KÜ BH 2014/161
KÜ BH 2014/161
2014.05.01.
A felperest terheli annak bizonyítása, hogy a tevékenységéhez szükséges termékeket a köznapi életben nem használta, ennek elmaradása esetén költségelszámolással nem élhet [1995. évi CXVII. tv. 3. Mell.].
A felperes 1999-2003. években műsorvezetőként, illetve riporterként tevékenykedett az akkor induló Z. R. műsorszolgáltatónál, amelyek a fix fizetésen túl nem biztosítottak a felperesnek egyéb szolgáltatást (kozmetikum, fellépőruha stb.). A felperesnek saját magának kellett megoldania, hogy a fellépésekhez, műsorokhoz alkalmas állapotban jelenjen meg.
Az adóhatóság a felperes adóvizsgálatát végezte személyi jövedelemadó és százalékos egészségügyi hozzájárulás, valamint általános forgalmi adó adónemekben. Ellenőrzése eredményeként egyes költségszámlákat egyáltalán nem, más költségszámlákat 50%-os értékben, míg további költségszámlát 100%-ban fogadott el elszámolhatóként. Az adóhatóság a felperest 3 277 340 Ft személyi jövedelemadó különbözet és 385 797 Ft egészségügyi hozzájárulás különbözet megfizetésére kötelezte, 50%-os mértékű adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Az alperes 2005. július 19-ei határozatával az elsőfokú határozatot részben megváltoztatta és a késedelmi pótlék összegét mérsékelte, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú adóhatóság külön határozatban a felperes terhére 2 774 000 Ft általános forgalmi adókülönbözet is megállapított, miután a felperes 2000. december 12-én átlépte a 2 millió forintos adómentességre vonatkozó értékhatárt. Ezért ettől az időponttól az általános forgalmi adó alanyának minősült. Az adóhatóság a felperes azon beszerzéseit, amelyek álláspontja szerint személyes szükségleteit kielégítették, le nem vonható adóként kezelte. Az alperes 2005. július 19-i határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresete mindkét alperesi határozat felülvizsgálatára irányult, annak elismerését kérte, hogy az elszámolt költségszámlák teljes mértékben bevételszerző tevékenységével összefüggő kiadásokat tartalmaznak, illetve kizárólag az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez kapcsolódnak. Ennek igazolására tanúbizonyítási indítványokat terjesztett elő, melyet a Fővárosi Bíróság nem teljesített, ítéletével a keresetet elutasította. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A Legfelsőbb Bíróság a Kfv.I.35.407/2009/13. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróságnak ahhoz, hogy a Pp. 339. § (1) bekezdés alapján megalapozottan állást tudjon foglalni az alperesi határozat jogszerűségéről, a felperes által indítványozott bizonyítást le kellett volna folytatnia.
A Fővárosi Törvényszék a 2012. október 5. napján kelt ítéletével az alperes módosított, 2005. július 19. napján kelt határozatát hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatállyal, a mulasztási bírságra vonatkozó megállapítás kivételével, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára kötelezte. A bíróság a 24. számú előkészítő iratban megjelölt számlák tekintetében egyértelműen rögzítette, hogy a tanúk vallomása ezen számlák vonatkozásában egybehangzó, önellentmondásoktól mentes volt. A tanúk a bíróság álláspontja szerint megfelelően, egybehangzóan tanúsították a felperes által a 24. szám alatt megjelölt számlák tekintetében, hogy azokat a felperes magánéletében nem használta.
Ugyanakkor osztotta azt az alperesi álláspontot, hogy a felperest tételes bizonyítás terhelte. A tételes bizonyításnak a felperes kizárólag a 24. számú beadványában megjelölt fotóval ellátott számlák tekintetében tett eleget. Így az ekként meg nem jelölt, fotókkal el nem látott számlák tekintetében az alperes megállapítása helytálló, ezekkel kapcsolatban a felperes bizonyítási kötelezettségét nem teljesítette. Mellőzte a TV társaságok valamennyi felperessel kapcsolatos felvételének beszerzésére vonatkozó bizonyítási indítvány teljesítését a Pp. 8. § (2) bekezdésében és a 2. § (1) bekezdésében előírtak alapján.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, és a felperes kereseti kérelmének teljesítése iránt. Nem osztotta azt az elsőfokú bírósági álláspontot, hogy a felperesnek tételesen kellett volna bizonyítania a perrel érintett összes számla vonatkozásában. Álláspontja szerint az elsőfokú eljárás során a felperes bizonyította, hogy az elszámolt költségek még részben sem elégítették ki személyes szükségleteit.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Kúria mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy jelen eljárás egy megismételt eljárás, melynek kereteit a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.I.35.407/2009/13. számú végzésében megszabta. E végzésben kifejtésre került, hogy a felperes mely kiadásait igazolhatja tanúvallomással, illetőleg melyek esetében kell a felperesnek olyan kimutatással rendelkeznie, amelyből utólagosan is ellenőrizhető és egyértelműen azonosítható a felmerült költség. A Legfelsőbb Bíróság egyértelműen állást foglalt a belépőjegyek el nem számolhatóságával kapcsolatban is. Az új eljárásban tehát ezek mentén kellett az elsőfokú bíróságnak a bizonyítási eljárást lefolytatnia és jelen felülvizsgálati eljárásban a Kúriának az a feladata, hogy ellenőrizze, hogy az elsőfokú bíróság ennek eleget tett-e.
Az új eljárásban a felperes nyilatkozatot tett az általa beszerzett árucikkekre, továbbá táblázatot csatolt a számlák és fényképek összepárosításáról, melyre vonatkozóan a bizonyítási eljárást az elsőfokú bíróság lefolytatta. Egyetért a Kúria azzal az elsőfokú bírósági állásponttal, hogy a perbeli esetben a felperesnek tételesen kellett bizonyítania az egyes árucikkekre vonatkozóan és miután a felperes nem teljes körűen végezte el az árucikkek párosítását a számlákkal, fényképfelvételekkel, ebből következően a bizonyítás lefolytatására sem kerülhetett sor teljes körben. Így tehát helyes az az elsőfokú bírósági álláspont, hogy csak azon ruhákra fogadta el a tanúk vallomását, amelyekre vonatkozóan a párosítás a felperes részéről megtörtént. Rámutat a Kúria arra is, hogy a felperes számláin nem került feltüntetésre a ruhaneműk azonosítására alkalmas bármilyen jelölés, a számlák többségében általános megjelölést használtak (úgy mint nadrág, ruha, szoknya stb.), ezért csak a felperes tudta a számlákat a ruhákhoz párosítani és fényképfelvételekkel igazolni, hogy egyes számla mely ruhához tartozik.
Nem tévedett a bíróság akkor sem, mikor a felperesnek a 2012. októberi tárgyaláson előterjesztett bizonyítási indítványát a TV társaságok megkeresésére vonatkozóan elutasította, hiszen az alperes a tételes bizonyítással kapcsolatos jogi álláspontját már 2012. májusi beadványában kifejtette, így a felperesnek elegendő idő állt rendelkezésére ahhoz, hogy az ezzel kapcsolatos további bizonyítási indítványát előterjessze. Megjegyzi a Kúria azt is, hogy a bizonyítás nem lehet parttalan, a felperes a hatályon kívül helyező végzés ismeretében pontosan tudta, hogy milyen bizonyításra kötelezett, az eljárás időtartamát is figyelembe véve ennek előterjesztésére elegendő idő állt rendelkezésére. Rámutat a Kúria arra is, hogy a TV-s szerepléseket tartalmazó anyagok beszerzése is csupán azt igazolná, hogy a felperes a beszerzett termékeket fellépéseihez használta és nem azt, amelynek bizonyítására a Legfelsőbb Bíróság végzése felhívta, vagyis, hogy a köznapi életben ezek használatára nem került sor.
A fentiek alapján tehát az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 8. §-ában, illetőleg 141. § (6) bekezdésében foglalt kötelezettségeit, a Legfelsőbb Bíróság végzésében előírt bizonyítási eljárást lefolytatta, és helytállóan foglalt állást a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 3. számú melléklete és a művészeti tevékenységet folytató magánszemély egyes költségéről szóló rendelkezések alkalmazási feltételeiről szóló 39/1997. (XII. 29.) MKM-TM együttes rendelet 4. §-a alapján az elszámolható költségek köréről. Ezzel összefüggésben helytállóan vonta le a fizetendő áfa tekintetében a jogkövetkezményeket és állapította meg, hogy csupán azon számlák vehetők e körben figyelembe, amelyek 100%-ban elszámolhatók, tehát a felperes kizárólag a bevételszerző gazdasági tevékenységéhez hasznosította.
Nem tévedett a taxiköltségek el nem számolhatósága tekintetében sem. A Legfelsőbb Bíróság a végzésében egyértelműsítette, hogy a felperesnek itt olyan kimutatással, dokumentációval kell rendelkeznie, amely a taxiszolgáltatást egyértelműen a bevételszerző tevékenységéhez köti. Ilyen kimutatással a felperes nem rendelkezett, az utóbb csatolt 2 db füzet hitelessége pedig nem igazolt. Hangsúlyozni kívánja a Kúria azt, hogy a felperessel szemben e költség elszámolására vonatkozó követelmények nem térhetnek el a más, nem művészeti tevékenységet folytató azon vállalkozókkal szembeni szabályoktól, akik gépkocsihasználatot, taxiszolgáltatást vesznek igénybe. Ezeket oly módon kell dokumentálni, hogy az igénybe vett szolgáltatás célja egyértelműen kötődjön a végzett gazdasági tevékenységhez, e nélkül ugyanis annak bevételszerző tevékenység érdekében való felmerülése nem igazolt.
Kiemeli még a Kúria, hogy a felülvizsgálati eljárásban annak rendkívüli perorvoslati jellegéből is adódóan a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős ítéletet hozó bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Kúria jogi álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék nem sértette meg a Pp. 206. § (1) bekezdését, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelése nem volt megállapítható. Minden egyes költség tekintetében helytállóan foglalt állást értékelve a bizonyítási eljárás során feltárt tényeket, a tanúvallomásokat, és a felperes által benyújtott bizonyítékokat, ésszerű következtetéseket vont le valamennyi, a felperes által beszerzett termékre vonatkozóan.
A Kúria a közigazgatási perek azon sajátosságából kiindulva, hogy a bíróság a keresettel támadott alperesi határozatot megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti és szükséghez képest új eljárás lefolytatását rendeli el, nem fedezett fel az első fokú bíróság eljárásában olyan súlyos eljárási hibát, amely az ítélet hatályon kívül helyezésére okot adhatna. Valóban nem szerencsés az ítélet rendelkező részének a teljes alperesi határozatra történő hatályon kívül helyezése, azonban az elsőfokú bíróság okát adta az ítélet indokolásában, hogy erre miért került sor. Egy olyan perben, ami több évet és több adónemet ölel fel, nehéz számszerűsíteni, hogy az adóhiány mekkora részét érinti, szükségképpen vezet a teljes határozat hatályon kívül helyezésére és új eljárás elrendelésére. Az új eljárásban a bíróság által megadott iránymutatás alapján kell kidolgozni és számszerűsíteni a felperest terhelő adóhiány és az ehhez kapcsolódó jogkövetkezmények mértékét. A perbeli esetben is ezt az eljárást követte az elsőfokú bíróság, mikor a teljes alperesi határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és részletesen indokolta ítéletében, hogy mely tételek vonatkozásában kell az újraszámolást az adóhatóságnak megtennie. Az ítéletből azonban kitűnik, hogy a felperes nem teljes egészében lett pernyertes, a pernyertesség-pervesztesség arányát az elsőfokú bíróság nevesítette, miután úgy rendelkezett, hogy mindegyik fél viseli saját költségét [Pp. 81. § (1) bekezdése], illetve a feljegyzett illeték felének megfizetésére kötelezte a felperest. A Kúria is úgy ítélte meg, hogy a felperes – a per részbeni megszüntetésére is figyelemmel – ilyen arányban vált pernyertessé/pervesztessé, így ez a számítási mód – amely kihatott a perköltség megállapítására is – nem sértett jogszabályi előírást.
A mulasztási bírságra vonatkozóan az elsőfokú bíróság ítélete egyértelműen állást foglal, hogy annak ellenére, hogy a felperes pernyertessége a kereset egy részében fennáll és a határozatok hatályon kívül helyezésre kerülnek, a mulasztási bírság kiszabását miért tartotta indokoltnak. A perbeli esetben nem arról volt szó, hogy a felperes bevallását helytelenül nyújtotta be, hanem bevallási kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget, alapvető adózási kötelezettségét mulasztotta el. (Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 14. § (1) bekezdés c) pont.] Ekként a mulasztási bírság kiszabása jogszerű volt az alperes részéről, a felperes magatartását nem mentheti ki azzal, hogy szakembert, könyvelőt alkalmazott. Ez az adóhatóság és a felperes jogviszonyában nem értékelhető tény, nem mentesítheti a felperest a mulasztási bírság megfizetése alól.
(Kúria Kfv. I. 35.819/2012.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás