BÜ BH 2014/129
BÜ BH 2014/129
2014.05.01.
Abban a kérdésben, hogy az 1978. évi IV. törvény hatálya alatt elkövetett, de a jogorvoslat következtében a 2012. évi C. törvény hatályba lépését követően jogerősen elbírálandó bűncselekmény tekintetében az utóbbi törvény alkalmazása kedvezőbb-e, elsősorban a bűncselekmény – e két törvény szerinti – minősítéséhez tartozó büntetési tételek összevetésével kell állást foglalni. Ehhez képest vehetők figyelembe a büntetőtörvények Általános Részeiben írt egyéb, a büntetés kiszabásával összefüggő és az elbírálásra kiható rendelkezések, amelyek a kedvezőbb büntetési tételkeret alkalmazása folytán előálló előnyösebb helyzetet akár közömbösíthetik is, ezzel a főszabály, az elkövetéskor hatályos törvény szerinti elbíráláshoz vezetnek [2012. évi C. tv. 2. §].
A törvényszék a 2012. március 21-én meghozott és március 29-én kihirdetett ítéletével a III. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntette, 4 rendbeli társtettesként elkövetett okirattal visszaélés vétsége, és társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt [sorrendben 1978. évi IV. tv. 321. § (1) bek., (4) bek. a) pont; 277. § (1) bek.; 316. § (1) bek., (2) bek. I. fordulat], halmazati büntetésül hat év fegyházbüntetésre és négy évi közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 1 190 809 forint összegben vagyonelkobzást is alkalmazott. Elrendelte egy korábbi jogerős végzéssel kiszabott hét hónapi – 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés végrehajtását. Egy korábbi ítélet próbára bocsátást kimondó rendelkezését hatályon kívül helyezte, egyben a próbára bocsátást megszüntette.
Az ítélet ellen az ügyész a III. r. vádlott vonatkozásában a büntetés súlyosítása végett, míg a vádlott és védője felmentés, másodsorban enyhítés, illetőleg hatályon kívül helyezés érdekében fellebbezett.
Az ítélőtábla a 2013. május 15-én meghozott ítéletével a III. r. vádlott tekintetében a próbára bocsátás hatályon kívül helyezésére, egyben az annak megszüntetésére vonatkozó rendelkezést mellőzte, a társtettesként elkövetett lopás vétsége [1978. évi IV. tv. 316. § (1) és (2) bek.] miatt indult büntetőeljárást megszüntette. A vagyonelkobzás összegét helyesbítette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet a III. r. vádlott vonatkozásában helybenhagyta.
Az ítélet ellen – amelyet az ügyész tudomásul vett – a III. r. vádlott és védője jelentett be másodfellebbezést, felmentés érdekében.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartva, a másodfokú ítéletnek az időközben hatályba lépett 2012. évi C. törvény (Btk.) alkalmazásával történő felülbírálatát, ennek során a minősítések, illetve a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége tekintetében a határozat megváltoztatását, míg egyéb rendelkezéseiben, így a kiszabott büntetés vonatkozásában is, annak helybenhagyását indítványozta.
Indítványában kiemelte, hogy a másodfokú bíróságnak a társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt a büntetőeljárást megszüntető rendelkezése egyértelműen megnyitotta a harmadfokú eljárás lehetőségét.
Ugyanakkor részletes indokolással kifejtette, hogy álláspontja szerint ezen rendelkezés meghozatalára a büntethetőség elévülésére vonatkozó anyagi jogszabályok megsértésével került sor. Az elsőfokú bíróság nem jogerős ügydöntő határozata ugyanis az elévülést félbeszakította, így az újra elkezdődött. E rendelkezés megváltoztatására azonban, mivel a vádlott terhére nem jelentettek be fellebbezést, a harmadfokú eljárásban nincs lehetőség.
A védő fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a feltárt bizonyítékokból nem állapítható meg, hogy a vádlott a terhére rótt bűncselekményt elkövette.
A védő másodlagosan a vádlott büntetésének az enyhítő körülmények nyomatékosabb értékelésével, az időközben hatályba lépett Btk. rendelkezéseire figyelemmel történő enyhítését kérte.
A Kúria a másodfellebbezéseket a Be. 393. §-a (2) bekezdésének megfelelően nyilvános ülésen bírálta el.
A Legfőbb Ügyészség képviselője az indítványban foglaltakat, a Btk. rendelkezései szerint irányadó halmazati büntetési keret pontosítása mellett, továbbra is fenntartotta, és változatlan tartalommal tartotta fenn a fellebbezését a védelem is.
A Kúria mindenek előtt azt vizsgálta, hogy az ügyben helye van-e a harmadfokú eljárás lefolytatásának. E körben megállapította, hogy a III. r. vádlott bűnösségét érintő eltérő másodfokú ítéleti rendelkezésre – egyik cselekmény vonatkozásában a büntetőeljárás megszüntetésére – tekintettel a Be. 386. § (1) bekezdés c) pontja értelmében megnyílt a harmadfokú eljárás lefolytatásának lehetősége.
A másod-felülbírálat során a Kúria a terhelt felmentése iránti fellebbezéseket alaptalannak, míg a 2012. évi C. törvény (Btk.) a harmadfokú elbírálás idején már hatályban lévő rendelkezéseinek alkalmazásával történő felülbírálat iránti legfőbb ügyészségi indítványt az alábbiak szerint alaposnak találta.
A Be. 387. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást teljes egészében, az eljárási szabályoknak az elsőfokú és a másodfokú eljárásban történt megtartására és a másodfokú ítélet megalapozottságára kiterjedően is felülbírálta.
Ennek során észlelte, hogy az ítélőtábla a társtettesként elkövetett lopás vétsége tekintetében – alaposnak találva a fellebbviteli főügyészség erre irányuló indítványát – tévesen szüntette meg a büntetőeljárást a büntethetőség elévülése [1978. évi IV. tv. 32. § b) pontja és 33. § (2) bek.] miatt, a Be. 332. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával.
Az elsőfokú bíróság ugyan a próbaidő lejártát követően három éves elévülési időn belül hozott a próbára bocsátást megszüntető és a lopás vétsége miatt is büntetést kiszabó nem jogerős ítéletet, azonban a másodfokú határozat meghozatalának idejére az irányadó elévülési időtartam már letelt. Álláspontját részletesebben nem indokolta, olyan megállapítást viszont értelemszerűen nem tett, miszerint ez az elévülés az 1978. évi IV. törvény 35. §-ában foglalt bármely okból megszakadt, egyben újrakezdődött volna.
Az ítélőtáblának ez az álláspontja anyagi jogszabályt sértő.
Kétségtelen, hogy a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén az elévülést csak az ezt elrendelő jogerős ítélet szakíthatja meg, ezt a nem jogerős ítélet még nem eredményezheti (Bhar.I.351/2010/3.szám). Azonos a jogi helyzet a feltételes szabadság megszüntetésénél is. A büntetés elévülése körében [1978. évi IV. tv. 66-68. §-ai] gyakorlat azonban, hogy a későbbi elítélés nem bír jelentőséggel. [Az 1978. évi IV. tv. 73. § (2) bekezdés III. fordulatának alkalmazása pedig jelen ügyben fel sem merülhetett, mivel az újabb eljárás a próbaidő alatt elkövetett cselekmények miatt indult.]
Mivel a másodfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezést nem jelentett be, ugyanakkor az eljárást megszüntető döntés tekintetében megalapozatlanság nem volt megállapítható, az 1. BK vélemény B/II/9.b) pontjának megfelelően az anyagi jogi jogszabálysértés ezen ítéleti rendelkezés megváltoztatását nem eredményezhette.
A fentiekre is tekintettel, az eljárási szabályok megtartását vizsgálva a Kúria megállapította, hogy a büntetőeljárási törvény irányadó rendelkezéseit az első- és a másodfokú bíróság megtartotta, olyan eljárási szabálysértést, amely a fellebbezéssel támadott másodfokú – esetlegesen az első- és másodfokú – ítélet hatályon kívül helyezését indokolta volna, nem követett el.
Az eljárási jogszabályoknak megfelelően járt el a törvényszék akkor is, amikor a 2012. március 21-én meghozott ítéletet – mivel ezt követően a március 29-i kihirdetésig a tanács egyik ülnök bírája a 70. életévét betöltötte – más összetételű tanácsban hirdette ki (BH 2003.104. szám).
A másodfokú bíróság által csekély kiegészítésekkel irányadónak tekintett tényállást a Kúria az iratok alapján történő azzal a további kiegészítéssel, hogy a megszerzett értékeken a vádlottak egyforma arányban osztoztak, s ebből következően a három vádlottnak fejenként 1 090 673 forint érték jutott, mindenben megalapozottnak találta.
A másodfokú eljárásban előterjesztett védekezések pedig további bizonyítást nem igényeltek, illetőleg az elsőfokú bíróság által helyesen értékelt bizonyítékok mellett alaptalannak bizonyultak.
Így az eltérő tényállás megállapítását célzó, és ennek alapján a III. r. vádlott felmentésére irányuló másodfellebbezések eredményre nem vezethettek.
A Kúria a Be. 388. § (1) bekezdésének megfelelően az irányadó tényállásból a rablás és közokirattal visszaélés bűncselekménye tekintetében a III. r. vádlott bűnösségére vont következtetést helytállónak találta.
A 2012. évi C. tv. (Btk.) 2. §-a értelmében a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni, egyébként az új büntetőtörvénynek nincs visszaható ereje.
Lényegében azonos tartalommal szabályozza az időbeli hatály kérdését az 1978. évi IV. törvény is.
A töretlen bírói gyakorlat szerint annak eldöntésénél, hogy az elkövetéskori vagy az elbíráláskori büntetőtörvény szerint bírálandó el a cselekmény, kizárólag az elkövetéskor hatályban volt és az elbíráláskor – jelen esetben a harmadfokú elbírálás idején – hatályban lévő törvény rendelkezései az irányadók, a közbenső törvényi változások figyelembe nem vehetők.
A kérdés eldöntéséhez az elkövetéskori és elbíráláskori jogszabályok az adott ügyben releváns valamennyi rendelkezésének egybevetésével kell állást foglalni abban, hogy melyik törvény rendelkezései eredményeznek enyhébb elbírálást az elkövető számára.
Az eljárt bíróságok az 1978. évi IV. törvény a másodfokú elbíráláskor is hatályos rendelkezéseit alkalmazva helyesen minősítették a terhelt cselekményét bűnsegédként – jelentős értékre, csoportosan – elkövetett rablás bűntettének [régi Btk. 321. § (1) bek. és (4) bek. b) pontja], valamint 4 rendbeli társtettesként elkövetett okirattal visszaélés vétségének [régi Btk. 277. § (1) bek.].
Az adott bűncselekmények büntetési tétele a rablás vonatkozásában öt évtől tizenöt évig, a közokirattal visszaélésnél pedig két hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés volt, ekként a halmazati büntetés kerete [1978. évi IV. törvény 85. § (2) bek.] öt évtől tizenhét évig terjedt. A fegyház fokozatú szabadságvesztésből pedig a vádlott leghamarabb büntetése négyötöd részének kitöltését követően kerülhetett feltételes szabadságra [Btk. 47. § (1) bek.].
Ehhez képest a 2012. évi C. törvény jelenleg hatályos rendelkezéseinek megfelelően – miután a jelentős érték alsó határát a Btk. 5 000 000 forintra emelte fel [Btk. 459. § (6) bek. c) pont] a cselekmény nagyobb értékre, [Btk. 459. § (6) bek. b) pont], csoportosan [Btk. 459. § (1) bek. 3. pont] megvalósított, ekként öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűnsegédként [14. § (2) bek.] elkövetett rablás bűntetteként minősül [Btk. 365. § (1) bek. a) pontja és (3) bek. c) pontja].
A Btk. 346. § (1) bekezdése a), b) és c) pontja szerinti közokirattal visszaélés vétsége több közokiratra elkövetés esetén már nem halmazatot, hanem törvényi egységet képez, míg a büntetési tétele továbbra is két évig terjedő szabadságvesztés.
Ekként a halmazati büntetési keret [81. § (3) bek.] öt évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés, és a büntetés kiszabásánál ezen büntetési tétel középmértékéből kell kiindulni [Btk. 80. § (2) bek.].
A háromévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést a rablás minősített eseteiben [Btk. 365. § (3)–(4) bek.] a Btk. szerint is fegyházban kell végrehajtani [37. § (3) bek. a), d) pont]. Ugyanakkor, amennyiben – mint jelen esetben – a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége a 38. § (4) bekezdése alapján nem kizárt, annak legkorábbi időpontja a (2) bekezdés a) pontja szerint a visszaesőnek nem tekinthető elkövetők esetében a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő nap.
Mindebből következően – figyelemmel a Kúria 4/2013. BK véleményére is, mely szerint a kedvezőbb elbírálás körében a feltételes szabadsággal kapcsolatos enyhébb rendelkezések is vizsgálandók, valamint azon ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a büntetéskiszabásnál középmértékre utaló rendelkezés nem jelenti a tételkeret adta lehetőségek szűkítését [BH 2001.354. szám] – a jelenleg a 2012. évi C. törvénynek a harmadfokú eljárás idején hatályos rendelkezései a cselekmény enyhébb elbírálását teszik lehetővé.
Ezért a Kúria a III. r. vádlott cselekményeit a Btk. e körben fentebb részletesen megjelölt rendelkezéseinek megfelelően bűnsegédként, – nagyobb értékre, csoportosan – elkövetett rablás bűntettének és társtettesként elkövetett okirattal visszaélés vétségének minősítette.
Az irányadó büntetési keret lényegesen enyhébb volta mellett – értelemszerűen mellőzve a többszörös halmazat súlyosítóként, illetve az elkövetési érték nagyságának csak a korábbi minősítés mellett indokolt enyhítőkénti értékelését – úgy találta, hogy az ügyben helyesen feltárt súlyosító és enyhítő körülményekre, különösen az ilyen jellegű cselekmények elszaporodottságára figyelemmel öt évi fegyházbüntetés, és – a felülbírált ítélettel azonosan – négy évi közügyektől eltiltás (amelynek jogszabályi alapja a Btk. 61. §) alkalmazása szolgálja megfelelően a vádlott és mások újabb bűncselekmények elkövetésétől visszatartását. Ugyanakkor az enyhítő rendelkezés alkalmazására a vádlott bűnsegédi magatartása mellett sincs kellő indok.
Ezért a vádlottra halmazati büntetésként kiszabott szabadságvesztést ennek megfelelően enyhítette. Azt a Btk. már e tekintetben is vizsgált rendelkezései szerint fegyházban kell végrehajtani, és a vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
Mivel az eltulajdonított értékeken történt osztozás eredményeként a vádlott vagyona 1 099 673 forint értékben gyarapodott, helytállóan került sor vele szemben ilyen összegű vagyonelkobzás elrendelésére. Ennek jogi indokolása azonban – amint arra a Legfőbb Ügyészség indítványa is rámutatott – mind az első- mind a másodfokú bíróság részéről elmaradt. Ezért a Kúria az indokolást kiegészíti azzal, hogy a vagyonelkobzásnak meghatározott pénzösszegben történt alkalmazására a Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontjának és 75. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően került sor.
A másodfokú ítélet egyéb, törvényesnek bizonyult rendelkezéseit – illetőleg az eljárás a társtettesként elkövetett lopás vétsége miatti megszüntetése tekintetében meg nem változtatható rendelkezését – a Kúria helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 889/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás