• Tartalom

16/2014. (II. 27.) HM utasítás

16/2014. (II. 27.) HM utasítás

a honvédségi szolgálati személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás módosításáról1

2014.02.28.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A honvédségi szolgálati személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 3. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl a HM helyettes államtitkárai és a HM kabinetfőnöke a HM közigazgatási államtitkár engedélyével további személygépkocsi használatára is jogosultak. Az engedély alapján a személygépkocsi – szerződéskötés és futásteljesítmény-korlátozás nélkül – hivatalos és magáncélú utazásra egyaránt használható.”

2. § Az Ut. 7. § l) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használata a következő feltételekkel illeti meg a jogosultat:)

l) a jogosult a személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használata során a személygépkocsiban okozott, illetve felmerült kár megtérítéséért a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvényben és a kártérítési felelősségről, valamint egyes meg nem térülő károk leírásának és törlésének szabályairól szóló 10/2013. (VIII. 12.) HM rendeletben, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben, illetve a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben meghatározott szabályok szerint felel.”

3. § Az Ut. 8. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az engedély mintáját az 5. melléklet tartalmazza.”

4. § Az Ut. 11. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használatára jogosító engedély hatályát veszti, ha a jogosultnak az engedélyt megalapozó beosztásában változás történik. Az érvénytelen engedélyt a kiállító szervezet részére haladéktalanul vissza kell küldeni.”

5. § Az Ut. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

12. § A jogosult, illetve az általa vezetett szervezet részére az üzemeltető honvédelmi szervezet biztosítja a személygépkocsit, kivéve azon szervezeteket, amelyek önálló munkaköri jegyzékében vagy állománytáblájában személygépkocsi van rendszeresítve. A személygépkocsi üzemképtelenné válása esetén a személygépkocsi üzemeltetője gondoskodik tartalék gépkocsi biztosításáról.”

6. § Az Ut. a következő 12/A. §-sal egészül ki:

12/A. § A HM közigazgatási államtitkár az igénybevételek jogszerűségének ellenőrzése érdekében célellenőrzést rendelhet el. Az ellenőrzés eredményéről a HM közigazgatási államtitkárt tájékoztatni kell.”

7. § Az Ut. 13/A. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) A HVKFH és a HVK TÖIG részére kiadható engedély mintáját a 6. melléklet tartalmazza.”

8. § Az Ut. 13/A. §-t követően a következő 3/B. alcímmel egészül ki:

„3/B. Az állami vezetők személygépkocsi használatára vonatkozó eltérő rendelkezések”

9. § Az Ut. a következő 13/B. §-sal egészül ki:

13/B. § (1) A 3. § (2a) bekezdése szerinti jogosultak számára a megbízatásuk időtartamára – a HM közigazgatási államtitkár engedélyében meghatározottaknak megfelelően – az MH ARB kiadja a 4. melléklet szerinti engedélyt. Az engedély kiállításához a jogosult megbízását csatolni kell. Az engedélyt a menetokmányokkal együtt kell tárolni.
(2) A 3. § (2a) bekezdése szerinti jogosultat a személygépkocsi használata a következő feltételekkel illeti meg:
a) a személygépkocsi biztonságos őrzéséért a g) pont szerinti felelősséggel tartozik,
b) a személygépkocsit hétvégén magánál tarthatja, biztonságos őrzéséért a g) pont szerinti felelősséggel tartozik,
c) szabadságának időtartama alatt a személygépkocsit az üzemeltető szervezet telephelyén kell tárolni,
d) terhelik a személygépkocsi elhelyezésével, tárolásával kapcsolatos költségek,
e) a jelen utasítás szabályozási körébe tartozó használat során a személygépkocsi külföldre nem veheti igénybe,
f) a személygépkocsiban más személyeket csak saját felelősségére szállíthat, és
g) a személygépkocsi használata során a személygépkocsiban okozott, illetve felmerült kár megtérítéséért a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvényben és a kártérítési felelősségről, valamint egyes meg nem térülő károk leírásának és törlésének szabályairól szóló 10/2013. (VIII. 12.) HM rendeletben, illetve a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben meghatározott szabályok szerint felel.
(3) A 3. § (2a) bekezdése szerinti használat során jogtalan igénybevételnek minősül, ha a jogosult
a) a személygépkocsit engedély nélkül használja,
b) a személygépkocsi vezetését jogosulatlan személy részére engedi át,
c) a személygépkocsit külföldön veszi igénybe, vagy
d) a személygépkocsit érvényes menetokmányok nélkül veszi igénybe.
(4) A 3. § (2a) bekezdése szerinti használat során a 9. §-ban, 13. § (2)–(4) bekezdésében foglaltakat is alkalmazni kell.
(5) A 3. § (2a) bekezdése szerinti használat során havi menetlevelet kell alkalmazni.
(6) A személygépkocsi használatára jogosító engedély hatályát veszti, ha a jogosultnak az engedélyt megalapozó beosztásában változás történik. Az érvénytelen engedélyt a kiállító szervezet részére haladéktalanul vissza kell küldeni.”

10. § Az Ut. a következő 17. §-sal egészül ki:

17. § Jelen utasításnak a honvédségi szolgálati személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás módosításáról szóló 16/2014. (II. 27.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 3. §-ával megállapított 8. § (5) bekezdése, illetve az Ut. 7. §-ával megállapított 13/A. § (11) bekezdése szerinti engedélyek cseréjéig, valamint az Ut. 11. §-ával módosított 1. melléklet 1. pontja, az Ut. 12. §-ával módosított 2. melléklet 1. pontja és az Ut. 13. §-ával módosított 3. melléklet 1. pontja szerinti szerződési rendelkezések módosításáig az Ut. hatálybalépése előtt jogosulttá vált személyek az Ut. hatálybalépése előtt kiadott engedélyek és szerződések alapján használhatják a személygépkocsit.”

11. § Az Ut. 1. melléklet 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. Felek megállapodnak abban, hogy a honvédségi járművek fenntartásáról szóló 18/2009. (XII. 18.) HM rendelet 4. § (3) bekezdése, valamint a lakás és munkahely közötti utazással kapcsolatos honvédségi szolgálati személygépkocsi használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás (a továbbiakban: utasítás) 3. § (4) bekezdésében és 7. § i) pontjában foglaltak alapján ....................... napjától kezdődően, a Jogosult beosztása betöltésének időtartamára az MH ARB az üzemeltető szervezet által biztosított honvédségi szolgálati személygépkocsit (a továbbiakban: személygépkocsi) a jelen megállapodásban rögzített jogszabályokban és belső rendelkezésekben előírt korlátozásokkal és feltételekkel a Jogosult lakás és munkahely közötti utazásra történő használatába adja.”

12. § Az Ut. 2. melléklet 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. Felek megállapodnak abban, hogy a honvédségi járművek fenntartásáról szóló 18/2009. (XII. 18.) HM rendelet 4. § (3) bekezdése, valamint a lakás és munkahely közötti utazással kapcsolatos honvédségi szolgálati személygépkocsi használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás (a továbbiakban: utasítás) 5. §-ában és 7. § i) pontjában foglaltak alapján ........................ napjától kezdődően, a Jogosult részére az MH ARB az üzemeltető szervezet által biztosított honvédségi szolgálati személygépkocsit (a továbbiakban: személygépkocsi) a jelen megállapodásban rögzített jogszabályokban és belső rendelkezésekben előírt korlátozásokkal és feltételekkel a Jogosult lakás és munkahely közötti utazásra történő használatába adja.”

13. § Az Ut. 3. melléklet 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. Felek megállapodnak abban, hogy a honvédségi járművek fenntartásáról szóló 18/2009. (XII. 18.) HM rendelet 4. § (3) bekezdése, valamint a lakás és munkahely közötti utazással kapcsolatos honvédségi szolgálati személygépkocsi használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás (a továbbiakban: utasítás) 3. § (3) bekezdésében és 13/A. § (8) bekezdésében foglaltak alapján ....................... napjától kezdődően, a Jogosult beosztása betöltésének időtartamára az MH ARB az üzemeltető szervezet által biztosított honvédségi szolgálati személygépkocsit (a továbbiakban: személygépkocsi) a jelen megállapodásban rögzített jogszabályokban és belső rendelkezésekben előírt korlátozásokkal és feltételekkel a Jogosult hivatalos és magáncélú utazásra történő használatába adja.”

14. § Az Ut. a jelen utasítás 1. melléklete szerinti 4. melléklettel egészül ki.

15. § Az Ut. a jelen utasítás 2. melléklete szerinti 5. melléklettel egészül ki.

16. § Az Ut. a jelen utasítás 3. melléklete szerinti 6. melléklettel egészül ki.

17. § Az Ut.

a) 2. § (1) bekezdésében a „személygépkocsit” szövegrész helyébe a „honvédségi szolgálati személygépkocsit (a továbbiakban: személygépkocsi)”,

b) 3. § (1) bekezdésében a „kabinetfőnök az állami” szövegrész helyébe a „kabinetfőnök (a továbbiakban együtt: állami vezetők) az állami”

szöveg lép.

18. § Hatályát veszti az Ut. 3. § (1), (2) és (3) bekezdésében, 5. § (2) bekezdésében, 3/A. alcímének címében, 13/A. § (1), (8) és (9) bekezdésében a „honvédségi szolgálati” szövegrész.

19. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 16/2014. (II. 27.) HM utasításhoz

    MAGYAR HONVÉDSÉG    Nyt. sz.: ……………………

    ANYAGELLÁTÓ RAKTÁRBÁZIS

E N G E D É L Y

A ……………………………………… nyt. sz. kérelem alapján engedélyezte,

hogy ……………………………………………………………………………

az …………………………………… állományába tartozó személygépkocsit

hivatalos és magáncélú utazásra igénybe vegye.

Budapest, 20…………………………

P. H.    …………………………………

    MH ARB Pk.


Megjegyzés:

–    A szolgálati gépjárművet az engedéllyel rendelkező hivatalos és magáncélú utazásra egyaránt használhatja.
–    A jogosult a szgk. biztonságos őrzéséért felelősséggel tartozik.
–    A jogosult a szgk.-ban más személyt csak saját felelőségére szállíthat.
–    Beosztás- és munkahelyváltozás eseteiben az engedély érvényét veszti.
–    A nyilvántartott engedély az MH ARB Közlekedésbiztonsági Alosztály felé elszámolásköteles.

2. melléklet a 16/2014. (II. 27.) HM utasításhoz

    MAGYAR HONVÉDSÉG    Nyt. sz.: ……………………

    ANYAGELLÁTÓ RAKTÁRBÁZIS

E N G E D É L Y

A ……………………………… nyt. sz. kérelem alapján engedélyezte, hogy

…………………………………………………………………………………

az …………………………………… állományába tartozó személygépkocsit

a …………………………………………………………………………………

lakás és az ………………………………………………………………….……

munkahelye között …………………………………………………. utazásra

igénybe vegye.

Budapest, 20…………………………

P. H.    …………………………………

    MH ARB Pk.

Megjegyzés:

–    A szgk. a lakás és munkahely közötti utazásra a legrövidebb útvonalon vehető igénybe.
–    Tilos a gépjármű vezetését más személy részére átengedi (kivéve a HM KÁT egyedi engedély).
–    A jogosult a szgk. biztonságos őrzéséért felelősséggel tartozik.
–    A jogosult a szgk.-ban más személyt csak saját felelőségére szállíthat.
–    Beosztás-, munkahely- és lakcímváltozás esetében az engedély érvényét veszti.
–    A nyilvántartott engedély az MH ARB Közlekedésbiztonsági Alosztály felé elszámolásköteles.

3. melléklet a 16/2014. (II. 27.) HM utasításhoz

    MAGYAR HONVÉDSÉG    Nyt. sz.: ……………………

    ANYAGELLÁTÓ RAKTÁRBÁZIS

E N G E D É L Y

A 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás 3. § (3) bekezdése alapján

………………………………………………………………………… részére

az ………………………………………………………………… állományába

tartozó személygépkocsit hivatalos és magáncélú utazásra egyaránt térítésmentesen igénybe veheti.

Korlátozások:

Budapest, 20…………………………

P. H.    …………………………………


Megjegyzés:

–    Tilos a gépjármű vezetését más személy részére átengedi.
–    A jogosult a szgk. biztonságos őrzéséért felelősséggel tartozik.
–    A jogosult a szgk.-ban más személyt csak saját felelőségére szállíthat.
–    Beosztásváltozás esetében az engedély érvényét veszti.
–    A nyilvántartott engedély az MH ARB Közlekedésbiztonsági Alosztály felé elszámolásköteles.

1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. március 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére