• Tartalom

144/2014. (XII. 5.) ME határozat

144/2014. (XII. 5.) ME határozat

a Magyarország Kormánya és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kötelező kőolaj- és kőolajtermék készletek kölcsönös tárolásáról szóló megállapodás létrehozására adott felhatalmazásról

2014.12.05.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzeti fejlesztési miniszter és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya, és a Lengyel Köztársaság Kormánya között a kötelező kőolaj- és kőolajtermék készletek kölcsönös tárolásáról szóló megállapodás (a továbbiakban: megállapodás) létrehozásával;
2. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a megállapodás létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a nemzeti fejlesztési minisztert és a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy a megállapodás létrehozását követően a megállapodás végleges szövegének megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére