• Tartalom

1702/2014. (XII. 3.) Korm. határozat

1702/2014. (XII. 3.) Korm. határozat

a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív programhoz tartozó megyék megyei önkormányzatai és a megyei jogú városok önkormányzatai tervezési jogkörébe utalt források megoszlásáról1

2016.11.08.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP) területi szempontú operatív programként előre meghatározott forráskeret alapján elsődlegesen gazdaságfejlesztési céllal, gazdaság- és településfejlesztési beavatkozásokat tartalmazzon,

2. egyetért azzal, hogy a TOP keretein belül meghatározott források tervezése integrált területi programok kialakításával a következő területi szinteken valósuljon meg:

a) megyei szint,

b) megyei jogú város szintje,

3. egyetért azzal, hogy a TOP és az integrált területi programok keretében folyó tervezés során figyelembe kell venni:

a) a kohéziós politikai kereteket,

b) a Partnerségi Megállapodást,

c) a megye területfejlesztési koncepciójának és programjának fejlesztési irányait,

d) a megyei jogú város integrált településfejlesztési stratégiájának fejlesztési irányait,

4. egyetért azzal, hogy a 2. pontban meghatározott integrált területi programok az 1. mellékletben meghatározott indikatív forráskeretek alapulvételével készüljenek el,

5. egyetért azzal, hogy a 2. pont a) alpontja szerinti tervezési feladatokat a megyei önkormányzat

a) az 1. és a 3. pontban meghatározott keret és szempontrendszer figyelembevételével,

b)2 a megye közigazgatási területének a megyei jogú város közigazgatási területén kívüli részére – a megyei jogú város önkormányzatának egyetértése esetén a megyei jogú város közigazgatási területére is – vonatkozóan,

c) az érintett települési önkormányzatok bevonásával

végezze el,

6. egyetért azzal, hogy a 2. pont b) alpontja szerinti tervezési feladatokat a megyei jogú város önkormányzata az 1. és 3. pontban meghatározott keret és szempontrendszer figyelembevételével, valamint fenntartható városfejlesztési céllal végezze el,

7. egyetért azzal, hogy a TOP keretében folyó tervezést a megyei önkormányzatok hangolják össze,

8. egyetért azzal, hogy a 2. pont szerinti tervezési feladatok elvégzése során

a) a megyei önkormányzatok az 1. mellékletben meghatározott indikatív forráskeretek legfeljebb 67,23%-át,

b) a megyei jogú városok önkormányzatai az 1. mellékletben meghatározott indikatív forráskeretek legfeljebb 32,77%-át

vegyék figyelembe,

9. egyetért azzal, hogy az 5. pont szerinti tervezési feladat alapjául szolgáló indikatív forráskeret 798,68 milliárd forint legyen a 2. mellékletben meghatározott megoszlás szerint,

10. egyetért azzal, hogy a 6. pont szerinti tervezési feladat alapjául szolgáló indikatív forráskeret 387,02 milliárd forint legyen a 3. mellékletben meghatározott megoszlás szerint,

11. egyetért azzal, hogy helyi szinten 43,44 milliárd forint kerüljön biztosításra közösségvezérelt helyi fejlesztésekre,

12. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1–11. pontban foglaltakat a TOP kidolgozása és az Európai Bizottsággal való megtárgyalása során vegye alapul,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

13.3

1. melléklet az 1702/2014. (XII. 3.) Korm. határozathoz

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program indikatív forrásmegoszlása tematikus célonként
és finanszírozási alaponként a közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések forrásai nélkül
(310,1 Ft/Euró árfolyamon számítva)

 

A

B

C

D

E

1.

Tematikus célkitűzés

Finanszírozó alap

Európai Uniós támogatás (Mrd Ft)

Hazai társfinanszírozás (Mrd Ft)

Európai Uniós támogatás hazai társfinanszírozással együtt (Mrd Ft)

2.

8 – a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás támogatása

Európai Regionális Fejlesztési Alap

377,3

66,6

443,9

3.

6 – a környezet megóvása és védelme és az erőforrás-felhasználás hatékonyságának előmozdítása

Európai Regionális Fejlesztési Alap

186,8

33,0

219,8

4.

4 – az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás támogatása minden ágazatban

Európai Regionális Fejlesztési Alap

252,2

44,5

296,7

5.

9 – a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem

Európai Regionális Fejlesztési Alap

78,1

13,8

91,9

6.

8 – a fenntartható és minőségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás támogatása

Európai Szociális Alap

83,8

14,8

98,6

7.

9 – a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem

Európai Szociális Alap

29,6

5,2

34,8

8.

Összesen

 

1007,8

177,9

1185,7

2. melléklet az 1702/2014. (XII. 3.) Korm. határozathoz

A megyei önkormányzatok tervezési jogkörében készülő megyei szintű fejlesztési programok forrásainak indikatív, megyénkénti megoszlása (310,1 Ft/Euró árfolyamon számítva)

 

 

A

B

 

1.

Megye

Európai Uniós támogatás hazai társfinanszírozással együtt
(Mrd Ft)

 

2.

Bács-Kiskun

63,23

 

3.

Baranya

38,02

 

4.

Békés

57,94

 

5.

Borsod-Abaúj-Zemplén

93,05

 

6.

Csongrád

29,19

 

7.

Fejér

32,10

 

8.

Győr-Moson-Sopron

23,35

 

9.

Hajdú-Bihar

49,62

 

10.

Heves

41,69

 

11.

Jász-Nagykun-Szolnok

53,78

 

12.

Komárom-Esztergom

25,94

 

13.

Nógrád

41,13

 

14.

Somogy

43,45

 

15.

Szabolcs-Szatmár-Bereg

89,28

 

16.

Tolna

27,55

 

17.

Vas

21,14

 

18.

Veszprém

45,17

 

19.

Zala

23,05

 

20.

Összesen

798,68

3. melléklet az 1702/2014. (XII. 3.) Korm. határozathoz

A megyei jogú városok önkormányzatai közvetlen tervezési jogkörében készülő fejlesztési programok forrásainak indikatív, megyei jogú városok közötti megoszlása (310,1 Ft/Euró árfolyamon számítva)

 

 

A

B

 

1.

Megyei jogú város

Európai Uniós támogatás hazai társfinanszírozással együtt
(Mrd Ft)

 

2.

Békéscsaba

13,23

 

3.

Debrecen

43,32

 

4.

Dunaújváros

7,43

 

5.

Eger

11,08

 

6.

Győr

21,60

 

7.

Hódmezővásárhely

9,84

 

8.

Kaposvár

14,75

 

9.

Kecskemét

23,11

 

10.

Miskolc

35,26

 

11.

Nagykanizsa

7,94

 

12.

Nyíregyháza

24,63

 

13.

Pécs

31,40

 

14.

Salgótarján

9,20

 

15.

Sopron

10,81

 

16.

Szeged

33,87

 

17.

Székesfehérvár

17,06

 

18.

Szekszárd

6,86

 

19.

Szolnok

15,19

 

20.

Szombathely

14,53

 

21.

Tatabánya

13,17

 

22.

Veszprém

11,54

 

23.

Zalaegerszeg

11,20

 

24.

Összesen

387,02

1

A határozatot az 1829/2018. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont 2.316. alpontja visszavonta 2018. december 28. napjával.

2

Az 5. pont b) alpontja az 1612/2016. (XI. 8.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 13. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére