• Tartalom

1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat

1359/2014. (VI. 30.) Korm. határozat

az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól1

2015.08.27.

1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a Kormány, illetve a miniszterelnök által megjelölt, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátására 2014. július 1. napjától dr. Fürjes Balázst kormánybiztossá nevezi ki.

2. A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja az alábbi beruházások előkészítését és megvalósításuk irányítását:

a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének biztosítása a Ludovika Campusban;

b)2 a nemzeti fejlesztési miniszter által meghatározott kiemelt sportlétesítmény-fejlesztési beruházások;

c) a Sorsok Háza – Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megvalósítása;

d) a Rubik kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ („science center”) létrehozása;

e) az új, több ezer fős budapesti konferencia-központ megvalósítása;

f) a Népliget fejlesztési tervének elkészítése és megújítása;

g)3

h) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem „MOME Laboratory” kreatív oktatási és kutatási központ intézményfejlesztési programjának építési beruházása;

i)4

j)5 további, külön kormányhatározatban meghatározott beruházások, illetve feladatok.

2a.6 A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja a 2024-ben sorra kerülő XXXIII. Olimpiai Játékok, valamint a XVII. Paralimpiai Játékok Budapesten történő megrendezése érdekében benyújtásra kerülő pályázat elkészítésével kapcsolatos kormányzati feladatok ellátását. A kormánybiztos tevékenységét e feladatok tekintetében – az 5a. pontban foglaltaktól eltérően – közvetlenül a miniszterelnök irányítja.

3. A kormánybiztos a 2. pont szerinti beruházásokhoz kapcsolódó feladatkörében ellátja:

a) az adott beruházások státuszának, előkészítettségének elemzését;

b) a megvalósíthatóság, illetve a megvalósítás feltételeinek, következményeinek vizsgálatát;

c) a beruházási program kidolgozását;

d) a pénzügyi tervezést (költségbecslés, pénzügyi ütemezés);

e) a megvalósítás jogi-közigazgatási és ingatlanfejlesztési (beruházási) folyamatának kidolgozását;

f) az adott beruházás időbeli ütemtervének elkészítését;

g) a szükséges kormányzati, közigazgatási döntések, intézkedések előkészítését, melynek keretében a kormánybiztos javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotói feladatokra vonatkozóan;

h) az adott beruházás előkészítéséhez és megvalósításához szükséges döntés-előkészítési tevékenységen belül a szükséges kormány-előterjesztések elkészítését, előterjesztését, a kapcsolódó közigazgatási egyeztetés szervezését;

i) a vonatkozó kormányhatározatok, jogszabályok végrehajtását, illetve az azok végrehajtásához szükséges kormányzati-közigazgatási koordináció szervezését, irányítását.

4. A Kormány külön döntése esetén és az abban foglaltak szerint a kormánybiztos a 3 milliárd forint beruházási érték feletti, a minisztériumok vagy az irányításuk alá tartozó költségvetési szervek és gazdasági társaságok, továbbá a Kormány, a minisztérium (miniszter), a központi államigazgatási szerv (vezetője) által alapított alapítványok, illetve közalapítványok által bármely forrásból végzendő beruházások esetén felügyeli az előkészítés és a megvalósítás munkálatait, szervezi a szükséges kormányzati koordinációt, véleményezi a kormány-előterjesztéseket és figyelemmel kíséri a kormányhatározatok végrehajtását.

5. A kormánybiztos a tevékenységéről köteles negyedévente beszámolni a Kormánynak.

5a.7 A miniszterelnök a kormánybiztos tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter útján irányítja.

5b.8 A Kormány

a)9 egyetért azzal, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter által meghatározott kiemelt sportlétesítmény-fejlesztési beruházások tekintetében a Nemzeti Sportközpontok feletti irányítási jogköröket a kormánybiztos gyakorolja,

b) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a kormánybiztos bevonásával – gondoskodjon az a) pont végrehajtásához szükséges intézkedések megtételéről.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a Nemzeti Sportközpontok irányítási jogainak nemzeti fejlesztési miniszterhez történő átadását követően azonnal

6.10 A kormánybiztos tevékenységét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium keretében működő titkárság segíti.

6a.11 A Kormány egyetért azzal, hogy a kormánybiztos feladataival – a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok kivételével – összefüggésben lefolytatott, közbeszerzési eljárás alapján létrejött szerződéses jogviszony tekintetében a Miniszterelnökség jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

7. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

8.12

1

A határozatot az 1329/2016. (VII. 1.) Korm. határozat 13. pontja hatályon kívül helyezte 2016. július 1. napjával.

2

A 2. pont b) alpontja az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2. pont g) alpontját az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 7. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.

4

A 2. pont i) alpontját az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 7. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte.

5

A 2. pont j) alpontját az 1436/2014. (VII. 31.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

6

A 2a. pontot az 1565/2015. (VIII. 26.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

7

A 5a. pontot az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

8

A 5b. pontot az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

9

Az 5b. pont a) alpontja az 1476/2015. (VII. 20.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

10

A 6. pont az 1476/2015. (VII. 20.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

11

A 6a. pontot az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

12

A 8. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére