KÜ BH 2013/80
KÜ BH 2013/80
2013.03.01.
Az Építészeti Kamara etikai ügyben folytatott eljárása során szerzői jogi kérdésről nem dönthet. Eljárását csak kivételesen – már folyamatban lévő más ügyre tekintettel – függesztheti fel. Az eljárás során a panaszosnak kell bizonyítania, hogy a panaszolt etikai vétséget követett el [1999. évi LXXII. tv. 30. § (1) bek., 1996. évi LVIII. tv. 3. § (1) bek., 35. § (1) bek., 36. § (1) bek., 36/C. § (3) bek., 37. §, 40. §].
A Budapest X. kerület E. Hotel épületének terveit a felperes jogelődjénél, vélhetően munkaköri kötelezettségük körében néhai H. Á. építész és munkatársai készítették. Az épület R. Cs. (a továbbiakban: panaszolt) vezető tervező tervei alapján áttervezésre került. A felperes 2009. április 27-én nyújtott be panaszt a nevezett tervezővel szemben a Budapesti Építész Kamaránál, mert álláspontja szerint a panaszolt, az E. Hotel áttervezésekor megsértette a Magyar Építész Kamara Etikai-Fegyelmi Szabályzata (a továbbiakban: EFSZ) szerzői jogi kérdéskörhöz tartozó 7. és 7.6. pontjait azzal, hogy nem szerezte meg az eredeti szerző jogutódjának, a felperesnek hozzájárulását az épület áttervezéséhez. Ezzel egyidejűleg rosszul ítélte meg néhai H. Á. fiának, ifj. H. Á.-nak jogállását a vonatkozásban, hogy mennyiben örökölte néhai H. Á. szerzői jogait. Mindezek alapján a Budapesti Építész Kamara Etikai-Fegyelmi Bizottsága, 2009. szeptember 28. napján kelt határozatával megállapította, hogy a panaszolt építészmérnök szándékos etikai vétséget követett el, ezért kamarai tagságát egy évre felfüggesztette, amely büntetés végrehajtását három év időtartamra felfüggesztette, emellett mellékbüntetésként 100 000 forint pénzbírsággal sújtotta. A panaszolt fellebbezése nyomán eljárt alperes határozatával az elsőfokú döntést megváltoztatta és a panaszt elutasította.
A felperes keresetet terjesztett elő, melynek az elsőfokú bíróság helyt adott és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolása szerint az a felek között nem volt vitás, hogy néhai H. Á. a felperesi jogelőd munkavállalójaként munkaköri kötelezettsége körében készítette el a Budapest X. kerület E. Hotel terveit, melynek törzsszáma a 77.1.094.. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 30. § (1) bekezdése szerint eltérő megállapodás hiányában a mű átadásával a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, ha a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból folyó kötelezettsége, míg a (2) bekezdés értelmében az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alapján megszerzett vagyoni jogok a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás esetében átszállnak a munkáltató jogutódjára. A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: T.) 3. § (1) bekezdése által meghatározott kamarai közfeladatok között nem szerepel a szerzői jogi jogsértés megállapítása. A bíróság álláspontja az volt, hogy nem az alperesi fegyelmi tanácsnak kell megállapítani, hogy ki az eredeti szerző és ki birtokolja a személyéhez fűződő és ki a vagyoni jogokat, hanem az EFSZ 7.6. c) alpontja szerint a bepanaszolt tervezőnek, illetve a felperesnek kellett volna a nyilatkozatokon kívül saját jogosultságukat alátámasztani.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Kérelmének indokául előadta, hogy az elsőfokú bíróság jogsértő döntést hozott, a felperes kereseti kérelmén túlterjeszkedett, döntése és indokai iratellenesek.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a nagyobb részt helyesen megállapított tényállásból hibás következtetésre jutott az alperesi határozat jogszerűségével kapcsolatban.
A Kúria vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett-e a felperes kereseti kérelmén és megállapította, hogy a felperesi petitum betűjének megfelelő, tartalmától azonban némiképp eltérő döntést hozott. A felperes a per révén az alperest nem egyszerűen új eljárásra, hanem egy olyan új eljárásra remélte köteleztetni, amelyben az alperes a felperes szerzői jogait a Szjt. alapján minden további bizonyítási eljárás mellőzésével bizonyítottként elfogadja, és a panaszoltat ennek alapján elmarasztalja. Ehhez képest az elsőfokú bíróság árnyalatnyit eltért a felperesi kérelemtől és olyan új eljárásra kötelezte az alperest pontos jogszabályi hivatkozás nélkül, amelyben lépéseket tesz a szerzői jogi kérdés tisztázása irányába, akár úgy is, hogy felfüggeszti az eljárást. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság döntése lényegében egybeesett a felperes kereseti kérelme irányával, a Kúria álláspontja szerint a kereseti kérelmen nem terjeszkedett túl.
A Kúria vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság kimerítette-e a kereseti kérelemben foglaltakat, döntött-e valamennyi kérelemről. Ennek kapcsán megállapította, hogy a felperes keresetében általánosságban támadta az alperes határozatának jogszerűségét, konkrét jogszabályhely megjelölésével alátámasztott és eredeti kereseti kérelmével egybe nem eső, azonban részletesen nem is indokolt kifogásait az első tárgyaláson adta elő.
Az elsőfokú ítélet a kereseti kérelemben foglaltakat kimerítette, s alapot adott egyúttal arra, hogy a felülvizsgálati bíróság megállapítsa a felperesi kereset megalapozatlan voltát.
A Kúria megállapítása szerint a felperes lényegében a munkaviszony meglétéből, a korabeli jogi környezetből levezetve mintegy „köztudomású tényként” kezelte mind a szerzői vagyoni jog eredeti birtokolásának, mind az időközben bekövetkezett jogutódlásnak kérdését, az Szjt. 30. §-a automatikus alkalmazását várva el az alperestől, illetve a bíróságtól.
Ezzel szemben a Kúria álláspontja az, hogy az eljárás során a felperesnek kellett volna igazolnia, mindenekelőtt iratokkal alátámasztania állításai igazát. A felperes kezdeményezésére indult eljárásban bár a kamarának mindent meg kellett tennie a tényállás tisztázása érdekében, ez nem jelenti a bizonyítási teher átfordulását. Az alperes e kötelezettségének maradéktalanul megfelelt, felhívta a felperest állításai igazolására, e körben bizonyítékai előterjesztésére. Ennek kapcsán nem értékelhető jogsértőnek az a körülmény, hogy ezt a felhívást nem a felperes jogi képviselőjének, hanem közvetlenül a felperesnek küldte meg. Egyetért a felülvizsgálati bíróság az alperessel abban is, hogy a felperes és a panaszolt közötti egyeztetés során elhangzottak, a tervlapok meglétével kapcsolatos feltételezések – miután azok csatolásra nem kerültek – az alperesi döntés alapjául nem szolgálhattak. A felperes bizonyítási kötelezettsége körébe eső körülmények igazolásnak hiányát a felperes terhére kellett értékelni, a felperesi szerzői vagyoni jog birtoklásának bizonyítása hiányában a panaszolt tervező elmarasztalására jogszerűen nem kerülhetett sor, ahogy arra alperes utalt határozatában.
A panaszolt magatartása az EFSZ 7.6. c) alpontja alapján etikai szempontból nem kifogásolható, hiszen mindent megtett az eredeti tervező felkutatása, illetve a szerzői jog jogosultjának megállapítása érdekében, azt az elhunyt tervező örököse személyében jelölve meg.
Helytállóan foglalt állást az elsőfokú bíróság arról, hogy nem az alperes feladata eldönteni kit illet meg a szerzői vagyoni jog, de tévedett, amikor annak mindenáron való megválaszolásától tette függővé az alperesi határozat jogszerűségét. A szerzői jog kérdése nem közigazgatási, hanem polgári jogviszonyt takar, a felek döntése, hogy a polgári jogviszonyt érintő nézetkülönbséget bírói útra terelik vagy sem. A felperes nem kívánt e kérdésben felmerült vita eldöntése érdekében polgári bírósághoz fordulni, azt pedig, hogy vitán felül őt illeti meg e jog sem a közigazgatási, sem a bírói eljárás során nem tudta igazolni. A fentiekre figyelemmel az alperesnek nem kellett és nem is lehetett döntenie a szerzői jog kérdésében, e kérdés tisztázása nélkül pedig a fegyelmi felelősség tekintetében megalapozott döntés sem volt hozható.
A T. 36/C. § (3) bekezdése kimondja, hogy ha más hatóság eljárása érintheti a fegyelmi ügy eldöntését, a fegyelmi tanács elrendelheti az eljárás felfüggesztését, a bíróság vagy más hatóság előtt folyamatban lévő ügy jogerős befejezéséig. Az idézett jogszabályhely kizárólag a már folyamatban levő eljárás esetén teszi lehetővé és bízza a fegyelmi tanács mérlegelésére, hogy arra tekintettel felfüggeszti-e eljárását vagy sem. A jelen ügyben ilyen eljárás nem folyt, ezért az alperesnek nem volt oka a felfüggesztés lehetőségének mérlegelésére, ennek hiányára hivatkozva az új eljárásra kötelezés nemcsak téves, hanem egyenesen a jogalkotói akarattal ellentétes jogértelmezést jelent.
Az eljárás iratanyagából és a tárgyi határozatból egyértelműen kitűnik a mérlegelés részletes szempont rendszere az, hogy az alperes a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékelte és az ezen alapuló meggyőződése alapján állapította meg a tényállást, így határozata jogszerű volt. Az elsőfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja megalapozatlan.
Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a felperes megalapozatlan keresetét elutasította a Pp. 339. § (1) bekezdésében foglalt feltételek hiányában.
(Kúria Kfv. II. 37.025/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás