KÜ BH 2013/83
KÜ BH 2013/83
2013.03.01.
A Szoc.tv. hatálya alá tartozó szociális ellátó tevékenység csak hatósági engedély alapján végezhető. A tartási szerződés és a Szoc.tv. hatálya alá tartozó ellátási tevékenység elhatárolása [1993. évi III. tv. 3. §, 92/K. §, 1959. évi IV. tv. 158. §, 586. §].
A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. január 26. napján előzetes értesítés nélkül helyszíni ellenőrzést tartott a S.-Sz., Ö. 65. szám alatti épületben, valamint a felperes által fenntartott G., M. Zs. u. 33. szám alatt működő Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthonában. Az ellenőrzés során megállapításra került, hogy a S.-Sz. Ö. területén lévő épületben a felperes huszonöt főt helyezett el az épület földszinti részében lévő kettő- és háromágyas szobákban. A felperes tartási szerződést kötött az elhelyezett személyekkel, akik közül a hatóság öt főt meghallgatott. Az elsőfokú eljárás során a felperesi egyház képviselőjét, alkalmazásában álló dolgozóját, továbbá a tizenkét ellátott hozzátartozóját, illetőleg törvényes képviselőjét nyilatkoztatta meg a hatóság, akik közül nyolc fő válaszolt a feltett kérdésekre. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az elsőfokú hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes üzletszerű gondozási tevékenységet végez, amely minden tekintetben megegyezik a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoc.tv.) meghatározott ápolási, gondozási tevékenységgel, mely magában foglalja a lakhatást, az élelmezést, a textília, szükség szerinti orvosi ellátás biztosítását, és mindezek fejében az ellátottak, illetőleg azok hozzátartozója havi térítési díjat fizet.
Ezért az elsőfokú hatóság 2010. április 6. napján kelt határozatában a felperest a S.-Sz. Ö. 65. szám alatt lévő épületben folytatott engedély nélküli szociális tevékenység miatt 200 000 forint bírsággal sújtotta, egyidejűleg kötelezte a felperest, hogy a határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül az engedély nélküli szociális tevékenység folytatásával hagyjon fel, és a S.-Sz. Ö. 65. számú épületben ellátott személyek jogszerű elhelyezéséről lehetőség szerint gondoskodjon.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperesi jogelőd 2010. június 24. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Utalt az elsőfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás adataira, elemezte a tartási szerződés és a Szoc.tv. hatálya alá tartozó gondozási tevékenység közötti különbségeket-hasonlóságokat, idézte a felperesi egyház vezetőjének a jövőbeni engedélyezésére utaló nyilatkozatát, és az ellátott betegek körére hivatkozással egyetértett az elsőfokú határozat megállapításaival. Hivatkozott arra is, hogy a felperes új tényre utalt a fellebbezésben, amikor csatolta a tartási szerződések kiegészítését. E körben rámutatott arra, hogy a s.-i ingatlanok tulajdoni lapjáról készült szemlemásolatok nem tartalmazzák a terhek között a haszonélvezeti jog bejegyzését, ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 158. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján nem fogadta el, hogy az eltartottak részére haszonélvezeti jogot biztosított a felperes az általuk használt ingatlanon.
A felperes keresetében vitatta, hogy ténylegesen engedélyköteles szociális tevékenységet folytat.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. A Szoc.tv. 3. § (8) bekezdésére utalással megállapította, hogy a felperes által ellátott tevékenység nem azonos a Szoc.tv. hatálya alá nem tartozó szolgáltatásokkal, figyelemmel arra, hogy az ingatlanon az eltartottaknak sem haszonélvezeti joga, sem lakáshasználati, sem bérleti joga nem áll fenn. A bíróság a haszonélvezeti jog tekintetében utalt arra a felperesi nyilatkozatra, amely szerint maga sem kívánta az általa kötött tartási szerződésekben a haszonélvezeti jog alapítását. A lakáshasználati, illetőleg bérleti jog tekintetében pedig a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Lakástv.) 91/A. § 7. pontjának rendelkezéseire hivatkozva megállapította, hogy a felperes és az eltartottak között létrejött tartási szerződés módosítások is csupán egy konkrét szobának a részleges használatát biztosítják a szerződést megkötő eltartott részére, ezért nem tekinthető ez tényleges használati jog, illetőleg bérleti jog biztosításának, figyelemmel arra, hogy az adott ingatlanon önálló lakások kialakítására nem is került sor. A használat több személy által közösen használt szobára és közös kiszolgáló helyiségekre vonatkozik.
Megállapította a bíróság, hogy a Ptk. szerinti tartási szerződések tartalma és a Szoc.tv.-nek az ápolást, gondozást nyújtó intézmények által nyújtott szolgáltatások tartalma között az egyes elemeket tekintve átfedések vannak. Lényegi különbségnek tartotta azonban a tartási szerződések esetében, hogy az minden esetben tartalmaz egy szerencse elemet. Megállapította, hogy a felperes által kötött szerződésekben ilyen nincs, a felperes által hivatkozott kockázatot – mely szerint az adott személy eltartásának költségei emelkedhetnek – nem tekintette ilyen szerencse elemnek. Lényeges különbségként hivatkozott arra, hogy a tartási szerződést az eltartó felmondhatja, amennyiben az eltartott az eltartásának költségeit nem fizeti meg; a tartási szerződés esetében a tartás ténylegesen az eltartott lakásában történik, a saját korábbi és szokásos életkörülményei között. Ezzel szemben a perbeli esetben több személy közösen használja az egészségügyi és szociális helyiségeket. Rögzítette azt is, hogy a létrejött tartási szerződések nem egyediesítettek, a szerződés lényeges elemei valamennyi tartási szerződés esetében megegyeznek. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Pf. II. 21.555/1996. számú eseti döntésére, amely kimondta, hogy a tartási vagy gondozási szerződés létrejöttének lényeges feltétele, hogy a szerződéskötéskor az eltartó tulajdonába kerül mindaz a vagyon, ami a tartás ellenértékét képezi, és bizonytalan a szerződés időtartama is, amely az eltartott élete végéig szól. Erre figyelemmel rögzítette, hogy a felperes által kötött szerződések esetében az eltartó tulajdonába az eltartott vagyona nem került, és nem az eltartott vagyona az, amely a tartás ellenértékét képezi. Hangsúlyozta, hogy a felperes ténylegesen térítési díj fizetése ellenében gondozási szolgáltatást nyújt. Rámutatott arra is, hogy az eltartó szerződés felmondására vonatkozó joga atipikussá teszi a megkötött tartási szerződéseket; a felperes nem csupán egy-két személynek, hanem az ellenőrzés időpontjában huszonhat személynek, majd 2010 júniusában már ötven személynek nyújtotta az adott szolgáltatását. Hivatkozott a Szoc.tv. 92/K. § (1) bekezdésére és megállapította, hogy a felperes jogerős működési engedéllyel nem rendelkezik, ezért az általa nyújtott szolgáltatás engedély nélkülinek minősül. Nem fogadta el a felperes azon érvelését, hogy olyan személyek számára is nyújt ellátást, akik nem tartoznak a Szoc.tv. hatálya alá. Rámutatott arra, hogy az alperesi határozat jogszerűségét a határozat meghozatala időpontjára nézve vizsgálta, és a felperes által megkötött tartási szerződések egy esetben sem utaltak arra, hogy az eltartott szociális ellátásra rászorult személy vagy sem, ezért a felperes által kötött tartási szerződések esetében nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes olyan személyekkel kötötte a tartási szerződést, akik nem tartoznak a Szoc.tv. hatálya alá.
A bíróság a felperes bizonyítási indítványát elutasította, és nem fogadta el, hogy a felperesnek módja volna az általa kötött tartási szerződések tartalmának utóbb történő kiegészítésére, és így tanúbizonyítással igazolhatná azt, hogy a Szoc.tv. hatálya alá nem tartozó személyek azok, akikkel szerződéseket megkötötte. E körben kiemelte, hogy a tartási szerződések megkötésekor kellett volna ezt a feltételt a felperesnek vizsgálnia, azonban ezt elmulasztotta, ennek utólagos vizsgálata már nem érinti az alperesi határozat jogszerűségét.
Elutasította a felperes azon bizonyítási indítványát is, amely a felperesi egyház vezetője, valamint az intézmény igazgatójának személyes meghallgatására irányult. Megállapította, hogy a tartási körülmények vizsgálata nem képezte a per tárgyát, ezért ezen bizonyítás lefolytatására nem volt szükség.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő és megalapozatlan, mert a bíróság tévesen értelmezte a Szoc.tv. 1. § (1) bekezdését, 3. § (8) bekezdését, 56. § (1) bekezdését, 67. § (1) bekezdését és a Ptk. 586. §-ában foglalt rendelkezéseket. Állította, hogy a bíróság tévesen minősítette az általa megkötött szerződéseket a Szoc.tv.-ben szabályozott, szociális szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szerződésnek, holott e szerződésekben a tartási szerződésekkel megegyezően volt szerencse elem, ez alapján lakáshasználati, bérleti jogot biztosított az eltartottak részére, továbbá olyan személyek számára nyújtott szolgáltatást, akik nem szociálisan rászorultak, illetőleg akik ugyan szociális ellátásra szorulók lennének, azonban ellátásukat más módon biztosítja. Kifogásolta, hogy a bizonyítási indítványát a bíróság elutasította, ugyanakkor terhére értékelte azt a tényt, hogy nem bizonyította a szociális rászorultság hiányát. Sérelmezte, hogy a bíróság a bizonyítási teherről nem oktatta ki. Állította, hogy szociálisan rá nem szoruló személyek részére nem is végezhetett szakosított ellátást, hiszen ezek jogosultja csak szociálisan rászorult személy lehet. A Ptk. 586. §-ában a tartási szerződésre vonatkozó rendelkezéseket elemezve kiemelte, hogy a tartási szerződésekben az volt a szerencse elem, hogy kiszámíthatatlan időre vállalta a tartást, annak költségeit pedig előre nem tudta meghatározni. Állította, hogy az a körülmény, hogy felmondható volt a szerződés, nem idegen a Ptk. tartási szerződésre vonatkozó rendelkezéseitől. Azt sem tartotta kifogásolhatónak, hogy nem a saját lakásában biztosította az eltartottak ellátását, mivel a Ptk. 586. § (1) bekezdése kizárólag megfelelő eltartásról „beszél”. Álláspontja szerint az sem mérvadó a szerződés minősítése tekintetében, hogy nem került az eltartó tulajdonába mindaz a vagyon, ami a tartás ellenértékét képezi. Állította, hogy nem tiltott a készpénz ellenében való tartás sem, sőt a tartás ingyenesen is megvalósulhat. Érvelt a bizalmi viszonnyal, a huzamosság, a célkötelem, a kockázati elem, a járadékszerűség és a szolgáltatás személyhez kötöttség fennállásával is, továbbá a szerződéses szabadság elvével. Állította, hogy a bizonyítási indítványai elutasítása azt is eredményezte, hogy a bíróság a tényállást nem tárta fel teljes körűen, és nem vizsgálta a jogviszony létrejöttének körülményeit, holott a tartási szerződés jogi minősítésénél ez lényeges szempont.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában tartását kérte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálva azt állapította meg, hogy a felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a per eldöntése szempontjából irányadó tényállást helytállóan állapította meg, és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések helyes értelmezése alapján okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes keresete nem alapos, mert az alperes törvényes döntést hozott.
Az elsőfokú bíróság megállapításainak helytállósága körében elsődlegesen azt emeli ki a Kúria, hogy a hatósági határozatok megállapításai a széleskörűen lefolytatott bizonyítási eljárás adatain alapultak, ezen bizonyítási eljárás során a hatóság nemcsak a felperes és az eltartottak közötti tartási szerződést, hanem annak tényleges megvalósulását is vizsgálta. A hatóság nyilatkoztatta az eltartottakat, illetőleg az eltartottak hozzátartozóját, gondnokait, és a helyszíni szemlén tapasztaltak, továbbá tanúvallomások alapján beszerzett adatok alapján a bizonyítékok egyenként és összességében való értékelését követően jutott arra a következtetésre a hatóság, hogy a felperes a Szoc.tv. hatálya alá tartozó szociális tevékenységet végez engedély nélkül.
A felperes keresetében alapvetően az általa kötött tartási szerződések, illetőleg a Szoc.tv. hatálya alá tartozó szociális ellátó-tevékenység összehasonlításának, illetőleg elhatárolásának kérdését vitatta, és azt kívánta bizonyítani, hogy a tevékenysége folytatása a tartási szerződés, mint magánjogi jogviszony alapján törvényes.
A Kúria megállapította, hogy a felperes az elsőfokú peres eljárásban előadott kereseti hivatkozásai érdemben nem cáfolták a hatósági eljárás során beszerzett nyilatkozatokban foglaltak értékelését, így azt sem, hogy a felperes által ellátott személyek hozzátartozói alapvetően ápolást-gondozást, szociális ellátást kívántak igénybe venni a felperestől, és ezért helyezték el a felperes által fenntartott intézményben hozzátartozójukat. A felperes állításával ellentétben igenis jelentős súlya van annak a körülménynek is, hogy több eltartottja korábban – az egyébként engedéllyel működő – gárdonyi szociális intézményben volt elhelyezett, majd innen kerültek át a vizsgált seregélyesi ingatlanba. Az is mérvadó az ügy megítélése szempontjából, hogy maga a felperesi egyház vezetője nyilatkozta, hogy rövidtávú célja a működési engedély beszerzése és normatív állami támogatás igénybevétele. E nyilatkozat egyértelműen azt támasztja alá, hogy a felperesi vezető megítélése szerint is olyan tevékenységet folytat ez az intézmény, amely a Szoc.tv. rendelkezéseinek hatálya alá tartozik. Azt is helytállóan állapította meg a határozat, és ezt a felperes érdemben nem cáfolta, hogy a felperes pszichiátriai, szenvedély betegségben szenvedő időskorú és hajléktalan személyek ellátását végzi, mely személyek a szociális ellátórendszer célcsoportjához tartoznak.
Az elsőfokú bíróság a tartási szerződés, illetőleg a felperes által végzett tevékenység engedélyköteles szociális tevékenységkénti minősítése tekintetében tett megállapításokat részletesen és alaposan elemezte. E körben az elsőfokú bíróság okszerűen mutatott rá arra, hogy a fellebbezésben hivatkozott haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre nem került, ezen jog alapítására a felek szándéka ténylegesen nem is irányult, így a Szoc.tv. 3. § (8) bekezdése szerinti feltétel e körben nem teljesült. Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt a Lakástv. rendelkezéseire, és e körben is indokoltan állapította meg azt, hogy a lakáshasználat, illetőleg a bérleti jog fennállása sem igazolt és bizonyítható. Az kétségtelen, hogy a felperes és az eltartottak közötti szerződés alapján létrejövő használat egy szociális intézmény adott (egészségügyi és szociális) helyiségeinek közös használatára vonatkozó tényleges használatot tükröz, ez azonban nem elégséges a lakáshasználat és bérleti jog meglétének igazolására. Helytállóan érvelt azzal is az elsőfokú bíróság a tartási szerződés elemeit vizsgálva, hogy a Ptk. 586. §-ának rendelkezése szerint a megkötött szerződés tényleges szerencseelemet, kockázati elemet nem tartalmazott. Ilyennek nem tekinthető az, hogy a felperes által nyújtott szolgáltatást az ellátottak fix összegért veszik igénybe, különösen, hogy az ellátás ellenértékének felperesi módosítása nem kizárt. A tartási szerződés eltartói oldalról fennálló felmondási jogot is biztosított, amely a Ptk. 586. § (4) bekezdése alapján a tartási szerződésre nem jellemző, e körben ez egy atipikus rendelkezés, mely szintén azt erősíti, hogy a felperes ténylegesen nem eltartási szerződést kötött az ellátottakkal.
Az kétségtelen tény, hogy a felperes által hivatkozott tartási szerződések, illetőleg a Szoc.tv.-nek az ápolást, gondozást nyújtó intézmények szolgáltatása között nagy a hasonlóság. A perbeli esetben a felperes által nyújtott szolgáltatások tekintetében a tartási szerződéstől való eltérés a megkötött szerződések tényleges és valós tartalma, és az eltartottak részéről a szociális ellátás igénybevételére vonatkozó valós szándék egyértelműen azt igazolja, hogy itt nem tartás, hanem Szoc.tv. hatálya alá tartozó szolgáltatás valósult meg. A felperes nem cáfolta a lefolytatott bizonyítási eljárás adatait sem a közigazgatási, sem a peres eljárás folyamán.
Megalapozottan hivatkozott az elsőfokú bíróság arra is, hogy a tartási szerződés egy bizalmi jogviszonyt feltételez, illetőleg egy egyedi feltételeket tartalmazó megállapodást igényel, amely perbeli esetben nem állapítható meg az eltartottak száma, számának változása, illetőleg a blanketta szerződések használata következtében sem.
Az elsőfokú bíróság a felperes állításával ellentétben a bizonyítási indítvány elutasítását okszerűen és megalapozottan utasította el. Ezen döntésének indokát adta, ennek felülmérlegelésére a Kúria nem látott lehetőséget. E körben csak azt emeli ki a Kúria, hogy a felperesi egyházvezető, illetőleg az intézmény igazgatójának személyes meghallgatása a tartás körülményei tekintetében, indokolatlan volt, mivel a per tárgya nem a tartás körülményeinek vizsgálata, illetőleg e körülmények minősítése. A közigazgatási hatósági eljárás során a ténylegesen elvégzett tevékenység, illetőleg a felek valós szerződési akaratának vizsgálata körében a tényfeltárás megtörtént. Az e körben rendelkezésre álló bizonyítékok kellően alátámasztották a határozati megállapításokat, így további bizonyítás indokolatlan lett volna.
A bíróság helytállóan mutatott rá arra is, hogy a felperesnek nem a peres eljárás során és nem is utólag kellett volna igazolnia azt, hogy a tartási szerződéseket olyan személyekkel kötötte meg, akik nem tartoztak a szociális ellátórendszer látókörébe, illetőleg szociális ellátásra nem szorultak. Ezt a körülményt a felperesnek a szerződést megelőzően kellett volna vizsgálnia ahhoz, hogy igazolja azt a gondos eljárást, amely azt feltételezi, hogy a szerződések megkötésekor a Szoc.tv. rendelkezéseinek a betartására törekedett. Mivel az előzetes vizsgálat ténye a szerződésekből nem tűnt ki, annak utólagos bizonyítására nincs mód.
A fentiekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okokból, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Kfv. II. 39.085/2011.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás