PÜ BH 2014/181
PÜ BH 2014/181
2014.06.01.
I. A házastársi tartásra való rászorultságot a jogosultnak, a rászorultsággal kapcsolatban a jogosult önhibáját viszont a kötelezettnek kell bizonyítania.
II. Az önhiba szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a munkaügyi központ nyilvántartásában általában milyen munkalehetőségek állnak rendelkezésre, hanem annak, hogy a jogosult korlátozott munkaképességére tekintettel ajánlottak-e fel számára munkalehetőséget és azt milyen okból nem fogadta el [1952. évi IV. tv. (Csjt.) 21. §, Pp. 164. §].
[1] A jogerős ítéletben foglalt és a felülvizsgálati kérelemben támadott ítéleti rendelkezés körében releváns tényállás szerint a peres felek 1993. május 15-én kötöttek házasságot, melyből 1994. november 1-jén B. utónevű gyermekük született. A felek életközössége véglegesen 2009. május 28-án szakadt meg, amikor az I. rendű alperes az utolsó közös lakásból elköltözött.
[2] Az I. rendű alperes 2009 júniusában írásbeli nyilatkozatot tett a felperes felé, melyben részletezte az életközösség megszakadásakori vagyonukat, gyermektartásdíjként 30 000 Ft, házastársi tartásdíjként 20 000 forint megfizetésére vállalt kötelezettséget.
[3] Az I. rendű alperes 2009. július hó 3-án értesült arról, hogy a felperes külső kapcsolatot létesített, ezt követően az általa tett írásbeli nyilatkozatban foglaltakat nem tartotta kötelezőnek magára nézve.
[4] A felperes 2011 szeptemberéig a felek utolsó közös lakásában lakott közös kiskorú gyermekükkel együtt, aki az életközösség megszakadásakor általános iskolai, azóta szakközépiskolai tanuló. Az utolsó közös lakás új építésű ingatlan, 115 négyzetméteres, központi fűtéses, összkomfortos, három szoba, nappali, konyha, étkező helyiségekből áll.
[5] A felperes 24 éve áll inzulinfüggő cukorbetegségével gyógykezelés alatt, az utóbbi években szövődmények alakultak ki nála. 1996-ban 67%-os rokkanttá nyilvánították, 1997. november 2-tól 36 000 forint ellátásban részesült, 2009. június hótól rokkantnyugdíja 41 520 forintra nőtt. 2009. szeptember hó 1-jén 54%-ra csökkentették rokkantságát, mely alapján havi 38 765 forintos rehabilitációs ellátásra volt jogosult 2011 augusztusáig. 2011. szeptember hó 1. napjától ellátásban nem részesül.
[6] A felperes 1998 óta pszichiátriai betegségben, 2005 óta magasvérnyomás- és szívbetegségben is szenved. Betegségei havi rendszerességgel szakorvosi kontrollt, rendszeres gyógyszerszedést és fizikoterápiás kezelést tesznek szükségessé.
[7] A felperes nem alkalmas balesetveszélyes, nehéz, közepesen nehéz fizikai munka végzésére, légutakat irritáló levegőjű, és olyan munkaterületen való tevékenységre, amely az inzulin kulturált beadását nem teszi lehetővé. Nem zárható ki a napi 8 órás munkavégzés sem, de inkább napi 4 órás, rehabilitációs foglalkoztatása jöhet szóba. A betegségei életminőségét, mindennapi tevékenységét közepes mértékben korlátozzák.
[8] A felperesnek 2010-ben az ingatlan fenntartásával kapcsolatban 12 610 forint villany-, 10 600 forint vízdíj, 35 000 forint gázdíj, 7250 forint UPC-szolgáltatás és havi 2330 forint építményadó kiadásai merültek fel. A házastársi vagyonközösség részét képező, birtokában levő Honda fenntartási költségei havonta 10 000 forintot tettek ki. A felperes gyógyszer-ki--a-dásai havonta 5000-7000 forint között mozogtak. A 2010-es évben a gyermekkel kapcsolatos kiadások elérték a 30 000 forintot. Ezen túlmenően gyógyszerkiadásai további 13 000 forintba és szemüvegével kapcsolatos kiadásai havi 4500 forintba kerültek.
[9] A felperes a házastársi közös vagyon megosztása során neki jutó összegből megvásárolta a jelenlegi lakcímét képező 1 + 1 szobás ingatlant, 11,5 millió forintért. Ebből kifizette tartozásait és 260 000 forint készpénze maradt. Az ingatlan egy 62 négyzetméteres, távfűtéses, összkomfortos, átlagos állapotú, a rendeltetésszerű használati tárgyakkal berendezett lakás, melyben a felperes élettársi kapcsolatban él T. Z.-vel és közösen nevelik a felperes és az I. rendű alperes kiskorú gyermekét. Az élettárs az életközösség megszűnése óta rendszeres pénzügyi és természetbeni támogatást nyújt a felperes és a kiskorú gyermek részére.
[10] A felperesnek 2011 folyamán az ingatlannal kapcsolatos rezsiköltsége 54 355 forintot, gyógyszerköltsége havi 5000 forintot tett ki. A házastársi közös vagyon megosztása során tulajdonába került Honda típusú személygépkocsival kapcsolatban felmerülő költségei havi szinten 10 000–20 000 forint között, éves szinten további kb. 25 000 forint között mozognak. A háztartás költségeiként az élelmiszer 30 000 forintba, a gyermek bérlete 3500 forintba, élelmezése 15 000 forintba, arckezelése 3000 forintba, gyógyszerei 1000 forintba kerülnek havonta, további kiadásai (fodrász, tisztálkodószerek, fogszabályozás, ruházkodás) havi szinten elérik a 10 000–20 000 Ft-ot.
[11] A felperes munkaviszonnyal nem rendelkezik, a munkaügyi központnál 2012 októberétől regisztrált. 2011. szeptember 1-jétől rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik.
[12] Az I. rendű alperes az életközösség megszakadását követően szüleihez költözött. Postaforgalmi szakközépiskolát végzett, de szakmájában csak 1990-ig dolgozott. 1990-től 2005-ig egyéni vállalkozóként külföldi márkás cipők és ruhaneműk árusításával foglalkozott, majd 2005-ben, egyéni vállalkozói tevékenységének megszűnését követően, 2012 februárjáig használt cikkek árusítását végezte az ún. „Zsibogón”, melyből származó jövedelme havi 60 000 forint volt.
[13] Az I. rendű alperes 2005 és 2012. február 16. között a munkaügyi központnál regisztrálva nem volt, 2012. február 16-tól álláskeresőként tartják nyilván, de ellátásban nem részesül.
[14] 2012. április 17-én jelenlegi társával megalapította az E. T. Kft.-t, melyben az I. rendű alperes 40%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik. E cég üzlethelyiségét bérlik, melynek havi bérleti díja 162 000 forint. A 3 000 000 forint törzstőkével rendelkező kft. megalapításához az I. rendű alperes jelenlegi társával a tőkebetéten kívül 95 000 forint egyéb költséget, 150 000 forint üzletberendezést és 2 500 000 forintos árukészletet biztosított, a helyiség átalakítása pedig 95 000 forintba került. Az I. rendű alperes kezdetben bruttó 108 000 forintos (nettó 70 240 forint), majd 4 órában 49 140 forintos jövedelemmel rendelkezett a céggel kötött munkaszerződés alapján.
[15] Az I. rendű alperes a cégben eladóként és árubeszerzőként tevékenykedik, a házastársi vagyonközösségből az elköltözését követően 1 600 000 forintért értékesítette az általa elvitt 4 db autót, megtartotta a 800 000 forint értékű árukészletet, valamint 100 000 forintot és 225 eurót. A részbeni közös megtakarításokat édesapja nevére tette be, de a tőkét változatlanul az I. rendű alperes kezelte.
[16] Az I. rendű alperesnek életvitelével kapcsolatban havonta kb. 50 000-70 000 forintos kiadásai voltak és szüleinek a rezsi- és háztartási költségeihez is hozzájárult. 2010-ben az I. rendű alperesnek 1 000 000-2 000 000 forint saját tőkéje volt.
[17] Az I. rendű alperes a házastársi közös vagyon megosztását követően 7,1 millió forintért vásárolt meg egy 54 négyzetméteres, távfűtéses, egy szoba, nappali, konyha, étkezős, fürdőszobás, WC, előszoba helyiségekből álló rendeltetésszerűen berendezett ingatlant, amelyet 1 000 000 forintért felújított és vásárolt hozzá egy garázst. A neki jutó személygépkocsit 2 500 000 forintért értékesítette. Az ingatlannal felmerülő rezsiköltségei 30 591 forintot tesznek ki, ezen túlmenően 6 395 forint egészségbiztosítási járulékot, 14 400 forint piaci bérleti díjat, 15 000 forint gyermektartásdíjat fizet, összkiadásai elérik a 75 000 forintot. Jelenleg az E. T. Kft. eladó, árubeszerző alkalmazottja és egyben cégtulajdonosa, 49 140 forint bruttó jövedelemmel rendelkezik.
[18] A felperes kereseti kérelmében – többek között – az alperes havi 10 000 forint összegű házastársi tartásdíj megfizetésére kötelezését kérte 2009. július hó 1. napjától kezdődően.
[19] Az I. rendű alperes – többek között – a házastársi tartásdíj iránti igény jogalapját, összegszerűségét vitatva, annak elutasítását kérte.
[20] Az elsőfokú bíróság ítéletében a peres felek házasságát felbontotta, a kiskorú gyermeket a felperesnél helyezte el, az alperest gyermektartásdíj, valamint 2009. június hó 1. napjától kezdődően havi 5000 forint házastársi tartásdíj megfizetésére kötelezte.
[21] A házastársi tartásdíj hátralék összegét 2009. június 1. napjától 2012. július hó 1. napjáig terjedő időszakban 215 000 forintban határozta meg, melynek megfizetésére részletfizetést engedélyezett.
[22] Az ítélet ellen a felperes – többek között – a házastársi tartásdíj felemelése iránt nyújtott be fellebbezést, míg az I. rendű alperes a házastársi tartásdíj iránti kereset elutasítása érdekében fellebbezett.
[23] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a házastársi tartásdíj megállapítására irányuló rendelkezését megváltoztatta és a felperes házastársi tartásdíj megállapítására irányuló keresetét eluta-sította.
[24] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítéletnek a házastársi tartásdíj iránti kereset elutasítására vonatkozó rendelkezése hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítéletnek a házastársi tartásdíj megállapítására vonatkozó rendelkezésének a részbeni megváltoztatását kérte oly módon, hogy a Kúria annak mértékét 10 000 forintra emelje fel.
[25] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
[26] A felülvizsgálati kérelem alapos az alábbiak szerint:
[27] A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdéséből következően a házasság felbontása után a házastársi tartás – peres úton – csak három feltétel együttes fennállása esetén érvényesíthető eredményesen, ezek:
– a tartásra önhibán kívül eső rászorultság,
– a házasság fennállása alatt tanúsított magatartás miatti érdemtelenség hiánya,
– a kötelezett teljesítőképessége legalább olyan mértékben, hogy a megítélt tartás az őt és a tartásra a házastársat megelőzően vagy vele egy sorban jogosultak megélhetését ne veszélyeztesse.
[28] Az első feltétel a jogosult oldalán jelentkezik, annak meglétét tehát neki kell bizonyítania a jogosultságot keletkeztető objektív körülmények vonatkozásában. A jogosult önhibája, tartásra való érdemtelensége, valamint a kötelezett teljesítőképességének a hiánya a kötelezett mentesülését eredményezheti, ezeknek a körülményeknek a bizonyítása az ő érdekkörébe tartozik, ezért a kötelezettet terheli.
[29] A fentiek tehát azt jelentik, hogy a bizonyítási teher szempontjából éles különbséget kell tenni az önhiba és a rászorultság bizonyítása között.
[30] 1. A házastárs tartásra való rászorultságának kérdése
A rászorultság olyan objektív tény, ami azt jelenti, hogy a tartást igénylőnek nincs olyan jövedelme, keresete, vagy egyéb olyan vagyoni lehetősége, melyből a saját megélhetését teljesen vagy részben biztosítani tudja. A rászorultságot keletkeztető leggyakoribb ok a betegség, mely teljes vagy részleges munkaképtelenséggel jár.
[31] A betegség munkaképességre való kihatását, illetve annak mértékét orvosi vélemény alapján lehet meghatározni, többek között a perben kirendelt szakértői vélemény beszerzésével. A részleges munkaképesség-csökkenés esetén az orvosi vélemény kitér arra, hogy a tartásra szoruló személy korlátozott munkavégzési képességét milyen körben tudja hasznosítani, ehhez képest kell megítélni, hogy az igénylőtől – körülményeire és képességeire tekintettel – milyen részvétel várható el a munkaerőpiacon, továbbá azt is, hogy a beteg volt házastársra nézve a helyi viszonyok között, a szóba jöhető munkalehetőségek betöltése nem jár-e aránytalan erőfeszítéssel. Ezeknek a tényezőknek a beható és feltáró vizsgálata elengedhetetlen a rászorultság, valamint annak mértéke tárgyában hozandó döntés kialakításában. Erre az elvre épül a követ-kezetes ítélkezési gyakorlat is (BH 1979.155., BH 1973.298., BH 2001.577.).
[32] A peradatokból megállapíthatóan a felperes eleget tett a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt bizonyítási teher szabályai alapján a bizonyítási kötelezettségének, és a perben felkért szakértői vélemény alapján megállapítható, hogy a felperes balesetveszélyes munkakörben nem foglalkoztatható, csak olyan munkahelyen végezhet munkát, ahol az inzulin kulturált beadására lehetőség van, ahol légutakat irritáló munkahelyi körülmények nem állnak fenn, és bár nem kizárt a 8 órás foglalkoztatása, közepesen csökkent, korlátozott munkavégzési képességére tekintettel, inkább 4 órás munkakör betöltésére alkalmas.
[33] 2. Önhiba
Az objektív rászorultság önmagában a tartási igény megalapozottságához nem elegendő. A törvény szövegéből következik, hogy a rászorultságnak a tartást igénylő hibáján kívül kell fennállnia, így az önhiba a rászorultság körében szubjektív tényezőként vizsgálandó.
[34] Az önhiba a felelősségnek a felróhatóságot el nem érő foka: a jogos és a jogellenes magatartások között foglal helyet. E magatartás megvalósulását a jog nem tekinti jogellenesnek, de nem biztosítja azt a védelmet, amit a jogos magatartásokhoz fűz. Önhiba esetén tehát a jog arra a passzív álláspontra helyezkedik, hogy az az által előállott hátrány viselését az ilyen magatartást tanúsító személyre hárítja, illetve az ilyen hátrány viselése alól őt nem mentesíti.
[35] Az például, ha a tartást igénylő a hasznosítható vagyonával nem úgy rendelkezik, hogy az a megélhetését biztosítsa, vagy az állapotához képest nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy önálló jövedelemhez jusson, nem felróható magatartás, de a jogosult önhibájaként értékelendő, ami a tartás igényét megalapozatlanná fogja tenni. (Amennyiben tehát a felperes azokat a szükséges lépéseket elmulasztja, amelyek az önálló jövedelemhez való jutáshoz szükségesek, ezek az ő hibájaként jönnek figyelembe és annak következményeit az alperes valóban nem köteles viselni).
[36] Az önhiba azonban mindig a konkrét eset körülményeihez igazodva, a felekkel szemben érvényesülő elvárások megvalósulásához viszonyítva, de mindkét fél méltányos szempontjait figyelembe véve képezheti a jogi értékelés alapját.
[37] A fentiekből az következik, hogy jelen esetben valóban nem elegendő önmagában csak annak a vizsgálata, hogy a felperes ellátatlan maradt 2011 novemberét követően, jövedelemmel nem rendelkezik és hogy betegségénél fogva a munkanélküliség növekedésével, a foglalkoztatottság lehetőségeinek jelentős visszaszorulása mellett általában a részmunkaidőben való foglalkoztatottságban történő elhelyezkedésre bármilyen jövedelemszerző tevékenység végzésére gyakorlatilag alig van lehetőség, hanem konkrétan vizsgálni kell, hogy az adott esetben a felperes vonatkozásában az önhiba fennáll-e, neki felróható-e az, hogy a mai köztudottan ismert gazdasági körülmények mellett mennyiben tud munkát vállalni akár teljes, akár rehabilitációs munkakörben és ezért megtesz-e mindent vagy sem.
[38] A fentiek alapján e körben a bizonyítási teher az I. rendű alperesre hárul, vagyis neki kell kétséget kizáróan bizonyítania azt, hogy önhiba áll fenn, amely a kötelezett mentesülését eredményezheti a tartásdíj-fizetési kötelezettség alól. A bizonyítatlanság következményeit a jogosultra nem háríthatja át.
[39] Nem helytálló a felperes felülvizsgálati kérelemben tett azon hivatkozása, hogy a közepesen korlátozott munkavégzésre való utalást a másodfokú bíróság a kiegészített bizonyítási eljárás keretében a munkaügyi központ megkeresésében nem tüntette fel. Hivatkozása helytálló viszont annyiban, hogy a munkaügyi központ válasza nem tekinthető teljes körűnek az ügy megnyugtató elbírálása szempontjából.
[40] A munkaügyi központ válasza ugyanis kizárólag arra terjed ki, hogy általában milyen álláslehetőségek állnak rendelkezésre a munkaügyi központ nyilvántartásában, és nem tér ki arra, hogy a potenciális álláslehetőségek közül, a felperesre érvényes korlátozásokra tekintettel milyen munkalehetőségek vannak, részére a munkaügyi központ ajánlott-e fel munkalehetőséget és a felajánlott munkalehetőséget a felperes önhibájából nem fogadta el.
[41] Önmagában az a körülmény, hogy a felperes csak 2012. október 31. napjától kezdődően szerepel a munkaügyi kirendeltségénél mint álláskeresőként nyilvántartott, de álláskeresési ellátásra nem jogosult személy, még nem jelenti azt, hogy a felperes önhibájából, neki felróható módon nem tett eleget az életközösség megszakadásától a munkaügyi központban való regisztrálásáig terjedő időben azon kötelezettségének, hogy megélhetését biztosítsa, és állapotához képest mindent megtegyen annak érdekében, hogy önálló jövedelemhez jusson.
[42] E körben ugyanis helyesen értékelte az elsőfokú bíróság a perben feltárt adatokat, melyekből megállapítható, hogy a felperes nem rendelkezik szakképzettséggel, évtizedeken keresztül háztartásbeli volt, az I. rendű alperessel közös kiskorú gyermeket nevelte, rokkantnyugdíja mellett tevékenyen részt vett az I. rendű alperessel közös vállalkozásban és az életközösség megszakadása után a korábbi effektív munkavégzésre irányuló tevékenység végzése számára, az I. rendű alperes magatartása folytán lehetetlenné vált.
[43] Ezt követően kellett önálló egzisztenciát teremtenie, és 43 évesen a munkaerőpiacra lépnie. E peradatokhoz képest kell vizsgálni azt, hogy terhelte-e mulasztás a felperest a megélhetésének biztosítása és önálló jövedelemhez jutása érdekében. Csak ezt követően jut a másodfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy mérlegelje, a felperes rászorultsága a tartásra a felperes önhibáján kívüli, vagy önhibájából adódó magatartására vezethető vissza.
[44] Mivel a másodfokú bíróság eljárása során a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések sérelmével döntött a házastársi tartásdíj iránti kereseti kérelem tárgyában, a Kúria a Pp. 275. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján a jogerős határozatot e részben hatályon kívül helyezte és az ügyben eljáró másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította, figyelemmel arra, hogy a döntéshez szükséges tények jelen peradatokból nem állapíthatók meg.
[45] Az új eljárásban a másodfokú bíróságnak ismételten meg kell keresnie a munkaügyi kirendeltséget és felhívni arra, hogy válaszában térjen ki azokra a körülményekre, hogy a nyilvántartásban szereplő munkalehetőségek közül melyek a felperes speciális munkaképességéhez igazodó lehetőségek, ezekből mely munkalehetőségeket ajánlott fel a felperes részére, és ezek közül a felperes melyiket és miért nem fogadta el.
[46] Ezt követően jut a másodfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy megítélje, az I. rendű alperes eleget tudott-e tenni a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt bizonyítási kötelezettségének. A feltárt peradatok és a bizonyítékok egymással való összevetését, maguk összességében való értékelését követően jut a másodfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy érdemben elbírálható legyen a házastársi tartásdíj iránt előterjesztett kereseti kérelem.
[47] A Kúria megjegyzi, hogy az I. rendű alperesnek az érdemtelenség körében tett előadása nem helytálló, az első- és a másodfokú bíróságok egyaránt vizsgálták az I. rendű alperes által előadott okokat, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt mérlegelési jogkörben eljárva helyesen jutottak azonos következtetésre a tekintetben, hogy a felperes nem érdemtelen a tartásra.
[48] Az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelme hiányában azonban az érdemtelenség kérdése nem lehetett a felülvizsgálati eljárás tárgya.
(Kúria Pfv. II. 20.622/2013.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás