16/2014. (I. 31.) ME határozat
16/2014. (I. 31.) ME határozat
a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról1
2014.01.31.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a nemzeti fejlesztési miniszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján
1. felhatalmazom a nemzeti fejlesztési minisztert vagy az általa kijelölt személyt a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) bemutatott szövegének – a megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására;
2. felhívom a külügyminisztert, hogy az Egyezmény szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
3. felhívom a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az Egyezmény kihirdetéséről szóló törvény tervezetét az Egyezmény szövegének végleges megállapítását követően terjessze a Kormány elé.
1
A miniszterelnöki határozat ,,Titkos!'' minősítését az arra jogosult minősítő a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 8. §-a alapján 2014. január 30-án megszüntette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
