• Tartalom

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

13/2014. (II. 24.) VM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2014.02.25.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában, az 5. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet módosítása

1. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet (a továbbiakban: R1.) 3. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A (3) bekezdésben meghatározott fajtánkénti nőivarú állatlétszám nagyságának ellenőrzését – a tenyésztőszervezetek tenyésztési adatbázisainak felhasználásával – a tenyésztési hatóság végzi, és a törzskönyvezett védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtáknak az adott év január 1-jei fajtánkénti nőivarú állatlétszámának adatairól adatot szolgáltat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) számára. Az adatszolgáltatás határideje az évenkénti adatkérésben megadott határidő.”

2. § Az R1. 6. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatás igénybevételének feltétele – a 4. §-ban meghatározott feltételek mellett – a ló és a szamár fajokra vonatkozóan, hogy a kérelmező]

a) a lófélék egyedeinek azonosításáról szóló 110/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet szerinti jelölési, nyilvántartási és bejelentési előírásokat teljesíti, és”

3. § (1) Az R1. 23. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kifizetési kérelmeket elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül évente március 1. és 31. között lehet benyújtani az MVH-hoz.”

(2) Az R1. 23. §-a a következő (1b) bekezdéssel egészül ki:

„(1b) A kifizetési kérelem elektronikus benyújtásával egyidejűleg annak egyes mellékleteit elektronikus úton kell benyújtani az MVH-hoz.”

4. § Az R1. 26. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a támogatásra jogosult nem tesz eleget a 11. § (4) bekezdésében foglaltaknak azáltal, hogy a program végére megvalósult állatállomány-szaporulat a program indulásakor vállalt állatállomány-szaporulatnak a
a) 0–10%-a között van, akkor nem jogosult az 5. évre jutó támogatási összegre,
b) 10,1–25%-a között van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 20%-ára jogosult,
c) 25,1–35%-a között van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 50%-ára jogosult,
d) 35,1–50%-a között van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 60%-ára jogosult,
e) 50% felett van, akkor az 5. évre jutó támogatási összeg 100%-ára jogosult.”

5. § Az R1. a következő 37. §-sal egészül ki.

37. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 13/2014. (II. 24.) VM rendelettel [a továbbiakban: 13/2014. (II. 24.) VM rendelet] megállapított 3. § (5) bekezdését, a 6. § a) pontját, a 16. § (3) bekezdését, a 23. § (1) bekezdését, valamint 26. § (3) bekezdését a 13/2014. (II. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

6. § Az R1. 16. § (3) bekezdésében a „február 1. és 28. között” szövegrész helyébe a „március 1. és 31. között” szöveg lép.

2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás részletes feltételeiről szóló 18/2011. (III. 9.) VM rendelet módosítása

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás részletes feltételeiről szóló 18/2011. (III. 9.) VM rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. § (1) bekezdés 22. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

„22. legelő: a támogatási és kifizetési kérelemben bejelentett azon terület, amely a földhasználati nyilvántartásban önállóan rét, gyep, legelő művelési ágon szerepel, valamint az árok, az út, a községi mintatér, a major és a kivett major, ha a réttel, a gyeppel, vagy a legelővel együtt szerepel;”

(2) Az R2. 1. § (1) bekezdése a következő 28a. ponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában:]

„28a. támogatott tenyészet: az a tenyészet, amely a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal elfogadásra került;”

8. § Az R2. 3. alcíme a következő 4/A. §-sal egészül ki:

4/A. § Az adott támogatott tenyészet vonatkozásában a teljes gazdálkodási évre vonatkozóan új tartási helyek bevonására legkésőbb a tartási helyeknek a kifizetési kérelemben való bejelentésével kerülhet sor.”

9. § Az R2. 3. alcíme a következő 4/B. §-sal egészül ki:

4/B. § (1) A támogatási időszak alatt a tenyészetek a teljes gazdálkodási évre vonatkozóan összevonhatóak. A változást az MVH által rendszeresített nyomtatványon a változást legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg be kell jelenteni.
(2) Tenyészetek összevonásának minősül, ha a TIR-ben
a) két vagy több támogatott tenyészetet új tenyészetkód alatt vontak össze,
b) két vagy több támogatott tenyészetet az egyik támogatott tenyészetkód alatt vontak össze,
c) egy vagy több támogatott tenyészetet egy vagy több nem támogatott tenyészettel új tenyészetkód alatt vontak össze,
d) egy vagy több támogatott tenyészetet egy vagy több nem támogatott tenyészettel az egyik támogatott tenyészetkód alatt vontak össze.
(3) A tenyészetek összevonását követően létrehozott tenyészetek esetén kizárólag a támogatott tenyészetek jogosult ÁE értékei kerülnek összesítésre és figyelembe vételre korcsoportonként.”

10. § Az R2. 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az állatsűrűségi feltétel teljesülésének megállapításához az ENAR nyilvántartásban szereplő, az adott gazdálkodási évben a tenyészetben lévő tejtermelő szarvasmarhák ÁE-ben meghatározott éves átlagának, és
a) kötetlen tartás esetén az istállóknak és a nyitott állattartó létesítményeknek, vagy
b) kötött tartás esetén az istállóknak
a TIR rendelet szerint az érintett gazdálkodási év első napján nyilvántartott területének értékét két tizedes jegyre történő kerekítéssel kell figyelembe venni.”

11. § Az R2. 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés alapján szabályozott kötelezettségekhez alkalmazható hatóanyagok vagy állatgyógyászati termékek listáját az IH évente, a tárgyévet megelőző gazdálkodási év április 30-ig – az első gazdálkodási évre vonatkozóan 2011. április 30-ig – kiadott közleményben jelenteti meg, amelyet az adott gazdálkodási év felénél felülvizsgálhat.”

12. § (1) Az R2. 13. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A kötelezettség átadása és átvállalása a támogatási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik. Kötelezettségátadás csak teljes támogatott tenyészetre és teljes gazdálkodási évre vonatkozhat.”
„(4a) A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelemhez csatolni kell a kötelezettséget átadó és átvevő által aláírt kötelezettségátadásra vonatkozó szerződés másolatát. A szerződésnek tartalmaznia kell legalább a tenyészetkódot, az átadott állatállományt korcsoportonként ÁE-ben, a tartási hely azonosítókat és a legelő területeket.”

13. § Az R2. 14. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatásra jogosult ugyanazon támogatott tenyészet vonatkozásában a kötelezettségátadás során a támogatási időszak alatt kizárólag mint átvevő vagy mint átadó szerepelhet.”

14. § Az R2. 12. alcíme a következő 14/A. §-sal egészül ki:

14/A. § Ha a kötelezettségátadás következtében változik a támogatott tenyészet tenyészetkódja vagy a támogatható állatok elhelyezésére szolgáló tartási helyek azonosítója, azokat az MVH által rendszeresített nyomtatványon a kötelezettségátadásra vonatkozó kérelem benyújtásával egyidejűleg be kell jelenteni.”

15. § (1) Az R2. 22. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 2012. évben kifizetési kérelmet nem lehet benyújtani. A további kifizetési kérelmeket évente, június 1. és június 30. között lehet benyújtani az MVH-hoz, az MVH által rendszeresített nyomtatványon. A nyomtatvány tartalmi elemei az alábbiak:]

c) nyilatkozat az adott gazdálkodási évre igényelt ÁE-ről,”

(2) Az R2. 22. § (2) bekezdés f) és g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 2012. évben kifizetési kérelmet nem lehet benyújtani. A további kifizetési kérelmeket évente, június 1. és június 30. között lehet benyújtani az MVH-hoz, az MVH által rendszeresített nyomtatványon. A nyomtatvány tartalmi elemei az alábbiak:]

f) nyilatkozat az állatjóléti kötelezettség-vállalások, és az ügyleti költség igényléséről,
g) a 2. § (4) bekezdés b) pontja szerinti kiegészítő támogatás igénylése esetén a legelőt azonosító alábbi adatok tenyészetenként és tartási helyenként:
ga) tartási hely azonosító,
gb) blokkazonosító,
gc) helyrajzi szám,
gd) legelőterület mérete (hektár),”

16. § (1) Az R2. 23. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A jóváhagyott ÁE korcsoportonkénti megállapításához
a) az ENAR nyilvántartásban szereplő, a tenyészetben lévő támogatható állatok ÁE-ben meghatározott napi létszámának a gazdálkodási évre vonatkozó átlaga, és
b) a jogosult ÁE
közül a kisebbet kell figyelembe venni.”
„(6a) Ha a kifizetési kérelem benyújtásának évét megelőző évben benyújtott egységes területalapú támogatási kérelemben megadott blokkazonosító változik, azt az MVH által rendszeresített nyomtatványon be kell jelenteni legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg. Ha a kifizetési kérelemben megadott blokkazonosító nem egyezik meg az MVH nyilvántartása szerinti blokkazonosítóval, akkor az MVH adategyeztetésre szólítja fel az állattartót.”
„(9) A 26. § (8) bekezdésének alkalmazása esetén a 2. § (3) bekezdés b)–d) pontja, továbbá a 2. § (4) bekezdés a) és c) pontja szerinti támogatások (1) bekezdés szerinti jóváhagyott ÁE értéke az összes korcsoport figyelembe vételével kerül megállapításra.
(10) Ha az új tartási hely a kifizetési kérelemben feltüntetésre került, de az MVH által rendszeresített nyomtatványon nem került bejelentésre a 4/A. §-ban foglaltak szerint, továbbá a támogatott hiánypótlásként sem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, akkor az érintett tartási hely nem vehető figyelembe a 6. § (1) bekezdése szerinti állatsűrűségi feltételek megállapításakor.
(11) Ha a 4/B. § (1) bekezdése szerinti tenyészet összevonás eredményeként létrejött új tenyészet a kifizetési kérelemben feltüntetésre kerül, de az MVH által rendszeresített nyomtatványon nem került bejelentésre, továbbá a támogatott hiánypótlásként sem tesz eleget bejelentési kötelezettségének, akkor a mulasztással érintett tenyészet a kifizetési kérelem bírálata során nem vehető figyelembe.”

17. § (1) Az R2. 26. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ha a támogatásra jogosult megszegi a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározottakat azáltal, hogy a támogatásba bevont szarvasmarha állományt]

b) nem a TIR-ben bejelentett, és a kifizetési kérelemben megjelölt tartási helyen tartja,”

[akkor a támogatásból kizárásra kerül, és a támogatási kérelemre vonatkozóan már igénybe vett teljes támogatás jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül.]

(2) Az R2. 26. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Ha a 6. § (1) bekezdése szerinti állatsűrűségi feltételnek a kifizetési kérelemben igényelt tenyészet nem felel meg, akkor a 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti alaptámogatás elutasításra kerül az érintett gazdálkodási év tekintetében.”

18. § Az R2. a következő 33. §-sal egészül ki:

33. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 13/2014. (II. 24.) VM rendelettel [a továbbiakban: 13/2014. (II. 24.) VM rendelet] megállapított 4/B. §-t, valamint a 6. § (2) bekezdését a 13/2014. (II. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 17/2012. (II. 29.) VM rendelet módosítása

19. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 17/2012. (II. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: R3.) 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A támogatott a (2) bekezdés a) pontja szerinti szerződést a támogatási kérelemre hozott helyt adó vagy részben helyt adó határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül megküldi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (a továbbiakban: MVH).”

20. § (1) Az R3. 16. § (1) bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A támogatási időszak alatt a támogatásra jogosult az MVH-hoz benyújtott, az MVH által rendszeresített nyomtatványon visszavonhatja]

b) a 2. § a) és b) pont szerinti célprogramok esetében a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozatban foglalt genetikai anyag és állatok legfeljebb 40%-át, vagy
c) a 2. § c) és d) pont szerinti célprogramok esetében a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó támogatási határozatban foglalt támogatási igény legfeljebb 40%-át.”

(2) Az R3. 16. § (3) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási időszak folyamán az (1) bekezdés szerinti visszavonásra vonatkozó kérelem beadási határidők az alábbiak]

a) 2. gazdálkodási év vonatkozásában: 2014. március 31.”

21. § (1) Az R3. 19. § (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A kifizetési kérelmet a 2013/2014-es gazdálkodási évtől kezdődően a tárgyévet követő május 1. és május 31. között, kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani az MVH-hoz.”

(2) Az R3. 19. § (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A második kifizetési kérelem benyújtási időszakot követően az MVH azokat az ügyfeleket, akik addig még nem nyújtottak be kifizetési kérelmet, nyilatkozattételre hívja fel
a) a kifizetési kérelem benyújtásának várható időpontjáról, vagy
b) a támogatási kérelem visszavonásáról.”

22. § Az R3. 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

23. § Ha a támogatásra jogosult a támogatási időszak alatt adott célprogramban egynél több alkalommal nem részesül kifizetésben, mert a benyújtott kifizetési kérelme teljes mértékben elutasításra kerül, akkor az adott célprogramra vonatkozó támogatási jogosultsága megszűnik, és az adott célprogramra már igénybe vett teljes támogatási összeget az intézkedésben való jogosulatlan részvételre vonatkozó szabályok szerint vissza kell fizetnie.”

23. § Az R3. a következő 33. §-sal egészül ki:

33. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 13/2014. (II. 24.) VM rendelettel [a továbbiakban: 13/2014. (II. 24.) VM rendelet)] megállapított 5. § (3) bekezdését, a 16. § (1) bekezdés b) és c) pontját, a (3) bekezdés a) pontját, a 19. § (1)–(3) bekezdését, valamint a 23. §-át a 13/2014. (II. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2) A 13/2014. (II. 24.) VM rendelet hatálybalépésének napját megelőző napon hatályos 19. § (4) bekezdését a 13/2014. (II. 24.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben nem kell alkalmazni.”

24. § Az R3. 19. § (2) bekezdésében „A kifizetési kérelemhez csatolni kell” szövegrész helyébe „A kifizetési kérelemhez elektronikus úton, szkennelés útján előállított formában csatolni kell” szöveg lép.

25. § Hatályát veszti az R3. 19. § (4) bekezdése.

4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2012. (III. 20.) VM rendelet módosítása

26. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2012. (III. 20.) VM rendelet (a továbbiakban: R4.) 1. § 12. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában]

„12. 2012. évi bázisév: az Országos Erdőállomány Adattár 2012. december 31. napján nyilvántartott adatai alapján meghatározott időszak.”

27. § (1) Az R4. 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A legkisebb támogatható terület a 2. § szerinti tevékenységenként legalább 1 hektár.”

(2) Az R4. 3. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki.

„(3a) A (3) bekezdés szerinti területnagyságot a támogatási kérelemben az adott tevékenységgel érintett erdőrészletek és az (5) bekezdésnek megfelelő részterületek összterülete alapján kell megállapítani. A területszámításnál kizárólag a 0,3 hektár nagyságot elérő erdőrészletek és részterületek vehetők figyelembe.”

28. § Az R4. 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatás mértékének meghatározása erdőrészletenként, területi kategóriák megállapításán keresztül történik. Ha a 2. § a) pontja szerinti tevékenységet a 3. § (5) bekezdésének megfelelő részterületen végzik, a területi kategória meghatározásánál az erdőrészlet területe helyett a részterület területét kell figyelembe venni. Az adott erdőrészlet – az Adattárban nyilvántartott területi adatai, vagy a 3. § (5) bekezdésének megfelelő részterületének a támogatási kérelemben szereplő adatai alapján –
a) az I. kategóriába tartozik, ha területe 0,3 és 1,20 hektár közé esik,
b) a II. kategóriába tartozik, ha területe 1,21 és 2,39 hektár közé esik,
c) a III. kategóriába tartozik, ha területe 2,4 és 4,49 hektár közé esik,
d) a IV. kategóriába tartozik, ha területe 4,5 és 6,59 hektár közé esik,
e) az V. kategóriába tartozik, ha területe 6,6 és 8,69 hektár közé esik,
f) a VI. kategóriába tartozik, ha területe 8,7 és 10,79 hektár közé esik,
g) a VII. kategóriába tartozik, ha területe 10,8 és 12,89 hektár közé esik,
h) a VIII. kategóriába tartozik, ha területe 12,9 és 24,99 hektár közé esik,
i) a IX. kategóriába tartozik, ha területe 25,0 és 44,99 hektár közé esik, vagy
j) a X. kategóriába tartozik, ha területe 45,0 hektár, vagy nagyobb.”

29. § Az R4. a következő 16. §-sal egészül ki:

16. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 13/2014. (II. 24.) VM rendelettel megállapított 3. § (3) és (3a) bekezdését, valamint a 7. § (1) bekezdését a 2014-ben benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban kell alkalmazni.”

30. § Az R4.

b) 2. mellékletben szereplő táblázat A:15 és A:16 mezőjében a „2010.” szövegrész helyébe a „2012.”

szöveg lép.

5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 69/2013. (VII. 29.) VM rendelet módosítása

31. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 69/2013. (VII. 29.) VM rendelet 4. § (6) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A projektterv-benyújtás (a postai feladás) határideje:]

b) 2014. év második félévére vonatkozóan 2014. március 31.”

32. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. február 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére