• Tartalom

9/2013. (XII. 21.) ME utasítás

9/2013. (XII. 21.) ME utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 5/2013. (VIII. 16.) ME utasítás módosításáról1

2013.12.22.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 73/A. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés b) pontjára figyelemmel a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 5/2013. (VIII. 16.) ME utasítás mellékletét (a továbbiakban: SZMSZ) ezen utasítás Mellékletében foglaltak szerint módosítom.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet a 9/2013. (XII. 21.) ME utasításhoz

1. § Az SZMSZ 2. § (1) bekezdése a következő r) ponttal egészül ki:
(Az NFÜ)
r) alapító okiratának száma, kelte: VIII/1509/3/2013., 2013. augusztus 27.”
2. § Az SZMSZ 4. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) Az elnök gyakorolja az NFÜ valamennyi dolgozója tekintetében a munkáltatói jogokat, kivéve, ha azok valamelyikét a Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SzMSz) vagy annak 1. függeléke más hatáskörébe utalja.”
3. § Az SZMSZ 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
5. § (1) Az elnököt feladatai ellátásában elnökhelyettesek segítik. Az NFÜ-ben
a) fejlesztési és informatikai,
b) jogi és gazdasági és
c) nemzetközi
elnökhelyettes működik.
(2) Az elnökhelyetteseket a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.”
4. § Az SZMSZ 8. § (2) bekezdése a következő p) ponttal egészül ki:
(A jogi és gazdasági elnökhelyettes)
p) koordinálja az egyes minisztériumok által közigazgatási egyeztetésre bocsátott előterjesztésekkel kapcsolatos egységes álláspont kialakítását.”
5. § Az SZMSZ 25. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A KEOP IH-n a következő divíziók és osztályok működnek:)
b) KEOPIH Pénzügyi, Ellenőrzési, Módszertani és Szabályossági Divízió
ba) KEOPIH Pénzügyi és Ellenőrzési Osztály,
bb) KEOPIH Felülvizsgálati, Módszertani és Szabálytalansági Osztály,”
6. § Az SZMSZ 33. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A HR elkészíti a kormánytisztviselői jogviszonnyal és munkaviszonnyal kapcsolatos okiratokat, szerződéseket, figyelemmel kíséri a kormánytisztviselők, munkavállalók karrierútját, nyilvántartja a kormánytisztviselői jogviszonnyal összefüggő képzési kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos személyi és szervezeti információkat.”
7. § Az SZMSZ 34. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
34. § (1) A Fejezeti Főosztály (a továbbiakban: FF) látja el az előirányzat-felhasználással, előirányzat-módosítással, likviditáskezeléssel, a könyvvezetéssel, költségvetési beszámolási kötelezettséggel, zárszámadással és egyéb adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. Az FF összeállítja a fejezeti szintű költségvetési tervet, gondoskodik a könyvvezetésről és a beszámolásról, valamint a fejezeti előirányzatok felhasználásának pénzügyi adminisztrációjáról.
(2) Az FF vezetője az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 11. § (1) és (2) bekezdése szerinti gazdasági vezető.
(3) Az FF vezetője irányítási, felügyeleti és ellenőrzési jogokat gyakorol az Ávr 9. § (1) bekezdése szerinti gazdasági szervezet feladatait ellátó Pénzügyi Lebonyolítási Főosztály, Intézményi Gazdálkodási Főosztály, Közreműködő Szervezet Kontrolling Főosztály, valamint az irányító hatóság pénzügyi divíziói, osztályai felett.
(4) Az FF-en a következő osztályok működnek:
a) Költségvetési és Számviteli Osztály,
b) Fejezeti Felügyeleti és Kontrolling Osztály.”
8. § Az SZMSZ
lép.
9. § Az SZMSZ
a) 6. § g) pontjában az „a Szervezeti és Működési Szabályzatban (a továbbiakban: SzMSz)” szövegrész helyébe az „az SzMSz-ben” szöveg,
b) 9. § (3) bekezdésében az „Előkészítő” szövegrész helyébe az „Előkészítési” szöveg,
c) 49. § (4) bekezdésében a „Bírói” szövegrész helyébe a „Bírósági” szöveg, a „Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete” szövegrész helyébe a „Magyar Nemzeti Bank” szöveg
lép.
10. § Hatályát veszti az SZMSZ
a) 7. § (1) bekezdés d) pontjában a „ , valamint a más tárcák előterjesztéseivel kapcsolatban javaslatot terjeszt az elnök elé jóváhagyásra” szövegrész,
c) 8. § (2) bekezdés g) pontjában a „ , valamint a más tárcák előterjesztésével kapcsolatos egységes álláspont kialakításának koordinálásában a fejlesztési és informatikai elnökhelyettes feladatellátásának elősegítése érdekében” szövegrész,
e) 31. § (1) bekezdés e) pontjában a „ , valamint – a fejlesztési és informatikai elnökhelyettes feladatellátásának elősegítése érdekében – a más tárcák előterjesztésével kapcsolatos egységes álláspont kialakításának koordinálásában” szövegrész.

1. függelék

A munkáltatói jogkörök gyakorlása

 

A

B

C

D

1.

Munkáltatói jogkörök

Elnök

Elnökhelyettes

Főosztályvezető

2.

Kinevezés, kinevezés módosítása, felmentés

Az elnökhelyettesek kivételével valamennyi vezető kormánytisztviselő, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

3.

Áthelyezéshez, átirányításhoz, kirendeléshez hozzájárulás, munkaszerződés megkötése, módosítása, felmondás, illetmény megállapítása, összeférhetetlenség megállapítása, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésének engedélyezése, jutalmazás, helyettesítési díj megállapítása, célfeladat meghatározása, fegyelmi jogkör gyakorlása, fizetés nélküli szabadság engedélyezése

Valamennyi vezető kormánytisztviselő, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

4.

Vezetői megbízás adása és visszavonása, cím adományozása és visszavonása

Valamennyi vezető kormánytisztviselő és kormánytisztviselő tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesei tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető és kormánytisztviselő tekintetében

5.

Rendes szabadság kiadásának engedélyezése

Elnökhelyettesek, valamint az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő és munkavállaló tekintetében

6.

Teljesítményértékelés

Elnökhelyettesek, továbbá valamennyi főosztályvezető tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő és munkavállaló tekintetében

7.

Minősítés

Elnökhelyettesek, valamint az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői tekintetében

Az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő és munkavállaló tekintetében

8.

Kitüntetési javaslat előterjesztése

Valamennyi vezető kormánytisztviselő, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesei, osztályvezetői tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő és munkavállaló tekintetében

9.

Munkaköri leírások jóváhagyása

Elnökhelyettesek, továbbá valamennyi főosztályvezető tekintetében

Az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezető-helyettesei, osztályvezetői, kormánytisztviselői, munkavállalói tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő és munkavállaló tekintetében

10.

Tanulmányi szerződés kötése, tanulmányút engedélyezése

Valamennyi vezető kormánytisztviselő, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesei, osztályvezetői tekintetében

Javaslattétel az irányítása alá tartozó főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, kormánytisztviselő és munkavállaló tekintetében

11.

Munkáltatói kölcsön nyújtásának engedélyezése

Valamennyi vezető kormánytisztviselő, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

12.

Munkáltatói igazolások kiadása, fizetési előleg felvételének engedélyezése

Az NFÜ valamennyi vezető kormánytisztviselője, kormánytisztviselője és munkavállalója tekintetében a Humánerőforrás Főosztály főosztályvezetője

13.

Munkarendtől való eltérés engedélyezése

Valamennyi vezető kormánytisztviselő, kormánytisztviselő, munkavállaló tekintetében

2. függelék

Az NFÜ szervezeti egységeinek engedélyezett létszáma

 

A

B

1.

Szervezeti egység

Engedélyezett létszám

2.

Belső Ellenőrzési és Ellenőrzés-koordinációs Főosztály

4

3.

Kommunikációs Főosztály

7

4.

Fejlesztési és Informatikai Elnökhelyettesség

6

5.

Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága

11

6.

Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága

15

7.

Környezetvédelmi Programok Irányító Hatósága

7

8.

Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága

4

9.

Közlekedési Programok Irányító Hatósága

15

10.

Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága

24

11.

Központi Monitoring Főosztály

12

12.

Informatikai és Tájékoztatási Főosztály

7

13.

Jogi és Gazdasági Elnökhelyettesség

4

14.

Jogi Főosztály

6

15.

Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály

7

16.

Humánerőforrás Főosztály

7

17.

Fejezeti Főosztály

6

18.

Végrehajtás Operatív Program Irányító Hatóság

3

19.

Pénzügyi Lebonyolítási Főosztály

4

20.

Közreműködő Szervezet Kontrolling Főosztály

2

21.

Intézményi Gazdálkodási Főosztály

10

22.

Nemzetközi Elnökhelyettesség

3

23.

Koordinációs Irányító Hatóság

20

24.

Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatósága

16

25.

Program és Projekt Előkészítési Főosztály

2

26.

Összesen

202

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. december 23. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére