• Tartalom

1710/2014. (XII. 5.) Korm. határozat

1710/2014. (XII. 5.) Korm. határozat

az igazságügyi politikáról

2014.12.06.

1. A Kormány – összhangban azon alapvető értékkel, hogy a magyar állam és nemzet alkotmányos hagyományai önálló európai értéket képviselnek, amelyek alkotmányos identitásunk kifejezéseként az Alaptörvény szabály- és értékrendszerében öltenek testet, valamint, hogy Magyarország, mint jogállam jogrendszere alakításában figyelemmel van nemzetközi és Európai Uniós tagságából fakadó kötelezettségeire is –, egyetért azzal, hogy a Kormány igazságügyi politikája a jövőben is az alábbi célok és területek mentén érvényesüljön:

a) az alapjogok érvényre juttatása terén figyelembe kell venni, hogy az egyéni és a közösségi érdekek (szabadság és felelősség) összhangban álljanak,

b) a jogszabályok előkészítése során az alkotmányosság elve érvényesüljön,

c) a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősödjön,

d) az Alaptörvényben meghatározott tisztességes eljárás követelménye ne csak az eljárás tisztességére, nyilvánosságára és ésszerű határidejére vonatkozzon, hanem abból a döntés tisztességére vonatkozó elvárás megkérdőjelezhetetlen legyen,

e) szükséges a jogászképzés színvonalának emelése, a jogászi hivatás védelme és a jogászi identitástudat növelése,

f) erősíteni kell az európai együttműködés keretén belül a nemzeti érdek hatékony képviseletét,

g) elő kell segíteni az igazságügyi szervezetrendszerrel történő hatékony közreműködést és a velük történő kapcsolattartás folyamatos biztosítását.

2. A Kormány felhívja az igazságügyi minisztert, hogy az 1. pontban meghatározott szempontokat figyelembe véve érvényesítse a Kormány igazságügyi politikáját.

Felelős: igazságügyi miniszter

Határidő: folyamatos

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére