• Tartalom

1092/2014. (II. 28.) Korm. határozat

1092/2014. (II. 28.) Korm. határozat

a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztéséhez kapcsolódó állami infrastruktúra megépítésére vonatkozó kötelezettségvállalásról

2014.02.28.

A Kormány

1. a befektetői betelepülés elősegítése érdekében egyetért a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőhöz kapcsolódó állami infrastruktúra-beruházás keretében öt függőleges partfal kialakításával, a partfalak mögötti területek kiépítésével, valamint közvetlen vasúti rakodás kialakításával és a kapcsolódó közúti kiszolgálás kiépítésével,

2. tudomásul veszi, hogy az 1. pont szerinti beruházás megkezdéséhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részéről a földhasználati jog biztosítására kiírt pályázatnak, a pályázati kiírás szerinti I. kategóriába sorolt földterületek vonatkozásában történő sikeres lezárása, valamint ezzel összefüggésben a megkötendő földhasználati szerződés és a kikötő- és parthasználati megállapodás hatálybalépése szükséges,

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2. pont szerinti pályázathoz kapcsolódóan tegyen kötelezettségvállaló nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a 2. pontban meghatározott feltételek teljesülése esetén az állam európai uniós forrásból, illetve hazai pénzügyi forrásból gondoskodik az állam által vállalt, a pályázati kiírásban rögzített, 1. pont szerinti beruházás 2015. december 31-éig történő megvalósításáról,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a 2. pont szerinti pályázat kiírásával egyidejűleg

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az 1. pont szerinti beruházás megvalósításáról – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közötti konzorcium, valamint a Mahart Magyar Hajózási Zrt. bevonásával – gondoskodjon.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2015. december 31.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére