BÜ BH 2014/134
BÜ BH 2014/134
2014.05.01.
Nem követi el a magántitok jogosulatlan megismerésének bűntettét az, aki a vele folytatott beszélgetés tartalmát titokban rögzíti, még akkor sem, ha erre más magánlakásában kerül sor [1978. évi IV. tv. 178/A. §].
A kerületi bíróság a 2012. november hó 30. napján – tárgyaláson kívül meghozott – végzésével a terhelt ellen magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette miatt indult büntetőeljárást a Be. 267. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette.
A végzés indokolása szerint a sértett jogi képviselője útján a városi ügyészséghez 2012. május hó 29. napján vádindítványt nyújtott be a Btk. 178/A. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette miatt.
A pótmagánvádlói vádindítvány benyújtása a rendőrkapitányság nyomozás megszüntető határozatán, illetőleg a városi ügyészség panasz elbírálásáról hozott határozatán alapult.
A végzés az alábbiakat rögzítette.
A terhelt 2008-2009. év szilveszterét egy négyfős társaságban, Sz.-né R. A. házában töltötte. A baráti összejövetelen – a házigazdán kívül – a sértett, a terhelt és barátnője, B. A. vettek részt.
A terhelt a házba lépés időpontjától kezdődően ruházatába rejtett, professzionális hangrögzítőt használt, amely az este valamennyi történését, beszélgetését rögzítette, közel 6 és fél órás hanganyagot készített. A hangfelvétel elkészítéséről sem a sértett, sem a házigazda nem bírt tudomással, arra felhatalmazást nem adtak.
E hangfelvételt – ismeretlen személy és pontosan meg nem állapítható időpontban – eljuttatta a nyomozó ügyészséghez. A megyei bíróság előtt a sértett ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban a kérdéses hangfelvétel a sértett nyilatkozatait tartalmazó részletét a vádhatóság bizonyítékként használta fel. A vádhatóság által felajánlott bizonyítékot a megyei bíróság elmarasztaló ítéletében a sértett terhére értékelte, így kétséget kizáróan rögzíthető, hogy a beszélgetések rögzítése, a hangfelvétel elkészítésének ténye a sértettnek jelentős érdeksérelmet okozott.
E tényállás alapján a Btk. 178/A. § b) pontjába ütköző, és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett magántitok jogosulatlan megismerésnek bűntettével vádolták meg a terheltet.
Az elsőfokú bíróság a Be. 267. § (1) bekezdés a) pontján alapuló eljárást megszüntető végzése indokolásában azt rögzítette, hogy a terhelt – annak ellenére, hogy fele részben a kérdéses lakásnak az elkövetéskor tulajdonosa volt – jelen bűncselekmény megvalósulása szempontjából számára a lakás idegennek, azaz más lakásának tekintendő, mivel a kérdéses lakásnak nem volt használója, birtokosa, tehát a terhelt nem a saját, hanem más lakásában rögzítette a beszélgetést. Tényként állapította meg azt is, hogy a rögzítés helyszínéül szolgáló lakás a sértett számára is idegen, azaz más lakása volt.
Az indokolás szerint noha a hangfelvétel rögzítése magánlakásban történt, a kérdéses hangrögzítés nem magánlakásban folyó privát tevékenység, azaz a lakás használójának magánélet körébe tartozó cselekvéseinek beszélgetéseinek kifürkészésére, az intim szféra megfigyelésére, rögzítésére irányult, hanem kifejezetten a terhelt és a sértettek vele folytatott beszélgetéseinek rögzítésére.
A bíróság álláspontjaként azt fogalmazta meg, hogy a beszélgetés rögzítésének a módja megfelel a tényállásban lefektetett „technikai eszköz alkalmazásával történő megfigyelés illetve rögzítés” kritériumainak, és az kétségtelenül titkosan, azaz az érintett tudta nélkül történt, ezen közléseket, információkat azonban a pótmagánvádló nemhogy titkolta a terhelt előtt, hanem éppen neki szánta, az érintett tehát nyilvánvalóan azt nem kívánta előtte titokban tartani.
Miután megítélése szerint a terhelt cselekménye nem irányult még eshetőlegesen sem a kérdéses lakásban történt egyéb privát tevékenység megfigyelésére, rögzítésére, hanem egyedül és kizárólag az összejövetelen folytatott, főként a pótmagánvádló és a terhelt közt négyszemközt zajló beszélgetések során kifejezetten a terhelt tudomására hozandó közlések rögzítése történt, azaz önmagában a beszélgetés rögzítésével a pótmagánvádló magántitokhoz fűződő személyiségi joga nem sérült, a cselekmény így nem tekinthető tényállásszerűnek. Ekként a terhelttel szemben indult eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.
Az elsőfokú végzés ellen a pótmagánvádló jogi képviselője 2012. december 20. napján fellebbezést terjesztett elő, mely fellebbezést a törvényszék a 2013. március hó 1. napján kelt végzésével elutasította, arra hivatkozással, hogy az nem jogosulttól származik, a pótmagánvád jogi képviselőjének nincs önálló fellebbezési joga.
A fellebbezés elutasítása következtében a kerületi bíróság végzése 2013. március hó l. napján jogerőre emelkedett.
Az elsőfokú határozat ellen a pótmagánvádló – igazolt jogi képviselője útján – terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított okból. Indítványában sérelmezte, hogy az eljáró bíróság anyagi jogszabályt sértett, amikor a terhelt terhére nem állapította meg a vád tárgyává tett cselekményt, tekintettel arra, hogy a terhelt vonatkozásában a Btk. 178/A. §-a tekintetében valamennyi tényállási elem megvalósult.
Az indítvány kihangsúlyozta azt, hogy azon körülmény, miszerint a pótmagánvádló a terhelt irányított kérdéseire adott válaszaival információt osztott meg a terhelttel, nem szünteti meg ezen információk, közlések magántitok minőségét sem a terhelt, sem mások vonatkozásában. A pótmagánvádló bizalmas környezetben – többször saját hozzátartozóitól is elvonulva – beszélt a terhelttel, a társalgásra ekként bizalmi körben, ún. privát élettérben került sor, a terhelt ezen beszélgetéseket rögzítette.
Másrészt a terhelt a vendégségbe eleve csalárd szándékkal, az információk (magántitkok) jogosulatlan megismerése, rögzítése, majd később ártó módon történő felhasználási szándékával érkezett, a beszélgetéseket ő irányította, célzottan kérdezett rá dolgokra. Ekként nem bír jelentőséggel a felülvizsgálattal élők szerint az, hogy a pótmagánvádló a kérdéses információkat „önként közölte-e” a terhelttel, mivel ezen információk (magántitkok) megismerésére eleve a megszerzés és a rögzítés módjából adódóan jogosulatlanul került sor.
Miután a felülvizsgálati indítvány értelmében a pótmagánvádló magántitokhoz fűződő személyiségi joga súlyosan sérült, ezért az eljárást megszüntető végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását, a büntetőügy érdemi tárgyaláson történő elbírálására utasítását indítványozta.
A Kúria rögzíti, hogy miután a Be. 423. §-ának (2) bekezdése értelmében a rendkívüli perorvoslati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni, ily módon a megtámadott határozat meghozatala idején hatályban volt, az 1978. évi IV. Büntető Törvénykönyvben (a továbbiakban: Btk.) foglalt büntető anyagi jogszabályok alapján döntött a felülvizsgálati indítvány felől.
Ennek során a felülvizsgálati indítványban a pótmagánvádló és jogi képviselője által sérelmezett anyagi jogsértések tekintetében felhozott érveket a Kúria nem osztotta.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen – egyebek mellett – akkor van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
Magántitok jogosulatlan megismerésének bűntettét követi el a Btk. 178/A. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az, aki magántitok jogosulatlan megismerése céljából másnak a lakásában, egyéb helyiségében, vagy az ezekhez tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetve rögzíti.
A törvényi tényállásnak a b) pontos elkövetési magatartása tehát a magánlakásban történtek technikai eszközzel megfigyelése, illetve rögzítése, mégpedig magántitok jogosulatlan megismerése végett. A törvényi tényállásból is következően a magántitok jogosulatlan megismerése csak szándékosan követhető el. Emellett célzatos bűncselekmény, hiszen arra irányul, hogy a magántitkot jogosulatlanul megismerjék.
Jelen ügyben az irányadó tényállás szerint a terhelt a részben tulajdonában álló, de általa nem használt ingatlanban egy szilveszter esti baráti összejövetelen titokban rögzítette az este valamennyi történését, beszélgetését, köztük a sértettel való beszélgetéseit is.
A tényállás szerint a terhelt nem vitásan ruházatába rejtett elektronikai eszköz útján rögzítette az est valamennyi beszélgetését, a Kúria álláspontja szerint azonban nem a technikai eszköz holléte a lényeg, nem annak van jelentősége, hanem a magántitok jogosulatlan megismerési szándékának, annak, hogy a magánlakásban tartózkodó személyek magántitkát megfigyelje, rögzítse, így minden olyan bizalmas – csak szűk körben, illetve beavatottak előtt ismert személyi, családi, vagyoni helyzetre, egészségi állapotra, szokásokra vonatkozó – tényt, vagy adatot, amelynek nyilvánosságra hozatala a sértettre érdeksérelemmel jár (BH 2004.170.).
A bűncselekmény jogi tárgya a sértettnek magántitka megőrzéséhez fűződő személyes joga.
Az irányadó tényállás szerint azonban az a körülmény, hogy a terhelt kizárólag a mással, így többek között a sértettel folyatott beszélgetéseket, az általa a más által történt közléseket, elmondásokat rögzítette, a Kúria megítélése szerint nem vonható a magántitok jogosulatlan megismerése körébe. Az ügyben eljárt elsőfokú bíróság végzése helyesen tartalmazza, hogy a terhelt cselekménye nem irányult még eshetőlegesen sem a kérdéses lakásban az ún. privát élettérben végzett tevékenység megfigyelésére, rögzítésére. Jelen esetben a terhelt és a sértett közötti beszélgetés során, ennek keretében a sértett által a terhelttel önként közöltek kerültek a terhelt által rögzítésre, ami a terhelt részéről folyamatosan megismert adat rögzítésének tekinthető, nem pedig annak kifürkészésének, ekként magántitok jogosulatlan megismerésének.
A Kúria megállapítja, hogy pontosan ezen okfejtés miatt nincs jelentősége annak, hogy milyen tartalmú beszélgetés került rögzítésre a terhelt és a sértett között.
Amint azt a felülvizsgálattal megtámadott elsőfokú határozat tényállása is tartalmazza, a terhelt személyéhez köthetően kizárólag a magántitok megismerésének módja, rögzítése lett vád tárgyává téve, nem pedig a felhasználás. A Kúria az elsőfokú bíróság végzésének e körben kifejtett jogi indokolását tehát mindenben osztotta.
Minderre tekintettel a Kúria azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság nem sértett büntető anyagi jogi szabályt, amikor azt állapította meg, hogy a terhelt terhére rótt magatartás nem valósít meg tényállásszerű magatartást, és ezért az ellene magántitok jogosulatlan megismerésének bűntette miatt indult büntetőeljárást a Be. 267. § (1) bekezdés a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – megszüntette.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat – a Be. 426. §-a alapján – hatályukban fenntartotta.
(Kúria Bfv. II. 731/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
