• Tartalom

19/2014. (III. 13.) KIM rendelet

19/2014. (III. 13.) KIM rendelet

a közjegyzői letéttel összefüggő egyes kérdésekről

2018.01.01.

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 38. § h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. Általános szabályok

1. § A rendeletet kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kjnp.) szerinti közjegyzői letéti eljárásra.

2. § (1) A letéti eljárás a letét elfogadását, kezelését (őrzését), kiutalását, illetve az őrzés megszüntetését foglalja magában.

(2) A közjegyző – közjegyzői díjszabásról szóló miniszteri rendeletben megállapított – munkadíját és költségtérítését a letéti eljárást kérelmező (a továbbiakban: letevő) előlegezi és viseli.

3. § (1) A letéti eljárás során letétbe vett pénzt vagy tárgyat a közjegyző, illetve a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) saját vagyonától elkülönítetten köteles kezelni. A közjegyző és a MOKK a letétet nem használhatja, és más őrizetébe csak jogszabályban meghatározott esetben adhatja.

(2) Az egyes pénzletétek elkülönített kezelését a MOKK a saját nyilvántartása útján biztosítja.

(3) A letéti eljárás során a közjegyző és a MOKK közötti kommunikáció elektronikus úton történik.

2. Pénzletét

4. § (1) A letéti eljárást az illetékes közjegyző folytatja le; a pénzletétet a MOKK letéti számlán kezeli.

(2) A pénzletétet a MOKK-nak az eljáró közjegyző által megadott számlaszámú letéti számlájára átutalással kell megfizetni olyan fizetési számláról, amely felett a letevő rendelkezésre jogosult.

(3) A letevő a (2) bekezdésben foglalt jogosultságnak az átutaló pénzforgalmi szolgáltatónál való ellenőrzésére közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan felhatalmazást adhat a közjegyzőnek a letét elfogadása iránti kérelmének előterjesztésével egyidejűleg.

5. § (1) Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni a már benyújtott letéti kérelmet elbíráló közjegyző által megadott ügyszámot.

(2) A MOKK az (1) bekezdés szerinti ügyszám alapján haladéktalanul azonosítja az eljáró közjegyzőt és tájékoztatja a letéti eljárásban a MOKK-hoz megfizetett pénzösszegről és az átutalás adatairól.

(3)1 Ha a letét átutalási adatai alapján nem állapítható meg, hogy az a letevőtől származik, a közjegyző – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kérelmet visszautasítja.

(4)2 Ha a közjegyző a 4. § (3) bekezdése szerinti felhatalmazással rendelkezik, megkeresi az átutaló pénzforgalmi szolgáltatót annak 15 munkanapon belüli közlése iránt, hogy a számla feletti rendelkezésre jogosult-e a letevő. Ha a pénzforgalmi szolgáltató közlése szerint a letevő nem jogosult a számla feletti rendelkezésre, a közjegyző a kérelmet visszautasítja.

6. § (1) Ha a megfizetett pénzösszeghez kapcsolódó letéti eljárás az 5. § (2) bekezdése szerinti eljárással 15 munkanapon belül nem azonosítható be, a MOKK az összeget visszautalja és jegyzőkönyvben rögzíti az eljárást.

(2)3 A közjegyző az 5. § (3) és (4) bekezdés szerinti visszautasító végzést megküldi a MOKK-nak; a MOKK a megfizetett összeget 15 munkanapon belül visszautalja és jegyzőkönyvben rögzíti az eljárást.

(3) Visszautalás esetén a közleményben fel kell tüntetni a visszautalás okát; a visszautalással kapcsolatos költségeket az átutalt összegből a MOKK levonja.

(4) Ha a visszautalás sikertelen, vagy nem lehetséges, mert a pénzösszeg nem átutalás útján került megfizetésre, a MOKK – az eljáró közjegyző értesítését követően – az átutalt vagy befizetett pénzösszeget a letéti számlán tartja. Ha az elévülési időn belül a pénzösszeget átutaló a visszautalást nem kéri, a pénzösszeg a MOKK-ot illeti.

7. § A MOKK letéti számlájára megfizetett eljárási költségek közjegyzőnek történő megfizetése iránt a MOKK az erre irányadó szabályzata szerint, a tárgyhónapot követő hónapban intézkedik.

3. Tárgyletét

8. § (1) A közjegyzői letéti eljárást az illetékes közjegyző folytatja le; a letétbe helyezni kívánt értékpapírt, illetve okiratot (a továbbiakban együtt: tárgy) a közjegyző – a tárgy értéke, illetve őrzéséhez szükséges feltételek rendelkezésre állásának figyelembe vételével meghozott – döntése szerint a közjegyző vagy a MOKK által működtetett közjegyzői levéltár (a továbbiakban: közjegyzői levéltár) kezeli.

(2) A közjegyzői letétbe helyezni kívánt tárgyat a letevő személyesen adja át a közjegyzőnek.

(3) A közjegyző a tárgyletét átvétele előtt tájékoztatja a letevőt a letéti eljárás költségéről, és annak megfizetése, valamint a letétbevétel egyéb feltételeinek fennállása esetén veszi át a tárgyat.

9. § (1) A közjegyzői levéltár a közjegyző – 8. § (1) bekezdése alapján meghozott – döntése esetén gondoskodik a tárgyletét megfelelő kezeléséről.

(2) Ha a tárgyletétet a közjegyzői levéltár kezeli, a tárgyletétet a MOKK szabályzatában meghatározottak szerint veszi át a közjegyzőtől.

10. § Ha a közjegyző arról értesül, hogy a letett tárgyhoz (sorsjegy, nyereménybetétkönyv) – a letétkénti kezelés ideje alatt – nyeremény járult, annak letétbe vételéről gondoskodik. A letétbe nem vehető ingóság-nyeremény esetében a közjegyző intézkedik annak bírósági letétbe helyezése iránt.

11. §4 Ha feltételezhető, hogy a letétbe helyezendő tárgy a védett kulturális javak körébe tartozik, a letét elfogadása iránti kérelemhez mellékelni kell a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági feladatai körében eljáró kulturális örökség védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: kulturális javak hatósága) a tárgy védetté nyilvánításának és – a letétbe helyezés időtartamára – közgyűjteményben való ideiglenes elhelyezésének kérdése tárgyában hozott döntéséről szóló nyilatkozatát.

12. § A tárgynak a 10. és a 11. § szerinti elhelyezése nem érinti a tárgy kiadása vagy megfelelő ellenérték megfizetése iránti igényt.

13. § A közjegyző és a közjegyzői levéltár köteles a letétbe helyezett tárgy állagának megóvásáról gondoskodni és a letevőt minden, a tárgy állagával kapcsolatos lényeges körülményről értesíteni.

4. A pénz- és a tárgyletét elfogadása iránti kérelem

14. § A pénz, illetve a tárgy közjegyzői letétként történő elfogadása iránti kérelmet – az átutalást, illetve az átadást megelőzően – a Kjnp. szerint illetékes közjegyzőnél személyesen kell előterjeszteni.

15. § (1) A közjegyzői letétre irányuló kérelemben fel kell tüntetni:

a) a letétbe helyezés okát

aa) a Ptk. 6:53. § (1) bekezdés valamelyik pontjának megjelölésével és

ab) az alapjául szolgáló jogok és tények ismertetésével (a teljesítendő kötelezettség jogalapja, a teljesítés módja és a teljesítés elmaradása),

b) a letevő nevét (megnevezését) és lakcímét (székhelyét),

c) a jogosult nevét (megnevezését) és lakcímét (székhelyét),

d) a letét

da) összegét (pénzletét) vagy

db) becsült értékét (okirat) vagy névértékét (értékpapír), valamint

e) erre irányuló kikötés esetén a letét kiutalásával kapcsolatos kikötéseket a teljesítendő szolgáltatás igazolási módjának leírásával [Ptk. 6:55. § (4) bekezdés].

(2) A kérelemhez mellékelni kell az (1) bekezdés a) pont ab) alpontjával kapcsolatos állítások alátámasztására szolgáló bizonyítékokat (pl. a jogosult lakcímét igazoló közokirat, tértivevény).

(3) A kérelemben az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adatot

a) nem kell megadni, ha a jogosult személye bizonytalan, vagy

b) jogosulti együttesség esetében valamennyiükre vonatkozóan meg kell adni.

(4) A kérelemben az (1) bekezdés d) pont db) alpontja szerinti adatot a tárgyon szereplő, illetve az abban foglalt jogügyletre vonatkozó adatokkal valószínűsíteni kell úgy, hogy a letét tárgya egyedileg beazonosítható legyen.

5. A letét elfogadása

16. § (1) A közjegyző a kérelmet az elfogadásról szóló záradékkal akkor látja el, ha

a) a letevő a letét költségeit megfizette és

b) a letétet

ab) – ha az tárgyletét – átvette, vagy

bb) – ha az pénzletét – a MOKK letéti számlájára a letevő átutalta és erről a MOKK a közjegyzőt tájékoztatta.

(2) A közjegyző a záradékolás feltételeinek fennállása esetén a letéti kérelmet tárgyletét esetén haladéktalanul, pénzletét esetén a MOKK tájékoztatását követő 5 munkanapon belül látja el záradékkal; továbbá a záradékolt kérelmet haladéktalanul megküldi a letevőnek és a letétet kezelő MOKK-nak, illetve közjegyzői levéltárnak.

17. § A letétbe helyezés – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a letéti kérelem záradékolásával, a pénz MOKK letéti számlára érkezésének, tárgy esetében pedig a tárgy átvételének időpontjára visszaható hatállyal jön létre.

6. A letét kiutalása

18. § (1) A letét kiutalása pénzletét esetén átutalással, tárgyletét esetén kiadással történik.

(2) Ha a jogosult személye és lakcíme (székhelye) ismert, a közjegyző írásban értesíti a közjegyzői letét útján történt teljesítésről és arról, hogy a letét kiutalása iránt kérelmet terjeszthet elő.

19. § A pénz, valamint a tárgy kiadása iránti kérelmet a letétet elfogadó közjegyzőnél lehet előterjeszteni.

20. § A kiutalásról rendelkező határozat meghozatalának feltétele

a) a jogosulti minőség (személyazonosság, képviseleti jogosultság) személyes és

b) a 15. § (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a teljesítendő szolgáltatás megfelelő

igazolása.

21. § (1) A letét kiutalásáról a letéti eljárást lefolytató közjegyző dönt.

(2) A kiutaló határozatnak a következő adatokat is tartalmaznia kell:

a) a letét nyilvántartási tételszáma, a bevételezés időpontjának (év, hó, nap) megjelölésével,

b) a jogosult személy vagy szerv (képviselő) neve (megnevezése), születési ideje, anyja neve, lakcíme (székhelye),

c) a kiutalandó

ca) pénzletét összege és a jogosult fizetési számla száma vagy

cb) tárgyletét 15. § (4) bekezdése szerinti leírása,

d) a kiutalt összeg rendeltetése, illetve a letéti tárgy kiadásának jogcíme.

(3) A kiutaló határozatra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – rá kell vezetni a jogerőre emelkedést tanúsító záradékot.

22. § (1) A közjegyző a kiutaló határozatot a jogerőre emelkedést követő 3 munkanapon belül megküldi a letétet kezelő MOKK-nak, illetve közjegyzői levéltárnak.

(2) A MOKK a kiutaló határozatot megvizsgálja, és ha az a záradékolt kérelem adataival nincs összhangban, erről az esetlegesen szükséges intézkedések megfontolása érdekében a közjegyzőt értesíti. Ha az értesítés alapján indokolt, a közjegyző a kijavításról, illetve kiegészítésről végzéssel határoz.

23. § A 22. § (1) bekezdésben foglaltak szerinti – vagy a 22. § (2) bekezdés szerinti kijavító vagy kiegészítő végzés jogerőre emelkedéséről szóló – értesítést követően a MOKK a kiutalás céljából

a) 5 munkanapon belül intézkedik a pénzletét átutalásáról, illetve

b) a személyesen megjelenő – személyazonosságát az annak igazolására szolgáló okmánnyal igazoló – jogosultnak a tárgyletétet átadja.

24. § (1) A letét kiutalását követően fennmaradó pénzletét vagy tárgyletét (a továbbiakban együtt: maradvány) a letevőt illeti; erről a közjegyző a letevőt – 30 napos határidővel – a jogosult értesítésére irányadó szabályok szerint tájékoztatja és a kiutalásra irányadó szabályok szerint jár el.

(2) Ha a letevő a maradványt a megjelölt határnapot követően az elévülési időn belül nem kéri, illetve nem veszi át, a letét a MOKK-ot illeti.

7. Az őrzés megszüntetésének rendje

25. § A letét őrzésének megszüntetését követően a letét a MOKK-ot illeti.

26. § (1)5 A letét őrzésének megszüntetését követően a 11. §-ban megjelölt tárgyletét végleges elhelyezéséről a kulturális javak hatósága intézkedik.

(2) Az (1) bekezdés alá nem eső tárgyak közül:

a) a közjegyzői levéltárban kell elhelyezni az okiratot,

b) értékesítés, egyéb intézkedés céljából kell átadni

ba) a készpénz-helyettesítő fizetőeszközt és az értékpapírt a kibocsátó vagy az azok kezelésére jogosult szervezetnek,

bb) a zálogjegyet a tevékenység végzésére feljogosított szervezetnek,

bc) egyéb tárgyakat a tárgyak forgalomba hozatalával, feldolgozásával, illetve felvásárlásával foglalkozó, kereskedelmi tevékenység folytatására feljogosított szervezetnek.

(3) A közjegyzői levéltárban elhelyezett okirat 100 év elteltével selejtezhető.

8. Adatkezelés

27. § (1) A közjegyző, a MOKK és a közjegyzői levéltár az e rendeletben meghatározott eljárás során rendelkezésére bocsátott, illetve keletkezett adatokat a kötelem teljesítése céljából a letét kiutalását vagy az őrzés megszüntetését követő 10 évig kezelheti.

(2) A közjegyző, a MOKK és a közjegyzői levéltár az e rendeletben meghatározott eljárás során rendelkezésére bocsátott, illetve keletkezett adatokról a letevőn kívül más személy kérelmére vagy megkeresésére felvilágosítást csak akkor adhat, ha a bíróság, bírósági végrehajtó, büntetőügyben eljáró nyomozó hatóság és ügyészség, nemperes eljárást lefolytató közjegyző vagy közigazgatási szerv törvényben meghatározott feladatainak teljesítéséhez, illetve a felvilágosítást kérő személynek törvényben biztosított jogai gyakorlásához szükséges. A törvényes jogcímet valószínűsíteni kell.

(3) Ilyen esetben az adatszolgáltatás tényét oly módon kell rögzíteni, hogy az adatszolgáltatás időpontja, jogcíme és az adat felhasználója megállapítható maradjon.

9. Záró rendelkezések

28. § Ez a rendelet 2014. március 15-én lép hatályba.

1

Az 5. § (3) bekezdése a 20/2017. (XII. 21.) IM rendelet 43. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 5. § (4) bekezdése a 20/2017. (XII. 21.) IM rendelet 43. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 6. § (2) bekezdése a 20/2017. (XII. 21.) IM rendelet 43. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 11. § a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 26. § (1) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 18. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére