• Tartalom

118/2014. (X. 6.) ME határozat

118/2014. (X. 6.) ME határozat

helyettes államtitkárok megbízatása megszűnésének megállapításáról

2014.10.06.
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 223. § (3) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva, a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére megállapítom, hogy
Íjgyártó Istvánnak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárának e megbízatása – a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 221. § (1) bekezdésének d) pontja alapján, politikai vezetővé történő kinevezésére tekintettel –, valamint
Kohut Balázsnak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkárának e megbízatása a Kttv. 222. § (1) bekezdése alapján történt lemondására tekintettel
– 2014. október 3-ai hatállyal –
megszűnik.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére