19/2014. (II. 7.) ME határozat
19/2014. (II. 7.) ME határozat
a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a polgári ügyekben nyújtandó jogsegélyről szóló szerződés létrehozására adott felhatalmazásról
2014.02.07.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a közigazgatási és igazságügyi miniszternek a külügyminiszterrel egyetértésben tett előterjesztése alapján
1. egyetértek a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a polgári ügyekben nyújtandó jogsegélyről szóló szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrehozásával;
2. felhatalmazom a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a tárgyalásokon résztvevő személyeket kijelölje;
3. felhatalmazom a közigazgatási és igazságügyi minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el;
4. felhívom a külügyminisztert, hogy a Szerződés létrehozásához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;
5. felhívom a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy – a külügyminiszterrel egyetértésben – a Szerződés létrehozását követően a Szerződés szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjessze a Kormány elé.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
