• Tartalom

14/2014. (XII. 31.) FM utasítás

14/2014. (XII. 31.) FM utasítás

a Földművelésügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2014. (VIII. 1.) FM utasítás módosításáról1

2015.01.01.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 60. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Földművelésügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2014. (VIII. 1.) FM utasítás Melléklete (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás 2015. január 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 14/2014. (XII. 31.) FM utasításhoz


1. § (1) A Szabályzat 4. § (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter mint a Minisztérium vezetője különösen)
e) személyesen gyakorolja az irányítása alá tartozó központi hivatalok, központi költségvetési szervek és azok területi szervei, illetve a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok vezetői felett a kinevezés és felmentés tekintetében a munkáltatói jogokat; az irányítása alá tartozó központi hivatalok, központi költségvetési szervek és azok területi szervei, illetve a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok vezetői feletti egyéb munkáltatói jogokat az érintett háttérintézmény, illetve gazdasági társaság felügyeletét ellátó, a 4. függelékben meghatározott állami vezető gyakorolja a közigazgatási államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett,”
(2) A Szabályzat 4. § (4) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A miniszter ellátja a jogszabályban és közösségi jogi aktusban foglaltaknak megfelelően)
c) az Európai Halászati Alap (a továbbiakban: EHA) vonatkozásában az Igazoló Hatósági és Ellenőrző Hatósági,”
(feladatokat.)

2. § A Szabályzat 11. §-a a következő h) ponttal egészül ki:
(A közigazgatási államtitkár)
h) ellenőrzi a nemzetközi kiutazások és vendéglátások szakmai szükségességét, dönt azok szakmai engedélyezéséről.”

3. § A Szabályzat 32. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
32. § (1) A miniszter kabinetfőnöke irányítja a Miniszteri Titkárság vezetőjének tevékenységét és a Miniszteri Kabinetet.
(2) A miniszter kabinetfőnöke a Sajtóiroda és a Protokoll Iroda ügyrendjében meghatározott kormánytisztviselőn keresztül irányítja a Sajtóirodát és a Protokoll Irodát.”

4. § A Szabályzat 41. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
a) irányítja a Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetközi tevékenység koordinációját, a két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatok Minisztérium érdekeinek megfelelő alakítását,
b) irányítja a Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó európai uniós ügyek koordinációját,
c) képviseli a tárcaálláspontot az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságban (a továbbiakban: EKTB) azzal, hogy akadályoztatása esetén e feladat tekintetében az EU és FAO Ügyek Főosztályának vezetője helyettesíti,
d) koordinálja a FAO együttműködést, különös tekintettel a FAO hivatalok magyarországi jelenlétére,
e) koordinálja a Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó Kárpát-medencei feladatok előkészítését és végrehajtását,
f) koordinálja a nemzetközi feladatokra biztosított költségkerettel való gazdálkodást,
g) koordinálja a két- és többoldalú nemzetközi egyezmények és megállapodások alapján létrehozott közös testületek működtetését,
h) koordinálja a tárcaszintű nemzetközi egyezmények és kormányközi szakmai megállapodások létrehozásában folytatott közreműködést és a végrehajtás nyomon követését,
i) koordinálja a szakattaséi hálózat diplomatáinak kiválasztását, beszámoltatását, valamint ellátja szakmai irányításuk felügyeletét,
j) a miniszter által átruházott hatáskörben kiadmányozza a Minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó Kárpát-medencei együttműködések körében szereplő határon túli szervezetek vezetőinek címzett ügyiratot,
k) a miniszter által átruházott hatáskörben kiadmányozza a nemzetközi szervezetek és intézmények számára, valamint a külképviseletek vezetőinek címzett ügyiratot.”

5. § A Szabályzat 75. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(9) A tárgyalt anyagokat a Miniszteri Kabinet a feladatok nyilvántartásba vétele és érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Jogalkotási Főosztálynak.”

6. § (1) A Szabályzat 76. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Közigazgatási Államtitkári Vezetői Értekezletre szükség szerint, de legalább hetente a közigazgatási államtitkár által megállapított időpontban kerül sor. Az értekezleten részt vesz a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, a kabinetfőnök, a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetője, a közigazgatási államtitkár titkárságvezetője, emlékeztető készítésének céljából a közigazgatási államtitkár titkárságának munkatársa, valamint a közigazgatási államtitkár döntése alapján meghívottak.”
(2) A Szabályzat 76. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) Az értekezletről a közigazgatási államtitkár titkárságának munkatársa az értekezletet követő munkanap 16 óráig emlékeztetőt készít, melyet megküld az értekezlet résztvevői, a kabinetfőnök, valamint a feladatok végrehajtására kötelezett felelősök részére. A tárgyalt anyagokat a közigazgatási államtitkár titkársága a feladatok nyilvántartásba vétele és az érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Jogalkotási Főosztálynak.”

7. § A Szabályzat 93. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az éves munkatervet a Jogalkotási Főosztály a Minisztérium szervezeti egységeivel történő előzetes egyeztetés alapján állítja össze – mely tartalmazza a feladatok végrehajtásáért felelős szervezeti egységek és ügyintézők, valamint a bevont háttérintézmények neveit –, és a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár útján a közigazgatási államtitkár egyetértésével a miniszternek jóváhagyás céljából benyújtja.”

8. § (1) A Szabályzat 94. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Kormány és az Országgyűlés döntéseiből adódó feladatok végrehajtása érdekében a Jogalkotási Főosztály az adott döntés közlésével felhívja a feladat teljesítéséért, illetve a közreműködésért felelős önálló szervezeti egység figyelmét a feladat határidőben történő végrehajtására.”
(2) A Szabályzat 94. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A minisztériumi munkaterv, valamint a Kormány és az Országgyűlés által meghatározott feladatok végrehajtását a Jogalkotási Főosztály ellenőrzi, és ezek teljesítéséről a Minisztérium vezetőit havi rendszerességgel, a Miniszterelnökséget a Kormány munkatervében, határozataiban előírt, a tárca felelősségével, közreműködésével előírt feladatok esetében annak igénye szerint – az esetleges akadályozó körülmények ismertetésével – tájékoztatja.”
(3) A Szabályzat 94. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) A Jogalkotási Főosztály szervezi az Országgyűlés és a Kormány döntéseiből, határozataiból a Minisztériumra háruló feladatok végrehajtását, e feladatoknak az ügykör szerint felelős szervezeti egységek közötti elosztását, egyezteti az esetleges vitás kérdéseket és gondoskodik a feladatelosztásnak a Minisztérium vezetőihez való eljuttatásáról.”

9. § A Szabályzat 98. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Minisztérium jogi képviseletére vagy egyes kérdésekben jogi tanácsadásra más személyekkel vagy szervezetekkel – így különösen ügyvédi irodával – kivételes esetben, a közigazgatási államtitkár előzetes jóváhagyásával köthető szerződés.”

10. § A Szabályzat 99. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Nemzetközi programokon és protokolleseményeken a Minisztérium képviseletére a 98. § (2) bekezdésében meghatározott rendelkezések az irányadók.”

11. § (1) A Szabályzat 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
(2) A Szabályzat 2. függeléke a 2. függelék szerint módosul.
(3) A Szabályzat 3. függeléke helyébe a 3. függelék lép.
(4) A Szabályzat 4. függeléke helyébe a 4. függelék lép.

1. függelék a 14/2014. (XII. 31.) FM utasítás 1. mellékletéhez

1. függelék az FM Szervezeti és Működési Szabályzatához

2. függelék a 14/2014. (XII. 31.) FM utasítás 1. mellékletéhez


1. A Szabályzat 2. függelék 1.1. pont 2. alpont f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Miniszteri Kabinet funkcionális feladatai körében:)
f) elkészíti az éves rendezvénytervet, gondoskodik annak a miniszter elé terjesztéséről;”

2. A Szabályzat 2. függelék 1.1.2. pont 2. alpont a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Sajtóiroda felelős)
a) a Minisztérium kommunikációjáért, a közérdekű adatok közzétételéért és kérelemre történő szolgáltatásáért, a folyamatos sajtókapcsolatokért és az időszakos sajtótevékenységért;”

3. A Szabályzat 2. függelék 1.1. pontja a következő 1.1.3. alponttal egészül ki:
„1.1.3. Protokoll Iroda
1. A Protokoll Iroda a kabinetfőnök irányítása alatt működő szervezeti egység.
2. A Protokoll Iroda:
a) szervezi a miniszter belföldi rendezvényprogramjait;
b) figyelemmel kíséri a miniszter napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;
c) felel a miniszter és az államtitkárok hazai és külföldi nyilvános szereplései előkészítésével, megszervezésével és lebonyolításával összefüggő feladatok ellátásáért;
d) felelős a Minisztérium vezetőinek hivatalos programja hetenkénti összeállításáért és annak az érintettek részére történő megküldéséért;
e) ellátja a miniszter és az államtitkárok hazai és külföldi nyilvános szereplései előkészítésével, megszervezésével és lebonyolításával összefüggő feladatokat;
f) felelős a minisztériumi alkalmi rendezvények, ünnepélyek megszervezéséért;
g) együttműködik a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályával a vezetői szintű kül- és belföldi találkozók, szakértői és egyéb jellegű nemzetközi tárgyalások előkészítésében és megszervezésében, a programok összehangolásában;
h) együttműködik a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályával nemzetközi rendezvényeken, konferenciákon, protokolláris eseményeken a minisztériumi részvétel koordinálásában;
i) ellátja a kétoldalú és multilaterális kapcsolatokból eredő nemzetközi protokollfeladatokat;
j) együttműködik a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályával a Minisztérium állami vezetőinek részvételével zajló nemzetközi hivatalos találkozók előkészítésében és koordinálásában, közreműködik az egyéb vezetői és szakértői találkozók előkészítésében és lebonyolításában;
k) ellátja a külföldi partnerek fogadásával kapcsolatos protokolláris teendőket;
l) ellátja a nemzetközi részvételű protokolláris rendezvények szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat.”

4. A Szabályzat 2. függelék 2.1.2. pont 1. alpontja a következő c) ponttal egészül ki:
(Az Agrárszakképzési Főosztály kodifikációs feladatai körében:)
c) felel a szakképzésről szóló törvényben foglalt felhatalmazás alapján a miniszter szabályozási jogkörébe tartozó rendeletek, a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány kiállítására vonatkozó miniszteri rendeletek szakmai előkészítéséért együttműködve a Jogalkotási Főosztállyal.”

5. A Szabályzat 2. függelék 2.1.2. pont 5. alpontja a következő t) ponttal egészül ki:
(Az Agrárszakképzési Főosztály funkcionális feladatai körében:)
t) együttműködik a Wagner Károly Alapítvány tevékenységével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásában a Szabályzat 4. függeléke szerinti szakfőosztályokkal.”

6. A Szabályzat 2. függelék 2.2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.2.2. Jogalkotási Főosztály
1. A Jogalkotási Főosztály kodifikációs feladatai körében felelős:
a) a Minisztérium feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek (törvényjavaslatok, kormány- és miniszteri rendelet tervezetek), előterjesztések, jelentések, tájékoztatók, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért (szövegezés, szerkesztés, a magyar jogrendbe való beilleszkedés megteremtése), ezen belül:
aa) a normatív rendelkezések szabályozási szintjének (törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, miniszteri utasítás, miniszteri belső utasítás) meghatározásáért;
ab) a jogszabályok tervezeteinek, indokolásának elkészítéséért az illetékes önálló szervezeti egység által előkészített szakmai tervezet alapján;
ac) a jogszabályok tervezeteinek belső véleményezését követő közigazgatási egyeztetéséért, melynek keretében a tervezetet meg kell küldeni a szabályozásban érdekelt társadalmi szervezeteknek és érdek-képviseleti szerveknek is;
ad) a jogszabályalkotásra irányuló koncepcióknak, jogszabálytervezeteknek, valamint a tervezetekhez kapcsolódó előterjesztéseknek vagy szakmai indokolásoknak a Minisztérium honlapján való közzététele érdekében a Sajtóirodának történő megküldéséért;
ae) a miniszter feladatkörébe tartozó törvények, kormányrendeletek, kormányhatározatok kormány-előterjesztéseinek a közigazgatási államtitkári értekezlet, illetve a Kormány döntésének megfelelő véglegesítéséért; az Országgyűléshez történő benyújtás előtti egyeztetéséért;
af) a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok tárgyalása során a benyújtott módosító javaslatokról, továbbá a tárcát érintő önálló indítványokról szóló kormány-előterjesztések előkészítéséért, a felelős önálló szervezeti egység szakmai tervezete alapján, a belső egyeztetést követő közigazgatási egyeztetés lefolytatásáért, valamint a Kormány által támogatott módosító javaslatok jegyzékének elkészítéséért és a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához való továbbításukért;
ag) a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok egységes javaslatainak, valamint a törvény és a határozati javaslat szövegének véglegesítéséért, azoknak a miniszterhez aláírásra történő felterjesztéséért, továbbá – az aláírást követően – a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához való továbbításáért;
ah) a miniszteri rendeletek aláíratásáért, kihirdetéséért;
ai) a miniszteri utasítások és miniszteri belső utasítások, a közigazgatási államtitkári utasítások aláíratásáért, közzétételéért, kivéve a Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatát és a Minisztérium háttérintézményeinek Szervezeti és Működési Szabályzatait;
b) a feladat racionalizációval összefüggő jogszabály-módosítások érintett önálló szervezeti egységekkel együttműködve történő előkészítéséért;
c) a NAK-kal kapcsolatos jogi szabályozás előkészítéséért.
2. A Jogalkotási Főosztály koordinációs feladatai körében felelős:
a) a Közös Agrárpolitikában előírt egyszerűsítési folyamat jogi és technikai jellegű koordinálásáért (simplification) az EU és FAO Ügyek Főosztályával együttműködve;
b) a Minisztérium hatáskörében az európai uniós kötelezettségszegési (infringement) és az EU Bírósága előtti eljárások kapcsán felmerülő feladatok ellátásáért, az EU és FAO Ügyek Főosztályával együttműködve – az érintett szakfőosztályok bevonásával – az ágazatközi és az Európai Bizottsággal lefolytatandó előzetes egyeztetések tárcán belüli koordinálásáért;
c) a jogszabály- és egyéb előterjesztés-tervezetek minisztériumi véleményeztetéséért, az egységes tárcaálláspont kialakításáért és a minisztériumi álláspontot összegző átirattervezet elkészítéséért, a választ adó állami vezetővel történő aláíratásáért, a vélemény továbbításáért, a közigazgatási egyeztetésre bocsátott anyagok szakmai egyeztetéséért;
d) a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezésének és véleményezésének koordinációjáért, valamint az észrevételezési és véleményezési határidők megtartásának ellenőrzéséért;
e) a Minisztérium egységes álláspontjának kialakításáért az Alkotmánybíróság, az Alapvető Jogok Biztosának megkereséseivel kapcsolatban.
3. A Jogalkotási Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében felelős:
a) két- és többoldalú nemzetközi szerződések, megállapodások (a továbbiakban együtt: nemzetközi szerződés) előkészítésével, létrehozásával, szövegének végleges megállapításával, kihirdetésével, illetve közzétételével, módosításával és felmondásával kapcsolatos jogi feladatoknak a vonatkozó utasításban foglaltak szerinti ellátásáért;
b) a nemzetközi szerződések felülvizsgálatának és módosításának koordinálásáért;
c) a nemzetközi szerződések nyilvántartásáért;
d) az EU keretében létrejövő nemzetközi szerződésekhez történő csatlakozással összefüggő nemzetközi jogi feladatok ellátásáért;
e) az áruk és szolgáltatások szabad áramlását érintő, valamint a belső piaci szolgáltatásokra vonatkozó jogszabálytervezetek notifikációjának, továbbá a jogszabálytervezetek egyes európai uniós jogi aktusokban előírt egyéb notifikációs eljárásainak koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
f) a Minisztérium feladat- és hatáskörét érintő európai uniós jogszabálytervezetek véleményezése során a jogi véleményalkotásért;
g) a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény hazai, európai uniós és nemzetközi végrehajtásából fakadó feladatok ellátásában történő közreműködéséért.
4. A Jogalkotási Főosztály funkcionális feladatai körében felelős:
1) a Minisztérium képviseletéért a társtárcák, központi államigazgatási szervek, érdekképviseletek által szervezett jogszabály-előkészítő és jogértelmező munkában;
2) a tárca hivatalos lapjának szerkesztéséért, az átadott, nyilvánosságot érintő intézkedések, pályázatok közzétételéért;
3) a rendszeres és rendkívüli jogszabály-felülvizsgálat elvégzéséért;
4) a belső utasítások jogi véleményezéséért, egyedi utasítás alapján kidolgozásáért, a belső utasítások nyilvántartásáért, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalásáért, a Minisztérium belső informatikai rendszerén való közzétételéért;
5) a Kormány és a közigazgatási államtitkári értekezlet üléseinek napirendjére felvett előterjesztések jogi véleményezéséért és a feladatkörében érintett szakmai főosztály kijelöléséért;
6) a miniszternek a Kormány munkatervéhez és a Kormány jogalkotási programjára tett javaslatai előkészítésének összehangolásáért;
7) a tárca által benyújtani kívánt előterjesztéseknek a Kormány, valamint a közigazgatási államtitkári értekezlet üléseire történő bejelentésével kapcsolatos feladatok végzéséért, a lista e-mailben történő megküldéséért a Miniszterelnökségnek napirendre vétel céljából, továbbá erről a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár feljegyzésben, az államtitkárok és az érdekelt minisztériumi vezető e-mailben történő értesítéséért, az előterjesztések beterjesztésének szervezéséért;
8) a Minisztérium éves munkatervének összeállításáért és gondozásáért;
9) a Minisztérium testületi ülésein (a Miniszteri Értekezleten és a Közigazgatási Államtitkári Vezetői Értekezleten) születő döntések, határozatok, illetve az ezekből adódó feladatok nyilvántartásba vételéért;
10) a Minisztérium vezetésének és az érdekelt főosztályoknak az Országgyűléstől, a Kormánytól, más állami szervektől vagy társtárcáktól érkező emlékeztetők, jelentések, intézkedési tervek megküldéséért, szükség esetén az intézkedési kötelezettségre való figyelemfelhívásért;
11) a minősített adatokra vonatkozó biztonsági vezetői feladatok ellátásáért a Biztonsági Szabályzat és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint;
12) a nemzeti és külföldi minősítettadat-nyilvántartó működtetéséért;
13) a szervezeti egységeknél kintlévő kormányzati iratok meglétének évenkénti ellenőrzéséért, illetve az erről készült tájékoztató elkészítéséért, ezeknek a felügyeletet ellátó helyettes államtitkároknak való megküldéséért;
14) a minisztériumi körbélyegzőkkel kapcsolatos feladatok (rendelés, kiadás, visszavétel, nyilvántartás) ellátásáért;
15) a kormányülések, illetve a közigazgatási államtitkári értekezlet napirendjének megküldéséért az érintettek részére, a napirendi pontokban szereplő előterjesztésekkel kapcsolatos vezetői felkészítők készítésének szervezéséért, koordinálásáért, a beérkezett anyagoknak az ülésen részt vevő vezető részére történő eljuttatásáért;
16) a Kormány határozataiban és munkatervében, továbbá a Minisztérium éves munka- és ellenőrzési tervében előírt határidős feladatok nyilvántartásáért, végrehajtásuk ellenőrzéséért, illetve a végrehajtás során felmerült akadályokról a minisztériumi vezetők havonként történő tájékoztatásáért;
17) az Országgyűlés és a Kormány döntéseiből, határozataiból a Minisztériumra háruló feladatok végrehajtásának szervezéséért, e feladatoknak az ügykör szerint felelős szervezeti egységek közötti elosztásáért, az esetleges vitás kérdések egyeztetésének és a feladatelosztásnak a Minisztérium vezetőihez, illetve az érintetteknek történő eljuttatásáért;
18) a Miniszterelnökségnek a lejárt határidejű kormányhatározatokból adódó, továbbá a Kormány ülésein nem határozati formában kiadott feladatok végrehajtásáról, az esetlegesen felmerülő akadályokról való igény szerinti jelentéstételért.”

7. A Szabályzat 2. függelék 2.2.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.2.5. Személyügyi és Igazgatási Főosztály
1. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály kodifikációs feladatai körében felelős:
a) a miniszter által adományozható elismerésekre vonatkozó jogi szabályozás előkészítéséért, az állami kitüntetésekkel kapcsolatos jogi szabályozásban való közreműködésért;
b) az ágazati munkavédelmi szabályzatok kidolgozásáért;
c) a Minisztérium közszolgálati szabályzatának, valamint a személyügyi szakterületre vonatkozó egyéb belső szabályzatoknak a kidolgozásáért;
d) a vagyonnyilatkozatok kezelésére vonatkozó szabályzat előkészítéséért;
e) az adatvédelmi szabályzat kidolgozásáért;
f) a minősített helyzetek megelőzésére és leküzdésére vonatkozó ágazati intézkedések kidolgozásáért, valamint a minősített helyzetek intézkedési tervének, rendelkezéstervezetének elkészítéséért, naprakészen tartásáért, vezetői döntés esetén azok kiadásra előkészítéséért;
g) a Minisztérium Biztonsági Szabályzatának elkészítéséért, folyamatos karbantartásáért, jogszabályváltozások esetén a szükséges módosítások kidolgozásáért;
h) a miniszternek mint a Honvédelmi Tanács tagjának saját hatáskörben kiadandó rendelkezései tervezetének kidolgozásáért és kiadásának előkészítéséért;
i) a Minisztérium Iratkezelési Szabályzatának elkészítéséért, ennek folyamatos karbantartásáért, jogszabályváltozások esetén a szükséges módosítások kidolgozásáért.
2. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály európai uniós és nemzetközi feladatai körében:
a) ellátja az agrárügyi és környezetügyi szakdiplomatákkal kapcsolatos, a Minisztérium hatáskörébe tartozó személyügyi feladatokat;
b) felel az Európai Bizottság által meghirdetett nemzeti szakértői pályázat közzétételéért, a pályázó minisztériumi kormánytisztviselő jelöléséért, kiküldetésük ügyintézéséért, kint tartózkodásuk meghosszabbításáért és ennek kapcsán kapcsolattartásért a Miniszterelnökség illetékes szerveivel;
c) folyamatosan figyelemmel kíséri a külképviseleteken a Minisztérium érdekeit képviselő agrárügyi és környezetügyi szakdiplomaták és családjuk élet- és munkakörülményei alakulását, kezdeményezi az ezzel kapcsolatos intézkedéseket;
d) felelős a minisztériumi kormánytisztviselők EU-s mezőgazdasági gyakornoki feladatok ellátására történő kirendeléséért.
3. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály funkcionális feladatai:
1) előkészíti az állami kitüntetések adományozására irányuló miniszteri kezdeményezéseket, valamint a miniszter által adományozott szakmai elismerésekkel kapcsolatos döntéseket, továbbá ellátja a kitüntetések és elismerések átadásával összefüggő szervezési feladatokat;
2) felelős a minisztériumi kormánytisztviselők minősítésével, az ügykezelők értékelésével, a teljesítményjutalmazás végrehajtásával, valamint az intézményi vezetők minősítésével és tevékenységük értékelésével kapcsolatos teendők ellátásáért;
3) előkészíti és végrehajtja a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó személyügyi, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, szociális és kegyeleti döntéseket;
4) előkészíti a Minisztérium létszámgazdálkodással összefüggő feladatait;
5) felelős a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács bér- és kollektív megállapodásokkal kapcsolatos ügyekért;
6) felelős a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
7) felelős a Minisztérium állományába tartozó vezetők és beosztott kormánytisztviselők, a Minisztérium irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények vezetőinek – ideértve a NÉBIH elnökhelyetteseit is –, valamint az államháztartásra, illetve egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekre vonatkozó jogszabályok alapján nyilatkozattételre kötelezettek vagyonnyilatkoztatásával összefüggő feladatok ellátásáért;
8) felelős a közszolgálati és közalkalmazotti álláshelyek pályáztatásával kapcsolatos ügyintézésért, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelővel való kapcsolattartásért;
9) felelős a Miniszterelnökség kinevezésekkel kapcsolatos kifogásolási jogának megkérésével összefüggő tevékenység ellátásáért;
10) felügyeli a személyi állomány egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságával, foglalkozás-egészségügyi helyzetével kapcsolatos tevékenységet;
11) koordinálja az ágazatot érintő – ide nem értve a Minisztérium által fenntartott nevelési-oktatási intézményekkel kapcsolatos – személyügyi és képzési, továbbképzési feladatokat;
12) felelős a Minisztérium állománya személyügyi adatainak számítógépes feldolgozásáért és a jogszabályban előírt adatszolgáltatásért a Közszolgálati Nyilvántartás részére, valamint a személyi anyagok kezeléséért;
13) felelős a tárcaközi kapcsolatokban és a tárca egyéb képviseletében eljáró tisztségviselők nyilvántartásáért;
14) felügyeli a személyes adatok védelmét;
15) felelős a Minisztérium vezetésének rendelkezése alapján az egyéb biztonsági feladatok ellátásáért, valamint a biztonsági feladatok ellátásában való együttműködésért;
16) együttműködik valamennyi, a miniszter által irányított, felügyelt költségvetési szervvel, gazdasági társasággal és a Minisztérium által alapított alapítvánnyal kapcsolatos szakmai döntés előkészítésében a Szabályzat 4. függeléke szerinti szakfőosztályokkal;
17) felelős az elektronikus iktatórendszerhez való hozzáférési jogosultságok regisztrálásáért, módosításáért és megvonásáért;
18) a Minisztérium vagy szervezeti egysége címére postán, faxon vagy kézbesítő útján érkezett, illetve személyesen kézbesített küldemények (levél, felterjesztés, jelentés, távirat, csomag stb.) átvételéért, érkeztetéséért és a címzettekhez történő továbbításáért;
19) az iratok Iratkezelési Szabályzatban foglaltak szerinti elküldéséért (expediálás);
20) a minisztériumi dolgozók munkavégzésre irányuló jogviszonya megszűnésekor az iratelszámoltatásért;
21) az éves iratforgalmi statisztika összeállításáért;
22) a Minisztérium Központi Irattárának az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történő működtetéséért;
23) az iratok rendezéséért, selejtezéséért, valamint a kezelésében lévő iratoknak segédletekkel történő ellátásáért, a rendezett, maradandó értékű iratoknak az előírt őrzési időt követően az illetékes levéltár, illetve illetékes szerv részére történő átadásáért, az iratselejtezési eljáráshoz szükséges levéltári hozzájárulás beszerzéséért, a minisztériumi részlegek nem selejtezhető iratainak gyűjtéséért;
24) a Magyar Országos Levéltárral és más levéltárakkal, valamint tudományos intézetekkel való együttműködésért.
4. A Személyügyi és Igazgatási Főosztály egyéb feladatai:
a) felelős az Alaptörvényben meghatározott különleges jogrend eseteiben és egyéb válsághelyzetekben végrehajtandó ágazati intézkedések előkészítéséért, valamint az ország biztonság- és védelempolitikájának alapelveiben, a Nemzeti Biztonsági Stratégiában, továbbá a honvédelemről, a katasztrófavédelemről és az atomenergiáról szóló törvényben meghatározott feladatok ellátásáért;
b) felelős a védelmi igazgatás keretében az ágazat hatáskörébe tartozó védelmi feladatok szakmai követelményeinek meghatározásáért, az ágazati védelmi költségek megtervezéséért, valamint az országvédelem polgári feladatainak ágazati végrehajtásáért;
c) felelős a nukleárisbaleset-elhárítási ágazati stratégia kidolgozásáért, elemzések készítéséért, az ágazati feladatok szabályozásáért és koordinálásáért, a megelőzés szakmai irányításáért, a végrehajtás ellenőrzéséért, veszélyhelyzetben a minisztériumi intézkedések előkészítéséért;
d) felelős a Befogadó Nemzeti Támogatás (HNS) feladatkörben az igények kielégítését biztosító kapacitások és készletek rendelkezésre állásának vizsgálatáért, a központi adatbázis ágazatot érintő részének rendszeres felülvizsgálatáért és pontosításáért, a Biztonsági Beruházási Bizottságba kijelölt állandó képviselettel, a NATO-ban betöltött tagsággal, valamint a civil katonai együttműködéssel (CIMIC) összefüggésben jelentkező ágazati feladatok ellátásáért;
e) felelős az egységes riasztás, berendelés és készenlétbe helyezés működtetéséért, szabályozásáért;
f) felelős az ügyeleti szolgálatok (heti pihenőnapon és szabadnapon, illetve ünnepnapon tartott, valamint válsághelyzeti, különleges jogrendi időszaki) működtetésének meghatározásáért, szervezéséért és ellátásának biztosításáért;
g) felelős a biztonsági és védelmi felkészülésből a Minisztériumra háruló speciális feladatok ellátásáért;
h) felelős a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottsági tagsággal összefüggő ágazati feladatok koordinációjáért, közreműködik a Bizottság éves munkatervének végrehajtásában, valamint felelős az ágazati katasztrófa kockázatértékeléséért és a kritikus infrastruktúra védelem területén a Minisztériumra háruló feladatok ellátásáért az érintett szervezeti egységek bevonásával;
i) közvetlen kapcsolatot tart a tevékenységi körében a védelmi felkészülést irányító minisztériumokkal és az érintett szervekkel (Alkotmányvédelmi Hivatal, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, Nemzeti Biztonsági Felügyelet, rendőrség);
j) felelős a tűzvédelemmel, polgári védelemmel, katasztrófavédelemmel, munkavédelemmel kapcsolatos ágazati feladatok ellátásáért, ágazati anyagi javak vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) védelmével kapcsolatos hatósági követelmények kidolgozásáért;
k) felelős a hazai és nemzetközi veszélyhelyzeti válságkezelési gyakorlatokon történő részvétellel összefüggő ágazati feladatok végrehajtásának koordinálásáért;
l) felelős a Katonai Szabványügyi Koordinációs Bizottságban, a Non-proliferációs Ellenőrzési Tárcaközi Bizottságban, a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban, a Nukleárisbaleset-elhárítási Védekezési Munkabizottságban, a Nukleárisbaleset-elhárítási Műszaki Tudományos Tanácsban, a Felsőszintű Munkacsoportban, a Magyar Szabványügyi Testület Nemzeti Szabványosító Műszaki Bizottságaiban, a Munkavédelmi Bizottságban, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban munkavédelmi ügyekben a tárca képviseletéért és az ebből adódó feladatok végrehajtásáért az érintett szervezeti egységek bevonásával;
m) részt vesz az Ár- és Belvízvédekezési Munkabizottság (Vízügyi Országos Műszaki Irányító Törzs), a Környezetbiztonsági Védekezési Munkabizottság, valamint az Élelmiszerlánc-esemény Kezelő Védekezési Munkabizottság munkájában;
n) ellátja a minisztériumi és ágazati rejtjelező eszközök kezelése és ellenőrzése kapcsán a rejtjelfelelős feladatokat;
o) felelős a Minisztérium által kötött munkaszerződések, illetve munkavégzésre irányuló egyéb szerződések előkészítéséért, illetve nyilvántartásáért;
p) felelős a minisztériumi dolgozók szociális helyzetének figyelemmel kíséréséért, a segélyezési rendszer kialakításáért és működtetéséért, a nyugdíjas dolgozók szociális ellátási rendszerének működtetéséért;
q) kapcsolatot tart az FM Dolgozók és Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetével.”

8. A Szabályzat 2. függelék 2.3.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.3.3. Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya
1. A Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya kodifikációs feladatai:
a) a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos nemzetközi jogi feladatok, ezen belül a nemzetközi egyezmények, tárcamegállapodások létrehozásával, módosításával, felbontásával kapcsolatos jogi feladatok ellátása a Jogalkotási Főosztállyal együttműködésben.
2. A Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya koordinációs feladatai:
a) a Minisztérium két- és többoldalú, valamint szubregionális és regionális agrárügyi és környezetügyi nemzetközi tevékenységének szervezése és koordinálása, javaslattétel a nemzetközi együttműködés fő irányaira és prioritásaira;
b) kormány- és tárcaközi egyezmények és megállapodások, valamint más két- és többoldalú együttműködési dokumentumok előkészítésének, a nemzetközi partnerekkel való egyeztetésének és létrehozásának koordinálása, a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek végrehajtásának nyomon követése;
c) két- és többoldalú kormányközi egyezmények és tárcaközi megállapodások alapján működő közös testületek tevékenységének összehangolása, titkársági és kapcsolattartói teendők ellátása;
d) ENSZ szervezetek (EGB, UNEP, UNESCO, WHO stb.) és más nemzetközi szervezetek (pl. OECD, WTO), testületek és programok szakmai munkájában való részvétel koordinálása, a magyar érdekek magas szintű képviseletének biztosítása nemzetközi szervezetek és nemzetközi egyezmények végrehajtó testületeiben;
e) Kárpát-medencei, Duna-térségi, Visegrádi Négyek és más többoldalú együttműködésekben a minisztériumi részvétel nemzetközi koordinációja;
f) a minisztériumi felső vezetők külföldi kiutazásaira, valamint a partnerfogadásokra vonatkozó javaslatok előkészítése, a vezetői eseménynaptár karbantartása;
g) a vezetői szintű kül- és belföldi találkozók, szakértői és egyéb jellegű nemzetközi tárgyalások előkészítése és megszervezése, a programok összehangolása együttműködve a Protokoll Irodával;
h) nemzetközi rendezvényeken, konferenciákon, protokolláris eseményeken a minisztériumi részvétel koordinálása együttműködve a Protokoll Irodával;
i) a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) program keretében finanszírozott projektek tárca szintű összehangolása, kapcsolattartás az érintett szervezetekkel, közreműködés a projektek kivitelezésében, lezárásában és utánkövetésében, rendszeres statisztikai adatszolgáltatás, valamint az élelmiszer-segélyezésre és fejlesztési támogatásokra vonatkozó minisztériumi álláspont kialakításának koordinálása.
3. A Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya nemzetközi feladatai:
a) a partnerországokban működő agrárügyi és környezetügyi szakdiplomaták szakmai irányítása, felkészítése, beszámoltatása és éves értékelése, az agrárügyi és környezetügyi szakdiplomata hálózat működtetésére elkülönített kerettel való gazdálkodás ellenőrzése;
b) kapcsolattartás a partnerországokban a felelős főhatóságokkal, a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és a külföldön működő magyar képviseletekkel, valamint a határon túli magyarok szakmai szervezeteivel;
c) a nemzetközi fizetési kötelezettségek (tagdíjak) nyilvántartása, adatbázisának karbantartása, a tagdíjfizetések teljesítésének előkészítése a Költségvetési Főosztály felé;
d) a Minisztérium vezetőinek nemzetközi tárgyalásait előkészítő szakmai anyagok és tárgyalási javaslatok összeállítása, a tárgyalási eredmények dokumentálása és utógondozása;
e) a nemzetközi együttműködés helyzetéről és eredményeiről tájékoztatók és háttéranyagok készítése, különös tekintettel a magas szintű, állam- és kormányfői tárgyalásokra, együttes kormányülésekre;
f) közreműködés a tárcaálláspont kialakításában a nemzetközi kapcsolatokat érintő kormány-előterjesztések és más tervezetek tárgyában;
g) kétoldalú kormányközi, gazdasági és egyéb vegyes bizottságokban a tárcaképviselet biztosítása, közreműködés a munkaprogramok kialakításában és megvalósításában;
h) új két- és többoldalú együttműködési lehetőségek feltárása, szakmai és civil partnerkapcsolatok létrejöttének támogatása és alakulásuk figyelemmel kísérése;
i) a Minisztérium nemzetközi vonatkozású iratforgalmának koordinálása, az állami vezetők nemzetközi levelezésének intézése;
j) a Minisztérium állami vezetőinek részvételével zajló nemzetközi hivatalos találkozók előkészítése és koordinálása, közreműködés az egyéb vezetői és szakértői találkozók előkészítésében és lebonyolításában együttműködve a Protokoll Irodával;
k) a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) által koordinált segélyhitelezés tárcaszintű koordinációja.
4. A Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya funkcionális feladatai:
a) a nemzetközi kiutazásokra és vendéglátásra és egyéb nemzetközi feladatokra biztosított költségkerettel való gazdálkodás, a pénzügyi teljesítések igazolása, elszámoltatása;
b) a Minisztérium éves nemzetközi kiutazási és fogadási tervének előkészítése, karbantartása, időszakos jelentések készítése a terv megvalósulásáról;
c) a külföldi kiküldetések és partnerfogadások adatbázisának kezelésére, a nemzetközi együttműködés tervezésére és szervezésére szolgáló nemzetközi információs rendszer (NIR) működtetése és fejlesztése;
d) relációs kapcsolatok és együttműködési lehetőségek alakulását bemutató anyagok és nyilvántartások karbantartása, belső és külső tájékoztatási feladatok ellátása;
e) a Minisztérium állami vezetőinek kiutazásaival kapcsolatos utazási teendők ellátása;
f) szolgálati útlevelekkel kapcsolatos ügyintézés, fordítási és tolmácsolási feladatok biztosítása;
g) Budapestre akkreditált nagykövetek és agrárügyi és környezetügyi szakdiplomaták fogadásának előkészítése;
h) közreműködés a minisztériumok, központi államigazgatási szervek nemzetpolitikával, Kárpát-medencei együttműködéssel összefüggő tevékenységében;
i) a szomszédos államokat magában foglaló Kárpát-medencei egységes stratégiai program kidolgozása;
j) a külhoni magyarok támogatási rendszerének, annak intézményeinek és valamennyi e célra szolgáló költségvetési forrás Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködés céljára történő felhasználási lehetőségeinek figyelemmel kísérése;
k) együttműködés a Nemzeti Vidékstratégia 2020 keretében a Kárpát-medencei Vidékfejlesztési Program kidolgozásában, megvalósításában, ennek keretében a határon túli magyar szervezetekkel való párbeszéd kialakítása, a nemzetpolitikai irányultságú vidékfejlesztési együttműködés kialakítása;
l) regionális Kárpát-medencei agrárfejlesztési együttműködésből fakadó feladatok ellátása;
m) kapcsolattartás a Nemzetközi Agrárgazdasági Szövetséggel (IAMA) és az Európai Minőségügyi Szervezettel (EOQ).”

9. A Szabályzat 2. függelék 4.1.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4.1.4. Agrár és Halászati Alapok Hatósági Főosztály
1. Az Agrár és Halászati Alapok Hatósági Főosztály kodifikációs feladatai körében:
a) közreműködik a jogszabályok véleményezésében, szükség esetén jogszabály-módosítást kezdeményezhet;
b) az EHA esetében az Igazoló Hatósági feladatokkal kapcsolatosan az Igazoló Hatósági Osztály vezetője, az Ellenőrző Hatósági feladatokkal kapcsolatosan az Ellenőrző Hatósági Osztály vezetője jár el a következők szerint:
ba) az Igazoló Hatósági Osztály vezetője jogosult az igazoló hatósági feladatok körében a HOP KSZ-nek, a HOP IH-nak, a HOP EH-nak és a Bizottságnak küldendő leveleket, beszámolókat, Minisztériumon belüli feljegyzéseket, a HOP IgH Működési Kézikönyvét, eljárásrendeket aláírni;
bb) az Ellenőrző Hatósági Osztály vezetője jogosult az ellenőző hatósági feladatok körében a HOP KSZ-nek, a HOP IH-nak, a HOP IgH-nak és a Bizottságnak küldendő leveleket, Minisztériumon belüli feljegyzéseket, kontrolljelentést, auditvéleményt, auditstratégiát, a HOP EH Működési Kézikönyvet, Ellenőrzési Tervet aláírni, valamint a kötelezően előírt adatszolgáltatásoknak eleget tenni.
2. A HOP Igazoló Hatósági feladatokkal kapcsolatos feladatok:
a) az igazolt kiadási kimutatások és kifizetés iránti kérelmek elkészítése és azok benyújtása a Bizottsághoz;
b) annak igazolása, hogy a költségnyilatkozat pontos, megbízható számviteli rendszerekből származik, és ellenőrizhető bizonylatokon alapul;
c) annak igazolása, hogy a bejelentett kiadások megfelelnek az alkalmazandó közösségi és nemzeti szabályoknak, és a programra alkalmazandó kritériumokkal összhangban finanszírozás céljából kiválasztott, valamint az alkalmazandó közösségi és nemzeti szabályoknak megfelelő műveletek tekintetében merültek fel;
d) meggyőződik arról, hogy a költségnyilatkozatokban szereplő kiadásokkal kapcsolatban folytatott eljárásokról és ellenőrzésekről kapott információ megfelelő alapot nyújt az igazoláshoz;
e) igazolás céljából az ellenőrző hatóság által vagy annak felelőssége mellett elvégzett valamennyi ellenőrzés eredményének figyelembevétele;
f) a Bizottsághoz benyújtott kiadásokra vonatkozó számviteli nyilvántartások számítógépes formában történő tárolása;
g) a visszafizetendő, valamint a művelethez történő hozzájárulás egészének vagy egy részének visszavonásából eredő összegek nyilvántartása;
h) a dokumentumok megfelelő benyújtása, a kifizetési kérelmek elkészítése, azok benyújtása a Bizottságnak, valamint annak igazolása, hogy a bennük foglalt eredmények megbízható elszámolási rendszerekből származnak, ellenőrizhető dokumentumokon alapulnak és azokat az irányító hatóság ellenőrző vizsgálatnak vetette alá;
i) felelős az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló 1198/2006/EK tanácsi rendelet 84. cikke értelmében az Igazoló Hatóság feladatkörében:
ia) zárójelentés benyújtásáért a Bizottsághoz legkésőbb 2017. március 31-ig, ezt követően a bizottsági egyeztetések lefolytatásáért és a szükséges korrekciók végrehajtásáért;
ib) költségnyilatkozat, egyenleg átutalási igény feladásáért a Bizottsághoz legkésőbb 2017. március 31-ig, ezt követően a bizottsági egyeztetések lefolytatásáért és a szükséges korrekciók végrehajtásáért;
j) részvétel az operatív programról szóló záró végrehajtási jelentés előkészítésében;
k) a visszavont és visszafizettetett, a függőben lévő és a 498/2007/EK rendelet 46. cikk (2) bekezdése szerinti vissza nem fizettethető összegekről szóló éves nyilatkozatok megküldése a Bizottság részére.
3. A HOP Ellenőrző Hatósági feladatok:
a) felelős az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló 1198/2006/EK tanácsi rendelet 61. és 71. cikke értelmében az Ellenőrző Hatóság feladatkörében:
aa) annak biztosításáért, hogy az operatív program irányítási és ellenőrzési rendszere eredményes működésének vizsgálata céljából ellenőrzéseket végezzen;
ab) annak biztosításáért, hogy a műveleteknek az igazolt költségek ellenőrzése céljából történő ellenőrzését megfelelő minta alapján végezzék el;
ac) az elvégzett ellenőrzések eredményeit, az irányítási és az ellenőrzési rendszer esetleges hiányosságait bemutató éves ellenőrzési jelentés benyújtásáért az Európai Bizottság felé;
ad) az ellenőrzések alapján vélemény kiadásáért arra vonatkozóan, hogy az irányítási és ellenőrzési rendszer eredményesen működik;
ae) a zárónyilatkozat, illetve az ezt alátámasztó záró ellenőrzési jelentés benyújtásáért az Európai Bizottsághoz legkésőbb 2017. március 31-ig;
af) az irányító és igazoló hatóságok, közreműködő szervezetek, valamint az ellenőrző hatóság és hatáskörében ellenőrzéseket végző szervezetek és eljárásaik leírásának és ehhez kapcsolódó ismertető jelentés elkészítéséért.
4. Az Illetékes Hatóság feladatai:
a) a 885/2006/EK rendelet I. fejezet 1. cikke alapján a kifizető ügynökség akkreditációjával kapcsolatos miniszteri és egyéb felső vezetői döntések kezdeményezése, előkészítésükben való közreműködés;
b) a 885/2006/EK rendelet I. fejezet 1. és 2. cikke alapján az akkreditációs feltételek teljesülésének rendszeres – adatok, információk kérésével, valamint szükség esetén helyszínen történő tájékozódással történő – figyelemmel kísérése és a Minisztérium vezetésének, valamint az Európai Bizottság tájékoztatása;
c) az 1306/2013/EU rendelet 9. cikkében meghatározott Tanúsító szervvel kapcsolatos döntések, szerződésmódosítások, szerződések előkészítése, a Tanúsító Szerv jelentéseinek, eljárásrendjének, ellenőrzési programjának és a működéshez kapcsolódó egyéb dokumentumok véleményezése, jelentéseinek elemzése;
d) az akkreditációhoz, az illetékes hatósági funkcióhoz kapcsolódó feladatai ellátása érdekében folyamatos kapcsolattartás az MVH-val, a Tanúsító Szervvel, a Minisztérium illetékes főosztályaival, a Miniszterelnökséggel, valamint az akkreditáció szempontjából illetékes társminisztériumokkal, egyéb állami szervekkel, az Európai Bizottsággal;
e) az 1306/2013/EU rendelet 9. cikkében meghatározott Tanúsító szervvel, valamint a kifizető ügynökség akkreditációjával kapcsolatban az Európai Bizottsággal való folyamatos szakmai kapcsolattartás, a Miniszterelnökség tájékoztatása;
f) a kifizető ügynökségnek az akkreditáció szempontjából releváns szabályzatainak véleményezése a Miniszterelnökség bevonásával;
g) koordinálja a 885/2006/EK rendelet 11. cikkében meghatározott eljárás, valamint az Európai Bizottság 1198/2006/EK rendelet 72. cikk (2) bekezdésében előírt hatáskörének gyakorlása esetén, valamint az Európai Számvevőszék (ECA) Minisztériumot érintő vizsgálatai során a Minisztérium álláspontjának a szakmailag illetékes szervezeti egységek, az EMVA Irányító hatóságának, valamint az érintett szervezetek bevonásával történő kialakítását, kijelölés alapján ellátja a Minisztérium képviseletét;
h) közreműködik az Európai Unió által működtetett Agrár Alapok Bizottság üléseinek szakmai nyomon követésében, szükség esetén a tagállami álláspont kialakításában, illetékessége esetén az EMVA Irányító Hatóságának bevonásával;
i) az 1306/2013/EU rendelet 8. cikk (2) bekezdése szerint megállapított, Illetékes Hatóságra vonatkozó előírások alapján felmerülő feladatok.
5. Az EMVA, EMGA esetében az illetékes hatósági feladatokat az Agrár és Halászati Alapok Hatósági Főosztály főosztályvezetője látja el azzal, hogy akadályoztatása esetén az Illetékes Hatósági Osztály vezetője helyettesíti.”

10. A Szabályzat 2. függelék 4.2.3. pont 1. alpont i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Környezetfejlesztési Főosztály kodifikációs feladatai körében:)
i) közreműködik az OKTF-fel együttműködve a környezetvédelmi szabályozó eszközökre (különös tekintettel a termékdíjra, a környezetterhelési díjakra, a környezetvédelmi betétdíjra, a környezetvédelmi és természetvédelmi biztosítékadás, a gazdátlan környezeti terhek kezelésére történő környezetvédelmi céltartalék képzésre, valamint a környezetileg és gazdaságilag egyaránt hatékony támogatásokra), valamint a szabályozó eszközök módosítására vonatkozó javaslatok előkészítésében;”

11. A Szabályzat 2. függelék 4.2.3. pont 4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„4. A Környezetfejlesztési Főosztály funkcionális feladatai körében:
1) felelős a miniszter hatáskörébe tartozó fejlesztéspolitikai anyagok közgazdasági, makrogazdasági kérdéseket érintő részének kidolgozásában történő részvételért;
2) felelős a fejlesztéspolitika regionális összefüggéseinek feltárásában, valamint a regionális szervezetekkel való kapcsolattartásban és az együttműködés fejlesztésében való közreműködésért;
3) felelős az átfogó, hosszú távú fejlesztési programokkal, tervekkel kapcsolatos környezetfejlesztési feladatok ellátásának irányításáért és összehangolásáért;
4) felelős a környezetpolitikát, a döntéshozatalt és a tájékoztatást szolgáló környezeti mutatók módszertani és szakmai fejlesztésének, rendszerezésének, minőségbiztosításának és közreadásának koordinálásáért, a környezeti mutatókkal és számlákkal kapcsolatos nemzetközi (ENSZ, OECD, EU) iránymutatások és fejlesztések hazai megvalósításának elősegítéséért, valamint a környezeti adatgazdálkodással összefüggő hazai és nemzetközi feladatok összehangolásáért, továbbá a miniszter országos statisztikai adatgyűjtő programmal kapcsolatos feladatai végrehajtásának koordinálásáért a környezetstatisztika területén;
5) felelős a Környezeti és Energia Operatív Program (KEOP) 2007–2013 nyomon követéséért, bizottságokban való szavazói részvétel biztosításáért, akciótervek, pályázati felhívások előkészítéséért, az ÚMFT/ÚSZT operatív programok monitoring bizottságainak munkájában történő részvételért;
6) felelős az ember és a környezet védelmében való részvételért a veszélyes anyagok és veszélyes készítmények életciklusuk bármely szakaszában kifejtett káros hatásai tekintetében a kémiai biztonsághoz kapcsolódó környezetvédelmi határterületen;
7) felelős a Növényvédelmi Bizottság munkájában a környezetvédelmi érdekek érvényesítéséért, valamint a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló irányelvben előírt Nemzeti Akciótervben foglalt intézkedések megvalósítása során a környezetvédelmi érdekek érvényesítéséért;
8) felelős az EU Öko-innovációs Cselekvési Tervében (Eco-AP) és annak Stratégiai Implementációs Tervében foglalt intézkedések tagállami szintű megvalósításának elősegítéséért, a feladatok koordinálásáért, a környezettechnológiák hazai elterjesztésének, a kapcsolódó fejlesztéseknek, beruházásoknak a támogatásáért;
9) felelős a környezetvédelmi ipar potenciál jobb kiaknázását elősegítő intézkedések, a meglévő technológiák piacra jutásának, újak kifejlesztésének támogatásáért, exportképességük javításáért;
10) felelős az öko-hatékonyság és öko-innováció hazai támogatásáért;
11) felelős a környezettechnológiai információs honlap kezeléséért és működtetéséért;
12) felelős a vegyi anyagok szabályozásával foglalkozó honlap kezeléséért és működtetéséért;
13) felelős a környezetipari stratégia kialakításában való részvételért;
14) felelős a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia végrehajtásáért és a megvalósítás nyomon követéséért, valamint a környezettechnológiával kapcsolatos kormányzati célok eléréséhez szükséges intézkedések összehangolt és hatékony koordinálásáért;
15) felelős az Államtitkárságon belül a Környezetmegőrzési Főosztállyal együttműködve az egységes kormányzati operatív tervezési eljárásrend kialakításáért, szakmai szabályozási, tervezési feladatokban történő részvételért és koordinációért;
16) felelős a hulladékgazdálkodás átfogó stratégiai céljainak meghatározásáért, különös tekintettel a keletkező hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentésére, valamint a hulladék hasznosítására;
17) felelős a hulladékgazdálkodás különböző időtávú és szintű terveinek kialakításáért, az Országos Hulladékgazdálkodási Terv kidolgozásáért és karbantartásáért;
18) felelős a hulladékgazdálkodási célok elérését biztosító programok kidolgozásáért, javaslatok készítéséért a hulladékgazdálkodási rendszerek és létesítmények létrehozására vagy átalakítására annak érdekében, hogy a gyűjtő és hasznosító rendszerek az ország egész területét lefedjék;
19) felelős a gyártói felelősségi körbe tartozó termékek és hulladékaik minőségi paramétereinek meghatározásáért, a forgalmazási, begyűjtési, hasznosítási rendszerek kialakításáért, működésük nyomon követéséért;
20) felelős a hulladékok országhatárokat átlépő szállításának és ártalmatlanításának ellenőrzését és kontrollját szolgáló szakmai javaslatok kidolgozásáért;
21) felelős a hulladékgazdálkodás informatikai hátterét és a jogérvényesítést érintő statisztikai adatgyűjtésért, adatfeldolgozásért és értékelésért, illetve ezek szakmai szempontjainak meghatározásáért;
22) felelős a költségvetési fejezeti szakmai keretek felhasználására hulladékgazdálkodási szakmai javaslat megtételéért, a felhasználás ellenőrzésében és a teljesítés igazolásában hulladékgazdálkodási szakmai részvételért;
23) felelős a gazdasági szabályozással kapcsolatos hulladékgazdálkodási informatikai háttér és a statisztikai adatgyűjtés, adatfeldolgozás és értékelés szakmai szempontjainak meghatározásáért;
24) felelős a környezetvédelmi felügyelőségek szakterületi tevékenységének fejlesztéséért, a felügyelőségek munkatársainak szakmai továbbképzéséért;
25) felelős a kapcsolattartásért az OKTF-fel a hulladékgazdálkodással összefüggő javaslatok és megkeresések tekintetében;
26) ellátja az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv miniszteri jóváhagyásra felterjesztésével összefüggő feladatokat;
27) felelős a 2013. évre vonatkozóan a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében a „Hulladéklerakási járulékból finanszírozott feladatok” fejezeti kezelésű előirányzat létrehozásáról szóló 1177/2013. (IV. 5.) Korm. határozatban, a továbbiakban az éves költségvetési törvényben meghatározott hulladéklerakási járulék tervezéséért, éven belüli felhasználási ütemtervének elkészítéséért, a teljesítés rendszeres értékeléséért, a szükség szerinti átcsoportosítások kezdeményezéséért;
28) felel a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal való szakmai kapcsolattartásért;
29) részt vesz a felelős minisztériummal együttműködve az energiapolitikával kapcsolatos feladatok ellátásában, és összehangolja annak tárcaszintű koordinációját;
30) közreműködik a környezeti szempontok horizontális integrációjának érvényesítésében a különböző átfogó, ágazati és területi stratégiákkal, tervekkel összefüggő feladatokban;
31) közreműködik a tárca képviseletének ellátásában a környezetügy integrációját szolgáló hazai testületekben;
32) felelős a tárca integrált környezetstratégiája összhangjának kialakításáért;
33) részt vesz az integrált, minisztériumi szintű agrár- és környezetstratégia összeállításában;
34) közreműködik a környezetügyi szakterületet érintő ágazati jövőkép és stratégiai célok kimunkálásában, valamint az ezek elérését célzó szakpolitikák, stratégiai tervdokumentumok kidolgozásában, a környezetstratégiai szempontok érvényesítésében;
35) felel a környezetügyi stratégiai célkitűzések, kiemelt feladatok megvalósulása helyzetének elemzéséért;
36) együttműködik a környezetügyi stratégiák, tervek és programok végrehajtásának nyomon követésében, és elősegíti azok átfogó, hosszú távú programokkal, tervekkel való összehangolását;
37) közreműködik az átfogó stratégiákkal és szakpolitikákkal összefüggő hazai, közösségi és nemzetközi környezetügyi feladatok ellátásában, az ezekre vonatkozó szakmai álláspont kialakításában, továbbá a környezetügyi szakmai, szakpolitikai érdekekképviseletében és érvényesítésében a tárcaközi, európai uniós és nemzetközi együttműködésben és az érintett testületekben;
38) közreműködik az országos, regionális és megyei területi tervezési eszközök szakmai véleményezésében;
39) ellátja a Nemzeti Környezetvédelmi Program megalkotásával, végrehajtásával, monitoringjával és értékelésével összefüggő feladatokat;
40) hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása során együttműködik az OKTF-fel.”

12. A Szabályzat 2. függelék 4.2.5. pont 4. alpont x) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály funkcionális feladatai körében:)
x) felel a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. és a Hortobágyi Természetvédelmi Génmegőrző Nonprofit Kft. szakmai felügyeletéért;”

13. A Szabályzat 2. függelék 6.1.3. pont 6. alpontja a következő j) és k) ponttal egészül ki:
(Az Agrárpiaci Főosztály egyéb feladatai körében:)
j) felelős a gazdaságbiztonsági tartalékolással kapcsolatos minisztériumi feladatok (a készletösszetétellel, a készletfejlesztéssel, a készletmegszüntetéssel és az ideiglenes felszabadítással összefüggő szakmai egyeztetések koordinálása) ellátásáért;
k) felelős az ágazat működőképességét biztosító, a Minisztérium kezelésében lévő Állami Céltartalék (ÁC) készletezésével összefüggő feladatok (a készletösszetétellel, a készletfejlesztéssel, a készletmegszüntetéssel és az ideiglenes felszabadítással összefüggő szakmai egyeztetések koordinálása) ellátásáért, a tartalékok tárolásával megbízott szervek ellenőrzéséért.”

14. A Szabályzat 2. függelék 6.1.5. pont 3. alpont b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az MVH Irányítási és Jogorvoslati Főosztály egyedi közhatalmi aktusokkal kapcsolatos feladatai körében:)
b) a főosztály kormánytisztviselői, illetve ügyvédi iroda útján ellátja a jogi képviseletet az MVH hatósági döntései elleni fellebbezés folytán meghozott jogerős másodfokú döntésekkel szembeni bírósági felülvizsgálat (peres és nemperes eljárások) során;”

15. A Szabályzat 2. függelék 7.1.3. pont 5. alpont s) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály funkcionális feladatai körében:)
s) felel az Ember az Erdőért Alapítvány és a Wagner Károly Alapítvány tevékenységével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;”

16. A Szabályzat 2. függelék 7.1.4. pont 5. alpont l) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály egyéb feladatai körében:)
l) felel a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakmai felügyeletéért;”

17. A Szabályzat 2. függelék 7.1.4. pont 5. alpont r) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály egyéb feladatai körében:)
r) felelős HOP ügyekben a Miniszterelnökséggel való kapcsolattartásért, kivéve az Agrár és Halászati Alapok Hatósági Főosztály feladatkörébe utalt ügyköröket;”

18. Hatályát veszti a Szabályzat 2. függelék 1.1. pont 2. alpont g), h) és i) pontja.

3. függelék a 14/2014. (XII. 31.) FM utasítás 1. mellékletéhez

3. függelék az FM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A Minisztérium szervezeti egységei, valamint a Minisztérium létszámkerete
az egyes állami vezetők és kabinetfőnökök irányítása alá tartozó szervezeti egységek
együttes létszáma szerinti bontásban

4E14055_0

Irányító állami vezető

Szervezeti egység

Létszám (fő)

1. Miniszter

 

 

 

1.1. Miniszteri Kabinet

1.1.1. Miniszteri Titkárság

1.1.2. Sajtóiroda

1.1.3. Protokoll Iroda

 

 

1.2. Ellenőrzési Főosztály

1.2.1. Belső Ellenőrzési Osztály

1.2.2. Fejezeti Ellenőrzési Osztály

 

 

 

2. Közigazgatási államtitkár

 

 

 

2.0.1. Közigazgatási államtitkár titkársága

 

 

 

 

2.1. Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

2.1.1. Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár titkársága

 

 

2.1.2. Agrárszakképzési Főosztály

 

 

2.1.2.1. Szakképzés Fejlesztési Osztály

 

 

2.1.1.2. Intézmény Fenntartási Osztály

 

2.2. Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

2.2.1. Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár titkársága

2.2.2. Jogalkotási Főosztály

2.2.2.1. Agrárkodifikációs Osztály

2.2.2.2. Környezetügyi és Természeti-erőforrás Szabályozási Osztály

2.2.2.3. Jogi Koordinációs Osztály

 

 

2.2.3. Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály

2.2.3.1. Intézményfelügyeleti Osztály

2.2.3.2. Vagyongazdálkodási Osztály

2.2.3.3. Perképviseleti és Jogtanácsosi Osztály

 

 

2.2.4. Földügyi Főosztály

2.2.4.1. Ingatlan-nyilvántartási Osztály

2.2.4.2. Földvédelmi és Földhasználati Osztály

2.2.4.3. Földforgalmi és Ellenőrzési Osztály

2.2.4.4. Földmérési Osztály

2.2.5. Személyügyi és Igazgatási Főosztály

2.2.5.1. Közszolgálati Osztály

2.2.5.2. Igazgatási és Biztonsági Osztály

 

2.3. Nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

2.3.1. Nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár titkársága

2.3.2. EU és FAO ügyek Főosztálya

2.3.2.1. Környezetügyi Osztály

2.3.2.2. Agrárügyi Osztály

2.3.2.3. FAO Ügyek és Fejlesztési Projektek Osztálya

2.3.3. Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya

2.3.3.1. Nyugati Relációk Osztálya

2.3.3.2. Keleti Relációk Osztálya

2.3.3.3. Kárpát-medencei Együttműködés Osztálya

 

2.4. Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

2.4.1. Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár titkársága

2.4.2. Költségvetési Főosztály

2.4.2.1. Fejezeti Kezelésű Előirányzatok Osztálya

2.4.2.2. Intézményi Előirányzatok Osztálya

2.4.2.3. Fejezeti Számviteli és Beszámolási Osztály

2.4.3. Gazdálkodási Főosztály

2.4.3.1. Pénzügyi Osztály

2.4.3.2. Bérszámfejtési és Számviteli Osztály

2.4.4. Projektkoordinációs és IT Biztonságfelügyeleti Főosztály

2.4.4.1. Projekt- és Stratégiai-koordinációs Osztály

2.4.4.2. IT Biztonságfelügyeleti Osztály

 

3. Parlamenti államtitkár

3.1. Parlamenti államtitkár titkársága

3.2. Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya

3.2.1. Parlamenti Osztály

3.2.2. Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

 

4. Környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár

 

 

 

4.0.1. Környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár titkársága

 

 

 

 

 

4.1. Agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

 

 

 

 

 

4.1.1. Agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár titkársága

4.1.2. Agrárfejlesztési Főosztály

4.1.2.1. Térségi Programok Osztály

4.1.2.2. Agrárstratégiai Osztály

4.1.3. Hungarikum Főosztály

4.1.3.1. Koordinációs és Szabályozási Osztály

4.1.3.2. Marketing és Kommunikációs Osztály

 

 

4.1.4. Agrár és Halászati Alapok Hatósági Főosztály

4.1.4.1. EMVA/EMGA Illetékes Hatósági Osztály

4.1.4.2. HOP Ellenőrző Hatósági Osztály

4.1.4.3. HOP Igazoló Hatósági Osztály

 

4.2. Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

4.2.1. Környezetügyért felelős helyettes államtitkár titkársága

4.2.2. Környezetmegőrzési Főosztály

4.2.2.1. Környezetmegőrzési és Környezeti Kármentesítési Osztály

4.2.2.2. Levegőminőség-védelmi és Szennyezés Ellenőrzési Osztály

4.2.3. Környezetfejlesztési Főosztály

4.2.3.1. Környezettechnológiai Osztály

4.2.3.2. Hulladékgazdálkodási Osztály

4.2.3.3. Fejlesztéskoordinációs és Stratégiai Osztály

4.2.4. Természetmegőrzési Főosztály

4.2.4.1. Ökológiai Osztály

4.2.4.2. Natura 2000 Osztály

4.2.4.3. Biodiverzitás és Génmegőrzési Osztály

4.2.5. Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

4.2.5.1. Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály

4.2.5.2. Természetvédelmi Vagyonkezelési és Őrszolgálati Osztály

 

5. Élelmiszerlánc-
felügyeletért felelős államtitkár

 

 

 

5.0.1. Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár titkársága

 

5.1. Élelmiszerlánc-
felügyeletért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

 

 

 

5.1.1. Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár titkársága

5.1.2. Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

5.1.2.1. Állat-egészségügyi és Koordinációs Osztály

5.1.2.2. Élelmiszer és Takarmány-biztonsági Osztály

5.1.2.3. Növény- és Talajvédelmi Osztály

5.1.3. Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

5.1.3.1. Élelmiszer-szabályozási Osztály

5.1.3.2. Élelmiszer-feldolgozási Stratégiai Osztály

 

6. Agrárgazdaságért felelős államtitkár

 

 

 

6.0.1. Agrárgazdaságért felelős államtitkár titkársága

 

 

 

 

6.1. Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

6.1.1. Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár titkársága

6.1.2. Agrárközgazdasági Főosztály

6.1.2.1. Agrárstatisztikai és Elemző Osztály

6.1.2.2. Pénzügyi és Hitelezési Osztály

6.1.2.3. Állami Támogatási és Kockázatkezelési Osztály

6.1.2.4. Közösségi Támogatási és Pénzügyi Osztály

6.1.3. Agrárpiaci Főosztály

6.1.3.1. Közös Piaci Szervezetek Osztálya

6.1.3.2. Termelői Szerveződések Osztálya

6.1.3.3. Piacfejlesztési és Piacpolitikai Osztály

6.1.4. Mezőgazdasági Főosztály

6.1.4.1. Növénytermesztési és Kertészeti Osztály

6.1.4.2. Állattenyésztési Osztály

6.1.4.3. Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Osztály

6.1.5. MVH Irányítási és Jogorvoslati Főosztály

6.1.5.1. Közvetlen Támogatások Jogorvoslati Osztálya

6.1.5.2. Piaci és Nemzeti Támogatások Jogorvoslati Osztálya

 

6.2. Eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

6.2.1. Eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár titkársága

6.2.2. Eredetvédelmi Főosztály

6.2.2.1. Eredetvédelmi Osztály

6.2.2.2. Szőlő-Bor Termékpálya Osztály

 

7. Állami földekért felelős államtitkár

 

 

 

7.0.1. Állami földekért felelős államtitkár titkársága

 

7.1. Állami földekért felelős helyettes államtitkár

 

 

 

7.1.1. Állami földekért felelős helyettes államtitkár titkársága

7.1.2. Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

7.1.2.1. Állami Földvagyon-gazdálkodási és Felügyeleti Osztály

7.1.2.2. Állami Földvagyon-forgalmi és Nyilvántartási Osztály

7.1.3. Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

7.1.3.1. Erdészeti Igazgatási Osztály

7.1.3.2. Állami Erdőgazdálkodási Osztály

7.1.3.3. Vadgazdálkodási Osztály

7.1.4. Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály

7.1.4.1. Horgászati és Halgazdálkodási Osztály

7.1.4.2. Akvakultúra-fejlesztési Osztály

 

 

 



4. függelék a 14/2014. (XII. 31.) FM utasítás 1. mellékletéhez

4. függelék az FM Szervezeti és Működési Szabályzatához

A miniszter által irányított, felügyelt háttérintézmények és társasági portfólió

Háttérintézmény

Miniszter hatásköre

Miniszter által átruházott hatáskörben eljáró állami vezető

Miniszteri hatáskör gyakorlásával összefüggésben közreműködő szervezeti egység

Szakmai felügyelet körébe tartozó ügyekben az egységes álláspont kialakításáért felelős főosztály

Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal

irányítás

Élelmiszerlánc-
felügyeletért
felelős helyettes államtitkár

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály,
Mezőgazdasági Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Eredetvédelmi Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Élelmiszerlánc- felügyeleti Főosztály, az erdészeti és vadászati kérdésekben az Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztállyal, halgazdálkodási kérdésekben
a Horgászati és Halgazdálkodási Főosztállyal, növénytermesztési, kertészeti, állattenyésztési és földművelésügyi kérdésekben a Mezőgazdasági Főosztállyal, szőlészeti és borászati kérdésekben az Eredetvédelmi Főosztállyal együttműködve

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

irányítás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Agrárpiaci Főosztály,
Agrárközgazdasági Főosztály, Földügyi Főosztály,
MVH Irányítási és Jogorvoslati Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály,
Élelmiszer-feldolgozási Főosztály,
Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

MVH Irányítási és Jogorvoslati Főosztály
(az intézményi éves beszámolót a szakterület szerinti illetékes valamennyi államtitkár hagyja jóvá)

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet

irányítás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Földügyi Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály, Projektkoordinációs és IT Biztonságfelügyeleti Főosztály

Földvagyon-gazdálkodási
Főosztály,
a Vagyonnyilvántartó Térinformatikai Alaprendszer kialakításának nyomon követése esetében együttműködve a Projektkoordinációs és
IT Biztonságfelügyeleti Főosztállyal

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Nemzeti Környezetügyi Intézet

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály,
Költségvetési Főosztály, Környezetfejlesztési Főosztály, Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Országos Meteorológiai Szolgálat

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Környezetmegőrzési Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Környezetmegőrzési Főosztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Baranya Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Borsod-Abaúj-
Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Heves Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Somogy Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Szabolcs-Szatmár-
Bereg Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Tolna Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Zala Megyei Kormányhivatal Földhivatala

szakmai irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Földmérési és Távérzékelési Intézet

irányítás

Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Földügyi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Földügyi Főosztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet

irányítás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Agrárközgazdasági Főosztály, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Agrárközgazdasági Főosztály

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad

irányítás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Természetmegőrzési Főosztály,
Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Földvagyon-gazdálkodás tekintetében: Földvagyon-gazdálkodási Főosztály, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

irányítás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály, Agrárpiaci Főosztály, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Környezetmegőrzési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Eredetvédelmi Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Haszonállat-
génmegőrzési Központ

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Természetmegőrzési Főosztály

Természetmegőrzési Főosztály

Növényi Diverzitás Központ

irányítás

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Természetmegőrzési Főosztály

Természetmegőrzési Főosztály

Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

irányítás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály,
Eredetvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Eredetvédelmi Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ,
Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

FM Kelet-
magyarországi Agrár-szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

FM Dunántúli Agrár-
szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Bárczay János Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Baross László Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Földmérési Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Kétegyházai Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály, Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola

fenntartó,
irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Lippai János Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Soós István Borászati Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola

fenntartó, irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ

irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Magyar Mezőgazdasági Múzeum

irányítás

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

irányítás

Agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Hungarikum Főosztály,
Agrárfejlesztési Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály

Agrárfejlesztési Főosztály az agrárfejlesztést érintő kérdésekben, Hungarikum Főosztály a hungarikum ügyekkel összefüggő kérdésekben

(az intézményi éves beszámolót a szakterület szerinti illetékes valamennyi helyettes államtitkár hagyja jóvá)

TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Költségvetési Főosztály,
Agrárpiaci Főosztály,
Mezőgazdasági Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály

Agrárpiaci Főosztály

Hortobágyi
Halgazdaság Zrt.

szakmai felügyelet

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Hortobágyi Természetvédelmi Génmegőrző
Nonprofit Kft.

szakmai felügyelet

Környezetügyért felelős helyettes államtitkár

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Természetmegőrzési Főosztály

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály

Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály

Mezőhegyesi Állami Ménes Lótenyésztő és Értékesítő Kft.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Mezőgazdasági Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály

Mezőgazdasági Főosztály

Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

IPOLY ERDŐ Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Kisalföldi
Erdőgazdaság Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

EGERERDŐ Erdészeti Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Mecsekerdő Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Pilisi Parkerdő Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

SEFAG Erdészeti
és Faipari Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Szombathelyi
Erdészeti Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Zalaerdő Erdészeti Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Budapesti
Erdőgazdaság Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

KASZÓ Erdőgazdaság Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

tulajdonosi jog-
gyakorlás

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Földvagyon-gazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA)

alapító

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Agrárközgazdasági Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Agrárközgazdasági Főosztály

Ember az Erdőért Alapítvány

alapító

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály

Kisvállalkozás-
fejlesztési Alapítvány (SEED)

alapító

Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály,
Agrárközgazdasági Főosztály

Agrárközgazdasági Főosztály

Alapítvány az agrárközgazdász képzésért

alapító

Agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Agrárközgazdasági Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Agrárszakképzési Főosztály

Wagner Károly Alapítvány

alapító

Állami földekért felelős helyettes államtitkár

Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály,
Költségvetési Főosztály,
Agrárszakképzési Főosztály,
Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály,
Személyügyi és Igazgatási Főosztály

Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály


1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére