• Tartalom

1390/2014. (VII. 18.) Korm. határozat

1390/2014. (VII. 18.) Korm. határozat

a Sorsok háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ funkcióbővítésének, működtetésének és fenntartásának egyes kérdéseiről

2014.07.18.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy az egykori Józsefvárosi pályaudvar helyén létrehozandó Sorsok háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ (a továbbiakban: Sorsok háza) kiállítási-múzeumtechnológiai és oktatási-képzési tartalmi-szakmai programja kidolgozásának, az intézmény működtetésének, üzemeltetésének és fenntartásának feladatait, az ehhez szükséges fejlesztéseket a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány lássa el, illetve valósítsa meg;

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos közreműködésével tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV Zrt.) mint a Józsefvárosi pályaudvar ingatlan-együttesének tulajdonosa, valamint a beruházás építtetője a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal a Sorsok háza működtetéséhez, üzemeltetéséhez és fenntartásához szükséges szerződéseket megkösse;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: 2014. július 31.

3. egyetért azzal, hogy a Sorsok háza intézményfejlesztési és beruházási programja felnőttoktatási, pedagógusképző és kutatási központ, valamint kapcsolódó kiszolgáló létesítmények funkciókkal egészüljön ki, és e program- és funkcióbővüléshez kapcsolódóan az építési beruházási program a Józsefvárosi pályaudvar valamennyi épületrésze és a pályaudvar területén található további három épület teljes körű felújításával és újjáépítésével kibővüljön, és ezzel összefüggésben felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával tegye meg a beruházás megvalósítását biztosító támogatási szerződés módosításához, valamint a szükséges közbeszerzési eljárásoknak az építtető általi haladéktalan lefolytatásához szükséges intézkedéseket;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: azonnal

4. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a 3. pontnak megfelelően bővített beruházási program megvalósításához szükséges 667,0 millió forint a MÁV Zrt. által a beruházási célra felhasználható módon rendelkezésre álljon.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos

Határidő: azonnal

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére