• Tartalom

167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet

167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet és ahhoz kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról1

2014.07.18.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

a 2. § tekintetében az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 94. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:

1. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról szóló 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet módosítása

1. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról szóló 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A belügyminiszter a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (3) és (3a) bekezdése szerinti honosítási eljárással és az 5. §-a szerinti visszahonosítási eljárással, a magyar állampolgárság kérelemre történő igazolásával összefüggésben a Hivatal felett gyakorolt, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés c) és e)–h) pontjában meghatározott hatáskörét a miniszterelnök általános helyettesével együttműködve látja el.”

2. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról szóló 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet 5. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A Kormány központi anyakönyvi szervként a Hivatalt jelöli ki.”

3. § A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról szóló 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésében az „a belügyminisztert, a közigazgatási és igazságügyi minisztert, valamint a miniszterelnök általános helyettesét” szövegrész helyébe az „a belügyminisztert és a miniszterelnök általános helyettesét” szöveg lép.

4. § Hatályát veszti a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalról szóló 162/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet 2. § (2)–(4) bekezdése, 4. § (2) bekezdése és 6. § (3) bekezdése.

2. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosítása

5. § A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az „Az MVH eljárása” alcíme a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § Az MVH hatáskörébe tartozó eljárásban másodfokon – ha törvény másként nem rendelkezik – az agrárpolitikáért felelős miniszter jár el.”

6. § (1) Hatályát veszti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdésében az „– a 2. § a) pontjában foglaltak kivételével –” szövegrész.

(2) Hatályát veszti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése, 2. §-a, 6. § (2) és (3) bekezdése és 6/A. § (2) bekezdése.

3. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

7. § A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítja.”

8. § A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet

a) 4. § (1) és (2) bekezdésében, 8. §-ában, 11. § (2) és (3) bekezdésében, 16. § (3) bekezdésében, 35. § (1) bekezdés a) pontjában az „az államtitkár” szövegrész helyébe az „a miniszter” szöveg,

b) 16. § (3) bekezdésében az „az államtitkárnak” szövegrész helyébe az „a miniszternek” szöveg,

c) 35. § (1) bekezdés c) pontjában az „az államtitkár” szövegrészek helyébe az „a miniszter” szöveg

lép.

4. A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet módosítása

9. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. §-a a következő 13a. ponttal egészül ki:

[A Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) a Kormány]

„13a. postaügyért,”

(felelős tagja.)

10. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(A miniszter a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége keretében a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása tekintetében)

e) felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat.”

11. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A miniszter az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében e rendeletben meghatározott kivétellel előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat.”

12. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 3. alcíme a következő 19/A. §-sal egészül ki:

19/A. § A miniszter a postaügyért való felelőssége keretében előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat.”

13. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 28. § (2) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki:

(A miniszter a helyi önkormányzatokért való felelőssége keretében)

g) az önkormányzati érdekszövetségek javaslatának kikérését követően a 9. § (2) bekezdés c) pontjának figyelembevételével kijelöli az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyar delegációjának tagjait.”

14. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 47. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

47. § A miniszter a vízvédelemért való felelőssége keretében
a) előkészíti a felszíni vizek védelmére, a felszín alatti vizek védelmére, a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelmére, a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtőterületük kijelölésére, valamint a vizek minőségi védelmét szolgáló gazdasági szabályozó eszközökre vonatkozó jogszabályokat,
b) közreműködik a vizet mint környezeti elemet érintő környezetvédelmi szabályozás előkészítésében és azok végrehajtásában,
c) irányítja a vízvédelemmel kapcsolatos két- és többoldalú nemzetközi egyezményekből eredő feladatok végrehajtását.”

15. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 73. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A miniszter a környezetvédelemért való felelőssége keretében előkészíti)

e) a környezeti kármentesítésre,”

(vonatkozó jogszabályokat.)

16. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 82. § (8) bekezdés c) pont ce) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A miniszter az igazságügyért való felelőssége keretében

összehangolja az Európai Unió jogának való megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet, ennek keretében)

ce) – a Kormány eljárás tárgya szerint felelős tagjával együttműködve – ellátja a Kormány képviseletét az Európai Unió jogának megsértése miatt indult eljárásoknak az Európai Unió Bírósága előtti eljárást megelőző szakaszaiban (ideértve a kötelezettségszegési eljárás megindítása előtti szakaszban az Európai Bizottsággal történő egyeztetést is), koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti és benyújtja a beadványokat,”

17. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 87. § (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

(A miniszter az európai integrációs ügyekért való felelőssége keretében felel az Európai Unió politikáiból eredő és az európai uniós tagsághoz kapcsolódó kormányzati feladatok tárcaközi összehangolásáért, ennek keretében)

d) ellátja a belső piaci koordinációval kapcsolatos feladatokat.”

18. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 15. alcíme a következő 136. §-sal egészül ki:

136. § A Ksztv. 34. § (4) bekezdésétől és 35. § (5) bekezdésétől eltérően az e rendelet alapján más miniszterhez átkerülő feladat- és hatáskör tekintetében a Ksztv. 34. § (4) bekezdése és 35. § (5) bekezdése szerinti jogutódlás időpontjának 2014. augusztus 1-jét kell tekinteni azzal, hogy az e rendelet hatálybalépése és 2014. augusztus 1-je közötti időben a feladatellátásra és a hatáskör gyakorlására az e rendeletben meghatározott miniszter jogosult. A munkáltató személyében ezzel összefüggésben bekövetkező változással érintett kormánytisztviselő részére az e rendelet hatálybalépése és 2014. augusztus 1-je közötti időre kifizetendő illetmény és egyéb járandósága nem lehet alacsonyabb a számára az e rendelet hatálybalépését megelőzően megállapított illetménye és egyéb járandósága összegénél.”

19. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

20. § A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 82. § (3) bekezdés b) pontjában a „szerkesztőbizottságának tagjait és felelős szerkesztőjét” szövegrész helyébe a „felelős szerkesztőjét és annak helyetteseit” szöveg lép.

21. § (1) Hatályát veszti a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 71. § (1) bekezdésében az „és támogatására” szövegrész.

(2) Hatályát veszti a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 82. § (8) bekezdés b) pontja, 109. § 12. és 15. pontja, 121. §-a és 16. alcím címe.

5. Záró rendelkezések

22. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 2. § az egyes törvényeknek a belügyminiszter feladat- és hatáskörével összefüggő módosításáról szóló 2014. évi XXX. törvény hatálybalépésének a napján lép hatályba.2

1. melléklet a 167/2014. (VII. 17.) Korm. rendelethez

1.    A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet A) pontjába foglalt táblázat a következő 9–11. sorral egészül ki:

 

(A

B

1

A központi államigazgatási szerv neve

A miniszter hatásköre)

9

Nemzetstratégiai Kutatóintézet

irányítás

10

Nemzeti Örökség Intézete

irányítás

11

Magyar Nyelvstratégiai Intézet

irányítás

2.    Hatályát veszti a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet
B) pontjába
foglalt táblázat 9. sora.
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2014. július 19. napjával.

2

A törvény hatálybalépésének időpontja 2014. július 18.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére