részlegesen, ennek indoka
3.3. mely részvények tekintetében nem teljesített, ennek indoka
4. Egyéb információ

25. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 76. §-ában foglalt – a vételi ajánlatba foglalt ellenérték teljesítésének vagy nem teljesítésének tényére vonatkozó – bejelentési kötelezettség nem természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő jogi személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő jogi személy neve
1.2. az ajánlattevő jogi személy székhelye
1.3. az ajánlattevő jogi személy cégjegyzékszáma
2. A befektetési szolgáltatóra vonatkozó adatok
2.1. a befektetési szolgáltató megnevezése
2.2. a befektetési szolgáltató székhelye
2.3. a befektetési szolgáltató cégjegyzékszáma
3. A céltársaság adatai
3.1. a céltársaság neve
3.2. a céltársaság székhelye
3.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
4. A részvények adatai
4.1. a részvény sorszáma
4.2. a részvény névértéke
4.3. a részvény sorozata
5. A vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidő
6. A felügyeleti határozat száma
7. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes természetes személy adatai
7.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes neve
7.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes címe
8. A vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy adatai
8.1. a vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy neve
8.2. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy székhelye
8.3. vételi ajánlatot elfogadó részvényes jogi személy cégjegyzékszáma
9. A versenyfelügyeleti engedély megadásának időpontja
10. A bejelentés jellege
10.1. új bejelentés
10.2. megismételt bejelentés
11. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
12. A képviselő adatai
12.1. a képviselő neve
12.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A vételi ajánlat ellenértéke teljesítésének vagy nem teljesítésének ténye
2. Az ellenérték nem teljesítése esetén a nem, vagy részleges teljesítés indokai
3. Egyéb információ

26. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 76/D. § (2) bekezdésében foglalt – a vételi jog gyakorlására irányuló szándékra vonatkozó – bejelentési kötelezettség természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő természetes személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő természetes személy neve
1.2. az ajánlattevő természetes személy címe
2. A befektetési szolgáltatóra vonatkozó adatok
2.1. a befektetési szolgáltató megnevezése
2.2. a befektetési szolgáltató székhelye
2.3. a befektetési szolgáltató cégjegyzékszáma
3. A céltársaságra vonatkozó adatok
3.1. a céltársaság neve
3.2. a céltársaság székhelye
3.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
4. A részvények adatai
4.1. a részvény sorszáma
4.2. a részvény névértéke
4.3. a részvény sorozata
5. A felügyeleti engedély száma
6. A bejelentés jellege
6.1. új bejelentés
6.2. megismételt bejelentés
7. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
8. A képviselő adatai
8.1. a képviselő neve
8.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A vételi jog gyakorlására irányuló szándék
2. A részvények átadásának-átvételének helye
3. A részvények átadásának-átvételének ideje
4. A részvények átadásának-átvételének módja
5. A részvények ellenértéke
6. A részvények ellenértéke megfizetésének ideje
7. A részvények ellenértéke megfizetésének módja
8. Egyéb információ
9. A vételi jog gyakorlásának alapja
9.1. vételi ajánlat
9.2. önkéntes vételi ajánlat
10. Nyilatkozat arról, hogy mely részvényekre terjed ki a vételi jog gyakorlása
11. Azon letéti számla megnevezése, amelyre az ellenértéket folyósítják
12. Azon hitelintézet megnevezése, ahol a letéti számlát vezetik
III. Az ajánlattevő csatolja a fedezetigazolást arról, hogy az ajánlattevő megfelelő fedezettel rendelkezik a vételi jog tárgyát képező részvények megszerzéséhez szükséges ellenérték teljesítéséhez

27. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 76/D. § (2) bekezdésében meghatározott – a vételi jog gyakorlására irányuló szándékra vonatkozó – bejelentési kötelezettség nem természetes személy által történő teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. Az ajánlattevő jogi személyre vonatkozó adatok
1.1. az ajánlattevő jogi személy neve
1.2. az ajánlattevő jogi személy székhelye
1.3. az ajánlattevő jogi személy cégjegyzékszáma
2. A befektetési szolgáltatóra vonatkozó adatok
2.1. a befektetési szolgáltató megnevezése
2.2. a befektetési szolgáltató székhelye
2.3. a befektetési szolgáltató cégjegyzékszáma
3. A céltársaságra vonatkozó adatok
3.1. a céltársaság neve
3.2. a céltársaság székhelye
3.3. a céltársaság cégjegyzékszáma
4. A részvények adatai
4.1. a részvény sorszáma
4.2. a részvény névértéke
4.3. a részvény sorozata
5. A felügyeleti engedély száma
6. A bejelentés jellege
6.1. új bejelentés
6.2. megismételt bejelentés
7. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
8. A képviselő adatai
8.1. a képviselő neve
8.2. a képviselő címe/székhelye
II. A bejelentés tartalma
1. A vételi jog gyakorlására irányuló szándék
2. A részvények átadásának-átvételének helye
3. A részvények átadásának-átvételének ideje
4. A részvények átadásának-átvételének módja
5. A részvények ellenértéke
6. A részvények ellenértéke megfizetésének ideje
7. A részvények ellenértéke megfizetésének módja
8. Egyéb információ
9. A vételi jog gyakorlásának alapja
9.1. vételi ajánlat
9.2. önkéntes vételi ajánlat
10. Nyilatkozat arról, hogy mely részvényekre terjed ki a vételi jog gyakorlása
11. Azon letéti számla megnevezése, amelyre az ellenértéket folyósítják
12. Azon hitelintézet megnevezése, ahol a letéti számlát vezetik
III. Az ajánlattevő csatolja a fedezetigazolást arról, hogy az ajánlattevő megfelelő fedezettel rendelkezik a vételi jog tárgyát képező részvények megszerzéséhez szükséges ellenérték teljesítéséhez

28. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 201/B. §-ában meghatározott – a természetes személy, mint bennfentes személy által kötött ügylet adatainak a Felügyelet részére történő – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bennfentes természetes személy
1.1. neve
1.2. születési neve
1.3. anyja neve
1.4. születési helye
1.5. születési ideje
1.6. lakcíme
2. Bennfentes bejelentési kötelezettséget előíró jogszabályhely
3. A bejelentés jellege
3.1. új bejelentés
3.2. megismételt bejelentés
4. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Az érintett kibocsátó megnevezése
2. Az ügyletkötés időpontja (éééé.hh.nn.)
3. Az ügyletkötés helye
4. Prompt piaci tranzakció esetén
4.1. az értékpapír megnevezése
4.2. az értékpapír ISIN azonosítója
4.3. az ügylet jellege
4.4. mennyiség
4.5. árfolyam
4.6. az adásvétel pénzneme
5. Derivatív piaci tranzakció esetén
5.1. az ügylet típusa (Határidős/Opciós)
5.2. a tőzsdei termék ISIN azonosítója
5.3. a tőzsdén kívüli termék azonosítására alkalmas adatok
5.4. a határidős ügylet
5.4.1. iránya (vétel/eladás)
5.4.2. jellege (nyitó/záró)
5.4.3. minősítése (fedezeti/nem fedezeti)
5.5. az opciós ügylet
5.5.1. iránya (vételi/eladási)
5.5.2. jellege (európai/amerikai)
5.5.3. minősítése (fedezeti/nem fedezeti)
5.6. mennyiség (kontraktusszám)
5.7. árfolyam
5.8. az ügylet pénzneme
6. Ügyletet lebonyolító befektetési vállalkozás, hitelintézet igénybevétele
7. Az ügyletet lebonyolító befektetési vállalkozás, hitelintézet
7.1. neve
7.2. adószáma
8. Az érintett kibocsátó Tpt. 201/B. § (3) bekezdés szerinti tájékoztatásának dátuma (éééé.hh.nn.)
9. Egyéb információ

29. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 201/B. §-ában meghatározott – a nem természetes személy, mint bennfentes személy által kötött ügylet adatainak a Felügyelet részére történő – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bennfentes nem természetes személy
1.1. neve
1.2. székhelye
1.3. adószáma
2. Bennfentes bejelentési kötelezettséget előíró jogszabályhely
2.2. Tpt. 201/B. § (1) bekezdés b) pont alapján a Tpt. 201. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott személy számára
2.3. Tpt. 201/B. § (1) bekezdés b) pont alapján a Tpt. 201. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott személy számára
3. A bejelentés jellege
3.1. új bejelentés
3.2. megismételt bejelentés
4. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Az érintett kibocsátó megnevezése
2. Az ügyletkötés időpontja (éééé.hh.nn.)
3. Az ügyletkötés helye
4. Prompt piaci tranzakció esetén
4.1. az értékpapír megnevezése
4.2. az értékpapír ISIN azonosítója
4.3. az ügylet jellege
4.4. mennyiség
4.5. árfolyam
4.6. az adásvétel pénzneme
5. Derivatív piaci tranzakció esetén
5.1. az ügylet típusa (Határidős/Opciós)
5.2. a tőzsdei termék ISIN azonosítója
5.3. a tőzsdén kívüli termék azonosítására alkalmas adatok
5.4. a határidős ügylet
5.4.1. iránya (vétel/eladás)
5.4.2. jellege (nyitó/záró)
5.4.3. minősítése (fedezeti/nem fedezeti)
5.5. az opciós ügylet
5.5.1. iránya (vételi/eladási)
5.5.2. jellege (európai/amerikai)
5.5.3. minősítése (fedezeti/nem fedezeti)
5.6. mennyiség (kontraktusszám)
5.7. árfolyam
5.8. az ügylet pénzneme
6. Ügyletet lebonyolító befektetési vállalkozás, hitelintézet igénybevétele
7. Az ügyletet lebonyolító befektetési vállalkozás, hitelintézet
7.1. neve
7.2. adószáma
8. Az érintett kibocsátó a Tpt. 201/B. § (3) bekezdés szerinti tájékoztatásának dátuma (éééé.hh.nn.)
9. Egyéb információ

30. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 205. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott – a bennfentes kereskedelemre, illetve piacbefolyásolásra utaló adat, tény vagy körülmény Felügyelet részére történő – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentésre kötelezett befektetési vagy árutőzsdei szolgáltató
1.1. neve
1.2. adószáma
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. Az érintett pénzügyi eszköz azonosító adatai
1.1. a tőzsdei termék ISIN azonosítója
1.2. a tőzsdén kívüli termék azonosítására alkalmas adatok
2. A megbízással kapcsolatos információk
2.1. az eredeti megbízás adatai
2.1.1. időpontja (éééé.hh.nn.)
2.1.2. típusa, jellege
2.1.3. mennyiség
2.1.4. ár
2.1.5. pénznem
2.2. a teljesült megbízásokra vonatkozó adatok
2.2.1. az ügylet időpontja
2.2.2. mennyiség
2.2.3. ár/átlagár
2.2.4. pénznem
2.3. a megbízó azonosítására alkalmas adatok
2.3.1. természetes személy esetén
2.3.1.1. neve
2.3.1.2. születési neve
2.3.1.3. anyja neve
2.3.1.4. születési helye
2.3.1.5. születési ideje
2.3.1.6. lakcíme
2.3.1.7. állampolgársága
2.3.1.8. minden egyéb, az ügylet vizsgálata szempontjából fontos adat
2.3.2. nem természetes személy esetén
2.3.2.1. neve
2.3.2.2. adószáma
2.3.2.3. minden egyéb, az ügylet vizsgálata szempontjából fontos adat
2.4. az ügylet lebonyolításában közreműködő személy
2.4.1. neve
2.4.2. születési neve
2.4.3. anyja neve
2.4.4. születési helye
2.4.5. születési ideje
2.4.6. lakcíme
2.4.7. állampolgársága
2.4.8. telefonszáma
2.4.9. telefax száma
2.4.10. e-mail címe
2.4.11. számlaszáma
2.4.12. ügyfél azonosító kódja
2.4.13. az ügyletben betöltött szerepe (üzletkötő, garanciavállaló, ügynök)
3. Bennfentes kereskedelemre, illetve piacbefolyásolásra utaló adat, tény, vagy körülmény rövid ismertetése
4. A bennfentes kereskedelemre, piacbefolyásolásra utaló ügyletek vizsgálata szempontjából fontos minden egyéb adat és dokumentum (csatolmány)
5. Egyéb információ

31. melléklet a 8/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez

Bejelentő űrlap
a Tpt. 205. § (4) bekezdésében meghatározott – a bennfentes kereskedelemre, illetve piacbefolyásolásra utaló adat, tény vagy körülmény Felügyelet részére történő bejelentésére kijelölt személy adatainak, vagy azokban bekövetkezett változásokra vonatkozó – bejelentési kötelezettség teljesítéséhez
I. Alapadatok
1. A bejelentésre kötelezett befektetési vagy árutőzsdei szolgáltató
1.1. neve
1.2. adószáma
2. A bejelentés jellege
2.1. új bejelentés
2.2. megismételt bejelentés
3. A bejelentés megismétlésének alapját képező korábbi bejelentés száma
II. A bejelentés tartalma
1. A kijelölt személy
1.1. neve
1.2. telefonszáma
1.3. telefax száma
1.4. e-mail címe
1.5. beosztása
2. A kijelölés érvényességének kezdete (éééé.hh.nn.)
3. A kijelölés érvényességének vége (éééé.hh.nn.)
4. Egyéb információ
1

A rendeletet a 2013: CXLIII. törvény 173. § 3. pontja hatályon kívül helyezte 2013. október 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére