GÜ BH 2014/117
GÜ BH 2014/117
2014.04.01.
Az ingó jelzálogjog nem alakulhat át vagyont terhelő zálogjoggá, nem a felek utólagos megítélésén múlik, hogy az ingó jelzálogjog vagy a vagyont terhelő zálogjog szabályait kell alkalmazni a kielégítéskor, hanem annak van jelentősége, hogy a felek milyen zálogjogi formát hoztak létre [Ptk. 262. § (2) bek., 266. § (2) bek.; Cstv. 49/D. § (1)–(2) bek., 51. § (1) bek.].
Az adós felszámolását 2011. július 12-én indította meg az elsőfokú bíróság.
A felszámoló a Cégközlöny 2012. március 29-én megjelent számában meghirdette értékesítésre az adós vagyonelemeit, egyebek mellett 22 gépkocsit 6 100 000 Ft-os irányáron.
A hitelező közjegyzői nyilvántartásba bejegyzett keretbiztosítéki ingó zálogjoggal rendelkezett az adós „készletét alkotó, mindenkor meglévő 8 darab gépjárművén” (1. helyi zálogjog), illetve az adós tulajdonát képező mindazon dolgokon, amelyek készletként kerülnek kimutatásra (2. helyi zálogjog).
A felszámoló 2012. május 15-én kelt és a hitelező részére május 24-én kézbesített levelében tájékoztatta a hitelezőt a gépkocsik értékesítéséből befolyt vételárral történt elszámolásról. A levél tartalmazta, hogy az értékesített, a hitelező ingó keretbiztosítéki zálogjogával terhelt, készleten lévő 8 darab gépkocsi és a készleten lévő ingóságok között szereplő gépkocsik eladási ára 1 217 000 Ft. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 49/D. § (2) bekezdés szerint elszámolható értékesítési költségek arányos része 60 774 Ft, így a gépkocsik eladásából keletkező felosztható vételár 1 156 226 Ft, melyből a hitelezőt illeti meg a hivatkozott jogszabályhely alapján 578 113 Ft.
A hitelező 2012. június 6-án előterjesztett kifogásában sérelmezte, hogy a felszámoló a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti vagyont terhelő zálogjog alapján számolta el a befolyt összeget, holott keretbiztosítéki zálogjoggal rendelkezett, ezért a felszámolónak a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése alapján kellett volna elszámolnia vele.
Kérte, hogy a bíróság kötelezze a felszámolót a gépjárművekből származó bevételnek a részére történő haladéktalan átutalására oly módon, hogy azt a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése szerint számolja el. Kérte továbbá annak megállapítását, hogy a felszámoló a gépjárművek értékelésekor és értékesítésekor a gondossági kötelmét megszegte, s ezzel részére, mint zálogjogosult hitelezőnek kárt okozott. Erre tekintettel a felszámoló díját az okozott kár fedezetére különítse el és ne hagyjon jóvá kifizetést a felszámoló részére, felszámoló díj címén.
Az adós nevében eljáró felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a gépjárművek közül 17 db készletként volt nyilvántartva, a fennmaradó állomány pedig a tárgyi eszközök között. A bejegyzett jelzálogjog nem konkrét egyedi azonosítóval, megnevezéssel ellátott vagyontárgyakra vonatkozott, a zálogjogi nyilvántartás nem tartalmazta a zálogként szolgáló vagyontárgyak megnevezését, így a felszámoló helytállóan járt el, amikor a Ptk. 266. § (1) bekezdésében írtakra is figyelemmel a hitelező zálogjogát vagyont terhelő zálogjogként értékelte. Két gépkocsi értékesítési vételárának elszámolásával kapcsolatos kifogás pedig elkésett. Álláspontja szerint a kifogás alapján indult eljárásban nem vizsgálható, hogy a felszámoló által kötött szerződés mennyiben felel meg a 304/2009. (XII. 22.) Korm. rendeletben foglaltaknak, a hitelező pedig a jogvesztő határidőn belül pert nem indított.
Az elsőfokú bíróság végzésében kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező zálogjogával érintett ingóságok eladásából befolyt vételárral a Cstv. 49/D. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően számoljon el, ezt meghaladóan a kifogást elutasította.
Az adóst képviselő felszámoló fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú végzés fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
Hivatkozva a Ptk. 262. § (2), 266. § (1) és (6), továbbá a 263. § (1) bekezdésére kifejtette, hogy az ingóságokat terhelő jelzálogjog alapításához a Ptk. kommentár szerint – amennyiben a zálogtárgyak egyedileg nem meghatározhatóak – azok fajta és mennyiség szerinti, vagy „kétséget kizáró módon” körülírással történő meghatározása szükséges. Nem kizárt, hogy a felek ingó jelzálogjogot alapítsanak a zálogkötelezett raktárkészletén, a zálogtárgyak körét készletként határozva meg.
Az ingó zálogjog is alkalmas arra, hogy annak tárgya változó egyedekből álló dologösszesség legyen, feltéve, hogy a szerződés megengedi az egyes elemek cserélődését és a jövőbeni zálogjogot is magában foglalja. A Ptk. 266. § (1) bekezdése szerinti vagyont terhelő zálogjog szerepe elsősorban nem az, hogy egyszerűbbé tegye a zálogtárgy meghatározását. Minőségi különbsége abban mutatkozik meg, hogy tárgya olyan komplex vagyontömeg, amely alkalmas önálló gazdasági egységként való működtetésre. A vagyont terhelő zálogjog esetében a zálogjog tárgya tehát a gazdasági értelemben funkcionálisan összetartozó dolgok, jogok és követelések együttese lehet. Kétségtelen, a vagyont terhelő zálogjog lényege az, hogy a vagyonhoz tartozó egyes vagyontárgyakat nem kell külön nevesíteni, ugyanakkor a vagyont terhelő zálogjoggal kapcsolatban teljesülnie kell a Ptk. 266. § (1) bekezdése szerinti, az előzőekben részletezett minőségi követelményeknek. Ezért az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a 8 darab gépjárművel kapcsolatban kikötött zálogjog nem a Ptk. 266. § (1) bekezdése szerinti vagyont terhelő zálogjognak minősül, így az azok értékesítéséből befolyt vételár elszámolására nem a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése szerinti, hanem az (1) bekezdés szerinti elszámolás az irányadó.
Az adós nevében a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a jogerős végzés ellen kérve, hogy a Kúria azt – az elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedően – helyezze hatályon kívül és a hitelező kifogását utasítsa el azzal a megállapítással, hogy a hitelezőt megillető keretbiztosítéki ingó jelzálogjog – a Cstv. 49/D. § (1) és (2) bekezdése alkalmazásában – vagyont terhelő zálogjognak minősül, amelyre tekintettel a zálogtárgyak vételárával történő elszámolás során a Cstv. 49/D. § (2) bekezdése alkalmazandó.
Másodlagosan kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását.
Állította, hogy a jogerős végzés sérti a Ptk. 266. § (1) bekezdését és a Cstv. 49/D. § (1)–(2) bekezdését.
A Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 275. § (2) bekezdése szerint és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból nem jogszabálysértő.
A Kúria elsőként azt hangsúlyozza, hogy a keretbiztosítéki ingó jelzálogjog [Ptk. 263. § (1) bekezdés] alapvetően egy ingó jelzálogjog. Jelen ügyben nincs jelentősége annak, hogy keretbiztosítéki jelzálogjog terhelte a kérdéses ingóságokat, figyelemmel arra, hogy az 1. és 2. ranghelyi bejegyzések szerinti keretet (25 millió, illetve 110 millió Ft) a kifizetés nem érte el.
Ebből következően az eljárásban eldöntendő jogkérdés az ingó jelzálogjog és a vagyont terhelő zálogjog közötti különbség meghatározása volt.
A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróság helytállóan különítette el az ingó jelzálogjogot a vagyont terhelő zálogjogtól. A két jogintézmény keletkezésében, és jogkövetkezményeiben is eltérő. Létrehozásukkor abban egyformák, hogy mind a két fajta zálogjogot a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásába kell bejegyezni és ott kell nyilvántartani. Az ingó jelzálogjogként alapított zálogjog azonban nem alakulhat át vagyont terhelő zálogjoggá, míg a vagyont terhelő zálogjog esetében a zálogjogosult kifejezett nyilatkozata szükséges ahhoz, hogy a vagyont terhelő zálogjog egyedi vagyontárgyat terhelő zálogjoggá átalakuljon [Ptk. 266. § (2) bekezdés]. Nem a felek – vagy a bíróság – utólagos megítélésén múlik tehát az, hogy melyik zálogjogi szabályt kell alkalmazni, hanem azon, hogy eredetileg a zálogjogosult és a zálogkötelezett milyen zálogjogi forma létrehozásában állapodott meg.
Nem vitásan – ahogyan arra a jogerős határozat is helyesen hivatkozott – a Ptk. 262. § (2) bekezdése szerint ingó jelzálogjog esetén, ha a zálogjog több zálogtárgyat terhel, továbbá, ha a zálogtárgy egyedi megjelölése nem lehetséges, a zálogtárgy, illetve a zálogtárgyak köre, fajta és mennyiség szerint vagy körülírással is meghatározható.
A Cstv. 51. § (1) bekezdése szerinti kifogás tárgyát képező esetben a zálogjog több zálogtárgyat terhelt, amelyek – általában – egyedileg meghatározhatók. Az adós azonban a zálogtárgyként szolgáló gépjárművek kereskedésével foglalkozott, ezért a zálogjogosult a zálogjogát az érvényesítéskor meglévő – készleten szereplő – gépjárművekre korlátozta. A zálogtárgy konkrét megjelölésének hiánya miatt azonban ez az ingó jelzálogjog nem vált vagyont terhelő zálogjoggá, mert erre a Ptk. szabályai nem adnak lehetőséget.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja tehát helytálló. A jogerős végzésben foglalt, az önálló gazdasági egységként való működtetéssel kapcsolatos okfejtés az ingó jelzálogjog és a vagyont terhelő zálogjog közötti különbség meghatározására szolgált, s ezt értette félre az adóst képviselő felszámoló.
A kifejtett indokokra tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Gfv. VII. 30.132/2013. )
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás