• Tartalom

1076/2014. (II. 19.) Korm. határozat

1076/2014. (II. 19.) Korm. határozat

kormánybiztos felmentéséről1

2014.02.20.

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megszüntetésével összefüggő egyes kérdésekről szóló 475/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján jogutóddal történő megszűnésére tekintettel – dr. Lázár Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetéséért felelős kormánybiztost e megbízatása alól 2014. január 1. napjával felmenti.

2. Hatályát veszti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetéséért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1480/2013. (VII. 26.) Korm. határozat.

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.

1

A határozat a 3. pontja alapján hatályát vesztette 2014. február 21. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére