PÜ BH 2014/114
PÜ BH 2014/114
2014.04.01.
A perújítási eljárás a jogerős ítélet és a perújítási kérelem keretei között zajlik, ezért a perújítási eljárásban az annak alapjául szolgáló jognyilatkozat megtámadására irányuló viszontkereset előterjesztésére nincs lehetőség [Pp. 123. §; Ptk. 210. §].
A peres felek élettársak voltak, kapcsolatuk fennállása alatt vásárolták meg a perbeli ingatlant, amely az alperes tulajdonába került. A életközösség megszakadása után a felperes által indított perben megkötött egyezség alapján az ingatlan a felperes kizárólagos tulajdona lett, aki viszont végrendelettel annak 1/2 részét az alperesre hagyta. A felperes a 2008. augusztus 18-án kelt, általa írt és aláírt „elismervény” megnevezésű okiratban elismerte, hogy az ingatlan a közös tulajdonuk és annak fele az alperest illeti meg. Kijelentette, hogy halála esetén a teljes ingatlan az alperest illeti és ez a nyilatkozata a végrendeletét is jelenti. Az elismervényre való hivatkozással az alperes a korábban folyamatban volt perben perújítást kezdeményezett.
A felperes keresetében előadta, hogy az alperes megtévesztette a nyilatkozat megtételekor, ezért azt megtámadta és kérte a nyilatkozat érvénytelenségének a megállapítását. Arra hivatkozott, hogy az alperes az egészségi állapotára, anyagi helyzetére való panaszkodással vette rá – megnyugtatásul – a nyilatkozat megtételére. Az okiratot ezt követően nem akarták felhasználni, azt kidobták azzal, hogy a felperes a későbbiekben meg fogja erősíteni a korábbi végrendeletét.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felperes az elismervény aláírásakor tisztában volt azzal, hogy mit ír alá, az alperes részéről pedig megtévesztés nem történt. A felperes tudta azt is, hogy az okirat tartalma ellentétben áll a korábbi perben megkötött egyezséggel, mert az azon az ingatlanon fennálló közös tulajdont ismerte el és nem a halála esetére szóló rendelkezést tett. A felperes nem tudott bizonyítani a nyilatkozat megtételekor fennálló, tévedésre, megtévesztésre okot adó vagy arra utaló körülményt. Az általa hivatkozott megtévesztés akkor következett volna be, ha már a nyilatkozat megtételekor kifejezetten megállapodnak annak a későbbi megsemmisítésében. A felperes előadása szerint azonban az egyezségük arra irányult, hogy miután ez az okirat nem szabályos, a felperes később, közjegyző előtt fogja rendezni ezt a problémát. Ha a nyilatkozat megtételekor a felperes még nem tudta, hogy mi lesz az okirat későbbi sorsa, az azt jelenti, hogy a tévedés, megtévesztés a nyilatkozat megtételekor még nem állt fenn. A felperes nem adta indokát annak, hogy ha a nyilatkozat tartalmával nem értett egyet, akkor azt miért tette meg, mert ilyen okiratra a végrendeletének megerősítése érdekében nem volt szükség.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét eltérő indokolással hagyta helyben.
A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes a perbeli esetben marasztalási igénnyel – mivel a követelés a perújítási kérelem folytán éppen vele szemben áll fenn – nem élhetett. A nyilatkozaton alapuló igénnyel szemben azonban nem kizárólag a keresetben kért megállapítás útján védekezhet, nincs ugyanis akadálya annak, hogy a felperes az ebben a perben általa előadottakat a perújítási ügyben érdemi védekezésként terjessze elő. Igénye tehát a perújítási ügyben nyerhet elbírálást, ezért a kért megállapítás az alperes által esetlegesen veszélyeztetett joga megóvásához nem szükséges, így a megállapítási kereset előterjeszthetőségének a Pp. 123. §-a szerinti feltételei nem álltak fenn és a kereset megalapozatlan.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a keresetének helyt adó ítélet meghozatalát.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő, a Kúria azonban az elutasításnak az elsőfokú bíróság által kifejtett indokaival értett egyet.
A felperes alappal hivatkozott a másodfokú bíróság ítéletének téves indokaira, mert a perbeli esetben fennállt a lehetőség a megállapítási kereset előterjesztésére. A perújításnak a Pp. 260. §-ának (1) bekezdése szerint jogerős ítélet ellen van helye, míg az eljárás során a Pp. 267. §-ának (1) bekezdése szerint a Pp. 247. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. Ennek megfelelően a perújítási eljárás az annak alapjául szolgáló korábbi per, illetve a perújítási kérelem keretei között kerül lefolytatásra és a kereset megváltoztatására sincs lehetőség. A perújítási eljárás során ennek megfelelően nem lett volna helye annak, hogy a felperes az új bizonyítékként előadott nyilatkozatot viszontkeresettel támadja meg, és a perújítási eljárás során kérje a nyilatkozat érvénytelenségének a megállapítását. Egy jognyilatkozat esetleges semmisségére – tekintettel a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra – lehetne ilyen módon hivatkozni, hiszen annak megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Megtámadási ok esetén azonban erre már nincs lehetőség, ezért tévesen vélte úgy a másodfokú bíróság, hogy a felperesnek ezt az igényét a perújítási eljárás során kell előterjesztenie, és ezért a kereset a Pp. 123. §-ában foglaltakra tekintettel elutasítható.
Az ügy érdemét tekintve az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a jognyilatkozat eredményes megtámadására akkor van mód, ha a tévedésre, megtévesztésre okot adó körülmény annak megtételekor állt fenn, és a szerződés tárgyával vagy annak lényeges – vagy valamelyik fél által felismerhetően lényegesnek tartott – tartalmával, feltételével áll összefüggésben. Az okiratot a felperes fogalmazta meg és annak alapján nem halál esetére szóló rendelkezést tett. A feleknek az irat elkészítésével célja volt, a felperes saját előadása szerint is csak utóbb döntöttek annak megsemmisítéséről, azaz eleve nem a megsemmisítés szándékával készítették, ami egyébként is aligha lett volna racionális cselekedet a részükről. Magának a nyilatkozatnak a megtételekor tehát e tekintetben tévedés, megtévesztés még nem állhatott fenn. Az iratot a felperes önszántából készítette és nem merült fel az sem, hogy az alperes a hivatkozott egészségi állapota, anyagi helyzete tekintetében tévesztette volna meg. Mindebből az elsőfokú bíróság által kifejtetteknek megfelelően az a következtetés volt levonható, hogy a felperes a jognyilatkozatot érvényesen megtette. Annak eldöntése viszont, hogy ez az okirat mire alkalmas, már nem erre a perre tartozik, miután itt kizárólag az volt vizsgálható, hogy a megtámadás folytán fennáll-e annak az érvénytelensége.
A Kúria mindezekre tekintettel a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. VI. 21.841/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás