PÜ BH 2014/15
PÜ BH 2014/15
2014.01.01.
Az egyezségben százalékos mértékben, az alapösszeg megjelölésével megállapított gyermektartásdíj módosításának szempontjai, ha a külföldön élő kötelezett családi- és jövedelmi viszonyaiban, valamint a gyermek körülményeiben bekövetkezett változások annak a korábbi alapösszeghez képest jóval magasabb, határozott összegű megállapítását indokolják [Csjt. 69. §, 69/C. §].
A peres felek házasságából 2002. november 12-én született D. utónevű gyermekük. A felek házassági kapcsolata megromlott, a felperes 2005. május 26-án elköltözött az utolsó közös lakásból, a gyermek az alperes gondozásában maradt. A felperes ettől kezdődően folyamatosan, önként járult hozzá a gyermek eltartásához. Ebben az időszakban a villamosmérnök végzettségű felperes havi keresete nettó 350 000-400 000 forint volt, amelyből havonta 70-80 000 forint gyermektartásdíjat fizetett.
2006. március 3-án a felek írásbeli megállapodást kötöttek, ebben – többek között – megállapodtak abban, hogy a gyermekük az édesanyja gondozásába kerül és az édesapa kötelezte magát, hogy megfizeti kiskorú gyermeke tartására a mindenkori havi jövedelme 20%-át, de legalább havonta 60 000 forint gyermektartásdíjat. Ezzel azonos tartalmú jogerős bírói egyezséget kötöttek a bontóperben, a 2007. január 25-i tárgyaláson.
2006. július 1-jétől kezdődően, tehát már a bontóperi eljárás időszakában és azóta is a felperes a Német Köztársaságban él és ott is dolgozik. A bírói egyezség megkötésének időszakában a havi nettó jövedelme 3200 euró volt, az alperes 2006. évi átlagjövedelme pedig 168 860 forint.
A felperes a tartásdíj fizetési kötelezettségének önként, folyamatosan eleget tesz, az elmúlt években havonta 500-600 euró közötti összeget teljesített az alperesnek.
A felperes 2011-ben újból megházasodott, 2011. május 17-én született N. utónevű gyermeke. A család a felperes házastársának bérleményében él. A lakásbérleti díj és a rezsikiadások összege havonta átlagosan 1220 eurót jelent.
Az alperes változatlanul a volt közös lakásban él, amely ma már kizárólagos tulajdonát képezi. A havi nettó átlagkeresete 177 655 forint, a havi átlagos rezsikiadása mintegy 105 000 forint.
A felek gyermeke ma már általános iskolai tanuló. Hiperaktivitása miatt folyamatos készségfejlesztésre és orvosi kezelésre szorul, ami az alperes számára többlet-kiadást jelent. Az alperes havonta minimálisan legalább 120 000 forintot költ a gyermekével kapcsolatos kiadásokra és ezen kívül fedezi az egyéb, esetenkénti kiadásokat, így a hétvégi programok költségeit, a kirándulásokat stb.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét a kereset benyújtásától 6 hónapra visszamenőleg, tehát 2009. július 1-jétől kezdődően havi 60 000 forint határozott összegben állapítsa meg, majd módosított keresetében havi 100 000 forint tartásdíj fizetését vállalta, annak inflációt követő évenkénti emelésével. Előadta, hogy bár külföldi munkavégzése során a belföldinél lényegesen magasabb jövedelemre tesz szert, azonban a felmerülő kiadásai is magasabbak a magyarországiakénál, ezen túlmenően a felek közös gyermekének szükségleteit lényegesen meghaladja az általa fizetett magas összegű gyermektartásdíj.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a gyermektartásdíj módosításának jogszabályi feltételei nem állnak fel. A felperes körülményei nem romlottak, ugyanakkor a gyermek szükségletei emelkedtek azáltal, hogy iskolás korba lépett.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság az összes körülményt mérlegelve megállapította, hogy a felperes oldalán bekövetkezett változásra tekintettel sem indokolt a gyermektartásdíj összegének módosítása, mert ebben az esetben az alperes háztartásában nevelkedő gyermek lényeges hátrányba kerülne a felperes családjában élő gyermekkel szemben.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a felperes által fizetendő gyermektartásdíjat 2012. február 1. napjától havi 100 000 forint határozott összegre leszállította.
A felperes jövedelmi viszonyait áttekintve a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes kimagasló fizetéséből megállapítható olyan határozott összegű gyermektartásdíj, amelyből a 9 éves gyermek tartása a felperes életszínvonalához hasonló jó színvonalon biztosítható és amely egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a perbeli gyermek ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe a felperes háztartásában élő gyermekhez képest. Az alperes által csatolt kimutatás szerint a gyermek szükséglete havonta mintegy 120 000 forintból biztosítható, amelyből mindkét szülőnek ki kell vennie a részét. A másodfokú bíróság a felperes által teljesítendő arányos részt a fellebbezési kérelmével egyezően 100 000 forintban látta indokoltnak megállapítani, amely az alperes természetbeni tartásával és a családi pótlékkal együtt a gyermek fizikai és szellemi szükségleteit magas színvonalon biztosítja.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Másodlagos kérelme a százalékos marasztalás 15%-ra történő csökkentésére irányult.
Az alperes szerint a másodfokú ítélet sérti a Csjt. 69. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, nem állapítható meg ugyanis olyan lényeges változás a felek körülményeiben, ami a gyermektartásdíj leszállítását lehetővé, illetve indokolttá tenné.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben, a következők szerint alapos.
A Csjt. 69/C. §-a értelmében a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani. A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg. A tartásdíjat százalékos arányban vagy határozott összegben vagy határozott összegben és bizonyos jövedelmek százalékában kell meghatározni.
A Csjt. 69. § (1) bekezdése kimondja, hogy ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását vagy a tartás megszüntetését lehet kérni.
Jelen ügyben a bíróságnak arról kellett döntenie, hogy a fenti jogszabályhely figyelembevételével a tartásdíj leszállításának törvényi feltételei megvalósultak-e és ezzel összefüggésben indokolt-e a százalékos marasztalás helyett a tartásdíj határozott összegben történő megállapítása.
Noha a felperes, illetve az alperes kereseti-jövedelmi viszonyai a gyermektartásdíj megállapítására vonatkozó, 2007. január 25-én kelt jogerős bírói egyezség megkötése óta lényegesen nem módosultak, mindkét peres fél oldalán történtek olyan változások, amelyek a tartásdíj leszállítására (módosítására) irányuló kereseti kérelem elbírálása során figyelembe veendő tényezőként jelentkeztek. A felperes 2011. május 17-én újabb gyermeke született, akiről a háztartásában gondoskodik, a perbeli, D. utónevű gyermek pedig iskolás korba került, ami magasabb eltartási költségeket, szükségletet indukál, mint egy óvodáskorú gyermeké. Jelen esetben ezen túlmenően az is többletráfordítást indokol, hogy a hiperaktív gyermeknek folyamatos készségfejlesztésre van szüksége, illetve orvosi kezelésekre kell járnia.
A rendelkezésre álló bizonyítékokból az is megállapítható, hogy noha a peres felek a 2007. január 25-i egyezségkötésükkor a tartásdíj százalékos megállapítása mellett az alapösszeget 60 000 forintban határozták meg, ugyanakkor a Németországban dolgozó felperes nettó átlagkeresetének 20%-a már ekkor is jelentősen meghaladta a 60 000 forintot. Ezért a felperes az egyezségkötéstől kezdődően a nettó jövedelme alapján havi 120-140 000 forintot teljesített gyermektartásdíj címén, ami jelen per időszakában már átlagosan havi 170 000 forintra emelkedett, illetve több hónapban a 200 000 forintot is meghaladta, illetve meghaladja. A felperes által teljesített gyermektartásdíj 2011 májusától 2012 januárjáig átlagosan mintegy 218 000 forint volt. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy ez az összeg a perbeli gyermek jó színvonalon biztosítható szükségletein kétségkívül túlmutat. Ez a tartásdíj módosítását attól függetlenül is indokolhatná, hogy a felperes jövedelmének tartásdíj céljából igénybe vehető része 2011 májusa óta immár két gyermek tartásának fedezetéül szolgál.
A fentiekkel összefüggésben helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy miután a felperes külföldi átlagkeresete a magyarországi viszonyokat tekintve kiemelkedő mértékű és emellett jelentős ingadozást is mutat, ezért jelen esetben az alperesnek fizetendő gyermektartásdíj mértékét a százalékos marasztalás mellőzésével, a korábbi alapösszeget jelentősen meghaladó határozott összegben indokolt megállapítani, amelyből a perbeli gyermek tartása jó színvonalon biztosítható és amely egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy a perbeli gyermek ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe a felperes háztartásában élő gyermekhez képest.
Az a körülmény tehát, hogy a másodfokú bíróság a korábbi, százalékos marasztalást mellőzve a gyermektartásdíjat határozott összegben állapította meg, nem jogszabálysértő, figyelemmel arra, hogy a tartásdíj megállapításának a Csjt. 69/C. § (3) bekezdésében meghatározott formái közül a százalékos arányú marasztalás nem jelent főszabályt a határozott összegű marasztaláshoz képest és a másodfokú bíróság okszerű indokát adta annak, hogy jelen esetben miért célszerű a százalékos marasztalás helyett a határozott összegben megállapítani a felperes által fizetendő gyermektartásdíjat. A módosítás jelen esetben azért is indokolt, mivel a százalékos marasztalás mértéke és a tartásdíj alapösszege már a kezdet kezdetén sem állt összhangban.
Tévedett ugyanakkor a másodfokú bíróság, amikor a gyermektartásdíjat havi 100 000 forint határozott összegre szállította le, ami a felperes átlagkeresetének még a 10%-át sem éri el. Helyesen hivatkozott az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy ez az összeg alacsonyabb annál, mint amit az alperes a gyermektartásdíjra vonatkozó jogerős egyezség időszakában ténylegesen kapott, ugyanakkor D. indokolt szükségletei az elmúlt időszakban nem vitásan lényegesen emelkedtek. A másodfokú bíróság által megállapított gyermektartásdíj összege nem igazodik megfelelően a gyermek tényleges szükségleteihez, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaihoz és sérti a Csjt. 69/C. § (2) bekezdésének második fordulatát is, mely szerint ha a szülők két vagy több gyermek tartására kötelesek, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe, különösen akkor, ha nem egy háztartásban nevelkednek.
A fentiekre tekintettel a Kúria az elsőfokú bíróság által lefolytatott széles körű bizonyítási eljárás eredményeként rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy havi 150 000 forint az az összeg, ami ugyan alacsonyabb, mint a felperes átlagkeresetére tekintettel jelenleg teljesített, a nettó jövedelmének 20%-át jelentő tartásdíj, de összhangban áll a gyermek indokolt szükségleteivel és a felperes teljesítő-képességével. A Kúria által megállapított tartásdíj mértéke hosszabb távon megfelelően biztosítja a D. utónevű gyermek eltartását, figyelemmel a gondozó szülő természetbeni tartási kötelezettségére is.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján részben hatályon kívül helyezte és a felperes által fizetendő gyermektartásdíjat 2012. február 1. napjától kezdődően havi 150 000 forint határozott összegre szállította le.
Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság 2012. február 1-jei hatállyal a gyermektartásdíjat havi 100 000 forintra szállította le, ugyanakkor a Kúria döntése értelmében a fizetendő összeg ugyanezen kezdő időponttól kezdődően havi 150 000 forint, a másodfokú ítéletnek megfelelő teljesítését vélelmezve állapította meg a Kúria a gyermektartásdíj hátralék összegét a 2010. február és 2013. február 28-ig terjedő időszakra vonatkozóan és kötelezte a felperest annak megfizetésére.
(Kúria Pfv. II. 20.835/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás