PÜ BH 2014/148
PÜ BH 2014/148
2014.05.01.
I. Családjogi szempontból a házastárs önálló bérlete az a lakás, amelynek a házasságkötés előtt egyedüli bérlője volt, akkor is, ha a másik házastárs a beköltözésével bérlőtárssá vált.
II. Ha az önálló bérletnek tekintendő lakást a házastársak másik bérlakásra cserélik, majd azt mint bérlőtársak az önkormányzattól megvásárolják, az utóbbi lakás megvételénél a bérleti jogra tekintettel adott kedvezmény (a forgalmi érték és a vételár közti különbözet) mint a korábbi bérleti jog helyébe lépett érték, a volt önálló bérlő házastárs különvagyonának minősül [Csjt. 27. §, 28. § (1) bek. a) pont, d) pont, 1993. évi LXXVIII. tv. 45. § (1) bek., 54. §].
Az alperes és idősebb P. I. örökhagyó 1959. december 12-én kötöttek házasságot. A felperes az örökhagyó előző házasságából származó gyermeke.
A házastársak az együttélésüket az alperes B. város VIII. kerület, N. utca 32. fszt. 5. szám alatti tanácsi bérlakásában kezdték meg. Ezt a bérlakást elcserélték a B. város, V. kerület, O. utca 11. fszt. 1. szám alatti bérlakásra, tehát a perbeli ingatlanra, ahová a házastársak együtt költöztek be.
Ezt a bérleményt a tulajdonos önkormányzat utóbb vételre ajánlotta fel. Az alperes 2002. június 26-án megvásárolta a lakást a 7 400 000 forintos forgalmi érték 15%-áért, azaz 1 100 000 forintért. Az adásvételi szerződésben az alperes a vételár egyösszegű teljesítését vállalta, így a kedvezményes vételár 660 000 forint volt. Ennek kifizetése meg is történt. Az adásvételi szerződés értelmében a lakás másik bérlője, tehát az örökhagyó a szerződés aláírásával a vételi jogáról lemondott, így az ingatlan tulajdonosa az alperes lett. A szerződés alapján az alperes tulajdonjoga az ingatlanra bejegyzést nyert.
Az örökhagyó 2006. december 10-én elhunyt. Törvényes örököse a fia, tehát a felperes és túlélő házastársa az alperes. Hagyatéki eljárásra nem került sor, mivel az örökösök úgy nyilatkoztak, hogy az örökhagyó után ingó- és ingatlan vagyon nem maradt.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a perbeli ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadát a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése, illetve a Ptk. 607. §-ának (1) bekezdése szerint házastársi vagyonközösség és öröklés jogcímén megszerezte.
Arra hivatkozott, hogy a perbeli ingatlant az alperes a házastársi életközösség fennállása alatt vásárolta, annak 1/2-ed tulajdoni illetőségét ezért a felperesi jogelőd, az örökhagyó az ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a perbeli ingatlanhoz, mint bérleményhez korábban az ő számára kiutalt N. utcai bérlakás cseréjével jutottak és az ingatlan vételárát a különvagyonából fizette ki.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bizonyítási eljárás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli ingatlan vételárának fedezetéül valóban az alperes – rokonaitól származó – különvagyona szolgált. Ezt támasztja alá az örökhagyó nyilatkozata, mely szerint a lakást nem kívánta megvásárolni, ezért vételi jogáról lemondott.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest annak tűrésére kötelezte, hogy a tulajdonaként nyilvántartott B. város O. utca 11. földszint 1. szám alatti ingatlan 15/200 részére a felperes – jogelődje, idősebb P. I. házastársi vagyonközösség címén való közbenső jogszerzése folytán – tulajdonjogát öröklés jogcímén, az alperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten bejegyezzék. Megkeresni rendelte az illetékes földhivatalt a perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdoni változás bejegyzésére. Módosította a perköltség és az eljárási illeték megfizetésére vonatkozó elsőfokú bírósági rendelkezést. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás adatait tévesen értékelte. A perbeli ingatlan vételére ugyanis a házastársi életközösség fennállása alatt került sor, és az alperes nem bizonyította a vételár különvagyoni jellegét, így a törvényi vélelem értelmében az ingatlan vételárának fedezetét a közös vagyon biztosította.
A felperes perbeli igénye elbírálásánál ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az N. utcai lakás a házasságkötést megelőzően az alperes önálló bérleménye volt, ezt cserélték el a házastársak a perbeli ingatlanra, mint bérlakásra. Az ítélkezési gyakorlat szerint a házastársi vagyonközösségi igények elbírálása során az egyik házastárs házasságkötéskor már fennálló önálló bérleti jogát, illetve annak értékét különvagyonnak kell tekinteni.
A perbeli lakás forgalmi értéke a vétel során 7,4 millió forint volt, melyből a bérleti jogra figyelemmel a vételár ennek csak 15%-a, tehát 1 110 000 forint, ezért a megvásárolt ingatlan 85%-a az alperes különvagyonának minősült. Ebből következően a házastársi közös vagyon az ingatlan 15%-a, tehát 30/200 rész. Ebből az örökhagyóra jutó rész 15/200. Ez az örökhagyó halálakor a hagyatékát képezte, melynek öröklésére a felperes az alperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten volt jogosult.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatásával a kereseti kérelmének megfelelő határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint ugyanis a jogerős ítélet sérti a lakásbérletről szóló 35/1956. (IX. 30.) Mt. rendelet 40. §-ának (1) bekezdését, az Mt. rendelet végrehajtására kiadott 15/1957. (III. 7.) Korm. rendelet 93. §-át, a Csjt. 27. §-ának (1) és (2) bekezdését és a Pp. 206. §-át.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.
A Csjt. 28. §-ának (1) bekezdésének a) pontja szerint a házastárs különvagyonához tartozik – többek között – a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy.
A vagyon szélesebb körű fogalom, mint a tulajdon, ezért a házastársak aktív közös vagyonába nemcsak azok az ingó-, illetve ingatlan vagyontárgyak tartoznak, amelyeket tulajdonosként – együttesen, vagy külön-külön – megszereznek, hanem az egyéb vagyoni aktívumok, így a vagyoni értékű jogok is.
A huzamos ideje fennálló, töretlen bírói gyakorlat értelmében az önkormányzati bérlakás bérleti joga is vagyoni értékű jog, adott esetben egyik vagy másik házasfél különvagyonának tekintendő.
A Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének d) pontja értelmében nem vész el a különvagyoni jelleg, ha a különvagyoni vagyontárgy helyébe annak ellenértéke, vagy más vagyontárgy lép, ez irányadó jelen esetben is, amikor az N. utcai bérlakást az O. utcaira cserélték.
Az önálló bérlet fogalmát a jogszabály nem határozza meg. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben ugyanakkor egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy nemcsak az a lakás tekinthető a házastárs különvagyoni jellegű önálló bérletének, amelynek a lakásbérleti szerződés alapján ő az egyedüli bérlője (pl. a volt szolgálati lakás), hanem az is, amelyre a házastárs a házasságkötés előtt egyedül szerzett bérlői jogot (BH 1991.8.317.). Az „önálló bérlet” sajátos családjogi kategória, melynek folytán a házastársak egymás közötti „belső” jogviszonyában az egyikük önálló bérletének minősülhet az a lakás, amelynek egyébként a vonatkozó jogszabályok szerint mindkét fél bérlője, tehát bérlőtársak, a házasságkötés tényénél fogva. Ennek a felek „külső” jogviszonyában van jelentősége, így pl. a házastársak közösen felelnek az ingatlan rendeltetésszerű használatáért és együttes kötelezettség terheli őket a bérleti díj fizetéséért.
Ugyanakkor a házasságkötés előtt valamelyik házasfél által megszerzett bérleti jog a felek belső jogviszonyában az eredeti bérlő javára előnyöket biztosít, így – többek között – a házastársi közös vagyon megosztása során, amikor az önálló bérlet, mint vagyoni érték elszámolásra kerülhet annak a házasfélnek a javára, aki eredetileg az ingatlan „önálló bérlője” volt. Ebből következően az a kedvezmény, amelyhez a felek az ingatlan vétele során a bérleti jogra tekintettel az életközösség alatt jutottak – tehát a lakás forgalmi értékének és a kedvezményes vételárnak a különbözete, ami jelen esetben 7 400 000 forint mínusz 1 110 000 – az O. utcai ingatlanban megtestesülő alperesi különvagyoni bérleti jog ellenértéke. Ezért csak a kedvezményes vételárként megállapított összeg tekinthető a házastársak közös vagyonának, ami az ingatlan forgalmi értékének 15%-a. Ennél fogva ennek 1/2-ed része minősül a felperest megillető hagyatéknak. Az egyik házastárs „önálló” bérleményének minősülő lakásingatlan megvásárlása kapcsán kapott vételár kedvezmény tehát nem a megvásárolt ingatlan – közös vagyonba tartozó – haszna, hanem az önálló bérleti joggal rendelkező házastárs e jogának ellenértéke, ami különvagyonként vehető figyelembe (BH 2009.360.).
Megjegyzendő, hogy helyesen járt el a másodfokú bíróság akkor is, amikor az alperes és a felperesi jogelőd közös vagyoni hányadát nem a ténylegesen teljesített 666 000 forint figyelembevételével, hanem a forgalmi érték 15%-aként megállapított 1 100 000 forintban számolta el, tekintettel arra, hogy ez a további kedvezmény már nem az alperes önálló bérleti jogához, hanem a vételár egy összegben történt kifizetéséhez kapcsolódik, ami pedig a jogerős ítélet értelmében a házastársi közös vagyonból történt.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv. II. 20.345/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás