• Tartalom

10/2014. (XII. 12.) IM rendelet

10/2014. (XII. 12.) IM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet módosításáról1

2014.12.13.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló 2/2013. (III. 6.) KIM rendelet (a továbbiakban: R.) 26. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az előirányzat terhére kell teljesíteni a Jst. 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott személy ügyében felmerülő tolmácsolási és fordítási díjat is.”

2. § Az R.

1. 1. § a) pontjában az „a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „az Igazságügyi Minisztérium” szöveg,

2. 26. § (1) bekezdésében a „jogi segítségnyújtásról szóló törvény” szövegrész helyébe a „jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.)” szöveg,

3. 26. § (2) bekezdésében az „a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: KIH)” szövegrész helyébe az „az Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: IH)” szöveg,

4. 26. § (3), (6) és (7) bekezdésében az „A KIH” szövegrész helyébe az „Az IH” szöveg,

5. 26. § (4) bekezdésében és 29. § (1) és (3)–(5) bekezdésében az „a KIH” szövegrész helyébe az „az IH” szöveg,

6. 1. mellékletében a „pályázó neve” szövegrész helyébe a „pályázó, kérelmező neve” szöveg, a „pályázóként megjelölt” szövegrész helyébe a „pályázóként, kérelmezőként megjelölt” szöveg,

7. 2. mellékletében a „pályázó neve” szövegrész helyébe a „pályázó, kérelmező neve” szöveg, a „pályázóként megjelölt” szövegrészek helyébe a „pályázóként, kérelmezőként megjelölt” szöveg,

8. 6. mellékletében az „a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz” szövegrész helyébe az „az Igazságügyi Minisztériumhoz” szöveg

lép.

3. § Hatályát veszti az R.

3. 13. § (3) bekezdésében az „a 38. §-ban és a 47. §-ban” szövegrész,

4. 17. § (1) bekezdés b) pontjában a „pályázati felhívásban,” szövegrész,

5. 19. § (1) bekezdésében az „a pályázati felhívásban és a” szövegrész,

6. 9. alcíme, 11/A. alcíme, 12. alcíme, 19. alcíme, 24–27. alcíme, 29. alcíme, 32–33/A. alcíme,

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. december 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére