• Tartalom

1220/2014. (IV. 8.) Korm. határozat

1220/2014. (IV. 8.) Korm. határozat

a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében megvalósuló infrastruktúra-fejlesztésekről, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról1

2015.05.13.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program (a továbbiakban: Program) keretében felújításra kerülő ingatlanok vonatkozásában egységes vagyonkezelési rendszert kell kialakítani, amely keretében az érintett ingatlanok felújítás céljából a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe, majd a felújítást követően – a vonatkozó jogszabályi feltételek teljesülése esetén – a Magyar Természetjáró Szövetség hasznosításába kerülnek;

2. felhívja a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost, hogy a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve készítsen részletes műszaki beruházási programot a Programmal érintett ingatlanok esetében;

Felelős: a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos

Határidő: 2014. május 31.

3. felhívja a vidékfejlesztési minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossal együttműködve a Programmal érintett ingatlanokra vonatkozóan dolgozzák ki az egységes vagyonkezelési rendszer feltételeit;

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos

Határidő: 2014. május 31.

4.2 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Programhoz kapcsolódó 2014. első félévben szükséges 150,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 13. Sportintézmények cím, 2. Nemzeti Sportközpontok alcím javára az 1. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2015. december 31.

5. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos bevonásával gondoskodjanak a Program ütemezett megvalósításához 2014 második félévében és a 2015. évben szükséges 1850,0 millió forint rendelkezésre állásáról.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos

Határidő: a Program végrehajtásához, illetve a 2015. évi központi költségvetés tervezéséhez igazodva

1. melléklet az 1220/2014. (IV. 8.) Korm. határozathoz



4K05284_0

XI. Miniszterelnökség

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2014.

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13

 

 

 

 

 

Sportintézmények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

298224

 

 

2

 

 

 

 

 

Nemzeti Sportközpontok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

150,0

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297102

 

17

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-150,0

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13

 

 

 

 

 

Sportintézmények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

298224

 

 

2

 

 

 

 

 

Nemzeti Sportközpontok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

150,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

 

 

 

 

 

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

150,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

150,0

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A határozatot az 1377/2015. (VI. 9.) Korm. határozat 6. pont b) alpontja visszavonta 2015. június 9. napjával.

2

A 4. pont az 1298/2015. (V. 13.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére