• Tartalom

152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet

152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről

2017.04.13.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva,

az 1. § (4) bekezdése és a 22. § (1) bekezdése tekintetében a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 24. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 7. § (1) bekezdése tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 22. § (2) bekezdése tekintetében az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 42/B. §-ában kapott felhatalmazás alapján,

a 80. § tekintetében az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 31. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a 86. § tekintetében az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 2007. évi XCIX. törvény 19/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a IV. Fejezet tekintetében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 75. § (4b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja.

I. Fejezet

A MINISZTERELNÖK ÁLTALÁNOS HELYETTESE

1. § (1) A miniszterelnök általános helyettese a miniszterelnök által meghatározott rendben helyettesíti a miniszterelnököt.

(2) A miniszterelnök általános helyettese a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja.

(3) A miniszterelnök általános helyettese közreműködik az emberi erőforrások miniszterének az egyházpolitikával és egyház-diplomáciával kapcsolatos feladatai ellátásában.

(4) A Kormány a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (7) bekezdésével összefüggő honosítási eljárásban állampolgársági ügyekért felelős miniszterként a miniszterelnök általános helyettesét jelöli ki.

2. § A miniszterelnök általános helyettese a nemzetpolitikáért való felelőssége keretében

a) kidolgozza a magyar nemzet integritása, illetve határokon átnyúló összefogása érdekében a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikát,

b) kapcsolatot ápol a magyar nemzetnek a szomszédos országokban és a világ más részein élő tagjaival,

c) erősíti az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki, őrvidéki, a szórványban élő és a nyugati magyar nemzetrészek kölcsönös támogatáson alapuló együttműködését,

d) összehangolja a központi államigazgatási szervek a)–c) pontban foglaltakkal összefüggő tevékenységét, ennek keretében a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködik a külhoni magyarok oktatásával és kultúrájával kapcsolatos feladatok ellátásában, kulturális és anyanyelvi identitását erősítő és fejlesztő programok és fejlesztések megszervezésében, a magyar kulturális örökség külföldön található emlékeinek és értékeinek feltárásában, megőrzésében.

3. § A miniszterelnök általános helyettesének tevékenységét a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által vezetett minisztériumban működő kabinet segíti.

II. Fejezet

A KORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓ

1. A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatásköre

4. § A Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1.1 – a 19/B. § (2) bekezdés a)–e) pontjában, valamint a 109/A. §-ban foglalt kivétellel – a kormányzati tevékenység összehangolásáért,

2. közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért,

3. közigazgatás-fejlesztésért,

4. közigazgatás-szervezésért,

5. helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért,

5a.2 európai uniós ügyek koordinációjáért,

6. európai uniós források felhasználásáért,

7. agrár-vidékfejlesztésért,

8.3 – az 1. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel – állampolgársági ügyekért,

9. közbeszerzésekért,

10. építésügyért,

11. kulturális örökség védelméért,

12. településfejlesztésért és településrendezésért,

12a.4 területrendezésért,

13. polgári hírszerzési tevékenység irányításáért,

13a.5

14. társadalompolitika összehangolásáért,

15. tudománypolitika koordinációjáért,

16. kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért

17.6 anyakönyvi ügyekért

felelős tagja.

2. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kormányzati tevékenység összehangolásáért való feladat- és hatásköre

4/A. §7 A miniszter kormányzati tevékenység összehangolásáért való feladat- és hatásköre e rendeletben meghatározottak szerint az állam tevékenységének kormányzati, valamint a Kormány társadalompolitikai tevékenységének összehangolására terjed ki.

5. §8 A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány általános politikája megvalósításának – az állam tevékenységének kormányzati, valamint a Kormány társadalompolitikai tevékenységének összehangolásával összefüggő – stratégiai irányításáért,

b) felel a kormányzati munka tervezéséért,

c) felel a Kormány Országgyűléssel való kapcsolattartásáért,

d) felel a miniszterelnöki döntésekkel kapcsolatos igazgatási feladatok ellátásáért,

e) koordinálja az alkotmányos szervek, az önálló szabályozó szervek és az autonóm államigazgatási szervek vezetőivel való kapcsolattartást.

6. § (1)9 A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében a Kormány általános politikája megvalósításának – az állam tevékenységének kormányzati, valamint a Kormány társadalompolitikai tevékenységének összehangolásával összefüggő – stratégiai irányítása tekintetében

a) érvényesíti a kormányzati döntés-előkészítés, az Európai Unió döntéshozatali tevékenysége és a Kormány döntéseinek végrehajtása során az összkormányzati szempontokat, ennek érdekében szervezi és működteti a döntés-előkészítés és a végrehajtás egységes folyamatát, szükség esetén kezdeményezi a Kormány feladatkörében érintett tagjának vagy a Kormánynak az intézkedését,

b) szervezi, összehangolja és ellenőrzi a Kormány döntéseinek végrehajtását, ennek keretében tájékoztatást, illetve előterjesztés benyújtását kérheti a Kormány feladatkörében érintett tagjától,

c) közreműködik a döntések megvalósulásának értékelésében, a végrehajtás alakulásáról a Kormány feladatkörében érintett tagjától információt kérhet,

d) összehangolja és biztosítja a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikájának egységes megvalósítását,

e)10

f)11

(2) A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében a kormányzati munka tervezése tekintetében

a) kijelöli a Kormány képviseletéért felelős minisztert az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő tevékenységében, az Európai Unió Tanácsában és az Európa Tanácsban,

b) javaslatot tesz a Kormány munkatervére és törvényalkotási programjára, gondoskodik azok végrehajtásáról,

c)12 az állam kormányzati, illetve társadalompolitikai tevékenysége szempontjából átfogó megközelítést igénylő ügyekben javaslatot, illetve előterjesztést tesz a Kormány részére, kezdeményezi és szervezi a Kormány feladatkörében érintett tagjai összehangolt tevékenységét, szakpolitikai előterjesztések és jelentések elkészítését, illetve összkormányzati projekt indítását,

d) koordinálja a közigazgatási egyeztetéseket, ennek során gondoskodik a Kormány döntéseiben meghatározott követelmények érvényesítéséről, valamint ellenőrzi, hogy a javasolt döntés végrehajtásának feltételei teljes körűen biztosíthatóak-e,

e) szervezi, vezeti és lebonyolítja az államtitkári értekezleteket, gondoskodik az államtitkári értekezlet döntéseinek érvényesítéséről,

f) javaslatot tesz a kormányülések napirendjére, az igazságügyért felelős miniszter bevonásával alkotmányossági, jogi, valamint társadalom- és gazdaságpolitikai szempontokra is kiterjedő szakvéleményt készít a Kormány napirendjén szereplő előterjesztésekről, írásba foglalja és aláírásra felterjeszti a Kormány döntéseit, elkészíti a Kormány üléseinek összefoglalóját, valamint lefolytatja a Kormány által elrendelt utóegyeztetéseket, amely során gondoskodik a Kormány döntésének érvényesítéséről,

g) koordinálja az Országgyűlés és annak bizottsága döntéseiből, az Alkotmánybíróság döntéseiből, az Állami Számvevőszék, valamint az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek vizsgálataival kapcsolatban adódó kormányzati feladatok végrehajtását,

h) képviselője útján részt vesz a Kormány más tagja által szervezett miniszteri értekezletein,

i) egységes szempontrendszert dolgoz ki és érvényesít a Kormány tagja feladat- és hatásköréről, a központi hivatalokról szóló kormányrendelet tervezetei, a minisztériumok, a kormányhivatalok és a központi hivatalok szervezeti és működési szabályzatai tekintetében és előkészíti – a köznevelési intézmény tag részvételével működő iskolaszövetkezet és a szociális szövetkezet kivételével – a szövetkezetek működésére vonatkozó jogszabályokat,

j) szervezi, összehangolja és ellenőrzi a Kormány döntéseinek végrehajtását, ennek keretében tájékoztatást, illetve előterjesztés benyújtását kérheti a Kormány feladatkörében érintett tagjától, ütemtervet állíthat össze és az érintettek közvetlen bevonásával egyeztetést tarthat,

k) ellenőrzi a határidős, valamint a folyamatos feladatok végrehajtását, közreműködik a döntések megvalósulásának értékelésében, a végrehajtás alakulásáról az érintett szervektől közvetlenül is tájékoztatást kérhet,

l) biztosítja az állami vezetők munkavégzéséhez szükséges tárgyi eszközellátást.

(3) A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében a Kormánynak az Országgyűléssel való kapcsolattartása tekintetében

a) elősegíti és szervezi a Kormány és az országgyűlési képviselőcsoportok közötti együttműködést,

b) ellátja az országgyűlési ülésszakok előkészítésével összefüggő kormányzati feladatokat, ennek keretében javaslatot tesz a Kormánynak az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka, illetve ülése összehívásának kezdeményezésére,

c) figyelemmel kíséri az Országgyűlés és a bizottságai napirendjét és üléseit, részt vesz az üléseket előkészítő fórumokon,

d) gondoskodik a Kormány által elfogadott törvényalkotási program, törvény- és országgyűlési határozati javaslatok, valamint beszámolók, tájékoztatók és jelentések benyújtásáról,

e) ellátja a napirenden kívüli felszólalások, valamint az országgyűlési képviselői interpellációk, kérdések és azonnali kérdések megválaszolásával kapcsolatos szervezési feladatokat, ennek keretében javaslatot tesz a válaszadó személyére, illetve a miniszterelnök megbízása alapján kijelöli a válaszadót.

(4)13

(5) A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében segíti a miniszterelnök tevékenységét, e tekintetben

a)14

b)15 a miniszterelnök részére – feladat- és hatáskörében – soron kívül tájékoztatást, felvilágosítást, továbbá kormányzati összeállítások elkészítéséhez szakmai előkészítő anyagot, adatszolgáltatást, illetve szakértői közreműködést kér, közvetíti a miniszterelnök eseti döntéseit a miniszterek és a kormányzati szervek felé,

c)16

7. §17

3. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szakpolitikai feladat- és hatásköre

8. § A miniszter a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért való felelőssége keretében

a) előkészíti és végrehajtja a közigazgatási minőségpolitikát, ennek részeként kidolgozza a közigazgatás minőségpolitikai elveit és a minőségbiztosítási eljárások alkalmazásának szakmai és módszertani szabályait,

b) ellátja az állami vezetők jogviszonyával kapcsolatos személyügyi műveleteket.

9. § (1) A miniszter a közigazgatás-fejlesztésért való felelőssége keretében

a) összehangolja a közigazgatás-politika, a közigazgatás-fejlesztés és a közigazgatás-korszerűsítés kormányzati feladatait és a kormányzati döntés-előkészítés során érvényesíti azok követelményeit,

b) módszertani szempontból segíti a közigazgatási szervek szervezetfejlesztési, igazgatási módszerek és eljárások alkalmazásával összefüggő tevékenységét,

c) kidolgozza és működteti a hatáselemzési rendszert, összehangolja a minisztériumok hatáselemzési feladatainak és a jogi szabályozásból származó adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kormányzati tevékenység végrehajtását.

(2) A miniszter a közigazgatás-fejlesztésért való felelőssége keretében ellátja a területi közigazgatás fejlesztésével kapcsolatos különös feladatokat, ennek keretében a területi államigazgatás fejlesztése tekintetében

a) gondoskodik az erre vonatkozó kormányzati politika kialakításáról, érvényesítéséről és végrehajtásáról, valamint kidolgozza a területi közigazgatási szervek ügyfélszolgálati mintaszabályzatát,

b) ellátja a közigazgatási szervek nemzetközi együttműködésének koordinálását, részt vesz a közigazgatási szervek nemzetközi képviseletében, elősegíti azok fejlesztését,

c) véleményezési jogot gyakorol az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyar delegációja tagjainak kijelölése során,

d) koordinálja a regionális fejlesztési, transznacionális és határ menti operatív programok tervezését és megvalósítását.

10. §18 (1) A miniszter a közigazgatás-szervezésért való felelőssége keretében előkészíti

a) a fővárosi és megyei kormányhivatalok jogállására és működésére,

b) a külföldiek mező- és erdőgazdasági hasznosítású földnek nem minősülő ingatlanokat érintő tulajdonszerzésére irányuló eljárásra

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a közigazgatás-szervezésért való felelőssége keretében

a) összehangolja a fővárosi és megyei kormányhivatalok hatósági tevékenységét a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályainak alkalmazása szempontjából, biztosítja e szabályok egységes alkalmazását,

b) összehangolja a több ágazatot érintő, közigazgatással kapcsolatos kormányzati feladatok területi végrehajtását,

c) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve kialakítja és működteti az egységes közigazgatási hatósági statisztikai rendszert,

d) gondoskodik a kormányablakok működtetéséhez szükséges feltételrendszer megteremtéséről és a kormányablak-tudástár tartalmának kialakításáról.

11. §19 (1) A miniszter a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért való felelőssége keretében előkészíti a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletére és a területszervezési eljárásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért való felelőssége keretében a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel egyetértésben

a) ellátja a helyi önkormányzatok és társulásaik törvényességi felügyelete és a területszervezési eljárás tekintetében a hatáskörébe utalt feladatokat és e feladatok tekintetében szakmai irányítást gyakorol a fővárosi és megyei kormányhivatal tevékenysége felett,

b) kezdeményezi a Kormánynál

ba) az Alaptörvénnyel ellentétesen működő helyi önkormányzati képviselő testület feloszlatására vonatkozó határozati javaslat Országgyűlés részére történő benyújtását,

bb) az önkormányzati rendelet Alaptörvénnyel való összhangjának megvizsgálására vonatkozó Alkotmánybírósági indítvány benyújtását,

c) előkészíti az ország területének közigazgatási tagozódásával, illetve a területszervezéssel kapcsolatos, az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó döntéseket.

11/A. §20 (1) A miniszter az európai uniós ügyek koordinációjáért való felelőssége keretében előkészíti az európai uniós tagsággal összefüggő kormányzati koordinációhoz kapcsolódó jogszabályokat.

(2) A miniszter az európai uniós ügyek koordinációjáért való felelőssége keretében felel az Európai Unió politikáiból eredő és az európai uniós tagsághoz kapcsolódó kormányzati feladatok tárcaközi összehangolásáért, ennek keretében

a) javaslatot tesz a Kormány Európa-politikájának fő irányaira, valamint irányítja az európai uniós tagságból eredő kormányzati feladatok előkészítését, végrehajtását, ellenőrzését,

b) összehangolja a Kormány európai uniós ügyekkel kapcsolatos együttműködésével összefüggő kormányzati feladatokat, ennek keretében

ba) koordinálja a Kormánynak az európai uniós intézmények kormányzati részvétellel működő döntéshozó, döntés-előkészítő eljárásaiban képviselendő tárgyalási álláspontjait, biztosítja a tárgyalási álláspontok tartalmi összhangját, részt vesz azok kialakításában és közreműködik a magyar érdekek érvényesítésében,

bb) összehangolja az európai uniós tagságból fakadó kötelezettségek teljesítését és részt vesz azok végrehajtásának ellenőrzésében,

bc) képviseli a Kormányt az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának ülésein – a külgazdasági és külügyminiszter elsőhelyi felelősségébe tartozó kérdések kivételével –, részt vesz az Európai Unió európaügyi minisztereinek találkozóin, közreműködik az Európai Tanács munkájában és ellátja üléseinek előkészítését, valamint a külgazdasági és külügyminiszter elsőhelyi felelőssége mellett képviselőt jelöl a Külügyek Tanácsának ülésein résztvevő delegációba,

bd)21 képviseli a Kormányt – a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter közreműködésével – az Európai Unióval folytatott, kapacitás-fenntartást érintő tárgyalások során,

c) képviselőt jelöl a tanácsi formációk ülésein résztvevő delegációkba,

d) a jogharmonizációs feladatok kivételével összehangolja a minisztériumok és a központi államigazgatási szervek uniós politikákhoz kapcsolódó tevékenységét és az uniós politikák végrehajtásához szükséges hazai intézkedéseket,

e) gondoskodik az európai uniós tagsághoz kapcsolódó kormányzati koordinációs rendszer működtetéséről,

f) részt vesz az uniós tagságból fakadó kötelezettségek végrehajtásának ellenőrzésében,

g) összehangolja a Kormány és az Országgyűlés európai uniós ügyekkel kapcsolatos együttműködésével összefüggő kormányzati feladatokat,

h)22 ellátja a Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete (a továbbiakban: Állandó Képviselet) irányítását, kialakítja az Állandó Képviselet működésére vonatkozó szabályokat,

i)23 javaslatot tesz az Állandó Képviselet vezetőjének és az Állandó Képviseleten működő nagykövetek kinevezésére és felmentésére,

j)24

12. § A miniszter európai uniós források felhasználásáért való felelőssége keretében

a) előkészíti az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó kormányzati döntések végrehajtását szolgáló szabályozásokat, biztosítja az ágazati és területi szereplők közötti koordinációt,

b) összehangolja a központi államigazgatási szervek európai uniós forrásból finanszírozott országos szintű fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét, módszereket és követelményeket dolgoz ki a támogatáspolitikai intézkedésekhez,

c) az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai adatbázis és információs rendszer működtetésével folyamatosan figyelemmel kíséri az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztési folyamatokat, összehangolja az európai uniós források felhasználását, nyomon követi az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai programok végrehajtására javasolt intézkedések hatásait és azokról a Kormányt tájékoztatja,

d) javaslatot tesz az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi és szabályozási rendszerének kialakítására, fejlesztésére,

e) – a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszterrel együttműködve – közreműködik a külföldi működő tőkebevonási és külföldre irányuló tőkebefektetési politikának az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikával összhangban történő kialakításában,

f) ellátja az európai uniós források felhasználásának lebonyolításáért felelős szervek döntéseivel összefüggésben – jogszabályban meghatározottak szerint – kezdeményezett jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó feladatokat,

g) biztosítja a fejlesztéspolitikai programoknak az átfogó kormányzati stratégiákkal való összhangját, amely tekintetben javaslatot nyújt be a Kormány részére,

h) tárgyalásokat folytat – a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagjával együttműködve – az Európai Unió intézményeivel az európai uniós források felhasználásával, valamint az operatív programok végrehajtásával kapcsolatos kérdésekben,

i) biztosítja az európai uniós fejlesztési programok összehangolt végrehajtását és a programokból nyújtott támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos eljárásrend egységes alkalmazását,

j) gondoskodik a hazai források és az európai uniós források tekintetében az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó állami támogatások versenyszempontú vizsgálatáról,

k)25 ellátja az Európai Unió közös agrárpolitikájának finanszírozásával kapcsolatos illetékes hatósági feladatokat.

13. § (1)26 A miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében e rendeletben meghatározott kivétellel előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében

a) jogszabályban meghatározottak szerint – a kifizetések végrehajtásával és a támogatás felhasználásának ellenőrzésével kapcsolatos feladatok kivételével – irányítja az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pillérét képező agrár-vidékfejlesztést, valamint az ehhez tartozó kutatás-fejlesztést,

b) meghatározza az agrár-vidékfejlesztés rövid, közép- és hosszú távú céljait,

c) – a turizmusért felelős miniszterrel és a területfejlesztésért felelős miniszterrel együttműködve – gondoskodik a falusi turizmus fejlesztésével összefüggő kormányzati feladatok ellátásáról,

d) önálló program keretében elősegíti az ökológiai, gazdasági, társadalmi szempontból fenntarthatóságra törekvő helyi közösségi kezdeményezések működését, valamint országos hálózatuk kialakítását és működtetését,

e)27 összehangolja a fővárosi és megyei kormányhivatalok tevékenységét az Európai Unió közös agrárpolitikája I. és II. pilléréből nyújtott támogatások felhasználásának ellenőrzése tekintetében.

14. §28 A miniszter az állampolgársági ügyekért való felelőssége körében előkészíti a magyar állampolgárságra vonatkozó jogszabályokat.

15. § (1) A miniszter a közbeszerzésekért való felelőssége keretében előkészíti a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a közbeszerzésekért való felelőssége keretében

a) kialakítja és végrehajtja a Kormány közbeszerzési politikáját,

b) ellátja a közbeszerzések központi ellenőrzésével és engedélyezésével kapcsolatos feladatokat.

16. §29 (1) A miniszter az építésügyért való felelőssége keretében előkészíti az építésügyre, az építészeti-műszaki tevékenységgel összefüggő szakmai kamarákra és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű építési beruházásokra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az építésügyért való felelőssége keretében irányítja

a) az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok és

b)30 – a területfejlesztéssel kapcsolatos feladatok tekintetében a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszterrel együttműködve – az állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal

tevékenységét.

(3) A miniszter az építésügyért való felelőssége keretében

a) összehangolja – a sajátos építményfajták és a műemlékek tekintetében is – az építésüggyel kapcsolatos feladatellátást,

b) gyakorolja az Országos Építésügyi Nyilvántartás és az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központtal összefüggésben jogszabályban a miniszternek címzett feladat- és hatásköröket,

c) ellátja az építésüggyel összefüggő oktatási, továbbképzési és tanügy igazgatási feladatokat, továbbá közreműködik a nemzeti szabványok kidolgozásában.

17. § (1) A miniszter a kulturális örökség védelemért való felelőssége keretében előkészíti a kulturális örökség, a régészeti örökség és a műemléki érték védelmére, valamint a kulturális javakra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a kulturális örökség védelemért való felelőssége keretében

a) meghatározza a kulturális örökségvédelem kulturális javakkal kapcsolatos országos céljait, feladatait és követelményrendszerét,

b) gondoskodik a feladatkörébe tartozó kulturális örökségi értékek számbavételéről, nyilvántartásáról és az ehhez kapcsolódó tudományos feladatok ellátásáról, valamint a régészeti örökség számbavételéről, nyilvántartásáról, védendő területeinek meghatározásáról, védetté nyilvánításáról, védelméről, megőrzéséről,

c) dönt a műemléki értékek védetté nyilvánításáról, illetve annak megszüntetéséről, gondoskodik a műemléki értékek és a védelem alá vont területek védelméről, megőrzéséről és nyilvántartásáról,

d) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve ellátja a világörökséggel és az emlékhelyekkel kapcsolatos állami feladatokat,

e) közreműködik az örökségvédelmet érintő nemzeti szabványok kidolgozásában, és a műemlékekkel összefüggő sajátos építési termékek beépítési feltételeinek meghatározásában,

f) ellátja a központi építészeti tervtanács műemléki testület működtetésével kapcsolatos feladatokat.

18. § A miniszter a településfejlesztésért és településrendezésért való felelőssége keretében előkészíti

a) a településfejlesztésre, a településrendezésre és azokkal kapcsolatos információs rendszerre,

b) a településtervezésre,

c) az építmények elhelyezésének szakmai követelményeire,

d) a hátrányos helyzetű településekre,

e) az egységes elektronikus közműnyilvántartásra

vonatkozó jogszabályokat.

18/A. §31 (1) A miniszter a területrendezésért való felelőssége keretében előkészíti a területrendezésre és az ezzel kapcsolatos információs rendszerre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a területrendezésért való felelőssége keretében irányítja az állami főépítészi hatáskörben eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal területrendezési tevékenységét.

18/B. §32 A miniszter az anyakönyvi ügyekért való felelőssége körében előkészíti az anyakönyvezésre, a házasságkötési eljárásra, a névviselésre és a névváltoztatásra vonatkozó jogszabályokat.

19. § A miniszter a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért való felelőssége keretében előkészíti a polgári hírszerzési tevékenység irányítására vonatkozó jogszabályokat.

19/A. §33

II/A. Fejezet34

ÁLTALÁNOS POLITIKAI KOORDINÁCIÓ

3/A. A miniszterelnök kabinetfőnökének feladat- és hatásköre

19/B. § (1) A miniszterelnök kabinetfőnöke a Kormány általános politikai koordinációért felelős tagja.

(2) A miniszterelnök kabinetfőnöke

a) a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 15. § (3) bekezdése, 19. § (4) bekezdése és 1. melléklet 12. pontja,

b) a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény 7/A. § (1) bekezdése,

c) a Magyar Szent István Rend, a Magyar Becsület Rend, a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt kitüntetés adományozásának rendjéről szóló 224/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet,

d) a Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet és

e) a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj adományozásának rendjéről, valamint a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj alapításáról és adományozásáról szóló 271/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet

tekintetében a Kormány kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős tagja.

19/C. § A miniszterelnök kabinetfőnöke az általános politikai koordinációért való felelőssége keretében

a) biztosítja és megszervezi a miniszterelnöknek az Alaptörvény 18. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladat- és hatásköre gyakorlását, e feladat- és hatáskörében felel a Kormány általános politikája kialakításának stratégiai irányításáért,

b) biztosítja és megszervezi a miniszterelnöknek a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 18. §-ában meghatározott feladat- és hatásköre gyakorlását, e feladat- és hatáskörében részt vesz a Kormány általános politikája végrehajtásának ellenőrzésében,

c) felel az egységes kormányzati kommunikáció megvalósításáért,

d) felel a miniszterelnök személye körüli feladatok ellátásáért.

19/D. § (1) A miniszterelnök kabinetfőnöke az általános politikai koordinációért való felelőssége keretében a 19/C. § a) és b) pontja tekintetében

a) szervezi, összehangolja és ellenőrzi a Kormány általános politikája kialakításának a folyamatát, ennek keretében a 20. § (1) bekezdése szerinti javaslatokat összegzi, értékeli és javaslatot tesz a miniszterelnök részére,

b) az átfogó megközelítést igénylő ügyekben javaslatot, illetve előterjesztést tesz a Kormány részére, kezdeményezi és szervezi a Kormány feladatkörében érintett tagjai összehangolt tevékenységét, előterjesztés benyújtását kérheti a Kormány feladatkörében érintett tagjától,

c) közreműködik a Kormány általános politikája és a Kormány döntései megvalósulásának értékelésében és erről a miniszterelnök részére történő tájékoztatásban, ennek keretében a végrehajtás alakulásáról a Kormány feladatkörében érintett tagjától információt kérhet, illetve az érintett szervektől közvetlenül is tájékoztatást kérhet,

d) a miniszterelnök részére – feladat- és hatáskörében – soron kívül tájékoztatást, felvilágosítást, továbbá kormányzati összeállítások elkészítéséhez szakmai előkészítő anyagot, adatszolgáltatást, illetve szakértői közreműködést kér, közvetíti a miniszterelnök eseti döntéseit a miniszterek és a kormányzati szervek felé,

e) érvényesíti a kormányzati döntés-előkészítés és a Kormány döntéseinek végrehajtása során a miniszterelnök döntéseiből és a Kormány általános politikájából következő politikai szempontokat,

f) kapcsolatot tart az Országgyűléssel és az országgyűlési képviselőcsoportokkal.

(2) A miniszterelnök kabinetfőnöke az általános politikai koordinációért való felelőssége keretében az egységes kormányzati kommunikáció megvalósítása tekintetében felel

a) a kormányzati kommunikáció kialakításáért,

b) a kormányzati honlapok egységes szerkezetének és arculatának kialakításáért, fejlesztéséért, a tartalom kialakításáért.

(3) A miniszterelnök kabinetfőnöke az általános politikai koordinációért való felelőssége keretében ellátja a miniszterelnök személye körüli feladatokat, e tekintetben

a) ellátja a miniszterelnök és a Kormány körüli állami protokoll teendőket, felel a miniszterelnök külföldre történő kiutazásaival kapcsolatos feladatok ellátásáért, a nemzetközi állami rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért, valamint az általa vezetett minisztérium protokoll tevékenységéért,

b) gondoskodik a köztársasági elnök, a Kormány és a miniszterelnök által adományozható kitüntetésekkel és egyéb elismerésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáról,

c) gondoskodik a miniszterelnök kommunikációs felkészítésével kapcsolatos feladatok ellátásáról.

III. Fejezet

SZAKPOLITIKAI FELADATOT ELLÁTÓ MINISZTEREK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE

4. A szakpolitikai feladatot ellátó miniszter általános feladat- és hatásköre

20. § (1) A szakpolitikai feladatot ellátó miniszter – e rendeletben és más jogszabályokban, valamint a Kormány határozataiban meghatározott – feladatkörében

a) javaslatot készít a Kormány általános politikájára,

b) előkészíti a stratégiai dokumentumokat és az ezek végrehajtására vonatkozó programokat, koordinálja azok megvalósítását,

c) előkészíti a törvények és a kormányrendeletek tervezeteit, valamint a Kormány, a miniszterelnök és a köztársasági elnök határozatait, valamint törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján miniszteri rendeletet ad ki, különleges jogrend időszakára vonatkozó jogszabály-tervezeteket dolgoz ki,

d) intézményirányítást és -felügyeletet gyakorol,

e) kezdeményezi és előkészíti a feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződéseket, megköti a nemzetközi szerződésnek nem minősülő tárca-megállapodásokat,

f) az Európai Unió intézményeinél, a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben felhatalmazás alapján e rendeletben meghatározottak szerint képviseli a Kormányt,

g) gondoskodik az európai integrációból eredő feladatok végrehajtásáról,

h) közreműködik az európai uniós források felhasználásában,

i) jogszabály vagy szerződés alapján tulajdonosi jogot vagy vagyonkezelői jogot gyakorol gazdasági társaság felett, illetve alapítói jogot gyakorol alapítvány felett,

j) gondoskodik – a statisztikáról szóló törvényben meghatározottak szerint – a feladat- és hatáskörével kapcsolatos statisztikai információrendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről.

(2) A szakpolitikai feladatot ellátó miniszter – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – irányítja, illetve felügyeli az 1. mellékletben meghatározott központi államigazgatási szerveket.

(3)35 A szakpolitikai feladatot ellátó miniszter a feladat- és hatásköre gyakorlása során együttműködik a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a miniszterelnök kabinetfőnökével.

5. A belügyminiszter feladat- és hatásköre

21. § A belügyminiszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1.36

2.37

3. bűncselekmények megelőzéséért,

4. büntetés-végrehajtásért,

5. e-közigazgatásért,

6. élet és vagyonbiztonság védelméért,

7. határrendészetért,

8. helyi önkormányzatokért,

9. idegenrendészetért és menekültügyért,

10. katasztrófák elleni védekezésért,

11. közbiztonságért,

12. közfoglalkoztatásért,

13. közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért,

14. köziratok kezelésének szakmai irányításáért,

15. közlekedésrendészetért,

16. közszolgálati életpálya kidolgozásáért,

17. közterület-felügyelet szabályozásáért,

18. külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítéséért,

19. külföldre utazás szabályozásáért,

20. minősített adatok védelmének szakmai felügyeletéért,

21. polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért,

22. rendészetért,

23. szabálysértési szabályozásért,

24. személyiadat- és lakcímnyilvántartásért,

25.38

26. terrorizmus elleni küzdelemért,

27.39

28.40 településüzemeltetésért, kéményseprő-ipari tevékenységért,

29. vízgazdálkodásért,

30. vízügyi igazgatási szervek irányításáért,

31. vízvédelemért

felelős tagja.

22. §41 (1) A Kormány a minisztert jelöli ki:

1. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerinti polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szervként;

2. a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény szerinti személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványok nyilvántartását vezető szervként;

3. a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény szerinti bűnügyi nyilvántartó szervként;

4. az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 39. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartást vezető szervként;

5. az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény szerinti nyilvántartó szervként;

6. a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szerinti szabálysértési nyilvántartás tekintetében az adatkezelői feladatokat ellátó szervként;

7. az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény szerinti működtetőként;

8. a törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződések alapján kiállításra kerülő közokiratok kiadásáért és a kiadott közokiratok nyilvántartásáért felelős szervként;

9. a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény szerinti közúti közlekedési nyilvántartási szervként;

10. a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény szerinti közlekedési előéleti pontrendszert nyilvántartó szervként;

11. a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szerinti kötvénynyilvántartó szervként;

12. a közúti közlekedési nyilvántartás tekintetében az Európai Unió rendszereivel (EUCARIS, RESPER) való információcserét lebonyolító nemzeti kapcsolattartó pontként;

13. részvételre az Európai Unió intézményei tagállami kormányzati részvétellel működő döntés-előkészítő tevékenységében, és a szakmai feladatait érintő tagállami képviselet ellátására;

14. a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény szerinti közlekedési igazgatási hatóságként az okmánytárból és az eredetiségvizsgálati nyilvántartásból történő, a Kormány által rendeletben kijelölt szerveknek eseti jellegű egyedi adatszolgáltatás tekintetében;

15. a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendeletben meghatározott parkolási igazolványok kiadásával, cseréjével és pótlásával kapcsolatos, továbbá a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendeletben meghatározott általánostól nem eltérő illetékességgel meghatározott közlekedési igazgatási feladatok ellátására;

16. a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény szerinti összerendelési nyilvántartást vezető szervként;

17. az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló 2015. évi CLXXXVIII. törvény szerinti központi szervként.

(2) A kezelésében lévő nyilvántartások tekintetében a miniszter ellátja az Európai Unió rendszereivel való információcserét lebonyolító nemzeti kapcsolattartó pont (EUCARIS, RESPER), illetve központi hatóság (ECRIS) hatáskörébe utalt, a publikus kulcsú információs rendszer (PKI) koordinátor, az úti okmányok szenzitív adatainak vizsgálatához kapcsolódó (SPOC) rendszer, valamint a Schengeni Információs Rendszer (SIS II) keretében megvalósuló információcserével kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott feladatait, valamint a foglalkoztatás mobilitás és álláskeresés hatékonyságát növelő egységes adatcserét biztosító (EURES) portál működtetését és fejlesztését.

23. §42

24. §43

25. § (1) A miniszter a büntetés-végrehajtásért való felelőssége keretében előkészíti a büntetés-végrehajtási szervezet jogállására és működésére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter megszervezi és irányítja a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységet.

26. § (1) A miniszter az e-közigazgatásért való felelőssége keretében meghatározza az e-közigazgatás általános elveit, előkészíti az e-közigazgatásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az e-közigazgatásért való felelőssége keretében

a) kialakítja az egységes közigazgatási informatikai fejlesztési és szolgáltatási kormányzati politikát,

b) gondoskodik az e-közigazgatás általános elveinek megfelelően a közigazgatási hatósági eljárások vonatkozásában az elektronikus ügyintézésre vonatkozó jogszabályok előkészítéséhez szükséges szakmai irányok meghatározásáról,

c) megköti a közigazgatási informatika infrastrukturális eszközrendszerének fejlesztését érintő szerződéseket,

d) felügyeli a kormányzati célú hírközlési szolgáltatót, a központi elektronikus szolgáltató rendszer működtetőjét, valamint az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer, a Zártcélú Rendészeti Hálózat, a Köznet, a K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer működését, valamint e hálózatok infrastrukturális alapját biztosító szervezetek tevékenységét,

e) közreműködik a védelemszervezés közigazgatási szerveket érintő informatikai feladatainak tervezésében, végrehajtásában,

f) – az informatikáért felelős miniszterrel együttműködve – gondoskodik az állampolgárok és a vállalkozások elektronikus közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzéséről,

g) ellátja az összkormányzati szintű közigazgatási informatikai alkalmazásokkal és nyilvántartások összehangolásával összefüggő igazgatásszervezési feladatokat,

h)44 az elektronikus kormányzati stratégiai célokhoz és az infokommunikációs infrastruktúrához történő illeszkedés szempontjának vizsgálatával jóváhagyja az egyes kormányzati informatikai beszerzések és beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzésekre irányuló előterjesztéseket, valamint ellenőrizheti a beruházás végrehajtását,

i)45 ellátja az Európai Unió tagállamainak az elektronikus azonosítás területén történő együttműködésével kapcsolatos rendelkezésekről szóló kormányrendelet szerinti tagállami kapcsolattartási pont feladatait.

(3) A miniszter – jogszabályban meghatározott kivétellel – a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. útján központosított informatikai és telekommunikációs szolgáltatásokat nyújt, gondoskodik az igénybevevők informatikai és telekommunikációs eszközökkel történő ellátásáról és az ilyen eszközök működtetéséről.

27. § A miniszter a határrendészetért való felelőssége keretében előkészíti az államhatár őrizetére és a határforgalom ellenőrzésére vonatkozó jogszabályokat.

28. § (1)46 A miniszter a helyi önkormányzatokért való felelőssége keretében – jogszabályban meghatározott tárgykörben e rendelet szerinti miniszterrel együttműködve – előkészíti a helyi önkormányzatokra, a helyi önkormányzatok tulajdonára és vagyonára, a helyi önkormányzatok adósságrendezésére és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jogállására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a helyi önkormányzatokért való felelőssége keretében

a) összehangolja a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok működésével összefüggő tervezés és gazdálkodás kormányzati feladatait, a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörének ellátásához szükséges feltételek vizsgálatát,

b) működteti a helyi önkormányzati vagyonkatasztert,

c) közreműködik a központi költségvetésnek a helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezetében meghatározott támogatások körének, finanszírozásának és elszámolási rendjének kialakításában, az ezt elősegítő információs rendszer működtetésében és az ilyen költségvetési támogatások nyújtásában,

d) közreműködik a helyi önkormányzatok és a helyi önkormányzati költségvetési szervek számviteli és az államháztartási mérlegrendszerbe illeszkedő pénzügyi információs rendszerének működtetésében,

e) közreműködik az ágazati és térségi fejlesztési programok helyi önkormányzatokat érintő részének kidolgozásában,

f) kialakítja az önkormányzati érdekszövetségekkel való kapcsolattartás és egyeztetés rendjét,

g)47 az önkormányzati érdekszövetségek javaslatának kikérését követően a 9. § (2) bekezdés c) pontjának figyelembevételével kijelöli az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyar delegációjának tagjait.

29. § A miniszter az idegenrendészetért és menekültügyért való felelőssége keretében előkészíti

a) a külföldiek beutazására és tartózkodására, az idegenrendészeti hatóság működésére,

b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek magyarországi tartózkodására,

c) a menekültek jogállására, a menekültügyi eljárásra és a menekültügyi hatóság működésére

vonatkozó jogszabályokat.

30. § (1) A miniszter a katasztrófák elleni védekezésért való felelőssége keretében előkészíti

a) a katasztrófavédelemre, a katasztrófák elleni védekezés irányítási rendszerére,

b) a polgári védelem feladataira, szervezetére, működésére, az állampolgárok és szervezetek polgári védelmi kötelezettségére,

c) a tűz elleni védekezéssel kapcsolatos feladatokra,

d) az ipari balesetek megelőzésére és elhárítására, valamint az országhatáron túli hatással járó ipari balesetek nemzetközi értesítési és kölcsönös segítségnyújtási rendszerére,

e) – a honvédelmi szempontból létfontosságú rendszerelemek kivételével – a létfontosságú rendszerelemekkel kapcsolatos feladatokra

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a katasztrófák elleni védekezésért való felelőssége keretében

a) ellátja a hazai és a nemzetközi polgári válságkezelésből, katasztrófavédelmi feladatokból fakadó kormányzati és koordinációs feladatokat,

b) biztosítja a RODOS valósidejű nukleárisbaleset-elhárítási döntéstámogató rendszer, valamint a Nemzetközi Radiológiai Adatcsere Központ működési feltételeit,

c) ellátja a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Bizottságának szerveivel való kapcsolattartást,

d) irányítja a védelmi igazgatás – feladat- és hatáskörébe tartozó – egyes feladatainak ellátásában részt vevő szervek értesítésével összefüggő tevékenységeket,

e) gondoskodik a földtani veszélyhelyzet megelőzésével és elhárításával kapcsolatos feladatok ellátásáról.

31. § (1) A miniszter a közfoglalkoztatásért való felelőssége keretében előkészíti a közfoglalkoztatási jogviszonyra, a közfoglalkoztatás szervezésére, a közfoglalkoztatási nyilvántartásra és a közfoglalkoztatással összefüggő jogsértések szankcionálására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a közfoglalkoztatásért való felelőssége keretében

a) kidolgozza a Kormány közfoglalkoztatási politikáját, gondoskodik annak érvényesítéséről és végrehajtásáról,

b) ellátja a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek képzésével kapcsolatos feladatokat,

c)48 megszervezi és az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével működteti a közfoglalkoztatás rendszerét, meghatározza a közfoglalkoztatás eszközrendszerét, elemzi és ellenőrzi annak működését, a közfoglalkoztatás tekintetében szakmai irányító miniszteri jogokat gyakorol a fővárosi és megyei kormányhivatal tevékenysége felett.

32. § (1) A miniszter a köziratok kezelésének szakmai irányításáért való felelőssége keretében előkészíti a köziratok kezelésére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a köziratok kezelésének szakmai irányításáért való felelőssége keretében

a) ellenőrzi az iratkezelési szabályzatban foglaltak végrehajtását a központi államigazgatási szerveknél,

b) a közlevéltárak ellenőrzési tapasztalatait is felhasználva évente értékeli a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének helyzetét, az elektronikus iratkezelésre történő áttérés tapasztalatait,

c) évente részletes szakmai tájékoztatót készít a közfeladatot ellátó szervek részére, az interneten a nyilvánosság részére folyamatos tájékoztatást nyújt az egységes iratkezelés gyakorlati végrehajtásának tapasztalatairól,

d) az elektronikus iratkezelés egységes bevezetéséhez szükséges informatikai feltételrendszer megteremtése érdekében folyamatosan gyűjti, rendszerezi és elemzi a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének informatikai feltételrendszerére, infrastruktúrájára vonatkozó adatokat, valamint kidolgozza az elektronikus iratkezelés egységes bevezetéséhez kapcsolódó koncepciókat.

33. § A miniszter a közlekedésrendészetért való felelőssége keretében előkészíti a közlekedésrendészetre vonatkozó jogszabályokat.

34. § A miniszter a közszolgálati életpálya kidolgozásáért való felelőssége keretében

a) előkészíti a közszolgálati tisztviselők kiválasztási, képesítési, képzési, továbbképzési, minősítési, teljesítményértékelési, előmeneteli, illetmény- és felelősségi rendszereivel kapcsolatos szakmai koncepciót,

b) kidolgozza a személyügy területén kiadásra kerülő módszertani útmutatókat,

c) gondoskodik a kormánytisztviselők és vezetők teljesítményértékeléséről, továbbképzéséről és a vezetői utánpótlásképzésről.

35. § A miniszter a közterület-felügyelet szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti a közterület-felügyeletre vonatkozó jogszabályokat.

36. § A miniszter a külföldre utazás szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti a magyar állampolgárok külföldre utazására és az útlevélre vonatkozó jogszabályokat.

37. § A miniszter a minősített adatok védelmének szakmai felügyeletéért való felelőssége keretében előkészíti a minősített adat védelmére, a minősített adat védelmének hatósági felügyeletére, a minősített adatok kezelésének hatósági engedélyezésére és felügyeletére, valamint a nemzeti iparbiztonsági hatósági feladatok ellátására vonatkozó jogszabályokat.

38. § A miniszter a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai irányításáért való felelőssége keretében előkészíti – a polgári hírszerzési tevékenység irányítására vonatkozó szabályok kivételével – a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó jogszabályokat.

39. § (1) A miniszter a rendészetért való felelőssége keretében előkészíti

a) a rendőrségre,

b)49 a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagjaira,

c) a személy és vagyonvédelemre, a magánnyomozásra

vonatkozó jogszabályokat.

(2)50 A miniszter a rendészetért való felelőssége keretében összehangolja a korrupcióellenes tevékenységgel kapcsolatos kormányzati feladatokat és irányítja a korrupcióellenes kormányzati tevékenységben és összehangolásában közreműködő szervet.

40. § A miniszter a szabálysértési szabályozásért való felelőssége keretében előkészíti a szabálysértési eljárásra és a szabálysértésekre vonatkozó jogszabályokat.

41. § A miniszter a személyiadat- és lakcímnyilvántartásért való felelőssége keretében előkészíti a személyi adatok és a lakcím nyilvántartására, a személyazonosító igazolványra, a személyazonosító jel helyébe lépő azonosító módokra vonatkozó jogszabályokat.

42. § A miniszter a terrorizmus elleni küzdelemért való felelősség keretében ellátja a terrorizmus elleni fellépéssel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek hazai végrehajtásának koordinációját.

43. §51

44. §52 A miniszter a településüzemeltetésért és kéményseprő-ipari tevékenységért való felelőssége keretében előkészíti a temetkezési közszolgáltatásra és a kéményseprő-ipari tevékenység ellátására vonatkozó jogszabályokat.

45. § A miniszter a vízgazdálkodásért való felelőssége keretében előkészíti

a) a vízgazdálkodásra,

b) a vízügyi hatósági eljárásra,

c) a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokra,

d) a vízügyi sajátos építményfajtákra vonatkozó szabályokra,

e) az ár- és belvízvédekezésre, ideértve az árvízi biztonság növelését is,

f) a nagyvízi meder és a parti sáv hasznosítására és kezelésének rendjére,

g) a mezőgazdasági célú vízszolgáltatásra,

h) a vízgazdálkodási társulatokra,

i) a vízminőségi kárelhárításra,

j) a vizek mennyiségi védelmét szolgáló gazdasági szabályozó eszközökre,

k) a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelmére,

l) a települési szennyvízelvezetésre,

m) a víziközmű-szolgáltatás gazdálkodói tevékenységen kívüli szabályozására

vonatkozó jogszabályokat.

46. § A miniszter a vízügyi igazgatási szervek irányításáért való felelőssége keretében

a) végzi az ár- és belvízvédekezés országos irányításával kapcsolatos feladatokat,

b) végzi a vízrajzi tevékenység ellátásának az irányítását,

c) végzi a vízminőségi kárelhárítás végrehajtásának az irányítását,

d) irányítja az integrált folyógazdálkodási feladatok végzését a vízgyűjtő-gazdálkodás keretein belül, valamint – a közlekedésért felelős miniszterrel együttműködve – gondoskodik a hajóút-kitűzési és a víziút-fenntartási tevékenységekről,

e)53 ellátja a vízgazdálkodási társulatokkal kapcsolatos szakmai feladatokat,

f) gondoskodik a természetes nagy tavakon, többcélú tározókon a vízügyi intézkedési tervek végrehajtásáról, meghatározza a part-, meder- és vízszint-szabályozási feladatokat, a partvonal-szabályozási feladatokat,

g) irányítja a lokalizációs tervek korszerűsítését, a lokalizációs fejlesztéseket,

h) gondoskodik a folyók, tavak állapotrögzítésének felméréséről, a folyó- és víziút-kataszterek kidolgozásáról, a folyók hosszú távú hasznosíthatósága feltételei felméréséről,

i) gondoskodik a vízgazdálkodási rendszerek és védművek fenntartásáról, üzemeltetéséről és a rekonstrukciós feladatokról,

j) gondoskodik a vízgazdálkodási fejlesztések eredményeként megvalósult állami létesítmények fenntartásáról és a szükséges források biztosításáról,

k) irányítja az ivóvízbázis-védelmi célprogramot, felügyeli az ivóvízminőség-javító programmal kapcsolatos feladatokat,

l) ellátja a nemzeti települési szennyvíz-elvezetési és -tisztítási megvalósítási programhoz kapcsolódó feladatokat,

m) ellátja az országhatárokon átterjedő vízszennyezésekkel kapcsolatos feladatokat, gondoskodik a többoldalú nemzetközi együttműködések vízgazdálkodási feladatainak végrehajtásáról, az Európai Unióval történő együttműködés feltételeinek biztosításáról,

n) gondoskodik a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásáról.

47. §54 A miniszter a vízvédelemért való felelőssége keretében

a) előkészíti a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelmére, a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelölésére, valamint a vizek minőségi védelmét szolgáló gazdasági szabályozó eszközökre vonatkozó jogszabályokat,

b) közreműködik a vizet mint környezeti elemet érintő környezetvédelmi szabályozás előkészítésében és azok végrehajtásában,

c) irányítja a vízvédelemmel kapcsolatos két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből eredő feladatok végrehajtását.

6. Az emberi erőforrások miniszterének feladat- és hatásköre

48. § Az emberi erőforrások minisztere (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1. családpolitikáért,

2. egészségbiztosításért,

3. egészségügyért,

4. egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért,

5. gyermekek és az ifjúság védelméért,

6. gyermek- és ifjúságpolitikáért,

7. kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért,

8. kormányzati tudománypolitikáért,

9. kultúráért,

10. oktatásért,

11. nemzetiségpolitikáért,

12. sportpolitikáért,

13. szociál- és nyugdíjpolitikáért,

14. társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért,

15. társadalmi felzárkózásért

felelős tagja.

49. § A Kormány a nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletének szakmai irányítására a minisztert jelöli ki.

50. §55 (1) A miniszter a családpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a családok támogatásával, a család- és népesedéspolitikai eszközök kialakításával és működtetésével, a gyermeket vállaló és nevelő szülők támogatásával, a munka és a család összeegyeztetésének és összekapcsolásának biztosításával, valamint a nemzedékek közötti együttműködés erősítésével összefüggő jogszabályokat.

(2) A miniszter a családpolitikáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány család- és népesedéspolitikájának kialakításáért,

b) kidolgozza a család- és népesedéspolitikai eszközök és a családtámogatások rendszerét,

c) meghatározza a család- és népesedéspolitikával kapcsolatos terület szervezetét és működését,

d) ellátja a nemzedékek közötti együttműködés erősítésével összefüggő feladatokat,

e) koordinálja az idősek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását,

f) koordinálja a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének előmozdításával kapcsolatos feladatokat és figyelemmel kíséri a női jogok érvényesülését.

(3)56 A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. – közreműködői szolgáltatások nyújtásával, a család- és idősügyi, illetve nőpolitikai döntések megalapozása és azok hatásainak vizsgálata érdekében végzett tudományos kutatási tevékenységgel, képzések és továbbképzések szervezésével, szakmai kiadványok kiadásával, valamint az ezekhez kapcsolódó egyes fejlesztési feladatok ellátásával – részt vesz a miniszter (2) bekezdés a), b), valamint d)–f) pontjában meghatározott feladatainak ellátásában.

51. § (1) A miniszter az egészségbiztosításért való felelőssége keretében előkészíti

a) az egészségbiztosítás egészségügyi szolgáltatásaira, pénzbeli ellátásaira, baleseti ellátásaira, az ellátások igénybevételére, finanszírozására és az ahhoz kapcsolódó szerződésekre, az ellátásokat végző szolgáltatókra és azok ellenőrzésére, az egészségügyi szakellátási kapacitásokra és az ahhoz kapcsolódó ellátási területekre,

b) a gyógyászati ellátások rendszerére, – az egészségbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért felelős miniszter közreműködésével – a gyógyászati segédeszközök, gyógyászati ellátások társadalombiztosítási támogatásba való befogadására, a gyógyszerek kereskedelmi árrésére, a gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szabályaira, a támogatott gyógyszerek, tápszerek, gyógyászati segédeszközök felülvizsgálatának szabályaira

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az egészségbiztosításért való felelőssége keretében ellátja a szociális biztonsági koordináció kormányzati összehangolásából adódó feladatokat.

52. § (1) A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében előkészíti

a) a közegészségügyi, a népegészségügyi és a táplálkozás-egészségügyi feladatokra, ezek végrehajtásának rendszerére,

b) az egészségmegőrzéssel kapcsolatos feladatokra és az egészséget károsító hatások megelőzéséhez és csökkentéséhez szükséges egészségvédelmi feladatokra,

c) az egészségügyi ágazat szervezetére és működésére, az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak jogállásával összefüggő egyes kérdésekre, a jogszabály szerinti tevékenységek végzéséhez szükséges egészségügyi alkalmasság feltételeire,

d) az egészségügyi ágazat struktúrájának és működésének tervezéséhez, ellenőrzéséhez szükséges információs rendszer működési alapelveire, eszközrendszerére, cselekvési programjának előírásaira,

e) az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek (a továbbiakban: gyógyszer) előállításának, gyártásának, minőségének, minőség-ellenőrzésének, forgalomba hozatalának, forgalmazásának, rendelésének, kiszolgáltatásának, kereskedelmi gyakorlatának, ismertetésének szabályait, a vizsgálati készítmények klinikai vizsgálatának és alkalmazásának szabályaira,

f) a kábítószerként és pszichotróp anyagként minősített gyógyszerek forgalomba hozatalának, forgalmazásának, rendelésének, kiszolgáltatásának és felhasználásának szabályaira,

g) a gyógyászati segédeszközökre, az orvostechnikai eszközök előállításának, forgalomba hozatalának és alkalmazásának feltételeire, az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos megfelelőségértékelő szervezetek kijelölésére, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységére,

h) az egészségmegőrzéssel kapcsolatos feladatokra és az egészséget károsító hatások megelőzéséhez és csökkentéséhez szükséges egészségvédelmi feladatokra

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében

a) irányítja, összehangolja és szervezi az állami egészségügyi ellátás országos rendszerét, gondoskodik a mentéssel, a betegszállítással, a vérellátással és a transzplantációval kapcsolatos feladatok megvalósítása feltételrendszerének biztosításáról,

b) felel az egészségfejlesztési és betegségmegelőzési feladatokért,

c) ellátja a hatáskörébe tartozó minőségvédelmi, minőségszabályozási és hatósági minőségellenőrzési feladatokat,

d) ellátja az orvos- és egészségtudományi képzéssel kapcsolatos állami feladatokat és felel az egészségügyi dolgozók működésével és képzésével kapcsolatos feladatokért.

53. § (1) A miniszter az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért való felelőssége keretében előkészíti a vallási közösségekre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért való felelőssége keretében

a) összehangolja a Kormány egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatait, irányítja az ezzel összefüggő stratégiai kérdések végrehajtását,

b) előkészíti a szentszéki vegyes bizottság üléseit, megszervezi, lebonyolítja a bizottsági üléseket,

c) együttműködik a határon túli egyházakkal,

d) ellátja a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényben az egyházi jogi személyek nyilvántartásával kapcsolatban a hatáskörébe tartozó feladatokat,

e)57 ellátja – a kormányzati nemzetközi humanitárius segítségnyújtás koordinációjáért és irányításáért való feladatkörében eljáró külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – a keresztény vallásuk miatt üldözöttek megsegítése érdekében végzett kutatási elemző, koordinációs és nemzetközi humanitárius feladatokat.

54. § (1)58 A miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért való felelőssége keretében előkészíti a gyermekek védelmére és a gyámügyre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány gyermekek védelmével kapcsolatos politikájának kialakításáért,

b) figyelemmel kíséri a gyermeki jogok érvényesülését,

c) ellátja a gyermekeket és a fiatal felnőtteket érintő szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati feladatokat.

55. § A miniszter a gyermek- és ifjúságpolitikáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány gyermek- és ifjúságpolitikájának kialakításáért,

b) meghatározza a gyermek- és ifjúságpolitikához tartozó területek szakmai felügyeleti rendszerét és annak működését,

c) koordinálja a határon túli ifjúsággal való együttműködés rendszerét,

d)59 ellátja az Új Nemzedék Jövőjéért ifjúságpolitikai keretprogramból fakadó feladatait, amelynek ellátásához és az ifjúsági szolgáltatások szervezetrendszerének működtetéséhez a miniszter az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. szolgáltatásait veszi igénybe.

56. § A miniszter a kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért való felelőssége keretében

a) összehangolja a tiltott kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, mérséklése, illetve megelőzése érdekében szükséges kormányzati programok megvalósulását, részt vesz azok végrehajtásában, és nyomon követi azok érvényesülését,

b) elkészíti a Kormány és a nemzetközi szervezetek tájékoztatását szolgáló kábítószer-fogyasztásról szóló jelentéseket, ellátja adatszolgáltatási kötelezettségeit,

c) javaslatot tesz a kábítószer-fogyasztás megelőzésére és kezelésére szolgáló fejlesztésekre, az e célra fordítható pénzügyi források célrendszerére és felhasználásának módjára,

d) működteti és fejleszti a megelőző-felvilágosító szolgáltatást végző intézményrendszert.

57. § A miniszter a kormányzati tudománypolitikáért való felelőssége keretében összehangolja a Magyar Tudományos Akadémia elnökének közreműködésével a kormányzati tudománypolitika kidolgozását és felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért.

58. § (1) A miniszter a kultúráért való felelőssége keretében előkészíti a muzeális intézményekre, a könyvtárakra, a közművelődésre és a levéltárakra, a művészettámogatásra, a mozgóképszakmára és a kultúra finanszírozására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a kultúráért való felelőssége keretében

a) a Magyar Művészeti Akadémia elnökének közreműködésével kidolgozza Kormány kultúrpolitikáját és felel annak megvalósításáért és érvényesítéséért,

b) közreműködik a külföldi magyar intézetek kulturális, kulturális-diplomáciai, oktatási és tudományos feladatai irányításában,

c) működteti az országos dokumentum-ellátási rendszert,

d) koordinálja a nemzetközi kulturális szervezetekben való magyar részvétellel kapcsolatos feladatokat.

59. § (1) A miniszter az oktatásért való felelőssége keretében előkészíti az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszára, a köznevelésre, a tankönyvellátásra, a felsőoktatásra, a külföldi bizonyítványok, oklevelek és szakképzettségek elismerésére, a Pedagógus Karra és a külhoni magyarok oktatására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az oktatásért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány oktatáspolitikájának kialakításáért, ennek keretében

aa) kidolgozza a köznevelés tartalmi szabályozásának kereteit,

ab) meghatározza az oktatáspolitika ellátásának eszközrendszerét, elemzi és ellenőrzi annak működését,

ac) évente meghatározza, hogy mely felsőoktatási képzésen, milyen felvételi követelmény teljesítése mellett vehető igénybe a magyar állami ösztöndíj,

b) felel az iskolai rendszerű oktatás irányításáért, ideértve a köznevelést, a felsőoktatást és az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszát,

c) ellátja az oktatási koordinációval kapcsolatos feladatokat,

d) működteti az országos vizsgarendszert.

e)60 közreműködik a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programhoz kapcsolódó, a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó tanterem, tornaterem és tanuszoda fejlesztési feladatok ellátásában, valamint ellátja a köznevelési intézménnyel egybeépített vagy azzal azonos ingatlanon elhelyezkedő tanterem és tornaterem üzemeltetési, továbbá egyéb iskolaüzemeltetési feladatokat.

60. § (1) A miniszter a nemzetiségpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a nemzetiségek jogaira vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a nemzetiségpolitikáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány nemzetiségpolitikájának kialakításáért,

b) összehangolja a nemzetiségpolitikai stratégiai szempontokat és együttműködik a nemzetiségi önkormányzatokkal, a nemzetiségek politikai, érdekképviseleti, kulturális és más szervezeteivel,

c) felügyeli a Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájában foglaltak teljesítését, valamint az ugyancsak Strasbourgban 1995. február 1-jén létrehozott, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezményben foglaltak teljesítését,

d) kezdeményezi a Kormánynál az Alaptörvénnyel ellentétesen működő nemzetiségi önkormányzat feloszlatására vonatkozó határozati javaslat Országgyűlés részére történő benyújtását.

61. § (1) A miniszter a sportpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a sportra és az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a sportpolitikáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány sportpolitikájának kialakításáért,

b) elősegíti a sporttudomány fejlődését és a sport szakmai hátterének biztosítását,

c) ellátja a sportegészségügyi rendszer működtetésével és fejlesztésével, a sportrendezvények biztonságával és a nézőtéri erőszak elleni küzdelemmel, valamint a tiltott teljesítményfokozó szerek elleni küzdelemmel kapcsolatos sportszakmai feladatokat,

d)61 sportszakmai javaslatot tesz a kiemelt sportágakhoz és a kiemelt sportegyesületekhez kapcsolódó, valamint a további, állami támogatásból megvalósuló, a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó sportlétesítmény-fejlesztési feladatok ellátására, a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttműködésben sportszakmailag előkészíti a Kormány döntését igénylő, ezen sportlétesítmény-fejlesztésekre vonatkozó előterjesztéseket,

e)62 javaslatot tesz a külön jogszabály szerint olimpiai központnak minősülő sportlétesítmények sportcélú működtetése, használata, hasznosítása során a sportági fejlesztési programokban foglaltak teljesülése érdekében,

f)63 nyomon követi a sportszövetségek sportágfejlesztési koncepciói sportági követelményeknek megfelelő végrehajtását.

62. § (1)64 A miniszter a szociál- és nyugdíjpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek helyzetére, esélyegyenlőségük biztosítására, foglalkoztatására, e személyek és foglalkoztatásuk támogatására és a fogyatékos személyek önálló életvitelét biztosító szolgáltatásokra vonatkozó, a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokra és a szociális szolgáltatásokra, valamint a nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért felelős miniszterrel együttműködve a társadalombiztosítási nyugellátásokra vonatkozó jogszabályokat.

(2)65 A miniszter a szociál- és nyugdíjpolitikáért való felelőssége keretében

a) meghatározza a szociál- és nyugdíjpolitikával kapcsolatos területek szakmai felügyeleti rendszerét és a szociális intézményi ellátások és szolgáltatások rendszerét, illetve az azokra vonatkozó fejlesztési irányokat, feladatokat,

b) ellátja a társadalombiztosítási nyugellátások rendszerének irányításával és szervezésével kapcsolatos feladatokat,

c) ellátja a fogyatékosok és megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával és annak támogatásával kapcsolatos állami feladatokat, felel a foglalkoztatási rehabilitációért,

d) koordinálja az Európai Szociális Karta és a fogyatékossággal élő emberek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását.

63. § (1) A miniszter a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért való felelőssége keretében előkészíti az egyesülési jogra, a közhasznú jogállásra, valamint a civil szervezetek működésére és támogatására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért való felelőssége keretében

a) összehangolja a Kormánynak a civil és társadalmi kapcsolatok fejlesztésével összefüggő feladatait,

b) ellátja a civil szervezetek és a közhasznú szervezetek működésének fejlesztését célzó feladatokat,

c) működteti a civil információs centrumokat és a Civil Információs Portált.

64. § (1)66 A miniszter a társadalmi felzárkózásért való felelőssége keretében előkészíti a hátrányos helyzetű személyek helyzetére, felzárkózásuk biztosítására és oktatási esélyteremtésére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a társadalmi felzárkózásért való felelőssége keretében

a)67 felel a gyermekek esélyteremtéséért, a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási esélyegyenlőségének biztosításáért,

b)68

c) felel a hátrányos térségekben élők társadalmi felzárkózásáért,

d) kidolgozza a roma társadalmi integrációs kormányzati politika koncepcióját és koordinálja annak végrehajtását, valamint a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve előkészíti a romák társadalmi integrációját és a roma nemzetiség jogait érintő intézkedésekkel összefüggő kormányzati döntések tervezeteit,

e) felel az alacsony végzettségűek foglalkoztathatóságát javító komplex szolgáltatások biztosításáért,

f)69

7. A földművelésügyi miniszter feladat- és hatásköre

65. § A földművelésügyi miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1. agrárpolitikáért,

2. élelmiszerlánc-felügyeletért,

3. élelmiszeriparért,

4. erdőgazdálkodásért,

5. földügyért,

6. halgazdálkodásért,

7. ingatlan-nyilvántartásért,

8. környezetvédelemért,

9. természetvédelemért,

10. térképészetért,

11. vadgazdálkodásért

felelős tagja.

66. § (1) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti

a) az agrárgazdaság működésére és a mezőgazdasági tevékenység folytatására,

b) az Európai Unió közös agrárpolitikája I. pilléréből és a kizárólag hazai forrásból nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra,

c) a termesztésben alkalmazható növény- és állatfajtákra, az élelmezési és mezőgazdasági erőforrások védelmére, a mezőgazdaság és az ipar területén a géntechnológiai tevékenységre, a géntartalékok képzésére és megőrzésére,

d) a termelők szerveződésére,

e)70 a közösségi agrármarketing tevékenységre – kivéve a közösségi bormarketing tevékenységet –

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az agrárpolitikáért való felelőssége keretében

a)71

b) ellátja a szakmaközi szervezetek elismerésével, valamint a termelői csoportok, a termelői szervezetek és ezek társulásai elismerésével és működési programjával kapcsolatosan jogszabályban meghatározott feladatokat,

c)72 gondoskodik a mezőgazdaságot ért rendkívüli és tömeges elemi károk kezeléséről, ellátja a mezőgazdasági vízhasznosítással kapcsolatos kormányzati feladatokat,

d) ellátja az ágazat finanszírozását végző pénzintézetekkel és kezességvállaló intézményekkel kapcsolatos kormányzati feladatokat,

e) ellátja a nemzetközi és az európai kötelezettségeken alapuló, nemzeti szabványosítással és az akkreditálással összefüggő feladatokat,

f)73 ellátja az Európai Unió mezőgazdasági piacok támogatását célzó pénzügyi eszközével kapcsolatos hatósági feladatokat,

g) felel az agrárpiac működésének szervezéséért,

h) együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával.

67. § (1) A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége keretében előkészíti

a) a növényegészségügyre, a növényvédő szerek, a növényvédelmi hatású termékek, a növényvédelmi célú eszközök és anyagok, a termelésnövelő anyagok, a termesztőközegek és a növénykondicionáló szerek engedélyezésére, forgalmazására, felhasználására és ellenőrzésére, a növényi termékek és a talaj növényvédőszer-maradék és egyéb toxikus anyag tartalmának ellenőrzésére,

b) az állatok tartására, tenyésztésére, szaporítására, forgalomba hozatalára, kereskedelmére, kezelésének szabályaira, az állatállományok állat-egészségügyi védelmére, a veszélyes állatbetegségek járványos fellépésének megelőzésére, az egyes állatgyógyászati termékek előállítására, törzskönyvezésére, forgalomba hozatalára, forgalmazására és felhasználására, az állati eredetű termékek és melléktermékek kezelésére, az állatok védelmére és kíméletére, valamint az ahhoz kapcsolódó hatósági feladatokra,

c) az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-higiéniai követelményekre, az élelmiszer minőségellenőrzésre, a zöldség-gyümölcs ellenőrzésre, valamint a borminősítésre és -ellenőrzésre, a bor előállítás és forgalomba hozatal feltételrendszerére, az élelmiszerben jelen lévő, az egészségre ható tényezők határértékeire, az élelmiszer eredetű megbetegedések megelőzésének és leküzdésének élelmiszer-biztonsági feltételeire, az élelmiszerek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági feltételeire, a takarmányok előállítására, forgalomba hozatalára és felhasználására, a takarmányok ellenőrzésére és vizsgálatára, az ökológiai- és integrált gazdálkodásra

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az élelmiszerlánc-felügyeletért való felelőssége keretében

a) a növényegészségügyi feladatai tekintetében felel a termesztés növény-egészségügyi biztonságáért, a növényi károsítók járványos fellépésének megelőzésével és leküzdésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, a növényvédelmi célú termékek és eszközök forgalmazásának és felhasználásának ellenőrzéséért,

b) az állat-egészségügyi feladatai keretében irányítja az egyes állatgyógyászati termékek előállításával, törzskönyvezésével, forgalomba hozatalával, forgalmazásával, felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátását, valamint kihirdeti a rendkívüli járvány-veszélyhelyzetet,

c) az élelmiszer-biztonsági feladatai keretében folyamatosan felügyeli az élelmiszer-előállítás és -forgalmazás során az élelmiszer-biztonság és -minőség követelményeinek érvényesülését, felel az élelmiszer-higiéniáért és az élelmiszer minőség-ellenőrzésért és elősegíti az emberek egészségesebb életmódját,

d) az élelmiszer-biztonsági feladatai keretében felel a takarmánybiztonságért és a takarmány minőségellenőrzésért, ennek keretében

da) ellenőrzi a takarmányok előállítását, forgalomba hozatalát és felhasználását, valamint vizsgálatát,

db) ideiglenes engedélyt ad új takarmányok előállítására, illetve kísérleti célú felhasználására, valamint

dc) kialakítja a Magyar Takarmánykódex előírásait,

e) az élelmezésbiztonsági feladatai keretében gondoskodik a kritikus élelmiszerlánc infrastruktúrák kiemelt felügyeletéről és támogatja a rövid ellátási lánc elveinek érvényesülését az élelmiszerláncban, különös tekintettel a közétkeztetésre.

68. § (1) A miniszter az élelmiszeriparért való felelőssége keretében előkészíti az élelmiszerek előállítására, forgalomba hozatalára, ellenőrzésére, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredetvédelmére és hagyományos tulajdonságaira vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az élelmiszeriparért való felelőssége keretében

a) ellátja a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmával, valamint a hagyományos különleges termékek elismerésével összefüggő tagállami feladatokat,

b) segíti a magyar élelmiszer termékek piacra jutását,

c) fokozott ellenőrzéseket rendel el a feketegazdaság elleni hatékony küzdelem érdekében, fellép a nem kívánatos gazdasági folyamatok ellen, megalapozva ezzel a fogyasztók bizalmának növekedését, valamint

d) kialakítja a Magyar Élelmiszerkönyv előírásait.

69. § (1) A miniszter az erdőgazdálkodásért való felelőssége keretében előkészíti az erdőgazdálkodásra, az erdő védelmére, az erdővagyon fenntartásának és bővítésének feltételrendszerére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az erdőgazdálkodásért való felelőssége keretében

a) az erdészeti hatóság útján felügyeli az erdőgazdálkodást,

b) ellátja az erdőgazdaságot ért rendkívüli és tömeges elemi károk felmérésével és enyhítésével kapcsolatos kormányzati feladatokat,

c) gondoskodik a fenntartható erdőgazdálkodás folytatásáról,

d) ellátja az erdőkkel kapcsolatos nemzetközi jelentéstételi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges szakmai feladatokat.

70. § (1) A miniszter a földügyért való felelőssége keretében előkészíti a földminősítési rendszerre, a földhasznosítási előírások érvényesülésére, a földforgalom szabályozására, a földvédelemre, a talajvédelemre és a földhitel rendszerére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a földügyért való felelőssége keretében felel a termőföld védelméért és a talajvédelemért.

71. § (1)74 A miniszter a halgazdálkodásért való felelőssége keretében előkészíti a halak és más hasznos víziállatok védelmére, fenntartásuk, hasznosításuk szabályaira, a halgazdálkodás feltételeire, a halászatra és a horgászatra, valamint a halgazdálkodással összefüggő állami bevételek felhasználására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a halgazdálkodásért való felelőssége keretében

a) irányítja a halgazdálkodási szakigazgatást,

b) a halgazdálkodási hatóság útján felügyeli a halgazdálkodási tevékenységek folytatását,

c) ellátja az államot megillető halgazdálkodási jogok pályáztatásával kapcsolatos feladatokat, ellenőrzi a halgazdálkodási jog átengedésére irányuló szerződések betartását.

72. § (1) A miniszter az ingatlan-nyilvántartásért való felelőssége keretében előkészíti az ingatlan-nyilvántartás vezetésére, rendszerére és az abból történő adatszolgáltatásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az ingatlan-nyilvántartásért való felelőssége keretében gondoskodik az ingatlan-nyilvántartás vezetéséről, rendszeréről és az abból történő adatszolgáltatásról.

73. § (1) A miniszter a környezetvédelemért való felelőssége keretében előkészíti

a) a környezet védelmének általános szabályaira,

b) a hulladékgazdálkodásra,

c) a környezet védelmét szolgáló gazdasági szabályozó eszközökre,

d) az integrált szennyezés-megelőzés és az országhatárokon átterjedő káros környezeti hatások megelőzésére,

e)75 a környezeti kármentesítésre,

f) a levegő védelmére,

g) a zaj és rezgés káros hatásai elleni védelemre,

h) a környezetre súlyos veszélyt jelentő anyagok és termékek, továbbá technológiák alkalmazására

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a környezetvédelemért való felelőssége keretében

a) rendszeresen elemzi és értékeli a környezetvédelem gazdasági szabályozó eszközeit, javaslatot tesz azok továbbfejlesztésére,

b) figyelemmel kíséri és ösztönzi a környezet védelmét szolgáló berendezések, eszközök, módszerek és eljárások fejlesztését, azok alkalmazását, a környezetkímélő, természetkímélő anyag-, energia- és víztakarékos, hulladékszegény technológiák bevezetését, értékeli az egyes anyagok, termékek és technológiák környezetre, természetre gyakorolt hatását,

c) segíti a környezeti tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és a nevelést,

d) összehangolja a környezet állapotának felmérését és értékelését szolgáló mérő-, megfigyelő-, ellenőrző-, értékelő- és információs rendszert.

74. § (1) A miniszter a természetvédelemért való felelőssége keretében előkészíti a természeti értékek és természeti területek védelmére, a tájvédelemre, a Natura 2000 területekre, a vadon élő szervezetek védelmére és a természet védelmét szolgáló gazdasági szabályozó eszközökre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a természetvédelemért való felelőssége keretében felel a környezet és természet állapotáért, e tekintetben

a) elemzi és értékeli a természet állapotát, annak az emberi egészségre gyakorolt hatását, védelmének helyzetét, a természeti értékekkel és erőforrásokkal való gazdálkodás folyamatait, a természet védelmének, szabályozott használatának és tervszerű fejlesztésének tapasztalatait, javaslatot dolgoz ki a tapasztalatok hasznosítására és értékeli azok megvalósulását,

b) összehangolja a természet állapotának felmérését és értékelését szolgáló mérő-, megfigyelő-, ellenőrző-, értékelő- és információs rendszert.

75. § (1) A miniszter a térképészetért való felelőssége keretében előkészíti

a) a földmérésre, a térképészetre és a távérzékelésre, valamint – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – az államhatárral kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek teljesítésére,

b) a földtulajdoni előírások érvényesülésére,

c) a földügyi informatikai rendszerre

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a térképészetért való felelőssége keretében

a) gondoskodik a polgári célú állami földmérési, térképészeti és a távérzékelési feladatokról, a térinformatikai rendszerek kialakításáról, és működteti a földügyi informatikai rendszert,

b) – a Kormány feladatkörében érintett tagjával közösen – biztosítja az államhatár felmérését, megjelölését, a határjelek felújítását és karbantartását, az államhatárral kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek teljesítését.

76. § (1) A miniszter a vadgazdálkodásért való felelőssége keretében előkészíti a vadászható állatfajokról, valamint azok génkészletének védelmére, fenntartásának, hasznosításának szabályaira, a vadászat gyakorlásának feltételeire, a vadászat rendjéről és a vadgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a vadgazdálkodásért való felelőssége keretében gondoskodik a vadállomány védelméről és szabályozásáról és ellenőrzi a vadászat rendje betartatását és a szakszerű vadgazdálkodás végrehajtását.

8. A honvédelmi miniszter feladat- és hatásköre

77. § A honvédelmi miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány honvédelemért felelős tagja.

78. § A miniszter a honvédelemért való felelőssége keretében ellátja a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat, valamint kidolgozza és megvalósítja a nemzeti rendezvények koncepcióját.

9. Az igazságügyi miniszter feladat- és hatásköre

79. § Az igazságügyi miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1. igazságügyért,

2. választójogi és népszavazási szabályozásért,

3. áldozatsegítésért,

4. kárpótlásért

felelős tagja.

80. § A Kormány az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóságként a minisztert jelöli ki.

81. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében felel az Alaptörvény és annak módosítása előkészítéséért.

(2) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében előkészíti

a) a jogalkotásra, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételre, a hivatalos lapokra és a hivatalos jogszabálygyűjteményekre,

b) a gyülekezési jogra, a személyes adatok védelmére, a közérdekű adatok nyilvánosságára, az elektronikus információszabadságra, az egyenlő bánásmódra, a sajtóra, a kérelmezési és panaszjogra, a sztrájkjogra,

c) a köztársasági elnökre, az Országgyűlésre, az Alkotmánybíróságra, az alapvető jogok biztosára, az Állami Számvevőszékre, a pártok működésére és gazdálkodására, a közjogi tisztségviselők jogállására és juttatásaira,

d) – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszterrel együttműködve – a közszolgálati tisztviselők jogállására és juttatásaira és a kormányzati szervezetrendszerre, a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörére, a központi államigazgatási szervekre,

e) – a külpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásra,

f) a személyek jogára, a dologi jogra, a családjogra, a családjogi jogsegélyre, a kötelmi jogra, az öröklésre, a polgári peres és nemperes eljárásokra, a bírósági végrehajtásra, a nemzetközi magánjogra, a polgári jogi jogsegélyre, a közvetítői tevékenységre, a jogi segítségnyújtásra, a szakfordításra és tolmácsolásra és a pártfogó felügyelői tevékenységre,

g)76 a cégnyilvánosságra, a bírósági cégeljárásra, a csődeljárásra, a természetes személyek adósságrendezésére, az egyéni vállalkozásra és az egyéni cégre, a koncesszióra, a kisajátításra,

h) a bírósági szervezetre, a bírák és az igazságügyi alkalmazottak jogállására, szolgálati jogviszonyára, a bírósági igazgatásra és ügyvitelre, a választottbíráskodásra, a bírósági végrehajtásra és a bírósági végrehajtói szervezetre, a közjegyzőkre, az ügyvédekre, a jogtanácsosokra, az igazságügyi szakértőkre és a jogi szakvizsgára,

i)77 – a közigazgatás-szervezésért felelős miniszterrel együttműködve – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályaira,

j) a szerzői jogra, az iparjogvédelemre, a tisztességtelen piaci magatartásra, a versenykorlátozás tilalmára, a magyar formatervezési díjra és az iparjogvédelmi támogatásokra,

k) a nemzeti hírügynökségre,

l) az ügyészségre, az ügyészek jogállására, a bűncselekményekre, a büntetésekre, a büntetőeljárásra, a bűnügyi jogsegélyre, a bűnügyi nyilvántartásra és a büntetések és az intézkedések végrehajtására

vonatkozó jogszabályokat.

82. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében felel a Kormány igazságügy-politikájának kialakításáért és az alkotmányos szervekkel együttműködve annak végrehajtásáért.

(2) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében – törvényben meghatározott kivételekkel, valamint az önkormányzati rendeletek tervezetei kivételével – felel a jogszabályok alkotmányosságáért, ennek keretében az alapvető jogok védelmének és a nemzetközi joggal összefüggő követelményeknek az érvényre juttatásáért, valamint a jogrendszer koherenciájáért. E feladata ellátása keretében közreműködik az Alaptörvény végrehajtásához közvetlenül kapcsolódó, valamint az alapvető jogok védelme szempontjából kiemelt fontosságú jogszabálytervezetek előkészítésében, valamint véleményez – az önkormányzati rendeletek tervezetei kivételével – valamennyi jogszabálytervezetet.

(3) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében

a) felel a jogalkotás minőségének fejlesztéséért, e tekintetben

aa) meghatározza és a kormányzati döntés-előkészítés során érvényesíti a jogszabályszerkesztés követelményeit,

ab) folyamatosan felülvizsgálja a jogrendszert,

ac) összehangolja a tartalmi és technikai deregulációt,

ad) megszervezi és lebonyolítja a minisztériumokban jogi és kodifikációs feladatokat végző személyek képzését,

b)78 gondoskodik a jogszabályok és más jogi aktusok kihirdetéséről, illetve közzétételéről, valamint azok módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, hatályos szövegének tartalmilag hiteles, a jogalkotásról szóló törvény előírásainak és a jogszabályszerkesztés szabályainak megfelelő, nyomdakész formában történő megjelentetésről, a Magyar Közlöny szerkesztéséről, és kijelöli a Magyar Közlöny felelős szerkesztőjét és annak helyetteseit,

c) vezeti és elektronikusan közzéteszi a jogszabályok és más jogi aktusok nyilvántartását és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. útján gondoskodik a jogalkotásról szóló törvény szerinti elektronikus jogszabálygyűjtemény közzétételéről.

(3a)79 A miniszter a Magyar Közlöny szerkesztéséhez a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. szolgáltatásait veszi igénybe.

(4) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében ellátja a Kormány képviseletét az alkotmánybírósági eljárásokban és koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti a beadványokat.

(5) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében belföldön és külföldön tájékoztatást nyújt a magyar alkotmányosság, a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok érvényre jutásáról.

(6) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében felel a kegyelmi ügyekért, ennek keretében előkészíti és ellenjegyzi a köztársasági elnök kegyelmi döntéseit, valamint ellátja a büntetőjogi közvetítői tevékenységgel kapcsolatos feladatokat.

(7) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében ellátja az igazságszolgáltatással összefüggő kormányzati feladatokat, e tekintetben

a) felel a jogi segítségnyújtásért,

b) felel a cégadatok nyilvánosságáért, a céginformáció szolgáltatásért, a számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus úton történő közzétételéért, az ezeket érintő informatikai rendszer működtetéséért és az elektronikus cégeljárást érintő informatikai rendszer működtetéséért,

c) ellátja a közjegyzőkkel, az ügyvédekkel, a jogtanácsosokkal, a bírósági végrehajtókkal, a polgári jogi közvetítői tevékenységgel, – a 25. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel – a pártfogó felügyelői tevékenységgel és az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos feladatokat,

d) meghatározza a bírósági és az ügyészségi fogalmazók, a közjegyzőjelöltek, az ügyvédjelöltek, a jogi előadók és a más munkakörben dolgozó jogászok jogi szakvizsgájának, valamint egyéb szakmai továbbképzésének, továbbá a bírósági végrehajtók és a végrehajtási ügyintézők szakvizsgájának, szakmai továbbképzésének, valamint az igazságügyi szakértők szakmai vizsgájának alapvető szabályait és feltételeit,

e) a jogi szabályozás utólagos hatásvizsgálatának elősegítésére együttműködik az Országos Bírósági Hivatallal a bírósági ítéletek, a bírósági joggyakorlat és az igazságügyi statisztikai adatok elemzésében, a joggyakorlat továbbfejlesztésében, és az ítélkezési gyakorlat egységességének biztosítása érdekében javaslatot tesz jogegységi eljárás indítványozására,

f)80 együttműködik a jogi képzési tevékenységet folytató egyetemek vezetőivel, elősegíti a jogászképzés színvonalának emelését, értékeli a jogászképzés helyzetét és arról tájékoztatja a Kormányt,

g) ellátja a szakfordító és tolmácstevékenység ágazati irányítását,

h) fejleszti és felügyeli az igazságügyi informatikai rendszerek működését és kialakítja az igazságügyi statisztika rendszerét.

(8) A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében

a) ellátja az Európai Unió keretében megvalósuló igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos feladatokat,

b)81

c) összehangolja az Európai Unió jogának való megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet, ennek keretében

ca) gondoskodik a jogharmonizációs tevékenység elvi, módszertani és terminológiai egységességéről,

cb) kidolgozza a jogharmonizáció programozásának rendjét, figyelemmel kíséri és előmozdítja a jogharmonizációs feladatok teljesítését, és intézkedik a lejárt határidejű jogharmonizációs feladatok teljesítése iránt, jogharmonizációs adatbázist vezet,

cc) jogszabály megalkotására irányuló előterjesztéshez kapcsolódóan nyilatkozik arról, hogy a tervezet összeegyeztethető-e az Európai Unió jogával,

cd) ellátja a kereskedelem, illetve az áruk szabad áramlása akadályaival kapcsolatban jogszabályban meghatározott értesítési és bejelentési eljárásokban az egyes nemzetközi szervezetek, az Európai Unió intézményei és tagállamai felé megteendő, illetve az ezektől érkező értesítések és bejelentések továbbításával összefüggő feladatokat,

ce)82 ellátja az Európai Unió egységes belső piacának hatékony működéséhez szükséges belső piaci koordinációval kapcsolatos feladatokat, működteti a belső piaci problémamegoldó központot (SOLVIT), valamint a belső piaci információs rendszert és a Szolgáltatási Notifikációs Központot,

cf)83 – a Kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása mellett – ellátja a Kormány képviseletét az Európai Unió jogának megsértése miatt indult eljárásoknak az Európai Unió Bírósága előtti eljárást megelőző szakaszaiban (ideértve a kötelezettségszegési eljárás megindítása előtti szakaszban az Európai Bizottsággal történő egyeztetést is), koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti és benyújtja a beadványokat,

d) az Európai Unió Bírósága előtti eljáráshoz kapcsolódóan

da) – a Kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve – ellátja a Kormány képviseletét az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokban,

db) koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti a beadványokat,

dc) figyelemmel kíséri az eljárásokat és gondoskodik az ezekből esetlegesen következő jogalkotási feladatok meghatározásáról, programozásáról és teljesítésének ellenőrzéséről,

e) az Európa Tanács keretei között

ea) felel a jogi együttműködésért,

eb) – a Kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve – ellátja a Kormány képviseletét az Európai Emberi Jogi Bíróság előtti eljárásokban, és koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti a beadványokat,

ec) kezdeményezi az igazságügyi tárgyú nemzetközi egyezményeknek az Európa Tanács keretében történő létrehozását és gondoskodik az Európa Tanács keretében létrehozott igazságügyi tárgyú nemzetközi egyezmények elfogadásáról és az ajánlások gyakorlati megvalósításáról,

f) együttműködik a Kormány feladatkörében érintett tagjával a nemzetközi szerződések előkészítésével, kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazással, kihirdetésével és értelmezésével kapcsolatban, valamint a nemzetközi szerződés szövegének végleges megállapítása előtt véleményezi a nemzetközi szerződést annak érdekében, hogy az megfeleljen az Alaptörvénynek, összeegyeztethető legyen az Európai Unió jogával és illeszkedjen a jogrendszerbe,

g) felel a Magyarország által megkötött közjogi, polgári jogi, családjogi és büntetőjogi jogsegélyszerződések végrehajtásáért,

h)84 koordinálja az alaptevékenysége szerint magánjogi, valamint nemzetközi magánjogi jogegységesítéssel foglalkozó nemzetközi szervezetekben való magyar részvétellel kapcsolatos feladatokat.

(9) A miniszter a Kormány eseti döntése alapján felel a több miniszter feladatát érintő törvények előkészítéséért.

83. § A miniszter a választójogi és népszavazási szabályozásért való felelőssége keretében előkészíti

a) az országgyűlési képviselők választására,

b) a helyi önkormányzati képviselők választására és a polgármesterek választására,

c) a nemzetiségi önkormányzati képviselők választására,

d) az európai parlamenti képviselők választására,

e) a választási eljárásra,

f) a népszavazásra és az európai polgári kezdeményezésre, valamint a népszavazási eljárásra

vonatkozó jogszabályokat.

83/A. §85 A miniszter az áldozatsegítésért való felelőssége keretében előkészíti az áldozatsegítésre, állami kárenyhítésre vonatkozó jogszabályokat.

84. § A miniszter a kárpótlásért való felelőssége keretében előkészíti a személyi és vagyoni kárpótlásra vonatkozó jogszabályokat.

10. A külgazdasági és külügyminiszter feladat- és hatásköre

85. § A külgazdasági és külügyminiszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1.86

2. külgazdasági ügyekért,

3. külpolitikáért

felelős tagja.

86. § A Kormány az európai területi együttműködési csoportosulással kapcsolatos jóváhagyási eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervként a minisztert jelöli ki.

87. §87

88. § (1)88

(2)89 A miniszter a külgazdasági ügyekért való felelőssége keretében

a)90 kialakítja a Kormány külgazdasági politikáját, ennek keretében a külgazdasági és azokat érintő nemzetközi folyamatokat értékelő és elemző tevékenységet végez,

b)91 közreműködik Magyarország gazdasági érdekeinek külföldön történő érvényesítésében, az ehhez kapcsolódó kereskedelem-fejlesztési tevékenységben és a kedvező Magyarország-kép kialakításában, ennek keretében előmozdítja a külgazdasági működés és a civil kapcsolatok erősítését, támogatja a külgazdasági célok megvalósulását, valamint a nemzetközi együttműködést elősegítő fórumok működését,

c) előkészíti és koordinálja a nagyvállalatokkal megkötött stratégiai együttműködési megállapodások végrehajtását,

d) irányítja a Kormány egyedi döntéseivel megítélhető regionális beruházási támogatások rendszerét,

e) ellátja az ikerintézményi programmal összefüggő feladatokat,

f) felel a multilaterális kereskedelempolitikáért, ennek keretében

fa) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve kialakítja az Európai Unió közös kereskedelempolitikájával kapcsolatos kormányzati álláspontokat,

fb) gondoskodik a nemzetközi kereskedelempolitikai kötelezettségek és a hazai jogi szabályozás összhangjának megőrzéséről,

g)92

h) koordinálja az Európai Duna Stratégiával kapcsolatos kormányzati feladatokat, ellátja a Régiók Bizottsága tevékenységével kapcsolatos koordinációs feladatokat,

i) felel a külgazdasági diplomata hálózat irányításáért, kezdeményezi a szakdiplomaták kinevezését és felmentését.

89. § (1) A miniszter a külpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti

a) az egységes külképviseleti rendszerre,

b) a köztisztviselők tartós külszolgálatára,

c) a diplomáciai kiváltságokkal és mentességekkel kapcsolatos eljárásra, valamint az ezen kiváltságok és mentességek által érintett eljárásokra,

d) a konzuli védelemre, valamint a tiszteletbeli konzulok megbízásának és fogadásának rendjére,

e)93 a nemzetközi fejlesztési együttműködésre,

f)94 a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásra

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a külpolitikáért való felelőssége keretében

a)95 felel a kül-, biztonság- és védelempolitikáért, e tekintetben

aa) javaslatot készít a Kormány kül-, biztonság és védelempolitikai tevékenységére és irányítja az ebből eredő kormányzati feladatok előkészítését, koordinálja és ellenőrzi annak végrehajtását,

ab) kidolgozza az európai uniós külkapcsolatok, különösen a közös kül- és biztonságpolitika – ennek keretében a szomszédságpolitika – általános kérdéseivel kapcsolatos magyar álláspontot, és közreműködik az európai uniós külpolitika és szomszédságpolitika megvalósításában,

ac) ellátja az európai uniós bővítési folyamattal összefüggő feladatok kormányzati szintű koordinációját,

ad) előkészíti és képviseli az Európai Unió bővítésével kapcsolatban az uniós intézményekben képviselendő magyar álláspontot, ennek keretében részt vesz az Európai Unió illetékes munkacsoportjainak munkájában,

ae) képviseli a Kormányt az Európai Unió Külügyek Tanácsa ülésein,

af) tájékoztatja a Kormányt a nemzetközi és biztonságpolitikai helyzetről, valamint Magyarország nemzetközi kapcsolatainak alakulásáról,

ag) előmozdítja a külpolitika civil kapcsolatainak erősítését,

ah)96

b) felel az egységes kormányzati külpolitika koordinálásáért, e tekintetben

ba)97 a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve irányítja az egységes külképviseleti rendszert, valamint a szakdiplomata hálózatot,

bb) a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve kidolgozza a nemzetközi politikai, biztonságpolitikai és kollektív védelmi, kulturális, tudományos, gazdasági és pénzügyi szervezetekben, illetve intézményekben való részvétel alapelveit, ellenőrzi azok megvalósulását, és kezdeményezi a két- és többoldalú együttműködést,

bc) működteti a diplomáciai futárszolgálatot,

c) felel Magyarországnak a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben való képviseletéért, e tekintetben

ca) kidolgozza a kétoldalú együttműködés reláció-specifikus formáit,

cb) javaslatot tesz a nemzetközi szervezetekben és nemzetközi konferenciákon képviselendő álláspontra,

cc) javaslatot tesz az államok elismerésére, a diplomáciai és konzuli kapcsolatok felvételére, felfüggesztésére és helyreállítására, illetve megszüntetésére,

cd) javaslatot tesz a diplomáciai és hivatásos konzuli képviselet létesítésére, illetve megszüntetésére, gondoskodik a tiszteletbeli konzuli képviselet létesítéséről, illetve megszüntetéséről,

ce)98 – az Állandó Képviselet kivételével – javaslatot tesz a magyar külképviseletek vezetőinek kinevezésére és felmentésére, kinevezi és felmenti a főkonzulokat, kinevezi a tiszteletbeli konzuli képviselet vezetőjét és dönt a kinevezés visszavonásáról, kinevezi és felmenti a diplomáciai és konzuli személyzetet,

cf) együttműködik a diplomáciai és konzuli képviseletekkel, továbbá más államoknak és nemzetközi szervezeteknek Magyarországon hivatalosan tartózkodó képviselőivel, valamint

cg) állást foglal és eljár a diplomáciai, illetve nemzetközi jogon alapuló egyéb mentesség fennállásának kérdésében,

d) felel a konzuli szolgálat irányításáért, e tekintetben

da) dönt a konzuli kölcsön visszafizetése alóli mentesítés kérdésében,

db) javaslatot tesz a Kormánynak a magyar állampolgárok hazatérésének elősegítésére vagy evakuálására, ha magyar állampolgárok életét, testi épségét külföldön közvetlenül fenyegető természeti katasztrófa, háborús cselekmények vagy fegyveres összeütközések miatt szükséges,

dc) felhatalmazást ad a konzuli tisztviselőknek egyes közjegyzői feladatok végzésére, gondoskodik e konzuli tisztviselők jegyzékének közzétételéről,

e)99 felel a külföldre utazásról, valamint a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló jogszabályokban meghatározott egyes feladatok, továbbá az ehhez kapcsolódó egyes európai uniós feladatok ellátásáért, e tekintetben

ea) ellátja a hatáskörébe utalt feladatokat a diplomata- és a külügyi szolgálati útlevelek vonatkozásában, valamint a magánútlevelek tekintetében a konzuli szolgálat, mint útlevélhatóság által hatáskörébe utalt feladatokat,

eb) megállapítja a diplomáciai, illetve nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyeknek Magyarország területére történő be- és kiutazására, tartózkodására, valamint munkavállalására vonatkozó szabályokat,

ec) irányítja az általa vezetett minisztérium és a külképviseletek vízumkiadási tevékenységét, és gondoskodik a vízumdíjak beszedéséről,

ed) kialakítja ez európai uniós vízumpolitikával kapcsolatos magyar álláspontot és képviseli azt az EU illetékes fórumain, valamint

ee) közreműködik az Európai Unió vízumrendészeti és konzuli tárgyú jogalkotásában, ennek érdekében – feladatkörében – eljár az EU illetékes munkacsoportjaiban, illetve a Vízum Munkacsoportban ellátja a Kormány képviseletét,

f) felel a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárás koordinációjáért, e tekintetben

fa) koordinálja a nemzetközi szerződéskötési eljárást, figyelemmel kíséri a nemzetközi szerződések végrehajtását,

fb) véleményezi a nemzetközi szerződésnek nem minősülő tárcamegállapodásokat,

fc) kiállítja a nemzetközi szerződés létrehozásában eljáró személy meghatalmazását tanúsító okiratot,

fd) a Kormány nevében letéteményesi feladatot lát el,

fe) megteszi a szerződéskötési eljárás során szükséges diplomáciai lépéseket,

ff) megállapítja a nemzetközi szerződések hatálybalépésének, valamint megszűnésének időpontját, valamint

fg) működteti Magyarország szerződéstárát,

g)100 felel a diplomáciai protokollért, valamint a külföldi államfők és kormányfők fogadásáért,

h) felel a nemzetközi jogon alapuló viszonosság megállapításáért, valamint egyes jogsegélyügyekért, e tekintetben állást foglal a nemzetközi viszonosság fennállásának kérdésében,

i) az európai területi együttműködési csoportosulás tekintetében

ia) előkészíti az erre vonatkozó jogszabályokat,

ib) gondoskodik a közigazgatási szervek határon átnyúló együttműködéssel foglalkozó fórum, vegyes bizottság, munkacsoport üléseinek szakmai, titkársági feladatai ellátásáról,

ic) ellátja a közigazgatási szervek nemzetközi együttműködésének koordinálását, részt vesz a közigazgatási szervek nemzetközi képviseletében, elősegíti azok fejlesztését,

id)101

j)102 koordinálja és irányítja a kormányzati nemzetközi humanitárius segítségnyújtást,

k)103

l)104 felel a nemzetközi fejlesztési együttműködésért, ennek keretében

la) kidolgozza és végrehajtja a Kormány nemzetközi fejlesztési együttműködési politikáját, meghatározza a partnerországok körét a szakpolitikai stratégia alapján, valamint

lb) koordinálja és irányítja a kormányzati nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységet,

m)105 a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve irányítja a kulturális és tudománydiplomáciai tevékenységet, e tekintetben

ma) népszerűsíti a magyar kultúra, oktatás és tudomány eredményeit, beleértve a határon túli magyar kultúrát, oktatást és tudományt, ezáltal közreműködik a Magyarország- és magyarságkép pozitív formálásában külföldön,

mb) előmozdítja a magyarság kulturális értékeinek, hagyományainak és kapcsolatainak ápolását a külképviseletek és a külföldi magyar intézetek útján,

mc) közreműködik a határon túli magyarok és az anyaország közötti kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatok ápolásában, elősegíti magyar nemzeti identitásuk megőrzését,

md) elősegíti a magyar nyelv és a magyarság megismertetését a külföldi állampolgárok körében,

n)106 felelős a külügyi és külgazdasági területen foglalkoztatottaknak a minisztériumban és a külképviseleteken ellátandó munkakörök betöltéséhez és munkatevékenység végzéséhez szükséges szakmai felkészítő képzésével kapcsolatos feladatokért,

o)107 felelős a külpolitikát érintő kutatási és elemző tevékenységért, ennek keretben biztosítja a külügyi és külgazdasági folyamatok és azok eredményeinek szélesebb nyilvánossággal való megismertetését,

p)108 közreműködik a magyar külügyi képzési rendszernek, különösen a diplomata képzések rendszerének a megalapozásában.

11. A nemzetgazdasági miniszter feladat- és hatásköre

90. § A nemzetgazdasági miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1. adópolitikáért,

2. államháztartásért,

3. belgazdaságért,

4. egészségbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért,

5. építésgazdaságért,

6. foglalkoztatáspolitikáért,

7. gazdaságpolitikáért,

8. gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért,

9. iparügyekért,

10. kereskedelemért,

11. lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért,

12. nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért,

13. nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért,

14. pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért,

15. számviteli szabályozásért,

16. szakképzésért és felnőttképzésért,

17. társadalmi párbeszédért,

18. területfejlesztés stratégiai tervezéséért,

19–20.109

felelős tagja.

90/A. §110 A Kormány

a) a számvitelről szóló törvény szerinti könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételét végző szervezetként, valamint a könyvviteli szolgáltatást végzők tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként,

b) az adózás rendjéről szóló törvény szerinti adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartását végző szervezetként,

c) a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló törvény szerinti könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó szervezetként,

d)111 az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvény szerinti, a vámjogi szakértői hatósági képzést lebonyolító képző szervek, a vámjogi szakértői hatósági vizsgán közreműködő vizsgabiztosok, valamint a vámtanácsadók és a vámügynökök nyilvántartását végző szervezetként

a minisztert jelöli ki.

90/B. §112 A Kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője feladat- és hatáskörének gyakorlójaként a miniszter által vezetett minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárát jelöli ki.

91. § (1) A miniszter az adópolitikáért való felelőssége keretében előkészíti az államháztartás alrendszereit illető befizetési kötelezettségekre, az adózás rendjére, a vámjog és vámeljárás szabályozására, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra, valamint a szerencsejátékra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az adópolitikáért való felelőssége keretében

a) felügyeli az államháztartás központi alrendszerét megillető fizetési kötelezettségek beszedését, folyósítását és ellenőrzését és az ezekkel kapcsolatos adatszolgáltatásokat,

b) koordinálja az adóigazgatás szervezeti rendszere egyes elemeinek együttműködését, meghatározza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladatai teljesítésének éves követelményeit,

c) felelős az Európai Unió tagállamai között vámunióval kapcsolatos feladatok végrehajtásáért és irányítja a nemzetközi szabadkereskedelmi és integrációs feladatokból az adó- és a vámigazgatásra háruló együttműködési kötelezettségek végrehajtását,

d) gondoskodik az adótanácsadók, adószakértők, okleveles adószakértők nyilvántartásának vezetéséről,

e)113 gondoskodik a vámjogi szakértői hatósági képzést lebonyolító képző szervek, a vámjogi szakértői hatósági vizsgán közreműködő vizsgabiztosok, valamint a vámtanácsadók és a vámügynökök nyilvántartásának vezetéséről.

92. § (1)114 A miniszter az államháztartásért való felelősségi keretében előkészíti az államháztartásra, a központi költségvetésre és annak végrehajtására, a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodására, a részükre nyújtandó támogatásokra, az államháztartási belső ellenőrzési rendszerekre, a gazdasági stabilitás alapvető szabályaira, valamint a társadalmi szervezetek gazdálkodási rendjére vonatkozó jogszabályokat, és közreműködik valamennyi, a közpénzügyeket érintő szabályozás kialakításában.

(2) A miniszter az államháztartásért való felelősségi keretében

a) gondoskodik az állami pénzügyi intézkedéseknek és a költségvetési javaslatnak a monetáris politikával való összehangolásáról,

b) felel a részletes tervezési módszertan kialakításáért, a kormányzaton belüli költségvetési koordinációért, az államháztartás alrendszerei tekintetében a fiskális fegyelem fenntartásáért, a központi költségvetésről szóló törvénynek való megfelelés biztosításáért, a költségvetési kiadási fegyelem érvényesítéséért és a központi költségvetési fejezetek költségvetési kapcsolataiból eredő feladatok ellátásáért,

c) gondoskodik az államháztartási mérlegrendszerek összeállításáról, az intézményi gazdálkodás felügyeletéről és szabályozásáról,

d) javaslatot tesz az államháztartás finanszírozási politikájára, a helyi önkormányzatok költségvetési szabályozási rendszerére, a saját és átengedett bevételek, a helyi önkormányzatokat megillető költségvetési támogatások szabályaira és mértékére, valamint a helyi önkormányzatok esélyegyenlőségét biztosító kiegyenlítő mechanizmusokra, részt vesz az ilyen támogatások nyújtásában,

e) gondoskodik a tevékenységi körébe tartozó feladatokkal összefüggő statisztikai információs rendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről, az Európai Unió által előírt statisztikai adatszolgáltatásról, annak ellenőrizhetőségéről,

f) Magyarország Európai Unióval kapcsolatos pénzügyi kapcsolatai keretében

fa) kialakítja az Európai Unió költségvetése tekintetében képviselendő álláspontot,

fb) gondoskodik az Európai Unió költségvetését illető saját források kiszámításáról, befizetéséről, nyilvántartásáról,

fc) közreműködik az európai uniós és nemzetközi támogatások felhasználásához kapcsolódó javaslatok kidolgozásában, illetve a kohéziós politika területén a pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek vonatkozásában kidolgozza azokat,

g) ellátja

ga) az Európai Unió kibocsátás kereskedelmi rendszerének vonatkozásában az üvegházhatású gázok európai kibocsátási egységeinek kiosztására, elszámolására, az emisszió-kereskedelmi rendszer működtetésére vonatkozó feladatokat, és gondoskodik azok végrehajtásáról,

gb) az uniós jogszabályok és a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti kibocsátási jogosultságok értékesítését, értékesítési bevételeinek felhasználását, szervezi a felhasználás végrehajtását,

h) koordinálja és harmonizálja az államháztartási belső kontroll rendszerek működtetésével, fejlesztésével, harmonizációjával és koordinációjával kapcsolatos feladatokat,

i)115 ellátja az Európai Unió közös agrárpolitikája I. és II. pilléréhez kapcsolódó kifizetések végrehajtását.

93. § A miniszter a belgazdaságért való felelőssége keretében meghatározza a belgazdaság irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját.

94. § A miniszter az egészségbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért való felelőssége keretében – az egészségbiztosításért felelős miniszterrel együttműködve – előkészíti az egészségbiztosítás természetbeni és pénzbeli szolgáltatásainak fedezetére szolgáló befizetési kötelezettségekre és az egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó jogszabályokat.

95. § (1) A miniszter az építésgazdaságért, valamint a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a lakásügyre, a társasházakra, a lakásszövetkezetre, a lakásokra és az állami lakáscélú támogatásokra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az építésgazdaságért, valamint a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért való felelőssége keretében végrehajtja a Kormány általános politikájában meghatározott lakáspolitikai feladatok megvalósításával kapcsolatos intézkedéseket, és ellátja az építőipar és az építőanyag ipar ágazati irányításával kapcsolatos feladatokat.

96. § (1) A miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében előkészíti

a) – a mezőgazdasági foglalkoztatás tekintetében az agrárpolitikáért felelős miniszter együttműködésével – a munkaviszonyra, a közalkalmazotti jogviszonyra,

b) a bérpolitika kialakítására, a munkáltató fizetésképtelensége esetén igénybe vehető bérgarancia-támogatásra,

c)116 – az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásának elősegítése tekintetében a társadalmi felzárkózásért felelős miniszterrel együttműködve – a foglalkoztatás elősegítésére – ide nem értve a közfoglalkoztatást és a foglalkoztatási rehabilitációt – és az álláskeresők támogatására,

d) a munkaügyi kapcsolatokra,

e) a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére,

f) a munkaügyi ellenőrzésre és az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályaira

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a foglalkoztatáspolitikáért való felelőssége keretében – a közfoglalkoztatás és a foglalkoztatási rehabilitáció kivételével –

a) kidolgozza a Kormány foglalkoztatáspolitikai, valamint – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – életszínvonal- és térségi kohéziós politikai koncepcióját és érvényesíti azokat egyéb kormányzati koncepciók és programok kialakításánál,

b) ellátja a foglalkoztatáspolitika koordinációjával kapcsolatos feladatokat,

c) meghatározza a foglalkoztatáspolitika és az álláskeresők ellátásának eszközrendszerét, a munkaerő-piaci szolgáltatások szabályait és irányítja a munka-, pálya-, álláskeresési, foglalkoztatási tanácsadással kapcsolatos feladatokat, elemzi és ellenőrzi azok működését,

d) programokat dolgoz ki a munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatására, a foglalkoztatási válsághelyzetekből adódó kedvezőtlen munkaerő-piaci hatások csökkentésére és – a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – az atipikus foglalkoztatás bővítésére,

e) figyelemmel kíséri a foglalkoztatási folyamatokat, elkészíti a munkaerő-keresletre és -kínálatra vonatkozó prognózisokat,

f) felelős a bérpolitikáért, ennek keretében

fa) kidolgozza a kormányzati bérpolitikára vonatkozó javaslatokat és – a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve – előterjeszti a Kormánynak a költségvetési intézményi szféra illetményrendszereinek összehangolt alakítására vonatkozó javaslatokat,

fb) értékeli a szektorok, ágazatok, szakmák kereseti viszonyait,

fc) koordinálja a versenyszféra keresetalakulásának befolyásolását célzó, érdekegyeztetéssel kapcsolatos kormányzati feladatokat, és kidolgozza az érdekegyeztető tárgyalásokon a versenyszféra keresetalakulására és a kötelező legkisebb munkabér meghatározására vonatkozó kormányzati tárgyalási pozíciókat,

g) felelős a munkavédelemért, ennek keretében

ga) irányítja a munkavédelem országos programjának végrehajtását,

gb) meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést biztosító szabályokat, ideértve a munkahelyek, a munkaeszközök, az egyéni védőeszközök, a munkakörülményi tényezők és a munkaalkalmasság követelményeit, és

gc) összehangolja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében közreműködő szervek tevékenységét,

h) részt vesz a Kormány elosztás- és jövedelempolitikai koncepciójának kialakításában,

i) képviseli a Kormányt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben.

97. § (1) A miniszter a gazdaságpolitikáért és a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért való felelősségi keretében előkészíti a gazdasági versenyképesség szociális piacgazdasági alapú javítására, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra, fejlődésük támogatására, a gazdasági kamarákra és a beruházások ösztönzésére vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a gazdaságpolitikáért és a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért való felelősségi keretében

a) javaslatot készít a Kormány gazdaságpolitikai céljaira, a gazdaságpolitikai programok végrehajtására, a lemaradó térségek gazdasági felzárkóztatására és az ezek megvalósításához szükséges eszközökre,

b) előrejelzéseket készít a makrogazdasági folyamatok alakulásáról, és azokról a Kormányt tájékoztatja,

c) folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi a gazdasági folyamatokat, a gazdaságpolitikai programok végrehajtására javasolt intézkedések gazdasági hatásait, és azokról a Kormányt tájékoztatja,

d) gondoskodik a versenyképesség feltételeinek megteremtéséről.

98. § (1) A miniszter az iparügyekért való felelőssége keretében előkészíti a műszaki szabályozás tárgykörébe eső – ideértve az áruk, a szolgáltatások és az anyagi értéket képviselő jogok országhatárt, illetve vámhatárt átlépő kereskedelmére, a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezésére, a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kivitelének, behozatalának, transzferjének és tranzitjának engedélyezésére –, az ipari parkokra és a nemzeti akkreditálásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az iparügyekért való felelőssége keretében

a) előkészíti az ipari ágazatokkal kapcsolatos stratégiai döntéseket,

b) kidolgozza az egészségipar fejlesztési irányait,

c) kidolgozza az elektromobilitás hazai elterjedését elősegítő döntéseket.

99. § (1) A miniszter a kereskedelemért való felelőssége keretében előkészíti a kereskedelemre, a vásárokra és a piacokra, az üzletek működésére és a közraktározásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a kereskedelemért való felelőssége keretében meghatározza a kereskedelem irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját.

100. § A miniszter a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért való felelőssége keretében

a) ellátja a nemzetközi vagyonjogi egyezményekkel, beruházásvédelmi megállapodásokkal kapcsolatos feladatokat, részt vesz a nemzetközi fejlesztési együttműködési, segélyezési politika elveinek kidolgozásában és pénzügyi végrehajtásában,

b) kidolgozza a külföldi hitelfelvételi politikát, a kormányhitelnyújtás, az exporthitel-biztosítás és hitelezés irányelveit, valamint szabályozását,

c) kidolgozza a központi költségvetés külföldi követelései leépítésének elveit,

d) ellátja a nemzetközi pénzügyi intézményekhez kapcsolódó tagságból, illetve nemzetközi pénzügyi intézményi együttműködésből fakadó feladatokat, kezdeményezi az e szervezetekkel kötendő megállapodások előkészítését,

e) javaslatot tesz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet melletti Magyar Állandó Képviseletet vezető nagykövet kinevezésére és felmentésére.

101. § A miniszter a nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti

a) – a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel együttműködve – a társadalombiztosítási nyugellátás fedezetére szolgáló befizetési kötelezettségekre, a magánnyugdíjpénztárakra,

b) az önkéntes nyugdíjpénztárakra, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekre, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakra

vonatkozó jogszabályokat.

102. § (1) A miniszter a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti a pénz-, tőke- és biztosítási piacokra, az e piacokon működő piaci szereplőkre, illetve e piacok állami felügyeletére, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért való felelőssége keretében koordinálja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos hazai és nemzetközi szakmai kommunikációt.

103. § (1) A miniszter a számviteli szabályozásért való felelőssége keretében előkészíti a beszámoló készítésére és a könyvvezetésre, a Magyar Könyvvizsgálói Kamarára, a könyvvizsgálói tevékenységre, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a számviteli szabályozásért való felelőssége keretében gondoskodik a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásának vezetéséről és ellátja a könyvvizsgálói közfelügyelethez kapcsolódó állami feladatokat.

104. § (1) A miniszter a szakképzésért és felnőttképzésért való felelőssége keretében előkészíti a szakképzésre, a szakképzési hozzájárulásra, a felsőfokú szakképzésre, a szakképző intézmények fenntartására, a felnőttképzésre és a köznevelés rendszerén belül a szakképzésre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a szakképzésért és felnőttképzésért való felelőssége keretében

a) meghatározza a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeit, a tanulószerződés alapján a tanulókat megillető juttatások részletes szabályait,

b) meghatározza a szakmai vizsgáztatás általános szabályait és eljárási rendjét, valamint a szakmai vizsgák adatait tartalmazó központi nyilvántartás vezetésének szabályait,

c) elkészíti és kiadja az országos szakmai szakértői névjegyzéket és az országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzéket,

d) közreműködik a köznevelési és a felsőoktatási rendszer működtetésével és továbbfejlesztésével kapcsolatos állami feladatok végrehajtásában, valamint az oktatásért felelős miniszter iskolai rendszerű szakképzést érintő feladatainak ellátásában.

105. § A miniszter a társadalmi párbeszédért való felelőssége keretében

a) összehangolja – a makroszintű társadalmi párbeszéd vonatkozásában a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszterrel együttműködve – a kormányzati szervek érdekegyeztetéssel kapcsolatos tevékenységét,

b) részt vesz a gazdasági, munkaügyi, foglalkoztatási, szakképzési, munkavédelmi, valamint fogyasztóvédelmi érdekegyeztetésben, továbbá ellátja a Kormány képviseletét a feladatköréhez tartozó érdekegyeztető testületekben, és figyelemmel kíséri az érdekegyeztetésben létrejött megállapodások végrehajtását,

c) figyelemmel kíséri a munkaügyi kapcsolatok és az érdekegyeztetés folyamatait, a munkaügyi viták és konfliktusok feloldásának rendjét, és javaslatot dolgoz ki az érdekegyeztetés és a társadalmi párbeszéd intézmény- és fórumrendszerének továbbfejlesztésére,

d) gondoskodik a civil szektorral való kapcsolattartás ágazati politikájának kialakításáról és megvalósításának összehangolásáról.

106. § (1) A miniszter a területfejlesztés stratégiai tervezéséért való felelőssége keretében előkészíti a kedvezményezett térségek besorolására, a területfejlesztési koncepciókra és programokra, a tervrendszer szabályozására, a vállalkozási övezetekre vonatkozó jogszabályokat.

(2)117 A miniszter a területfejlesztés stratégiai tervezéséért való felelőssége keretében

a) összehangolja az országos és térségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, irányítja azok rendszerének kialakítását, működését,

b) összehangolja a közigazgatási szervek területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét, szakmai irányítást gyakorol a területfejlesztés intézményrendszere felett,

c) részt vesz a nemzetközi területfejlesztési együttműködésekben, az interregionális és transznacionális programok tervezésében, végrehajtásában, valamint az ehhez kapcsolódó intézményrendszer kialakításában,

d) segíti a terület- és regionális fejlesztést érintő kutatási elemző tevékenységet, elősegíti a területi tervek, valamint a területi tervek és az ágazati tervek összhangját,

e) elemzi a térségi fejlesztési folyamatokat, javaslatot tesz a régiók területi lehatárolására, kidolgozza a regionális támogatási térkép koncepcióját.

107–108. §118

12. A nemzeti fejlesztési miniszter feladat- és hatásköre

109. § A nemzeti fejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány

1. audiovizuális politikáért,

2. állami infrastruktúra-beruházásokért,

3. állami vagyon felügyeletéért,

4. állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért,

5. bányászati ügyekért,

6. elektronikus hírközlésért,

7. energiapolitikáért,

8. fejlesztési célelőirányzatok kezeléséért, szabályozásáért és ellenőrzéséért,

9. fogyasztóvédelemért,

10.119 hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapításáért,

11. informatikáért,

12.120 hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért,

13. közlekedésért,

14. nem európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért,

15.121 nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért,

15a.122 postaügyért,

16. területfejlesztésért,

17. űrkutatásért,

18. víziközmű-szolgáltatásért,

19.123 turizmusért,

20.124 vendéglátásért

felelős tagja.

109/A. §125 A miniszter

b) a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvényben a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter részére megállapított feladat- és hatáskörök, valamint

c) a 124/D. §-ban meghatározott feladat- és hatáskörök

tekintetében a Kormány kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős tagja.

110. § A miniszter az audiovizuális politikáért való felelőssége keretében előkészíti az audiovizuális médiára vonatkozó jogszabályokat.

111. § A miniszter az állami infrastruktúra-beruházásokért való felelőssége keretében összehangolja az olyan állami infrastruktúra-beruházások előkészítését és megvalósítását, amelyeket a Kormány más miniszter vagy a Kormány által kinevezett más személy hatáskörébe nem utal.

112. § (1) A miniszter az állami vagyon felügyeletéért és az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért való felelőssége keretében előkészíti az állami vagyonra, az állami vagyonnal való gazdálkodásra, a végelszámolásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter az állami vagyon felügyeletéért és az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért való felelőssége keretében

a) alakítja és végrehajtja a Kormány vagyongazdálkodási politikáját, valamint vizsgálja és ellenőrzi az állami vagyont érintő szerződéseket, a privatizációs, koncessziós, PPP és egyéb, az állami vagyont közvetlenül vagy közvetetten érintő, gazdálkodó szervezetekkel kötött szerződéseket,

b)126 gondoskodik a PPP beruházás keretében megvalósult és folyamatban lévő kulturális, infrastrukturális és sportlétesítményekkel összefüggő fejlesztési feladatokról, továbbá e PPP szerződésekben meghatározott, az államot érintő jogokból és kötelezettségekből fakadó feladatokról, valamint e PPP projektek és szerződések kezeléséről,

c)127 ellátja a felszámolási eljárásban az adós szervezetek vagyontárgyai elektronikus értékesítési rendszerének létrehozásával, működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat,

d)128 gondoskodik az állami támogatásból megvalósuló sportlétesítményekkel, sportingatlanokkal kapcsolatos fejlesztési, rekonstrukciós programok végrehajtásáról,

e)129 gondoskodik az állami vagyonba tartozó sportlétesítmények, sportingatlanok működtetési és üzemeltetési feladatairól; e körben ellátja a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program során létrejövő tanuszodák működtetésével, üzemeltetésével összefüggő feladatokat is,

f)130 ellátja a 16 kiemelt sportághoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztések támogatásával kapcsolatos feladatokat, valamint a kiemelt sportegyesületekhez kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztésekkel összefüggő támogatási és üzemeltetés-támogatási feladatokat, továbbá létesítmény-fejlesztési és üzemeltetési szempontból felügyeli e támogatási koncepciók végrehajtását,

g)131 a d) pontban foglalt feladatokkal összefüggésben a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programhoz kapcsolódó tanterem, tornaterem, tanuszoda és iskola fejlesztési kérdések vonatkozásában előzetesen megkéri az oktatásért felelős miniszter egyetértését,

h)132 az e) pontban foglalt feladatokkal összefüggésben az olimpiai sportközpontok sportcélú használata vonatkozásában – a sportági fejlesztési programokkal való összhang érvényre juttatása érdekében – egyeztet a sportpolitikáért felelős miniszterrel.

113. § A miniszter a bányászati ügyekért való felelőssége keretében előkészíti a bányászatra vonatkozó jogszabályokat.

114. § A miniszter az elektronikus hírközlésért való felelőssége keretében előkészíti az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályokat.

115. § (1) A miniszter az energiapolitikáért való felelőssége keretében előkészíti

a) a villamosenergia-ellátásra és a földgázellátásra,

b) a távhőszolgáltatásra, a központi fűtésre és melegvíz-szolgáltatásra,

c) a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezésére,

d) az atomenergia békés célú alkalmazására,

e) a bioüzemanyagok és más megújuló üzemanyagok közlekedési célú felhasználására, a megújuló energiaforrások hő- és villamosenergia-termelési céllal történő felhasználására, valamint az energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozása érdekében teendő lépésekre,

f) a klímapolitikára

vonatkozó jogszabályokat.

(2)133 A miniszter az energiapolitikáért való felelőssége keretében gondoskodik a fenntartható gazdasági fejlődés, az energiahatékonyság és energiagazdálkodás stratégiai feltételeinek megteremtéséről – így különösen az energiapolitikai, energiahatékonysági, épületenergetikai és épület-energiatakarékossági programok kidolgozásáról és végrehajtásáról –, valamint vezeti a felújítandó központi kormányzati épületek nyilvántartását.

116. § (1) A miniszter a fogyasztóvédelemért való felelőssége keretében előkészíti a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára, a fogyasztóvédelemre és a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a fogyasztóvédelemért való felelőssége keretében

a) kidolgozza a fogyasztóvédelmi politika koncepcióját, a fogyasztóvédelemmel, valamint az általános termékbiztonsággal kapcsolatos cselekvési és szakmai programokat és figyelemmel kíséri azok végrehajtását,

b) meghatározza a piacfelügyelet intézményrendszerét,

c) támogatja a fogyasztói jogviták alternatív vitarendezési fórumainak létrehozását és működését, ennek keretében ellátja a fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel és békéltető testületekkel kapcsolatos szervezési, szabályozási, támogatási és fejlesztési feladatokat, valamint az Európai Fogyasztói Központok Hálózatába kijelölt szervezettel kapcsolatos kormányzati feladatokat,

d) a Kormány feladatkörében érintett tagjának bevonásával intézkedéseket tesz, illetve kezdeményez a fogyasztói jogok védelme és érvényesítése érdekében,

e) ellátja az intézményfejlesztési feladatokat az áruk és szolgáltatások biztonságossága és megfelelősége tekintetében.

117. §134 (1) A miniszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapításáért való felelőssége keretében előkészíti a díjmegállapításra vonatkozó jogszabályokat, és gondoskodik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás fenntartható működtetéséhez szükséges pénzügyi feltételek megteremtéséről.

(2) A miniszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért való felelőssége keretében előkészíti a hulladékgazdálkodási közszolgáltató közszolgáltatási tevékenységére, valamint az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására vonatkozó jogszabályokat.

(3) A miniszter a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási és szolgáltatási díj megállapításáért, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért való felelőssége keretében részt vesz a hulladékgazdálkodás közszolgáltatás területén a települési önkormányzatok, a fogyasztók, a közszolgáltatók és a hulladékgazdálkodási szakterület érdekvédelmi szerveivel való szakmai kapcsolattartásban.

118. § A miniszter az informatikáért való felelőssége keretében

a) irányítja az infokommunikációs infrastruktúra fejlesztési és szolgáltatási politika végrehajtását,

b) az irányítása vagy felügyelete alatt álló költségvetési szervek és az olyan állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok esetében, amely felett tulajdonosi jogot vagy vagyonkezelési jogot gyakorol

ba) felügyeli azok infokommunikációs infrastruktúra eszközrendszerének üzemeltetését és fejlesztését,

bb) egyetértési jogot gyakorol azok infokommunikációs infrastruktúrájáért felelős vezetőinek és az informatikai biztonságért felelős vezetőinek személye és infokommunikációs infrastruktúrát érintő kötelezettségvállalásai tekintetében,

c) megszervezi a nemzeti adatvagyon adatfeldolgozását.

119. § (1) A miniszter a közlekedésért való felelőssége keretében előkészíti

a) a közlekedés védelmére és biztonságára,

b) a közúti, a légi, a vasúti és a vízi közlekedésre,

c) a gyorsforgalmi utakra és az utakkal kapcsolatos szabályokra, a kombinált árufuvarozásra, a közlekedési szolgáltatásokra, a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozására, a veszélyes áruk szállítására,

d) a gépjármű-vezető képzésre,

e) a közlekedési szakemberek képzésére, vizsgáztatására és utánképzésére, a nemzetközi közúti fuvarozást végző egyes járművek személyzetének vezetési és pihenőidejére, a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekre

vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a közlekedésért való felelőssége keretében irányítja, szervezi, összehangolja a közlekedési hálózati infrastruktúra fejlesztését, és ellátja a helyközi közösségi közlekedés megrendelésével és finanszírozásával kapcsolatos feladatokat.

120. § A miniszter a nem európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért való felelőssége keretében

a) közreműködik a gazdaságstratégia cél-, eszköz- és intézményrendszerének a kidolgozásában, valamint a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős miniszterrel együttműködve a külföldi működő tőkebevonási és külföldre irányuló tőkebefektetési politikának a fejlesztéspolitikával összhangban történő kialakításában,

b) együttműködik a befektetés-ösztönzést segítő szervezetekkel, regionális fejlesztésekben érdekelt kockázati tőketársaságokkal és pénzügyi intézményekkel.

121. §135

122. § (1) A miniszter a területfejlesztésért való felelőssége keretében – a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszterrel együttműködve – előkészíti a területfejlesztésre, a központi államigazgatási szervek területfejlesztéssel kapcsolatos feladataira, a területfejlesztéssel kapcsolatos információs rendszerre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a területfejlesztésért való felelőssége keretében

a) működteti a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletét,

b) közreműködik az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről szóló országgyűlési beszámoló előkészítésében,

c) kidolgozza a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit, továbbá javaslatot tesz a területfejlesztést szolgáló központi és térségi pénzeszközök arányára,

d) előkészíti, kidolgozza és ellátja a területfejlesztés intézményrendszerének korszerűsítésével és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,

e) kialakítja és működteti a terület- és regionális fejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs és adatszolgáltatási rendszert,

f) ellátja a közvetlen közösségi források tekintetében a 12. §-ban meghatározott feladatokat.

123. § A miniszter az űrkutatásért való felelőssége keretében ellátja az űrkutatási tárgyú nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos, továbbá az európai integrációból adódó űrkutatási és űrpolitikai program-előkészítési és harmonizációs feladatokat, felhatalmazás alapján képviseli a Kormányt a nemzetközi szervezetekben, kidolgozza az űrkutatás fő irányait és programjait.

124. § (1) A miniszter a víziközmű-szolgáltatásért való felelőssége keretében előkészíti a víziközmű-szolgáltatás közszolgáltatási tevékenységére és a víziközmű-működtetéshez kapcsolódó gazdálkodói tevékenységre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a víziközmű-szolgáltatásért való felelőssége keretében részt vesz a víziközmű-szolgáltatás területén a települési önkormányzatok és a fogyasztók érdekvédelmi szerveivel való szakmai kapcsolattartásban.

124/A. §136 (1) A miniszter a turizmusért való felelőssége keretében előkészíti a turizmusra, az utazásszervező és -közvetítő tevékenységre, az utazási és utazást közvetítői szerződésre, a falusi és agroturizmusra, valamint – a gyógy- és egészségügyi tényezők vonatkozásában az egészségügyért felelős miniszterrel együttműködve – az egészségturizmusra vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a turizmusért való felelőssége keretében

a) kialakítja és működteti a turizmus kormányzati irányítási és intézményrendszerét,

b) kidolgozza a turizmusfejlesztés koncepcióját és támogatási rendszerét, a vallási turizmus tekintetében az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszter, a falusi és agroturizmus tekintetében az agrárpolitikáért felelős miniszter közreműködésével,

c) összehangolja az európai uniós tagságból adódó kormányzati turisztikai feladatokat,

d) irányítja a belföldi és nemzetközi turisztikai marketingtevékenységet.

124/B. §137 (1)138 A miniszter a vendéglátásért való felelőssége keretében előkészíti a vendéglátásra és a közösségi bormarketing tevékenységre vonatkozó jogszabályokat.

(2) A miniszter a vendéglátásért való felelőssége keretében meghatározza a vendéglátás irányításának cél-, eszköz- és intézményrendszerét, fejlesztési koncepcióját.

124/C. §139 A miniszter a postaügyért való felelőssége keretében előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat.

124/D. §140 A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért való felelőssége keretében

a) felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat,

b) koordinálja az agrár- és zöldbank koncepció kialakítását és működtetését, a takarékszövetkezeti integráció továbbfejlesztésével kapcsolatos kérdéseket.

12/A. 141 A Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter

124/E. § (1) A Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter felelős a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény értelmében

a) a Paksi két új blokk (5–6. blokkok)

aa) tervezésről, beszerzésről és kivitelezésről szóló,

ab) üzemeltetési és karbantartási támogatásról szóló, valamint

ac) a nukleáris fűtőanyag-ellátás biztosításáról szóló

megállapodás végrehajtásának szakmai irányításáért és koordinációjáért,

b) az a) pontban megjelölt megállapodásokkal (a továbbiakban: megvalósulási megállapodások) kapcsolatos feladatok tárcaközi összehangolásáért,

c) a megvalósulási megállapodásokkal kapcsolatos engedélyezési és egyéb hatósági feladatokban való közreműködésért és a hatósági feladatok ellátásának összehangolásáért.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter felelős

a) a tervezési, beszerzési és kivitelezési, továbbá a nukleáris fűtőanyag-ellátás biztosításáról szóló megállapodás végrehajtása során az európai uniós adatszolgáltatási kötelezettségnek megfelelően az adatok Miniszterelnökséget vezető miniszter részére történő megfelelő időben történő szolgáltatásáért,

b) a Paksi két új blokkhoz (5–6. blokkok) kapcsolódó térségfejlesztés összehangolásáért, valamint

c) az atomenergia-ipar innovációs feladatainak összehangolásáért.

13. A miniszterek jogszabályban alkalmazandó rövid megjelölése és helyettesítésük rendje

125. §142 Jogszabály megjelölésében

a) a miniszterelnök általános helyettese esetében a TNM,

b) a Miniszterelnökséget vezető miniszter esetében az MvM,

c) a miniszterelnök kabinetfőnöke esetében az MK,

d) a belügyminiszter esetében a BM,

e) az emberi erőforrások minisztere esetében az EMMI,

f) a földművelésügyi miniszter esetében az FM,

g) a honvédelmi miniszter esetében a HM,

h) az igazságügyi miniszter esetében az IM,

i) a külgazdasági és külügyminiszter esetében a KKM,

j) a nemzetgazdasági miniszter esetében az NGM,

k) a nemzeti fejlesztési miniszter esetében az NFM,

l)143 a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter esetében a PTNM

rövid megjelölést kell alkalmazni.

126. §144 A miniszterek helyettesítése a Ksztv. 37. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a következő rend szerint történik:

a) a miniszterelnök általános helyettesét a Miniszterelnökséget vezető miniszter,

b) a Miniszterelnökséget vezető minisztert az igazságügyi miniszter,

c) a miniszterelnök kabinetfőnökét a Miniszterelnökséget vezető miniszter,

d) a belügyminisztert az igazságügyi miniszter,

e) az emberi erőforrások miniszterét a Miniszterelnökséget vezető miniszter,

f) a földművelésügyi minisztert a nemzetgazdasági miniszter,

g) a honvédelmi minisztert a külgazdasági és külügyminiszter,

h) az igazságügyi minisztert a Miniszterelnökséget vezető miniszter,

i) a külgazdasági és külügyminisztert a honvédelmi miniszter,

j) a nemzetgazdasági minisztert a nemzeti fejlesztési miniszter,

k) a nemzeti fejlesztési minisztert a nemzetgazdasági miniszter,

l)145 a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli minisztert a Miniszterelnökséget vezető miniszter

helyettesíti.

III/A. Fejezet146

A KORMÁNY KÉPVISELETE

126/A. § (1) A Kormány a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 2. § (2) bekezdése szerinti képviselőjeként azt a tagját jelöli ki, akinek

a) a sztrájkkövetelés tartalma a feladat- és hatáskörébe tartozik, illetve

b) a sztrájkkövetelés alapvető tartalma a feladat- és hatáskörét érinti.

(2) Ha a sztrájkkövetelés tartalma a Kormány más tagjának feladat- és hatáskörét is érinti, a Kormány (1) bekezdés szerinti tagja a Kormány nevében képviselendő álláspontot a Kormány érintett tagjával egyezteti, szükség esetén a sztrájkkal kapcsolatos egyeztető eljárásba bevonja.

(3) Ha az (1) bekezdés alapján a Kormány képviseletre jogosult tagja nem állapítható meg, a Kormányt a sztrájkkal kapcsolatos egyeztető eljárásban a társadalmi párbeszédért felelős miniszter képviseli.

III/B. Fejezet147

A STRATÉGIAI KABINET ÉS A GAZDASÁGI KABINET

126/B. § A Stratégiai Kabinet a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott, így különösen

e) a 79. § 1. pontja szerinti,

f) a 85. § 3. pontja szerinti,

i) az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésével összefüggő kormányzati álláspont kialakításával kapcsolatos,

j) a bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos, valamint

k) a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával összefüggő beruházással kapcsolatos

tárgykörökbe tartozó ügyekben a Kormány ügydöntő jogkörrel rendelkező szerve.

126/C. § A Gazdasági Kabinet a Kormány vagy a miniszterelnök által meghatározott, így különösen

a) a 4. § 9. pontja szerinti,

b) a 21. § 29. pontja szerinti,

c) a 48. § 13. pontja szerinti,

d) a 65. § 3. pontja szerinti,

e) a 85. § 2. pontja szerinti,

f) a 90. § 1., 2., 3., 5., 6., 7., 9., 10., 11. és 14. pontja szerinti,

h) az állami beruházásokkal összefüggő döntésekkel kapcsolatos,

i) a gazdasági növekedés ösztönzésével kapcsolatos, valamint

j) az adósságcsökkentéssel kapcsolatos

tárgykörökbe tartozó ügyekben a Kormány ügydöntő jogkörrel rendelkező szerve.

IV. Fejezet

ÁTADÁS-ÁTVÉTEL

127. § (1) A miniszterelnök megbízatásának megszűnése esetén a miniszterelnök átadás-átvételi eljárást folytat le a Kormány tekintetében a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter közreműködésével, a kormánybizottságok tekintetében a kormánybizottság elnöki tisztségét betöltő miniszter útján.

(2) A miniszter

a) a megbízatásának megszűnése esetén az általa vezetett minisztériumra vonatkozóan, illetve

b) a Ksztv. 34. § (4) bekezdése vagy 35. § (5) bekezdése alapján feladat- és hatáskörök tekintetében bekövetkező jogutódlás esetén más miniszter feladat- és hatáskörébe átkerülő feladatra vonatkozóan

átadás-átvételi eljárást folytat le.

(3) A miniszter átadás-átvételi eljárás lefolytatásáról gondoskodik

a) az irányítása vagy felügyelete alatt álló központi államigazgatási szerv, központi költségvetési szerv vezetője és

b) – ha a miniszter gazdasági társaság felett tulajdonosi jogot, illetve alapítvány tekintetében alapítói jogot gyakorol – az ilyen gazdasági társaság vezetője, illetve az ilyen alapítvány kezelő szerve elnöke

megbízatásának megszűnése esetén.

(4) A miniszterelnök megbízatásának megszűnése esetén a (2) és (3) bekezdésben meghatározott szervekre, a miniszter megbízatásának megszűnése esetén a (3) bekezdésben meghatározott szervekre kiterjedően is átadás-átvételi eljárást kell lefolytatni. A miniszter normatív utasításban előírhatja, hogy a (3) bekezdésben meghatározott szerv átadás-átvételi eljárást folytat le, ha a (3) bekezdésben meghatározott szerv által ellátott feladat- és hatáskör más szerv feladat- és hatáskörébe kerül át.

128. § (1) Az átadás-átvételi eljárás levezetője az átvevő. Átvevőnek

a) a 127. § (1) bekezdése szerinti esetben a miniszterelnök, a 127. § (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a miniszter, a 127. § (3) bekezdése szerinti esetben a költségvetési szerv vezetőjének, gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének vagy alapítvány kezelő szerve elnökének tisztségébe kinevezett, megválasztott vagy megbízott személy minősül,

b) a 127. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben az a miniszter minősül, amelyik feladat- és hatáskörébe a feladat e rendelet alapján átkerül.

(2) Ha az átadás-átvételi eljárás a miniszterelnök, a miniszter, a költségvetési szerv vezetője, a gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy az alapítvány kezelő szervének elnöke (a továbbiakban együtt: átadó) halála vagy tartós egészségügyi természetű akadályoztatása miatt válik szükségessé, helyette az átadó helyettese jár el, mint átadó, és az átvevő kinevezését, megválasztását vagy megbízását követően az átvevő irányában gondoskodik az átadás-átvétel végrehajtásáról.

(3) Az átvevő dönt az átadás-átvétel pontos helyéről, időpontjáról, az átvevőn kívüli jelenlévőkről, a jegyzőkönyv hitelesítésének módjáról, egyes részletek zárt kezeléséről, szó szerinti jegyzőkönyv felvételéről, valamint a nevében és helyette eljáró meghatalmazott személyről. Az átadó dönt a nevében és helyette eljáró meghatalmazott személyről.

129. § (1) Az átadás-átvételi eljárást

a) a 127. § (1) bekezdése szerinti esetben az új Kormány megalakulásától számított 10 munkanapon belül,

b) a 127. § (2) bekezdése szerinti esetben az új miniszter kinevezésétől számított 10 munkanapon belül, illetve a Ksztv. 34. § (4) bekezdése vagy 35. § (5) bekezdése szerinti kormányrendelet hatálybalépésétől számított 10 munkanapon belül,

c) a 127. § (3) bekezdése szerinti esetben

ca) a kormányhivatal, a kincstár, az Államadósság Kezelő Központ Zrt., a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság és a Nemzeti Infokommunikációs Zrt. vonatkozásában az új vezető kinevezésétől, megválasztásától vagy megbízásától számított 15 munkanapon belül,

cb) a ca) alpontban nem nevesített más szervre vonatkozóan az új vezető kinevezésétől, megválasztásától vagy megbízásától számított 30 munkanapon belül

kell lefolytatni.

(2) Az átadás-átvételi eljárást az (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül kell lefolytatni a miniszterelnök megbízatásának megszűnése esetén a 127. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott szervekre és a miniszter megbízatásának megszűnése esetén a 127. § (3) bekezdésében meghatározott szervekre kiterjedően.

130. § Ha az átadó személye megegyezik az átvevő személyével, az átadás-átvételi eljárást kizárólag a módosuló feladat- és hatáskörök tekintetében kell lefolytatni.

131. § (1) Az átadás-átvételi eljárásról a 2. melléklet szerinti jegyzőkönyvet kell a 129. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti határidő kezdő napjaként meghatározott fordulónappal öt eredeti példányban felvenni, amelyből egy példány az átadót illeti, a többi négy példány felhasználásáról az átvevő rendelkezik. A jegyzőkönyvet az átadó és az átvevő írja alá.

(2) A jegyzőkönyvben az átadó a részére használatra, illetve leltárfelelősséggel átadott, vagy egyébként a tisztségéből fakadóan birtokába került eszközöket, használati tárgyakat, egyéb dolgokat köteles teljes körűen átadni, és ezek állapotáról, jog- és kellékszavatosságáról, valamint az átadás időpontjáig terjedő szabályszerű használatáról nyilatkozni. A személyi használatú eszközök esetében a személyi leltárában lévő dolgok szabályszerű leadásáról az átadó – az átadást megelőzően – gondoskodni köteles. A jegyzőkönyv ezen része külön íven kerül felvételre.

(3) A jegyzőkönyvben az átadó az átadás-átvétellel érintett szervnél foglalkoztatott legmagasabb beosztású, az információtechnológiáért felelős vezető közreműködésével teljes körűen átadja az átadás-átvétellel érintett szerv információtechnológiai infrastruktúráját, rendszereit, ideértve az átadás-átvétellel érintett szerv feladatainak ellátásához, illetve működésének biztosításához szükséges valamennyi alkalmazást és az általa kezelt adatvagyont.

(4) A jegyzőkönyvben az átadó teljes körű személyi felelősséget vállal az általa tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljeskörűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért.

(5) A jegyzőkönyvben az átadó és az átvevő az átadás-átvételi eljárással kapcsolatosan írásban észrevételeket tehet, amelynek teljesítése nem lehetetlenítheti el az átadás-átvételi eljárás eredményes végrehajtását.

132. § (1) Az átadó az átadás-átvétel eredményességétől függetlenül a hatásköre gyakorlásának megszűnését követően is köteles az átadott munkakör, feladat- és hatáskör eredményes ellátása érdekében tájékoztatást adni, és az átvevő rendelkezésére állni, különös tekintettel tisztázandó tények, adatok későbbi felmerülése esetén.

(2) Az átadás-átvétel megtörténte az átadót – jogszabályból fakadó és adott esetben a tisztségének megszűnését követően is – terhelő kötelezettségektől és felelősségtől nem mentesíti.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

14. Hatályba léptető rendelkezések

133. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2014. június 6-án 22 órakor lép hatályba.

(2) A 136. § (1) bekezdése és (3) bekezdés g) pontja 2014. július 1-jén lép hatályba.

15. Átmeneti rendelkezések

134. § (1) Az e rendelet hatálybalépésekor hatályos más kormányrendeletben vagy miniszteri rendeletben a Kormány tagja feladat- és hatáskörét e rendelet szerint kell érteni.

(2) Ha a miniszter megbízatása az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választása során megválasztott Országgyűléssel megalakulásával összefüggésben megszűnik és a Ksztv. 34. § (4) bekezdése alapján a miniszter feladat- és hatásköre tekintetében jogutódlás következik be, a 127. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti átadás-átvételt külön kell lefolytatni akként, hogy átadónak a 127. § (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben a 127. § (2) bekezdés a) pontja szerinti átadás-átvételnél átvevőnek minősülő minisztert kell tekinteni.

135. § (1) A Közpolitikai Kutatások Intézete a közfeladat eredményesebb ellátása céljából a Miniszterelnökségbe 2014. július 1-jével beolvad. A beolvadást követően a Miniszterelnökség, mint a Közpolitikai Kutatások Intézetének általános és egyetemes jogutódja látja el a beolvadó költségvetési szerv közfeladatait.

(2) A Közpolitikai Kutatások Intézete az e rendelet hatálybalépését követően a megszűnését követő időszakra vonatkozó kötelezettséget a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter engedélyével vállalhat.

136. §148 A Ksztv. 34. § (4) bekezdésétől és 35. § (5) bekezdésétől eltérően az e rendelet alapján más miniszterhez átkerülő feladat- és hatáskör tekintetében a Ksztv. 34. § (4) bekezdése és 35. § (5) bekezdése szerinti jogutódlás időpontjának 2014. augusztus 1-jét kell tekinteni azzal, hogy az e rendelet hatálybalépése és 2014. augusztus 1-je közötti időben a feladatellátásra és a hatáskör gyakorlására az e rendeletben meghatározott miniszter jogosult. A munkáltató személyében ezzel összefüggésben bekövetkező változással érintett kormánytisztviselő részére az e rendelet hatálybalépése és 2014. augusztus 1-je közötti időre kifizetendő illetmény és egyéb járandósága nem lehet alacsonyabb a számára az e rendelet hatálybalépését megelőzően megállapított illetménye és egyéb járandósága összegénél.

136/A. §149 (1) A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet, valamint egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód.r.) megállapított 4. § 5a. pontja, valamint 11/A. § (1) bekezdése és (2) bekezdés a)–h) pontja alapján a külgazdasági és külügyminiszter feladat- és hatásköréből a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre is kiterjedően – a Miniszterelnökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium jogutódja.

(2) A Mód.r.-rel megállapított 82. § (8) bekezdés c) pont ce) alpontja alapján a külgazdasági és külügyminiszter feladat- és hatásköréből az igazságügyi miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre is kiterjedően – az Igazságügyi Minisztérium a Külgazdasági és Külügyminisztérium jogutódja.

(3)150 Az Állandó Képviselet diplomata, szakdiplomata kormánytisztviselői kormányzati szolgálati jogviszonya esetében a Miniszterelnökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium jogutódja.

136/B. §151 (1) Az egyes kormányrendeleteknek a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásával összefüggő módosításáról szóló 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód.r.2.) alapján a miniszterelnök kabinetfőnökéhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően – a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Miniszterelnökség jogutódja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogutódlás kiterjed különösen a miniszterelnök kabinetfőnökéhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a következő jogviszonyokra:

a) a vagyoni jogok és kötelezettségek,

b) a feladatokhoz tartozó ingó és ingatlan eszköz- és infrastruktúra-állomány,

c) az (1) bekezdésben meghatározott feladatokat ellátó kormánytisztviselők, illetve munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint kormányzati szolgálati és munkaviszonyuk,

d) a c) pontban megjelölt kormánytisztviselőkkel és munkavállalókkal összefüggő funkcionális feladatokat ellátó kormánytisztviselők, illetve munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint kormányzati szolgálati és munkaviszonyuk.

(3) A (1) bekezdésben foglaltak vonatkozásában a Ksztv. 34. § (4) bekezdésétől eltérően a Mód.r.2. alapján a miniszterelnök kabinetfőnökéhez kerülő feladat- és hatáskör tekintetében a Ksztv. 34. § (4) bekezdése szerinti jogutódlás időpontjának 2015. november 1-jét kell tekinteni azzal, hogy a Mód.r.2. hatálybalépése152 és 2015. november 1-je közötti időben a feladatellátásra és a hatáskör gyakorlására a miniszterelnök kabinetfőnöke jogosult.

136/C. §153 A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Mód.r.3.) alapján a nemzeti fejlesztési miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Emberi Erőforrások Minisztériumának jogutódja azzal, hogy Mód.r.3.-mal megállapított 112. § (2) bekezdés f) pontja szerinti, a 16 kiemelt sportághoz kapcsolódó sportlétesítmény-fejlesztések támogatásával kapcsolatos ügyekben az emberi erőforrások minisztere a 2016. január 1-jét megelőzően megkötött támogatási szerződésekkel kapcsolatos feladatokat a Mód.r.3. hatálybalépését154 követően is e rendelet 2015. december 31-én hatályos rendelkezései szerint látja el.

136/D. §155 (1) A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet alapján a nemzeti fejlesztési miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében – az ellátásukhoz kapcsolódó egyéb feladatokra, jogosultságokra és kötelezettségekre kiterjedően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Miniszterelnökség jogutódja.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogutódlás kiterjed különösen a nemzeti fejlesztési miniszterhez kerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a következő jogviszonyokra:

a) a vagyoni jogok és kötelezettségek,

b) a feladatokhoz tartozó ingó és ingatlan eszköz- és infrastruktúra-állomány,

c) az (1) bekezdésben meghatározott feladatokat ellátó kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők, illetve munkavállalók feletti munkáltatói jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése, valamint kormányzati szolgálati és munkaviszonyuk.

(3) A nemzeti fejlesztési miniszterhez kerülő feladat- és hatáskör tekintetében a jogutódlás időpontjának 2016. július 30-át kell tekinteni.

(4) A postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért viselt felelősség tekintetében a kormányzati munkamegosztás átalakulását a 3. melléklet ismerteti.

16.156

1. melléklet a 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelethez157



A Kormány tagja által irányított vagy felügyelt
központi államigazgatási szervek

A)    Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

fővárosi és megyei kormányhivatalok

irányítás

 

3

 

 

 

4

Információs Hivatal

irányítás

 

5

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

irányítás

 

6

 

 

 

7

Központi Statisztikai Hivatal

felügyelet

 

8

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

felügyelet

 

8a.

 

 

 

9

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

irányítás

 

10

Nemzeti Örökség Intézete

irányítás

 

11

Magyar Nyelvstratégiai Intézet

irányítás

 

12

 

 


AA) Miniszterelnök kabinetfőnöke

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

Nemzeti Kommunikációs Hivatal

irányítás


B)    Belügyminiszter

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

Alkotmányvédelmi Hivatal

irányítás

 

3

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az irányítása alá tartozó szervek

irányítás

 

4

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

irányítás

 

5

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az irányítása alá tartozó szervek

irányítás

 

6

 

 

 

7

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

irányítás

 

8

Nemzeti Védelmi Szolgálat

irányítás

 

9

 

 

 

10

Országos Rendőr-főkapitányság és az irányítása alá tartozó szervek

irányítás

 

11

Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ

irányítás

 

12

Terrorelhárítási Központ

irányítás


C)    Emberi erőforrások minisztere

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

 

 

 

3

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

irányítás

 

4

Állami Egészségügyi Ellátó Központ

irányítás

 

5

Klebelsberg Központ

irányítás

 

6

 

 

 

7

Oktatási Hivatal

irányítás

 

8

 

 

 

9

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

irányítás

 

10

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

irányítás

 

11

 

 

 

12

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

irányítás

 

13

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

irányítás


D)    Földművelésügyi miniszter

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

 

 

 

3

 

 

 

4

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

irányítás

 

5

Nemzeti park igazgatóságok

irányítás

 

6

 

 

 

7

Országos Meteorológiai Szolgálat

irányítás


E)    Honvédelmi miniszter

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat

irányítás

 

3

 

 

 

4

 

 


F)    

G)    Külgazdasági és külügyminiszter

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

 

 

 

3

 

 

 

4

Nemzeti Befektetési Ügynökség

irányítás


H)    Nemzetgazdasági miniszter

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

irányítás

 

3

Magyar Államkincstár

irányítás

 

4

 

 

 

5

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

irányítás

 

6

 

 

 

7

 

 

 

8.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

felügyelet


I)    Nemzeti fejlesztési miniszter

 

 

A

B

 

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre

 

2

 

 

 

3

 

 

 

4

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

irányítás

 

5

 

 

 

6

 

 

 

7

Országos Atomenergia Hivatal

felügyelet

2. melléklet a 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelethez



Átadás-átvételi jegyzőkönyv

I.    Általános adatok
1.    az átadó és átvevő személy neve, beosztása
2.    az átadás-átvétel helye és időpontja
3.    az átadás-átvételi folyamatban résztvevő személyek neve, beosztása

II.    Szakmai átadás-átvétel
1.    Az átadás-átvétellel érintett szerv által a jogszabályok alapján ellátott feladatok, feladatcsoportok tételes leírása
    Ennek keretében tételesen számba kell venni a szervezet feladat- és hatáskörébe tartozó tevékenységeket (ide nem értve az igazgatási működéssel összefüggő feladatokat), így különösen jogszabályban, kormányhatározatban, országgyűlési határozatban és alkotmánybírósági határozatban, továbbá intézkedési tervben meghatározott vagy más formában vállalt feladatokat és át kell adni a szervezet munkatervét. Feladatcsoport esetében az összetartozó ügyek egyben történő megjelölése szükséges.

 

 

A

B

C

D

 

1

Feladat, feladatcsoport megnevezése

Feladat, feladatcsoport végrehajtásának felelőse

Következő teendők

Elintézés határideje

 

2

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 


2.    Az átadás-átvétellel érintett szerv tervezési feladatkörébe tartozó európai uniós társfinanszírozású projektek helyzetéről szóló tételes és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatás átadása

 

 

A

B

C

D

E

 

1

Projekt megnevezése

A kötelezettséget vállalt, de még ki nem fizetett állomány értéke

Teljesítési határidő, részhatáridők

Az átadó indokoltnak tartott megjegyzése a jogviszonnyal kapcsolatban

Projektmenedzserek megnevezése és elérhetőségei

 

2

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 


III.    Igazgatási átadás-átvétel
1.    Az átadás-átvétellel érintett szerv jogszerű működését biztosító, leíró okiratok, szabályzatok eredeti és hiteles másolati példányainak átadása, így különösen létesítő okiratok, szervezetre, működésre, gazdálkodásra vonatkozó szabályzatok, illetve azok módosításai (adott esetben utasításokkal kiegészítve)
    Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról):
2.    Az átadás-átvétellel érintett szerv állománytáblája
3.    A vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás tárgyává tett kérdésről, az azzal kapcsolatos álláspontjáról és annak indokairól szóló tételes átadás, külön kiemelve az európai uniós programokkal kapcsolatos vitás kérdéseket

 

 

A

B

C

D

 

1

Vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás
tárgyává tett kérdés

Bírósági ügyszám

Álláspont kifejtése

Perbeli képviseletet ellátó megnevezése

 

2

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 


4.    Az átadó által tett, illetve az átadás-átvétellel érintett szervre háruló, az átadás-átvétel fordulónapján hatályos, illetve ezt követően hatályba lépő kötelezettségvállalások (külön a természetes személyek és a jogi személyek tekintetében) és egyéb kötelezettséget alapító intézkedésekről (ideértve a pályázatokat, ígérvényeket, szándéknyilatkozatokat) szóló tételes és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatás átadása
5.    Egyes jogosultságok átadás-átvétele:
a)    Iktatási rend
b)    Számlakezelés
c)    Pecsét
d)    Aláírási jogosultságok
    Számozott mellékletek (az átadásra került, illetve az átadással érintett anyagokról)
6.    Az átadó által irányított vagy felügyelt szervek köre

 

 

A

B

C

 

1

Irányított vagy felügyelt szerv megnevezése

Irányított vagy felügyelt szerv jogállása

Kapcsolattartó megnevezése

 

2

 

 

 

 

3

 

 

 

 

4

 

 

 

 

5

 

 

 



IV.    További nyilatkozatok, dokumentumok
1.    Minden olyan körülmény, veszély, illetve lehetőség számbavételéről, amely az adott szervezet, illetve szakterület működését érdemben befolyásolhatja.
2.    A kezelt minősített adatra vonatkozó nyilatkozatok, dokumentumok külön íven.

V.    Teljességi nyilatkozat
TELJESSÉGI NYILATKOZAT
Alulírott .................................., mint a .................................. (szervezet, szervezeti egység) .................................. tisztségben lévő vezetője (a továbbiakban: átadó) kijelentem, hogy a mai napon .................................. átvevő (a továbbiakban: átvevő) részére a jegyzőkönyvben átadottakon túlmenően nem áll rendelkezésemre a .................................. (szervezet, szervezeti egység) működése körébe eső adat, információ, tény, okirat, dokumentum, valamint kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljeskörűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért teljes felelősséget vállalok.
Jelen nyilatkozat elválaszthatatlan részét képezi az átadás-átvételi jegyzőkönyvnek.

Budapest, 20 ..................................
..................................
átadó

3. melléklet a 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelethez158


A kormányzati munkamegosztás átalakulása a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért viselt felelősség tekintetében

1. A Kormány a postaügy és a nemzeti pénzügyi szolgáltatások tekintetében döntött a kormányzati munkamegosztás megváltoztatásáról, ezért megszüntette a Miniszterelnökségen a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkári tisztséget. A megszüntetett államtitkári tisztséghez tartozott feladatok teljes körű ellátására kormánybiztost nevezett ki. A kormánybiztos munkáját segítő munkaszervezetet, valamint az ott dolgozó kormánytisztviselőket, munkavállalókat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz rendelte.

2. Miután az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény és a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény a terület felügyeletét és a tulajdonosi jogok gyakorlását a kormányzati tevékenység összehangolásért felelős miniszterhez rendeli, ezért a Kormány döntésének végrehajtása e rendelet módosításával történik.

3. Ennek megfelelően a továbbiakban a vagyonpolitika tekintetében – ideértve a postaügyet és a Magyar Fejlesztési Bankot is – a kormányzati tevékenység összehangolásáért a nemzeti fejlesztési miniszter a felelős.
1

A 4. § 1. pontja a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 4. § 5a. pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A 4. § 8. pontját a 381/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 272. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 4. § 12a. pontját a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 817. §-a iktatta be.

5

A 4. § 13a. pontját a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 8. § a) pontja.

7

A 4/A. §-t a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

8

Az 5. § a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

9

A 6. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (1) bekezdése e) pontját a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 8. § b) pontja.

11

A 6. § (1) bekezdés f) pontját a 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 8. § b) pontja.

12

A 6. § (2) bekezdés c) pontja a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

13

A 6. § (4) bekezdését a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

14

A 6. § (5) bekezdés a) pontját a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

15

A 6. § (5) bekezdés b) pontja a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (5) bekezdés c) pontját a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 7. §-t a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

18

A 10. § a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 818. §-ával megállapított szöveg.

19

A 11. § a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 818. §-ával megállapított szöveg.

21

A 11/A. § (2) bekezdés b) pont bd) alpontját a 93/2017. (IV. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

22

A 11/A. § (2) bekezdés h) pontja a 245/2016. (VIII. 17.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 9. §-át.

23

A 11/A. § (2) bekezdés i) pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

24

A 11/A. § (2) bekezdés j) pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 245/2016. (VIII. 17.) Korm. rendelet 7. § a) pontja. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 9. §-át.

25

A 12. § k) pontját a 328/2016. (X. 28.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése iktatta be.

26

A 13. § (1) bekezdése a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

27

A 13. § (2) bekezdés e) pontját a 328/2016. (X. 28.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése iktatta be.

28

A 14. §-t a 381/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 272. § (3) bekezdése iktatta be.

29

A 16. § a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 819. §-ával megállapított szöveg.

30

A 16. § (2) bekezdés b) pontja a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 249. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A II/A. fejezetet (19/B–19/D. §) a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

35

A 20. § (3) bekezdése a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

36

A 21. § 1. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 272. § (10) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 21. § 2. pontját a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 272. § (10) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 21. § 25. pontját a 186/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

39

A 21. § 27. pontját a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

40

A 21. § 28. pontja a 99/2016. (V. 13.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 5. § (2) bekezdését.

44

A 26. § (2) bekezdés h) pontját a 391/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

45

A 26. § (2) bekezdés i) pontját a 152/2015. (VI. 19.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

46

A 28. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 821. §-ával megállapított szöveg.

47

A 28. § (2) bekezdés g) pontját a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

48

A 31. § (2) bekezdés c) pontja a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 249. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A 39. § (1) bekezdés b) pontja a 157/2015. (VI. 25.) Korm. rendelet 45. §-ával megállapított szöveg.

50

A 39. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 822. §-ával megállapított szöveg.

51

A 43. §-t a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

52

A 44. § a 99/2016. (V. 13.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 5. § (2) bekezdését.

53

A 46. § e) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 823. §-ával megállapított szöveg.

54

A 47. § a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

55

Az 50. § a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 824. §-ával megállapított szöveg.

56

Az 50. § (3) bekezdését a 244/2016. (VIII. 17.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

57

Az 53. § (2) bekezdés e) pontját a 286/2016. (IX. 22.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

58

Az 54. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

59

Az 55. § d) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 835. § b) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az 59. § (2) bekezdés e) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

61

A 61. § (2) bekezdés d) pontját a 6/2015. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

62

A 61. § (2) bekezdés e) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

63

A 61. § (2) bekezdés f) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

64

A 62. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 825. §-ával megállapított szöveg.

65

A 62. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 825. §-ával megállapított szöveg.

66

A 64. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 826. §-ával megállapított szöveg.

67

A 64. § (2) bekezdés a) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 64. § (2) bekezdés b) pontját a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

69

A 64. § (2) bekezdés f) pontját a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

70

A 66. § (1) bekezdés e) pontját a 118/2016. (VI. 6.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be.

71

A 66. § (2) bekezdés a) pontját a 328/2016. (X. 28.) Korm. rendelet 19. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 66. § (2) bekezdés c) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 836. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 66. § (2) bekezdés f) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 827. §-ával megállapított szöveg.

74

A 71. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 828. §-ával megállapított szöveg.

75

A 73. § (1) bekezdés e) pontja a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

76

A 81. § (2) bekezdés g) pontja a 218/2015. (VIII. 6.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

77

A 81. § (2) bekezdés i) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 835. § c) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 82. § (3) bekezdés b) pontja a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 20. §-a szerint módosított szöveg.

79

A 82. § (3a) bekezdését a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 272. § (6) bekezdése iktatta be.

80

A 82. § (7) bekezdés f) pontja a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 272. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 82. § (8) bekezdés b) pontját a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

82

A 82. § (8) bekezdés c) pont ce) alpontja a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 82. § (8) bekezdés c) pont ce) alpontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

84

A 82. § (8) bekezdés h) pontját a 218/2015. (VIII. 6.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

86

A 85. § 1. pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

87

A 87. §-t a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte.

88

A 88. § (1) bekezdését a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

89

A 88. § (2) bekezdése az 1/2015. (I. 15.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

90

A 88. § (2) bekezdés a) pontja a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

91

A 88. § (2) bekezdés b) pontja a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

92

A 88. § (2) bekezdés g) pontját a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

93

A 89. § (1) bekezdés e) pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 89. § (1) bekezdés f) pontját a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

95

A 89. § (2) bekezdés a) pontja a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 89. § (2) bekezdés a) pont ah) alpontját a 245/2016. (VIII. 17.) Korm. rendelet 7. § b) pontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 9. §-át.

97

A 89. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

98

A 89. § (2) bekezdés c) pont ce) alpontja a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 89. § (2) bekezdés e) pontja a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 89. § (2) bekezdés g) pontja a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 89. § (2) bekezdés i) pont id) alpontját a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

102

A 89. § (2) bekezdés j) pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 89. § (2) bekezdés k) pontját a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 5. § (7) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 245/2016. (VIII. 17.) Korm. rendelet 7. § c) pontja. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 9. §-át.

104

A 89. § (2) bekezdés l) pontját a 353/2015. (XI. 26.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

105

A 89. § (2) bekezdés m) pontját a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

106

A 89. § (2) bekezdés n) pontját a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

107

A 89. § (2) bekezdés o) pontját a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

108

A 89. § (2) bekezdés p) pontját a 240/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

109

A 90. § 19–20. pontját a 87/2016. (IV. 25.) Korm. rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

110

A 90/A. §-t a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 829. §-a iktatta be.

111

A 90/A. § d) pontját a 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelet 32. § (1) bekezdése iktatta be.

113

A 91. § (2) bekezdés e) pontját a 88/2016. (IV. 29.) Korm. rendelet 32. § (2) bekezdése iktatta be.

114

A 92. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 835. § d) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 92. § (2) bekezdés i) pontját a 328/2016. (X. 28.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése iktatta be.

116

A 96. § (1) bekezdés c) pontja a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 830. §-ával megállapított szöveg.

117

A 106. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 831. §-ával megállapított szöveg.

118

A 107–108. §-t a 87/2016. (IV. 25.) Korm. rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

119

A 109. § 10. pontja a 367/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 109. § 12. pontját a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 367/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

121

A 109. § 15. pontját a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

122

A 109. § 15a. pontját a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

123

A 109. § 19. pontját a 87/2016. (IV. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

124

A 109. § 20. pontját a 87/2016. (IV. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

125

A 109/A. §-t a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

126

A 112. § (2) bekezdés b) pontja a 6/2015. (I. 29.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 112. § (2) bekezdés c) pontját a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 833. §-a iktatta be.

128

A 112. § (2) bekezdés d) pontját a 6/2015. (I. 29.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

129

A 112. § (2) bekezdés e) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

130

A 112. § (2) bekezdés f) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

131

A 112. § (2) bekezdés g) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

132

A 112. § (2) bekezdés h) pontját a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

133

A 115. § (2) bekezdése a 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

134

A 117. § a 367/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

135

A 121. §-t a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

136

A 124/A. §-t a 87/2016. (IV. 25.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

137

A 124/B. §-t a 87/2016. (IV. 25.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

138

A 124/B. § (1) bekezdése a 118/2016. (VI. 6.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 124/C. §-t a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

140

A 124/D. §-t a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

141

A 12/A. alcímet (124/E. §) a 93/2017. (IV. 12.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

142

A 125. § a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

143

A 125. § l) pontját a 93/2017. (IV. 12.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

144

A 126. § a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

145

A 126. § l) pontját a 93/2017. (IV. 12.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

146

A III/A. Fejezetet (126/A. §) a 6/2015. (I. 29.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

147

A III/B. fejezetet (126/B–126/C. §) a 215/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

148

A 136. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be.

150

A 136/A. § (3) bekezdését a 303/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

151

A 136/B. §-t a 306/2015. (X. 26.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

152

A hatálybalépés időpontja 2015. október 27.

153

A 136/C. §-t a 464/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

154

A hatálybalépés időpontja 2016. január 1.

155

A 136/D. §-t a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

156

A 16. alcím címét a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

158

A 3. mellékletet a 236/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére