PÜ BH 2014/109
PÜ BH 2014/109
2014.04.01.
Nem bizományi jellegű az a szerződés, ahol az eladó nem bízta meg a másik felet azzal, hogy a javára a saját nevében szerződéseket kössön, és a másik fél díjazásra sem jogosult, hanem a leszállított termékek kereskedelmi célú továbbértékesítése során általa elért árrésből tett szert haszonra [Ptk. 368. §, 507. §].
A JVC gyártmányú termékeket forgalmazó alperes a felperes azóta már megszűnt magyarországi fióktelephelyétől árlista alapján rendelte meg az általa eladni kívánt termékeket. A megrendelt árut a felperes jogelődje leszállította és leszámlázta az alperesnek. A számlán feltüntették, hogy az áru a vételár teljes kiegyenlítéséig a fióktelephely tulajdonát képezi. A felek között csak szóbeli megállapodás állt fenn és egyedi megállapodásaik alapján többször is előfordult az, hogy az alperes el nem adott árut szállított vissza a felperes jogelődjének, aki azok ellenértékét az alperes részére kiállított legrégebbi meg nem fizetett számlába számolta el. Az alperes a leszállított áruk után kiállított számlák közül a 2008. november 28-i fizetési határidejű 1 403 214 forint, a 2009. január 3-i lejáratú 270 000 forint, a 2009. február 11-én lejárt 184 680 forint és a 2010. január 7-én lejárt 162 500 forint összegű számlákat nem egyenlítette ki, csak 403 214 forintot fizetett meg. A felek egyeztetése alapján 2009. március 17-én az alperes a tartozását 1 964 628 forintban ismerte el. A felperes fióktelephelye az alperessel szembeni követeléseit a felperesre engedményezte.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a felek között fennállt szállítási szerződésből eredő 1 617 180 forint hátralékos vételár és a késedelmi kamatainak a megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a felek között nem adásvételi, hanem bizományi szerződés állt fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 617 180 forintot és a késedelmi kamatait.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – részben eltérő indokolással – hagyta helyben.
A jogerős ítélet indokolása szerint a becsatolt okiratokkal és tényállításokkal szemben az alperes nem tudta bizonyítani azt, hogy a felek között nem szállítási, hanem bizományi szerződés állt volna fenn. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes jogelődje és az alperes között a szállítási és az adásvételi szerződés egyes elemeit tartalmazó, atipikus szerződés jött létre. A tulajdonjog fenntartásos vétellel kapcsolatos kereskedelmi gyakorlatból, a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból és magából a tulajdonjog fenntartásra vonatkozó rendelkezésből is az következett, hogy a felek közötti szerződés nem bizományi volt. Az elszámoláskor a felek a nettó árat vették figyelembe, és nem voltak tekintettel arra, hogy az alperes mennyiért adta el a termékeket, ezért a díjazáshoz hasonló eredmény – ami a bizományi szerződés egyik tartalmi eleme – nem jöhetett létre. Bizományi szerződés létrejöttéhez nem elegendő annak meghatározása, hogy a bizományos milyen típusú újabb szerződést köteles kötni, hanem meg kell állapodni az újabb szerződés lényeges tartalmi elemeiben is, így egyebek mellett abban, hogy milyen módon állapítható meg a bizományost megillető díj. A tanúként meghallgatott D. G. vallomása is ezt az álláspontot támasztotta alá, kamatot pedig a felperes a hosszú távú gazdasági kapcsolatra és a folyószámlaszerű elszámolásra tekintettel nem érvényesített az alperessel szemben.
A visszáru számlákkal kapcsolatosan a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság által kifejtett azon megállapítással, amely szerint azok nem az adott szállításhoz kapcsolódtak, hanem a felek adásvételből eredő igényei folyószámlaszerű elszámolását jelentették. A bizományi szerződés fennállása esetén az áru visszaszállítása a szerződés megszűnéséhez vezetne és az ebből eredő igényeket az adott áru leszállításával kapcsolatos elszámolások során kellett volna feltüntetni, a felek között azonban ettől eltérő gyakorlat állt fenn. Az alperes mindezek alapján köteles a leszállított és ki nem fizetett áruk ellenértékének a megfizetésére.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a kereset elutasítását.
A felülvizsgálati kérelmet a Kúria nem találta alaposnak.
A jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy a felek között nem a Ptk. 507. §-a szerinti bizományi szerződés jött létre, mivel annak tartalmi elemei nem valósultak meg. A felperes nem bízta meg az alperest azzal, hogy a javára a saját nevében szerződéseket kössön és az alperes sem volt jogosult a szerződés alapján díjazásra. A díjazásban való megállapodás hiánya önmagában kizárta azt, hogy bizományosi jellegű szerződés létrejötte legyen megállapítható.
A felek között – tartalma alapján – valóban nem jött létre „tiszta” tulajdonjog fenntartásos adásvétel, de erre a felperes és a jogerős ítélet sem hivatkozott. A jogerős ítélet által kifejtetteknek megfelelően ugyanis a szerződés a szállítási és az adásvételi szerződés egyes elemeit tartalmazó, atipikus megállapodás volt, és ezzel a megállapítással a Kúria is egyetértett. A szóbeli szerződésnek megfelelően az alperes a felperes jogelődje által leszállított termékeket megvásárolta és azokon a vételár megfizetésével tulajdonjogot szerzett. A tulajdonjog fenntartás ez esetben csupán biztosíték céljából került kikötésre és a termékeket az alperes – a felperes jogelődjének felhatalmazásával – az általa a saját nevében megkötött szerződésekkel folyamatosan értékesíthette. Ezeknek az alperes által kötött további szerződéseknek a tartalmába a felperesnek semmilyen beleszólása nem volt és az alperes haszna nem díjazásból eredt, hanem a kereskedelmi célú továbbértékesítés során érvényesített árrésből. Az alperesnek tehát ennek megfelelően saját magának kellett viselnie a tevékenységéből eredő kockázatokat, költségeket és az esetleges veszteségeket is. Az, hogy a felperes alkalmanként – de mindig egyedi megállapodások alapján – visszavásárolt egyes az alperes által nem értékesített termékeket, ezt az alapjogviszonyt nem módosította és nem tette ezt a felperes részére kötelezővé.
Az alperesnek mindezek alapján arra állt fenn szerződéses kötelezettsége a felperessel szemben, hogy a leszállított áruk vételárát határidőn belül megfizesse. Az a körülmény, hogy az árut nem tudta értékesíteni, ezt az érvényesen létrejött szerződést nem bontotta fel, így nincs lehetőség arra sem, hogy ezen kötelezettsége alól szabaduljon, akár olyan módon, hogy a leszállított árukat visszaszolgáltatja.
A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. VI. 20.029/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás