• Tartalom

1401/2014. (VII. 18.) Korm. határozat

1401/2014. (VII. 18.) Korm. határozat

a Budai Várban található Karmelita kolostor átépítésével összefüggő feladatokról

2015.02.15.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Miniszterelnökség központi hivatalát a Budapest I. kerület 6460 helyrajzi számú, természetben a Budapest I. kerület Színház utca 5–11. szám alatt található ingatlanban, a Budapest I. kerület 6459 helyrajzi számú, természetben a Budapest I. kerület Színház utca 1–3. szám alatt található ingatlanban, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területén (a továbbiakban: Ingatlan) helyezzék el;

2.1 az 1. pontban foglaltak végrehajtása érdekében elrendeli az Ingatlan felújítását és átépítését az új funkciónak megfelelően (a továbbiakban: Beruházás) oly módon, hogy a Beruházás 2016. március 15. napjáig megvalósuljon; továbbá felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a Beruházás megvalósítása érdekében.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: folyamatos, illetve 2016. március 15.

1

A 2. pont az 1048/2015. (II. 11.) Korm. határozat 5. pontja és 7. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére